Sziasztok!

Hát na... Megszületett. Ez nagyon sokáig volt úton, vajúdtam vele egy csomót, de tádámmmmm, itt van. Nem mondom, hogy épp olyan elégedett vagyok vele, mint amennyire a fejemben tetszett a gondolat, de ettől még az én gyermekem. Nektek adom. Mondjátok el, milyen. Hagyjatok nyomot.

Puszi&Pacsi

Ez már a negyedik partim volt a héten, és még hétvége sincs. Egyre kevésbé érzem kielégítőnek ezeket a privát összejöveteleket, így már olyan korán leléptem ma is, hogy még elértem a családi vacsorát. Eredetileg a Guccinak is azért írtam alá, hogy végre valami igazán izgalmas történjen az életemben, ennek ellenére most már minden percét csak... unom. Persze büszke vagyok a rengeteg reklám kampányra, amit csináltak velem, és nyilvánvalóan az összes állati jó lett, az emberek megismerték az arcom és a nevem, és imádnak, mégis valahogy már a fotózások is egyre kevésbé kötnek le. Valami új kellene. Valami sokkal nagyobb, de már egy hete nem találok semmit. Apám cége nem érdekel, a kapcsolatain át pedig már mindent kipróbáltam.

- Min gondolkodsz, Harry? - kérdi anya, és még össze is rezzenek, ahogy kiránt a gondolataim közül. - Olyan mélabúsnak tűnsz.

- Gondolkodom - válaszolok, talán egy kicsit nyafogósabb hangon, mint szerettem volna. - Valami új kihívás kellene az életembe. Kezdem kicsit unni a Guccit.

- Még egy éve sincs, hogy Alessandróval dolgozol - értetlenkedik, de apa hümmög egyet, és leöblíti az aktuális falatot egy kis pinot noirral. Már a pinot noirt is unom, ahogy az összes méregdrága alkoholt, amit iszunk.

- Van egy jó barátom - kezdi apa, és egyből felcsillan a szemem, mert talán máris érkezik a megoldás a problémáimra. - A mi cégünkkel építtette a villáját is, és most az új vállalkozása székhelyét is. Hatalmas projekt volt még tavasszal, emlékszel? Az irodaház és hangstúdió komplexum.

- Nem emlékszem - húzom el a szám, bár ez nem meglepő, általában hidegen hagy apám üzlete, ezért sose figyelek, amikor a munkáról beszél. Kivéve, ha valami nagykutyával dolgozik éppen valamin. Ez most egyáltalán nem maradt meg.

- Louis annak idején énekes volt, de egy ideje már visszavonult, és most friss tehetségeket kezd menedzselni - magyarázza tovább, fel se véve azt, hogy nem figyeltem rá korábban, így most fogalmam sincs, miről beszél. - Nagyon rendes, lelkiismeretes pasi. Kicsit maximalista és munkamániás, de ez igazából csak a kliensei előnyére válik. A cége még nagyon friss, de nagyon jó kapcsolatai vannak, ezért máris mindenki figyel rá az iparban.

- Azt akarod, hogy Harry neki dolgozzon? - kérdi anya meglepetten. - Gondolom ott háttérben lenne. Nem visszalépés ez a Gucci után?

- Arra gondoltam, hogy Harry kipróbálhatná magát nála - tisztázza a gondolatait apa, nekem pedig azonnal hevesebben kezd verni a szívem. - Régen is szeretett énekelni. Volt az a bandája a gimnáziumban akikkel folyton a garázsban zajongott - mutogat a villájával, a másik kezében pedig a borospoharát tartja. - Mi is volt a nevetek?

- White Eskimo - válaszolom egyből. Tényleg sokat zenéltünk, voltak fellépéseink, de aztán a gimi után szétszéledtünk, nem is igazán foglalkoztunk egymással tovább. Azt se tudom, valójában mi van velük ma. - De azóta csak szórakozásból, partikon, karaoke esteken énekelek. Nem tudom, a barátod mennyire profi, de itt mindent az elejéről kellene kezdeni.

- Szerintem, ha valaki, akkor ő képes lenne egyengetni egy ilyen karriert - válaszol magabiztosan, nekem pedig egyre jobban tetszik ez az ötlet. Világsztár is lehetek, ha ez a Louis jól végzi a munkáját. - Persze, ha érdekel a dolog. Elég körülményes volt neki dolgoznunk, magasak az elvárásai, ezért elég kategorikusan kijelentette, hogy tartozik nekem egy szívességgel, szóval ha bármiben segíthet, hívjam. Ez szerintem még érdekelni is fogja, nem csak mozgósítja az embereit.

- Oké, benne vagyok - válaszolom hatalmas mosollyal az arcomon. - Beszélj meg nekem egy találkozót a pasassal.

Az egész hétvégém várakozással telik, mert Louis csak annyit jelzett vissza apámnak, hogy kerít egy időpontot, amikor éppen ráér meghallgatni, és jelentkezik. Nem tudom, hogyan lehet akkora hatalma vagy olyan kapcsolatai a szakmában, ami miatt apám szerint ő a mi emberünk. Nem igazán néztem utána, de apa szerint egy nevetséges fiúbanda tagja volt gyerekként, és Simon Cowell dédelgette egy ideig, amíg a pasi ki nem tört. Mondjuk… Simon talán már tudna mit kezdeni a velem, mint énekes. Ha apám hozzá protezsált volna be, az egész más érzés lenne, de így… Kicsit degradálónak érzem a dolgot. Főleg, hogy hála a Gucci kampányaimnak, csak a nevem és arcom miatt már nekem is van három millió követőm. Annyi viszont mégis feldob, hogy ha jól végzi a munkáját, sokkal híresebb lehetek nála.

- Mi lenne, ha csak egyszerűen bemennék az irodájába? - vetem fel a semmiből, a vacsora kellős közepén, és anya meg apa is értetlenül néznek rám. - Mármint, ehhez a Tomlinsonhoz. Nem tetszik, hogy ennyire ignorál.

- Nem ignorál, Harry - válaszolja apa lágy hangon, és tovább eszi a kagylót, ami az egyik kedvenc csemegéje. - Csak nagyon elfoglalt. Megígérte, biztosan jelentkezni fog, amikor tud rád időt szakítani.

- Persze - morgom, és szótlanul eszem tovább, de az agyamra megy ez a dolog. Az agyamra megy Louis is, amiért azt gondolja, hogy én nem vagyok elég fontos ügy. Amiért minden más fontosabb neki. Nem érdekel, mit mond apa, holnap lesz egy kötelező Gucci ebédem, és utána az lesz az első dolgom, hogy onnan egyenesen bemenjek Louis irodájába. Jobb, ha nem raboljuk tovább egymás drága idejét, és lerendezzük azt a meghallgatást.

*

Már a kocsiban ülve jut eszembe, hogy hozhattam volna magammal valami váltó ruhát, mert most a halványkék öltönyöm van rajtam, amiben az ebédre mentem. Mondjuk nem annyira extrém, hogy furán nézzenek rám miatta, egy amúgy is hírességekkel foglalkozó cégnél. Még gyorsan megnézem magam a visszapillantóban, megigazítom a nyakamba kötött kék kendőt, és már csak azon agyalok, hogy gomboljam feljebb a selyem inget vagy maradhat így. Szerintem megnyerő, és állati jól nézek ki benne, szóval csak vállat vonok, magamhoz kapom a szetthez illő ezüst táskám, amiben a telefonom, kulcsaim és egyebeket vannak, mert kurva szarul néz ki, ha a szatén nadrág zsebében dudorodnak, aztán már indulok is.

Látszik, hogy az egész épületet apa tervezte, és az ő cége építette. Modern, de rendkívül elegáns és megragadja a tekintetet. Ahogy közeledek a fotocellás ajtók azonnal nagyra nyílnak előttem, és egy hatalmas hallban találom magam. Kristály lámpák vesznek körbe, amik úgy világítanak mindenhol a falakon és a mennyezetről lógva, mintha fényfüzérek lennének. Nagyon ötletes és ízléses, ezt be kell látnom. A liftek mellett terpeszkedik egy hatalmas márvány recepció két fiatal sráccal, akik a fülükben headsettel nyomkodják a számítógépet.

- Jó napot, segíthetek? - lép mellém egy öltönyös biztonsági őr, és igen, végre úgy érzem, hogy jó helyen vagyok. Ez a pasi talán mégis nagy durranás, és nem csak valami kis kellemetlen, törtető hülyegyerek, aki szeretne apuci, ezesetben Cowell nyomdokaiba lépni.

- Igen, Mr. Tomlinsonnal van találkozóm, tudja, hogy jövök - jelentem ki magabiztosan, az őr pedig azonnal bólint, és a recepció felé mutat. A srácok egyből felém kapják a fejüket, és mosolyogva néznek rám.

- Jó napot!

- Igen - válaszolom, aztán a pultra támaszkodva mosolygok nyájasan. Fel kell jutnom Tomlinsonhoz. - Mr. Tomlinsonnal szeretnék beszélni. Tud rólam, az apámmal beszélték meg a találkozót. Ő építette ezt a székházat. Harry Styles vagyok.

- Máris telefonálok Mr. Tomlinsonnak - vigyorog természetellenesen az egyikük továbbra is. Miközben várakozok ő pedig telefonál, körbenézek kicsit itt az előcsarnokban. Van néhány nagyon szép festmény is a falakon, de az egyik sarokban álló hatalmas szobor tetszik a legjobban. Semmit sem ábrázol, mégis állati jól néz ki. Bár a tér eléggé üres ahhoz, hogy a cipőm sarkának hangos koppanása visszhangozzon mindenfelé, a kialakítástól és mindentől mégsem tűnik zavaróan üresnek. Van egy olyan érzésem, hogy Tomlinson is egy öltönyös, elegáns üzletember lesz, és majd megpróbál nagyon komolynak mutatkozni. - Mr. Styles?

- Igen.

- Mr. Tomlinson azt mondta, nem mára várta önt, és hamarosan el kell mennie, mert a húgával lesz találkozója - magyarázza a srác, és máris összeszorítom az állkapcsom, amiért Tomlinson tényleg ennyire szarik rám, és képes elküldeni, csak mert a húgával fog találkozni. - Arra kéri önt, hogy jöjjön vissza egy előre megbeszélt időpontra, és majd…

- Igen, jönnék én egy előre megbeszélt időpontra kedves… - állok neki vitatkozni, de még gyorsan csekkolom a pasi nevét az ingére tűzve -, Frankie, ha lenne időpont. Tomlinson már várat vele egy ideje, és tudják, az idő pénz.

- Megértem, hogy frusztráló a várakozás, Mr. Styles - kezd bele, de legszívesebben ráüvöltenék. - Mégsem mondhatok mást. Mr. Tomlinson nagyon elfoglalt és hosszú a várólista az ügyfelek meghallgatására is. Biztos vagyok benne, hogy szólni fog, ha már lát egy használható szabad időpontot.

- Ó, látom én, mennyire elfoglalt - csattanok fel, erre pedig mindenki rám néz, még a biztonsági őr is elindul felénk. - A húgával készül tölteni a délutánt, előtte igazán…

- Mi folyik itt? - hallok meg egy karcos, egyértelműen értetlen hangot a hátam mögül. A pasi, aki olyan lenézően mér végig, szigorú tekintettel néz rám, de cseppet sem rémisztő. Alacsonyabb nálam, és ránézésre nagyjából Tomlinson fénymásoló fiújának mondanám. Vagy valami karbantartó. Az is lehet, hogy takarító, tekintve a melegítőjét és edzőcipőjét.

- Elnézést, uram, Mr. Stylesnak próbáltam elmagyarázni, hogy…

- Igen, azt hallottam, hogy ti érthetően elmondtátok a lényeget - inti le a pasi Frankie-t. - Szóval, mitől olyan nehéz feldolgozni az információkat?

- Szerintem ezt nem pont veled fogom megbeszélni - vetem felé, és bár felhúzott szemöldökkel végigfuttatja a nyelvét az alsó ajkán, egyből el is fordulok tőle, vissza a reces sráchoz. - Hívja fel újra Tomlinsont, és hadd beszéljek vele.

- De…

- Tudod mit, Frank? - szólal meg újra az idegesítően mindenlében kanál, igénytelen pasas mögöttem. - Felkísérem az urat.

- Rendben - bólint mindenki szinte egyszerre, én pedig újra végignézek rajta, mert meglep, hogy a szava ezek szerint többet ér mindenkinél, aki idelent dolgozik. Talán valami asszisztens, csak épp edzeni indul. Fasz se tudja, nem is érdekel, csak intézze el a kis törpe, hogy Tomlinson fogadjon végre.

- Erre - mutat a lift felé, én pedig bólintok és megyek amerre kísér. A liftben egyetlen szót sem szólunk egymáshoz, de a pasi le sem veszi rólam a szemét. A tekintete ítélkező, és nem is tudom egyből megmondani, hogy mire gondolhat. Az tuti, hogy kurvára zavaró.

- Mit bámulsz? - morgom, nem sokkal azelőtt, hogy nyílik az ajtó. - Nem láttál még összeállítást, ami az életednél is többet ér?

- Nyugi, láttam már ilyen borzalmakat közelről is - forgatja meg a szemét, és kisétál a liftből. Alig tudom összeszedni magam, csak tátott szájjal bámulok utána, és szinte az utolsó pillanatban ugrom ki én is, mielőtt visszacsukódna az ajtó. - Nevetségesen nézel ki, de ha átmész a rostán és eléggé tehetséges vagy, azon majd később is lehet segíteni.

- Szerintem vigyázz a szádra, mert ha elmondom Tomlinsonnak, hogy a kis lótifuti, slampos beosztottja így beszélt velem, még ki talál rúgni téged - jegyzem meg, ő pedig megáll egy dupla üvegajtó előtt, rajta Louis Tomlinson nevével, csak bólint a nem messze ülő asszisztens felé, és kérdés vagy kopogás nélkül nyit be.

- Az lenne csak az érdekes fordulat, nem igaz? - vigyorog rám nagyképűen, de előre se enged, csak besétál az ajtón. Egyből követem, és már várom is, hogy a hatalmas irodai székből egy öltönyös manus nézzen fel, de a szoba üres. Rajtunk kívül senki sincs idebent. Értetlenül nézek körbe-körbe és akkor zavarodom össze igazán, amikor a fazon fél fenékkel felül Tomlinson hatalmas íróasztalára. - Nos, énekelsz nekem valamit, piperkőc pacsirta, vagy külön kérvényt kell benyújtanom?

- Neked énekeljek? - esik le az állam ma már sokadjára, ő viszont csak felnevet. - Kösz, de én profikkal dolgozom. Apám ismeri Tomlinsont, ő intézte ezt a dolgot, szóval megvárom amíg a főnököd hallgat meg.

- Oké, kiszórakoztam magam - fűzi össze az ujjait a combja előtt, és komolyabb arccal néz rám. - Először is, Mr. Stylesnak is érthetően megmondtam, hogy érdekel a fia, és jelentkezem, amint meg tudom hallgatni. Felteszem, nem ő küldött ide, tekintve, hogy Desmond nagyon megértő és hálás volt. Te mégis magán akcióba kezdtél, ide állítasz bohócnak öltözve, és úgy viselkedsz, mint egy elkényeztetett kis senkiházi. Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy még mindig kíváncsi vagyok rád.

- Miről…? - kezdeném, de nem hagyja, hogy befejezzem, szinte némaságra int, és a kezét nyújtja felém.

- Neveletlen vagyok - jegyzi meg nyájasan. - Elfelejtettem bemutatkozni. Louis Tomlinson, szolgálatodra.

- Te…?

- Bocs a slampos megjelenésemért - húzza el a kezét éppen, amikor meg akarom fogni. Szándékosan. Aztán végignéz magán. Én is azt teszem, és most mondjuk látom is, hogy a hófehér Adidas cipő olyan makulátlan, mintha három perce vette volna fel először és még csak szőnyegen járt benne, a nadrágja is drágább darabnak tűnik, a pulcsi és a kötött szerű kabát… Nem, az tényleg szakadt, akármennyire is próbálnék szépíteni. A haja meg… Még annyira se ad magára, hogy legalább befesse az őszülő szálakat, egyszerűen hagyja, hosszúra lenőve, barnás-őszes árnyalatban. Még csak meg sem borotválkozott, a borosta belepi az arcát, az Isten szerelmére! - Tudom, a te öltözéked drágább az életemnél, de remélem azért a hangod nem megy el, csak mert nekem kell énekelned.

- Itt? - nézek körbe az irodában, ahol az égvilágon semmi nincs. Csak Tomlinson íróasztala, két fotel meg egy dohányzóasztal a sarokban, a másik oldalon pedig csak növények, meg egy hatalmas kutya ágy.

- Nincs szükségünk semmire, csak a hangodra - von vállat, és olyan kegyetlen tekintettel néz rám, hogy biztosan tisztában legyek azzal, felesleges akadékoskodnom, vagy vitatkoznom. - Milyen dalt hoztál nekem, Pacsirta?

- Nem tudom, én…

- Idejöttél hisztizni az alkalmazottaimmal, mert engem akarsz, lehetőleg azonnal, de nem készültél? - tagolja lassan, felvont szemöldökkel.

- Készültem - motyogom, és már nyitnám a szám, hogy mondjak… bármit, de Tomlinson csak int egyet, hogy rajta, akkor kezdjem el. Olyan elbaszottan érzem magam itt, a szoba közepén, kezemben a táskámmal. Semmi nem lehetne ennél kellemetlenebb. Mégsem tudok mit tenni, kénytelen vagyok énekelni neki.

Kigondolom az egyik kedvenc számom, legalábbis szeretem énekelni a zuhany alatt, meg otthon, ha épp magam vagyok, persze a saját verziómban. Az eredeti nem annyira az én stílusom, ezért itt sem azzal próbálkoznék. Veszek egy mély levegőt, megköszörülöm a torkom, és nekikezdek.

Miközben énekelek, látom, ahogy a szőnyegen támaszkodó lábával az ütemet mutatja, de embertelenül frusztráló, hogy közben szinte pislogás nélkül bámul, és fogalmam sincs, mit gondol.

Hagyja, hogy végigénekeljem az egész dalt. Nem állít meg, nem zavar, nem akar szándékosan zavarba hozni. Csak hallgat és néz.

- Köszönöm - szólal meg nem sokkal azután, hogy befejeztem a dalt. Nem voltam a legjobb, messze nem, de gondoltam talán egy stúdióban leszünk majd, vagy valami. Lesz zongora, gitár, felkészülhetek, bármi, de itt, az irodájában egy ilyen kellemetlen szitu után acapella… - Nem.

- Mi van? - akadok ki azonnal, ő pedig leszáll az asztalról, és az ajtó felé indul. Komolyan gondolja a válaszát.

- Jó hangod van, Harry - kezd bele, ahogy a lift felé megyünk. - Bár tanulatlanul, de jól is használod. Tudnék vele mit kezdeni - néz szembe velem, amikor beszállunk a liftbe. - A személyiséged viszont fabatkát sem ér, nem úgy, mint a drága Gucci, amibe csomagoltad magad.

Megszólalni sem tudok, teljesen leforrázva követem őt az előcsarnokig, ahol még egyszer, utoljára a szemembe néz.

- Ha csak egy csepp alázat is lenne benned… - mondja sajnálkozva, és a vállamra simítja a kezét. - Köszönöm, hogy eljöttél! - Ezt még nekem címzi, de egyből utána a recepciós pult felé fordul. - Hatra visszaérek, addig Oliver tartja a frontot fent. Az urat pedig kísérjék az autójához, mielőtt tovább kellemetlenkedne az épületben.

- Tessék?!

- Rendben, Mr. Tomlinson!

*

Egész biztos vagyok benne, hogy Tomlinson ezek után nem fogja keresni apámat, én viszont nem tudom, hogyan mondhatnám el neki, mi történt ma. Apa imád, sose szokott baj lenni abból, ha valami hülyeséget csinálok, de ez talán hatalmas hülyeség volt, és ha apa megtudja a részleteket, biztosan ki fog akadni, és majd az arcomba üvölti, hogy micsoda szégyent hoztam a fejére a viselkedésemmel. Talán jobb, ha egyszerűen csak nem mondok semmit. Napok óta működik, mert az esetnek már négy napja. Éppen ezért nézek tátott szájjal apára, amikor besétál a nappaliba.

- Szia, fiam! Felírtam neked minden tudnivalót, hova kell menni, mikor, és hogy egy bizonyos Oliver Wrightot kell keresned, ő Louis cégének az alelnöke - magyarázza, miközben felém nyújt egy papírlapot. - Tudom, hogy sikerülni fog.

- Holnap délután? - kérdem még mindig meglepetten, mert egyáltalán semmit sem értek. Tomlinson újra látni akar? Mégis miért? Nem alázott meg eléggé az első alkalommal? Amikor a találkozó végén a kurva biztonsági őr vitt a kocsimhoz?

- Remélem nincs semmi halaszhatatlan dolgod - mondja még kutyafuttában, mert munka után szeret azonnal lezuhanyozni, még vacsora előtt. - Ó, és nem tudom, mit akarnak csinálni, de azt kérték, hogy laza és kényelmes öltözékben menj. Direkt kérés, hogy ne öltözz ki.

- Oké - motyogom teljesen összezavarodva. Vagyis, azt értem, Tomlinson miért kérte azt, hogy ne öltözzek ki, azt viszont egyáltalán nem, hogy miért hívott vissza. Teljesen biztos voltam benne, hogy eljátszottam minden lehetőségem, dühösnek tűnt, aki végleges döntést hozott.

Most azonnal felmegyek az emeletre, és megpróbálom összeszedni magam, kiválasztani a holnapi laza öltözetem, de nem vagyok biztos semmiben sem. Nem tudom, hogy akarom-e ezt. Kibaszott pszichopata módjára viselkedett velem, bájolgó mosollyal tűrte a tudatlan sértegetésem, miközben tisztában volt vele, hogy pillanatokon belül a porba fog taposni és megalázni. Mi van, ha másodjára sem megy majd jobban?

Elmegyek. Meg fogom mutatni neki, hogy a fasz viselkedése ellenére is emelt fővel vissza tudok térni, és a maximumon teljesíteni. Fogalmam sincs, miért akar újra látni, de valószínűleg tényleg tetszett neki a hangom. Ezek szerint sokkal jobban, mint azt akkor bevallotta. Talán épp, hogy lenyűgöztem, és csak megjátszotta magát, amiért megbántottam. Mindegy, miért akarja, hogy visszamenjek, a lényeg, hogy a labda nálam van, mert ő keresett, ő hívott, és nem fordítva.

*

- Üdv újra itt! - bólint felém Frankie, akivel az első ittlétem alatt is vitatkoztam, és rögtön tárcsáz valakit, akivel a csini kis headsetjén át beszélget. - Mr. Styles megérkezett - mondja egyszerűen, és közben a számítógépén pötyög. Ezt csinálták az első alkalommal is, és ötletem sincs, mi a szart bűvölik ilyen átéléssel azt a gépet. - Rendben Mr. Wright már várja önt a mínusz elsőn. Lemegy a lifttel, és jobbra fordul, a hármas stúdióban találja őt. Itt a vendég kártyája - nyújt felém egy laminált visitor kitűzőt, amit csak a nadrágom övtartójába kapcsolok, és már indulok is a megadott irányba.

Amikor legutóbb itt jártam, annyira elvonta a figyelmem minden más, hogy észre se vettem, a lifttel lefelé is lehet menni nem csak felfelé. Idelent a folyosó ugyanolyan szép, világos és fenséges, mint a hallban, az ajtók pedig tejüvegből készültek, nem lehet átlátni rajtuk, de az látszik, hogy bent sötét van, csak halvány fények világítanak. Minden ajtóra egy hatalmas szám van gravírozva. Egyszerű, nem fényűző, de pompásan elegáns. A folyosó végén, szembe van az egyes, ezért bátran megindulok arra, mert nyilván mellette lesz valahol a hármas is. Halkan kopogtatok, és egyből kiszól egy férfihang erős akcentussal, de nem Louis az, ebben az egyben biztos vagyok.

- Helló, öhm… Harry Styles vagyok - mutatkozom be egyből, ahogy belépek az ajtón. Egy lángvörös hajú, alacsony, de nagyjából velem egykorú srác közeledik felém, mosollyal az arcán. Úgy látom ő is a melegítőt preferálja, csak úgy mint az üzlettársa. Én, persze nem öltönyben jöttem, de azért maradtam egy kényelmes, bő farmernél, egy fehér pólónál, és a kedvenc Gucci kabátomat vettem rá. Még csak elegáns cipő sincs rajtam, csak fekete vászoncipő. Egy szavuk sem lehet.

- Oliver, tegeződjünk - mondja kedvesen, kezet fogunk, aztán beljebb invitál. - Szóval… Úgy hallottam, mély benyomást tettél az első találkozásnál, hah?

- Mondhatjuk, gondolom…

- Nyugi, Louis néha harapós tud lenni, de ha lazán veszed, ő sem fog szívózni - legyint, aztán beljebb sétálunk, és megmutatja az egész stúdiót. Itt végre van mindenféle hangszer, süketszoba, kontroll panel, minden, ami illik egy ilyen helyre. - Nos, a te dolgod csak annyi, hogy elmond, hogyan és mit szeretnél előadni, én pedig felveszem. Van időd felkészülni és beénekelni is, ha szükséged van rá.

- Gitározhatok közben? - kérdezem a fal mellett sorakozó, gyönyörű hangszerek irányába bökve a fejemmel.

- Persze! - vágja rá, és miközben kiválasztom azt, ami igazán tetszik, pengetek és halkan énekelek kicsit, ő a papírokat rendezgeti az asztalon. Egy idő után csak abbahagyom és némán várok, hátha valami extrém fontos van azokon a lapokon. - Készen állsz?

- Igen - felelem egyből, és a süketszoba felé indulok. Örülök, hogy Oliver hallgat meg, mert az ő társaságában valahogy messze nem érzem magam annyira zavarban, mint Louis-val.

Amint elkezdem énekelni az egyik dalt, amit én magam írtam, szinte megszűnik a külvilág. Ebben a szobában nem hallok semmi mást. Nem zavar meg a nyomtató hangja, ahogy Tomlinson titkárnője dolgozik az ajtón túl, nem zavar az átható, szigorúan csillogó kék szempár. Itt csak magam vagyok, és a hangom a teljes csendben. Még a szemem is lehunyom, ahogy elengedem magam, és csak hagyom, hogy a dal önálló életre keljen és magától megszülessen a szobában.

Amikor a végére érek, nem szólalok meg, mert tudom, hogy felvétel készült erről, csak Olivert próbálom megtalálni a sötét üvegen keresztül. Ehelyett szinte megremeg a gyomrom, amikor Louis-val nézek farkasszemet. Az alelnöke is mellette áll, és int, hogy menjek ki. Még a székről is nehezemre esik lemászni, mert Louis jelenléte megint teljesen összezavar. Nem számítottam rá itt, és csak remélni merem, hogy ezúttal egy kicsit könnyebben mennek majd a dolgok, mint legutóbb.

Amint kinyitom az ajtót, egy nagy, fekete kutya kezd csaholni a lábamnál, és gondolkodás nélkül teszem a gitárt a földre, hogy alaposan megdögönyözhessen a bundást. Hagyom, hogy alaposan körbenyalja az arcom, és nevetek, amikor két lábbal a vállamra ugrik, én pedig majdnem hátraesek a bizonytalan, guggoló pozíciómból.

- Clifford a neve - szólal meg Louis, amikor mellém sétál, kérdés nélkül felveszi a gitárt a földről, és a helyére viszi. Amikor két méternél távolabb kerül tőlünk, Clifford azonnal utána ered, Louis pedig a fejére simítja a kezét, mielőtt újra felém indulna. A kutyus felettébb hűséges a gazdihoz. - Tudod, ez elsőre is mehetett volna pontosan ugyanígy, és kevésbé néznék rád kritikusan - jegyzi meg, aztán a fejével int, hogy mind üljünk le az asztal köré. - Azt gondolom, hogy tehetséges vagy, de ezt már tudod. Vállalnánk a feladatot, hogy előadót faragjunk belőled.

- Komolyan? - húzom fel a szemöldököm, és ő is épp ugyanezt teszi, mintha csak direkt utánozna.

- Egy feltétellel, Pacsirta - jelenti ki, megint azt a gúnyos becenevet használva, amit az első találkozásunkkor aggatott rám, de most valahogy nincs olyan kellemetlen hangzása. - Elhagyod a csiricsáré öltözetet, és bevállalod, hogy a stylistunk kitaláljon valamit, ami sokkal inkább te vagy, még ha az a Gucci polcról is van összeválogatva. És megpróbálsz pont annyira alázatos lenni, mint öt perccel ezelőtt voltál a süketszobában. Az az előadó kell nekem. Arra, akit pár napja az irodámban láttam, nem vagyok kíváncsi.

- Értem.

- Gondold át nyugodtan - szólal meg újra, mielőtt még folytathatnám. - Nem kell most azonnal döntened. Itt vannak a szerződés tervezetek, vidd haza, olvasd át alaposan, ha akarod jogi tanácsot is kérhetsz. Ha készen állsz, hogy választ adj nekünk, hívj fel.

- Rendben - veszem el tőle a kis fekete névjegykártyát, amin fehér betűkkel áll a neve, és mindenfajta elérhetősége. Ez minden bizonnyal valami VIP kártya lehet, mert még a privát száma is fel van tüntetve a céges alatt. - Elolvasom és jelentkezni fogok.

- Oké, akkor itt végeztünk is, a felvételedet megtartjuk, mert meg akarom mutatni többeknek is - magyarázza még, miközben mind felkelünk, Clifford centikre Louis lába mellett sétál vele együtt az ajtóig, mi pedig Oliverrel követjük őket. - Oli, várj meg fent, mielőtt lelépsz, valamit még meg akarok beszélni.

- Oké, minden jót, Harry - int a vöröske, és már be is ugrik a liftbe két másik férfival együtt. Gondoltam mi is arra tartunk, de Louis megragadja a karom, és lassít a lépteimen, így már becsukódik az ajtó, mire odaérünk, de egyből megnyomja a gombot, hogy visszahívja, ha a többiek már kiszálltak.

- Kösz a második lehetőséget - motyogom halkan, mert semmit sem utálok jobban, mint meghunyászkodni, de most úgy érzem, megint az ő térfelén a labda. Nagyon irritál, hogy bátornak, határozottnak érzem magam, amikor találkozóra készülök vele, elhatározom, hogy nem fog zavarbs hozni, vagy leigázni, de elég rám néznie… Elég a kurva jelenléte a közelemben, és valahogy elveszítem a teljes magabiztosságom. Pár napja is csak makogtam az irodájában, még megvédeni se tudtam magam. - És azt is, hogy nem mondtad el apámnak. Eléggé kiakadt volna.

- Megérdemelted volna - vágja rá, amikor nyílik a lift és beszállunk. Megnyomja a nekem szükséges emelet gombját, aztán azt is, ahol az irodája van. Már majdnem a célba érünk, amikor maga felé fordít, és mélyen a szemembe néz. - Komolyan beszéltem, Harry. Alaposan gondold át a feltételeimet, szerintem nem kérek sokat. Akarom azt a zenészt, akit ma láttam. De csak ő érdekel, a nagyképű, piperkőc ikertestvérét leszarom.

Megszólalni sem tudok, és az ajtó is nyílik. Int egyet felém, én pedig alig tudom mozgásra bírni a lábaimat, akkor térek kicsit magamhoz, amikor Clifford nedves orrát érzem meg a kézfejemen, miközben szimatol. Gyorsan vissza intek, és a recepciós pult felé sietek, hogy leadjam a vendég kártyám. Olyan gyorsan hajtok el a parkolóból, ahogy csak tudok. Fel kell dolgoznom ezt az alig másfél órát, amit Tomlinson cégénél töltöttem. Intenzívebb volt, mint legutóbb, mégha nem is értem az okát.

*

A nagyképű piperkőc ikertestvérét leszarom. Ez visszhangzik a fejemben napok óta. Még mindig nem írtam alá a szerződést, pedig még apám ügyvédje is átnézte, és azt mondta a lehető legkorrektebb, amit valaha kaphatok a zeneiparban. Mindenki ugyanarra a következtetésre és véleményre jut Tomlinsonnal szemben: a legjobb választás lenne. Szeretném elhinni, akarom ezt a lehetőséget, mert ezek szerint, ha valaki, akkor ő képes sztárt csinálni belőlem. Viszont amiket mond, ahogy hozzám áll, a megjegyzései egyenesen sértőek. Szeretem a stílusom, szeretem, hogy egy bizonyos réteghez tartozom, és élvezem is a lehetőségeket, amiket nyújt. Élvezem a munkát a Guccival, és egyáltalán nem tetszik, hogy ezeknek valahol határt akar szabni. A divat, az egyediség határtalan. Ezzel a napok óta tartó belső frusztrációval nyúlok a telefonom után, és hívom fel a céges számát. Elsőre néhány csörgés után kinyom, másodjára szinte azonnal, harmadszor viszont végre felveszi.

- Szerinted, unaloműzésképp nyomkodlak ki? - kérdi dühösen, de nem kiabál vagy ilyesmi, sőt, mintha visszafojtaná a hangját. - Nincs időm cseverészni, az egyik kliensemnek hallgatjuk a végsőnek szánt anyagát. Nem csak körülötted forog a világ, Styles. Ha már napokig nem kerestél, akkor most is legyél türelmes.

- Mikor tudunk találkozni? - kérdem még gyorsan, mielőtt véletlen letenné, és megszólalni se tudnék.

- Komolyan? - hitetlenkedik. - Hihetetlen vagy.

- Csak mondj egy napot és egy időpontot - kérem, de valahogy levakarhatatlan a mosoly az arcomról attól, ahogy azt mondta hihetetlen vagyok. A hangsúly és az a tapintható él a végén, a frusztrációja. Fogalmam sincs, miért esik jól, mert normálisan inkább idegesítenie kellene.

- Két óra múlva az irodámban - mondja végül, és már nyitom a szám, mert nem feltétlen ez volt a célom, nem most azonnal akartam a találkozót, csak egy kicsit jól esett idegesíteni őt. - És ajánlom, hogy amikor kinyitom az ajtót ott ülj, mint egy kisangyal. Normális ruhában, mert ma nincs idegzetem a Gucci modellekhez.

- Igenis, főnök - szalad ki a számon egyből, ahogy megfogalmazódik a fejemben, de Louis nem is mond többet, csak lemondón mordul egyet, és kinyomja a telefont.

Még szerencse, hogy ma épp nincs semmi dolgom azon túl, hogy halálra unom magam, szóval egyből a gardróbomhoz sétálok, hogy megtaláljam a tökéletes összeállítást, és úgy döntök, hogy csak azért is meglepem, és úgy öltözöm fel, ahogy sose gondolna rá. Pontosan úgy, ahogy ő is tenné a múltkoriból okulva. Egyszerű melegítő, kapucnis pulóver, edzőcipő, és még egy baseball sapkát is felveszek, mielőtt a kocsimba ülök, hogy egy Starbucks megállót beiktatva szépen, nyugodtan az stúdióhoz autózzak.

Ezúttal nincs gondom a feljutással, sőt teljesen egyedül engednek utamra, és a Louis irodája előtti titkár még azt is mondja, hogy nyugodtan várjam meg Tomlinsont odabent, mert ezt üzente. Kicsit előbb érkeztem, ezért van még legalább negyed órám, hogy alaposan körbenézzek az irodájában. Múltkor megismertem Cliffordot, így tudom, hogy miért vannak itt a kutya kellékek a szoba fala mellett, de a focilabda és mindenféle trófeák az egyik polcon, az még rejtély. Tényleg nem ártana, ha alaposabban Tomlinson után olvasnék. A labda nyilvánvalóan használt, de aláírások is vannak rajta, viszont sose szerettem annyira a focit, hogy ennyiből meg tudjam állapítani kiknek a szignói. Egy másik polcon fényképek, mindenféle nőkről meg lányokról, de mind hasonlítanak, ezért gondolom Louis családja lehet. A falakra pedig mindenféle diplomák meg oklevelek lettek fellógatva, és valamilyen módon mind a zeneiparhoz kapcsolódik. A szoba ezen kívül teljesen minimál berendezéssel bír. Minden fehér vagy fekete. Éppen az asztalán lévő névtáblán simítok végig, amin az is rajta áll, hogy vezérigazgató, amikor nyílik mögöttem az ajtó, és Tomlinson szelel be rajta. Clifford szorosan a lába mellett, de amikor meglát, azonnal felém szalad egy kis buksi simogatásra.

- Szia, kishaver - duruzsolom neki, Louis viszont leül a hatalmas irodai székébe, és egyből bekapcsolja a számítógépét, aztán valamit pötyög rajta. Még azelőtt, hogy egyetlen szót is szólna hozzám. - Nehéz nap?

- Aha, egy elkényeztetett modell fiú azt hiszi, mindenki csak érte él - morogja, és néhány egérkattintás után végre rám néz. - Ó, Harry, te vagy az? Meg se ismertelek ebben az öltözetben.

- Vicces - forgatom meg a szemem, és még grimaszolok is hozzá. - Szóval, van most időd? Beszélhetnénk?

- Van, de azt hittem mindent átbeszéltünk - szólal meg komolyabb hangon, és az ujjait összefűzve néz most rám az asztala mögül. Épp mint egy üzletember. - Gond van a szerződéssel?

- Nem, az nagyszerű. Átnézte az ügyvédem is - legyintek, aztán megköszörülöm a torkom. - Ugye tudod, hogy Gucci modell vagyok? Népszerű arca a márkának.

- És?

- Nem tetszik, hogy azt várod, mondjak le az egyediségemről - ingatom a fejem, ő pedig felhúzott szemöldökkel néz rám. - Szeretem, élvezem, hogy nem vagyok hétköznapi.

- Harry, drága, ha bízol bennem, megmutathatom neked, hogy a csiricsáré ruhák nélkül sem vagy hétköznapi - mondja valahogy sokkal lágyabb hangon mint eddig bármit, mióta ismerem. Persze kioktató, de akkor is… Megint kiszárad a torkom, és úgy érzem, el is pirulok. Remélem valójában nem. - De tudod mi? Ha ez ennyire frusztrál téged, holnapra idehívom a stylistot, akivel szeretném ha együtt dolgoznátok. Gyere el úgy, ahogy szerinted jól mutatnál a színpadon. Ahogy a közönséged előtt felöltöznél, és megnézzük ő hogyan alakítja át és mit mond rá. Legyen egy harmad vélemény is.

- Áll az alku.

- De ha szerinte is repülnie kell a Gucci csodáknak, akkor vége a játéknak - figyelmeztet, aztán kortyol egy nagyot a nyilvánvalóan teljesen kihűlt kávéjából, ami egész eddig az asztalán volt, ki tudja mióta.

- Tulajdonképpen, a szerződésem a Guccival azt mondja ki, hogy…

- Ó, igen! - vág közbe, és még a halántékát is dörzsölgetni kezdi. - Holnapra azt is hozd el, át kell néznünk. Újragondolni dolgokat, ha arról van szó. A menedzsered leszek, szóval onnantól abba is van beleszólásom, hogy velük mit művelsz.

- Te…? - akad el a szavam és a levegővételem is, mert… Az oké, hogy Louis a cég feje, oké, hogy dirigálhat mindenkinek, oké, hogy nekem is dirigálhat, de azt gondoltam ő csak a magasból irányít. - Te leszel a menedzserem?

- Aha - feleli lazán, aztán kihívóan felhúzza az egyik szemöldökét. - Problémásnak tűnsz, úgy döntöttem, én magam törlek be.

- Ó… - nyögöm, mert nem tudok mást tenni. Igazából, annyira zavarba hoz hirtelen, hogy nem is tudom, mit mondjak vagy tegyek. Csak ülök és szerencsétlenül bámulok rá.

- Idehívom Elyt holnap hatra - jelenti ki, és már a kezébe is fogja a telefonját, hogy pötyögjön rajta valamit. - Várlak téged is.

- Jó - mondom szűkszavúan, de nem mozdulok. Továbbra is csak teljesen zavartan ülök, és Louis-t nézem. Ahogy a hosszú ujjai a telefonját nyomkodják, és a tincsei a füle mögül előre szabadulnak az arcába. A plafonra szerelt apró fények megcsillannak a barnába vegyült ősz szálakon, és… Mi a francért vonz ennyire ez a férfi?! A megjelenésre se fektet túl nagy hangsúlyt. Arrogáns, kötözködő, főnökösködő… Szarkasztikus seggfej, és mégis.

- Szeretnél még valamiről beszélni? - kérdi a mobilja felett átsandítva, és azonnal észbe kapok, hogy percek óta csak bámulom őt.

- Nem, csak… elgondolkodtam.

- Azt szabad.

- Holnap találkozunk - pattanok fel azonnal, és egy intés után kiszelelek az irodájából. Semmit se tett vagy mondott. Semmi olyat, amitől izzadnom kellene, szóval fogalmam sincs mi bajom van, de valóságos felüdülés kiszabadulnom a friss levegőre.

*

Hat órát beszéltünk meg, de öt perccel előbb érkeztem, biztos ami biztos. A recepciós srácok kérdés nélkül mondják, hogy menjek a másodikra, ott lesz a találkozó a tizenkettes teremben. Szerencsére gond nélkül megtalálom, apa remek munkát végzett, mert az egész épület elegáns mégis modern, de egy cseppet se olyan, mint egy labirintus. Letisztult.

- Szia! - köszön egyből egy nálam biztosan fiatalabb férfi, amint halk kopogás után belépek a helyiségbe. Végignéz rajtam, aztán a kezét nyújtja. - Ely vagyok, ha minden igaz, én leszek a stylistod. Louis már írt egy üzenetet pár perce, hogy elhúzódott a tárgyalás valamelyik ügyféllel, de rögtön itt lesz.

- Még időben van - mosolyodom el, és még biztosan a meglepettség is az arcomon van a srác közvetlen stílusától, ahogy kezet nyújtok neki. - Harry vagyok, örülök.

- Louis mondta, hogy olyan ruhában fogsz jönni, ami szerinted a színpadon is jól mutatna rajtad - kezd bele egyből, és az asztal szélére támaszkodva néz rám. - Megkockáztatom, ez már az.

- Igen - válaszolom magabiztosan, és végignézek az öltözékemen. Múlt héten érkezett, még egyik darabot sem lehet kapni, mert csak a következő szezonban fognak megjelenni. Mégis abban a pillanatban beleszerettem, hogy megláttam. A sárga öltöny a lila kendővel szerintem mesés. A kedvenc részletem benne mégis a levendula színű pöttyös szatén ing.

- Louis utálni fogja, de mi tudunk majd kezdeni valamit vele - morfondírozik hangosan, ahogy karba tett kézzel a száját birizgálja, és a ruhámat nézi. - Lehetnek apró részletek, amiket megtartunk.

- Az ing?

- Nekem is tetszik - mosolyodik el, de nem is tudom kiélvezni a hirtelen egyetértésünket, mert Louis beszelel az ajtón, és… Ó, te jó ég! Öltöny nadrágot visel, elegáns cipővel, a haja szépen hátrafésülve, és az a fehér ing úgy feszül a mellkasára, hogy legszívesebben végigsimítanék rajta. A borostáját így is meghagyta, és talán épp ez teszi olyan kibaszott szexivé. Fogalmam sincs, de összeszűkül a torkom, és remeg a gyomrom, ahogy őt nézem.

- Atya ég! - torpan meg, amint meglát, és azonnal felfelé görbülnek az ajkai. - Ely, ezzel kezdenünk kell valamit. Teljesen komolyan mondom, nem mehet így színpadra az a srác, akit énekelni hallottam a stúdióban.

- Szerintem meg tudom oldani úgy, hogy neked is elnyerje a tetszésed, és Harry különleges ízlését is megmutassuk - vágja rá egyből Ely. - Van néhány ötletem. Mutatom.

Meg se szólalok, szerintem nem is tudnék, mert Louis szavai ezúttal tényleg mélyen megsértettek. Mindketten megállunk Ely mellett, csak nézzük, ahogy hatalmas, laza kézmozdulatokkal felskiccel egy ember alakot a papírra, majd szépen lassan felöltözteti. Szűk farmernadrágot ad rá, a lila inget lazán betűrve rajzolja rá, és szépen kidolgoz egy bokacsizma szerű cipőt a lábakra. Nem tart tíz percnél tovább ez a mutatvány, Louis pedig bólogat és a kezébe veszi

- A nadrág egyszerű fekete, vagy sima farmer - motyogja, miközben az egyszerű tervet nézi. - Az ingek lehetnek őrültek. Felőlem akár zakót is vehet fel. Tegyük vele egyedivé. De olyan legyen az összeállítás, amiben tud rendesen mozogni a színpadon, tud gitározni. Nem akarom hogy dívaként ácsorogjon a mikrofonállvány előtt. Rocksztárt akarok látni.

- Oké, elugrom a raktárba, összeszedek mindent, ami szerintem illik a testalkatához, és mindkettőtök vágyaihoz, aztán kipróbáljuk - szólal meg Ely, és csak a kocsikulcsát veszi magához meg a telefonját. - Sietek vissza.

- Oké - feleli Louis, és leül az egyik irodai székbe a hosszú asztal mellett. Az egész szoba olyan, mint egy nagy tárgyaló. - Ülj le nyugodtan, vagy kimehetsz venni egy kávét, akármi… Ely irodája és raktára kb fél óra autóval. Forgalom nélkül. Arra számítottam, hogy eleve hoz magával mindent.

- Gondolom őt érdekelte az én véleményem is - jegyzem meg, aztán én is leülök, hogy a telefonomat nyomkodjam.

- Engem is érdekel…

- Dehogy érdekel! - kelek ki magamból a székemből felkelve, ő pedig talán most először néz rám úgy, mint akit igazán megleptem. - Az eleje óta úgy kezelsz, mint egy komolytalan gyereket. Vannak gondolataim, vannak érzéseim, és értelmesen is lehet velem beszélni!

- Sose mondtam, hogy nem így van, és… - kezdi, és feltápászkodik, hogy felém sétáljon. Annyira dühít, hogy most is ilyen leereszkedő. Hogy úgy csinál, mint egy öreg, bölcs mentor a kölyökkel. Mindeközben még mindig kibaszott vonzó. Minden impulzus egyszerre támadja meg az érzékeimet, és fel sem fogom, mit teszek egészen addig, amíg Louis háta a falnak csapódik, és felnyögve szorít a csuklóimra. Elesett próbálkozás az önvédelemre.

- Mit művelsz? - kérdi halkan, szinte suttogva és már nem mosolyog. - Gondold át a következő lépésed, ha szerződést akarsz ezzel a céggel.

A szemébe nézek, aztán az ajkára, és megint a szemébe, de akkor már túl közel vagyok, és nem látok mást, csak az elszántan csillogó kék íriszeit. Aztán megteszem azt, amit biztos vagyok benne, hogy várt, számított rá, hogy megcsókolom, mert a kezei, amik eddig a csuklóimat szorították, most lesiklanak az alkaromra, aztán az oldalamba markol, és még közelebb húz magához. Nem tudom abbahagyni, pedig kellene. Muszáj lenne leállnom, ugyanis ezzel is mindent tönkretehetek. Ennek ellenére se megy. Az ajka íze lehet a hibás… Kávé keveredik mentolos rágóval, és a cigi halványan kesernyés aromáját is érzem. Az is lehet, hogy mentolos cigi volt. Nem tudom eldönteni, ezért csak még mélyebben merítem a nyelvem a szájába, ő pedig vesz egy nagy levegőt az orrán át, és olyan erősen szorít magához, hogy érzem az éledező férfiasságát a combom tövén. Azonnal megremegek tőle, és elvesztem minden irányításom a pillanat felett. Eddig még abban sem voltam biztos, hogy Louis egyáltalán meleg lenne, a neten se találni róla semmit. Sőt… Voltak barátnői a múltban, valaki mintha most is lenne, ehhez képest ő is épp annyira be van indulva, mint én.

- Mi az? Azt hitted, majd rám ijesztesz ezzel? - motyogja úgy, hogy az ajkai közben még mindig a számat simogatják. Hallom a hangján a mosolyát. - Most pedig megrémültél, mert nem mutatok ellenállást?

- Nem tudom, mit művelek - ingatom a fejem, de amikor menekülni akarnék, ő is utánam jön, a karjaiban tart és szerencsétlenül az asztalhoz hátrál velem. Úgy szorít neki, hogy felszisszenek, ő viszont még mindig csak mosolyog. Nem kedvesen, inkább arrogánsan.

- Szétteszed a lábad a munkáért, sokan csinálják - von vállat, és bár leesik az állam a szavaitól, legszívesebben ellökném magamtól, hogy én nem ezt csinálom, de nem tudom megtenni. Mozdulni sem tudok, mert ahogy nekem dörgölőzik és a nyakamba fúrja az arcát, képtelen vagyok ellenkezni. - Vagy azért teszed, hogy elfeledtesd velem az előbbi viselkedésed? Nem szép dolog rátámadni a menedzseredre.

- Még nem vagy a menedzserem - lihegem, mert a kezei már a hátsómon járnak.

- Szerencsére - vágja rá izgatottan. - Így gond nélkül megtehetem ezt… - mondja, aztán a nadrágomba csúsztatja a kezét és rá is markol a fenekemre.

- Nem hiszem, hogy akarom ezt valakivel, akinek nem is tetszik az, aki vagyok - jelentem ki zaklatott lélegzettel, és nyelnem is kell egy nagyot a mondat végén, mert Louis épp akkor nyalja meg a fülem alatti érzékeny bőrt, ezzel még jobban feltüzelve engem.

- Fél pillanat alatt lettem a rajongója annak a Harry Styles-nak, aki a stúdióban állt gitárral a kezében - lágyul el a hangja, de továbbra se néz rám, a kendőt lejjebb tolva csókolja végig a nyakam. - Fogalmad sincs, milyen hatással volt rám… Elképzelni se tudod, milyen kisugárzásod van olyankor, amikor nem az a szándékod, hogy mindenkit lenyűgözz. Amikor csak önmagad vagy. Te és egy gitár.

- Ez is én vagyok - nyöszörgöm, mert az egyik keze a combjaim közé siklik, és finoman megszorítja a merevedésem. Kőkemény vagyok, tudom jól, szóval nehéz a sértődöttet mutatnom, miközben ennyire kicsinál. - Tényleg így van. Néha… Néha hisztis díva vagyok, elfogadom, exhibicionista, kicsit nárcisztikus is… de… mmmh… - döntöm hátra a fejem, ő pedig elfektet a hatalmas asztalon, és arrébb löki a székeket, amik útban vannak mellettünk. A kezei aranyból vannak, ez már biztos, mégsem ér hozzám újra, csak néz, ahogy előtte fekszem. - Szeretek ilyen is lenni, akkor is ha bennem van a srác, aki egy melegítőben, Vans cipővel a lábán gitározik. Nem kell egyfélének lennem. A szavaid bántóak.

- Ne haragudj értük - mondja egyből, és látom rajta, hogy teljesen komolyan gondolja. Ezzel pedig megint letaglóz. Folyton meg tud lepni. - Igyekszem kedvesebb lenni, de ami a szívemen az a számon. És érted mondtam ezeket, nem ellened. Nem akarom, hogy bohócként, vagy pökhendi medellecskeként kezeljenek, aki unalmában azt sem tudja, mit kezdjen magával. Képes vagy hisztis díva lenni, és azt nem akarom. Azt akarom, hogy lássák a valódi arcod. Az alázatos zenészt, és csak utána azt, hogy milyen sokoldalú vagy.

- Kompromisszum képes vagyok - mondom békülékenyen, mert tudom, hogy mindkettőnknek igaza van.

- Én is - válaszolja, a keze pedig a combomra simul. - Nem foglak láncra verni.

- Soha? - kunkorodik felfelé a szám egyik sarka, ő pedig felnevet. - Néha?

- Harry… - leheli, ahogy rám hajol, és biztos vagyok benne, hogy ehhez lábujjhegyre kellett állnia, de megint megcsókol. Hiába folytattunk épp relatíve komoly beszélgetést, a lángok semmit sem csillapodtak. Most is felemésztenek, ahogy a kezei a nadrágom gombjaival bajlódnak.

- A nadrágnak mennie kell - morogja, ahogy lerángatja rólam úgy, hogy a fehér csizmák a lábamon maradnak. Végigcsókolja a vádlim, aztán a térdem, végül a combom is, mire újra felegyenesedik és a szemembe néz. Úgy veszi le a Treat People With Kindness kitűzőt a hajtókámról, hogy előbb alaposan szemügyre veszi. - Ez tetszik.

- Én találtam ki - lihegem, mert közben az egyik keze a combomat markolja. - Vagyis… Szeretem használni… A kitűzőt én terveztem.

- Határozottan maradhat! - jelenti ki, és finoman az asztalra teszi. Ezután a zakóm segíti le rólam, és könnyedén a földre dobja. - Nem zavar, ha blézert viselsz majd, de ennek mennie kell. És a sárga mellény… - ingatja a fejét, és olyan gyorsan tünteti el a szemünk elől, hogy még meg is lep vele. - Egyértelműen mennie kell.

Nincs rajtam más, csak a fekete alsóm, a levendula színű szatén ing, és a lila tüll kendő a nyakamban, masnira kötve. Louis viszont ellép tőlem, és az ajtóhoz sétál, hogy gondosan kulcsra zárja. Ahogy visszafelé sétál, lenémítja a telefonját és az asztalra teszi, aztán lassan kigombolja az inget magán, és azt is az egyik szék támlájára fekteti. Határozottan remegek a vágytól, annyira felizgat minden mozdulata, az elnyújtott néma flörtjei, a sötét pillantásai, még a tetoválásai is a gyönyörű, aranybarnára sült bőrén. A szálkás izmai, az a kis pocak, ami csak a szoros nadrág miatt olyan szemmel látható, de amikor azt is kigombolva a combjára csúsztatja, már tudom, hogy végem. A fejem koppan az asztalon, ahogy a lábamba markolva közelebb húz a széléhez, és a bokszeren keresztül olyan erősen érzem őt.

- Az ing maradhat - motyogja, és minden gombot kiold rajta, aztán csak a mellkasom és a hasam fedi fel, a ruhadarab nem tűnik el rólam teljesen. Az eddigi percek legnagyobb nyögését akkor produkálom, amikor megnyalja a hasam, körbe a köldököm, és le, egészen az alsóm gumijáig. - A csizmák is maradnak - jegyzi meg, amikor elvesztem a türelmem, és összekulcsolom a lábam a dereka körül, hogy magamhoz húzzam. - A kendő… Egek… Annak mennie kell.

- Meglepett volna, ha tetszik - kuncogok, miközben kioldja a szépen megkötött masnit a nyakam körül, de megint elakad a szavam, és zihálva nézem végig, ahogy lefejti magáról a lábaimat, és a kendőt az egyik bokámra köti. Hirtelen fel is nyögök, ahogy szinte lerántja rólam az alsómat. Majdnem a lábam közé kapok, hogy ösztönből védjem, eltakarjam magam, de nem teszem. A keze azonnal a combom tövénél jár, hogy ellazítson a puha érintéseivel. Fél kézzel tolja a saját bokszerét is a nadrág után a combjára, és elbódít, ahogy a forró, nedves erekciója egyből a bejáratom simogatja. Érzem elkenődni rajtam az előnedvét, és nyöszörögve bámulom, ahogy először csak azt használja síkosítóként, miközben lágyan elsimogatja rajtam. Még soha senki nem csinált ilyet, még soha nem voltam valakivel, aki ennyire ura volt minden mozdulatának, ezért nekem már nem kellett azzal foglalkoznom, hogy kitaláljam mit és miképp folytassunk. Szerencsére végre a forró nyálát is megérzem az ujjain, aztán az egyiket mélyen el is meríti bennem.

- Nincs nálam gumi - morogja a számba, amikor fölém hajol, és az alsó ajkamba harap, majd megcsókol. - Vajon ez egy probléma?

- Tiszta vagyok - lihegem, mert a farkam fájdalmasan el van hanyagolva, de már két ujja is feszít odalent, és olyan csodálatosan dolgozik rajtam, hogy ha ezt még sokáig folytatja, képes lennék ennyitől is elélvezni. - Esküszöm.

- Én is - csókol meg újra, és éppen akkor tisztel meg a harmadik, majd csupán néhány másodperc múlva a negyedik ujjával is, amikor a szájába szívja a nyelvem. Biztos vagyok benne, hogy hangos vagyok, túl hangos, de mintha nem is érdekelné. Nem szól rám, nem próbál csendben tartani. - Jól vagy? Készen állsz?

- Percek óta - válaszolom elveszetten, Louis pedig vigyorogva nyálazza be alaposan a bejáratom még egyszer, és saját magát is.

- Mohó, Hazza… - súgja, ahogy mélyen elmerül bennem, számomra pedig tényleg megszűnik a külvilág. Nem is próbálok meg csendben maradni, vagy bármilyen módon kontrollálni magam. Louis heves, szenvedélyes, már majdnem durva, és ezzel megőrjít. Azt is tudom, hogy nem tarthat örökké, mert Ely már valószínűleg úton van visszafelé, ezért duplán jó, hogy nem finomkodik. Végig engem néz, nem csak a testem, hanem egyenesen a szemembe, szinte nem is pislog, nehogy elszalasszon egyetlen másodpercet is belőlem, és ezzel megdobogtatja a szívem.

- Nem akarom, hogy elélvezz - morogja a bokám bőrébe, ahogy a lila kendős lábamat a vállára teszi. - Előbb én, aztán hagyd, hogy gondoskodjak rólad.

- Louis… - nyögöm, és ahogy folyamatosan egymáshoz csapódik a testünk, próbálok kapaszkodni valamibe, bármibe, de nehezen sikerül. Az asztal szélét markolom meg két kézzel a fejem felett. Nem kímél egy pillanatig sem, folyamatosan mozog, hol elnyújtott, hol szapora lökésekkel, de egyszer sem ér hozzám. Simogat mindenhol, a lábaimat, a hasam, a mellkasom, néha megölelve, egészen hátra feszítve a lábam, a számat kényezteti a csókjaival, de egyszer sem ér a farkamhoz, ami már fel akar robbanni a vágytól. Érzem épülni bennem, és tudom, hogy percek múlva anélkül is el fogok élvezni, hogy hozzám érne, vagy én magamhoz, ezért csak kétségbeesetten lerántom őt újra, átkulcsolom a lábaimmal, és olyan vadul, olyan szenvedélyesen csókolom, ahogy csak bírom, közben a hátába mélyesztem a körmeimet, amitől felszisszen. Az akcióm sikeres volt, mert pillanatokon belül, a számba nyögve megváltozik a ritmusa, a lökései kontrollálatlanná válnak, és keményen löki fel magát az asztalról, hogy végignézze a pillanatot. Azt, ahogy nem belém, hanem az erekciómra spiccel, és érzem a forró ondót, ahogy végigfolyik rajtam. Oké, megint ugyanolyan veszélyesen közel vagyok a spontán orgazmushoz, mint az előbb, és Louis se vár túl sokáig. Halk, magas nyögések közepette kifacsar magából mindent, és az ujján maradt cseppeket módszeresen az ajkaimra keni, amikor a farkam tövére markol. Már nem csak a csókja, a bőre íze, de Louis legdrágább esszenciája is a nyelvemen van, közben pedig a leggondoskodóbb mozdulatokkal kezd az őrület felé hajszolni. Fogalmam sem volt, hogy ez a terve, hogy a saját nedveit akarja használni arra, hogy kézimunkázzon rajtam, de a tudat, hogy mélyen a bőrömbe masszírozza, ahogy folyamatosan, és egyre gyorsabban mozgatja rajtam a kezét, mennyei. Az egész pillanat mennyei, és az orgazmusom is szinte villámcsapásként hasít végig a testemen.

Soha életemben nem élveztem még ekkorát, pedig a legnagyobb jóindulattal se lehet jófiúnak nevezni. Jó pár kalandom és kapcsolatom volt már mostanáig, és néhány közülük olyan emlékezetes volt, hogy biztos voltam benne, életem utolsó napjáig sem feledem el. Louis most mégis, mintha egyszerűen kimosta volna a fejemből, a testemből a múltam, és szűzként fekszem előtte, akit ő tett mocskossá. Egyedül ő. És kész, végleg eltipor, amikor a hasamhoz hajol, felnyalogat róla mindent, aztán a számra tapad, és elosztja velem. Érzem a saját ondóm a nyelvemen, nyelnem kell egyet, mert kaptam belőle egy nagy adagot, a másik felét viszont ő nyeli le. Reszketek, és képtelen vagyok magamhoz térni. El akar húzódni egyből, de nem engedem. Reszketve utána kapok, és magamhoz ölelem. Kézzel, lábbal, mint egy kismajom.

- Ne… Ne hagyj itt máris - súgom a fülébe, és abban a pillanatban ő is alám nyúl, hogy szorosan tartva felültessen. - Még nem akarom, hogy ez a pillanat múlt legyen.

- Ssh - nyugtatgat a hajamat simogatva. - Muszáj felöltöznünk, mert Ely szó szerint bármelyik pillanatban megérkezhet.

- Rendben - nyelek egyet, mert igaza van. Nem állíthatjuk meg az időt csak azért, mert úgy szeretnénk. Pedig ha valahova, hát ebbe a másodpercbe szeretnék ragadni életem végéig.

Louis ad néhány zsebkendőt, hogy letörölgessem magam, ő is ugyanezt teszi, aztán gyorsan visszaöltözik, és a haját igazgatva máris úgy néz ki, mint amikor megérkezett a szobába. Csak én vagyok teljesen szétcsúszva. Zilált hajjal, kigombolt inggel, meztelen seggel ülök az asztalon, a csizmáim rajtam, az alsóm az egyik bokámon lóg, a kendő a másikra kötve… Pont olyan vagyok, mint egy ribanc. Bravo.

- Segítek - szólal meg, amikor ő már maximálisan szalonképes, és először kidobja a papírzsepiket, aztán segít visszaöltözni. A kezem nyújtanám a nadrágomért, amikor megrázza a fejét. - Így rendben vagy. Ezek a darabok maradhatnak rajtad. - A hangja lágy, a kezei pedig gondoskodóak, ahogy a hajamat teszik rendbe, ahogy az ujjai végigfésülik a tincseimet.

Nagyjából az utolsó pillanatokban szedjük rendbe magunkat, Louis kinyitja az ajtót, és visszaül mellém, de épp csak megszólalna, amikor Ely, telefonnal a fülén, és hatalmas gurulós akasztóval érkezik meg, amin legalább húszféle összeállítás lóg vállfákon. Az égvilágon semmi se tűnik fel neki, elköszön attól, akivel éppen beszélt, és felém néz, miközben Louis kinyitja az egyik ablakot. Egyértelműen azért, hogy kiszellőztesse a szex szagot, és még a gondolatba is belepirulok. Csak imádkozni tudok, hogy Elynak semmi se tűnjön fel.

Az este hátralévő része így telik, hosszasan ruhákat próbálunk, és Louis többé nem megvetően, vagy cinikusan néz rám, sokkal inkább éhesen, vágyakozva. Nem mondom, hogy nem imponál, és nem élvezem rohadtul, de azonnal elromlik a kedvem, amikor megcsörren a telefonja, aztán közli, hogy mennie kell, de majd hívjam a szerződések miatt.

- Várj! - állítom meg, mielőtt kisétálna. Gyorsan megragadom Ely tollát, minden oldalon, minden sarokban és minden csíkon, ami alatt a nevem áll, aláírom Louis szerződését. Fogalmam sincs, mit jelentett számára ez az alkalom. Csak egyszeri volt, vagy talán többet akar. Semmit sem tudok, csak azt, hogy neki akarok dolgozni. Vele akarok dolgozni. Minden nap. - Tessék. A mappában van a Guccival kötött szerződésem is.

- Biztos vagy mindenben? - kérdez még vissza, ahogy elveszi tőlem.

- Teljesen - ajándékozom meg egy félmosollyal, ő csak vesz egy mély levegőt, aztán megszólal.

- Akkor, üdv a cégnél, Styles - nyújtja felém a kezét, hogy megrázzam. - Remélem készen állsz, hogy pár hónapon belül az egész világ ismerje a neved.

És igen. Készen állok.

- De csak, ha te vigyázol rám - kacsintok egyet, ő pedig vigyorogva elköszön Elytól is, aztán elrohan.

Későn estem haza, fáradt is vagyok, ezért anyáéknak csak nagyvonalakban meséltem el, hogy aláírtam a szerződést, és holnaptól elkezdődik a komoly munka, meg kell mutatnom minden eddig elkészült zenémet, hogy lehet-e kezdeni velük valamit. Eközben nekiálltam új szövegeket is írni.

Most is egy ilyenen dolgozom, amikor megrezzen a telefon az éjjeliszekrényen, és úgy nyúlok érte, hogy nem is számítok arra, aki keres. Mélyen a gondolataimban jártam, kerestem a megfelelő rímeket a szavaimra, és lever a víz, amikor meglátom Louis üzenetét. Csak annyit kérdez, mit csinálok, ezért gyorsan visszaírok, hogy épp zenét szerzek.

Egészen felfogni sincs időm az üzenetét, máris érkezik egy következő, ahol elküldi a pontos címét. Ülök egy ideig az ágyamon, nézem az SMS-t, és a számat rágom, de végül megadom magam. Gyorsan felöltözöm, és már vágódok is be a kocsiba. Az utcánkból hajtok ki, amikor tárcsázom Louis-t.

- Biztos jó ötlet ez? - kérdem köszönés helyett.

- A lehető legjobb - szólal meg álmoskás, érces hangon. Már ennyi is izgalomba hoz. - Várlak.

- Már a kocsiban vagyok, csak… - kezdek bele, és azt hiszem, tényleg arra van szükségem, hogy megnyugtasson. - Mi lesz a barátnőddel?

- Harry, ne legyél hülye - szólal meg egy kis szünet után. A yorkshire-i tájszólása most sokkal erősebb. Talán, mert már fáradt. - Eleanor nem a barátnőm. Nem valójában. Gondoltam ezt a mai kis… ismerkedésünk után nem kell majd elmagyaráznom.

- Én nem akarok álbarátnőket - rázom meg a fejem, mintha látna, mintha itt ülne mellettem. - Én csak…

- Harry - szakít félbe, de a hangja nyugodt. Ő még csak feszült sem lett, nem hogy olyan kétségbeesett, mint én. - Ezek nem ma este megbeszélendő dolgok. Ez üzlet és karrier. Ha akarod, holnap az irodában átbeszéljük, de megnyugtathatlak, itt senki nem fog rád erőltetni semmit. Ez a cég nem erről szól. Pont az ellenkezőjéről.

- Ígéred?

- Egyszer elmesélem, miért alapítottam a céget - mondja ígéret helyett, de a hanghordozása is elég, hogy tudjam, igazat mond. - Akkor majd megérted, hogy végeztem ezzel. Végeztem a hazugságokkal, a játszmákkal, álkapcsolatokkal… Birtokolni akarom a hangod, a tehetséged, és a lehető legtöbb időd, amit munkával tölthetünk, de ennyi. Az életed a te tulajdonod.

- Ennyi? Csak ennyit akarsz birtokolni?

- Piszkos Hazza - nevetgél a vonal túlsó végén. - Siess, nyitom neked a kaput.

- Nemsokára ott vagyok.

*

A hetek pörögnek, majdnem minden estém Louis-nál töltöm, és nem, még nem beszéltünk arról, hogyan tovább. Látszatra együtt vagyunk, a kezdetekben karbantartónak hitt slampos srác valójában egy isten, elkényeztet, ágyba kapom a reggelit, még kibaszott lábmasszázst is ad, miközben valamilyen filmet nézünk, én pedig soha nem voltam még ennyire gyáva. A médiában barátnője van. Néha napközben megjelenik a házban, lazán megöleli Louis-t, elviszi sétálni Cliffordot, teszvesz kicsit a konyhában vagy a gardróbban, aztán köddé válik. Egyszer bemutatkozott, de még azt se kérdezte meg, ki vagyok, mit keresek itt, miért csak egy szál alsó van rajtam. Minden bizonnyal pontosan tudja, miért. Louis-nak a médiában egy fia is van, akiről nagyjából soha nem beszél. És nos… Igen, gyáva vagyok rákérdezni bármire is. Akár a gyerekre, akár Eleanorra. Élvezem a pillanatot, de ehhez az is hozzátartozik, hogy még nem kezdtük el a promót. Senki sem tudja, hogy Louis-val fogok dolgozni, aki egyébként egy veszélyesen szigorú főnök. Minden pillanatot online naptárban vezetünk, amihez ő is és én is hozzáférek a telefonomról, és jelez, ha valamit beleír vagy épp átír. Én nem igazán nyúlhatok bele, mert ha megteszem, egy percen belül csörögni kezd a telefonom, hogy számonkérjen, mégis mit művelek. Néha már csak poénból is beleírok olyat, egy-egy szabad óránkhoz, hogy “szex” vagy éppen “Louis a térdein”. Az utóbbi annyira tetszett neki, hogy szintén azonnal felhívott, csak hogy megkérdezze, hol vagyok, aztán lecsesszen, amiért elkéstem. Igaz, magamnak kerestem a “bajt”. Louis azelőtt még sose térdelt olyan csodálatosan, mint akkor. Egyszóval, minden tökéletes, minden idilli, leszámítva, hogy minden félelmem és aggodalmam a szőnyeg alá söpörtem. Kész vagyunk az első kislemezzel, forgattunk hozzá klipet is, és holnap lesz az első nap, amikor a kiadó és Louis is teljes gőzzel azon lesz, hogy berobbanjak a köztudatba. Szerintem ezt az egészet nem gondoltam át. De az is lehet, hogy Louis zavarja össze a gondolataimat, az érzéseimet.

- Mi a baj, Hazza? - kérdi, és összerezzenek a hangjától, mert még azt se vettem észre, mikor ült le mellém a kertbe. Cliff nem jelezte, hogy hazaért, továbbra is a lábaimba gabalyodva alszik a fűben. - Izgulsz a holnap miatt?

- Igen - válaszolom egyből, és egyszerre hajolunk a másik felé egy üdvözlő csókra. Már tudom az összes kódot, amivel bejuthatok a házába, és megbeszéltük, hogy átjövök, csak Louis munkája húzódott el egy kicsit. - A holnap nagy nap.

- Az - ért egyet, és a kezembe ad egy pohár gin tonicot, míg ő a szokásos üveg sörét szorongatja. - Ez életed utolsó nyugodt napja.

- Azért remélem csak túlzol - jegyzem meg, Louis pedig érezheti, hogy tényleg ideges vagyok, mert közelebb ül hozzám a fűben, és a ruhámat megrántva elfektet, ő pedig mellettem landol. A szürke eget nézzük, ahogy minden pillanatban sötétedik, és egymás lélegzetét hallgatjuk.

- Csak felkészítelek - szólal meg percekkel később. - Néha nagyon nehéz lesz. Néha arra vágysz majd, hogy azonnal vége legyen, vagy arra, hogy visszamehess az időben. Néha engem is a pokolba kívánsz majd, mert rohadék leszek veled, de tudnod kell, hogy csak azért, hogy kihozzam belőled a legjobbat. Te lehetsz a legjobb, tudod ugye?

- Fogalmam sincs, hogy képes vagyok-e arra, amit te látsz bennem - ingatom a fejem. - Talán csak elfogult vagy.

- Ha az lennék, nem halmoználak el a rengeteg jegyzettel és kritikával - horkan fel, és a nyakam alá csúsztatja a karját, így közelebb bújva hozzá, a vállán fekszem. Ad egy lágy, elnyújtott puszit a hajamba, aztán újra az eget kémleli. - Elfogult vagyok, amikor itt vagyunk, de soha odakint.

- Szerinted leszünk mi valaha odakint? - kérdem halkan, minden erőmet és bátorságomat összeszedve a szekrényre célozva, amiben mindketten bujkálunk. - Te meg én?

- Egy nap.

- Mikor?

- Harry… - sóhajt fel, és már tudom, hogy most, ma nem fogok olyan választ kapni erre, ami képes lesz teljesen megnyugtatni. - Tizennyolc voltam, amikor aláírtam azt az elbaszott szerződést, és hosszú éveken át úgy táncoltam, ahogy fütyültek nekem. Felépítettek nekem egy életet a nyilvánosság előtt, ami nem valódi, aminek egyetlen apró momentuma sem igazi. Minden csak a nézőknek szól, akik beültek a Louis Tomlinson című előadásra. Az első felvonás lement. Most játszom a másodikat, ami már sokkal inkább én vagyok, de még mindig nem az igazi. Itt van Eleanor, és annyi szarság, amit valahogy, lassan, de el kell varrnom. Ez nem holnap lesz. És nem is év végén. Időre van szükségem, és térre.

- Szerinted egy nap részt vehetek az előadásban?

- Már most bele lettél írva, kérdés, milyen szereped lesz benne, amikor túl leszünk a próbákon, és a közönségnek is bemutatjuk a harmadik felvonást - folytatja a metaforikus beszélgetést, és nem tudom miért, de mosolygok. Talán mert ezzel tulajdonképpen rám bízott mindent. Azt, hogy részese akarok lenni az életének vagy sem, és én nagyon is akarok. - Sajnálom, hogy nem tarthatunk nyílt főpróbát, és a premierig senki sem láthat.

- Nem baj - lehelem, és nyelek egy nagyot, mert tudom, hogy kibaszott nehéz lesz, de meg tudjuk csinálni. Muszáj, mert életem egyik legnagyobb kudarca lesz, ha ez a dolog Louis-val nem fog működni. Nem azért, mert olyan tökéletesek vagyunk, vagy ilyesmi… Vagy mert nekünk ez jár, hanem mert ez az első olyan dolog egész életemben, amit őszintén akarok, és nem csak önmagamért, önzőségből. - Tudod mennyire megváltoztattál? Mekkora befolyásod van arra, hogy ki vagyok? Máris…

- Tudom - válaszolja egy nagy sóhajjal. - De remélem nem úgy éled meg, hogy ráderőszakolok dolgokat. Mindent érted teszek, tudnod kell.

- Tudom.

- Akkor jó - húz közelebb magához, én pedig az oldalamra gördülök, hogy a nyakába temethessem az arcom. - Pihennünk kellene, holnap hosszú napunk lesz, három rádióinterjú, sajtótájékoztató, aztán a klippremier.

- Ágyba dugsz? - dünnyögöm a nyakába, Louis meg kuncogva segít felültetni. - Szerinted tényleg szeretni fogják?

- Viccelsz? - húzza fel a szemöldökét. - A klipben felrepülsz az égbe és a felhők felett üvöltöd a dalt. Túl király ahhoz, hogy ne szeressék.

Csak nevetek a szavain, és elindulunk a házba. Louis nem is próbál meg finomkodni, egyből az ágyhoz terel, és még azelőtt találom magam a lábai között, hogy elszámolnék tízig. Azóta is rajongok az ízéért, és ezt ő is pontosan tudja. Élvezettel játszik a merevedésével az ajkaimon. Teljesen ellazultan adom át neki magam, mert valahogy annak ellenére is sikerült megnyugtatnia, hogy nem mondott semmi olyat, ami jelenleg szabadabbá tenne minket. Vagy inkább csak őt, mert én közel azt csinálhatok a kezei között is, amit csak akarok. Egyedül az öltözködésem az, amivel ki tudom őt kergetni a világból. Ahogy ez eszembe jut, egyből felemelem a fejem és el is mosolyodom.

- Viselhetek Guccit a sajtótájékoztatón? - hízelgek neki, mint egy nagyra nőtt házi cica, és a fejem mellett felhúzott combjához dörgölőzöm.

- Ó, az isten szerelmére… - nyög fel, és a hajamba markolva húz vissza magára, amitől ezután kórusban szívjuk be élesen a levegőt. - Harry…