Sziasztok!

Megérkeztem ezzel a mesével is, folytatódik, sokan féltetek, hogyan is fog dönteni Harry, de nem... Nem ez lesz a bonyodalom. Persze, hogy Louis mellett döntött, de egyre közeledünk egy lehetséges új nehézséghez, amihez most segítettem kis erőt gyűjteni. Hagyjatok nyomot, hogy mit gondoltok!

Puszi&Pacsi

Hatalmasakat ásítok, ahogy a gépen ülünk, és újra Moszkva felé tartunk. Harry a telefonjába merül, és nem beszél. Reggel felkelt, és mindent némán csinált, én pedig végignéztem ezt a folyamatot, ahogy elkészültünk, és mindezt képes volt egyetlen kurva szó nélkül. Értem őt. Amit a nyakába zúdítottam, talán túl sok, túl hirtelen, de akkor sem értem, miért nem beszél hozzám. Fel is adom az egészet, és inkább megpróbálok aludni. Az út nem egészen három óra, és ha addig is tudnék aludni valamennyit, az már jó lenne, mert éjjel nem sikerült.

- Louis! - kiabál szinte az arcomba Harry, és nehezen tudok magamhoz térni. Hosszú másodpercekig pislogok és meredek magam elé, mire felfogom a környezetem. Harry a lábaim között térdel az ülésem előtt, és zihálva markolja a pulóverem anyagát, Alek pedig mellette áll egy üveg vízzel, amit felém nyújt. Még David is bámul ránk, aki elől eddig ügyesen titkoltam, hogy nem éppen könnyű időszakon megyek keresztül.

- Igyál - szólal meg Alek szigorú hangon, és eszemben sincs ellenkezni, mert amúgy is úgy érzem, teljesen ki vagyok száradva. - Minden oké?

- Kurvára semmi se oké - morogja Harry, és felkel, hogy itt hagyjon minket. A gép hátuljába trappol, aztán kever magának egy pohár gin-tonicot.

- Csak egy rossz álom - nézek fel Alekre, de mosolyognom nem sikerül, csak furcsán összeszorítani a szám, és úgy csinálni, mintha, aztán Harry után indulok. - Jól vagyok.

- Dehogy vagy! - vágja rá hangosan, és tudom, hogy mindenki hallja, de már ez sem érdekel. - Nem vagy jól. Percekig képtelenség volt felébreszteni, Louis! És én sem vagyok jól, hogy a támaszod lehessek. Semmi sincs rendben, még ha el is játsszuk az ellenkezőjét.

- Mit tegyek? - tárom szét a kezeimet tanácstalanul, de én sokkal halkabbra veszem a hangom.

- Fogadd el a tényt, hogy segítségre van szükséged - mondja, miközben mélyen a szemembe néz. Egészen a lelkemig bámul. - Terapeuta, vagy akármi.

- Oké, meglesz - vágom rá, és én is egyre feszültebb vagyok, pedig Harry most is csak segíteni akar. - Mi mást tehetek? Érted. Segíts Harry, mert látom, hogy te is szenvedsz, de ha nem beszélsz hozzám, akkor nem tudom, mitévő legyek.

- Segíthetsz nekem azzal, hogy többé nem állítasz ilyen kész tények elé, mint tegnap - mondja, de a hangja közel sem olyan dühös, mint mondjuk tegnap volt, vagy akár csak percekkel ezelőtt. Emiatt pedig én is inkább bűntudatot érzek, amiért ilyen sokáig húztam az időt. - Hogy dönthetnék, hogy mit akarok?

- Bárhogy is döntesz, elfogadom. Nem is tehetek mást.

- De… Miért mondod ezt? Nem érdekel, ha örökre itt hagylak? - kérdez vissza, szinte kétségbeesve attól, hogy tőlem se lesz biztosabb, mit kellene tennie, és a támogatásommal akár el is tűnhet az életemből. - Nem bánod, ha így döntök?

- Dehogynem! - válaszolok egyből, és a keze után kapok. Elhúzom egy kicsit hátra, közel az ajtóhoz, így van egy kis privát terünk, amibe nem lát bele mindenki a gépen. - Nézd, Harry, miután elvesztettem Nikot, egyáltalán nem kerestem szerelmet. Nem is érdekelt az egész. Nem hiányzott, hogy megint aggódnom kelljen valaki miatt. Nem én kerestelek, hanem te találtál meg. Csak hálás lehetek mindenért, amit adtál nekem. Minden pillanatért, amikor éreztetted velem, hogy fontos vagyok valakinek…

- Shh… - teszi a számra az ujjait, és nem is néz a szemembe, csak az ajkaimat figyeli, ahol összeér a bőrünk. - Tudom, mit csinálsz. Búcsúzkodsz, de ez… Nem mondtam, hogy el akarlak hagyni, Lou.

- Csak el akartam magyarázni azt, hogy mennyire szeretlek - fogom meg finoman a csuklóját, hogy elhúzzam a kezét a számtól. - Hogy annyira szeretlek, ha úgy döntesz, elmész, akkor elengedlek. Csak, hogy tudd, ehhez nagyon kell szeretni valakit, Bambi.

- És önzetlenül kell szeretni hozzá - suttogja, aztán nyel egy nagyot, és lassan felemeli a kezeit, hogy szorosan magához öleljen. Úgy csimpaszkodik a nyakamban, mintha nem lenne magasabb nálam, hanem éppen egy kismajom lenne. Az ajkai az arcomra tapadnak, aztán apró puszikkal araszol el egészen a számig. Lassan és érzelmesen csókol meg, ahogy ritkán szokott. - Én is, Lou. Nem tudom… vagyis, eddig nem tudtam, mit csináljak, de már nincs ilyen gondom. Mindenfajta gondolattal eljátszottam, de én túl önző vagyok.

- Mondj valami újat - horkanok fel, és elvigyorodom, amikor a vállamba bokszol.

- Nem tudlak elhagyni - rázza meg a fejét, és újra magához von egy hosszú csókra.

- Akkor… csatlakozol a családhoz? Elmondhatom apának? - kérdezek vissza azért a biztonság kedvéért, hogy tuti jól értettem-e, amit mondani akar.

- Igen, de egy valamit meg kell ígérned. Vagyis, két valamit - mondja még, és összevonja azokat a tökéletes szemöldökeit, ahogy elgondolkodik, hogyan mondja, amit mondani akar. Nem tudom, mennyire lehet komoly dolog. Nagyon remélem, hogy semmi olyan, amivel újabb leckét ad fel nekem, és megint őrlődhetek rajta, mert ezek a napok, hetek is teljesen bedaráltak. Tényleg nem akarok már semmi mást, csak egy kis nyugit. Pihit. Csak egy leheletnyi szünetet ebben az elbaszottul pörgő életben.

- Hallgatlak - motyogom, és felkészülök a legrosszabbra.

- Ha csatlakozom hozzátok, az sem jelenti azt, hogy minden módon megkötik majd a kezem, és olyan rab leszek, mint Akahiro kezei között voltam - magyarázza el az első feltételét. - Talán… Ha összeszedtem magam, és elég erőt gyűjtöttem, szeretném megkeresni a családom, és nem akarom, hogy mások parancsai miatt ne tehessem meg. Hogy megint ne érezhessem legalább valamennyire szabadnak magam.

- Harry, bébi - simítok végig az arcán, de ugyanolyan szigorúan néz le rám, mint amikor elgondolkodott a feltételeken. - Nem fogoly leszel, hanem bandatag. És még csak nem is egy tag, hanem az én pasim. Apa nem egy szörnyeteg. Nem olyan módon, mint Akahiro. Lesz életed és akaratod. Velem.

- Akkor ebből kiindulva, gondolom nem probléma, ha a másik feltételem, hogy nincsenek szóló akcióink - ingatja a fejét, és felhúzott szemöldökkel néz rám, teljesen komolyan gondolva a szavait. - Nem megyek nélküled harcba, és te se mész sehova nélkülem. Társak vagyunk, és mindent együtt fogunk csinálni.

- Társak vagyunk - mosolyodom el, és megragadom az inge gallérját, hogy lerántsam magamhoz, és ezúttal sokkal vadabbul csókoljam meg. - És szeretők.

- Szerelmesek.

- Ahogy akarod, romantika hercege - forgatom meg a szemem, de valójában csak csipkelődök. Nekem is sokat jelent, hogy ezt mondja. Hogy ő is így gondolja. - Most pedig… bújjunk el a mosdóban, és mutasd meg, hogy tudsz meglovagolni akár szűkös helyen is.

***

Még aznap beszéltem Igorral, hogy Harry közénk tartozik, és apa nagyon lelkes volt. Egyből elkezdte megszervezni a beavatását, amin, tekintve, hogy Harry velem van, a családunk minden fontos tagja részt fog venni.

Harry pedig… pont úgy viselkedik, mint egy hisztis hercegnő az első bál előtt. Nem tudom, mióta ülök itt a próbafülke előtt, de érzetre óráknak tűnik. Már felpróbált legalább száz öltönyt, de egyik sem tetszett neki. Hiába győzködtem, az elején még néha nemet is mondtam, de mostanra már csakis igent, és azon vagyok, hogy végre döntsön.

- Ez? - fordul felém, és az aktuális, ránézésre szaténból készült zakót igazgatja magán.

- Tökéletes, és gyönyörű vagy benne - mondom ugyanolyan színtelen hangon, ahogy az elmúlt tizenkettő esetében is tettem.

- Tudom, hogy csak azért mondod, mert le akarsz lépni végre - forgatja meg a szemét, aztán visszafordul a tükör felé. - Mondd el inkább, hogy mire kell számítanom.

- Semmi különös - rázom a fejem, és azt nézem, ahogy nyakkendőt tart maga elé nyakkendő után. Színeseket és őrülteket, de aztán valahogy mégis leragad egy sima feketénél. - Kiöltözünk, elmondatják veled az esküd, hogy hűen fogod szolgálni Igort, aztán elmondatják veled azt is, hogy megérted és elfogadod, innen nincs kiszállás. A banda van, vagy a halál.

- Jól hangzik - húzza el a száját, de nem akad fenn a mondataimon túlzottan. Valószínűleg egy cseppet sem lepte meg. Nyilván a yakuzában is pont így működik. Erről szól a maffia. Belépni könnyű, kilépni pedig az életed árán lehet. Hiszen nem kockáztathatja a szervezet, hogy bárkinek is infókat szolgáltass. A legkönnyebb módja, ha megölik azokat, akik hátat akarnak fordítani. Ez nyilván nem egy tortából kiugró váratlan meglepi Harry számára. Csodálkoznék, ha az lenne. - Kicsit úgy érzem magam, mintha valamilyen módon a házasságunkra készülnénk. Holnaptól én is Igor egyik fia vagyok, és innentől tényleg minden módon összetartozunk.

- Aha, annyi különbséggel, hogy akkor tényleg az agyamra mennél - nyögök fel, és a fogasokhoz sétálok, ahol azok a darabok lógnak, amikben Harry nem volt biztos, de elvetni sem akarta. - Képzelem, mit művelnél az esküvőnk előtt, ha most ennyire kibírhatatlan vagy.

- Na… - ráncolja össze az orrát Harry, és a háta mögött összefonja a kezeit. Azonnal megbánom a szavaimat, annyira édesen néz ki magát bámulva a tükörben. - Ne legyél undok. Csak tetszeni akarok. Mindenkinek…

- Tetszeni fogsz, bébi - sétálok mellé, és azt az öltönyt tartom a kezemben, amit én magam a legjobban szerettem rajta. Ahogy megcsókolom őt, már érzem, hogy felfelé kunkorodnak az ajkai. - Ez volt a legjobb.

- Hiszek neked - feleli, és elveszi tőlem, odaadja az eladónak, aki egy bólintással már megy is, hogy becsomagolja, Harry pedig vissza a fülkébe, hogy átöltözzön a saját ruhájába.

- Tényleg? - húzom fel a szemöldököm, és visszahuppanok a fotelba. - Az előző kétszázhuszonöt darabnál nem hittél, de most igen?

- Mert ez a második volt, amit felpróbáltam, és emlékszem, mennyire megbámultál benne, szinte elcseppent a nyálad. Most, legalább tizenöt darabbal később pedig még mindig emlékeztél rá, egyből ehhez sétáltál - hadarja egy kicsit hangosabban, hogy a függönyön túlról is értsem a szavait.

- Szép munka! - nevetgélek, és amint újra kilép a próbafülkéből megragadja a kezem, aztán a kasszához megyünk. - Ó, majdnem elfelejtettem… - motyogom, és előásom a hitelkártyát, amit apa adott reggel. - Igor csináltatta a nevedre, ha szükséged van ruhákra, pipere cuccokra, laptop esetleg, ilyesmi… Ő fizeti a számlát.

- És miért fizet Igor egy hitelkártyát nekem? - kérdez vissza zavarodottan.

- Ugyanazért, amiért nekem is, bár ritkán használom - vonok vállat, és megmutatom neki az én, teljesen ugyanolyan hitelkártyám. - Tudod ugye, hogy a családom eléggé gazdag?

- A birtokról és házból már gondoltam - mosolyodik el. - Nos, amikor kölcsönkaptam a te kártyád, hogy ruhákat vegyek, telepakoltam egy egész szekrényt a szobádban, szóval…

- A szobánkban - szakítom félbe, ő pedig először nem is érti, miért szóltam bele, csak utána realizálja, mit javítottam ki. - Csak tartsd magadnál, ha pénzre van szükséged. Ezt a kártyát szinte a világon mindenhol elfogadják.

- Szuper, akkor… most ezzel fizetek - adja át az eladónak, és miután végzünk a boltban, még vacsorázni is meghív az egyik kis családias étterembe, nem messze az utcától, ahol parkoltunk.

*

Ahogy már biztos is voltam benne, természetesen Harry csodálatosan néz ki, a haja egyre hosszabb, és egyre göndörebb, az arca pedig napról napra egészségesebb színben pompázik. Sokkal kisimultabb. Az öltöny pedig eszméletlenül mutat a nyúlánk, de izmos alakján. Örülök, hogy végül tényleg ezt választotta, mert pont úgy fest benne, mint valaki, akit jobb komolyan venni.

- Csak nem izgulsz a kis kedvenced miatt? - lép mellém Zayn, és az egész jelensége váratlanul ér, mert a hátam mögül támadott. - Pont úgy fest, mint akit te öltöztettél fel, hogy aztán levetkőztesd.

- Kopj le, Zayn… - morgom, és el akarok sétálni, de egészen a székekig követ, ahol már sokan leültek, és egymással beszélgetnek. Már anya is itt ül, ezért csak lehuppanok mellé, és morgok egyet, amikor Zayn meg mellém. Oldalra hajolok, hogy megpusziljam anya arcát, ő pedig még felém is hajol, hogy kiélvezze. Mindig is nagyon jó volt a kapcsolatunk, vele szerintem még ma is sokkal szorosabb, mint amennyire Zayn nyalizta be magát a családba.

Kyle anya másik oldalán ül, Harryt nézi, amint Igorral és két másik taggal beszélget nem messze tőlünk, és a lábát lóbálja, mert nem ér le a földre.

- Kezdünk! - fordul apa a család felé. Akik közvetlenül a családhoz tartoznak, mind székeken ülnek, a fontosabb bandatagok pedig mögöttünk állnak sorfalat. Amikor mindenki elnémul, és már nem mozgolódik, Igor megáll Harryvel szemben, és elkezdi lassan, artikuláltan mondani az eskü szövegét, Harry pedig minden mondatát elismétli.

- Nagyon jóképű fiú - suttogja anya, ahogy egy kicsit felém dől. - De annyira fiatalnak tűnik.

- Huszonkét éves - válaszolok nagyon halkan, anya pedig összeszorítja a száját, és a fejét ingatja. - Tudom, szörnyű, hogy itt van, vagy egyáltalán… De…

- Nem - mondja anya nagy meglepetésemre. - Sokkal jobb, hogy itt van, mint bárhol máshol, mert bár mi sem vagyunk mintapolgárok, de nem bánunk kegyetlenül az embereinkkel. Nem azért vannak mellettünk, mert kényszerítjük őket. És ez nagy különbség.

- Tartott tőle, hogy itt is láncra verjük - helyeselek, bár nyilván nem szó szerint értem a láncokat. - Emiatt egy kicsit félt csatlakozni, de…

- Nem tudna elengedni téged - fejezi be a mondatom anya, bár nem tudom, hogy mit is akartam mondani pontosan. - Látszik, mennyire szeret téged, kicsim.

- Én is őt.

Mire visszatereljük a figyelmünket a történések irányába, Harry már az utolsó esküjét mondja el, aztán elismétli azt a részt is, amiről korábban beszélgettünk. Tudomásul veszi, ha belép a szervezetbe, akkor többé nincs kiszállás. Tartok tőle, hogy hezitálni fog, bizonytalankodni, és emiatt a banda is bizonytalan lesz vele szemben, de Harry sokkal profibb ennél. Nem is értem magam, hogy miért vagyok képtelen még mindig bízni benne. Minden téren. Így ezen a téren is. Hogy tökéletesen érti a dolgát, és érti ezt az egész világot. Kőkemény hangon, magabiztosan mond minden szót.

- Most pedig megkapod a banda jelét, amit életed végéig magadon fogsz viselni - mondja Igor diadalmas hangon, és int az egyik emberének, aki kiemeli a forró vasat az izzó parázsból, és nyelnem kell egyet, ahogy visszaemlékszem az érzésre. Ő is vesz egy mély lélegzetet, és csak utána veszi le a zakóját, aztán hajtja fel az ingujját. A családi billog nem túl nagy, hogy mindenkinek szembetűnő legyen. Kicsi és a csuklónkra kapjuk. Még az is lehet, az enyémet Harry sose vette észre. A rajongóim biztosan nem, mert mindig igyekszem eltakarni valamivel. - Készen állsz?

- Készen - bólint egyből Harry, és ahogy kinyújtja a kezét, két emberünk megragadja a karját, hogy ne mozduljon el fájdalmában, egy harmadik pedig lassan rányomja az izzó vasat Harry bőrére. Annyira erősen viseli. A bőre sistereg a tüzes vas alatt, Harry viszont csak összeszorítja az állkapcsát, és a száját, mindkét kézfeje ökölben, de ennyi. Hang nélkül tűri, és ezért kimondhatatlanul büszke vagyok rá. Amikor végre leveszik róla, a mellette álló embereink azonnal elkezdik a sebe ellátását, csak néhány másodpercre betekerik hideg, nedves ruhával, hogy lehűtsék, nem sokkal később pedig gondosan bekötözik a kezét. Végre az egész ceremónia, és Harry megpróbáltatásának végére érünk, apa pedig üdvözölve megöleli őt, és ad két puszit az arcára. Mindenki tapsol, Harry az eleje óta most mosolyodik el először.

- Harry Styles mától a családunk tagja! - harsogja Igor mindenkinek, és Harryvel együtt felénk sétál. - Viselkedjetek is vele így.

- Szia - lehelem az ajkaira, amikor végre közel ér hozzám, és megfogom a zakóját is, hogy segítsek újra feladni rá.

- Menjünk vacsorázni - mondja apa, és anyával kézen fogva elindulnak a házba. Kyle egy pillanatig elbizonytalanodik, hogy Harryvel vagy anyával maradjon, de végül csak megöleli a göndört, és anyu után szalad.

- Milyen romantikus - jegyzi meg Zayn, és még a száját is undorodva elhúzza. - Van egy egész kis családotok. Férj és feleség, meg a gyerek.

- Ne aggódj, Zaynie, egyszer majd neked is megadatik - pöckölöm meg az orrát, de ettől szinte fújtatni kezd. Ez is volt a célom. - Ha mégsem akar majd senki, mert egy undok, karótnyelt pöcs vagy, mondtam már, néha szívesen látott vendég vagy az ágyunkban.

- Szopj le, Tomlinson - morogja, és gyorsabbra veszi a lépteit, de még utána szólok.

- Ha szeretnéd… - nevetek fel, Harry pedig bár mosolyog, de megszorítja a kezem, hogy fejezzem be.

- Sokkal több tiszteletet kellene felém mutatnod! - fordul meg hirtelen Zayn, és azonnal el is komorodok, mert ez már nem a vicc része, hallom a hangján. - Kihoztalak a pokolból, ami miatt még ma is üvöltesz álmodban! Megmentettem a kibaszott életed!

- Nélküled oda se kerültem volna! - kiáltok rá, és szinte mindenki felénk fordul, aki még körülöttünk van. Anyáék is a bejárat mellől. Harry még erősebben szorít, de kirántom a kezem az ujjai közül, és megragadom Zayn zakójának a hajtókáját, hogy a ház oldalának taszítsam.

- Te akartad eladni magad csak azért, mert találtál egy kívánatos hátsót! - üvölt az arcomba, és legszívesebben megint megütném. Már remeg érte a kezem. - Kibaszottul nem az én hibám, hogy képtelen vagy a gatyádban tartani a kurva farkad!

- Te voltál, aki…

- Elég! - dörren Igor hangja mögöttem, és azonnal el is húz Zayntől, így kénytelen vagyok elengedni őt. Valószínű, ha rajta kívül bárki más próbálkozott volna ezzel, nem hagyom magam, de neki muszáj. - Mindenkinek belefájdul már a feje a folyamatos civakodásotokba! Olyanok vagytok, mint egy házaspár! Elég volt! Indulás a házba, mind szépen megvacsorázunk Harry tiszteletére.

- Akkor talán nem ártana, ha ez a faszkalap tisztelné is őt, ma már…

- Úgy csinálsz, mintha mindig is ennyit jelentett volna - folytatja a hisztit Zayn, és a szemei még mindig dühösek. - Mindenki tudja, hogy egy dugásnak szántad, csak megsajnáltad, mert a kanos fasz éned aláírta a halálos ítéletét!

- Egy nap…

- Elég volt, Zayn! - mordul rá Igor, Zayn pedig mintha emiatt kicsit lazítana a tartásán. Közelebb sétál hozzá, és úgy beszél hozzá, hogy rajtam kívül már biztosan senki nem hallja. - Tudom, miért csinálod. Megbeszéltük. Értelek. Értem, hogy tele vagy dühvel, de nem támadhatsz rá így - motyogja, aztán felém fordul. - És te se rá, Louis. Nem tűröm ezt tovább. Elfogadom, hogy nem kedvelitek egymást. Rendben. Fojtsátok el!

- Oké - morgom, és megragadom Harry kezét, aztán az étkező felé indulok. Anya még végigsimít a hátamon, amikor elhaladok mellette, de nem szól semmit, hagyja, hogy magam után húzzam Harryt, és mindenkit otthagyjunk. Az étkezőben még senki sincs, csak néhány alkalmazott, akik a hatalmas asztalra pakolják a vacsorát. - Néha… meg tudnám ölni.

- Ne felejtsd el, amit mondtam - mondja Harry felhúzott szemöldökkel. - Valahonnan gyökerezik ez az egész benne, és nem csak ok nélküli, gyerekes gyűlöletből.

- Leszarom, hogy miért ilyen faszfej! - mordulok fel megint, de Harry nem hagyja, és magához húz egy csókra. Mindkét hüvelykujja lágyan simogatja az állkapcsom, és olyan szerelmesen tartja a fejem a csókhoz. Imádom őt, percről percre jobban.

Miután mind leülünk, szerencsére messze találunk helyet Zayntől, és elkezdünk enni, bár még mindig nem érzem az ünnepi hangulatot. Egyáltalán nincs kedvem tovább itt lenni, szóval a desszertből is csak néhány falattal eszem, aztán elnézést kérve mindenkit otthagyok. Harry az utolsó másodpercig követ a pillantásával, amíg el nem tűnök a lépcsőkön. Nem jön utánam, és ezért egyáltalán nem is hibáztatom. Az egész esemény róla szól és a beavatásáról, nem várom el, hogy lelépjen miattam. A szobámba érve egyből felkapom a gitárom és egy jegyzetfüzetet, aztán az ágy közepére telepszem, hogy elmerüljek valami újban. Mindig is imádtam a zenélés ezen részét. Amikor megalkotom a saját művészetem. Annyira el tudok merülni benne, hogy tudom, most erre van szükségem.

A tervem sikerül is, mert észrevétlenül röppen el másfél óra, és akkor eszmélek fel, amikor Harry halkan visszacsukja maga után az ajtót, és közelebb sétál. Még mindig lassan, halkan pengetek egy éppen születő dallamot, amikor az ujjai a hajamba kúsznak, én pedig lehunyom a szemem. Percekig nem történik semmi, csak cirógatja a tincseim, és hallgatja a zenét, amit még soha senki előtte.

- Szeretlek - suttogja, amikor befejezem, és írok még két kottafejet a jegyzet végére. - A sok szörnyűség között néha elfelejtem, valójában honnan ismerlek.

- Sose mesélted el.

- A hangod mindig maga a nyugalom volt számomra - mondja halkan, de nem ül le mellém az ágyra. Még mindig csak mellette áll, és leveszi a szatén spanyol övet a derekáról. - Mindig elmenekülhettem, bezárkózhattam a zenédbe. És már akkor is gyönyörűnek tartottalak. Izgatott voltam, amikor megtudtam, hogy a városba jössz. De tudtam, ki vagy. Aggódtam is, pedig még sose találkoztunk. Aztán… megjelentél abban a kibaszott szexi maszkban Akahiro előtt, és végem volt. Innen már tudod a történetet.

- Ó, igen - teszem félre a gitárt, és feltérdelek, hogy elérjem őt. - Innen már emlékszem.

- Lezuhanyzom - motyogja a számba, ahogy a nyelveink kényeztetik egymást. Még ledobja a zakót is az egyik fotelba, aztán csábos lépésekkel a fürdőbe riszál. A hátsója döglesztő ebben az öltönynadrágban, és képtelen vagyok ellenállni neki. A helyére teszem a gitárom, az íróasztalomra a füzetet, és utána megyek. Pontosan tudta, hogy ezt fogom csinálni, mert amikor belépek a fürdőszobába, már csak egy alsóban ül a gránit pulton, és a fogát mossa, széttárt lábakkal. Ha szuperhős lennék, se tudnék ellenállni ezekben a pillanatokban. Muszáj egyből közéjük simulnom, és a nyakába temetnem az arcom.

- Szeretkezz velem ma este - leheli a fogkefén át. - Itt.

- Bármit, amit akarsz, szívem…