Sziasztok!

Szerintem sok olvasót most megleptem ezzel, sokan tudtátok, hogy érkezik, mert a facebook és insta oldalon megszavaztattam, melyik általam elképzelt jelenetet olvasnátok legszívesebben. Emellett rengeteg voks érkezett, szóval nem is maradt kérdés, hogy megírom nektek. Nektek, csakis, mert ajándéknak szántam, ezért a ti vágyatok volt az elsődleges. Ezzel szeretném megköszönni nektek a mostanra már több, mint 1000 követőt wattyn, és hogy mindig itt vagytok, kommenteltek, vote-oltok, és most már annyian, hogy sokszor reagálni is képtelenség mindegyikre, ezért néha már csak hetekkel később érem utol magam a válaszokkal. Ami nem panasz! Csodálatos érzés, és alig hiszem el, hogy ez komoly. Szóval, a legkevesebb, hogy legalább ilyen formában próbáltam a kedvetekre tenni, és nagyon nagyon remélem, hogy szeretni fogjátok a részt! Bevallom, nagyon kellemes volt írni, szinte megírta magát, mert rájöttem mennyire hiányoznak ezek a karakterek, ez a történet. Tényleg nagyon köszönöm, hogy itt vagytok! Imádlak titeket mind, és még remélem sokáig boldogítjuk egymást! (:

Puszi&Pacsi

A nappaliban mindenki nevet, bár ezúttal nem tudom, pontosan miért, mert kijöttem, hogy vigyek Louis-nak egy új sört. A hangulat egyre jobb, ezt a hangzavar is bizonyítja.

- Tudtam, hogy kamuzol, Tommo! - nevet hangosan Andy a szoba közepén, és a szintén nevetésben fuldokló pasimhoz vág egy műanyag DVD tokot. - Mindent kidobtatok, mi? Nem tartottál meg semmit, mert rossz emlékek fűződnek hozzá, bla bla bla…

- Eszemben sem volt megmutatni, mert még képes vagy kitalálni, hogy nézzük meg - válaszolja fennhangon Louis is, de nem haragszik, vagy ilyenek, alig kap levegőt a röhögéstől, amikor leülök mellé és a kezébe adom a sörösüveget. Ő azonnal átkarol a szabad kezével, és magához húz. Josh is vigyorog a kanapén terpeszkedve, de nem szól bele, csak figyeli csapatunk legrégebbi két barátját, ahogy egymás vérét szívják. Mint mindig, mert ez egyszerűen nem változik az évek múlásával se, hiába hinné az ember, hogy megkomolyodnak. Andy most már apuka, Josh-al nagyjából fél éve örökbe fogadtak egy gyönyörű pár hónapos, afroamerikai kisfiút, aki a közeljövőben már egy éves lesz. Természetesen elkényeztetik, és bár fogadtunk Lou-val, hogy vajon Andy milyen típusú apu lesz, a laza nemtörődöm, vagy éppen a szabálykövető, szigorú anyuka típus, de vesztettem. Magam sem értem, miért kellett Lou ellen fogadnom, mert persze, hogy tökéletesen ismeri a legjobb barátját. Andy egy féltő anya karakter, amivel abszolút meglepett, és gyakran vitáznak apróságokon Josh-al, aki próbálja csak élvezni az egészet, nem pedig könyvek alapján gyereket nevelni. Andy vett egy egész könyvtárnyi anyagot a gyereknevelésről, és mindent szépen szabályszerűen próbál csinálni. Beiratkozott egy néhány alkalmas kurzusra, amit fodrászoknak tartottak azért, hogy tudja, hogyan kell kezelni, fésülni, fonni és karbantartani azt a típusú dús, és nagyon göndör hajat, ami a kisfiúnak van. Bár bevallom, engem egyelőre nem lep meg ezekkel a dolgokkal, mert még azt sem dolgoztam fel egészen, hogy egyáltalán bevállalta az apaságot.

- Többször láttam a farkad életem során, mint mások egy tartós kapcsolatban, miért akarnám megnézni? - röhög idétlenül Andy, és levágódik Josh mellé. Iszik egy kortyot a margaritájából, aztán ledől Josh ölébe.

- Régen miért akartad megnézni? - kérdez vissza Louis, és ezzel egyidőben én is megszólalok. - Mármint nem a farkam, hanem a filmünk Harryvel.

- És hidd el, mi a tartós kapcsolatunkban is elég sokat látjuk egymás farkát - kérem ki magamnak az előbb elhangzottakat, de mind csak nevetünk. Azt hiszem, mostanra talán kicsit túlságosan is sokat ittunk. Megbeszéltük, hogy négyesben is összejövünk valamelyik este, hogy megünnepeljük a diplomámat, és ez lett az az este. Egy ideje már leszoktunk a bárokról és szórakozóhelyekről, és csak egyikünk házában vagy épp udvarában szoktunk kikapcsolódni, és ez valamiért annyira kellemes. Kijelenthetem, hogy azóta élek igazán, hogy kaptam egy új esélyt, és a második életem élem. - Te megtartottál bármit is?

- Dehogy! - vágja rá egyből, mintha ezt magamtól is tudnom kellett volna. - Vagyis, van néhány amatőr filmünk Josh-al, de más nincs.

- Ki akarja nézni, hogy a szerelme mással hentereg? - kérdei Lou, aztán iszik egy kortyot a söréből. Egyébként se adtam le soha igénylést a filmjeimre, szóval egyik sincs meg. Még a Lou-val közös filmünk is csak a laptopomon van letöltve, ő volt az, aki nagy meglepetésemre megvette DVD-n is az oldalról. - Én biztos nem, elég volt a múltban.

Nem mondok semmit, csak felé fordítom a fejem, és közelebb hajolok, hogy megcsókoljam. Nem volt egyszerű az életünk néhány éve. Na jó, ez enyhe kifejezés. Rohadt módon megküzdöttünk azért, hogy ma itt üljünk, és egymás vérét szívhassuk a srácokkal.

- Lassan robbantanunk kellene a bulit - szólal meg Josh, és az asztalra teszi a kiürült sörösüvegét. Csak kettőt ivott, mert ő fogja hazafuvarozni magukat, Andy pedig kedvenc szenvedélyének, a margarita készítésnek hódolt inkább. - Hamarosan lejár a dajka munkaideje.

- Itt is aludhattatok volna - szólalok meg a fejemet ingatva. - Elhozhattátok volna Masont, az emeleten aludhatott volna, ti meg a lenti vendégszobában. Nem is hallana minket.

- Csak azért mondod, mert bánod, hogy nem nyomorgathattad meg kicsit - karolja át lazán a nyakam Louis, és a mellkasára húzza a fejem, így a hajamba tud csókolni. - Most is fent lennél, és azt néznéd, ahogy alszik.

- Azért remélem tudod, mit jelent ez a viselkedés, drága barátom - húzogatja a szemöldökét Andy, és bár én szúrós tekintettel nézek rá, Lou csak halkan nevetgél. - Harry már érzi az anyai ösztönöket. Egyre feljebb törnek.

- Kapd be, Morrison! - rúgok egyet előre, így pont elérem Andy kanapéról lelógó bokáját.

- Ne tagadd!

- Igaza van a vörös agyalágyultnak? - kérdi Louis, és bár megtartotta a hangjában a játékos lazaságot, mégis kihallom belőle azt a lágy tónust, amit velem szemben olyan gyakran használ. - Ezért vagy annyira rákattanva arra, hogy Masonnel játsz?

- Szerintem, ha tizenhat éves koromban azt mondod nekem, hogy gyereket akarsz, és csináljam végig veled, gondolkodás nélkül mondok igent - vallom be, és ez az igazság, de mégis annyira elpirulok, hogy szinte lángol az arcom. - Az első pillanattól kezdve készen állok arra, hogy veled éljem le az életem, szóval a családra és minden hozadékára is. Házunk, munkánk és kutyáink már vannak…

- Az esküvő és a gyerek jön a sorban - fejezi be ezúttal Josh a mondatom, de azonnal a fejem rázom.

- Nem ragaszkodom esküvőhöz - vágom rá, és érzem, hogy Louis szinte pislogás nélkül tanulmányozza minden szavam és rezdülésem. - Csak egy papír, a gyerek viszont család. De Lou, semmit nem akarok siettetni, tényleg nem akarom már holnap, vagy ilyenek. Majd ha mindketten úgy érezzük, hogy már nagyon hiányzik innen a gyereksírás. Istenem, állítsatok már le, mert addig fogok emiatt mentegetőzni, amíg nem mondtok valamit! - nevetem el magam kínosan.

- Szeretlek - mond csupán ennyit Louis, és két ujja közé fogja az állam, hogy magához húzzon egy csókra.

- Nekünk pedig tényleg mennünk kell - segíti fel az öléből Andyt Josh, aztán egy nyújtózkodással ő is felkel a kanapéról. - Holnap beugrasz ebédidőben, H?

- Nem biztos - rázom meg a fejem, és Louis kezével a hátsómon indulunk el a bejárati ajtó felé, hogy kikísérjük Andyéket. - Holnap lesz az első napom, mint teljes értékű munkás, és nem gyakornok. Szóval lehet, nem lépek le ebédszünetben. Berendezkedek az irodámba.

- Büszke vagyok rád, kölyök! - mondja meleg hangon Josh, és még meg is ölel, mielőtt felhúzza a cipőit. Mindenki erején felül támogatott az egyetem alatt, de talán Josh az, aki soha nem aggódott értem egy pillanatot sem, mert az első naptól kezdve tudatosan úgy kezelt, mint egy jövendőbeli terapeutát. Nem féltett a vizsgákon se, vagy pátyolgatott a beadandók előtt, amikor éjszakákon át dolgoztam a feladatokon. És voila, holnaptól a saját csoportommal foglalkozhatok, teljesen egyedül, felügyelet nélkül. Fiatalokat kaptam, akik épp csak túl vannak az elvonón, de túl hosszú ideig irányította a kábítószer az életüket, és most segítségre van szükségük. Szerintem még a diplomamunkáim miatt sem izgultam annyira, mint a holnapi nap előtt. - Mi viszont reggel találkozunk - int még Lou felé Josh, akik azóta már teljesen belakták a saját kis állatkórházukat, és annyira jól megy, hogy Josh több állatorvost és ápolót is felvett már, mint alkalmazottat, így nem neki kell nulla huszonnégyben ügyeletben lennie. Lou-t szorosan maga mellett tartja, és szigorúan mindig együtt dolgoznak.

- Akkor áll még a hétvége? - kérdi gyorsan Andy, de már csak az ajtóból visszafordulva. - Lemegyünk a partra? Mason imádná.

- Persze! - vágjuk rá szinte egyszerre, és miután tényleg elköszöntünk, Louis gondosan bezárja az ajtót. - Andy idegesítő anya lett.

- Szerintem aranyos - vonok vállat, és visszasétálok a nappaliba, aztán a távirányítót keresve lehuppanok a kanapéra. Cliff épp csak a fejét emeli fel a fal melletti puha ágyikójáról, hogy meglesse, minden rendben van, és már alszik is tovább. - Mit akarsz nézni?

- Nem tudom, folytassuk a tegnapi sorozatot, csak pár rész van belőle - feleli, ahogy mellém telepedik, aztán kihalássza maga alól a DVD tokot, amit Andy vágott hozzá korábban. Hosszasan nézegeti, és már a sorozat jelenlegi epizódja is elindul, amikor kortyol egyet a söréből, és rám hirtelen rám néz. - Vagy… Nézzük meg ezt.

- Komolyan? - húzom fel a szemöldököm, mert még soha, egyszer sem csináltunk ilyet, pedig jó pár éve ott porosodik már ez a film a tévé alatti polcon. - Nem tudom, Lou… Azt hittem, nem túl… vidám emlék.

- Ha utálnám a gondolatát is, már kihajítottam volna - válaszolja halkan, szépen tagoltan, hogy minden szót tisztán halljak. - Rossz emlékek is fűződnek hozzá, amik miatt nehéz volt megbarátkoznom vele, persze. De közben… Az első alkalom együtt, és neked különösen. Csak nézzünk bele.

- Rendben - vigyorodom el, mert mára már túl vagyok mindenen. Őszintén. Egy cseppet sem érdekel semmi rossz a múltból, mert megállapodtunk, hogy csak a jelenünkre és a boldogságunkra fogunk koncentrálni. Egymásra. - Indítsd el!

- Igenis - nyalja meg az ajkait, és már tudom, hogy előre be van indulva. Ivott, többet, mint én vagy Josh, talán kicsit még Andynél is többet, ilyenkor pedig végtelenül pajkos tud lenni. Lou bedobja a filmet a lejátszóba, és csak akkor indítom el, amikor visszaül mellém. Átkarol a vállam felett, a másik kezében pedig a sörét szorongatja, amit apró kortyokkal pusztít. - Jézusom, nézd! Nézd milyen apró voltál!

- Voltam… - horkanok fel, mert mára már magasabb, izmosabb, erősebb vagyok Lou-nál, bárhogy is nézzük. Alexszel a mai napig hetente járunk kondizni, de van, amikor csak ide jön át a kis házi edzőterembe, hogy boxoljunk. Ennek ellenére is sokszor érezteti velem Lou, hogy továbbra is a kishercege vagyok, akit szeret elkényeztetni, és én imádom azokat a pillanatokat. - Atyaég, nézd a csupasz bőröm, nagyon fura! - temetem a vállába az arcom, ahogy kuncogok.

- Imádom a tetkóidat, de tagadhatatlanul van bája a serdülő énednek is - mondja lágyan, és tudom, hogy érti. Azt is, hogy a tizenhat éves rajongó énemben a mai napig semmi vonzót nem lát, és ezt nem is tagadja. Mai fejjel ennek valahogy már inkább örülök, mert átlátom, milyen idiótán viselkedtem az esetek többségében, és amúgy is… Gyerek voltam még, amit akkor eszem ágában nem lett volna beismerni. - Istenem, bébi, annyira kis béna voltál.

- Sokkos állapotban voltam! - nevetek fel úgy, hogy hátraejtem a fejem a támlára, így beszorítva alá Louis karját. - Istenem, annyira féltem.

- Volt is rá okod - jelenti ki nagyokat bólogatva Louis, de az ajkai szélén ott csücsül a mosolya. - Őrült dologba mentél bele.

- Mert megőrültem érted.

- Megérte? - néz rám oldalra, és a pillantása tele van érdeklődéssel. Pedig annyiszor megbeszéltük már ezeket a dolgokat.

- Tudod, hogy érted minden megérte.

Mindketten visszatereljük a figyelmünket a képernyőre, ahol Lou épp az alsómtól foszt meg.

- Az az álarc - jegyzi meg, az ujjait finoman a mostanra kicsit bozontosabbá nőtt göndör tincseimbe fúrja, és puhán simogat. - Iszonyúan idegesített, mert nem tudtam, miért viseled.

- Szerintem ezen a napon téged minden idegesített - kuncogok, de ahogy az emlékek feltörnek bennem, egyáltalán nem is értem, hogy a fenébe tudtam végigcsinálni. Erre is csak egy őrülten szerelmes tinédzser képes.

- Nem tudom. Azért szerettem dolgokat - jegyzi meg, én pedig azonnal felé kapom a fejem, mert még soha nem beszélt erről. - Vagyis… Így visszagondolva.

- Miket szerettél bennem? - kérdezem sürgetőn, mert hihetetlenül kíváncsi vagyok, mégis mit láthatott bennem akkor, mert eddig meg voltam győződve arról, hogy semmit az égvilágon.

- A szemeid csillogása annyira elragadó volt - kezd bele egy kis gondolkodás után. - Nem vonzódtam hozzád, és visszagondolva, ez meglehetősen egészséges dolog volt tőlem, de a szemeid elvarázsoltak már akkor is.

- És még?

- A csókod - vallja be nagy nehezen. - Annyira bosszantó volt, hogy fogalmad sem volt, hogyan csókolj a kamerák előtt. Nyálas voltál, és sok. Túl sok. Rengeteg.

- Lou… - hoz zavarba egyből a szavaival, de még mindig szorosan simul hozzám, és a hajammal játszik.

- De igazi volt - jelenti ki végül. - Mindened igazi volt és őszinte. Csak akkor erről fogalmam sem volt. Legalábbis az első nagyszünetig.

- Fogalmam sincs, hogy csinálhattam végig - hitetlenkedek. - A mai fejemmel szerintem elmenekülnék tíz perc után.

- Kurva bátor voltál - ért egyet. - Vagy inkább idióta és vakmerő. És tudod, mi volt isteni?

- Mi? - tágulnak ki a szemeim.

- A hajad - válaszolja. - Olyan nagyon puha volt és lehetetlenül dús. Most hasonló, mint ott volt - mondja halkan, de nem néz rám, csak a képernyőt bámulja. A hajam maximum hosszra hasonlít, mert ez a fajta tini fiús göndörsége mára elveszett. Legalábbis átalakult. Ezekből az egyáltalán nem szexi gondolataimból az ránt ki, amikor Louis halkan felmordul mellettem. A film éppen ott tart, amikor én kábé remegve esem darabjaimra, mert éppen a szájába vesz. Életem első ilyen élménye volt, és nem túlzok. Magas hangon nyöszörgök és remegek, mint a nyárfalevél. Basszus, egyből érzem, ahogy a forróság szétárad az alhasamban, mert vészesen közelről mutatják Louis gyönyörű száját, ahogy rajtam dolgozik vele. Egymillió éve már megnéztem a filmünket, de már nem emlékszem minden képkockára, így ezek a jelenetek azonnal hatással vannak rám. És nyilvánvalóan nem csak rám, mert Louis is megmozdítja a csípőjét ugyanabban a pillanatban, amikor az ujjai sokkal durvábban kezdik markolászni a hajam tövét.

- Mm… - hümmögök lehunyt szemmel, amikor meghúzza a hajam a tarkómon. A videón csak a kétségbeesett hangomat hallom, ahogy pontosan emlékszem, éppen a korai orgazmusok sokaságát igyekeztem visszatartani. Louis másodjára még erősebben markol a hajamra, és hátra is húzza a fejem a támlára. Kiszökik miatta egy halk nyögés az ajkaim közül, de egyből elhal, és nyelnem kell egy nagyot, mert közelebb hajol, és megérzem a nyelvét, ahogy az ádámcsutkámon szánt végig aztán egy apró puszit hagy az államon, majd egy kicsit feljebb, végül pedig összeér a szánk, hogy szerelmesen fonódjunk össze. Louis lassan, továbbra is a hajamba kapaszkodva az ölembe mászik, és azonnal megőrjít. Tudja is, mennyire feltüzel, amikor a combjai közé szorít. Rohadt ritka alkalmak egyike, mert általában csak szó nélkül maga alá teper, ami ellen egyetlen szavam sincs. Most is csak néhány percig tart ez a vad csókolózás, ami közben a hátsóját markolászhatom, mert ugyanolyan kecsesen, ahogy az ölembe kúszott, le is csúszik onnan, és a padlón térdelve látom őt magam előtt, a rövidnadrágom gombjaival bajlódva.

- Viccelsz velem…? - lehelem, amikor teljesen kicsomagol, és a fehér sortom a kék alsómmal együtt landol a szőnyegen. Az ujjai finoman cirógatnak végig, és kuncog a farkam rándulásán mielőtt kinyújtja a nyelvét, és úgy nyalogat körbe, hogy a hasam is nedves legyen utána. - Lou… - méltatlankodok, és a fejét finoman irányítani próbálom, amit bár nem maradéktalanul, de azért megenged. Tizenhat éves énem könyörög valamiért a falra szerelt tévében, és amikor felnézek, nekem is nyögnöm kell. Odafent Louis ujjai már bennem járnak, és megremegek a vágytól, amikor az előttem térdelő szerelmem is gondosan végignyal az ujjain. Szigorúan úgy, hogy közben a szemembe néz, én pedig megőrülök. Szó szerint, mert hajába marva húzom magamra, ő pedig készségesen vesz a szájába, de az ujjai sem tétlenkednek. Az egyik térdem alá nyúlva feltolja a lábam, így tökéletesen hozzám fér, és elveszek a pillanatban. Valójában elveszek, mert fogalmam sincs az idő múlásáról. Hol a képernyőn szexelő énünket nézem, hol pedig csukott szemmel, hátravetett fejjel élvezem, amit Louis művel velem.

Csak akkor térek magamhoz egy kicsit, amikor a filmen nagyokat nyögve fogadom be Louis-t, tizenhat éves Harry ezekben a másodpercekben ajándékozza magát örökre ennek a csodás férfinak. Annyira megzavarhatatlanul tapadok a képernyőre, hogy épp csak fél pillanatra kapom el, ahogy Louis még mindig a padlón térdelve leküzdi magáról a ruhákat. Megfeszülnek a hasizmai, amikor áthúzza a pólót a fején, és annyira szexin hajítja maga mögé, hogy tátott szájjal figyelem. Idén tölti a harmincötöt, és szerintem soha a múltban nem volt ennyire szívdöglesztő, mint most. A gesztenye színű hajába már vegyül néhány ősz szál a halántéka környékén, de egyáltalán nem zavarja, eszében sincs befestetni, és ez csak még vonzóbbá, még férfiasabbá teszi őt.

A gyönyörű, látványra is kőkemény erekciója makacsul mered felém, és nagyon szeretném megérinteni, simogatni, megízlelni, de ahogy mozdulni akarok, azonnal elkapja mindkét lábam. Ezúttal egyszerre emeli meg őket, hogy a nyelvével is alaposan benedvesítsen, és én már csak vergődök a kanapé párnái között. Akarom őt, most azonnal, de ezt soha nem én döntöm el. Vagy legalábbis nagyon ritkán.

- Ölelj át, bébi - mondja vágytól fűtött hangon, és a kezem húzva, finoman irányít, én pedig az ölébe csúszok. - Mi történik a filmben?

- Komolyan…?

- Teljesen - vigyorodik el, ahogy feljebb emel az ölében, így el tud helyezkedni, én pedig lassan magamba fogadni őt. Nem az első alkalmunk az utóbbi napokban, sőt… Már a mai napon sem az első, mert Louis imádja, hogy végre nem töltöm minden percem a tankönyveim felett, de istenem… Még így is elképesztő, ahogy lassan egyre mélyebbre merül bennem, és végül teljesen kitölt. - Meséld el, mit látsz, miközben mozgok benned, Harry!

- Épp… Lou - nyöszörgök, és a nyaka köré kulcsolom mindkét kezem, hogy megkapaszkodjak, miközben mindketten egyszerre kezdünk el mozogni. - Éppen alattad fekszem… Az... istenem, az egyik lábam a válladon tartod, és… És…

- Igen? - sürget Louis, de az ő hangja is megtörik a közben, ahogy a kezét az izzadt hátamon simítja végig.

- És a nyakam csókolva szeretkezel velem - zihálom, Louis pedig mintha ettől jönne erősebb izgalomba, gyorsabban, kicsivel durvábban kezd el mozogni. - Lassan mozogsz, és… tényleg olyan, mintha… mintha szeretnél.

- A tudatalattim már akkor is tudta - morogja, ahogy a nyakamba temeti az arcát, és finoman harapdálja végig a bőrőm, egészen le a vállamig.

Már harmadszor is jelenetet vált a filmünk, amikor Louis gondol egyet, és maga mögé nyúlva hátrébb tolja a dohányzóasztalt, és elfekszik a puha nappali szőnyegen. A derekamat simogatva ösztönöz mozgásra, és hol engem, hol a tévé képernyőjét nézi a fejünk felett. Elég komolyan beindította, hogy odafent is magunkat nézzük, ezért az asztalra nyúlok, ahol még éppen elérem a mobilom. - Remélem nem az új Instagram követőidet szeretnéd csekkolni.

- Mmm… - morgok egyet, mert az előző mondatára még taszított is rajtam egy nagyot. Elindítom a videófelvételt a telefonomon, és erősen harapja be az ajkait, amikor rájön, hogy pontosan mit csinálok. Hol az arcát veszem, hol a farkam, vagy épp a kezébe adom, hogy ő kamerázzon minket másik szögből. Ő nem olyan mocskos, mint az én gondolataim, mert szinte kizárólag az arcomat kamerázza.

- Engedd ki a hangod, bébi - lihegi, aztán fél kézzel ügyesen átfordít minket, és erős, gyors mozdulatokkal csapódik nekem a lábaim között térdelve, miközben én az asztal lábába kapaszkodva próbálok egy helyben maradni. - Engedd ki! Úgy, ahogy régen, úgy ahogy a filmekben. Tudom, hogy úgy szereted. Én is úgy szeretem…

Már csak a szavaitól is nyöszörögni kezdek, de a mozdulataival még ösztönöz is, a telefonom pedig sokkal közelebb teszi a hasához. Már nem az arcom veszi, hanem kettőnket. Ott, ahol egybe forrunk, ahol időről időre eltűnik bennem, és a gondolat, hogy ezt majd visszanézzük egyszer, annyira felizgat, hogy az erekcióm tövére kell markolnom, mert még nem akarok elélvezni. Késleltetni akarom, ameddig csak tudom.

Tudom, hogy hangos vagyok, mert a nyögéseim már szinte visszhangoznak a házban, Louis pedig elsötétült tekintettel, az alsó ajkát harapva mozog megállás nélkül, miközben a szabad kezével a csípőmet szorítja.

- Ne tartsd vissza, bébi, közel vagyok… - lihegi, és egy pillanatra megáll, hogy a telefont a mellettünk lévő fotel talpának támassza, így mindketten látszunk a képen egy teljesen hétköznapi amatőr pornó módjára. Louis megragadja a farkam, és úgy mozgatja rajta a kezét, amilyen tempóban szeretkezünk. Ezúttal egy kicsit lejjebb hajol, és amikor az ajkaimhoz ér, már tudom, hogy elvesztem. Már nincs vissza sok, csupán néhány mozdulat, és sírva tudnék könyörögni, amikor elenged, de aztán a mellkasunk összeér, és sokkal drámaibban, hatalmas mozdulatokkal mozog bennem, így a hasizmait dörzsölve a férfiasságomnak. Soha nem csinált még ilyet, és teljesen elveszi az eszem vele. Hangosan, mélyeket nyögve élvezek el tőle, és talán soha életemben nem tartott még ilyen sokáig a csoda, mint most, de Louis nem ereszt. Ugyanolyan tempót diktál, és tovább dörzsöli az erekcióm ahogy hozzám simul újra és újra. Túl sok, túlságosan sok az inger, és már panaszosan nyöszörgök, remegek a kezei között, a gyermeki énem pedig ezekben a pillanatokban élvez el a képernyőn. Ez mind adhatja meg neki is az utolsó lökést, mert halkan, magas hangon a fülembe nyög, és a mozdulatai akadoznak, reszketnek. Az apró, halk nyögései mindent megérnek, mert Lou nem hangos, ezért amikor mégis hallom őt, az százszor annyit ér.

- Ez… - kezdem, amikor a tévé elnémul, mert a film véget ért, és mi is már csak lassan lélegzünk egymást ölelve. - Ez elképesztő volt.

- Az - mosolyog a nyakamba, aztán óvatosan elhúzódik tőlem, egy-egy utolsó nagy sóhajt kicsalva mindkettőnkből. Leheveredik mellém, és a kezébe veszi a telefont, aztán közelebb mászik, így mindkettőnk arca a képbe kerül. - Szeretlek, édesem - mondja a kameraképbe, én pedig tuti elpirulok kicsit, de szerencsére nem látni a felvételen. - Majd szólj, ha készen állsz arra, hogy családunk legyen.

- Mi… Mi van? - kérdem meglepetten, és elveszem a kezéből a telefont, hogy kikapcsoljam a felvételt, aztán leteszem magunk mellé.

- Csak annyit mondtam, hogy majd szólj - néz rám oldalra, és nem látok komolytalanságot a tekintetében, vagy hallok humort a hangjában.

- Talán… Talán még adjunk magunknak egy pici időt - felelem esetlenül, mert tessék, korábban én voltam, aki erről magyarázott, most, hogy Lou úgy tűnik, komolyan vette, megfutamodok. - Amíg minden teljesen lenyugszik. Beilleszkedem a munkába, és… és…

- Harry, bébi - fordul oldalra Louis, és lágyan végigsimít az arcomon. - Nyugodj meg, rendben? Készen állok, és szólj amikor te is, oké?

- Oké - fújok ki egy nagy levegőt, mert a kellemes cirógatása, és szeretetteljes hangja azonnal ellazít.

- Menjük, fürödjünk le, aztán aludjunk - ásít egy nagyot, és feltápászkodik mellőlem. Ő mindent elpakol az asztalról, kidobja a sörösüvegeket, aztán felnyalábolja a ruháinkat, míg én visszateszem a régi filmünket a dobozába, hogy a helyére tegyem.

*

Reggel halk pakolászásra ébredezek, és ami végképp kirángat az álomvilágomból, az a mikró csengése. Louis a konyhában van, én pedig komótosan, nyújtózkodva kimászom az ágyból, és felveszem a tegnap kikészített ruháimat. Nem akarok úgy kinézni a foglalkozásokon, mint egy zakós majom, ezért nem is öltözöm ki veszettül. Csak egy fekete nadrágot veszek fel, hozzá pedig fehér, kötött pulóvert. Gyorsan fogat és arcot is mosok, a reggeli illata pedig már a lépcsőn lefelé menet az orromba kúszik.

- Jó reggelt, bébi - lép mellém Lou, amint a konyhába érek, és ad egy leheletfinom puszit a számra. - Készen állsz?

- Előbb ennem kell, és utána talán - motyogom, és leülök az asztalhoz. Lou csodát művelt, csinált sült reggeli kolbászkákat, bacont, tojást, és pirítóst fűszeres vajjal. A tányérom mellett egy pohár grapefruit lé és egy csésze fekete tea is vár. Ő már a reggeli feketéjét kevergeti, amikor leül velem szembe, és mindketten enni kezdünk. - Nagyon izgulok. Ezek a fiatalok mind olyanok, mint én voltam. Vagy annál is elveszettebbek…

- Mitől félsz? - kérdi édesen, és mindenből szed a tányérjára.

- Attól, hogy kevés leszek ehhez - ingatom meg a fejem. - Egy évvel a balesetem után is majdnem visszaestem. Ha akkor nem vagy mellettem, ha nem veszed ki a kezemből, és üvöltöd le a fejem, beszedem azokat a szarokat, és mára… Ki tudja hol lennék.

- De itt vagyok melletted, és nem kell emiatt félned - nyúl előre a kezemért, és miközben az egyikben a villát tartja és eszik, a másikkal a kézfejem simogatja. - Erős vagy.

- De tényleg van-e jogom beszélni előttük, miközben én is függő vagyok? - teszem fel a kérdést, és Louis csak értetlenül néz rám. - Mindig is az leszek, akkor is, ha a segítségeddel el tudom nyomni.

- A hangsúly azon van, hogy el tudod nyomni, Harry - jelenti ki, és vesz egy nagy levegőt, mielőtt folytatja. - Nem vagy egyedül. Itt vagyok én, itt vannak a srácok, a családod is, akikkel azt mondtad múltkor, talán jobb a kapcsolatod, mint valaha. Akkor meg min aggódsz? Mindenki támogat, és hidd el, azok a fiatalok fel fognak nézni rád, és tudod miért? - húzza fel a szemöldökét, és ezúttal a kávéjáért nyúl. - Mert te tudni fogod, hogy miről beszélsz. Nem papolsz nekik a nagyvilágba, mint azok a jól öltözött terapeuták, akik jómódú családból származnak, a szüleik minden taníttatásukat álták, és soha semmi komoly gonddal nem kellett megküzdeniük életük során. - Ahogy beszél hozzám, az annyira buzdító. Minden szava után egyre több erőt érzek, hogy beüljek a kocsimba, és elinduljak az intézet felé. - Te kiskorú létedre belekeveredtél a pornó világába, aztán elragadtak a drogok, végül majdnem meghaltál, és ma itt ülsz. Gyönyörű vagy, okos, boldog és kiegyensúlyozott. Tegnap este arról beszéltünk, hogy talán hamarosan örökbe akarunk fogadni egy gyereket. Szerintem kevés olyan ember van, aki a te akkori helyzetedből mára ide küzdötte volna magát.

- De nem egyedül csináltam - suttogom magam elé, aztán a számba veszek egy falatot a tojásból. - Ha nem vagytok mellettem, ma ki tudja, hol lennék. Valószínűleg már nem is élnék.

- Szedd össze magad, bébi - engedi el a kezem, de felemeli az állam, hogy a szemébe tudjak nézni. - Neked itt voltunk mi, nem volt szükséged terápiára. Nekik nincs más, csak te. Ne hagyd cserben őket.

- Igazad van - felelem néhány szívdobbanásnyi idő után, és sokkal energikusabban látok neki a reggelinek. - Erősnek kell lennem, hiszen máskülönben tőlük hogyan várjam el?

- Pontosan - vigyorodik el, és egy nagy falat bacont kezd rágni. - Na egyél, mert tizenöt perc múlva indulnunk kell.

- Tudod, hogy nagyon szeretlek, ugye?

- Tudom.

- Te is? - kérdezek vissza. - Miért nem mondtad, hogy te is?

- Mert, az én is, már rég nem fejezi ki, amit érzek, pupák - rúg meg az asztal alatt, amire az ott némi lehulló éterle váró Cliff és Bruce nagy mozgolódással reagál, és egyszerre mosolygunk össze. - Nagyon szeretlek.