Sziasztok!

Már megint péntek/szombat van, én pedig megint itt vagyok. Ez a hét egészen jó volt és termékeny, remélem, hogy nektek is! Dolgozom valami egészen őrült valamin, és annyira izgulok, sztem ezelőtt még soha ennyire, hogy mit fogtok gondolni. :DD Szóval, megyek is, hogy tovább melózzak rajta. Köszönöm, hogy vagytok! Hagyjatok nyomot!

Puszi&Pacsi

Sose szerettem apa irodáját, azok után amit átéltem, most mégis felüdülés a falai között ülni. Hatalmas, és az egyik sarkában van néhány kényelmes fotel egy dohányzóasztallal, amin egy soha ki nem fogyó kristályüvegben vodka várja apám megbeszélésre érkező ügyfeleit. Vagy ma éppen engem. Nem szeretem a vodkát, de nem ellenkezek, amikor leültet a fotelba, és a kezembe nyom egy pohárral. Sőt, még jól is jön egy korty, aztán nyelek egy nagyot, amikor lassan, komótosan leül velem szembe, és keresztbe teszi a lábait.

- Ne fogd vissza magad, apa - sóhajtom, és felhúzom magam mellé az egyik lábam.

- Dühös vagyok - kezd bele, bár ezt igazából mondania se kellett volna, mert egyértelmű. És nem fogok gyerekeskedni, én is az lennék az ő helyében. Mérhetetlen veszélybe sodortam magam. - Meg is halhattál volna.

- Tudom - válaszolok a szemébe nézve, aztán egyikünk sem szólal meg, csak bámulunk egymásra. - De nem csak most, bármikor meghalhatok, ezt mindketten tudjuk.

- Persze, ez pedig azonnal fel is hatalmaz arra, hogy még nagyobb kockázatokat vállalj - fakad ki apa, és levezetésképp iszik két kortyot a kezében pihenő pohárból. - Ostoba tervet eszeltetek ki, és már Zaynnek is elmondtam a véleményem az egészről. Mindkettőtöket felelőssé teszlek, amiért ennyire kicsúszott a kezetekből az irányítás. Mindezt miért?!

- Harryért! - vágom rá, és az asztalra teszem a saját poharam, aztán előrehajolva a térdeimre támaszkodom. Így nézek fel rá, de apa tekintete még mindig szikrákat szór.

- Kockára tetted az életed, és a szervezet meglévő üzleti kapcsolatát is egy férfiért - mondja végig a mondatot jéghideg hangon, és bár nagyon szeretnék ellenkezni, megvédeni magam, vagy bármi, de igaza van. Tökéletesen igaza, és ha például Zayn tette volna ugyanezt egy nőért, én magam öltem volna meg. Vagy őt vagy a nőt, csak hogy lerendezzük ezt a problémát.

- Inkább még csak egy fiú - válaszolom halkan, majdnem csak magamnak jegyzem meg, de apa úgy folytatja, mintha meg se szólaltam volna.

- Az előbbit sikerült megmenteni, de Akahiro hajtóvadászatot indított azért a fiúért - nyomja meg ezúttal az utolsó szót, jelezve, hogy tökéletesen hallotta, amit az előbb mondtam. - Így tehát, a dolog változatlan. Veszélyben az életed, és az üzleti kapcsolatunk is. Ebből háború is lehet, ugye tudod? Fogalmam sincs, mi a mentséged erre, Louis! Az embereink értetlenek, és dühösek! Nem tehetsz meg akármit, csak mert a fiam vagy!

- Szeretem őt - mondom ki nyugodtan, de belül szinte remegek a feszültségtől. - Mondd, te nem tennél meg mindent anyáért? Te nem ugyanígy csináltál volna mindent az én helyemben?

- Szeretném azt mondani, hogy de - válaszolja sóhajtva egy kis gondolkodás után. - De ez nem ilyen egyszerű.

- Ez pont ennyire egyszerű! - kiáltok fel, apa pedig csodálkozva néz rám, mert még soha életemben nem engedtem meg magamnak ilyen hangot vele szemben. De nem érdekel, mert ki kell állnom Harryért. Azok után, amiket átéltünk együtt, és azok után, hogy ő is szeret, mindenek ellenére… Harcolnom kell magunkért. - Szeretem, apa! És gond nélkül vittem vásárra érte az életem. Hagytam, hogy… Hagytam nekik, hogy engem vigyenek helyette, amikor… Önként áldoztam fel magam, és újra meg újra megtenném. Nem kell megértened. Támogatnod sem kell. De el kell fogadnod, hogy ő az enyém, és senkinek nem adom oda.

- Nem örülök ennek, de az életvitelünk ellenére is ember vagyok, és megértem, amit mondasz - kezd bele legalább két hosszú perc hallgatás után. Már kényelmetlenül éreztem magam, és azon agyaltam, mit kellene még mondanom, amikor megszólalt. - Harry, igaz?

- Styles - egészítem ki, és várom, hogy mit szeretne még mondani.

- Meg se próbálnám elszakítani őt tőled, Louis - sóhajt fel, és úgy néz a szemeimbe, mintha őrültnek gondolna, amiért ez egyáltalán eszembe jutott. - Ha veled van, akkor a család tagja, és a feltétlen oltalmunkat élvezi. - Ahogy kimondja ezeket a szavakat, egyből felfelé görbül a szám, de feltartja a mutatóujját, ezzel félúton megfagyasztva azt a mosolyt. - De éppen ezért, nem tehet kedvére akármit! Ha melletted akar maradni így, hogy mindent tud rólunk, akkor közénk kell tartoznia.

- Beavatást akarsz? - kérdezek vissza a számat rágva. Egyáltalán nem beszélgettünk még erről Harryvel, és őszintén fogalmam sincs, neki milyen álmai vagy vágyai vannak. Mit akar csinálni most, hogy már szabad. Csak remélni merem, hogy ő is mellettem akar maradni. Bármi áron.

- Igen - bólint, és felkel a hatalmas bőrfotelből, aztán kiissza a maradék vodkát a pohara aljából. - Aztán felmérni a képességeit, és kiképzést tartani neki, kicsit megnyomni a tréninget, ha kevésnek bizonyul.

- Erősen kétlem, hogy kevés lenne…

- Mindenféleképpen várunk még ezzel az egésszel - lép az asztala mögé, és a papírhalmokban kezd kutatni. - Először mindketten gyógyuljatok meg teljesen. Addig intézkedem a papírjai ügyében.

- Van még valami, amiről beszélni akartál? - kérdezem, és kérdő tekintettel pillant felém. - Mert ha nincs, akkor én jövök.

- Igen? - egyenesedik fel, és érdeklődően néz a rám.

- Három koncertem van hátra a jelenlegi turnéból - kezdek bele, közben kicsit közelebb sétálok az asztalához. - Utána, terveim szerint, egy picit szüneteltetem a színpadot. Itt akarok lenni a családnak, és a szervezetben dolgozni. Előbb viszont rám férne egy kis edzés. Edzhetünk együtt Harryvel.

- Komolyan beszélsz? - húzza fel a szemöldökét meglepetten. - Évek óta kérlek erre. Miért pont most?

- Eddig csak magam voltam, és nem féltem - húzom fel az egyik vállam. - De már Harry életéért is felelek, és amíg minden téren maximálisan össze nem csiszolódunk, jobb lenne nem olyan módon célkeresztben lenni, mint egy híresség.

- Okos döntés, Louis - válaszolja egyből, és leül a terebélyes irodai székébe. - Mindenben támogatni foglak, és kérek egy részletes útvonaltervet, szállásokkal, minden állomással a maradék három koncertről. Nem mehetsz egyedül, duplázott kísérettel engedlek el.

- Oké - bólintok, és már indulásban is lennék, amikor újra megszólal.

- Ami az akciót illeti - tart még fel, és most úgy néz rám, mint egy főnök, nem pedig, mint egy apa. - Vedd úgy, hogy egy súlyos figyelmeztetést kaptál. Ha megint valami balul sül el egy átgondolatlan terv miatt, vagy mert te magad meggondolatlan voltál, ezzel a szervezetet veszélyeztetve, büntetést kapsz. És Zayn is, ha megint belerángatod. Őt is figyelmeztettem.

Nyelek egyet, mert tudom, hogy mit kell értenem büntetés alatt, és azt egyáltalán nem akarom elszenvedni. Sőt, tulajdonképpen ez is Harryhez köthető, mert általában a maffián belül inkább a szeretteken keresztül ragadják meg az illetőt. Lehunyt szemmel bólintok, aztán elindulok az ajtó felé.

- Louis, még valami - szól még felém, amikor már a kilincs is a kezemben van. - Szükséged van pszichiáterre? Talán nem lenne rossz döntés…

- Harrynek - válaszolok, és elhagyom a szobát.

Miután kijöttem apa irodájából, még összefutottam anyával a nappaliban. Éppen könyvet olvasott, ezért mellé is lehuppantam, hogy elmondjam ugyanazt, amit apának is. Anya valahogy mindig kettős érzésekkel állt mindenhez. Aggódott, amikor a nyilvánosság előtt voltam, de akkor is, amikor a szervezetben munkálkodtam. Szerintem legszívesebben bezárna a szobámba, mert az legalább többnyire biztonságos.

Még mindig nehéz elhinnem, hogy túl vagyunk mindenen, és Harry végre a szobámban alszik. Már sötét van odakint, és egyáltalán nem akarom felverni, ezért csak csendben befekszem mellé, és szorosan magamhoz ölelem.

***

Egy hangos kiáltással, csatakosan ébredek fel az éjszaka közepén. Ahogy az agyam kezdi megszokni a környezetet maga körül, látom a mellettem ülő Harryt. Remeg a keze, ahogy a vállam szorítja, és még a sötétben is látom a hatalmasra tágult szemeit.

- Minden rendben - motyogom rekedten. - Jól vagyok.

- Ma alig tudtalak felébreszteni - suttogja, és mellém fekszik, ő is ugyanolyan mély levegőket vesz, mint én. Mindketten a plafont bámuljuk.

Lassan két hete már, hogy itthon vagyunk, és Harry gyorsan gyógyul, most már a hirtelen mozdulatok ellenére is alig vannak fájdalmai. Az első koncertem ezen a hétvégén lesz, és remélem, hogy velem tart. Még nem kértem meg. Ahogy arról sem beszéltem vele, hogy mit tervezek a szervezetben, és apa beavatást akar neki. Lehet, hogy gyáva vagyok, de amíg van egy kis időnk, amikor nincs gondunk semmire, és egész nap csak a kertben lopjuk a napot, vagy az ágyban tévézünk, nem akartam beárnyékolni ezekkel a komoly dolgokkal. A rémálmaimnak így is tanúja minden áldott éjszaka. Nincs nap, hogy ne kiabálva ébrednék, és ez nincs rendben. Újra és újra ott vagyok. A hajón, azokban a koszos kabinokban, a mocskos és büdös faszkalapok között. Még álmomban sem tudok soha elmenekülni. Mindig lefognak. Nincs kivétel. Az egész meglepetésként ért, mert megesküdtem volna, hogy én rendben leszek, Harrynek viszont segíteni akartam. Ennek ellenére, ő az, aki jól van, én pedig… Fogalmam sincs, mi történik velem. Vagy mit tegyek ellene.

Felülök, hogy igyak egy kis vizet, Harry pedig a hátamat cirógatja, egészen addig, amíg kortyolok, aztán visszadőlök az ágyba.

- Sajnálom, hogy felébresztettelek - suttogom Harry fülébe, amikor újra magamhoz ölelem, és ő bújik hozzám, mint egy kölyök macska. Majdnem, hogy dorombol is hozzá. - Hogy minden éjjel felébresztelek.

- Nem érdekel, hogy felkeltesz - motyogja halkan, az ujjai pedig a combom simogatják a takaró alatt. Egyből még szorosabban ölelem, és adok egy puszit a homlokára. - Azt utálom, hogy emiatt történik. Nem tudom, hogy segítsek. Bárcsak segíthetnék valahogy.

- Hmm… - morgom a halántékára, ahogy lassú csókokkal haladok egyre lejjebb, és hamarosan már az arcát, aztán a szája szélét, majd végre az ajkait kényeztethetem a sajátommal. Sóhajt egyet, ahogy körberajzolom a húsos száját a nyelvemmel, aztán készséggel nyitja szét, hogy mélyen megcsókolhassam. Imádom ezt, ahogy a nyelvével simogat, és azokra a pillanatokra minden szart képes száműzni a fejemből. Már a napját se tudom, mikor voltunk együtt utoljára. Még Japánban, mielőtt eladtuk magunkat. Az elmúlt két hétben persze néha… simogattuk a másikat. Vagy épp a mennyországba simogattuk egymást, de semmi ennél komolyabb. Harrynek a mellkasa sérült meg, és egyáltalán nem akartam, hogy kicsit is megerőltesse magát. Most viszont már sokkal jobban van, erre az is bizonyíték, hogy hirtelen fölém kerekedik, és olyan szenvedéllyel falja az ajkaimat, hogy alig tudom tartani az ütemet, miközben az ágyéka folyamatosan a combomnak feszül. Csak egyszer véti el a combom, de akkor szorosan összesimulunk, és mindketten a másik szájába nyögve kezdjük elveszíteni a fejünket.

- Harry… - lehelem, ő pedig elmosolyodik a szám sarkát csókolva, aztán a bokszerem gumija alá nyúl, és ahogy lassan tolja egyre lejjebb, úgy az édes nyalintások, és izgató harapások is átternek a nyakamra, majd a mellkasomra. - Ó, istenem, a szád… - sóhajtom, amikor az alsóm a vádlim közepén jár, az ajkai pedig a köldököm környékén. - A szádat akarom!

- Hol akarod? - mosolyog fel rám, de csak az arca, a mimikái árnyékát látom a sötétben. A combom tövét csókolja, és végleg leveszi rólam az egyetlen ruhadarabot is, ami rajtam volt, amikor az éjjeli lámpa kapcsolója után nyúlok. Látnom kell őt, látni akarom őt. Az alkaromra támaszkodok, és felhúzom az egyik lábam, így nézem őt, miközben lehunyt szemekkel simítja az arcát a mostanra már kőkemény merevedésemhez. - Itt? - kérdezi, és végignyal a combhajlatomban, én pedig csak sóhajtozok. - Vagy itt? - súgja, a nyelve pedig már a herémet simogatja. Visszahanyatlok a párnámra, mert képtelen vagyok figyelni, és tartani magam. Csak halkan nyöszörgök a plafon felé. - Talán itt? - kérdi mély, reszelős hangon, és a már egyébként is felhúzott térdem alá nyúlva egészen a mellkasomig tolja a lábam. Ahogy megérzem a nyelvét a bejáratomnál, hangosan nyögök fel, az éles levegővétele pedig csiklandozza a nedves bőröm. Markolászom a magunk mellé dobott takarót, és csak élvezem, amit ad nekem. Lágy, finom, annyira óvatos, mint még talán soha, és éppen ezzel veszi el minden eszem. Perceken keresztül kényeztet, és magamat sem értem, miért nyöszörgök panaszosan, amikor a nyelve felsiklik a farkamra, és most azt veszi kezelésbe. - Lehet, hogy itt? - Ha akarnám, és hagynám magamnak, képes lennék elélvezni, de ez nem történhet meg.

A hóna alá nyúlok, és bár irányítani akarom, ő is tudja, mit tervezek, ezért velem együtt mozog. Együtt fordulunk át, és most én vagyok a lábai között. Édes teremtő az égben, fel se tűnt, mikor vette le a saját bokszerét is, de valószínűleg vagy akkor, amikor bennem volt a nyelve, vagy akkor, amikor körülöttem. Pontosan ugyanolyan gyengéden csinálok én is mindent, mert látom a tekintetén, a mozdulatain, hallom a sóhajain és apró nyögésein, hogy most erre vágyik. Harry szeretkezni akar, és bár egy részem, egy alaposan kiéhezett és Harryre vágyó részem mindent azonnal a magáénak akar, gyorsan és durván, a másik részem mégis ugyanarra vágyik, amire Harry. Szeretni őt.

Mindkét combja a vállamon pihen, a bokáit pedig a lapockámon keresztezi össze. Simogatom ahol érem, a nyelvem már sokadszor támadja meg a feszes kis izmait. Nem bírom ki, ezért közben a matracnak dörgölőzöm, amikor túl sok egyszerre Harry íze, látványa és hangja. Várom, hogy adjon bármilyen jelet arra, hogy készen áll, de teljesen rám bízza magát. Mindenét. Minden döntést a kezembe ad, és csak fekszik, összeszorított szemekkel, a feje mellett két oldalt markolva a párna huzatát, és már szinte zihálva kapkodja a levegőt. Folytatom a munkát, de ezúttal már egy ujjammal is kényeztetem. Nem sokkal később egy másodikkal is, és egy pillanatra sem állok meg, miközben felegyenesedek, hogy kivegyem a síkosítót az éjjeli szekrényből. Úgy csorgatom a gyönyörű, rózsaszín, most éppen kifeszített izmokra a hűvös olajat, amit direkt miatta szereztem be, csak hogy a legjobbat adjam neki, hogy az ujjaimat nem húzom el. Folyamatosan dolgozom rajta, ő pedig imádja, teljes transzban fekszik a kezeim között. Nem bírom már sokáig, ezért amíg őt készítem elő, magamat is alaposan körbemasszírozom az olajjal, és mivel még mindig nem mond egy szót se, fölé magasodok, és csókolom őt, miközben óvatosan kihúzom az ujjaimat.

- Várj! Lou… - állít meg, és összezavarodom, hogy mi történik, miért néz rám ilyen keserűen. - Bármit… Bármit elkaphattunk tőlük. Öhm… Amíg nem megyünk el egy tesztre mindketten, addig…

- Persze - szakítom félbe, és már keresek is egy óvszert, hogy gyorsan magamra görgessem, aztán megcsókolom Harryt, mert a tekintete, mintha bocsánatot kérne ezért az egészért, pedig ő semmiről se tehet. Mégis igaza van.

Soha életemben nem merültem még el senkiben ennyire lassan. Minden levegővételére, minden izomrándulására figyelek, akár a mellkasán, hasán, karjain vagy éppen körülöttem történnek.

- Szeretlek - lehelem a szájába, ő pedig vesz egy mély levegőt, aztán végre kinyitja a szemét, hogy lássam azokat a zöldeket. - Szeretlek - ismétlem meg, mintha többet adna ez a szó most, hogy egymást nézzük közben.

- Szeretlek - súgja remegő hanggal, és sokkal szorosabban húz magához. Nem ez életem első szeretkezése, de egész biztos, hogy még soha nem tapasztaltam ezt az érzést. Ezt a forróságot, ami belülről emészt, miközben összehangoltan, érzékin mozgunk egymás ellen, egymásért, és egy percre se hagyjuk abba a másik simogatását. Az ajkaink folyamatosan érintik egymás bőrét. Valahol. Bárhol… Vagy éppen csókolózunk.

Már az extázis felé tartok, amikor egy kicsit muszáj gyorsítanom a saját tempómon, és emiatt Harry is egyből kettőnk közé nyúl.

- Előbb te - zihálom, és bár Harry felett támaszkodom, az egyik kezemmel gyorsan kisöpröm az hajam az izzadt homlokomból. Ez a mutatvány persze nem sikerül, mostanra már túl hosszú, de nem is érdekel. Inkább lehajolok, és megint a száját veszem birtokba, és próbálom a legjobb szögben és tempóban hajszolni őt a cél felé. Néhány nagyobb lökéssel sikerül is elérnem a pontot, amit kerestem, Harry pedig az alkarjába harapva próbál nem hangosan nyögni és kiabálni. Tudom, hogy itt az idő, talán másodpercei lehetnek vissza, ezért gyorsan kihúzódom, amitől azonnal összerándul a teste és kérdőn néz rám. Nem adok választ a döntésemre, annyi időm nincs, éppen csak annyi van, hogy a számba vegyem őt, és két szívdobbanáson belül már tele is évezi azt.

Tulajdonképpen az se érdekelne, ha kiengedné a hangját. Ez egy masszív épület, a falak vastagok, hogy biztonságosak legyenek, és a mellettünk lévő szoba a fürdőszobám falának másik oldalán van. Lehet, hogy meg se hallanának, vagy csak tompán. Valamiért mégis jobban feltüzel az elfojtott nyögése és zihálása, amit erőszakkal tart kordában, miközben a hajamba markolva remeg, mintha magából kikelve üvöltené világgá az orgazmusát.

Próbálna lent tartani, hogy finoman kényeztessem még kicsit amíg magához tér teljesen, de nem akarok magamtól elélvezni a lepedőre, márpedig nagyon közel állok hozzá. Óvatosan bár, de sokkal lendületesebben rejtőzöm el újra Harry forró mámorában, és jól éreztem, ismerem már magam ennyire, elég néhány lökés és én is ugyanott vagyok, ahol ő járt két perccel ezelőtt. Harry csókol közben, én viszont még az ajkaimat se tudom mozgatni, csak a nyitott szájába zihálok, aztán teljes testsúlyommal Harryre zuhanok.

Lehetetlenül édes, ahogy az izzadt hátamat cirógatva kuncog a fülembe, ezért csak a kócos, most már egyre hosszabb hajába mosolygok. Fogalmam sincs, mennyi ideje fekszünk így, de lassan legördülök róla, és még mindig nagy levegőket véve vigyorgok a plafon felé. Annyira hiányzott már ez, hogy önfeledtek legyünk, és egy kicsit minden megszűnjön körülöttünk, csakis egymásért éljünk és a pillanatért.

- Kimegyek a mosdóba, mindjárt jövök - puszil arcon Harry, és el is tűnik, felkapva a nemrég lerángatott, elhasznált gumit, amit csak elhajítottam, mert az sem érdekelt, ha összekenem vele a parkettát.

Ásítozva sétál vissza a szobába, és olyan édesen törölgeti a szemét, mint egy kisgyerek.

- Mássz vissza, Bambi - mosolygok rá, ő pedig szendén bekúszik a takarónk alá, aztán lekapcsolja a lámpát.

- Még sose hívtál így - kuncog a fülembe, aztán ad egy hosszú puszit az arcomra. - Tetszik.

- Akkor jó - felelem, és magamhoz ölelem őt. - Nem beszéltük meg, de… Ugye velem jössz arra a három koncertre?

- Nem beszéltük meg, mert szükségtelen - válaszolja egyből. - Persze, hogy veled megyek. Basszus… Azok után, amiken együtt keresztülmentünk, néha teljesen elfelejtem, hogyan néztem rád az első találkozásunk előtt.

- Hogyan? - kérdem kíváncsian, mert erről még soha nem beszélgettünk.

- Tudtam, hogy maffia tag vagy, de imádtalak, mint zenész - meséli halkan, de nem teljesen suttogva. Hallani a hangján, ahogy próbálja feleleveníteni a múltunkat. - Ölni tudtam volna egy koncertjegyért, ha nem sikerül megvennem időben, és lemaradok róla.

- És rólad el is hiszem! - nevetek fel, és ő is nevetve könyököl oldalba.

- Most pedig… - folytatja a mellkasomra fekve. - Szeretsz, és én is szeretlek. Mintha az az élet nem is létezett volna, hanem mindig csak mi. Furcsa lesz látni téged a színpadon.

- Furcsa lesz visszamenni - értek egyet, és csak most jövök rá, mennyire igaza van. Nem csak a veszélyre kell felkészülnöm, hanem arra is, hogy az a Louis Tomlinson egy egészen másik ember, mint ez itt, Harryt ölelve.