Sziasztok!

Hát szóval... Azt hiszem, most először sikerült valódinak tűnő egypercest írnom, nem pedig egy hosszú novellát ezen a címen. Ez nem is volt vérkomoly. Nem is szántam annak, csak isteneeeem gyerekek, megőrülök ezekért a szőke Harry képekért! Éppen ezért, ez a kis szösz kikívánkozott a fejemből. Azért majd hagyjatok nyomot!

(A héten nem hozok Egyszer volt részt, de talán jövő héten. 🙂)

Puszi&Pacsi

Már félálomban vergődöm a kanapén, próbálok ébren maradni, Harry pedig még mindig nem ért haza. Bár azt mondta, vacsorára valószínűleg már itt lesz, ez nem jött össze neki. Egyáltalán nem hibáztatom érte, mert pontosan tudom, mennyire izgatott volt már hetek óta emiatt a forgatás miatt, én viszont lassan három hete egyáltalán nem láttam őt. Kezd fogyni a türelmem, mert annyira hiányzik. Cliff sem segít abban, hogy ébren tudjak maradni. Úgy terült el rajtam és gabalyodott a lábaim köré, hogy mozdulni is alig tudok, a teste melege és a bundája puhasága pedig pont olyan, mint egy vastag, szeretettel teli takaró, ami csak ölel és boldoggá tesz. Cliff mindig is egy szeretetgombóc volt, de amikor hosszú ideig nem lát, akkor imád ölelkezve szuszogni a kanapén.

Már tényleg alig vagyok magamnál, amikor végre meghallom a garázsajtó nyitódását jelző csippanást a biztonsági rendszeren keresztül, és Harry kocsijának brummogása is halványan beszűrődik az ablakon át. Clifford persze pont ugyanolyan biztos a gazdi érkezésében, mint én, mert azonnal csaholva a garázsból a konyhába nyíló ajtóhoz rohan. Teljesen sötét van az egész házban, csak a tévé villog, de most azt is kikapcsolom, ezért amikor Harry belép, csak a hangját hallom.

- Szia, nagyfiú! - örvendezik Cliff elé térdelve, és nevetve fogadja a kutya nyálas, forró puszijait. - Hiányoztál, Boyo. Jó fiú...

Már közeledek a sötétben, amikor Harry felkel a földről, és miközben azt kérdezi Cliffordtól, hol vagyok, felkapcsolja a villanyt a konyhában.

- Basszus - nevetek fel a szemem elé kapva a kezem, mert egészen megszoktam, hogy sötétben fekszem, és a szemem is többet volt csukva tévézés közben, mint nyitva. - Itt vagyok.

- Lou... - lágyul el Harry hangja, és még azelőtt veti magát a nyakamba, hogy kinyitnám a szemem. Az arcom azonnal a nyakába fúrom, és bár még halványan érzem a megszokott levendula illatát, most valami egészen más is keveredik vele. Azonnal kinyitom a szemem, és egy kicsit elhúzódom, Harry pedig félig aggodalmasan, félig kíváncsian néz rám. - Öhm... Hogy utaztál?

- Nagyon jól, szinte végig aludtam a gépen - nyelek egyet, és Harry alakját mustrálom, mert már annyira hiányzott. Ezúttal semmi extrém darabot nem visel, de rajta még így is minden sokkal extravagánsabban mutat. Főleg az az idétlen rózsaszín kötött sapka. - Milyen volt az első forgatási nap?

- Iszonyú jó volt - válaszolja a száját rágcsálva. - Hogy sikerültek a felvételek?

- Jól, nagyon jól - felelem, és minden mozdulatát figyelem. Fogalmam sem volt, hogy csupán három hétnyi távollét okozhat ekkora éhséget. Harry viszont valamiért nagyon furcsán viselkedik. - A rajongók imádni fogják.

- A rajongóid mindent imádnak, Boo - forgatja meg a szemét, de csak kedvesen és szeretetteljesen, aztán mintha megint félve nézne vissza rám. - Ne haragudj, hogy ilyen későn jöttem, de a zárás után még beszélgettünk Emmával és Daviddel. Kedvelem őket.

- Az jó - mosolyodom el kelletlenül, mert gondolni is utálok mindarra, amin az utóbbi hónapokban vergődtünk keresztül. - Az előző forgatásnál csak jobb lehet, nem igaz?

- Ettél már? - tereli azonnal a témát, mert erről igazán egyikünk se szeret beszélni. Erősen megtépázta az addig totálisan megingathatatlannak gondolt kapcsolatunkat. Szerintem soha az életben nem veszekedtük annyit, mint abban a pár hónapban.

- Aham - lépek mögé, miközben gyorsan szór egy kis müzlit magának egy tálba, de amikor a tejért indulna, a pultnak szorítom. Ahogy közelebb hajolok, valahogy... az az érdekes, új illat megint az orromba kúszik, és furcsa mód izgatónak találom. A egyik kezem a sárga, bő pulóvere alá siklik, a másik pedig gyengéden a nyakára. Már-már nyüszítve ejti le a kanalat a márvány pultra, és reszketve dől hátra, hogy szinte én tartsam meg, ahogy a fejét a vállamra ejti. A szemei lehunyva, és mint mindig, most is elég volt csak egy érintésem, hogy elveszítse az öntudatát. - Hiányoztál.

- Louh... - leheli a plafon felé, de többre nem képes, csak élvezni, ahogy a kezem egyre mélyebben van a pulcsija alatt, mert meg akarom érinteni a hasát, aztán a mellkasát, a kifogástalan izmait. - Te is... Te is hiányoztál.

Még mielőtt bármi mást is mondhatna, a hálószoba felé kezdem taszigálni őt. Még útközben lerugdossa a cipőit, de a pulcsiját ő maga veszi le. Óvatosan, még a sapka is a fején marad, ami... valahogy egészen tetszik. Mostanában soha nem visel pólót a vastagabb pulcsik alatt, cserébe viszont tollal bélelt hatalmas kabátokban jár, hogy melegen tartsa a hidegben is. Ilyenkor jól jön a póló mentes öltözködése. Nem folytatja a vetkőzést, helyette közelebb lép, hogy engem is kibújtasson a ruháimból. Szépen, lassan, egymás után. Amikor egy darab textil eltűnik rólam, forró csókokkal borítja be a frissen felfedett meztelen bőrterületet. Ezzel a játékkal vetkőztet le teljesen, aztán csak az ágyra lök, hogy ő is a földre dobja a nadrágját és a bokszerét. Tizenegy év után se tudok úgy végignézni a testén, hogy ne fusson össze a nyál a számban, és ne akarjam őt azonnal megérinteni.

Nem szólal meg, de nem is mozdul. Csak bámul rám, és nem tudom pontosan kiolvasni az érzelmeket a szeméből. Mintha félne valamitől, de elképzelni sem tudom, pontosan mi lehet az. Éppen ezekben a pillanatokban. Aztán persze azonnal választ ad rá, ahogy felmászik az ágyra, az ölembe ül, izmos combjai közé véve a derekam, és lassan a rózsaszín sapka tetejébe markol, hogy lehúzza a fejéről. Szerintem még a szám is elnyílik, ahogy a szoba lágy fényében a teljesen szőke haját bámulom, de nem tudok mit tenni, szinte még lélegezni is elfelejtek. Harry nyel egy nagyot, aztán egy tőle megszokott mozdulattal túr a hajába. - Nos... Ez a film nagyon fontos nekem. Szeretném, ha tökéletes lenne. Mindent tökéletesre akartam, így... Azt gondoltam, a legjobb, ha valóban szőkére festjük a hajam, és teljesen át tudok lényegülni Tom karakterébe.

- Már úgy beszélsz, mintha nem is zenész lennél, hanem vérbeli színész - mosolyodom el, és úgy tűnik, csak ennyi kellett neki, kifúj egy mély levegőt, és sokkal nyugodtabban néz rám. - Szóval, most hónapokig így marad? - nézem még mindig a haját, és beharapom a szám sarkát.

- Hát... A forgatás végéig, igen - motyogja, és lehajtja a fejét, de azonnal az álla alá nyúlok, és közelebb húzom magamhoz, hogy megcsókoljam. Megint érzem a különös illatot, és most már azt is pontosan tudom, honnan ered. Ma kezdtek, nyilván ma festették be a haját is. Ez az illat, a csókjai, amikkel szinte elevenen felfal, az erős combjai szorítása, és a hátán vibráló izmok, amiket az ujjaim alatt érzek. Elképesztő kombináció, és azt éri el, hogy csak még többet akarjak belőle.

A haja... Azt hiszem, az koronázza meg az egészet. Amikor azt mondta, a karaktere szőke, és parókát kell majd viselnie, azonnal elhúztam a szám. Elképzelni sem tudtam így, nem is igazán akartam, hiszen mindig imádtam a haját úgy, ahogy van. De ez... ez most valami más. A tudat, a pontos látványa annak, hogy van egy szőke fiúm, gyönyörű, zöld szemekkel, és feszes izmokkal. Fogalmam sincs, miért izgat fel ennyire az, hogy szőke lett, miközben olyan mérhetetlenül utáltam a gondolatát.

- Gyönyörű vagy - súgom a nyakára, és a tincsei közé kúsznak az ujjaim, hogy erősen a haja tövére markoljak. Újra a szőke rengetegbe szagolok, és az illat, a levendulával keveredő hidrogén illata elkábít. A lehető legjobb értelemben.

- Komolyan... komolyan beszélsz? - lihegi a vágytól, amit a pillanatnyi durváságom okozott benne, az, ahogy a haját markolom. Ezt mindig is imádta.

- Hazudtam neked valaha? - morgom kéjtől elmélyült hangon, és egy mozdulattal benyálazom az egyik ujjam, hogy Harry feneke alá nyúljak vele. Éreznem kell őt. Neki is engem. Túl sok időt töltöttünk külön. Megfeszül az érintésemtől, de az egész csak egy pillanatig tart, mert azonnal ellazul, és készségesen enged be a feszes izmai közé, miközben a fejét rázza, válaszképp a kérdésemre.

- Azt hittem... Azt... Hogy utálni fogod, mmh Louis! - mordul fel, amikor emelem a tétet az ujjaimmal. - Ott!

- Ott? - kérdezek vissza incselkedve, holott pontosan ismerem a testét. Minden egyes rezdülését. Szavak nélkül is pillanatok alatt repíthetném a mennyországba akár konkrét szex nélkül is. - Utáltam a gondolatot. Igazad van, de most... Legszívesebben minden pillanatban a hajad markolnám, tépném és simogatnám, miközben ebben a pózban a lehető legközelebb vagy hozzám.

- Istenem... csináld! - utasít nyögve, én pedig azonnal elhúzom a kezem, hogy gyorsan a fiókba nyúljak a síkosítóért. Három hét. Nem eszeveszettül hosszú idő, de azért alaposan bekenem magunkat, és olyan óvatosan igazítom be a makkom, hogy szinte sírva könyörög valami többért. Legszívesebben én is sírva fakadnék, hogy ennyire gyönyörű fiúm van. Férjem... Még mindig van ez a berögződésem, hogy a fiúmnak hívjam, pedig már nem vagyunk gyerekek, és sokkal többek vagyunk egymásnak is. - Louh...

- Imádom, hogy ilyenkor nem vagy képes többre, csak a nevem lihegni - lehelem a szavakat a vállába, ahogy egyre mélyebbre merülök Harry csodálatos testében. - Ez az! - biztatom, hogy még szorosabban üljön az ölembe. Az orrom a szőke tincsei közé fúrom, és istenem... A látvány egyszerűen megőrjít, ezért képtelen vagyok csak elviselni, hogy ő mozogjon felettem. Átfordítom Harryt a matracra, és a lábai közé simulva egy sokkal vadabb tempót diktálok neki. Az éjjeli lámpák fényétől arany színű haja elterül az ágytakarón, a gyönyörűségem pedig csukott szemmel, elnyílt ajkakkal markol maga felett az ágyneműbe. Az izmok a mellkasán, a hasán mind megfeszülnek, szinte lüktetnek, de nem nyúl magához. Annál már sokkal jobban tudja. Majd én gondoskodok mindenről. Legalábbis gondoskodni akarnék, de valamiért most nem tudok akkora figyelmet szentelni a testének, mint minden más alkalommal. Elvonja a figyelmem a haja, és hogy mintha egy angyallal szeretkeznék. Mintha nem is lennék méltó arra, hogy elvegyem ettől a tiszta szépségtől azt, amit akarok, mert nekem semmi se járna belőle. Itt vagyok az utazástól fáradtan, a borostám már inkább szakállnak nevezhető, a hajam is csapzott még a korábbi zuhanytól, és miközben ő mindenét nekem adja, csak azon gondolkodom, mit tettem, hogy ilyen szerelmet érdemlek? Nem tudom, de hálás vagyok érte.

- Szeretlek - zihálja, amikor a hajamba fúrja az ujjait, és lehúz magához egy csókra. - Miért izgat fel ennyire, amikor a hosszú hajad csiklandozza a nyakam? - nyög fel, amikor elszakadunk egymástól. A csípőjét szorítva viszont még mindig szenvedélyesen csapom előre a csípőm minden levegővételünkre.

- Biztos hasonló az oka, amiért... Ó, istenem! - nyögök fel, amikor egy kicsit rám szorít, és az egyik hosszú lábával is átölel, hogy még közelebb rántson. - Amiért megvadulok a szőke hajadtól.

- Mi? - nyöszörgi, és olyan hálásan sóhajt fel, hogy talán ezzel a mondatommal vertem le minden láncunkat, és a kéj ellepi a szobánkat. Harry minden lökésemnél hangos, és biztos vagyok benne, hogy tele vagyok vörös csíkokkal a körmei nyomán, amik az egész testemet megjelölték már. Biztos, hogy félt, de nem volt miért. Annyi dolgot kipróbált már a külsejével a hajfestésen kívül, és attól félek, nincs olyan, amit ne tudnék elfogadni rajta. De ez a haj...

Egy mozdulattal eltávolodom tőle, ő pedig panaszosan, motyogva könyörög, hogy menjek vissza. Csak egy pillanat az egész, ahogy az oldalára gurítom, megragadom az egyik combját, feljebb emelem, és mögé helyezkedve merülök el benne újra. Harry innen darabjaira esik, és tényleg nekem kell irányítanom, mert ez a kedvenc pozíciója, de azt hiszem, a mai naptól kezdve az enyém is. Hátrahúzom a lábát, hogy a sajátomra támasszam, és ahogy előre nyúlok a már könyörgő, szinte reszketve szivárgó merevedéséhez, az arcom a tincsei közé fúrom. A szabad kezemetmel, ami eddig a nyaka alatt volt, és a mellkasát szorítottam vele, most a hajába fúrom, és erősen markolom, talán kicsit túl erősen is, mert Harry a nevemmel az ajkain könyörög a mindenhatóhoz az orgazmusért. A haja szokatlanul selymes tapintása, a lágyan még kivehető hidrogén illata, és ahogy kinyitom a szemem... csak a gyönyörű golden fiú látványa már túl sok. Sírni tudnék a gyönyörtől. Sírni is akarok, amikor megérzem a teste feszült remegését és a forró ondóját az ujjaimon.

Nem tudom, mennyi idő múlva, azt sem, mennyire hosszan, de a nyakát és vállát harapva, morogva élvezek el abban a mámorban, amit mindketten bárhol bármikor ki tudunk alakítani, de ez a mai... Ez valahogy még annál is több volt. Ma valahogy több időre van szükségem, hogy rendezzem a légzésem, és ne fakadjak komolyan sírva ettől a csodától. Már ő is csak mélyeket sóhajt, amikor lassan a lábai közé fészkelem magam, hogy míg ő csak elaléltan a plafont bámulja egy levakarhatatlan mosollyal az arcán, én tisztára nyaljam a combtöveit és a hasát is. Az érzékenyebb pontoknál kicsit összerezzen, és tudom, hogy ez a szakáll miatt van.

- Holnap megborotválkozom neked - súgom a mellkasába, ahogy egyre feljebb kúszom a testén. - Ma már nem volt energiám hozzá.

- Ahhoz nem, de ehhez igen? - kuncog pontosan úgy, ahogy az a tizenhat éves fiú is tette, akivel azon az estén legelőször szeretkeztünk a közös szállodai szobánkban.

- Hozzád soha nem leszek túl fáradt - csókolom meg, Harry pedig készséggel nyitja a száját, és öleli át a nyakam.

- Szeretem a szakállad - motyogja a számba, de nem ereszt el közben. - De amit holnap akarok tőled... ahhoz nem a legkellemesebb.

- Tudom - kacsintok rá, pontosan tudva, mire céloz, és megint a haját kezdem nézegetni. Az ujjaim közé veszem a szőke, fényes tincseket, és nem is tudok betelni velük.

- Fogalmam sem volt, hogy ennyire be fog indítani, hogy szőke lettem.

- Én se - rázom meg a fejem, és lehanyatlok mellé az ágyra. - De ez már hivatalos, megveszek a szőke Harry Styles-ért.