Sziasztok!

Megérkeztem a következő fejezettel. Kedves és édes és el fogtok olvadni rajta, ezt garantálom. Annyira szerettem fordítani is, de ezt a részt is. Remélem ti is fogjátok. Hagyjatok majd nyomot!

Puszi&Pacsi

Odakint még mindig sötét van, amikor Louis néhány órával később felébred a lámpás szoba padlóján. Reszket, mert a takaró összecsavarodott a dereka körül, a meztelen felsőteste pedig teljesen védtelen a hideggel szemben. Ösztönösen közelebb bújik Harryhez, és szorosan öleli, az orrát pedig belefúrja Harry göndör tincseibe a tarkóján. A jobb karjával átöleli Harry derekát a kötött pulóvere alatt, amit volt olyan okos, és időközben visszavett, csak hogy egy kevés meleget lophasson az ujjai érintésével, miközben a meztelen lábuk pedig teljesen összefonódik a takaró alatt. Fogalma sincs, hány óra lehet, vagy mennyi ideig aludhattak a szőnyegen, de kísérti a gondolat, hogy a hideg és kényelmetlenség ellenére is hagyja magát újra elszundikálni. Harry teste olyan készségesen simul hozzá, és annyira puha, egy hívogató otthon, amibe Louis örökre be akar költözni. De Harry annak ellenére is reszketni kezd, hogy több ruha van rajta, mint Louis-n, és ő ezek után képtelen hagyni, hogy tovább aludjon a hideg, kényelmetlen padlón.

A zseblámpa elemei már rég feladták a szolgálatot, ennek ellenére Louis mégis szán néhány másodpercet arra, hogy csak nézze Harryt a sötétben. A karcsú lábai vonalát a takaró alatt. Az orra ívét. Ahogy a szempillái felfelé ívelnek. Az a hatalmas szíve, amit ki kellett szakítania a helyéről a hírnévhez vezető úton, és amit Louis mégis érez minden egyes szóban, ami elhagyja Harry ajkait, minden gesztusban, minden lélegzetvételben.

Ez… túl sok Louis gondolatai között kora hajnalban, szóval csak becsukja a szemét, és nyel egy nagyot. Az ujjai még mindig Harry hasán pihennek, ezért visszahúzza a kezét egészen Harry oldaláig, és szorosabban húzza magához.

- Harry? - suttogja lágyan, közvetlenül a fülébe, aztán egy csókot nyom a puha bőrére. - Édes?

Harry hümmögve felé dönti a fejét. Még mindig reszket.

- Gyerünk, drágám - suttogja Louis lelkesítőn, aztán felül, és a szabad kezével hátrasimítja a haját. Louis Harry derekát simogatja, és közelebb is hajol hozzá, amikor újra meghallja a hümmögését, aztán újra ébresztgetni próbálja. - Gyerünk, ébredj bébi - folytatja, ezúttal hangosabban, a hüvelykujja kicsit belemélyed Harry édes kis husijába a derekán. - Késő van, ideje ágyba bújni.

Harry szempillái megrebbennek, és halkan nyöszörög, egy apró tiltakozásként, mielőtt megpróbál elfordulni, és átölelni saját magát, hogy ne fázzon annyira. - Fázom… - motyogja, és az egyik jégcsap lábfejét Louis vádlijának simítja.

- Tudom - kuncog Louis. - Ezért akarom, hogy inkább egy normális ágyba másszunk. Dunyhával és minden jóval.

- Nem - mondja Harry egy cseppet nyűgösen, és Louis kezéért nyúl a derekán, hogy megpróbálja rávenni egy igazi ölelésre. - Ölelj át nagykifliben - követeli. Louis képtelen visszafogni a nevetését. Ő mostanra már teljesen éber, és nincs az az Isten, hogy hagyja Harryt a torony padlóján aludni februárba, és főleg nem félmeztelenül. Ennek ellenére még mindig azzal kényezteti magát, hogy a kezét Harry pulóvere alatt tartja, így jutva plusz meleghez.

- Ki tudhatta, hogy a szex utáni Harry ennyire szófogadatlan, hm? - csipkelődik Louis, aztán egy csókot nyom a vállára. - Mi van, ha megígérem neked azt a nagykiflit? - mondja, felidézve Harry korábbi alacsony elvárásait. - Azonnal, ahogy eljutunk az ágyig? És ha még azt is megígérem, hogy nem kell messzire mennünk? - Harry nem felel, még csak meg sem mozdul, és Louis attól tart, talán megint visszaaludt, ezért megrázza egy kicsit. Gyengéden, de egyértelműen. - Gyerünk, édes, csak néhány lépcsőfok lefelé, és osztozhatunk az ágyamon, rendben?

- Mmmm.

- Mmmm? - ismétli el Louis, továbbra is csipkelődve.

- Mmmoké - morogja Harry.

- Ne aludj vissza - figyelmezteti Louis, és ahogy teljesen elhajol Harrytől, az orra alatt káromkodik, miközben minél hamarabb próbálja megtalálni a ruháit a sötétben.

Végül, végtelennek tűnő nyújtózkodás után sikerül elérnie Harry bokszerét, farmerét és zoknijait, aztán visszamászik a kis fészekhez, amit egymásnak csináltak.

- Megint elaludtál? - kérdi Louis, sokkal szeretettelibben, mint ahogy akkor beszélne, ha tudná, hogy Harry ébren van. Túlságosan szereti ugratni, most viszont tudja, hogy nem hallja. - Persze, hogy visszaaludtál - rázza meg a fejét, egy lágy mosollyal a szája sarkában. - Hé, hétalvó - mondja, aztán megkocogtatja Harry orrát a mutatóujjával. - Üzletet kötöttünk.

- Ébren vagyok.

- Ahaaa.

- Tényleg…

Hogy bebizonyítsa, igazat mond, Harry a takaró alatt mozgatja a lábujjait. Louis csak mosolyog, megragadja Harry egyik lábát a takaró alatt, aztán kiszabadítja az anyagból. Harry felszisszen a hideg miatt, a vállai megemelkednek, ahogy még szorosabban öleli magát, és Louis villámgyorsan feladja rá az első zoknit. Ugyanezt végigcsinálja Harry másik lábával is, aztán megpuszilja a most már gyapjúval fedett bokáját, amikor végez. Tovább húzza a takarót, felfedve Harry vádliját, aztán azokat a kicseszetten szép térdeit, majd egy részét a combjainak, aztán megáll. Louis lágyan végigsimítja Harry lábát, aminek semmi köze a korábbi harchoz, hogy meggyőzze őt, bújjanak ágyba. Csak azért csinálja, mert most már megteheti, szavak nélkül is megkapta az engedélyt az érintésekre.

Harry megint megremeg, de ezúttal nem a hideg miatt, és végre a hátára gördül, a lábai pedig szétnyílnak a szőnyegen, miközben a takaró maradék kis része tökéletesen takarja az ágyékát. A pillantása találkozik Louis-éval, álmosan, mégis elragadóan, és Louis nem is tudja, hova nézzen inkább. Harry intenzív igéző tekintetébe, vagy a hófehér bőrét csodálja a belső combján. Talán soha nem tudna betelni ezzel a látvánnyal; Harry arca ellazult az alvástól, sehol sincsenek a különböző állarcok, amik megvédik őt a kíváncsi szemektől, az egyik keze a hajába kúszik, a másik pedig a pulóvere alatt pihen az hasán…

Louis lassan, határozottan megragadja a takarót, hogy ezúttal már teljesen lehúzza róla, az izgalom pedig az vénáiban dübörög. Ezután persze képtelen visszafogni magát, muszáj lehajolnia, hogy megcsókolja Harry belső combját, a hüvelykujja pedig a combján lévő tigris tetoválásba mélyed. Aztán puha puszikkal elindul egyre feljebb, feljebb és feljebb… egészen, amíg Harry a tarkójára nem teszi a kezét. Akkor viszont felnéz, a pillantásuk találkozik, Louis érzi, ahogy az ajkai egy lehetetlenül elégedett mosolyba húzódnak, amikor Harry bólint, és arra a helyre vezeti az ajkait, ahol a legjobban magán akarja érezni őket, miközben az ujjai Louis hajába markolnak.

Ezután Louis végigcsókolja Harry csípőcsonját, közben Harry combját simogatja, aztán újra feltérdel, a maga mellett heverő bokszerért nyúl, és felhúzza Harry lábaira. Felkúszik Harry testén, hogy egy apró csókot nyomjon az ajkaira, ami még mindig nyitva van a korábbi zihálása után. Még mielőtt Harrynek esélye lenne elmélyíteni a csókot, esélye, hogy elterelje a figyelmét, Louis elhajol, és eltűr egy izzadt tincset Harry homlokából.

- Ágy, hm? - suttogja, a mosolya pedig elterül az arcán, amikor Harry álmosan bólint.

- Nem t’om, tudok-e járni - ismeri be Harry. Rongybaba. Az arca kipirult. Kielégült.

Louis felkuncog, a büszkeség szétárad a mellkasában, hogy ez miatta van, és egy másodpercre lehajtja a fejét, hogy elrejtse az önelégült vigyorát. Aztán elhajol, gyengéden megfogja Harry felkarját, és segít neki felkelni. Amikor egy kicsit meginog, Louis egyből elkapja a derekát és magához húzza, hogy egy helyben tartsa őt.

- Minden oké? - kérdi Louis.

Harry ásít egy nagyot, aztán bólint.

- Vissza akarod húzni a farmered? - néz fel rá Louis, és felnevet, amikor Harry fintorog, és az orrát ráncolja. Egy kicsit közelebb bújik Louis-hoz, és próbálja Louis nyakába temetni az arcát, miközben valami olyasmit motyog, hogy mennyire fázik.

- Ezért kellene felöltöznöd, bébi - csipkelődik Louis, aztán kicsit eltolja magától Harryt, meggyőződve arról, hogy tartja magát, majd lehajol, hogy felvegye a kötött takarót. Az puha és meleg, ki kell tartania, amíg leérnek Louis szobájába, szóval Harry hátára teríti, aztán körbetekeri rajta, a sarkait pedig Harry pulóverének a gallérjába tűri, hogy ne kelljen végig tartaniuk. Mint utolsó simítás, ad egy puszit Harry orrára, és imádja, ahogy a másik visszamosolyog rá válaszul.

Óvatosan, körültekintően lépkednek lefelé a lépcsőkön a sötétben, Louis keze Harry csípőjén pihen, ahogy mögötte áll, csak hogy vigyázzon, Harry nehogy leessen és összetörje magát. Nem akarta arra pazarolni az időt, hogy elemlámpát keressen, így most kénytelen erősen koncentrálni, hogy mindketten épségben leérjenek a csigalépcsők aljára. Bár ahogy ügyetlenül botladoznak lefelé, folyton egymásnak simulva, Louis nem tehet róla, de kicsit sem bánja. Ennek ellenére sikeresen elérnek Louis hálószobájába, aminek az ajtaja már résnyire nyitva van. Mindketten annyira kimerültek, hogy Louis csak érintőlegesen tud azon aggódni, hogy a kabinja, amit szobájának nevez, mennyire szégyellnivalóan kicsi, a tényen, hogy a lakhelye mérete talán magányos életének mindennapjairól árulkodik Harrynek. De Harry csak ásít egy hatalmasat, és egyértelműen álmos ahhoz, hogy bármi felett is ítélkezzen Louis szobájában. Az ajtó nyikorgó hangja felébreszti Cliffordot, aki Louis ágya alatt aludt a padlón, és egy halk vakkantással áll fel, kíváncsin szaglászva Harry lábát.

- Szia, Cliffy, te gyönyörűség - mondja Harry a fáradtsága ellenére is lágy, kedves hangon, és felé nyújtja az egyik kezét, hogy Clifford megnyalogathassa. Megint ásít és a szemét dörzsöli, Louis pedig megkerüli őt, hogy egy kicsit arrébb tessékelje a kutyát.

- Oké, elég lesz, kishaver - figyelmezteti kedvesen Louis, és gyengéden, de egyértelműen tolja arrébb Cliffet.

A kutya egyből engedelmeskedik, jó fiú, mint mindig, és visszamegy a helyére, hogy újra lefeküdjön. Felsóhajt, ahogy összegömbölyödik a saját kis kutyaágyán. Louis elmosolyodik és Harry felé fordul.

- Csak néhány lépés, és aludhatsz - jelenti be, és az egyszemélyes ágyra vezető létra felé bök az állával. - Talán kicsit szűkösen leszünk - mondja bocsánatkérően, és még mindig próbál nem zavarba jönni. Louis nem kifejezetten egy magányos ember. És amikor egy kicsit mégis, az is rendben van, a visszahúzódó lelke jól érzi magát azokban a napokban is, amit csak egyedül tölt. Mégis, a félelem, hogy elítélik emiatt a döntése miatt, sose múlik el, a döntés miatt, ahogy az életét éli, és hogy nincs szüksége többre ennél az apró ágynál, amiben szinte soha nincsenek vendégek. Különösen egy olyan ember előtt, mint Harry, valaki, akihez ennyire ragaszkodik, valaki, akihez ennyire tartozni akar, és a közelében tartani őt. Még akkor is, ha tudja, hogy nem teheti.

Harry még mindig félig csukott szemekkel csak mosolyog rá.

- Szuper - válaszol, és elindul a létra felé. - Így majd melegen tartasz.

Louis vesz egy mély levegőt, aztán teljesen becsukja maguk mögött az ajtót, hogy kizárja a huzatot, abban reménykedve, hogy Clifford képes lesz nyugodtan maradni, amíg maguktól fel nem ébrednek.

Ő is felmászik a létrán, és elmosolyodik, amikor látja, hogy Harry már be is bugyolálta magát Louis dunyhájába, a fal felé fordult felkínálva a hátát Louis-nak. A kötött takaró még mindig a vállán van. Louis Harry mellé mászik, egészen a testéhez simul, a bokáik, térdeik is egymáshoz érnek, szorosan átöleli Harryt, a kezét pedig a férfi mellkasán pihenteti, így halványan érezheti a szívverését.

Csupán néhány percbe telik, amíg ez a lágy altató újra álomba ringatja.

***

Louis lassan ébredezik, még félálomban, boldog nyugalomban próbálja Harry melegét keresni maga mellett, amikor az érzékei riadót fújnak, és amint kinyitja a szemét, Harry hűlt helyét találja maga mellett. Kétszer is pislog, mielőtt felül, és összezavarodva néz körül a szobájában. Az ablakán lévő sötétítők nincsenek elhúzva, így a nappali fény elárasztja a helyiséget, ez pedig a biztos bizonyítéka annak, hogy sokkal tovább aludt, mint általában szokott. Miután a biológiai órája teljes csődöt mondott, Louis kényszeríti magát, hogy felüljön, és amint egy kicsit kinyújtóztatja a tagjait, a párnája alatt kezdi keresni a mobilját, mert mindennél jobban tudni akarja, mennyi az idő. Miután semmit sem talál az ágyneműje közt, villámcsapásként érkezik az emlék, hogy tegnap este a lámpás szobában hagyta. Felsóhajt, és a fejét rázza. Nem biztos benne, hogy fel akar menni érte, mielőtt elindul megkeresni Harryt, mert beszélni szeretne vele.

Louis kimászik az ágyból, kihagyja az utolsó néhány létrafokot, helyette csak leugrik róluk, és felszisszen a kellemetlen érzéstől, amikor a meztelen talpa a padlónak csapódik. Egy másodpercig a fürdő ajtót nézi, a teste szinte vágyakozik a zuhany alá az előző esti szórakozás után. Viszont Harry nem volt mellette az ágyban, amikor felébredt, Louis nem igazán szeretne akár csak egy pillanatot is elpazarolni, amíg meg nem bizonyosodik róla, hogy jól van. Hogy nem bánta meg, ami történt. Közelebb lép a komódhoz, lekapja a felsőjét, és vakon hajítja el a szoba sarkában várakozó szennyeskosár felé. Néma imát küld az univerzumnak, hogy Harry, amikor felébredt, nem arra figyelt, milyen kupi van a szobájában, közben pedig felkap egy tiszta pulóvert. Túl álmos ahhoz, hogy különösebb figyelmet fordítson a ruhadarabok kiválasztásának, ezért csak felvesz egy tiszta bokszert, és egy szürke melegítőt. Már azzal is elégedett, hogy a sötétkék pulóvere összhangban van a szeme színével. Na és különben is, Harry ennél sokkal lazább öltözetben is látta már, és úgy is megcsókolta. Ha végre megtalálja, Louis az egész napot azzal akarja tölteni, hogy Harryt csókolja. Ideális esetben. Ha Harry is úgy akarja. Ha még itt van.

Louis megrázza a fejét, hogy elűzze a nevetségesen kétségbeesett gondolatait. Persze, hogy Harry még itt van. Hol máshol lehetne? Fair Isle nem egészen 5 km hosszú, nyilván nem sok más helyen lehet. És kifizette az itt tartózkodását egészen március közepéig. A kellemetlen érzéseket mégis nehezen zárja ki, hogy Harry hagyta egyedül felébredni.

Louis végre felöltözik, aztán még elfut pisilni a saját fürdőjébe, kezet, arcot, majd fogat mos, mielőtt elindul keresztül a panzión.

Az idegessége egy kicsit csillapodik, amikor hangokat kezd hallani a konyha felől, aztán egyre tisztábban hallja, ahogy Harry egy éppen akkor improvizált dalt énekelget, ami a reggeliről szól. A dalszöveg nem túl bonyolult, csak néhány “Tükörtojás!”, “Csokis croissant!”, “Narancslé!” kiegészítve egy kis “lalalala” résszel az ételek nevei között, de Louis-nak meg kell állnia néhány lélegzetvétel erejéig a folyosón, és a mellkasára tett kézzel venni pár mély levegőt.

Milyen kicseszettül édes!

Amikor Louis végre eléggé lenyugszik, besétál a konyhába, az arca semleges, és nem tud elég gyorsan megszólalni. Harry rajtakapottan elvörösödik, az egyik korábbi panziótulajdonos köténye van a derekára kötve, felül pedig csak egy fehér pólót visel. Az egyik kezében egy serpenyőt tart, és ránézésre talán Louis egyik melegítőjét viseli, ha csak arra a tényre hagyatkozik, hogy a bokája egy kicsit kilóg belőle.

Az egész megjelenése egy támadás Louis érzékeinek. A kötény fehér, rajta piros és rózsaszín virágokkal, és át van dobva Harry nyakán, a derekánál pedig vastag piros szalaggal rögzítve. Két hatalmas piros zseb a szoknyát képező anyag mindkét oldalán. A kötény nyaka a legelragadóbb a fehér csipke berakással körbe. A színek már kissé kifakultak. Louis biztos benne, hogy az előző tulaj felesége rengeteget használhatta, és biztosan szomorú volt, amikor rájött, hogy a szigeten felejtette. Annak ellenére, hogy ő maga soha nem használta, Louis-nak mégsem volt szíve kidobni azután, hogy a húgai először meglátogatták, és olyan élvezettel vették magukra. Harryn egyszerre néz ki nevetségesen és elragadóan. Tökéletesen illik hozzá, és a bolondos reggeli dalához.

- Ébren vagy - ráncolja a homlokát Harry, és visszateszi a serpenyőt a tűzhelyre.

- Sajnálom, ha csalódást okoztam…? - mondja Louis, de ez inkább kérdésre hasonlít.

- Reggelit készültem vinni neked az ágyba - jelenti ki Harry, és végigmutat az öltözetén, mintha azzal akarná bizonyítani. - Hm…

- Áh - bólint Louis, és egy tesz egy lépést közelebb. Lehajol, hogy köszönjön Cliffordnak, és kicsit megvakargassa a fülét. - Szia, kicsim - suttogja a kutyának.

- Megetettem, és sétálni is elvittem - mondja Harry, és amikor Louis felnéz rá, egy kicsit szégyenlősen mosolyog. - Gondoltam, megérdemelsz egy kis lustálkodást.

- Ne haragudj, hogy tönkretettem a terveidet - vakargatja meg az orrát Louis és bocsánatkérően mosolyog.

- Nem baj - von vállat Harry, és kényelmetlenül ácsorognak egymás előtt, mert igazán egyikük se tudja, mit kellene tenni vagy mondani. Végül Harry visszafordul a tűzhely felé, motyog valamit arról, hogy az étel majdnem kész, a vállai pedig előre esnek.

Louis megforgatja a szemét, és halkan felsóhajt, csalódott saját maga miatt, aztán Harry mellé sétál, és a köténye egyik zsebébe kapaszkodva húzza közelebb magához, hogy egy hangos, cuppanós puszit nyomjon az arcára.

- Szia, bébi - köszön neki, és a büszkeség a mellkasát feszíti, amikor Harry egy hatalmas mosolyt ajándékoz neki válaszul.

- Sziaaa! - köszön Harry is.

- Köszönöm, hogy csinálsz reggelit - folytatja Louis, és megint megpuszilja az arcát. - Ennivalóan festesz - teszi hozzá gondolkodás nélkül, aztán elpirul, amikor rájön, mit is mondott. - Mármint… nem úgy értem, hogy minden vonzerőd a fizikai megjelenésedben van - hebeg, teljes tudatában annak, hogy Harry imidzsét annyiszor eladták már, újra és újra, szó szerint árcédulát aggatva rá, ami kapcsolódott az arcához és a testéhez. - Különben is, mi a fizikai szépség? - tesz egy zavaros kézmozdulatot a kérdés mellé. - A dolgok összességét tekintve nincs jelentősége.

Egy lélegzetvételnyi csend telepszik rájuk, aztán Harry hatalmas nevetésben tör ki. Zavartan a szája elé kapja a kezét, közben pedig a fejét rázza. - Végeztél? - kérdi, megemeli a szemöldökét, és úgy néz rá, mint aki pontosan tudja, hogy mire gondolt Louis, ez pedig egyszerre teszi őket imádnivalóvá és idétlenné.

- Ne nevess ki - motyogja Louis.

- Nem - tagadja Harry, és lekapcsolja a tűzhelyet. - Értékelem a fodros kötény fétised, és hogy nem csak a fizikai megjelenésem miatt akarsz lefektetni.

- Nincs fodros kötény fétisem! - válaszol Louis, és belecsíp Harry oldalába, aki annyira nevet, hogy alig tud megszólalni.

- Ne, tényleg - nyekergi Harry, és elhajol Louis ujjai elől. - Ezt tudom kezelni. Bízz bennem, láttam sokkal elvetemültebbeket is. Ez egyébként is sokkal jobb, mint amit eredetileg elképzeltem.

- Mit értesz a kezelni alatt? - kérdi automatikusan Louis, aztán az agya egyből felfogja Harry második mondatát. - Várj, mégis mit képzeltél el? - kérdi, és egy kicsit meglöki Harryt, hogy lássa az arcát.

- Tetszik a tény, hogy mindenekelőtt azon aggódtál, mit vagyok hajlandó megtenni neked ebben a kötényben - húzogatja a szemöldökét Harry. - És semmi botrányos, ne nézz így. Csak azon gondolkodtam, talán valahol egy titkos feleséget rejtegetsz, vagy ilyesmi. Jane Eyre stílusban.

- Egy titkos… - esik le Louis álla, aztán hitetlenül megrázza a fejét. - Találtál egy kötényt a konyhaszekrényemben, ami konkrétan vagy ötven éves, és az volt az első gondolatod, hogy van egy titkos feleségem? Harry, nyilvánvalóan nagyon meleg vagyok, és… - megáll, amikor látja a játékos csillogást Harry szemében. - Ó, értem. Végeztél azzal, hogy bolondot csinálj belőlem? - motyogja Louis, és karba teszi a kezeit.

Harry kuncog, és egy picit lehajol, hogy lecsókolja a hisztis ráncokat Louis homlokáról. Louis eltolná magától, csak hogy megnehezítse kicsit a dolgát, de… Nem csókolta meg Harryt már órák óta. Ez egy egész életnek tűnik. És persze a napi terveit se felejtette el. Szóval inkább hagyja Harrynek, hogy megcsókolja, közben pedig átkarolja a nyakát, és a tarkóján pihenő tincsekkel játszik. Harry csak sokára hajol el tőle.

- Reggeli - mondja szigorúan, és Louis-t az asztal felé tolja.

- Segíthe…

- Leülhetsz, és hagyhatod, hogy mindenről gondoskodjak - parancsolja Harry. Túlteng benne az energia, ahogy a tányérokért nyúl.

- Egyébként - kezdi Louis, ahogy leül az asztalhoz, és mosolyog, amikor Clifford odasétál és a combjára teszi a fejét. - Komolyan azt gondolom, hogy a szépség nem számít. És hogy semmi köze valaki valódi értékeihez. Van egy csomó húgom, a beszédemet komolyan gondoltam.

- Tudom - válaszol Harry, ahogy átnéz a válla felett, és mosolyog. Visszafordul a pult felé, babrál valamin, aztán egy pohár dzsússzal tér vissza Louis mellé. - Narancslé - jelenti ki, Louis pedig felhorkant.

- Lalalala? - énekli gyengéden, imitálva Harry dalát korábbról, és felnevet, amikor a másik elpirul, és egy gödröcskés mosolyt villant.

- Aha - válaszolja Harry, aztán egy tányér péksütivel tér vissza, amit egyértelműen a kávézóban vett, és Louis szíve nagyot dobban a tudattól, hogy Harry korábban felkelt, és egészen a faluig sétált, hogy péksüteményeket vegyen Louis-nak reggelire.

- Köszönöm - mondja Louis, és megsimogatja Harry oldalát. A másik kezével megaragadja a kötényt, és lehúzza magához Harryt, hogy megint megcsókolhassa. - Nem kellett volna egészen Mrs. Clarkig menned.

- Amúgy is meg kellett sétáltatni Cliffet, szóval… - von vállat, mintha az egész semmit se jelentene, de Louis nem is emlékszik rá, hogy mikor főzött neki valaki utoljára, mikor gondoskodtak róla utoljára.

A munkáját tekintve, pont ő az, aki mindig gondoskodik másokról, és ő ezt nagyon szereti, mégis van valami csodálatos abban, hogy hosszú ideje először ő az, akiért erőfeszítéseket tesznek. Te jó ég, azt kívánja, bárcsak ne kedvelné ennyire Harryt.

Ezután Harry egy tányérban tükörtojást és mini kolbászokat tesz az asztalra. Leveszi a kötényt, a pultra teszi, aztán a hajába túr. Végül nem marad más, kihúzza a szabad széket Louis-val szemben, és helyette inkább közvetlenül mellé húzza, gyengéden eltolva az útból Cliffordot. Cliff édesen hízelgő fejének súlya eltűnik Louis combjáról, és helyette Harry lába simul hozzá.

Louis képes lenne embert ölni ezért a kutyáért, de ez… ez mindennél csodálatosabb. Louis szinte gondolkodni is elfelejt, ahogy Harry a kezéért nyúl, szorosan összefűzi az ujjaikat az ölében, és így kénytelenek egy kézzel elfogyasztani a reggelijüket.