Sziasztok!

Villám poszt, mert már szelelek is el itthonról, de este (nekem este) is belegabalyodtam az időbe, és ma reggel (nekem reggel itt az előbb) Louis új fotója teljesen elvarázsolt, ezért hát... Íme itt vagyok. :D Megkésve bár de törve nem. Ez a rész már jobb lesz. Remélem kicsit mindenki megnyugszik majd és erőt gyűjt a hullámvasutam következő állomásáig. (ígértem, hogy ezek voltak a mélypontok, ezt még mindig tartom) Hagyjatok nyomot!

Puszi&Pacsi

A hajó fedélzete egy valóra vált rémálom. A deszkák szinte vérben úsznak, többször is megcsúszom rajtuk, és Zayn szorít rá a derekamra, hogy közelebb húzva magához, megtartson. Holttestek mindenütt, és öklendeznem kell a szagoktól, amik körülvesznek. Irigylem Zaynt és a csapatot, mert kendők vannak az arcuk elé kötözve.

- Louis, erre! - irányít Zayn, de megtorpanok, amikor a hajó szélére érünk, és meglátom a család egyik magángépét a vízen lebegni. - Le kell másznunk a csónakba, meg tudod csinálni?

- Hol van Harry? - nézek körbe. Bár a sérülésem nem vészesen komoly, így is gyengének érzem magam, és mindenem fáj.

- Nem tudom - válaszolja kiabálva, mert a gép hangja, plusz az hajó zaja együtt már túl hangos. - Le tudsz mászni, vagy kell segítség?

- Megkeresem Harryt - motyogom, és szerintem nem is hallhatta, de így is azonnal utánam kap, és olyan erővel ránt maga elé, hogy meg is szédülök miatta. - Ha azt hiszed, keresztül mentem miatta mindezen, most pedig itt hagyom, akkor kibaszottul félre vagy tájolva, Malik!

- Bassza meg… - morogja, ahogy kirántom a kezem a szorításából, és bicegve elindulok… valamerre. Bármerre, de meg kell találnom. - Hol keressük?

- Ugyanakkor rángatták el őt is, amikor engem - magyarázom hangosan, Zayn pedig szó nélkül figyel rám, és követi a lépteimet. - Valamelyik faszfej kabinjában kell lennie.

- Oké - mondja, és lelép mellőlem egy kis időre, látom, hogy parancsokat ad ki öt emberünknek, akik azonnal futólépésben indulnak a lejáratok felé.

- Mi lesz a többi emberrel a cellákban? - kérdem Zayntől, amikor belépünk az egyik ajtón, és elindulunk lefelé a lépcsőn. Minden egyes fok, amit megteszek lefelé, égető fájdalmat küld a lábamba, de összeszorítom a fogam, és gyorsabbra veszem a tempót, hogy hamarabb leérjek.

- Kit érdekel, Louis?! - förmed rám, és amikor megtorpanok, haragosan nézek rá, és már nyitnám a szám, hogy leüvöltsem a fejét, megragadja a felsőmet, és olyan erővel taszít a falnak, hogy felnyögök. - Fogalmad sincs, hogy min mentem keresztül, miután nem találtalak a csempészek táborában! Elképzelni sem tudod, mennyire aggódtam! Milyen ideges voltam! Végre megtaláltunk, kiszabadíthatlak, szerinted komolyan érdekel, mi lesz mindenki mással? Felőlem ez a hajó fel is robbanhat, miután lemásztál róla!

Nem tudok megszólalni, csak bámulok Zayn elkínzott arcára, és minden másodperccel, amit ebben a némaságban töltünk, Zayn egyre zavartabb lesz. Már képtelen a szemembe nézni, és az ábrázatából azt tudom kiolvasni, hogy fogalma sincs, hogyan mondhatta ki ezeket a szavakat. Csak előre nyúlok, megsimítom az arcát, hátha azzal egy kicsit lenyugtathatom, de épp hogy hozzáérnék, máris ellöki a kezem, a pillantása pedig haragosba vált.

- Anya a poklok poklán ment keresztül miattad, és az én lelkemen száradt volna, ha meghalsz - morogja, de a hangja puszta magyarázkodásról árulkodik. - Apa valószínűleg soha többet nem bízott volna meg bennem. Lehet, hogy kitagadtak volna, az pedig te is tudod, hogy néz ki a maffiában. Amikor kitagadnak, az életed utolsó napja. És leszarom, hogy te élsz vagy halsz, Tomlinson, de én még élni akarok egy kicsit. Szóval miután megtaláltuk a szépfiút, bevonszolod a segged a repülőbe, megértetted?

- Mintha valaha is parancsolgathattál volna nekem - forgatom meg a szemeimet, és újra bicegni kezdek, hogy végre tényleg Harry keresésére indulhassunk.

Több kabint is átfésülünk, rengeteg holttestet találunk, és már nem marad jobb ötletem, mint imádkozni, hogy Harry ne legyen a halottak között. Sajnos arra is nagy esély van, hogy a saját embereink ölték meg. Válogatás nélkül gyilkoltak. De amint belegondolok, elfog a hányinger, és remegni kezdenek a kezeim a félelemtől. Az egész annyira elcseszett. Nem így indult, egyáltalán nem számítottam rá, hogy pillanatok alatt fogja elrabolni a szívem, és a gondolat, hogy máris elveszíthetem, indulatokkal tölt el. Gyűlölettel a saját életem felé, hiszen beszéltünk erről. Pontosan tudjuk mindketten, hogy a mi életünkben nincs olyan, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak. Valami őrült, elvetemült része a lelkemnek mégis erre vágyik. Harryvel az oldalán.

- Főnök, megtaláltuk - érkezik a recsegős, mégis tisztán kivehető beszéd Zayn rádiójából. - Életben van, de nem tudom, meddig. Van egy lőtt seb a mellkasán.

- A mellkasán? - kérdez vissza azonnal Zayn, nekem pedig megfagy a vérem a hallottaktól. - Hogy lehet még életben?

- Nem tudom, a géphez visszük, Dr. Malinovszkij már készenlétben van, fertőtleníti a gép hátsó részét, ha szükséges lenne - darálja a hang a rádióban, és amint meghallom, hogy itt van apám doktora, máris képes vagyok legalább lélegezni. A nyugalom még mérföldekre van, de a légzés már egy jó kezdés.

- Menjünk! - fogja meg a karom Zayn, és visszafelé akar húzni, de megtorpanok. - Kibaszottul komolyan beszéltem, Tomlinson, el…

- Kyle - lehelem magam elé, és már el is indulok abba az irányba, ahol a mi cellánk volt. Harrynek túl kell élnie. És ha túléli, de megtudja, hogy hátrahagytam Kyle-t… Elképzelni sem tudom, arra hogyan reagálna. - Egy kisfiú. Fontos Harrynek.

Zayn vesz egy irdatlan mély lélegzetet, de nem mond semmit. Szó nélkül követ, és amikor megtaláljuk a cellánkat, akkor is mindenben segít. Kyle hálásan néz ránk, és csak most, hogy kvázi minden teher leszakadt rólam, és végre látom a menekülésünk útvonalát, veszem észre, mennyire rosszul néz ki. A bőre szinte hamuszürke, az ajkai pedig fájdalmasan ki vannak száradva, és berepedezve. Elképzelni sem tudom, én hogy nézhetek ki, de nem is vagyok rá kíváncsi. Csak egy kád forró vízre vágyom, amiben órákig feküdhetek.

Zayn először Kyle-nak segít lemászni a hajó mellett várakozó csónakba, aztán én is utánuk indulok, ő pedig többször is megtart, amikor majdnem lezuhanok a kötél létráról.

- Hogy fognak megmenekülni? - kérdem, és nem csak Zayn, a csónakban ülő három emberünk is értetlenül néz rám. - Tudni akarom, hogyan menekülnek meg, és nem engedek ebből. Nem hagyjuk őket a sorsukra az óceán közepén.

Zayn pislogás nélkül néz a szemembe, végül mégis ő adja fel, és a rádiója után nyúl, de azután sem engedi el a pillantásom, hogy beszélni kezd.

- Hárman maradjanak a hajón! - adja ki a parancsot. A hangja mély és könyörtelen. - Vigyék partra az áldozatokat, és győződjenek meg róla, hogy a hatóságokhoz kerülnek.

- Igenis! - érkezik a rövid válasz, Zayn pedig újra elteszi a rádiót, és csak bólint felém egyet, ezzel jelezve, hogy megtette, ami tőle tellett.

A gépbe beszállni se leányálom, de éltet az, hogy Harry odabent vár, és muszáj látnom őt. Muszáj mellette lennem, ezért semmi mással nem törődve sántikálok a gép hátuljához, de amint elhúzom a függönyt, ledermedek.

- Minden rendben lesz, Louis - mondja az egyik legközelebbi családi barátunk, aki köpenyben és maszkban áll a függöny másik oldalán, és nem enged közelebb Harryhez. A doktor a göndör fölé hajolva, csipeszekkel a kezében dolgozik. Pont olyan, mint amikor egy műtétet nézel a tévében, de ez… Megrémít. Így látni őt, meztelen felsőtesttel, véresen, kiszolgáltatva… Legyengít, és nem tudok semerre mozdulni, csak reszketve bámulok rá az asztalon fekve. - Jó kezekben van.

- Van egy lőtt seb a lábán - lép mögém Zayn, és erre már a doktor is felénk pillant.

- Golyó benne? - kérdi Dr. Malinovszkij, a maga néhány szavas angol tudásával.

- Nem, nincs benne - válaszolom halkan, még mindig Harryt nézve. Bár jól beszélek oroszul, hiszen tulajdonképpen apám keze alatt nőttem fel, most mégis képtelen vagyok arra koncentrálni, hogy miről beszélnek mellettem. Szavak, foszlányok jutnak el a tudatomig, mert közben Harry jár a fejemben. Az ő hangja. Ahogy azt mondta, szeret, és a félelem a tekintetében, mert már akkor is attól tartott, ez lesz életünk utolsó napja. És most, ahogy nézem őt az életéért küzdve, kénytelen vagyok elhinni végre, hogy talán tényleg. Talán ez az utolsó napunk, amit együtt tölthettünk, ezesetben pedig milyen gyűlöletes világban élünk. A sors kibaszott kegyetlen, ha képes másodszor is elvenni tőlem valakit, akiért az életemet is áldoznám.

- Ülj le - tol Slawa, a családi barát, az egyik üléshez, és máris a kezébe vesz egy ollót, hogy levágja a nadrágom szárát.

- Ne… Én… - kezdem, de össze kell szednem magam egy kicsit, hogy képes legyek értelmes mondatokat formálni. - Le kell mosakodnom. Fel kell vennem valami… tisztát.

- Ha hazaértünk…

- Zayn! - szakítom félbe erélyesen, és mindenki engem bámul, kivéve a doktort, aki Harry felett ügyködik. - Rajtam van. Minden… Le kell mosakodnom.

- Gyere - mondja egyből, és tudom, hogy érti, mire próbáltam célozni a mindennel. Az arca elborzad, és fogalma sincs, mit kellene mondania, csak elkísér a hatalmas WC fülkéhez, és bámul rám egy ideig. Mintha azon gondolkodna, szükségem van-e a segítségére. Végül csak a kezembe ad egy száraz kéztörlőt, aztán magamra hagy. Egy évtized, mire minden ruhámtól megszabadulok, és nagyon igyekszem nem belenézni a tükörbe, de persze nem sikerül. A szakállam nevetségesen nagy, mintha a saját nagyapám lennék, de a legrosszabb mégis… A rengeteg seb és zúzódás a testemen. Fogytam minimum hat kilót, talán többet. Kilátszanak a csontjaim a vállamnál, és a bordáim is. A szám sebes és száraz. A szemeim alatt hatalmas fekete karikák üvöltenek, én pedig dühömben csak megnyitom a csapot, és telefröcskölöm vízzel a tükröt, hogy ne láthassam magam benne. Engedek egy kis szappanos vizet a mosdókagylóba, és az abba mártogatott kis törölközővel kezdem megfürdetni magam. Ezt háromszor is megismétlem, mire úgy döntök, a jelen körülmények között ennél tisztább már nem lehetek. Zayn az ajtó előtt vár, ad tiszta alsót, meg az egyik pár melegítőm, amiért most képes lennék megölelni. Még nem veszem fel, csak az alsót, a pólót, meg a kapucnis pulcsit, mert a combomból még mindig szivárog a vér.

Mégis… Így már sokkal szívesebben ülök le odakint, és hagyom, hogy Sawa fertőtlenítse a sebem, aztán alaposan bekötözze. Az ülésemről jól látom az éppen zajló műtétet, és teljesen bele is feledkezem. Képtelen vagyok másra koncentrálni, csak nézni őket, és imádkozni, hogy minden rendben menjen. Az egyik emberünk közben egy tálcát pakol elém kajával és üdítővel, de képtelen vagyok enni. Magam sem hittem, hogy ez megtörténhet azok után, hogy gyakorlatilag éheztettek minket, de annyira aggódom Harryért, hogy a hatalmas gombóc a torkomban egyszerűen nem hagyja, hogy jóllakjak. Már véresre rágtam az egyébként is sebes számat, mire a doktor felsóhajt, és ellép Harry teste mellől.

- Hogy van? - pattanok fel egyből, de a combomban lévő friss varratok, még ha csak két-három öltésről is van szó, sokkal fájdalmasabban rántják össze a sebem, mint számítottam rá.

- Várnunk kell - mondja angolul, és rögtön ezután oroszul kezd beszélni hozzám, nyilván mert neki úgy sokkal kényelmesebb. - Nem vagyok meggyőződve róla, hogy túl fogja élni.

- Tessék?! - lépek közelebb, és tudom, hogy nem ő tehet róla, mégis rajta vezetem le a feszültségem a hangnemmel, amit használok.

- A lövés így is szerencsés helyen érte - válaszol a doktor, miközben alaposan bekötözi Harry mellkasát, aztán elkezdi levenni a műtős öltözékét. - A golyó távozott, de eltört egy bordát. Onnan kapott gellert. A törött borda egy helyen megsértette a tüdőt. Nem vészes, nem szenved maradandó kárt, de most lélegeztetnünk kell. - Felnéz a monitorra a fejem felett, ami azt mutatja, pontosan hol járunk, aztán újra a szemembe. - Még tíz órán át idefent leszünk, ha azt túléli, akkor lent is rendben lesz.

- Kurva jó kilátások! - kiáltok fel, de Zayn mellém lép, mielőtt folytathatnám.

- Louis, kérlek, ülj le, egyél néhány falatot, és próbálj meg aludni - mondja kedvesen, olyan hangon, amit szerintem még soha életemben nem hallottam tőle, és ezzel lebénít. Valószínűleg ezért vagyok képtelen megfelelően reagálni. Csak szót fogadok, leülök és a szendvicsért nyúlok, ami a tányéromon van. Még látom, hogy magát Zaynt is megleptem a viselkedésemmel, de… Talán csak nincs erőm harcolni mindenkivel ezen a kibaszott gépen. És ostoba sem vagyok, tudom jól, hogy attól még, mert üvöltözök velük, és mindenkinek pokollá teszem ezt a tíz órát, semmin sem változtathatok. Harry ugyanúgy élet-halál között lebeg, és egyáltalán nem az ő hibájukból.

- Jól vagy? - nézek Kyle-ra, aki velem párhuzamosan ül az egyik ülésen, közvetlenül az ablak mellett. Mostanra már megette a szendvicse felét, és a második üveg vizet issza. Nem mond semmit, csak bólint, de ez is pont elég. Ha Harry arra ébredne, hogy a kis védence nincs túl jól, én pedig nem tettem meg érte mindent, akkor haragudna. Nem akarom, hogy haragudjon. Mindennél jobban akarom, hogy felébredjen. Nem vagyok hajlandó elképzelni a pillanatot, amikor landolunk, ő pedig csak… nincs többé. Ez egyszerűen nem fordulhat elő.

***

- Louis… - Eddig egy ágyban feküdtem, csipszet rágtam, és filmeket bámultam, most pedig elkezd összefolyni előttem a kép, és szinte hasogat a fejem Zayn hangjától. - Louis!

- Harry? - ülök fel azonnal, amikor rájövök, hogy hol vagyok, és hogy elaludtam. - Történt valami?

Zayn csak néz rám néhány másodpercig, és megint összezavar a pillantásával, amiben megfejthetetlen érzelmek sorakoznak. Számomra legalábbis megfejthetetlenek. - Egy óra múlva leszállunk. Kilenc órája alszol, enned és innod kellene valamit. Nem festesz jól.

- Kilenc… bassza meg, úgy érzem, mintha most aludtam volna el - motyogom, és nyújtózkodok egy nagyot. Visszaállítom az ülésem a normális pozícióba, és Slawa már le is teszi elém az összekészített tálcát. Harry még mindig ugyanúgy fekszik, a doktor mellette ül egy lenyitható pótszéken, és újságot olvas. A mobil EKG folyamatosan csipog, és ez megnyugtat. Egy óra múlva landolunk. Abban az egy órában már nem eshet baja. Biztosan nem.

A tányéromon egy hatalmas grillezett csirkemell van, saláta és krumplipüré. Azonnal összefut a nyál a számban, ahogy meglátom, előbb mégis a fél literes vizes palack után nyúlok, és egyszerre megiszom az egészet. Leginkább csak koncertek vagy edzés közben szoktam vizet inni, étkezésekhez sokkal jobban támogatom a szénsavas üdítőket, vagy sört, vacsora mellé egy pohár jó bort. Sose gondoltam volna, hogy ennyire értékelni fogok egyszer egy üveg vizet. Épp csak nekikezdek a kajának, Slawa letesz elém egy újabb palackot. Harrynek is be van kötve két zacskó infúzió, és ez valahogy megnyugtat. Biztosan gyógyszert is ad neki, nem csak folyadékot, és ez ellazít, nem aggódom halálosan. Bár folyamatosan a gépet és Harryt nézem, miközben eszem. Nincs jobban, de rosszabbul se. Pillanatnyilag már ez is éppen elég.

- A fiú sincs túl jól - mondja halkan Zayn, pedig Kyle nem igazán értheti, és amúgy is alszik. - Mi a terved vele?

- Nem tudom - rázom meg a fejem, mert még nem igazán volt alkalmam ezen gondolkodni. - Majd ha Harry magához tér, jobban lesz, akkor beszélünk róla. Addig meg, anyu legalább pesztrálhat egy új srácot.

- Igen, azt végülis mindig szerette - feleli Zayn, és egyszerre nézünk az alvó kisfiú irányába. Most annyira békés. Megremeg az egész testem, ahogy eszembe jut, mit álltam ki érte, mit vállaltam be azért, hogy ne neki kelljen, de mégse bánom. Így Kyle-nak talán még van esélye mentálisan meggyógyulni. Azok után, hogy tudom, Harryvel is ugyanezt tették amikor Kyle korú volt, és aztán láttam a mentális összeomlását, miután újra megtörtént… Ő sem gyógyult meg teljesen. Nem is tudom, lehetséges-e egyáltalán, ha ilyesmit élsz meg gyerekként. - Már vár a mentőcsapat a reptéren, hogy megfelelő körülmények között kórházba vigyék Harryt.

- Nem - rázom meg a fejem egyből. Azok után, ami történt, plusz valószínűleg Akahiro is tüzet okádik a veszteség miatt, nem viszem publikus helyre.

- Apa befolyása alatt van a kórház, ezt te is tudod, Louis - forgatja meg a szemét Zayn, de egyből leintem.

- A mentőcsapat elviheti a birtokra - bólintok, és a számba kanalazom az utolsó néhány falat pürét. - A szobám elég nagy lesz mindkettőnknek, hogy ott is gépekre köthessék. Intézkedj, hogy minden szükséges műszer és egy normális kórházi ágy kerüljön a birtokra.

- Nem vagyok a beosztottad - horkan fel Zayn, de Slawa máris felkel mellőlünk, és a fülére szorított telefonnal intézi, amit kértem. - Te hogy vagy? Hoztam neked fájdalomcsillapítót, de elaludtál nélküle - mutat az ablak előtti kis asztalkán álló dobozra.

- Nem vészes, de azért ebből szedek be, mielőtt odaérünk - nyúlok érte, és lenyelek két szemmel is a gyógyszerből.

A landolásig szinte számolom a perceket, éppen abban az ütemben dobolok a lábammal, ahogy Harry EKG-ja csipog, és izgatottság lesz úrrá rajtam, amikor a pilóta hátraszól, hogy mindenki kösse be magát. Slawa gondoskodik Kyle-ról, a doktor Harryről, én pedig még mindig nem szeretek repülni, ezért összeszorított szemekkel szorongatom a karfát. Fellélegzek, amikor végre földet érünk, és azonnal kikászálódom a kényelmes bőrülésből, hogy majd Harryt kísérve leszálljak a gépről. Épp csak lenyílik az ajtó, a mentőcsapat rongyol fel a fedélzetre egy hordággyal, és körbeveszik Harryt. Próbálok rájuk figyelni, de megparancsolják, hogy szálljak le, és adjak nekik helyet, mert akkor a fiúmat is profin leemelhetik a gépről. Kyle szorosan mögöttem lépked, bármerre is indulok, de nem tudom hibáztatni érte. Valószínűleg halálra van rémülve, ezért vele a nyomomban lassan lépkedek le a lépcsőkön, mert a gyógyszer kevés volt. Ahhoz biztosan, hogy ilyen fajta megterhelésnél se érezzek fájdalmat.

Kisebb tömeg fogad idelent, és anya azonnal sírva veti a nyakamba magát, amikor végre a betonra ér a cipőm talpa.

- Soha többet ne csinálj ilyet - leheli a nyakamba, és érzem a könnyeit a bőrömön. - Fogalmad sincs, mennyire aggódtam.

- Jól vagyok - próbálom a hátát simogatva nyugtatgatni. - Szeretlek!

- Én is - motyogja halkan, és apa is az öltönyébe dugott kézzel, félmosollyal az arcán néz minket. Talán majd később elmondja, mekkora idióta vagyok, és leüvölti a fejem az akció miatt, de most mindenki csak… boldog. Kivéve engem, mert még mindig halálosan aggódom Harryért, pedig azt mondták, ha életben lesz a landolásnál, akkor jók vagyunk. - Anya, van számodra egy projektem.

- Micsoda? - hajol el értetlenül, még a szemöldökét is összehúzza, aztán hatalmas szemekkel mered Kyle-ra, amikor elé tolom őt a hátam mögül. Anya azonnal a szája elé kapja a kezét, és friss könnyek csillognak a szemében, ahogy a kisfiú gyönyörű, japán vonásait fürkészi.

- A neve Kyle - nézek apámra is, mert tudom, hogy ebben végső soron úgyis anya fog dönteni, mégsem árt, ha tud róla, mi ez az egész. - Azon a hajón szállították, amin minket is. Nem értek hozzá, de nem sokon múlt. Viszont… Nincs senkije. Nem… Nem hagyhattam ott.

- Persze, hogy nem - rázza meg azonnal a fejét anya, és drága harisnya ide vagy oda, letérdel a koszos aszfalton, hogy közelebbről szemügyre vegye Kyle-t. - Istenem… Persze, hogy nem.

- Nem igazán beszél angolul, oroszul meg gondolom semennyire - rázom meg a fejem, és egyből eszembe is jut, milyen félelmetes lehet neki, ahogy végighallgatja ezt az egész orosz társalgást köztem és a szüleim között. - Harry… Ő tökéletesen beszél japánul, de… - Éppen akkor egyensúlyoznak lefelé a magángép lépcsőjén Harryvel a hordágyon, ahogy szóba hoztam őt, és anya arca megint elborzad. A véres mellkas, a kócos, hosszú haj, és lélegeztető maszk az arcán semmiképp sem megnyugtató látvány. - Viszont… Kell egy fordító Kyle mellé amíg fel nem épül.

Apa csak hátranéz az egyik mögötte álló öltönyös emberére, az pedig egyből bólint, és már el is indul vissza a kicsit távolabb fekvő birtokra, gondolom, hogy azonnal intézzen egy japán tolmácsot.

- Gyertek, menjünk be - kel fel anya a földről, és mindenkit a ház felé terelget. Követjük a mentőcsapatot. - Muszáj ennetek valamit, és…

- Ettem, mielőtt leszálltunk - mondom egyből, anya pedig olyan tekintettel fordul felém, mintha a szavaim mögött rejlő őszinteséget kutatná. - Viszont nagyon szeretnék lezuhanyozni, és megborotválkozni. Mindennél jobban.

- Próbáld védeni a sebed a víztől - szólal meg mögöttem Slawa, és gyorsan bólintok neki. Apa lemaradt, és valahol tíz lépéssel mögöttünk beszélget Zaynnel, de most nem érzek erőt egy ilyen társalgáshoz. Tényleg csak tiszta akarok lenni, aztán bemenni a szobámba, és ledőlni. Talán még aludni is egyet Harry EKG-jének csipogására. Kilenc órát aludtam, de érzem, hogy még tudnék.

Senki sem tart fel, nem kérdez semmit. Anya elvonul Kyle-lal a konyha felé, és mosolyogva nézem, ahogy a kissrác máris megbízik benne. Jelenának mindig is volt egy ilyen… Igazi anya kisugárzása. Kyle-nál is fiatalabb voltam, amikor hozzájuk kerültem, és az első perctől kezdve biztonságban éreztem magam a karjaiban.

Még nézem egy kicsit, ahogy bekötik a gépeket Harrynek, új infúziót lógatnak fel, aztán a mentőorvos felém fordulva elmondja, hogy egy nagy adag altatót adott neki, mert a legjobb, ha alszik. Így reggelig biztosan nem fog felébredni. Szerencsére apám orvosa a birtokon él velünk, az egyik leghűségesebb embere, és sajnos sokszor van szükség rá, ezért nem aggódom veszettül, hogy egyedül maradok Harryvel, ha baj történne.

Amikor mindenki elhagyja a szobám, Harry ágya mellé sétálok, és végigsimítok az arcán. - Minden rendben lesz, szerelmem.

Szerintem legalább egy órát töltök a fürdőben, mire úgy érzem, az összes rohadék nyomát sikerült lemosnom magamról. A meztelen arcom látványa ijesztőbb, mint a szakállasé, mert az arccsontom szokatlanul kiugrik, de ez érthető. Amikor az utolsó simításokat is elvégeztem, és mindenemet átkentem testápolóval is, felveszek egy alsót, és keresek egy tálat, amibe vizet tölthetek.

Három kis törölközővel, egy tál szappanos vízzel, és egy új borotvakészlettel telepszem le Harry ágya mellé. Utálná, hogy ezt csinálom, de gondoskodni akarok róla. Mindenét kitakarom, és próbálok csak egy alaposan kicsavart, nedves törölközővel mindent lemosni róla. Vért, koszt, izzadságot, és… Mindent. Amikor végre végzek, és jelen körülmények között a legtisztábbnak látom őt, felhúzom rá az egyik tiszta bokszerem, és visszaterítem a takarót. Igyekszem úgy megborotválni, hogy véletlen se vágjam meg sehol, és egészen büszke vagyok magamra, amikor a végeredményt nézem. Ő biztosan sokkal jobban csinálta volna, de életem első próbálkozásaként sikernek könyvelem el, hogy rendbe tettem őt. Meg kellett tennem. Nem hagyhattam ebben a mocsokban.

Miután mindent elpakolok, úgy fekszem le az ágyamra, hogy tökéletes rálátásom legyen a kórházi ágyra, amit a szobámba hoztak neki, és úgy alszom el, hogy amíg le nem ragad a szemem, őt bámulom.