Sziaszok!

Oké, felkészültem! Ne kíméljetek. :DD Tuuudom, hogy hagyhattam itt abba, de nyugiiii, mert hamarosan jövőhét. Mindig olyan gyorsan elmegy a hét, háátha, taláán HDawn megkegyelmez nekünk. :P Izgalmas volt húsvét környékén megírni a karácsonyi részt, de élveztem. Meséljétek el mit gondoltok. Hagyjatok nyomot.

Puszi&Pacsi

H&S

Hallom, ahogy Louis már mozgolódik odafenn. Épp időben, mert elkészültem a reggelivel. Annyira kifárasztotta a tegnap este, hogy már tizenegy is elmúlt, mégis csak most ébredezik, de nem hibáztatom érte, én is csak fél órája másztam ki az ágyból. Alaposan megmozgattuk egymást este, talán még soha nem szerekeztünk ennyire… aktívan. Ennyi energiával, szenvedéllyel és vadsággal. Még most is itt van minden mozzanata a fejemben. Az emlékképek, az érintések forrósága még mindig itt van a fejemben, a testemen. A hangok emléke, most is ostromolja az érzékeimet, és össze is rezzenek, amikor Louis mögém áll, és a hátamhoz simul.

- Jó reggelt! - búgja a nyakamba, és olyan édesen, szerelmesen csókolja végig a vállam fel egészem a fülem mögötti érzékeny pontig, hogy megremegek tőle. - Remélem jól aludtál.

- Talán soha jobban - fordulok meg a karjaiban, és megcsókolom. - Hogy dolgozol az ünnepek alatt?

- Lesz egy munkám holnap délután, de aztán nem dolgozom egészen újévig - mondja, miközben megfogja a két csokis zabkásás tányért, és az asztalhoz viszi. Már odakészítettem a friss gyümölcsöket, így csak kanalakat ragadok, és utána megyek. - Veled szeretnék lenni, és megmutatni, milyen ez az ünnep. Tudom, hogy imádni fogod. Te hogyan dolgozol?

- Még ma délután, és holnap délelőtt, de utána én is szabad vagyok, mert zárva lesz az üzlet - kanalazok bele a reggelimbe.

- Nagyon jó, akkor ma délután el tudok menni, megvenni az ajándékod - örül meg Louis a hírnek, hogy nem leszek itthon.

- Én pedig tudok vásárolni, holnap délután, amikor végzek - vigyorgok rá, és nem tudom. Boldognak tűnik, ami engem is boldoggá tesz.

- Utána, ha már mindketten végeztünk az évre, együtt elmegyünk, veszünk magunknak karácsonyfát, meg sok dekorációt - lelkendezik, és bár én még mindig keveset tudok erről az ünnepről, érzem magamban az izgatott bizsergést, hogy tartsunk már ott. - Azt a wellness hétvégét is alig várom Debbyékkel. Ránk fér egy kis lazulás valahol, ahol kiszolgálnak minket.

- Én is várom - felelem, és a számba dobok három áfonyát, de egyből elfintorodom az ízén. Vagy inkább az íze hiányán. - Tudod, mi hiányzik még nagyon anyáékon kívül? - kérdem, és Louis csak kíváncsian, talán kicsit aggodalmasan is néz rám. - A friss és ízletes erdei gyümölcsök. Amiket a városban lehet venni… nem finomak.

- Tudom - sóhajt fel Louis, de folytatja az evést. - Meg se közelíti azoknak az ízét, amiket te hoztál nekem mindig az erdei randikra.

- Talán… ha egy kicsit jobb lesz az idő - kezdek bele elgondolkodva. - Tavasszal, visszamehetnénk az erdőbe. Csak… látogatóba.

- Visszavágysz? - kérdi Louis halkan, és a kezemre simítja a sajátját.

- Egy kicsit… vagyis… - dadogok, mert nem is tudom, mit mondjak, hogyan magyarázzam el. Boldog vagyok Louis-val, bárhol is vagyunk. Itt is szeretek élni, látom a szépségét is, mégha nem is minden tökéletes, de nagyon hiányzik Tollymore. - Veled mindenhol jó. A lényeg, hogy ott legyél, de igen. Hiányzik kicsit az erdőm.

- Rendben - mosolyodik el, de ez inkább szomorkás mosoly. - Visszamehetünk, persze.

*

Izgatottan kapkodom magamra a nagykabátom, sálam, sapkám, mert Louis-val ma karácsonyfát megyünk venni. A díszeket, amik majd a fára kerülnek fel, és az egyéb dekorációkat a lakás többi részére már megvettük tegnap. Louis szerint kicsit talán túlzásba is vittük, de annyi gyönyörűséggel vannak tele a boltok, hogy képtelenek voltunk otthagyni őket. Ez az utolsó körünk még karácsony előtt, semmi mást nem kell már vennünk. Megvettük az ételeket is, és bár Louis nagyon erősen próbálja tartani magát az én étrendemhez, láttam, milyen vágyakozva nézte a húspultot, ezért én tettem be egy darab… valamit a kosárba. Nem kérdeztem mi az, ő pedig nem mondta el, csak mosolygott, és adott egy szerelmes csókot a hajamba. Tényleg borzasztóan toleráns velem szemben, de ettől ő még szereti azokat az ételeket. Az a darab hús már ott volt, várva a gazdáját, hogy megvegye és megegye. Ha nem Louis, akkor valaki más. Akkor pedig már inkább Louis-t szeretném boldognak és jóllakottnak látni karácsony este. Azt mondta az egy nagyon különleges nap. Azt is tudom, hogy a szülinapját is aznap ünnepli, ezért titokban vettem néhány hozzávalót, amiből majd mogyoró tortát készíthetek neki. Anya receptje szerint csinálom majd meg, és tudom, hogy Louis odáig lesz érte.

- Mehetünk? - lép mellém, már ő is nyakig felöltözve, mert irdatlan hideg van odakint, még akkor is, ha egy darabon kocsival megyünk.

Ahogy kiérünk a fatelepre, Louis azonnal megragadja a kezem, és a megfelelő irányba terel, ahol hosszú sorokban várakoznak a szebbnél szebb, hatalmas cserepekbe ültetett fenyőfák. Nem mondanám, hogy mindegyik maradéktalanul boldog, de nagyon jó színben vannak, és nekem ez is elég, ha a városi növények érzéseiről van szó.

- Nézd, ez nagyon szép! - mutat az egyik fa felé Louis, és a tűleveleit simítja végig. Ő nem érezheti, de a fa szinte megremeg tőle, megtelik örömmel és elégedettséggel a szeretetteljes érintéstől.

- Kedvel téged - bólintok, Louis pedig egyből értetlenül fordítja felém a fejét.

- Tessék?

- Tetszett neki, ahogy szeretgetted - bökök a fejemmel az ága felé, amit Louis simogatott. - Nagyon barátságos növény, szerintem karácsony után jól érezné magát a kertben, mit gondolsz?

- Nem tudom, eddig mindig műanyag fenyőm volt, vagy semmi - ránt vállat, és megint a fát kezdi vizsgálgatni. - Azt mondtad, kedvel engem?

- Igen - vigyorodom el a meglepettségén.

- Hát… Gyerekkoromból arra emlékszem, hogy mindig végignéztünk legalább tíz fát, de volt, hogy órákat töltöttünk az árusoknál, mire döntöttünk - morfondírozik hangosan. - Most is kicsit bizonytalannak érzem magam, hogy ez lenne-e a tökéletes döntés, de… azt mondtad kedvel. Most már őt akarom.

- Nem kell órákat itt töltenünk - ingatom a fejem, és én is megsimogatom az előttünk terebélyesedő fát. Nem hatalmas, épp magasabb nálam, és nem is túl dundi, viszont hálásan fogadja minden érintésünk. - Szerintem nagyon szép és boldog lenne a díszekkel.

- Oké, nincs mese, ezt visszük - jelenti ki Louis, de a hangsúlytól, amit használ, muszáj felnevetnem.

Louis le is int egy itt dolgozó srácot, aki egyből megmondja az árat, és amíg Louis fizet, a munkások pedig a kocsinkhoz viszik a fát, egy kicsit körbesétálok. Bár… talán ez életem legnagyobb hibája, mert néhány sorral lejjebb már nem jó formában lévő cserepes fák sorakoznak.

- Teremtőm… - zihálom, és ledermedek. Megmozdulni se tudok a rengeteg, kivágott haldokló fa miatt, amik körülvesznek. Csak… egyszerűen egymásra dobálva, és az emberek válogatnak körülük, megveszik őket, hazaviszik, hogy aztán feldíszítség őket, pedig… ezek a fák haldokolnak. Nem fognak túlélni két-három napnál többet. - Mi történik…

- Harry! - ragadja meg a karom Louis, és nem is mond semmi mást, nem próbál elrángatni innen, vagy megmagyarázni, mi történik. Csak ölel, szorosan, és a hátam simogatja, hogy megnyugtasson. - Nagyon sajnálom. Nem akartam, hogy lásd, de észre se vettem, amikor otthagytál.

- Miért csinálják ezt…? Miért? - kérdem elfúló hangon, Louis pedig elhajol és körbenéz a fákon.

- Sajnos, ez a menete - kezd bele, de csak értetlenkedve nézem az arcát. Próbálok nem figyelni a körülöttünk heverő haldoklókra. Újra az a borzalom van a szemem előtt, amit egyszer pont Louis-val láttam Tollymore szélén. A munkások, ahogy kivágják a fákat. - Sokan nem műanyag fát, vagy cserépben neveltet díszítenek fel. Sőt… a legtöbb ember kivágva veszi meg őket. Így a legegyszerűbb.

- Ez szörnyű! - motyogom, és úgy kapaszkodom belé, mintha az életem múlna rajta. Úgy érzem, bármelyik pillanatban elájulhatok. - Teremtőm…

- Gyere, édes - ragadja meg a derekam, és az autónk felé vezet. Gyengéden ültet be az utasülésre, és csukja rám az ajtót. - Tényleg sajnálom, Harry. Ez csak egy újabb olyan dolog, amiért az emberek közel sem olyan csodálatos lények, mint te.

- Te jó ember vagy - nézek rá oldalra, Louis pedig csak halványan elmosolyodik, és hitetlenkedve megrázza a fejét. - Azt mondtad, neked műanyag fád van évek óta.

- Igen, de talán máris elfelejtetted, miken mentünk keresztül nemrég? - kérdez vissza, miközben kikanyarodik a fatelep parkolójából. - Nem ettől leszek jó ember. Közel sem vagyok hozzád mérhető.

- Csak… menjünk haza - kérem tőle, ahogy besorol a forgalomba. - A fa nem boldog a kocsiban, és már nagyon szeretném feldíszíteni.

Nem is vagyok hajlandó tovább várni, ahogy hazaérünk, egyből becipeljük a fenyőt a nappalibe, és a kanapé melletti sarokba állítjuk.

- Biztos nem mutatna jobban ott a tévé mellett? - mutat Louis a szoba másik végébe.

- Lehet, hogy jobban mutatna, de biztosan túl meleg lenne neki a radiátor miatt - ingatom a fejem. - Itt közel van az ablakhoz, kap majd fényt, és néha, amikor szellőztetünk, egy kis hűvöset is.

- Te vagy a szakértő - csókol meg egyből, és az asztalra pakolja a dobozokat, amiben a rengeteg dísz van. Rengeteg színt vettünk, mert nem tudtam eldönteni, melyik tetszik a legjobban. Így van csillogó arany, meleg piros, a telet idéző hófehér, és csillogó üvegdíszek is mintás festésekkel. A kedvencem mindenképpen az, amikor Louis körbetekeri a fényfüzérrel, aztán felkapcsolja.

- Gyönyörű! - suttogom, és szinte könny szökik a szemembe, annyira csodálatos látvány.

Elkezdjük felpakolni a díszeket, Louis viszont néha direkt incselkedik velem. Van amikor a csípőjével lök arrébb, de olyan is, hogy épp elkapja a derekam, hogy magához húzzon egy csókra.

- Szeretnéd feltenni a csillagot? - néz rám, amikor elfogytak a díszek, és már csak az az egy maradt.

- Együtt?

- A legjobb ötlet - bólint, aztán közösen ágaskodunk fel egy kicsit, hogy óvatosan a fa tetejére tudjuk szúrni.

- Szerintem ez a legkülönlegesebb dolog, amit egész életemben láttam - ingatom a fejem, és csak halkan beszélek, mert annyira varázslatos a hangulat, a világért se rontanám el. - Köszönöm, hogy megmutatod nekem ezt az ünnepet. Soha nem gondoltam, hogy a természet feldíszítve ennyire szép lehet.

- Csak várj, amíg feltesszük az a fényfüzéreket a nagyobb növényekre és ablakokra is - lelkendezik, ahogy átkarol. - A lépcső korlátját is feldíszíthetjük, van elég égősorunk.

- Rendben - bólintok izgatottan, és egyből neki is állunk. Szinte alig marad olyan helyiség a lakásban, ami nem kap díszeket és kivilágítást.

Fogalmam sem volt, hogy lehet ez a dolog ennyire fárasztó, mégis kimerülve zuhanunk a kanapéra, hogy vacsora közbe megnézzünk egy filmet, aztán csak összebújva simogassuk egymást.

*

Nem tudom, miért volt ez a hülye ötletem, hogy vacsorázzunk meg, mielőtt ajándékozunk.

- Nyilvánvalóan hibáztam - ingatom a fejem, és Louis-t figyelem. Ő persze egyből tudja, mire céloztam, és hangosan felnevet. Együtt főztünk, a különleges alkalomra való tekintettel különleges ételeket, aztán gyönyörűen megterítettük az asztalt. Kiderült, hogy Louis-nak van ünnepi étkészlete is, amit még az anyukája konyhájából tartott meg. Viszont az én kecskesajttal és fűszeres párolt zöldségekkel töltött padlizsánom már hosszú percek óta eltűnt a tányéromról, míg Louis félig végzett csak a hatalmas steakkel, és óriás adag krumplival.

- Türelem, édesem - mosolyog, és a lábamhoz simítja a sajátját az asztal alatt. Nem megyünk ma sehova, de szépen kiöltöztünk, mert mégis csak karácsony van, amiről már tudom, hogy szinte minden ember életében nagy dolog. Louis még gyertyát is gyújtott az asztal közepén, meg a dohányzó asztalon. Minden olyan nyugodt, csodálatos és varázslatos. - Úgyse tudom az egészet megenni, mindjárt kibonthatod az ajándékod.

- De jó!

- Olyan vagy, mint egy izgatott gyerek - vigyorog rám, és folytatja az evést. Valóban nem pusztítja el az összes ételt a tányérjáról. Az utolsó pillanatban még lopok is tőle egy falat savanyú uborkát, aztán lepakoljuk az asztalt.

- Most együnk desszertet, vagy az ajándék után? - néz rám Louis, a kistányérokkal a kezében. - Gondoltam azért megkérdezem. Csokitorta. A csoki talán az ajándékokat is lekörözi.

- Igen, komoly a verseny - gondolkodom el, mert hát… csak egy szelet tortáról van szó, az nem olyan sok idő. - Nem, előbb az ajándékok.

- Értettem - kuncog Louis, és mindent a konyhában hagyva megragadja a kezem, hogy a szobába húzzon. Ő leül a kanapéra, én pedig a mellette lévő fotelba, így közöttünk van a fa a sarokban, és csak nézünk egymásra. - Oké, én kezdem, mert látom mennyire izgatott vagy. Szeretlek - mondja lágy hangon, és a kezembe ad egy nagyobb, lapos dobozt. - Ez csak a kisebb meglepi - folytatja a magyarázatot, miközben sebesen tépkedem le a fényes csomagolópapírt, és egy mohazöld, vastag kötött sálat és sapkát találok benne. - A szemedre emlékeztettek. És Tollymore-ra. Muszáj volt megvennem.

- Imádom! - jelentem ki, miközben gyorsan a nyakamra tekerem, a sapkát pedig a fejemre húzom. - Nagyon kényelmes. Milyen?

- Csodásan fest rajtad, mint minden - mondja halkan, és közelebb hajol egy csókra, közben pedig egy kisebb, de sokkal nehezebb dobozt tesz az ölembe. - Boldog karácsony, édesem.

Csak vigyorgok és már bontom is a következő dobozt, de amikor a kezembe kerül az ajándékom, én csak… képtelen vagyok megszólalni. Ez a leggyönyörűbb dolog, amit egész életemben láttam.

- Teremtőm… Ez csodaszép! - lehelem felé, és a könnyek máris szúrni kezdik a szemem. Nem számítottam rá, hogy az ajándékom majd megsirat.

- Ez… Tudom, hogy mennyire hiányzik az otthonod, még akkor is, ha titkolod, és azt mondod ez az otthonod - mondja szerelmesen duruzsolva nekem. - Amikor éppen nem lehetünk ott, akkor ez a gömb veled lehet itt, és ha ránézel, ez itt benne egy csipetnyi Tollymore. Ha megrázod, csillámpor van a vízben, és olyan hatása van, mintha a nap szikrázna át a fák lombjain.

Abban a pillanatban megrázom a gömböt, ahogy Louis kimondja ezeket a szavakat, és igaza van. Csillogva hull újra az avarba a kis por a vízben, és ami megelevenedik a fák, avarok és két kicsi szerelmes őzike segítségében, amik a gömbbe vannak zárva, az valóban Tollymore. Az őzek pedig mi vagyunk. Egyek a természettel.

Nem tudok megszólalni, ezért csak Louis ölébe mászok, és megcsókolom. Hosszan, szerelmesen, tele hálával, amiért van nekem, mert egész biztosan ő a legcsodálatosabb dolog, ami történhetett velem egész életemben.

- Én jövök - súgja a nyakamba, mikor már csak ölelkezünk. - Kérem az ajándékom!

- Rendben - egyezek bele lelkesen, és a kezébe adok egy színes, hópelyhekkel díszített borítékot. Gyorsan kibontja, és szinte tátott szájjal nézi a rajzot, amit kivett belőle. Hetek óta dolgoztam rajta, nem vagyok mestere a rajzolásnak, de mindig is büszke voltam arra, hogy szebben csinálom, mint Niall, ezért meg akartam próbálni.

- Ez az életfád - néz fel rám Louis, én pedig büszkén bólintok. Fogalmam sem volt, hogy egyből fel fogja ismerni, amit lát. - Ez pedig én lennék? - mutat egy kis alakra, aki a fa tövében fekszik, és fürdőzik a fényben, ami a lombokon át szökik az arcába. Bólintok, és Louis újra a rajzot bámulja. - Köszönöm, édesem, ez gyönyörű. Keretbe fogom tenni.

- Nem - rázom meg a fejem, mire értetlenül néz fel rám. - Mármint, a rajzot persze, ha szeretnéd, de nem azzal a céllal készült. Nem maga a rajz az ajándék.

- Hanem?

- Szeretném, ha megtanítanál, hogyan… lehet emberekre tetoválni - mondom ki végre, neki pedig boldogság terül el az arcán. - Ha tényleg tetszik, és ha nem bánnád, akkor feltetoválnám rád. Te nekem adsz csodálatos rajzokat, én pedig adhatnék neked. Te vagy az életfám.

- Akarom magamra - bólogat bőszen. - Nagyszerű ötlet.

- De jó! - vigyorgok rá, és a kezembe veszem a másik ajándékot is. Emiatt nagyon izgatott vagyok, mert az eladó azt mondta, Louis imádni fogja. - Boldog karácsonyt!

- Köszönöm, Harry - csókol meg gyorsan, és már bontja is. A doboz egyszerű fekete, semmi jelzés, aminek örülök is, mert így muszáj kibontania teljesen, és amikor én nézegettem meg, istenem… imádtam. Olyan puha és selymes, mintha igazi lenne, de nem az. Erről alaposan kikérdeztem a hölgyet is az üzletben.

Ahogy Louis felnyitja a dobozt, a tekintete elsötétül, és a mosolya is leolvad. Egy kicsit aggódni kezdek, de aztán nyel egy nagyot, és felnéz rám.

- Édesem, öhm… Azt hiszem, szükségem van némi magyarázatra ehhez az ajándékhoz - mutat a doboz tartalmára, és végre hozzá is ér, végig simít a szörmén, aztán újra engem néz. - Nem tudom pontosan, hogy mit szeretnél üzenni vele. Vagyis… szerintem sejtem, csak nem tudtam, hogy tudod, mire valók ezek a játékok.

- Játékok? - ráncolom össze a homlokom, ő pedig kiemeli a gyönyörű üveg díszt a dobozból, amihez egy csodálatosan puha rókafarok kapcsolódik. A színe és a tapintása is pont olyan, mint az igazinak.

- Tudod, hogy… mire való ez, igaz? Elmondták az üzletben? Jézusom… egyáltalán hol vetted? - kuncog halkan, és a kérdéseivel teljesen összezavar.

- Amikor a városba mentem, hogy ajándékot vegyek neked, volt egy üzlet, amire nagy, és szép díszes betűkkel írták, hogy ott találhatom meg a legjobb karácsonyi ajándékot a páromnak. Szóval bementem - vonok vállat mesélés közben, Louis pedig már most őrülten mosolyog, és már tudom, hogy valamit elhibáztam. Valamiről nem tudok. - A hölgy nagyon készséges volt, amikor látta, hogy eléggé el vagyok veszve. Mondtam, hogy neked keresek ajándékot.

- És ezt ajánlotta? - kérdi, de a hangja olyan, mintha bármelyik pillanatban kirobbanhatna belőle a nevetés.

- Hát, először kérdezgetett, hogy mit szeretünk, én pedig mondtam, hogy az állatokat és a természetet - felelem, mire egyből félreteszi a dobozt az üveg dísszel, és az ölébe ránt.

- Fogalmad sincs, mennyire istentelenül szeretnivaló vagy - nevet a mellkasomba, aztán megcsókol. - Ötleted sincs, hogy mi az, ugye? Mit gondolsz, mire való?

- Hát, már akkor megtetszett, amikor a hölgy mutatta, szóval egyből megvettem - kezdek bele szégyenlősen, mert Louis megint elbizonytalanít abban, hogy jót cselekedtem-e. - Valamiféle… dísz? Ami a természetre emlékeztet? Először arra is gondoltam, hogy talán kristály. Mindenesetre tetszett, és a nő azt mondta, garantálja, hogy imádni fogod.

- Annyira szeretlek - ölel magához, és hevesen megcsókol. - Egy szexshopban jártál, édesem, ez pedig egy szexjáték.

- Mi? - nyüszítem, amikor Louis a hátsómba markol, és közelebb húz magához. Kő kemény a feszes farmerja alatt, és muszáj felnyögnöm az érzéstől. Egyáltalán nem számítottam erre a fordulatra.

- Análdugónak hívják… ha jól tudom - motyogja a kulcscsontomra, és az egyik keze az ingem alá siklik, hogy a meztelen hátamra simítsa. - Mondanám, hogy nem akarom elrontani az ünnepi hangulatot, és még tortát se ettünk, de… Nagyon felizgattál az ajándékoddal.

- Komolyan? - húzódom el egy kicsit. - Már azt hittem, jól elszúrtam a karácsonyt, és… Louh… - nyöszörgök, amikor a másik keze pedig a nadrágom alatt tűnik el, miközben a hátsómra simítja a tenyerét, a mutatóujja megtalálja a bejáratom.

- Semmit se szúrtál el - motyogja a bőrömbe, ahogy hátrahajtom a fejem. - Pontosan megragadtad a karácsonyi ajándékozás lényegét. Olyat adtál nekem, amire álmomban se számítottam, és mégis… úgy érzem, imádni fogom.

- Szóval, hogy működik? - zihálom, amikor a nyakam forró bőrébe harap. - Mondd el…

- Inkább megmutatom - morogja az ajkaimra, és maga alá fordít a kanapén. Egyből a lábaim közé simul, és az ingem gombjait oldja ki. A mellkasom csókolja körbe, miközben egymás után a földre hajítja mindkettőnk ruháit.

- Szóval… - kezdi, amikor a dohányzóasztalból elővarázsolt síkosítót dolgozza el az ujjain, és azonnal megremegek, ahogy hozzám ér és lágyan masszírozva próbál ellazítani. - Nem tévedtél nagyot. Az ott, tényleg egy gyönyörű dísz. A te díszed lesz, édesem.

- Louh… - sóhajtom, amikor nem elég, hogy a nyelvével játszik a hasamon, az ujjai fokozatosan találják meg az útjukat, hogy igazi gyönyört okozzanak nekem.

- Még szerencse, hogy a boltos nő egy ilyen kedves kis darabot adott el neked és nem egy szörnyeteget - jegyzi meg, de nem igazán tudok figyelni, mert ahogy túl jó, amit a keze művel. - Készen állsz, kincsem?

- Bármire is kell készen állnom - bólogatok zihálva, ő pedig a kezébe veszi az üveg díszt, és alaposan körbecsorgatja síkosítóval. Teremtőm! Azt hiszem, kezdem érteni, mire való, és milyen végeredményt fog hozni. Finoman megint kicsit az ujjait használja, aztán szinte azonnal megérzem a hűvös üveget is, és minden vibrálni kezd körülöttem. Az érzékeim vibrálnak. Elakad a lélegzetem, és muszáj nyelnem, mert képes lennék fuldokolni az egyszerre kicsit furcsa és elképesztő érzéstől. Mindketten hatalmasra tágult szemekkel nézünk egymásra, amikor a dísz a helyére kerül.

- Úristen… - suttogja, ahogy a pillantása végigkúszik a testemen és a lábam között állapodik meg. - Egészen eddig fogalmam sem volt, hogy ez lehet ennyire izgató.

- Tetszik? - kérdem halkan.

- Határozottan ez a legjobb ajándék, amit kaphattam - rágcsálja a száját, és lassan a szájába vesz, miközben a rókafarkat cirógatja, érzem magamban a mozgását és a combomon is a szőrmét. A tetoválásaim szinte mind élesen látszanak. Régen voltam ennyire izgatott a dolog legelején. - Látni akarom - jelenti ki, amikor egy cuppanással kienged a szájából. - Fordulj meg, édes.

Azonnal engedelmeskedek neki, de csak hangosan nyögve sikerül, mert minden mozdulatnál érzem magamban a játékot.

- Ez… túl beteg, ha azt mondom, hogy imádlak így látni?

- Nem tudom, Lou - felelem őszintén a kanapé párnáiba, ő pedig csak felmordul, és megpuszilja a hátsóm, miközben a farkincára markol. - Túl beteg, ha azt mondom, bárcsak a sajátom lenne, és érezném rajta az érintéseid, cirógatásod? - kérdem, bár ez inkább egy vallomás.

- Istenem… - zihálja, és a mellkasom alá nyúlva felhúz magához. A hátam az ő mellkasának simul. - Riszálj fel vele nekem az emeletre. Akarlak.