Sziasztok!

Óvatosan jeleztem, hogy most 3 nagyon nehéz rész jön. A legnehezebb a mesében. Ez a második. Tartsatok ki még egy kicsit, és ígérem jobb lesz. Köszönöm, hogy itt vagytok akkor is, amikor éppen szenvedünk. Imádlak titeket! Hagyjatok nyomot!

(Holnap végre olyan szabadnapom lesz, amikor semmi dolgom, és ígérem végre válaszolok kommentekre is, mert annyira hálás vagyok értük, de egyszerűen mire idejutok mindig éjszaka van, és képtelen vagyok ébren maradni. Holnap visszatérek!)

Puszi&Pacsi

Minden tagom iszonyúan zsibbadt, és alig tudok megmozdulni, de érzem, hogy valaki a vállam rázogatja. A szememet is nehezemre esik kinyitni, és rohadtul fázom. Ezek az érzések jutnak csak el az agyamig.

- Louis - hallom meg a nevemet is. Egy gyerek hangja szól hozzám, ez egészen biztos, és az akcentusa is nagyon erős. Még soha nem hallottam ilyen módon kiejteni a nevem. Amikor nagy nehezen végre sikerül kinyitni a szemem, azonnal felfogom, hol vagyok, és azt is, hogy Kyle térdel mellettem, és néz le rám aggódó szemekkel. Úgy pattanok fel, mintha egy második áramütés is érne a korábbi után, és azonnal Harryt kezdem keresni a kabinunkban. A nő a sarokban most is kussban ül, és minket bámul, Kyle mellettem van, de Harry sehol, és ez egy pillanat alatt kiakaszt.

- Mióta voltam eszméletlen? - kérdezem a fiút, ő viszont csak néz rám. Az isten verje meg ezt az átkozott szituációt! Nyilván nem beszél ennyire jól angolul, én viszont nem beszélek túl jól japánul, de azért megpróbálkozom vele. - Harry wa itsu tsuresara remashita ka?

- Tabun 1-jikan - feleli, és ez nem nyugtat meg. Egy órája elrángatták innen a göndört, és azóta sem hozták vissza. Kyle úgy néz rám, mintha valami hihetetlen és ijesztő jelenség lennék, és azt kívánom, bár a kibaszott emberrablók is ugyanezt gondolnák. Azt mindenesetre jó tudni, hogy sokkoló van náluk. Legközelebb legalább felkészültebb lehetek.

- Rohadékok! - üvöltöm, ahogy a rácsokhoz sétálok. - Valaki tolja ide a kibaszott pofáját!

Kiabálok nekik, mint egy őrült, de a folyosó végén lévő ajtó zárva marad. Senki nem jön, pedig percekig folytatom a hangoskodást. Lófasz sem történik, én viszont egyre idegesebb leszek, mert Harry túl sokáig van náluk. Amikor már kezdek berekedni abbahagyom, mert ez nyilvánvalóan nem működik. Fogalmam sincs, mihez kezdjek, és ez iszonyúan frusztrál. Nincs fegyverem, nincs semmim, és be vagyok zárva. Ha csak egy kibaszott hajtű vagy akármi ahhoz hasonló lenne nálam, ki tudnám nyitni ezt a rohadvány zárat, de ez veszett ügy. A nő haja, bár hosszú, de ki van engedve, Kyle pedig szintén nem használ ilyesmit. Édes, ébenfekete, kicsit hullámos fürtjei vannak. A szeme nem húzott, ezért nem gondolom, hogy tiszta vérű japán lenne, de a haja biztosan onnan van.

Idegesen toporgok a rács előtt, és a számat vagy a körmeimet rágom idegességemben. Minden percben figyelem az időt. Már másfél órája van távol, amikor nyílik az ajtó, és meglátom, ahogy Harryt rángatják be rajta. A saját lábán jön, de nem… Nem úgy, ahogy kellene. Fájdalmai vannak. A szája felrepedt, és a vér az álláig folyt, a haja pedig kócos és csapzott. Nem ellenkezik, nem védekezik, hagyja, hogy lökdösse a kigyúrt faszi. A szemeiben csak ürességet látok.

- Mi a faszt csináltatok vele ti kibaszott rohadékok? - üvöltöm a fazon felé, de ő csak elmosolyodik. Nyilván érti, amit mondok neki, de nem válaszol. Csak kinyitja a cellánkat, és a karjaimba löki Harryt. Így nem tudok mit tenni, nem támadhatok neki, mert a göndör teljes súlyával rám nehezedik, a férfi pedig visszazárja a rácsot, aztán elsétál. - Harry, hallasz, bébi?

Próbálok beszélni hozzá, és Kyle is mellettünk van, megfogja Harry kezét, de a srác semmire sem reagál. Egy szót sem szól, pedig magánál van. Érzem. Látom a nyitott szemeit. Pislog, de nem beszél. Nem is nagyon mozog. Nekem kell a matrachoz vinnem őt, és amikor vigyázva lefektetem rá, akkor mozdul meg először. Lassan összegömbölyödik, és lehunyja a szemeit. Ennyi. Ez minden, amit csinál, engem viszont halálra rémít vele. A felrepedt száján kívül nem látok más sérülést, de amikor mellé térdelek, és megpróbálom egy kicsit megvizsgálni, egyből szembetűnnek a vörös csíkok is a csuklóján. Meg volt kötözve. Nem vagyok se gyerek, se naiv. Pontosan tudom, mit tettek vele. Mivel nőket nem láttam az emberrablók között, még túlságosan nyugtatgatni sem tudom magam, hogy nem volt borzasztó. Még soha nem erőszakolt meg senki, őt viszont már kisgyerekként is. Elképzelni sem tudom, mit érezhet most. És nem fizikai fájdalomra gondolok, de az üresség a szemeiben rémisztő. Hagyom pihenni őt, mert nem tudom, mi mást tehetnék. Csak ülök mellette, és nézem. Kényszeredetten elmosolyodom, amikor néhány perc múlva nagyon lassan kinyitja a szemét, és rám néz.

- Ölelj meg, kérlek… - motyogja, a hangja mély és rekedt, én pedig egy pillanatig sem gondolkodom. Azonnal elfekszem, és magamhoz szorítom. Úgy bújik a mellkasomba, mint egy kismacska, de nem sír. Nem is szipog. Csak ölel, és mélyeket lélegzik.

Hosszú órák telnek el így, csak öleljük egymást némán, Kyle pedig a lábunknál ül. A hátát a falnak döntötte, és átöleli a térdeit. Az első történés azóta, hogy Harryt visszalökték a cellába, amikor reggelit hoznak nekünk. Meg sem mozdulok, eszemben sincs elengedni a göndört, mert nemrég végre elaludt. Kyle viszont nagyszerű kölyök, Harrynek igaza volt, mert mindkettőnk reggelijét és pohár vizét elhozza, és a matrac végébe teszi. Csak lassan bólintok neki, ő pedig ugyanezt teszi, és visszaül a lábunkhoz, hogy elmajszolja a kenyerét.

Annyira dühös vagyok, hogy arra szavak sincsenek. Tudtam, hogy ez nem lesz egy veszélytelen út. Tudtam, hogy vigyáznunk kell magunkra. Most viszont még mindig a kibaszott óceánon vagyunk, holott kábé egy hete ki kellett volna kötnünk, mi meg csak hajókázunk tovább. Minden elbaszódott, Harryt bántották… Újra át kellett élnie azt, amit gyerekként, pedig megígértem neki, hogy itt leszek, és minden rendben lesz. Tehetetlen vagyok, fogalmam sincs, mit tudnék csinálni, de az agyam megállás nélkül pörög valami szabadulási terven. A baj csak az, hogy nincs fegyverem. Nekik biztosan van, szóval talán a legokosabb az lenne, ha éjjel valahogy kilógnék innen, és el tudnám lopni valamelyikük pisztolyát. Gond nélkül kinyírom az egész bagázst, és elkormányzom én a hajót, ez nem probléma, de muszáj tennem valamit. Ha Harry felébred, megpróbálom kinyitni azt a kibaszott zárat.

Az órám szerint eltelik néhány óra, mire a göndör légzése megváltozik, aztán gyengén mozogni kezd a kezeim között. Én nem igazán aludtam, viszont nem is mozdultam meg, nehogy felébresszem, ezért most mindenem el van gémberedve.

- Jól vagy? - nézek az elkínzott arcára, de tudom, hogy ez egy ostoba kérdés.

- Jól leszek - feleli rekedt hangon, én pedig azonnal mozdulok, hogy felsegítsem, és a kezébe adjam a pohár vizet, ami rá vár. Nem issza meg mind, mert tartalékolni akar a kenyér utánra, ami egy nagyon okos dolog tőle. Miután végez a saját kevés ételével, felé nyújtom az én szelet kenyeremet is, de csak értetlenül néz rám.

- Egyél te is - rázza meg a fejét, és nem veszi el tőlem a kaját. - Szükséged van rá.

Annyira már ismerem, hogy hiába állnék le vitatkozni ezen, akkor se enné meg az én részem, szóval lassan tépkedni kezdem, hogy a számba hajigáljam a falatokat. A kenyér egyre szárazabb. Napról napra fullasztóbb, de ez érthető. Nem kötöttünk ki, és honnan is lenne friss étel a hajón? Mostanra Zayn már biztosan realizálta a helyzetet, és intézkedni kezdett, hogy megmentsenek minket. Ugyanolyan sebességgel haladunk, hosszú napok óta, ez pedig azt jelenti, hogy a nyílt óceánon hajózunk. Itt nehezebb lesz ránk akadni, akárhol is vagyunk, de semmiképp sem lehetetlen. Meg kell találniuk. Vagy nekem kell fegyvert szereznem.

- Min gondolkodsz ennyire? - kérdi halkan Harry, és leteszi az üres poharát. Rám néz, de a hangja, a pillantása is érzelemmentes. - Ne próbálj hülyeséget csinálni!

- Nem tudom, mióta parancsolgatunk egymásnak, göndörke - rázom meg a fejem, és rá is mosolygok, ő viszont továbbra is rezzenéstelen arccal bámul rám. - Ki kell jutnunk innen. Nem tudom, hova tartunk, mi a terv, mi az útvonal. Nincs fegyverem. Nem tudom, hányan vannak odafent. Kell egy terv, és attól tartok, szükségem lesz rád.

- Sokan… sokan vannak odafent - feleli színtelen hangon, és az üres poharába néz. - Nem juthatunk ki.

- Nagyon pesszimista vagy, édes - ingatom a fejem, és látom, ahogy egyre jobban felidegesítem a lazának tűnő stílusommal.

- Nem, csak én nem akarok meghalni - válaszolja most már egy kicsit keményebben. Remegnek a kezei. Tudom, hogy bármin is ment keresztül, amíg távol volt, az újra összetörte őt. Újra azzá a tehetetlen, gyenge kisgyerekké tette, aki akkor is volt. Nekem viszont Harryre van szükségem. Arra a Harryre, aki besurrant a szobámba az őrökön át, és aki könnyedén meg is ölhetett volna, ha az lett volna a terve. A darabokra tört Harry nem segíthet nekem.

- Én sem, éppen ezért akarom kimenteni magunkat - felelem, ő viszont csak a szemét forgatja.

- Mindketten tudjuk, hogy leszarod azt is, ha agyonlőnek - morogja, és a hátát a falnak vetve, felhúzott térdekkel néz a távolba. - Mégis, mit akarsz tenni?

- Van fegyverük? - kérdem, ő pedig megremeg, és lehunyja a szemeit. Talán ez még túl korai. Érzéketlen fasz vagyok, hogy máris ezt csinálom. Felsóhajtok, és inkább mellé ülök. Átkarolom a vállát, és közelebb húzom, ő pedig a nyakhajlatomba dönti a fejét. - Sajnálom, Harry. Bárcsak megakadályozhattam volna.

- Próbáltad - motyogja nagyon halkan a bőrömbe. - Szörnyű volt látni, ahogy eszméletlenül a földön feküdtél. Nem hibáztatlak. Egy pillanatig sem.

- Viszont minden erőmmel meg akarom akadályozni, hogy ez újra megtörténhessen - válaszolom ugyanilyen halkan. - Muszáj tudnom, hogyan támadjuk meg őket. Hogyan juthatok fegyverhez. Onnantól nem kell aggódnod értem.

- Ez egy Louis féle elhatározás? - kérdi, és tudom, hogyan érti. El is mosolyodom rajta, bár a boldogság vagy jókedv szikrája sincs bennem. - Bármit mondok, ezt fogod tenni.

- Így valahogy - bólintok lassan, ő pedig még szorosabban bújik hozzám, aztán elhúzza a fejét, hogy a szemembe nézhessen. Hosszú másodpercekig bámulok a smaragdzöld szemekbe, mielőtt lehunyja őket, és megcsókol. Lágyan, lassan, tele érzelmekkel. Fájdalommal, félelemmel és aggodalommal. Könyörgéssel, hogy vigyázzak rá, és saját magamra is. Soha nem csókolt még úgy, hogy az ennyire mélyen hasson rám. Kyle elfekszik mellettünk, és ez zavar meg mindkettőnket annyira, hogy elhúzódjunk egymástól. - Nem siettetlek, de ez nem történhet meg még egyszer.

Harry erre nem mond semmit, de nem is ellenkezik tovább, és ezt zöld jelzésnek veszem. Ha valakik ezen a kurva hajón, akkor mi képesek vagyunk legyűrni ezeket a rohadtakat. Mindketten profik vagyunk, ezek meg csak elcseszett emberkereskedők. Nem csinálhatnak azt velünk, amit csak akarnak. És titkon abban is kurvára bízom és reménykedem, hogy Zayn már rajta van az ügyünkön. Apa valószínűleg alaposan meg fogja dorgálni, amiért elveszítettek minket, de talán éppen ezért, minden erejével azon lesz, hogy újra megtaláljanak.

*

Pontosan húsz napja hajózunk, amikor Harry szinte nyüszítve kapaszkodik belém, mert megint a mi cellánk rácsai nyílnak az éjszaka közepén. Olyan erősen szorítom magamhoz, hogy már szinte nekem fáj, de úgy tűnik, ezúttal szerencsénk van. A folyton a sarokban gubbasztó és minket bámuló nő sikolyát hallom, aztán már csapódik is vissza a rács, és a léptek halkulni kezdenek.

- Minden rendben - suttogom Harry fürtjei közé, aki még mindig reszket egy kicsit, de végre megkönnyebbülten felsóhajt. - Minden rendben.

- Ki kell jutnunk innen - mondja végre, amire már napok óta várok. Úgy tűnik, az a nyomás kellett hozzá, hogy újra hallja a rácsok nyikorgását. - Juttass ki innen minket, Lou…

- Megcsináljuk - súgom, Harry pedig maga mögé nyúl, és végigsimít Kyle karján. Két napja már, hogy mindhárom matracot egymás mellé toltuk, és így alszunk. Kyle a fal mellett, a teljes védelmünkben, előtte Harry, én pedig kívül, hogy rá vigyázhassak. Ezzel a mozdulatával azt jelezte felém, hogy bármit is tervezek, ne felejtsem el, hogy Kyle is meg lesz mentve. Ha az én véleményemet kérné, azt mondanám, hogy túl közel került a fiúhoz, de nem kérte, és valahogy én is szarul érzem magamat, amikor Kyle-t csak hátráltató tényezőnek tekintem. Ő még csak egy ártatlan kisgyerek, és mindenki előtt az ő biztonságát kellene néznünk, tudom jól. Még nem tudom pontosan, hogyan fogok kijutni a cellánkból, de megállás nélkül ezen gondolkodom.

Egyikünk sem alszik túl sokat addig, amíg vissza nem hozzák a nőt, ami egyáltalán nem vett igénybe annyi időt, mint azon a napon Harrynél. Eddig ő volt távol a legtovább, és ebből nagyon erősen próbálok arra következtetni, hogy nem hagyta magát, és próbált küzdeni. Inkább ez, mint a többi alternatíva, amibe bele se akarok gondolni. Mindenesetre, amikor mindkettőnkben letisztul a tudat, hogy most egy ideig biztonságban vagyunk, még alszunk egy kicsit.

Huszonkét napja hajózunk, amikor eszelős módjára vigyorodom el. Nincs pillanat, hogy ne azon gondolkodjak, hogyan nyissam ki a zárat, és hihetetlen, hogy csak most jut eszembe a WC a kabinunk sarkában. Négy csavar rögzíti a padlóhoz, én pedig azonnal odasétálok, hogy elé térdelve megvizsgáljam, melyik a leglazább.

- Louis? - hallom meg Harry hangját mögöttem. - Mit művelsz?

- Éppen megjött az eszem - felelem, ahogy lecsatolom a karórát a kezemről, amit még Harry adott oda az utazásunk elején. Letekerem, aztán lepattintom a hátlapját, hogy csavarhúzónak használhassam. - Kurva hosszú szabadságra ment, ideje volt már, hogy visszatérjen.

- Zseni vagy! - mondja halkan egyből, és mellém térdel, hogy segítsen, így pillanatok alatt a kezünkben van a csavar, ő pedig nekiáll a másik oldalon egy másiknak. Szerencsére eléggé hosszú és erős is. Kettővel pillanatok alatt kinyitom ezt az ezer éves zárat a rácson. - Mikor akarsz kimenni? Veled megyek.

- Persze, hogy velem jössz! - nézek rá mosolyogva, mert eddig is ez volt a terv, mégis mit gondolt? - Kell az erősítésed, bébi. Ma éjjel. Talán azután, hogy elvittek valakit.

- Miért várunk meg még egyet? - kérdi szinte nyafogó hangon. Tudom, hogy megviseli a dolog. Minden éjjel felébred, és remeg a pillanatban, amikor a faszfejek választanak. Erős, mert más valószínűleg nála sokkal jobban magába zuhant volna, csak úgy, mint a női cellatársunk. Az eset óta alig mozdul, csak mered maga elé. Enni sem evett. Teljesen összeroppant, és ehhez képest Harry kibaszottul keményen tűri, pedig pontosan tudom, hogy ő is darabokban van odabent, és ha megtehetné, ha megengedhetné magának, hogy ellazuljon, akkor talán sírna, őrjöngene, aztán bezárkózna. Kimondhatatlanul hálás vagyok neki azért, mert nem teszi ezt, és velem van. Hagyja, hogy megpróbáljak mindent megtenni magunkért, és még segít is benne. - Menjünk most.

- Nem lehet - rázom meg a fejem, ő pedig nekem adja a másik csavart is, így most mindkettőt a kabátom zsebébe dugom, aztán összeszerelem a karórát. - A lehető legtöbb eséllyel kell indulnunk. Az pedig éjjel van. Amikor egy részük alszik, a többi pedig épp…

- Félholtra kefél valakit - fejezi be helyettem, de bár ne tette volna. Most, hogy kimondta, száz százalékosan valósággá vált. Most már nem tudom azzal nyugtatni magam, hogy csak nem gondolok erre, vagy hogy bármi történhetett. Lehet, hogy csak megverték… Tudtam eddig is, hogy nem így van. Elég profi vagyok hozzá. Így mégis gyomron vágott, ezért nem tudok mást tenni, csak csukott szemmel közel húzom magamhoz Harryt, és megcsókolom. - Szóval akkor éjjel surranunk ki

- Igen - bólintok, és amikor visszamegyünk a matrachoz, akkor úgy teszem a szögeket a matrac alá, hogy ő is jól lássa. Muszáj biztosra mennünk, ha ne adj’ isten az egyikünkkel történne valami, ne pont annál legyen a kijutás kulcsa. - És ne feledd, a legfontosabb, hogy találjunk fegyvert. Mindenkit szó nélkül megölünk odafent. Nem kérdezünk.

- Az menni fog, ne aggódj - húzza egy erőtlen félmosolyra a száját.

Ezután egy kicsit távolabb sétál, és leül közvetlenül Kyle mellé. Suttog valamit a fiúnak, és a szája mozgásából látom, hogy japánul beszél hozzá. Ennyi év után nyilvánvalóan folyékonyan beszéli, és bár tudom, hogy nem fogok érteni belőle semmit, én is melléjük ülök, és összekulcsolom az ujjainkat a göndörrel. Hallani akarom, ahogy beszél. Valamiért meglehetősen szexinek találom, amikor valaki olyan nyelven beszél, amit nem értek, és ha az a valaki olyan kibaszottul dögös, mint Harry, az maga a kánaán.

Ha meg kellene tippelnem, hogy miről szól a diskurzus, azt mondanám, hogy Harry éppen beavatja a srácot abba, hogy mire készülünk, mert Kyle egyre rémültebb arcot vág, aztán Harry a szabad kezével most az övéit fogja át. Egy tenyerében elfér a kisfiú mindkét összeszorított ökle, és ettől egy gombóc kezd növekedni a torkomban.

- Mondd meg neki, hogy nem hagyjuk hátra - szólalok meg, és mindketten felém fordítják a fejüket. - Hogy ma itt kell maradnia, és összegömbölyödnie, de vissza fogunk jönni érte. Nem eshet baja.

Harry a történtek óta nem mosolygott olyan őszintén, mint ebben a pillanatban. Most sem boldog mosoly ez, vagy fülig érő, de a szívéből szól, ezt azonnal látni. Visszafordul a fiúhoz, és újra japánul motyog neki, Kyle szemei pedig megtelnek könnyel, és bár nem számítottam erre, még a légzésem is elakad, ahogy felpattan, és a nyakamba veti magát. A hátát simogatom, ő pedig egy kicsit megnyugszik, de csak annyira, hogy az egyik kezével elengedjen, és a mellettem ülő göndört ölelje.

- Köszönöm - mondja nekünk a hihetetlenül erős akcentusával, Harry pedig megint beszél hozzá, és a kissrác lassan elenged minket.

- Én voltam a rosszfiú, mi? - nézek Harryre, aki csak a fejét rázza. - Mindig én vagyok. De most már legalább tudja, hogy számíthat ránk.

- Eddig is tudta - feleli Harry, én pedig a pillantását keresem. - Az eleje óta mondogatom neki, hogy nem hagyom egyedül. De valamiért tartott attól, hogy te igen. Nem nagyon tudtam meggyőzni az ellenkezőjéről. Segített, hogy végre tőled hallotta.

- Jó lenne, ha aludna egy nagyot az akció alatt - motyogom Harry vállára támasztva az állam. Így csak ő hallhatja. - Mi viszont nem aludhatunk el.

- Tudom.

Nem is hiszem, hogy bármelyikünk képes lenne lehunyni a szemét, feszültek és izgatottak vagyunk, így a vacsora után se fekszünk le. Egy kicsit távolabb ülünk Kyle-tól, hogy ő pihenhessen, mi pedig ezredszer beszéljük át a tervet és a stratégiát, amikor nyílik végre az a kurva ajtó a folyosó végén. Abban a pillanatban tudom, hogy mennyire elbasztuk, amikor a benga csak azért torpan meg a cellánk előtt, és néz ránk, mert mindketten ülünk, és ébren vagyunk. El kellett volna játszanunk hogy alszunk, pont úgy, ahogy az utóbbi időben. Háttal a kurva rácsnak. A faszkalap egy undorító vigyorral már nyitja is a zárat, én pedig összeszorított állkapoccsal várok, és Harry kezét fogom. A nő hangosan sír a sarokban, és Kyle is felébred, majd azt nézi, mi történik. És ez a második nagy hiba, amit elkövethet a kis túlélő csapatunk. A pasi azonnal felfigyel Kyle-ra, és felé idunk. Minden mozdulat másodpercek alatt történik, és Harry már fel is pattant, hogy a fiú elé álljon, és kvázi a testével védje őt.

- Felőlem te is jöhetsz! - röhög fel a hústorony, és megragadja Harry karját. - Legutóbb kellemesen szórakoztunk együtt, nem igaz?

- Vagy vihetsz engem is - lépek melléjük, és kirántom Harry kezét a fasziéból, aztán magam mögé tolom őt. - Minek ismételni magad?

- Te nagyon szeretheted ha megkúrnak, különben nem harcolnál érte mindig ennyire - fröcsögi felém, és a pasas tényleg undorító, de egyáltalán nem érdekel, mert semmilyen esetben sem adom oda újra Harryt. - Nem szeretjük a könnyű prédát, a bongyori pedig igazi kihívás.

- Ó, hidd el, én nála is nagyobb kihívás leszek - nevetek fel, Harry pedig megszorítja a csuklóm, de most nem érdekel. - Attól még, mert magamat ajánlom helyette, még nem leszek készséges, faszfej! Ne mondd, hogy nem izgat a gondolat, hogy lehúzz a listádról!

- Louis! - morog mögöttem Harry, de úgy néz ki, végre sikerült meggyőznöm a fazont, mert megragadja a felkarom, és szó szerint kirángat a kabinunkból. Csak annyi időm van, hogy hátranézzek Harryre, amíg bezárja a rácsot. Halálra vált arccal bámul ránk, Kyle pedig a lába mellett zokog.

- Harry, ne omolj össze! - kiáltom felé, ő pedig nyel egyet. - Szükségem van rád! Éppen úgy, mint ezelőtt! Minden úgy van, mint ezelőtt!

Imádkozom magamban, hogy értse, úgy értem, nem változott a terv, és azt akarom, hogy utánam jöjjön, és szerezzen nekünk valami kurva fegyvert. Határozottan bólint egyet, és ez minden reményem.

- Lódulj, buzeráns! - taszít rajtam egy nagyot a faszi, és elindulunk a folyosókon. Ez… Tulajdonképpen még akár jól is elsülhet. Nyilvánvalóan nem fogom nekik adni magam, és remélhetőleg Harry sem hagyná. Egyikünk már kint van, és arra jó lesz ez a kis séta, hogy legalább felmérjem a terepet, mire Harry utánam jön. Fogalmam sincs, meddig tudom majd állni a támadásaikat, ezért kurvára remélem, hogy összeszedi magát, és nagyon fog sietni.