Sziasztok!

Ezúttal egy kicsit hosszabb fejezetet hoztam, és igeeeen, egy kicsit még közelebb kerülnek egymáshoz. Még oldottabbá válnak. Már nagyon jó úton haladunk, ígérem. Remélem ti is még mindig annyira szeretitek, mint én.

Örülök, hogy itt vagytok ennél a mesénél is. Hagyjatok nyomot

Puszi&Pacsi

Szinte észrevétlenül jön el a november vége. Kivéve, ha azt az apró jelenséget nézzük, hogy a nap kezdetben fél négykor nyugodott le, aztán egy negyed órával korábban, mostanra pedig már csak háromig élvezhetik a nap sugarát, ami éppen csak azért kel fel késő reggel, hogy megmutassa magát, aztán újra eltűnjön. Néha nagyon nehéz tartós napsütés nélkül élni, ezért is tölti Louis és Harry a legtöbb idejét a strandon vagy a torony tetején a hatalmas ablakokkal körülvéve. Próbálják magukba szívni a lehető legtöbb fényt egészen addig, amíg újra leszáll a szinte véget nem érő éjszaka, nap nap után.

Louis-nak mindez már rég nem új, ezért a lámpás szobában már fel sem néz a könyvéből, amikor a nap lemenőben van, csak elmászik a padon addig, hogy elérje mellette lévő állólámpát. Harryt sem különösebben hatja meg, tovább írja a híres naplóját anélkül, hogy különösebb figyelmet szentelne Louis-nak, vagy a lámpának. Kicsit úgy néz ki, mintha ma küszködne, oldalakat ír, aztán visszalapoz, hogy újra elolvassa, majd nagyokat sóhajt azon, amit ott talál. Louis-t pedig kísértik a különböző hangok, amiket Harry kiad, ezért is próbál nem odafigyelni, és alaposan beletemetkezni a családi drámába, amit tegnap hozott fel a könyvtárból. Mélyen elmerül a történetben, amikor a fény csupán néhány órával a naplemente után rejtélyes módon kialszik. Volt már olyan, hogy annyira elveszett egy könyvben, hogy a világ teljesen megszűnt körülötte, de a csontjaiban érzi, hogy még nem lehet este tizenegy.

Szabadjára enged egy apró sóhajt, maga mellé teszi a könyvet, és elmotyog egy halk hát perszét, bár leginkább csak saját magának, miközben a zsebébe nyúl a mobiljáért.

Ahogy azt előre gyanította, már kapott is néhány üzenetet a falusiaktól, akik megerősítik, hogy az egész faluban elment az áram, és arról érdeklődnek, minden rendben van-e a világítótoronyban.

- Mi a baj? - kérdi Harry, a hangja pedig zavart, és talán még aggódó is. - Mi történt?

- Semmiség - mondja Louis megnyugtatás gyanánt, és fel sem néz a telefonjából, amíg mindenkinek vissza nem ír. - Csak egy áramszünet - teszi hozzá, és ezúttal már Harry felé pillant, hogy kedvesen rámosolyogjon. - Az egész szigeten - magyarázza, és a telefonját az egyik kezéből a másikba dobálja. - Néhány szomszéd írt, nem mintha szomszédoknak lehetne őket nevezni, amilyen messze vannak.

Louis csettint egyet a nyelvével, aztán visszateszi a mobilját a zsebébe, és a szoba közepén lévő ládához sétál. Miután felnyitja, elszántan kezd matatni benne.

- Nincs ok aggodalomra, sokszor van ilyen - magyarázza tovább Louis, miközben a ládában keresgél. - Igazából még szerencsés is vagy, hogy ez az első - mondja, és végre megtalálja az elemlámpát, amit keresett. - Itt is van - anélkül hajítja óvatosan Harry felé, hogy ránézne, és örül, amikor nem hall fájdalmas nyögést válaszul.

- Nem aggódsz? - kérdi Harry, amikor a másik felé fordul, és Harry éppen akkor kapcsolja fel a lámpát, majdnem megvakítva vele Louis-t. - Ó, bocsi! - nevet fel, és gyorsan elkapja a fényt Louis arcáról.

- Miért aggódnék? Konkrétan minden éjszaka áram nélkül vagyunk a szigeten, mostanra már megszoktuk.

- De egy fogadót vezetsz, egy éttermet! - erősködik tovább Harry. - Mi van a hűtővel? A fagyasztókkal?

Louis csak vállat von, és megint a láda felé fordul.

- Az éjszakai generátornak ki kell tartania abban a néhány plusz órában is. Egyből bekapcsol, amikor elmegy az áram, és fenntartja a szükséges energiaellátást, függetlenül attól, hogy mikor kapcsol le az áram. Kivéve, ha nagy vihar van készülőben, de arról meg időben megkapjuk a figyelmeztetést. Minden rendben.

- Nos… ha biztos vagy ebben - mondja Harry, és a hangja egy csipetnyit sem meggyőzött.

- Talán ez igazán meglep téged, de egyáltalán nem az első alkalom, hogy ez történik velem - viccelődik Louis, és végre megtalálja a másik elemlámpát is. - Ahha! - kiált fel diadalmasan, és ellenőrzi, hogy az elemek még működnek benne, mielőtt lecsukja a láda tetejét. Visszasétál a padhoz, és újra a kezébe veszi a könyvét. - Szóval ja, holnap reggelig nem lehet baj. Addig is ezeket kell használnunk, ne haragudj miatta - mondja, és Harry irányába mutatja a zseblámpát, vigyázva arra, hogy ne világítson a szemébe.

Harry vállat von, és Louis alig látja az arcát a sötétben.

- Semmi baj, ez nem a te hibád.

- Még mindig nem egy luxus élet, hm? - poénkodik Louis, és a combjára teszi a könyvét.

- Nincs bajom vele - mondja Harry. - Valójában, egészen tetszik. - Mikor Louis felé fordul, épp beleharap az alsó ajkába. - Ez… igazából furcsa - mondja Harry egy pillanattal később. - Mi van most? Öt óra? És mégis olyan érzés, mintha az éjszaka közepén járnánk.

- Ez a szórakoztató ebben a szigetben - mondja Louis jókedvűen, és újra kinyitja a könyvét annál a pontnál, ahol épp tartott. - Egy olyan helyen vagyunk, ahol az idő nem számít - mondja gyengéden.

- Istenem, ez nagyon igaz - bólint Harry. Egy ideig töprengőnek tűnik, aztán egy pillanattal később, kisebb puffanással összecsapja a naplóját és félreteszi. - Tudod… amikor először említetted, hogy a nap ilyen korán fog lenyugodni, azt hittem… pokoli depressziós leszek tőle. Közben meg… egészen kellemes.

- Így gondolod? - kérdi Louis meglepetten.

Nagyon kevés ember osztozik ezekben a gondolatokban, bár Louis éppen egy közölük. Talán azért, mert a passzív téli időszakban muszáj úgy terveznie a beosztását, hogy kihasználhason minden perc napsütést, de mindig is tetszett neki, ahogy a világ elsötétedik, aludni tér, és egy ideig a tél uralkodik a világon. Van valami titokzatos és mindenképpen romantikus abban, ahogy Fair Isle ilyen hosszú ideig rejtőzködik az árnyékban.

- Igen, én… nem is tudom, azt hiszem, tetszik a helyzet, hogy… - mondja Harry hezitálva, miközben a kezében lévő zseblámpával babrál, és a fénnyel játszik a szoba különböző pontjain. - Láthatatlan vagyok.

Ennek talán vészjóslónak kellene lennie attól a férfitól, akit Louis még alig ismer, akit befogadott az otthonába, de Louis minél jobban megismeri őt, annál inkább úgy érzi, megérti Harryt. Lehet, hogy a buborékon kívül, amiben itt élnek a szigeten, semmit sem tud az életéről, abban mégis biztos, hogy Harry sérült, és valamilyen módon a világ bántotta őt. Ezért volt szüksége arra, hogy olyan sürgetőn elmeneküljön. Így hát itt vannak, mindketten a világ peremébe kapaszkodva, fürdenek a sötétségben, ami olyan érzés, mintha az egész univerzumban csak az ő lelkük létezne.

- Tényleg? - kérezi Louis, titkon abban reménykedve, hogy több részletet is kaphat. Senki sem hibáztathatja, amiért kíváncsi.

- Igen - mondja Harry, és a combján dobol az ujjaival. - Ez… nem tudom… vigasztaló? Nem vagyok biztos benne, hogy el tudom magyarázni.

- Nem baj. Tökéletesen értem - mondja Louis, és összeszorítja az ajkait, hogy visszatartsa a mosolygását.

Harry kuncog, aztán megkockáztat egy gyors pillantást Louis irányába. Egy ideig figyeli őt, és Louis nem tehet róla, de azon tűnődik, mit láthat Harry, amikor így néz rá. Tudja, hogy az, ki mit gondol róla, vagy milyennek látja, nincs hatással arra, milyen ember, de akkor is kíváncsi. Vajon mit olvas ki Harry Louis rendetlen és vad megjelenéséből? Abból, hogy ilyen elszigetelten él? Abból, hogy ennyire elégedett mindennel?

- Nos, ja - szólal meg Harry hosszú idő után. - Sejtettem, hogy érted.

Néznek egymásra, talán túlságosan hosszú ideig, a beszélgetésben pedig egy kínosnak ható szünet áll be, de egyikük sem érzi kellemetlenül magát.

- Mit olvasol? - kérdi végül Harry, éppen akkor, amikor már Louis is érezte, hogy valamelyiküknek muszáj lenne megszólalni. Harry kicsit közelebb csúszik hozzá a padon, még így is távolságot tartva kettejük között, és a nyakát nyújtogatva próbál beleolvasni a könyvbe Louis vállán át. Louis autómatikusan megpróbálja eldugni a könyvet. Egy fél életet élt le kisebb testvérek között, és mindig nagyon zavarta, amikor valami elterelte a figyelmét, miközben épp más dolga volt.

- Nem kellene neked írnod a… bármi is az, amit a titkos naplódba írsz éppen? - csipkelődik Louis, aztán lepillant az említett könyvecskére, és felhúzza a szemöldökét.

- Nem titkos - motyogja Harry, és hirtelen kapja el a pillantását Louis-ról.

- Csak nem akarod, hogy tudjam, mi az - javítja ki magát Louis. - Tudom - folytatja, és csak hogy megbizonyosodjon arról, Harry tudja, egyáltalán nem zavarja ez a dolog, gyorsan hozzáteszi. - Ami rendben van, és elfogadom. Nyilván. De nem fogom elterelni a figyelmét, ha éppen produktív percei vannak, Mr. Író.

- Nem vagyok író! - nevet fel Harry, ahogy Louis meg is jósolta.

- Oké, oké, akárhogy is, egész délután nagyon elszántan dolgoztál. Nem hagyom, hogy feladd.

- Nem, mintha működne ma - mondja Harry, és elhúzza a száját. Hogy maga miatt vagy az írás miatt, azt Louis nem igazán tudja eldönteni. - Minden csak… homályos - mondja Harry megvetéssel, és drámaian grimaszolja hozzá az orrát. Elég kevés kell ahhoz, hogy Louis ne nevesse ki a bohóckodásért, de mivel Harry őszintén feldúltnak tűnik miatta, minden erejével próbálja magában tartani. - Egyszerűen csak ma képtelen vagyok koncentrálni. Szükségem van az elterelésre. Kérlek, mesélj a könyvedről. Nem akarok könyörögni - mondja Harry duzzogva, Louis pedig nagyot nyel, ahogy a forróság végigszalad a testén.

Néha nehéz elfelejteni. Még akkor is, ha éppen a barátkozás kezdetén tartanak, és Harry az egyik kedves vendége, aki nagyon nehéz időszakon megy keresztül, Louis nem tudja figyelmen kívül hagyni, mennyire vonzó. Ez egy soha el nem múló gondolat valahol mélyen a fejében, és szinte lehetetlen száműzni onnan.

- Kérlek - mondja mégis Harry, és Louis csak pislog egyet, más irányba pillant, megkönnyebbülten, hogy a sötétség jótékonyan elrejti az arca pírját. Megköszörüli a torkát, és beletúr a hajába.

- Ez egy… egy családról szól a 60’ években. Mind szeretik egymást, de eléggé boldogtalanok. Éppen egy kemény időszakon mennek keresztül, mert az egyik gyerek meghalt… Igazából, nagyon nyomasztó.

- Ó… - mondja Harry, megvakarja az arcát, és egy kicsit zavartnak tűnik.

- Tulajdonképpen, nagyon jó - válaszol Louis, és tudja, hogy most nagyon összezavaró a véleménye miatt. - Nem túl vidám, de a karakterek eléggé kidolgozottak. Mármint, szörnyen viselkednek egymással, és mégis valahogy kötődsz hozzájuk…? Furcsa. Ez is bizonyítja, hogy jól van megírva.

Egy halk nevetéssel zárja a beszédét, ami a lehető legidegenebb érzést kelti ezekben a pillanatokban, és amikor Harry arra kéri, olvasson neki egy kicsit, mindezt olyan gyengéd hangon, hogy Louis megint felnevet. Ezúttal leginkább csak saját magán, mert máris tudja, hogy ennek a férfinak egyre nehezebben mond nemet. A módja, ahogy Harry megfogalmazza ezt, és szimplán megkéri Louis-t, még csak nincs is hozza zavarba…

- Ebből a könyvből? - kérdi Louis, és az ölébe néz, ahol nyitva van a könyv.

- Nem bánod? - érdeklődik Harry, ezúttal még ártatlanabbul.

- Nem? - kérdez vissza Louis válasz helyett, kissé játékosan felháborodva. - Persze, hogy nem - mondja, és még csak azt sem tudja, Harry miért kérdezte ezt, de természetesen egyáltalán nem bánja. Ez egy kicsit szokatlan kérés persze, de nincs vele semmi baj. Louis jól kezeli a szokatlan dolgokat. Louis kedveli a szokatlan dolgokat. - Akkor amúgy az elejétől kezdem, és akkor gond nélkül tudsz majd követni.

- Jaj, ne. Nem kell ezt tenned - tiltakozik Harry tágra nyílt szemekkel. - Nem akarok zavaró tényező lenni, folytasd nyugodtan onnan, ahol tartottál. Csak szeretnék egy csipetnyit a hangulatából…

- Nem zavarsz vele - mondja Louis, és behajtja az oldal sarkát. - Ha csak folytatom, akkor össze fog zavarni az egész. Azt se fogod tudni, ki kicsoda. Rendesen meg kell tapasztalnod a történet nyújtotta élményt.

Így hát Louis az elejétől kezdi, a hangja egy kicsit reszelős, néha elveszti a ritmust, de egészen belejön, amikor elhagyja a második, aztán a harmadik, majd végül a negyedik fejezetet is. Hamarosan jócskán elhagyják a megszokott vacsoraidőt is, Louis hangja pedig egészen rekedt már, de Harry időtlen idők óta még csak meg se mozdul. Hatalmas szemekkel nézi Louis-t, ahogy a történetet olvassa fel neki.

Végül, amikor Louis elér egy tökéletes pontot, ahol megállhatnak, megköszörüli a torkát.

- Talán le kellene mennünk, hogy együnk valamit? Majdnem nyolc óra - mondja, és a hangja még el is csuklik egy kicsit.

- Hm? - kérdez vissza Harry, még mindig kicsit kábultan. - Ja, igen. Persze. Ne haragudj - hadarja, és megrándul, ahogy mozdulni próbál. - Nem is gondoltam, hogy ez ilyen hosszú lesz… Esküszöm, csak azt gondoltam, hagyom, hogy elolvasd nekem az első bekezdést.

- Igen, én is így terveztem - nevet fel Louis. - De egészen megtetszett. Később folytathatom neked a könyvet - ajánlja fel, aztán rájön, hogy ez talán egy kicsit furcsán hangzik. - Mármint… ha szeretnéd.

- Igen - mondja Harry, de bizonytalannak tűnik. - Talán. Úgy értem, ha te szeretnéd.

- Nem bánom - erősíti meg Louis. - Talán egy kicsit várnunk kellene, muszáj lesz pihentetnem a hangom - viccelődik, ahogy mindketten felkelnek, és elindulnak lefelé a lépcsőn, kezükben az elemlámpákkal. Így, hogy az áramkimaradás miatt nem tudják használni a konyha néhány fontos elektronikus berendezését, Louis csak összedob egy salátát, és szinte néma csendben fogyasztják el. Harry töprengve, Louis pedig csak szimplán fáradt a sok olvasástól. Gyorsan elmosogatnak, Louis pedig elkészül, hogy sétálni vigye Cliffordot.

- Van kedved? - kérdi Harrytől, ahogy felveszi a kabátját, és Harry csak bólint, aztán követi őt az előszobába, hogy felöltözzenek.

Amikor leérnek a partra, Clifford elkezd körbeszimatolni, és ott is hagyja őket, hogy élvezhesse az esti játékidőt. Harry is ugyanezt teszi, minden második percben lehajol egy nagyobb kődarabért vagy kavicsért, hogy gondosan megfigyelje őket a sötétben, aztán visszahajítsa az óceánba.

- Biztos vagy benne, hogy nem lesz baja az ételeidnek? - kérdi Harry, de a pillantását a tenyerében pihenő apró tenger könnyén tartja. Louis képtelen megmondani ebben a sötétben, hogy milyen színű, ezért rávilágít a zseblámpájával. Úgy gondolja, kék. Aztán a homlokát ráncolja. Nem… zöld.

- Biztos vagyok benne - mondja Louis, és még mindig Harry felé tartja a lámpát. A testtartása borzalmas, teljesen begörnyedve magasodik a kezében tartott kincs fölé, és Louis mégis úgy érzi, megmagyarázhatatlan gyengédség árad szét a testében. Azt várja, hogy Harry ugyanúgy visszadobja a gyönyörű kavicsot az óceánba, ahogy egészen idáig is tette, de ő helyette hosszú ideig az ujjai között forgatja, aztán a zsebébe rejti.

- Na de… mennyire biztos? - kérdezi Harry, és végre a szemébe néz. - Minden ételünk a házban van. Nem kellene valamennyit kitennünk az udvarra éjszakára? Csak a biztonság kedvéért?

- Nincs olyan hideg idekint - horkan fel Louis, és kitartja a kezét a körülöttük lévő levegőt cirógatva, azt jelezve, ez mennyire egyértelmű. Persze, nincs meleg, de ahhoz nincs elég hideg, hogy megfelelően hűtve tartsa Louis élelmiszereit. Pláne ha még egy generátora is van, ami gondoskodik erről. Harry aggodalma persze édes.

- Hidegebb, mint egy nem működő hűtő - vitatkozik Harry, és lehajol megsimogatni Cliffordot, amikor ő boldogan mellé ér.

- Kivéve, ha van generátorom.

- Mi van, ha az áramszünet napokig tart? - kérdi Harry. - Elég erős hozzá a generátorod? Úgy érzem, nem ártana minden eshetőségre felkészülnünk.

- Tényleg ennyire kishitű vagy?

- Nem vagyok kishitű - válaszol Harry, és kissé sértődöttnek hangzik. Louis csak hümmög, és amikor Harry felháborodottan levegőért kap, elneveti magát.

- Realista vagyok. Megpróbálom megelőzni a katasztrófát. Mármint, ez a te készleted, és a te pénzed, azt csinálsz, amit akarsz - mondja duzzogva, és karba teszi a kezeit.

- Bizony az én készletem - ért egyet Louis. - És fogadok veled egy ötösben, hogy reggelre visszajön az áram.

- Egy ötösben? - ráncolja az orrát Harry. - Nem úgy tűnik, mintha annyira meg lennél győződve arról, hogy nyerni fogsz.

- Rendben, fogadok veled, és a vesztes kitakarítja az összes vécét a panzióban, ami a heti legnagyobb feladatom. Ha nyerek, segítened kell. Ha nem… akkor nem vagy veszélyben.

- Vendég vagyok, egyébként sem vagyok veszélyben. Amúgy is egyedül csinálnád.

- Oké, akkor… - sóhajt fel Louis, és széttárja a kezeit. - Miben szeretnél fogadni?

- Ha nyersz, segítek a vécékkel - ajánlja fel Harry. - De ha az áram nem jön vissza holnap reggelig, be kell fejezned velem a könyvet.

- Amúgy is megteszem - nevet fel Louis.

- Igen - von vállat Harry. - És én amúgy is segítek neked a takarításban, szóval mi a lényege a tiédnek?

Aztán Harry elvigyorodik, és Louis képtelen nemet mondani, még akkor is, ha az egész annyira nevetséges és értelmetlen. Kezet ráznak, mint egy hivatalos fogadásnál, bármit is jelentsen az, aztán elindulnak vissza a világítótoronyba.

***

Másnap reggel, Louis a vendégek mappáit rendezgeti a számítógépen, és önelégült arccal várja, hogy Harry visszatérjen a reggeli sétájáról Clifforddal. Elérkeztek reggel fél nyolchoz, az áram pedig a megszokott módon visszatért, mindenfajta furcsaság nélkül, tökéletesen pontosan.

Jó érzés nyerni, még annak ellenére is, hogy taktikai előnye van, tekintve, hogy évek óta él Fair Isle-on. Mégis kicsit hebehurgya, ahogy próbálja elterelni a figyelmét, amíg Harry vissza nem ér. Izgatottan toporog, és folyamatosan a számítógép óráját figyeli.

Végre, örökkévalónak tűnő idő után, az ajtó nyikorogva nyílik, és Harry sétál be rajta Clifforddal az oldalán.

- Ó, nos, üdv idegenek! - mondja Louis elegáns akcentussal, és hatalmas gesztusokkal invitálja be őket. - Isten hozott a gyönyörű fogadómban, mindenfajta modern luxussal rendelkezünk, amire csak szükségük lehet, például folyó vízzel és elektromos árammal - fejezi be Louis hangsúlyosan.

Harry húzogatja a szemöldökét, de semmit se mond, egyszerűen megfeszíti az állkapcsát, és elkezdi lehúzni a kabátja cipzárját.

- Ne, kérem, jöjjön közelebb - erősködik tovább Louis, amikor Harry elindul a nappali felé. - Engedje meg, hogy bemutassam, milyen nagyszerűen működik nálunk az elektromos áram, ne szégyenlősködjön. Szívesen válaszolok a kérdéseire.

- Oké - forgatja meg a szemét Harry. - Felfogtam. A semmiért pánikoltam.

- Nem, nem, jöjjön - mondja Louis, még mindig megjátszott úri hangsúllyal, egy pillanatra sem kiesve a karakterből.

Harry tesz néhány lépést a recepciós pult felé, és mindkét kezével rákönyököl. Aztán, és csakis aztán, látványosan megfogatja a szemét Louis-nak.

- Mutatni szeretnél valamit?

Louis vigyorog, és a szükségesnél egy kicsit jobban el van ragadtatva, miközben próbálja elmozdítani a hatalmas monitort, így Harry láthatja a képernyőt.

- Szükséged van segítségre? - kérdi Harry. - Nehéznek tűnik.

- Minden oké - mordul fel kicsit Louis, és győzedelmesen sóhajt fel, amikor sikerül végre Harry felé fordítania a szörnyet. - Ide nézz, milyen csodálatosan modern.

Harry oldalra pillant a számítógépre.

- Én ezt nem nevezném modernnek, haver - mondja, és az ujjaival idézőjelet mutat a modern szó közben.

- Pedig az, van áramunk, és te segíteni fogsz vécét pucolni - mondja Louis, és talán egy kicsit túlságosan is önelégült, ahogy megragadja az egeret, hogy elmozgassa az ablakokat a képernyőn, aztán a gép teljesen elsötétül.

- Azt mondod? - mondja Harry, és a világ minden kedvességével és méltóságával nevetésben tör ki.

- Ez egy régi számítógép! - veszekszik Louis, amikor megjelenik a képernyőn a logo, a rendszer pedig elkezd újra felállni. - Mindig ezt csinálja, ennek semmi köze az áramhoz.

- Ahaa - mondja Harry, teljes meggyőződés nélkül, amikor elhajol a pulttól. - Mindenképpen úgy néz ki, mint ami nagyszerűen működik - teszi hozzá, és a folyosóra sétál. - Megyek, megreggelizek, de te csak használd tovább bőszen az elképesztően csodálatos elektromosságodat Louis, nagyszerűnek tűnik.

- Kitakarítod velem a vécéket! - kiált a férfi távolodó alakja után Louis, aztán az őskövületre pillant. - Áruló - suttogja a masinának.

***

Egy héttel később, Louis már kifejezetten azzal a szándékkal sétál be a nappaliba, hogy olyan könyvet keressen, amit Harry élvezne. Csupán néhány nap alatt kiolvasta neki azt a családi drámát, aztán felolvasott neki néhány novellát, amin szintén hamar túl voltak. Louis biztos benne, hogy egyikük sem gondolta, ebből egy rendszer fog kialakulni, de ez mostanra már egyértelműen így van. Általában este hódolnak ennek az új szenvedélyüknek, miután végeztek a vacsorával, és megsétáltatták Cliffordot. Azután egy-egy bögre társaságában bekuckóznak a lámpás szobában, és Louis hangosan olvas. Meglepő, hogy mennyire megnyugtató, és természetes az egész, és mennyivel közelebb érzi magához emiatt Harryt. Louis ezelőtt az olvasást mindig is magányos tevékenységnek gondolta, és megdöbbent azon, mennyire imádja megosztani ezeket a pillanatokat egy baráttal. Amikor besétál a nappali/könyvtárba, kicsit összezavarodik, amiért idelent találja Harryt. Tekintve a reggeli telefonbeszélgetése utáni mogorva hangulatát, Louis biztos volt abban, hogy ebéd után be fog zárkózni a szobájába. Mégis itt van, elaludt a kanapén, mellkasa előtt összefűzött karokkal, és Louis hatalmas, bolondos kutyája Harry lábai között fekszik, a combjára hajtott fejjel.

Louis megtorpan az ajtóban, és halkan felsóhajt, ahogy nézi őket. Egy kicsit ijesztőnek tartja, amiért ezt csinálja, de nem tehet róla. Van valami nagyon békés abban, ahogy Harry alszik, az öntudat hiánya, és Louis egészen lenyűgözőnek találja. Bármi is legyen az, ami elől Harry megpróbál elmenekülni, az egyáltalán nem kínozza álmában. Az arca ellazult, kisimult, mélyeket lélegzik, és halkan horkol. Szorosan öleli körbe magát, mintha még mindig azon igyekezne, hogy még kisebb helyet foglaljon, összehúzza magát, de nem tűnik felkavartnak. Clifford is hasonlóan néz ki, mostanra áttette a fejét Harry hasára, és úgy él, mint egy király, kiérdemelve a világ minden ölelését. Louis tökéletesen ismeri a kutyája kényelmes súlyát, ismeri azt a megnyugvást, amit Clifford néma támasza nyújthat az embernek… Nem csoda, hogy Harry ennyire nyugodtnak néz ki.

Ahogy Louis megmozdul, a padló halkan megnyikordul, és Harry arca is megrándul. Louis halkan szitkozódik az orra alatt, és azon gondolkodik, hogy gyorsan hátat fordít és elslisszol, mintha sose lett volna itt, de amikor Harry újra megmozdul, egyszerűen csak besétál a szobába. Louis egyenesen az egyik könyvespolchoz sétál, közelebb hajol és oldalra dönti a fejét, hogy el tudja olvasni a címeket. Úgy tesz, mintha egy ideje már ezt csinálná, és tudomást sem venne Harryről.

Már harmadszor olvassa el az adott könyv címét, mert képtelen összpontosítani, és amikor meghallja Harry álmos nyöszörgését, végül feladja a küzdelmet és felé fordul. Egy ásítás és álmos szemek fogadják, Harry haja pedig kócosan meredezik a feje tetején.

- Szia - suttogja Louis, amikor Harry félszegen integet felé. - Nem ébresztettelek fel, ugye? Csak egy könyvet keresek.

- Nem, minden oké - ásít újra Harry, aztán kinyújtózkodik, hogy megsimogassa Cliff fejét. - Sokáig aludtam?

- Fogalmam sincs, haver - von vállat Louis. - Azt hittem, még az emeleten vagy.

- Ott voltam egy ideig - mondja Harry a homlokát ráncolva. - Csak mindenen felhúztam magam, és egy kis környezetváltozásra volt szükségem. Nagyon fáradtnak kellett lennem, ha így elaludtam.

- Ez a nehéz kutya mellékhatás - jegyzi meg Louis, és Cliffordra mutat. - Abban a pillanatban, hogy így átölel, véged. A szundi már jön is, és képtelenség megállítani.

- Igen - mosolyodik el Harry, és lenéz a hortyogó kutyára. - Valószínűleg ez is segített. - Harry megköszörüli a torkát, majd köhint egyet, mielőtt újra megszólalna. - Melyik könyvet keresed?

- Van az a regény - mondja Louis reménytelenül, és visszafordul a szekrény felé. - Egy kortárs romantika, de… nagyon vicces. Szerintem tetszene neked, én pedig jót szórakozhatnék, ahogy a hangommal próbálok játszani közben, de sehol sem találom - motyogja Louis, aztán átsétál a következő polchoz. - Lehet, hogy valaki elcserélte.

- Nekem keresel új könyvet? - kérdi Harry, és a hangja egészen meglepettnek hangzik.

Louis megtorpan, az ujja még az egyik könyv gerincén, aztán Harry felé fordul.

- Kivéve, ha nem akarod. Csak… befejeztük a novellákat, ezért gondoltam, kell valami más.

- Nem! - mondja Harry, és megpróbál felülni úgy, hogy ne zavarja meg vele Cliffordot. - Igen, persze, természetesen akarom - simogatja meg Cliffordot, és próbálja lenyugtatni a mozgolódása után. - Shh, nyugi. Még nem megyünk sehova - suttogja lágy hangon.

- Szuper! - válaszol Louis, és visszafordul a könyvek felé. Minden idegszálával azt a regényt keresi, és végre, néhány perccel később ráakad. - Ahhaa! - kiált fel, és kihúz a többi közül egy élénk rózsaszín borítójú kötetet. - Megvan - mondja, és Harry felé mutatja.

- Nehéz elképzelni, hogy képtelen voltál megtalálni azt a borítót - viccelődik Harry, és felhúzza azt a tökéletes szemöldökét.

- Aha, nehéz nem észrevenni, mi? - nevet fel Louis.

- Eléggé.

- Mindenesetre - bólint Louis, és belelapoz a könyvbe. - Ha akarod, ma este elkezdhetjük.

- Elkezdhetnénk most? - kérdi Harry egy kicsit szégyenlősen, és túlságosan is imádnivalóan néz ki, ahogy még mindig Louis kutyájával ölelkezik. - Kivéve persze, ha valami más dolgod van ma.

- Nem, én… rendben van. Persze, hogy elkezdhetjük most. Csak megyek és töltök magamnak egy pohár vizet, aztán jövök.

Amikor Louis visszaér egy pohár vízzel Harrynek és magának is, leül egy hatalmas párnára a földön, és keresztbe tett lábakkal a kanapénak dől. Harry újra elfekszik mögötte, és Cliffordot simogatja, aki kíváncsian és szeretetteljesen szimatolja körbe Louis haját és nyakát. Louis megköszörüli a torkát, és kinyitja a könyvet.

***

Már csak tíz nap van karácsonyig, amikor Louis rájön, hogy teljesen elfelejtette figyelmeztetni az anyját, hogy idén nem utazik haza a családi ünnepélyre. Csak most jut eszébe, miközben éppen a szülinapi terveiről cseveg neki a telefonba, Louis pedig csak hallgatja, hogy teljesen figyelmen kívül hagyta ezt az egészet. Louis védelmében szólva, valójában időtlen idők óta nem beszéltek. Oké, ez talán mégsem a legjobb védekezés, de mindegy. Louis nem tökéletes, viszont nagyon elfoglalt.

Általában, a világítótorony az évnek ebben a szakában teljesen üres, de most, hogy Harry itt van, az egész rutin felborult. Eltűntek a magányos esték, amiket mindig azzal tölt, hogy hazacsörög, és akár órákig is a telefonon lógnak, miközben mindenről és bármiről beszélgetnek. Természetesen szokott írni az anyjának, hogy mindenki hogylétéről kérdezzen, de nem volt egy rendes telefonbeszélgetésük már… hosszabb ideje, mint amit Louis szívesen beismer.

- Igen, öhm… Anyu, akartam már mondani ezzel kapcsolatban… - szakítja végre félbe idegesen az anyját, aki éppen az ikrek ajándékáról mesél. Az asszony egyáltalán nem lesz elragadtatva a hírtől. - Sajnálom, már szólnom kellett volna korábban, de idén nem tudok hazamenni. Dolgoznom kell.

Rossz érzés költözik a lelkébe, amikor Harryt munkának nevezi, de nem tudja, hogy máshogy tudná elmagyarázni. Louis rémületére Jay valóban megdöbbenten hallgat.

- Hogy érted, hogy nem tudsz jönni? - kérdi, és Louis tisztán hallja a csalódottságot a hangjában.

- Anyu, én… - köszörüli meg a torkát Louis, és sétálgatni kezd a konyhában. - Az a helyzet, hogy van egy vendégem, nem zárhatom egyszerűen be a panziót, hogy hazamenjek. Nagyon sajnálom, tényleg mondanom kellett volna már… Csak… Teljesen kiment a fejemből.

- Nem - sóhajt fel Jay, és a hangja annyira lágy. - Ez az én hibám. Tudnom kellett volna. Mármint, mondtad, hogy van egy vendéget egészen márciusig, valamiért nem raktam össze.

- Nem, anyu. Az én hibám. Egy farok voltam, hogy nem hívtalak eddig.

- Nos, nem támogatom, hogy így beszélj, de nem tudok ellenkezni - viccelődik Jay, Louis pedig megkönnyebbülve felnevet, hogy nem is haragszik rá igazán. - Amúgy megértem, nyilván nem hagyhatsz egy idegent hetekig egyedül az otthonodban.

- Mi? - kérdez vissza Louis. - Nem, ez… - kezdi, de megállítja magát, mert nem igazán tudja, hogyan kellene elmagyaráznia, hogy nem is akarja egyedül hagyni Harryt az ünnepekre, elküldeni őt pedig még annyira sem. Addig biztosan nem, amíg ő maga úgy nem dönt, hogy menni akar, nem most, hogy úgy érzi, távol kell lennie a családjától. És senkinek sem szabadna egyedül töltenie a karácsonyt. Harrynek különösen nem. - Mindenesetre szólnom kellett volna már. Nagyon elfoglalt voltam, teljesen elfelejtettem.

Egy kis nyikorgás szakítja félbe Louis-t, és amikor megfordul, éppen Harry surran be a konyhába, kedvesen int felé, aztán egyenesen a vízforralóhoz sétál. Louis tátog neki egy néma sziát, aztán újra a hívására koncentrál.

- Megértem, kicsim, rendben van. Tudom, hogy a lányok csalódottak lesznek, de ők is meg fogják érteni. Persze, amennyiben időben postára adod az ajándékaikat!

Louis csak felhorkant, miközben nézi, ahogy Harry megtölti vízzel a forralót.

- Na, azon már túl vagyok - válaszol, mert épp egy napja rendelte nekik az utolsó ajándékot, és egyenesen a családja házához lesz kiszállítva huszonharmadikán. - Amiatt viszont neheztelek kicsit, hogy ezek szerint Ernie nem lesz csalódott, amiért nem leszek ott - csipkelődik, és felnevet, amikor az anyja elgyötört nyögését hallja a telefonban.

Megszokásból, még mindig “lányokat” mond, amikor Louis kisebb testvéreiről beszél, hiába próbál végre kitörni ebből, ami Louis-t végtelenül szórakoztatja.

- Tudod, hogy értettem! - vitatkozik Jay, és bosszúsan csettint egyet a nyelvével.

- Aha, úgy, hogy a kisöcsém nem szeret engem.

- Hogy szülhettem egy ennyire idegesítő gyereket, most komolyan - mondja szórakozottan, de leginkább csak magának.

- Nem t’om - von vállat Louis, még ha az anyja nem is láthatja. - De te neveltél ilyenre, szóval csakis magadat hibáztathatod.

- Valószínűleg igazad van - motyogja, aztán újra megszólal. - Mit fogsz csinálni a szülinapodon?

- Valószínűleg semmit - jelenti ki Louis a halk hümmögés után. Nem mintha különösebben érdekelné.

- Valamit csinálnod kell, Louis. Ünnepelned kell. Istenem, tényleg ideje elküldenem az összes ajándékod, hogy időben megérkezzenek, és…

- Anyu - szakítja félbe Louis, és próbál nem túl elkeseredettnek tűnni. Az utolsó dolog, amit szeretne, hogy az anyja aggódjon érte és az ajándékaiért, amikor egy hatalmas család vár arra, hogy gondoskodjon róluk. Ő a házigazda, mindig az. Vendégül lát, elkényeztet mindenkit, és az ő szülinapja kellene, hogy legyen az utolsó dolgok, ami lefoglalja a gondolatait. - Egyáltalán ne aggódj emiatt, oké? Tudom, mennyire elfoglalt vagy ilyenkor azzal, hogy mindenkinek a kedvencét készítsd karácsonyra, meg ilyenek. Kérlek, oké? Ne agyalj rajtam.

Néhány másodpercnyi feszült csend telepszik rájuk a telefonvonalon át, és Louis tudja, mennyire zavarja az anyját ez az egész.

- Nem akarom, hogy egyedül töltsd a szülinapod, ajándékok nélkül - mondja végül egy kicsivel később. - Tudom, hogy aggódsz amiatt, mennyi teendőm van, de te vagy a legidősebb gyerekem, és igenis gondolni fogok rád, és készülni fogok a szülinapodra, ha tetszik ha nem.

Az egészet végtelenül tárgyilagosan közli, és Louis a huszonhat éve alatt már megtanulta, hogy nem igazán van mit tenni, amikor az anyja ennyire makacs. De mivel nagyon hasonlítanak egymásra, akkor sem adja fel harc nélkül.

- Anyu - sóhajt fel. - Nem leszel egyedül, van egy vendégem, emlékszel? - mondja, és abba az irányba int, ahol Harry épp lehúzza a vízforralót a gázról, mert mostanra már hangosan fütyül. A vita hevében megint elfelejtette, hogy nem Facetime-on beszélnek. - Emellett felnőtt ember vagyok, és semmi egetverőt nem kötelező csinálnom a szülinapomon. Kérlek, ne ezen aggodalmaskodj, csak töltsetek el együtt a családdal egy kellemes karácsonyt, én pedig később meglátogatlak titeket. Akkor is odaadhatod az ajándékaidat, nem nagy dolog.

- Nos, csak gondoltam, hogy…

- Anya! - erősködik tovább Louis. - Kérlek! Nem gond. Nem fogok belehalni, ha egyedül töltöm a szülinapomat. Amúgy meg még mindig nem vagyok egyedül. Itt van velem Clifford és Harry.

- Feltételezem - mondja az anyja teljes meggyőződés nélkül.

- Nézd, most mennem kell - mondja Louis, és nem hajlandó tovább folytatni a beszélgetést innen, amikor az anyja már majdnem beletörődött a vereségbe. - De később visszahívlak, rendben?

- Oké - sóhajt fel az asszony hangosan. - De még mindig nem örülök ennek az egésznek.

- Tudom - mosolyodik el Louis, és megforgatja a szemét. - Fogok venni egy tortát, jó?

- Jó.

- Figyelj - teszi még hozzá. - Még egyszer sajnálom a karácsonyt.

- Semmi baj, kicsim - mondja Jay, aztán kellemes napot kíván neki, és leteszi a telefont.

- Bocsi emiatt - motyogja Louis kínosan, aztán a hátsó zsebébe csúsztatja a mobilját. Felnéz Harryre, és udvariasan rámosolyog.

Harry a homlokát ráncolja, aztán megrázza a fejét, miközben Louis felé nyújt egy gőzölgő bögrét.

- Nem kell bocsánatot kérned.

- Egészségedre! - emeli meg a bögrét Louis, ahogy a kezébe kapja, aztán belekortyol, és örül, hogy tökéletesen úgy lett elkészítve, ahogy szereti.

Harry rögtön megfordul, hogy elkészítse a sajátját, és Louis nem látja jól, hogy mit csinál, de úgy tűnik, egészségtelenül sok cukrot tesz bele, de ez az egyetlen különbség a kettejük tejszínes teája között. Amikor elkészül, visszafordul Louis felé, és elmosolyodik, amikor meglátja, hogy Louis azóta se mozdult el a szoba sarkából. Harry a pultra könyököl, keresztbe teszi a lábait, ahogy támaszkodik, és fújni kezdi a saját italát.

- Nekem kellene bocsánatot kérnem - suttogja Harry. - Tényleg sajnálom.

- Mégis mit? - kérdi Louis egy zavarodott nevetéssel. - Hogy csináltál nekem egy tökéletes teát, és még csak kérnem se kellett? - teszi hozzá, és emeli meg egy kicsit a bögréjét. A mosolya viszont lassan eltűnik, ahogy megérti, ezzel most nem sikerült megnevettetnie Harryt.

- Miattam ragadtál itt, és kell a szigeten töltened a karácsonyt.

- Ah - mondja Louis, és felhúzza a szemöldökét. - Azt.

- Tényleg sajnálom - ismétli el Harry, és felnéz Louis-ra. - Én… - folytatja, de hezitál, őrlődik, és egy pillanatra furcsa árnyak suhannak át az arcán. - Tudod, Cheshire nincs annyira messze - jelenti ki. - Nem lenne egy hosszú utazás anyához. Oda utazhatok az ünnepekre, ha… ha szeretnél egy kicsit a családoddal lenni. Megérteném. Mármint… tudom, hogy kifizettem az egész időszakot, meg minden, de tényleg… Sokkal hamarabb meg kellett volna beszélnünk ezt. Egyáltalán nem leszek ideges, ha szükséged van egy kis szabadságra.

Gyorsan mondja végig az egészet, olyan természetesen beszél, mintha nem is zavarná a dolog, pedig Louis tudja, hogy az utolsó dolog, amit Harry akar, az, hogy a családjához utazzon karácsonyra. Az, ahogy megint szorosan átöleli magát, túl óvatosan, túl mozdulatlanul, mindent elárul. Szinte némán könyörög Louis-nak, hogy mondja, nem probléma az egész, és nem kell találkoznia már senkivel se ebben az évben.

- Haza akarsz menni? - kérdi Louis.

- Tessék?

- Az ünnepekről beszélek. Szeretnéd a családoddal tölteni őket idén? Úgy érzed, hogy készen állsz rá? - erősködik Louis. - Mert nem igazán látszol elragadtatottnak a gondolattól. Én pedig nem foglak kiküldeni a nagyvilágba, amíg biztosan készen nem állsz rá, csak hogy egyek egy jót a családommal. Azt bármikor megtehetem.

Harry láthatóan nyel egy nagyot, és a pillantásával a padlót vizslatja. Ha Louis találgathatna, azt mondaná, megkönnyebbülést lát a szemeiben. Még ha nem is látja őket tisztán.

- És a szülinapod? - kérdi Harry. - Anyukád azt mondja, hamarosan itt lesz, nem?

- Szenteste van, és higgy nekem, ha azt mondom, egyáltalán nem számít.

- De… - néz fel erre a mondatra Harry tágra nyílt szemekkel. - Karácsonykor van a szülinapod?

- Szenteste, igen. És mondom megint, ahogy már anyának is elmondtam mindössze öt perccel ezelőtt, felnőtt vagyok. Ki fogom bírni szülinapi zsúr nélkül.

- Én…

- Őszintén Harry, nem kell bocsánatot kérned. Vagy rosszul érezned magad. Ha nem akartam volna, hogy a panzió nyitva legyen idén karácsonykor, már mondtam volna akkor, amikor befoglaltál. Nem zaklat fel. Rosszul érzem magam, mert elfelejtettem elmondani anyunak, persze, de nem fogom álomba sírni magam, mert ezúttal nem lehetek a családommal. Előfordul. Messze élek. Van egy vállalkozásom. Ráadásul a veled töltött időt alig lehetne munkának nevezni. Majd csinálunk valami szórakoztatót. Főzünk valami kiadós vacsorát, vagy valami.

- És egy tortát - teszi hozzá Harry. - A szülinapodra.

- Szörnyű cukrász vagyok - horkan fel Louis. - Csak mondom.

- Nem baj, a gimi alatt egy pékségben dolgoztam.

- Tényleg? - nevet fel Louis.

- Igazából csak kasszáztam, de tudod… - von vállat Harry. - Nyilván ragadt rám ez az.

- Óh - kuncog Louis. - Hát ez izgalmasnak ígérkezik.