Sziasztok!

Kukkantsatok bele az előző rész végébe, ha túl hirtelen indul a fejezet, hogy hol is hagytuk abba. :) Haladunk haladunk, Harry is egyre nyitottabb lesz, mi is egyre többet tudunk meg róla, és az ittléte okáról, részleteiről. Értekel, mit gondoltok. Hagyjatok nyomot! 

Puszi&Pacsi

- Bocsi - pirul el Harry, és megköszörüli a torkát.

- Semmi baj - mondja Louis, és hatékonyan próbálja a paplant a huzatba gyömöszölni. - Kellemes hangod van. Egyáltalán nem bánom.

Harry úgy néz ki, mintha ez a bók az elevenjébe mart volna, és a világon bármilyen más témáról szívesebben beszélgetne, mint erről. Mozdulatlanul ül, és egyenesen Louis szemébe bámul, mintha arra várna, hogy a férfi azt mondja, viccelt, vagy valami ilyesmi. Mintha arra számítana, hogy Louis valami lesújtót fog mondani, és éppen felkészül rá.

- Komolyan mondtam - biztosítja Louis. - Nem kell ilyen… izgatottan nézned rám. Nem fogok felnevetni, és kigúnyolni téged.

Harry vállai megkönnyebbülten lazulnak el, és remegő kézzel túr a hajába.

- Sajnálatos, hogy a zenekarod nem futott be - mondja Louis kedvesen, és tényleg komolyan is gondolja. - Mindenképpen megvan a hangod egy lemezszerződéshez.

Valahogy, Harry ezek után még megkönnyebbültebbnek tűnt.

- Ez nem… - rázza meg a fejét Harry. - Semmiség volt - mondja, és nagyszerűen játszik. - Nem kell hozzá komolyabb énektudás, vagy ilyesmi. Semmiség. Én… Beszélhetnénk valami másról?

- Igen, persze - mondja Louis, és még meg is lepi a hevessége. - Nem akartalak zavarba hozni.

- Nem, nem hoztál, ez nem… Én csak… Nem akarok beszélni a… régi zenekaromról, meg idétlen álmokról.

- Természetesen - bólint Louis.

- Öhm… Valójában, van valami, amit egy ideje már el akarok mondani. Ez az oka, hogy feljöttem ide.

- Ó, rendben. Mondd csak.

- Csak bocsánatot akartam kérni.

- Mégis mi a fenéért? - ráncolja a homlokát Louis, és abbahagyja az ágy rendezését.

- Louis… - mondja határozottan. Harry halálosan komolynak tűnik.

Louis felsóhajt, abbahagyja a munkát, és az ágy szélére ül, közvetlenül Harryvel szembe. - Semmiért se kell bocsánatot kérned.

- Nagyon is kell - erősködik Harry bizonytalan hangon. - Ne haragudj a tegnap estéért. Én, öhm… Tegnap reggel volt egy érzelmes… mármint, egy bonyolult telefonbeszélgetésem a pártfogómmal. Rengeteg minden kavargott a gondolataimban. Eléggé elbaszta a kedvem, és eléggé… magamba fordultam. És csak… ilyenkor mindig egy szótlan seggfejjé válok. Úgyhogy, ja… sajnálom. Tudom, nem vagyok a legkönnyebb természetű vendég, miközben te elképesztően kedves és elfogadó vagy. Igazán értékelem. Csak… Nem tudom, néha nem könnyű. És amiket mondott, nagy kihívásnak tűntek, és…

- Nem kell elmondanod - szakítja félbe, még mielőtt Harry megbánná, hogy ilyen dolgokról beszél neki. Louis szíve összefacsarodik a mellkasában. - Nem tartozol magyarázattal nekem.

- Tudom - bólint Harry, és a szemei megtelnek könnyel. - Tudom jól. Csak… Néha tényleg egy fasz vagyok. És sajnálom. És még jobban sajnálom, hogy ez valószínűleg újra meg fog történni.

Louis elmosolyodik.

- Egyáltalán nem voltál fasz, tudod ezt, ugye? - mondja, és tudja, hogy mennyire állhatatosnak hangzik, de Harry konkrétan úgy fest, mintha megölte volna Louis kutyáját, vagy ilyesmi, miközben nem történt más, csak egy kicsit bezárkózott, miközben valami személyessel küzdött a lelkében. Louis tényleg nagyon szeretné, ha értené a különbséget. - Te csak… egy kicsit szomorú voltál. Egy kicsit csendes. De nem undok, vagy ilyesmi. Tényleg, semmi komoly. Ez előfordul. És nyilvánvalóan nem kell bocsánatot kérned ezért.

Harry szempillái megremegnek, ahogy az ölébe pillant. Gondosan összehajtja a törölközőt, egyáltalán nem sietve.

- Köszönöm - mondja végül egy kis idő múlva.

Louis felkel az ágyról, és a párnákat rendezgeti egészen addig, amíg teljesen elégedetten nézi a munkáját. Amikor elkészül, a takarítókocsihoz sétál, és megragad egy másik ruhás kosarat, aztán Harryé mellé teszi. Majd leül a földre, és ő is hajtogatni kezd. Egy ideig csendben dolgozik, miközben az izgatottság, hogy mondjon valamit, túl sürgetővé nem válik.

- Kérdezhetek valamit? - szólal meg rekedt hangon. Valószínűleg nem kellene ennyire erőltetnie, amikor Harry épp csak elkezdett megnyílni neki, főleg miután ő maga állította le, hogy túl sokat mondjon. De mégiscsak van különbség aközött, hogy Harry olyanért kér elnézést, ami szükségtelen, vagy, hogy Louis közvetlenül kérdezzen, és lehetősége legyen nem válaszolni.

- Rengetegszer kérdezed ezt - jegyzi meg Harry, anélkül, hogy igazából válaszolna, és ezzel megnevetteti Louis-t.

- Nos, épp azon vagyok, hogy megmutassam neked, egy illedelmes ember vagyok, és jó nevelést kaptam, szóval…

Harry felhorkant, de amikor Louis felnéz rá a padlóról, nem tűnik idegesnek a kérdés miatt.

- Kérdezhetsz tőlem valamit.

- Mondd, hogy menjek a francba, ha túllépek egy határt, de… - kezdi Louis, de egy másodpercig hezitál, mielőtt folytatná. - Azon gondolkodtam, hogy mióta vagy józan?

- Ó - szökik ki Harry ajkai közül, majdnem csalódottan, mert egyáltalán nem erre a kérdésre számított Louistől. - Öhm… Igazából, nem olyan régóta, épp most léptem át a hét hónapot.

- Ez igenis hosszú idő, gratulálok! - füttyent elismerően Louis.

Harry szemei felcsillannak, és egy hatalmas mosoly terül el az arcán, két mély gödröcske jelenik meg a szája sarkában. Az ölébe hajtott törölközőre néz, Louis pedig Harryt figyeli, hogyan ül, szinte összegömbölyödve, mintha még csak túl sok helyet se szeretne foglalni.

Amikor Harry újra rá néz, Louis rajtakapottnak érzi magát, de akkor sem kapja el a tekintetét.

- Köszönöm - válaszolja Harry. Néhány pillanatig az ujjaival dobol a törölközőn, mielőtt újra munkához lát. - Ez az egyik oka annak, hogy itt vagyok - folytatja, szinte szórakozottan, mintha Louis nem ezen gondolkodna már hetek óta. - Én… Amikor kijöttem a rehabról, egyáltalán nem álltam készen arra, hogy… visszamenjek, vissza a megszokott életembe… legalábbis nem egyből. - Az orrát ráncolja, és szipog egy kicsit, Louis már azt hiszi, hogy sírni fog, de a megszokott módon folytatja a beszédet. - A munkám… ez bonyolult. Nagyon bonyolult.

Ezt leginkább saját magának mondja, anélkül, hogy valóban kifejtené, mire gondol. Louis-nak fogalma sincs, mit kérdezhetne, hogy tisztázza ezt az egészet, és még mindig fogalma sincs, mi a franccal foglalkozik Harry valójában. Amíg egyikük se szólal meg, Harry vesz két mélyebb lélegzetet, Louis pedig készít egy képzeletbeli listát mindenről, amit Harry munkájáról tud.

   1. Harry sokat utazik.

   2. Harry kifejezetten az USA-ba utazik sokat.

   3. Harrynek több, mint egy saját háza van.

   4. Harrynek egyértelműen van pénze.

Nem is kell sokat agyalnia rajta, és Louis máris egy tucat magas rangú, fehérgalléros munkát tudna felsorolni, ami megfelel ennek a négy kritériumnak. Harry a legtöbbhöz persze egy kicsit fiatal, de simán lehet némi szerencse a dologban, vagy akár örökös. Bár közben azt is feltételezi, hogy a kisvárosi neveltetés nem fér bele ebbe a képbe.

A gondolatait Harry szakítja félbe, amikor megint megszólal, és éppen a szemét forgatja meg, amikor találkozik a tekintetük.

- Annyira kibaszott sok kiváltó oka volt - mondja, szinte undorodva. - Mármint… Túl sokat kezdtem inni mert, képtelen voltam mindennel megbirkózni. Először csak egy keveset. Egy keveset minden nap… hogy túllépjek minden… minden szarságon, tudod? Aztán egy kicsivel többet, a szorongás elfojtása miatt. Néha még egy kis drog is játszott - teszi hozzá halkan. - És amúgy… Voltak ennél keményebb vétkeim is, mégis… a szorongás nem akart múlni. A munka nem változott meg varázsütésre, csak mert távol voltam. És régen imádtam ezt csinálni, Louis, iszonyatosan imádtam. De nem tudom, hogy képes lennék-e újra szeretni, mindezek után. Még így is, hogy most már tiszta vagyok, és megértettem azt, mi vezetett idáig… Még úgy is, hogy mára tudom, hogyan vegyem észre a jeleket, és mikor kérjek segítséget… A szorongás, a kiváltó tényezők még mindig ott vannak, várakoznak a sötétben… arra várnak, hogy bekebelezzenek - Harry úgy néz, mintha transzba esett volna, kitágult szemekkel mered Louis-ra. - Sajnálom - fakad ki a fejét rázva. - A pokolba is! - káromkodik. - Ez a szar egyáltalán nem érdekel téged - nevet fel, egy kicsit talán őrülten. - Még csak nem is ismersz. Még csak nem is ismersz… - ismétli meg suttogva.

- Harry - vesz egy mély levegőt Louis, és a férfi csuklójáért nyúl, megpróbálva minden káros energiát kiszorítani belőle, elnyelni ott, ahol a bőrük érintkezik. - Nyilvánvalóan, soha nem kényszerítenélek arra, hogy beszélj nekem minderről, de ne mondd, hogy nem érdekel. Ez nem igaz - szorítja meg újra Harry csuklóját, így rávéve, hogy rá nézzen. - Ez egyáltalán nem igaz.

És ebben a pillanatban, Harry csak… összeomlik.

- Csak időre volt szükségem - szólal meg zihálva, és a szemei megint megtelnek könnyel.

- Persze - suttogja Louis, és nyugtatólag Harry karjára simítja a kezét.

- A családom nagyon támogató. Tényleg azok. Ha… Ha nem akartam volna egyből visszamenni, simán haza mehettem volna. Tényleg. De… Tudom, hogy valójában azt akarják, hogy visszamenjek dolgozni. A családom, a barátaim, a… Mindenki azt akarja, hogy visszamenjek. Hogy… Hogy kellene rájönnöm, miközben én csak azt akarom, hogy…

- Ó, édes - suttogja Louis, félretolja a kosarakat, és egy kényelmetlen ölelésbe vonja Harryt. A férfi még a székben ül, ő pedig előtte térdel, így az ölelés sehogy sem kényelmes.

- Nem bírtam elviselni a gondolatot, hogy próbálom összerakni a dolgokat a fejemben, közben pedig valaki csak átnéz rajtam, és kibaszott határidőket szab meg… Csak annyira messze akartam lenni mindentől, amennyire lehetséges. Az univerzum szélére akartam menekülni - suttogja mindezt Louis vállába, és annyira kicsinek, annyira sebezhetőnek tűnik.

- Minden rendben - suttogja válaszul Louis is, és Harry nyakát simogatja. - Ide jöttél, megtaláltál minket. A lehető legmesszebb mindentől, ezek mi vagyunk. Ez az a hely.

Louis elmosolyodik, amikor meghallja Harry szipogó nevetését a füle mellett.

- Megtaláltál minket - ismétli meg, és szorosabban öleli őt.

***

Végül a hátralévő szobákat együtt fejezik be, ágyakat rendeznek, törölközőket hajtogatnak, és tesznek a helyére a fürdőszobákban. Mialatt dolgoznak, Harry másféleképpen csendes, mintha érzelmileg lenne kissé kimerült, de nem annyira üres, mint korábban. Amikor a munka felénél járnak, Louis a telefonját nyújtja felé a megnyitott Spotifyjal, aztán arra kéri, hogy válasszon valami jót, mert neki sokkal jobb ízlése van, mint Louis-nak, Harry pedig egyből össze is állít maguknak egy gyors lejátszási listát. Ez egy olyan kedvelt elfoglaltsága, amit egy ideje már csinál. Nem csak kiválaszt véletlenszerű lejátszási listákat, hanem ő maga állít össze számtalan ilyet Louis profiljában, és olyan címeket ad nekik, mint ‘a napfény érzése az arcodon, amikor hátra hajtod a fejed és lehunyod a szemed’, vagy ‘gyengéd téli szív egy lágy téli napon’, esetleg ‘zenék, amikre táncolhatsz, amikor nem is tudsz táncolni’. Van egy olyan cím is, hogy ‘egy modern fiú régimódi szívfájdalma’, és Louis magát is meglepte azzal, hogy azonnal beleszeretett. Régi, szomorú számokkal van tele az 50’, 60’ és 70’ évekből, különféle nyelveken. Harry alattomosan kiegészítette, vagy éppen törölt számokat Louis már meglévő, saját lejátszási listáiról is. Louis akár mérges is lehetne, de valójában, Harry sokkal jobb futó és edző mixet állított össze neki…

Amikor elkészülnek a délelőtti takarítással, Louis szinte éhezik, ezért egyedül indul a konyhába. Megtiltja Harrynek, hogy vele menjen segíteni, és egy kellemes ebédet ígér neki a torony tetején, ha egy kicsit türelmes lesz. Összedob két könnyű salátát, felhasználva az estéről maradt csirkét, és ügyesen egyensúlyozva a tányérokkal a kezében indul fel a lépcsőkön. Még a nappaliban a hátsó zsebébe tuszkolt egy verseskötetet.

- Hoztam kaját - kiáltja, amikor felér, és elneveti magát, ahogy meglátja Cliffordot összegömbölyödni Harry ölében, amint a férfi a földön ül a szőnyegen, a lábai keresztben, és a pad oldalának dönti a hátát. - Valaki elkényelmesedett - jegyzi meg Louis, és Clifford felé bólint, aki Harry combján pihenteti a fejét. A férfi felé nyújtja az ételt, és leül mellé a földre, közel hozzá.

Harry csak lenéz, és megvonja a vállát.

- Őszintén szólva, meglepett azzal, hogy fel akar mászni a toronyba, eddig úgy tűnt nem annyira szeret feljönni.

- Igen - bólint Louis. - A lépcsők egy kicsit trükkösek neki. Majdnem, hogy túlságosan is nagy ezekhez a fokokhoz… Néha úgy kell a karomban levinnem őt, mint egy kisbabát, miután feljön ide. Sikeresen felmászik, aztán meg… Jaj ne, nem is akarom ezt csinálni! Bolond kutya - mondja Louis, tele szeretettel a babája felé, áthajolva Harry lábai felett, hogy megvakargassa Cliff fülét. - Igen, az vagy - erősíti meg újra, aztán eljut a tudatáig, hogy gyakorlatilag Harry ölében fekszik. - Hupsz - kuncog, és visszaül a korábbi helyére.

Harry, hála az égnek, nem tűnik úgy, hogy különösen zavartatta magát, miközben egy hatalmas falat salátát tol a szájába.

- Ez nagyon jó - mondja, amikor nyel egy nagyot. - Köszönöm.

- Szívesen - válaszol Louis, és eszik néhány falatot, mielőtt újra megszólalna. - Egy ideje már szerettem volna mondani neked valamit… Semmi rossz - teszi hozzá, amikor Harry arca elkomolyodik mellette. - Csak… Mr. Drummond említette, hogy minden nap telefonálni szoktál a piros fülkében, és korábban mondtál valamit egy telefonhívásról a pártfogóddal. Összeraktam, hogy valószínű ezért jársz oda. Nyilvánvalóan nem akarok kíváncsiskodni, de… innen is felhívhatod őt, ha kell. Nem szokásom ellenőrizni a vendégek híváslistáját, és… Ha az még jobb neked, addig magadra is hagyhatlak az épületben. Egyáltalán nem kell minden alkalommal csak ezért elsétálnod a faluig.

Harry halkan rág, és szinte mozdulatlanul ül. Kis idő múlva nyel egy nagyot, és Louis nem tehet róla, de kénytelen nézni Harry nyakának a mozgását.

- Mr. Drummond mondta neked, hogy telefonálni szoktam? - kérdezi, lassan és megfontoltan, az arcából pedig semmit se lehet kiolvasni. Louis azon agyal, hogy talán még fel is zaklatta ezzel.

- Aha, mondott valamit arról, hogy az emberek a faluban már észrevettek, és szoktak erről beszélni. Szerintem azt gondolták…

- Az emberek a faluban erről beszélnek? - kérdez vissza, és a hangja egy oktávval megugrik.

- Nem úgy értem… - gesztikulál Louis a villájával, és próbálja megtalálni a megfelelő szavakat. - Nem tudnak semmit - mondja a lehető legmegnyugtatóbban. - Ez egy apró kis falu, te is egy ilyenben nőttél fel. Tudod, milyenek az emberek, ha unatkoznak. Nem akarnak rosszat ezzel. Csak azt mondom, hogy… ha szeretnél egy kicsit több magánéletet, bármikor használhatod a panzió vonalát. Van egy telefon a szobádban. Tudom, hogy nincs sajátod. Mármint… feltételezem, hogy van mobilod, csak nem itt. Magadra hagylak reggelente, ha szeretnéd. Nem tudom elképzelni, hogy egy személyes beszélgetés kellemes legyen, amikor mindenki láthat közben.

- Ó… Ez nagyon kedves, de… nagyon szeretem a rutint, amit kialakítottam. Ez… fontos nekem. És az utána való sétát is vissza a világítótoronyba. Időt ad, hogy gondolkodjak, és… le tudok sétálni a partra is, szintén gondolkodni. Nem tudom… Ez időt ad, hogy minden leülepedjen. Ennek semmi értelme, tudom, de tényleg tetszik, hogy… semleges környezetben folynak azok a hívások. Nem hiszem, hogy akarom… Hogy mondjam? Beszennyezni a szobám mindezzel. Nem mintha, minden hívás ilyen lenne, csak… tudod. Jó, hogy van egy külön hely ezekre.

- Ó… - leheli Louis. - Persze, erre nem gondoltam.

- Semmi baj. És amúgy, köszönöm, hogy felajánlottad - mondja Harry. - És természetesen van telefonom - teszi még hozzá, de már egy kicsit távolabbról. - Valahol a táskám mélyén van. Nem hoztam magammal a töltőm, szóval… Nem is igazán gondolok arra, hogy használjam.

- Teljesen kikerültél mindenki látószögéből - csipkelődik Louis, és meglepetten látja, hogy Harry szinte szórakozottan néz rá.

- Fogalmad sincs, Louis - mondja, aztán folytatja az evést. - Persze, néhány naponta írok anyának. A nővéremnek. Szerintem, képes lenne idejönni, és leszedni a fejem, ha nem adnék hírt magamról. Hála a pékség/kávézó/falu egyetlen éttermének, hogy van egy számítógépe, nem igaz?

- Gondolom - nevet fel Louis. - Istenem, az majdnem olyan régi, mint a szörnyeteg a recepción. Egyáltalán tudod használni rajta a Gmailt?

- Működik - ránt vállat Harry. - Csak néhány e-mail bizonyos időközönként.

- Komolyan gondoltam, amikor azt mondtam, használhatod a laptopom, tudod, ugye?

- Tudom.

- De szereted a rutint - fejezi be Louis egy gyengéd mosollyal.

- Azt hiszem, szükségem van a rutinra. Azt mondták, ez egy fontos része a… - int egyet a kezével Harry. - Tudod…

Louis bólint, mégha nem is igazán tudja, miről beszél Harry. Csak annyit tud, amit az ember hall a filmekből, vagy sorozatokból. Történeteket a hírekből, vagy egy barát barátjának a rokonáról, aki már keresztülment ilyesmin. Nem érzi magát elemében, amikor erről beszélnek, a szíve egy kicsit hevesebben ver, mint általában, a tenyere izzadni kezd, és amiatt aggódik, hogy véletlenül nehogy a legrosszabb dolgot mondja. Ideges, nehogy megbántsa valamivel Harryt, vagy még rosszabb, esetleg valamivel elbassza az egész folyamatot. Csak az ösztöneire hagyatkozhat, és elmondhatja, ami szerinte a legjobb lehet, aztán reménykedhet a legjobbakban, elnyomva a félelmet, hogy nem támogatja megfelelően Harryt. Harry minél jobban megnyílik neki, ő annál inkább azt érzi, hogy nincs felkészülve rá. Semmi mással nem rendelkezik, mindössze a jó szándékára és a hatalmas szívére támaszkodhat. A múltban ezek még soha nem hagyták cserben, de attól fél, most kevés lesz.

- Azt mondják, hogy vissza kell térned a normális életedbe, és… fontos, hogy felépíts magadnak egy egészséges rutint. Miután én nem tértem vissza, nagyon szeretném legalább ezt az új rutin dolgot maximálisan teljesíteni - nevet fel önfeledten Harry. - Be kell vallanom, hogy segíteni neked a főzésben, nem volt egészen… önzetlen cselekedet tőlem. Csak úgy éreztem… ez egy jó módja annak, hogy kialakítsak valami normális élet féleséget itt is. Újabb elem hozzáadása a napi rutinhoz.

- Átkozott legyek - mondja Louis drámaian. - Most érzem csak magam igazán átverve.

- Igen - horkan fel Harry. - Szörnyen manipulatív dolog volt tőlem - mondja, és maga mellé teszi az üres tányért, aztán Clifford göndör fürtjeibe meríti az ujjait.

- Egyáltalán hogy képzelted? - viccelődik tovább Louis érzelemmentes hangon. - Segíteni a főzésben? Önző érdekekből? Bahh… Visszataszító.

- Köszönöm - mondja Harry komoly hangon, ahelyett hogy a poénkodást folytatná.

Louis elmosolyodik, amikor találkozik a tekintetük. Bár tele néma kérdésekkel a homlokát ráncolja, néhány másodperc múlva mégis fejcsóválva megfogalmazza. - Mármint mit?

- Hogy nem kezelsz furcsán, idegenül? Hogy hagysz beszélni minderről? Hogy az első este után minden itallapot eltüntettél az étkezőből, anélkül, hogy bármit is kérdeztél volna. Választhatsz.

- Ez nem… Egyértelműen láttam, mennyire kényelmetlenül érezted magad, és egyáltalán nem akartam, hogy így legyen. Ez… Semmi különös. Nem kell megköszönnöd folyamatosan, minden hétköznapi, normális emberi viselkedést. Ez azért elgondolkodtat, hogy egyébként micsoda seggfejekkel lóghatsz.

Ezt hallva, Harry nevetésben tör ki.

- Hát… - billenti oldalra a fejét, aztán újra elneveti magát, és ez meglehetősen fertőző.

- Sokkal jobb barátokra van szükséged, haver - figyelmezteti Louis, amikor egy kicsit sikerül lenyugodnia.

- Igen… Valószínűleg - mondja Harry, aztán előre dől, hogy adjon néhány apró puszit Cliff buksijára. - Nos, most itt vagy nekem te és Clifford, szerintem ez egy jó kezdés - teszi hozzá egy kicsit szégyenlősen, és nem is néz újra Louis-ra, mintha a kutya simogatása hatalmas odafigyelést igényelne, egészen a feje búbjától végig a hátán.

Valami védelmező, valami letaglózó érzés költözik Louis mellkasába, és azonnal erős gyökereket ereszt. Megtelepszik.

- Mindenképpen jó kezdés.

Azon az estén, miután kényelmes némaságban megsétáltatták Cliffordot, és jó éjszakát kívántak egymásnak a recepciós pultnál, Louis ágyba bújik, és a mellkasára teszi a laptopját. Ablakot nyit ablak után a különböző függőségekről, gyógyulási folyamatokról, és arról, hogyan lehet a leginkább támogatni valakit ezen az úton. Megállás nélkül olvas, egészen addig, míg a laptopja akkumulátora harminc százalék alá nem merül. Addigra kissé túlterhelve érzi magát a sok információtól, de elhatározza, hogy szeretne minél mélyebb tudást szerezni ebben a témában.