Sziasztok!

El is hoztam a folytatást. Ez a rész kicsikét borúsabb, de muszáj megismernünk Harrynek ezt az oldalát is, hogy a végére teljes képet kapjunk. És hát... A végére talán már kicsit többet sejtetek arról, ki is Harry ebben a mesében. Mi is az ő valódi munkája, amiről nem beszél Louis-nak.

Hagyjatok nyomot!

Puszi&Pacsi

Harry, ígéretéhez híven, az elkövetkező három hétben minden este segít Louis-nak vacsorát főzni. Minden este, öt és fél hat között megjelenik, készen állva arra, hogy segítsen, és hagyja, hogy főnökösködjenek felette. Ő is otthon van a konyhában, ezt Louis eléggé hamar felismerte, nem hazudott arról, hogy imád főzni, és nem bánja, hogy felajánlotta a segítségét. Hamarosan már ötletekkel is előállt, hogyan lehetne feldobni Louis receptjeit, illetve tippeket és trükköket mutat neki, hogy megkönnyítse a dolgát. Ezt Louis bárki mástól tolakodónak tartaná, de Harry lelkesedésében mégis van valami elbűvölő, abban, ahogy valóban segíteni szeretne, hogy Louis még jobb legyen. Gyakran érvel hatalmas kézmozdulatokkal, aztán még gyors Google keresésekkel is alátámasztja azokat Louis telefonján, majd diadalmas arccal integet a mobillal Louis előtt. Mindig nevetségesen boldog attól, ha az allrecipes.co.uk látszólag egyetért a technikával, ahogy például a gombákat szeleteli.

Szépen lassan, elkezdik megismerni egymást.

Harry legnagyobb része mégis rejtély marad, amit Louis nem igazán tud megfejteni. Soha nem árul el semmi igazán személyeset magáról, és annak ellenére, hogy naponta órákat töltenek el együtt, Louis még mindig nem tudja, Harry hol is él pontosan, mi a munkája, vagy mi a valódi ok, ami Fair Isle-ra vezette őt. De Louis úgy gondolja, jól van ez így. Megtudhat sok mást Harryről, apró dolgokat, amiket nem tart elég fontosnak ahhoz, hogy elrejtse őket, Louis mégis a függőjükké vált. Mint például a tény, hogy Harry nem viccelt, amikor azt mondta, a nővére az okosabb testvér kettejük közül, mert a nő oknyomozó riporter, és Harry olyan nevetségesen büszke rá, hogy szinte ő maga is belepirul, amikor a nővéréről mesél, a zöld szemei pedig rajongva csillognak. Ahogy azt a tényt is szereti, hogy valóban imádja a romantikus regényeket, mindig azokba temetkezik, amikor éppen nem a naplójába ír, és miután végzett velük, irgalmatlanul porig alázza őket, mindezt Louis nagy örömére. Egy este visszaidézte az egyik legmocskosabb szexjelenetet az egyik könyvből, és minden egyes apró kis részletet kritizált, mintha szívügyének érezte volna, hogy tisztázza a saját álláspontják, és Louis annyira nevetett ezen, hogy véletlenül még az ujját is elvágta. Harry annyira kellemetlenül érezte magát, hogy miatta esett baja a vendéglátójának, hogy bocsánatkérés gyanánt, másnap vegán banános muffinokat sütött neki. Szereti a tényt, hogy Harry imádja a zenét, és extrém komolyan is veszi a küldetését ezzel kapcsolatban., Minden este átveszi az irányítást Louis Spotify profilja felett, hogy a saját aktuális szeszélye szerint rendezze a zenéket, miközben együtt főznek. Nagyon sokszínű az ízlése, és amikor éppen nem énekli a dalokat, ami egyébként meglepően gyönyörűen hangzik a csodálatos mély hangján, akkor csak elkalandozik, és érdekességeket mesél Louis-nak az aktuális előadóról vagy épp a dalról. Mély tudással rendelkezik, és nem csak magának a zenének a művészi részéről, hanem az alatta zajló munkáról, és elkészülési folyamatról. Ez egy olyan zenehallgatási mód, amit Louis még soha nem tapasztalt, és azon kapja magát, hogy szinte csüng Harry szavain.

Cserébe Louis történeteket mesél a korábbi vendégeiről, bár ez eléggé szakszerűtlen, és valószínűleg nem is kellene csinálnia. De Harryvel lassan barátokká válnak, mert a barát, és csupán vendég közötti határvonal napról napra egyre jobban elmosódik. Így Louis lassan el is felejti, hogy szezonon kívül vannak éppen, és úgy érzi, hogy egy barát lóg vele, akinek mesél a furcsa dolgokról, szokatlan dolgokról, édes dolgokról… Mesél neki a csatározásokról és a lánykérésekről is, az összes kedvenc emlékéről a küszöböt átlépő emberekről. Harry pedig elragadtatva hallgatja, és valószínűleg fogalma sincs róla, hogy sokkal többet árul el magáról azzal, hogy ennyire figyelmesen hallgat, és ennyire érdeklik az idegenek történetei, mint gondolná. Mert bár eddig nagyon úgy tűnt, Harry szeret egyedül lenni, ebből mégis kiderül, hogy az embereket is szereti. Igazán.

Összességében elmondható, hogy Harry akkor él a leginkább, amikor Louis-val tölti az idejét a konyhában, és ezt soha nem várta volna tőle, miközben olyan csendes és szomorú volt, amikor megérkezett. Most, hogy ebben a kísérleti bajtárs szakaszban járnak, Louis láthatja, hogy valószínűleg csak félénk volt, visszahúzódó, bár a feje feletti bánat felhő még így sem oszlott el.

Időnként, Harry savanyú hangulatban, sötét karikákkal a szeme alatt jelenik meg a konyhában, és úgy mozog, mintha még a csontjai is túl nehezek lennének. Még olyankor is segítőkész, figyel Louis instrukcióira és soha nem riad vissza a kötelezettségeitől, de valójában ott sincs. Zöldséget aprít, sajtot reszel, húst süt, aztán el is mosogat egyetlen szó nélkül. Ez, amikor önmaga árnyéka, sokkal jobban felzaklatja Louis-t, mióta megismerhette Harry másik oldalát is. Azokon az estéken csak akkor nyitja ki a száját, ha éppen elfogadja Louis egyik kérését, de a kettejük között már normálisnak mondható, megszokott heccelés egyszerűen nincs jelen. A legrosszabb az egészben, hogy soha nem kommentálja a Louis által kiválasztott zenét, soha nem nyúl ragacsos kezekkel a telefonja után, hogy átvegye az irányítást, nem kér konkrét dalokat Louis-tól. Néha még udvariasan meg is kéri Louis-t, hogy nem bánná-e, ha kikapcsolnák a zenét, és ez az egyértelmű jele annak, hogy a dolgok akkor tényleg súlyosak.

Louis soha nem erőlteti.

Engedelmeskedik, és kikapcsolja a zenét, megpróbálva elfedni az aggodalmát, az együttérzését, egy érzelemmentes álarc mögé bújik, csak akkor néz rá szomorúan, amikor Harry nem láthatja.

Mindenesetre állandóan gondolkodik. Azon, hogy mi történhetett az ilyen reggeleken, amikor Harry így ébredt, és a létezés súlya annyira láthatóvá vált az arca vonásain, az ideges mozdulatain. Mindig azon agyal, mit mondhatna, ami segíthet, gondolkodik, hogyan oszthatná meg ezt a láthatatlan terhet Harryvel. Kíváncsi lenne arra, vagy létezik-e bárki, aki mondhatna valamit, ami segítene neki.

De Harry egyértelmű határokat állított fel, és Louis soha nem lépné át őket. Így az ilyen estéken Louis nem mond semmit. Mindent úgy csinál, ahogy Harrynek kényelmes, hagyja, hogy korán visszavonuljon. Maga viszi le Cliffordot a partra, és bár gyűlöli azt az intenzív csendet, ami olyankor kíséri, Harry és ő amúgy sem beszélgetnek sokat, amikor éppen a parton sétálnak.

Ezen a bizonyos estén, Harry vörös szemmel sétál be a konyhába, a testbeszéde nagyon tisztán sugallja, hogy most senki se zavarja, ezért Louis egyből munkára fogja, és meg sem kérdezi, hogy szép napja volt-e. Ehelyett hagyja, hogy Harry elkészítsen egy gyors paradicsomszószt, amíg Louis vizet forral a tésztához. Eredetileg valami olyat tervezett, amivel több a munka, valamit, aminek az elkészítése legalább egy órát venne igénybe, de tekintve, hogy Harry mennyire nyomorúságosan fest, egy pillanattal sem szeretné a szükségesnél tovább rákényszeríteni a társaságát.

Valószínűleg szeretne ezután egyenesen újra belemerülni a búslakodó gondolataiba - gondolkodik a tényen Louis szomorúan, ahogy Harryt nézi, miközben a férfi óvatosan kevergeti a szószt. Louis felsóhajt, és csatlakozik hozzá a tűzhely előtt, hogy a bugyborékoló vízbe tegye a tésztát. A válluk szinte összeér, és a csend most súlyosabb, mint valaha.

Egy idő múlva, Louis nagy meglepetésére, Harry magától szólal meg.

- Szerinted… - kezdi Harry a homlokát ráncolva a fazék előtt, de aztán megállítja magát, és csak a fejét rázza.

- Igazából, próbálok távol maradni tőle - viccelődik Louis, csak hogy megtörje a csendet. - Próbálom kerülni a szükségtelen aggodalmakat.

Ez Harry meglehetősen alkalmazkodó személyiségének a tanúsítványa, hogy Louis-t még az egyértelműen idióta, kontroll nélküli fecsegése ellenére sem szidja össze.

Pedig nem mosolyog, és a homlokráncolása továbbra is erős, még erősebb is, mint az előbb. Továbbra is lassan keveri a szószt, és figyel, hogy csökkentse a hőt, amikor az egy kicsit túl intenzíven kezd bugyogni.

Aztán megköszörüli a torkán, és újra belevág.

- Szerinted képes lennél… csak… elterelni valahogy a gondolataimat? Kérlek.

Amikor Louis ránéz - az orra egyenes ívére, az ajka vonalára, a rózsás foltokra az arcán - Harry egyértelműen összeszorítja az állkapcsát.

- Persze - válaszol Louis, mielőtt egy hosszú és fordulatos történetet kezd mesélni a testvéreiről.

És egy pillanatra sem áll meg.

Befejezik a főzés, és Louis beszél. Leülnek, hogy egyenek, és Louis beszél. Befejezik a vacsorát, és Louis beszél. Csak fecseg és fecseg, miközben százszázalékosan biztos abban, hogy Harry egyetlen szavára sem figyel. Mesél Lottie-ról és a sminkes karrierjéről. Mesél neki mindkét ikerpárról, és minden balhéról, amit kiskorukban elkövettek. Beszél a pelenkákról, a fürdetésről, és az esti mesék idejéről is. Mesél az első munkájáról, aztán a másodikról, majd a harmadikról is. Beszél arról is, hogy újra és újra, mindenhonnan kirúgták, mielőtt a saját maga főnöke lett. Egészen addig beszél, míg a tányérjaik kiürülnek, a torka pedig bereked.

Harry kísértetiesen hallgat.

Amikor végeznek az evéssel, Harry az ajtó felé pillantgat, és a csuklóján lévő gumikarkötővel játszik, néhányszor a bőrének csattintja, ami egyből pirosodni kezd.

Louis meglepetésére, Harry megint megszólal, miután megköszörüli a torkát.

- Öm… Nem lenne gond, ha ma rád bíznám a mosogatást? - kérdi, és egy kissé még zavarba is jön a kéréstől.

- Természetesen, nem gond - válaszol Louis kedvesen, miközben úgy érzi, Harry közel áll a síráshoz, annyira megkönnyebbült ettől.

Egy másodperc múlva el is tűnik a konyhából, hogy az épület mélyébe vesszen.

***

Minden remény, amit Louis ápolt arról, hogy Harry hangulata jobb lesz, miután kialudta magát, a semmibe foszlik, amikor a férfi kialvatlan szemmel sétál le a főlépcsőn, mintha egyáltalán nem aludt volna. A haja kócos, minden irányba meredezik, amerre valószínűleg beletúrt az éjszaka folyamát, és a szeme alatti sötét karikák rosszabbak, mint valaha. Egy elnyűtt, fehér Rolling Stones pólót visel, ami mostanra már teljesen ki van fakulva, és egy akkora lyuk van a mellkasán, hogy Louis biztos benne, hogy képes lenne látni a mellbimbóját. Erre egy bézs színű kardigánt vett fel, amit nem gombolt be, és persze viseli a hűséges, zöld kabátját.

- Helló! - köszön hangosan Louis a recepcióról, és még rá is mosolyog.

Harry csak bólint válaszul, alig néz Louis felé, és máris másfelé kapja a tekintetét. Füttyent egyet, és Clifford már szalad is felé a folyosóról, hogy egyenesen Harry Adidas nadrágjának a zsebét kezdje szimatolni. A férfi is elkezdte ott hordani a csemegét a kutyának, éppen úgy, mint Louis.

Már csak egy pillanat választotta el őket, hogy egyetlen szó nélkül hagyják el az épületet, amikor Louis utánuk kiált, hogy várjanak.

Harry az ajtóból hátrafordul, és értetlenül néz Louis-ra, aki úgy szalad át a folyosón, majd a nappalin, hogy az sem érdekli, mennyire őrültnek tűnhet. Megragad egy vastag kék sálat a fogasról, és visszaszalad a bejárathoz. Amikor odaér, kényelmetlenül Harry nyakába tekeri, anélkül, hogy a szemébe nézne.

- Eléggé hideg van ma - magyarázza el gyorsan, miközben megköti a sálat. - Nagyon lehűlt a levegő, és a szél is erős, különösen a víz mellett. Szükséged lesz rá, hidd el.

Az utolsó szavaknál felnéz Harry arcára, de nem igazán képes érzelmeket kiolvasni az vonásaiból.

- Köszi - motyogja Harry, és az arca elé húzza a sálat.

- Nincs mit - válaszol Louis, ahogy Harry az ajtó felé fordul, hogy kinyissa. - Jó sétát! - kiáltja még Harry után.

Még annak ellenére is rosszul esik neki, hogy semmilyen választ nem kap, hogy valójában nem is számított rá.

Éppen az egyik szobát porszívózza, miközben egy hatalmas szennyeskocsi, és friss huzatok, törölközők várakoznak a folyosón, amikor Harry újra megjelenik. Louis meglepetésére, nem sétál tovább a folyosón, hogy egyenesen a szobájába menjen. Ehelyett a küszöbre lép, és a kardigánja zsebébe rejtett kezekkel az ajtófélfának támaszkodik. Louis próbálja megakadályozni, hogy Harry a bámulásával elvonja a figyelmét a munkáról.

Ennek ellenére nem igazán tud koncentrálni, a szívdobbanásai valahogy hangosabbak, mint maga a porszívó, ahogy idegesen próbál emlékezni, miként kellene viselkednie, amikor ilyen módon figyelik őt.

Végül, amikor ügyetlenül éppen az ágy alá hajol, egy örökkévalóságnak érzi, ahogy Harry közben csak… bámulja őt, ezért kikapcsolja a gépet, és szórakozott mosollyal néz fel a férfira.

- Segíthetek? - kérdi, egyik kezét csípőre téve, a másik kezében pedig még mindig a porszívót tartva.

Harry csak pislog.

- Szükséged van valamire? - erőlteti tovább Louis, de még mindig nem barátságtalanul.

- Nem, nem… én csak… - néz körül Harry, és a súlyát még mindig enyhén az ajtónak dönti. Aztán átnéz a válla felett, vissza a folyosón lévő szennyeskosár felé. - Miért cseréled le az ágyneműt minden szobába, ha egyedül én vagyok itt? - kérdi, és nyilvánvaló, hogy nem ezért bámulta úgy Louis-t, aki úgy dönt, hogy mégis elfogadja ezt “magyarázatként”.

- Nos, most is nyitva vagyunk, nem igaz? - mondja, újra bekapcsolva a porszívót. - Nem lazsálhatok egész nap. Mi van, ha valaki csak úgy megjelenik délután, és szobát keres? Beeső vendégek előfordulnak. Mármint… Te vagy az élő példa erre.

- Igaz - kuncog Harry, de nem túl hangosan. Inkább hangzik egy megszokásnak, mint bármi másnak, és Louis nagyon utálja, amikor ezt csinálja. Inkább vészelné át a Harry nevű vihart, mint hogy elviselje ezt a híg, hamis változatot.

Louis egy pillanatra ránéz. Komolyan.

Jobban néz ki, mint előző este, és annál is sokkal jobban, mint ma reggel. Talán nem fog olyan őszintén nevetni, amit Louis mostanra már megszokott, de már nem tűnik annyira nyomorúságosnak. A sötét karikák a szeme alatt nem tűntek el varázsütésre, és a haja még mindig kócos, de most inkább tűnik természetesnek, szélfúttnak, mintsem olyannak, amit idegesen túrtak össze. Nyugodtabbnak is néz ki, és egészséges pír virít az arcán. Kétségtelenül a szél munkája, de ettől mégis egy kicsit jobban fest. Jól néz ki, tényleg, még ha egy kicsit fáradt is. Nem úgy, mint aki két másodpercre van attól, hogy elsírja magát, amit Louis mindenképpen javulásnak tekint.

- Segíthetek? - kérdi Harry, a szoba felé intve.

- Nem kell ezt tenned - feleli Louis a homlokát ráncolva, miközben utolja magát azért,, hogy ez már szinte az új szavajárása Harry mellett.

Ráadásul Harry ajkai felfelé kunkorodnak, és bár ez még nem nevetés, nem is egy teljes mosoly, de őszinte, ez biztos. És ez mindent szebbé tesz.

Harry az ajkába harap, mielőtt bólintana.

- Tudom.

- Komolyan beszélek - erősködik Louis, elég hangosan, hogy a porszívón át is hallani lehessen. Végre eljut a szoba utolsó sarkába is, miközben Harrynek magyaráz. - Ha ez… valamiféle vezeklés a tegnap esti mosatlanok miatt, akkor tényleg, komolyan nincs szükség rá.

Befejezi a beszédet, és kikapcsolja a porszívót, aztán kihúzza a konnektorból.

Harry erre egy kissé félénken mosolyog rá.

- Tudom - ismétli meg, ezúttal egy kicsit erőszakosabban. - Ez nem amiatt van, hidd el. Csak… szeretném lefoglalni magam. És segíteni.

- Nos, erre nem mondhatok nemet, igaz? - kérdi Louis, ahogy Harry felé sétál, és gyengéden meglöki a bicepszét. Megragadja a szennyeskosarat, hogy Harrynek adja, ő pedig magával viszi a tiszta huzatokat a szobába. - Mit gondolsz, össze tudnád hajtogatni azokat a törölközőket rendesen? Én megcsinálom az ágyat.

Harry csak bólint, követi Louis-t a szobába, és leül az egyik sarokba tolt karosszékbe hajtogatni. Széttárja a lábait, és a kosarat közéjük teszi a padlóra.

- Tudod - kezdi a beszélgető stílusban, ahogy a fotel virág mintáját nézi. - Van egy öltönyöm, pontosan ugyanilyen mintával.

Louis megakad a mozdulatban, miközben éppen egy párnahuzattal bajlódott, és Harryre bámul.

- Komolyan? - kérdi, több kíváncsisággal, mint ítélkezéssel a hangjában, ahogy lenéz a szóban forgó bútor darabra, amit a legtöbb barátja, és családtagja csak “nagyi karosszék”-nek csúfol.

Semmi igazán vad, csak egy halvány türkiz háttér, és előtte virágminták a a rózsaszín különböző árnyalataiban. Nem tagadhatja, hogy merész választás a divatban.

- Igen, szép - bólint Harry.

- Nem mondtam volna meg, hogy olyan fiú vagy, aki ilyen extrém mintákat választ, Twist, de mindenesetre érdekes - viccelődik Louis. - Ez végülis magyarázat arra, hogyan találod meg mindig a legőrültebb pulóvereimet.

Harry elpirul, majd lenéz a kosárba, hogy megfogjon egy törölközőt és tökéletesen összehajtogassa. Louis-nak nem kellene ennyire lenyűgözöttnek lennie, hiszen ez csak hajtogatás, de ezelőtt csak olyan segítségei voltak, akik egy cseppet sem törődtek a szögekkel, vagy azzal, hogy szépen mutasson a végeredmény, ezért nem tehet róla, de nagyra értékeli Harry mozdulatainak tökéletességét.

- Valóban nagyon szeretem az őrült mintákat - teszi hozzá Harry zavar nélkül.

Louis bólint, és felhúzza a kezében lévő huzatot az egyik párnára.

- Ez nagyszerű - válaszol. - Jó vagy ebben - mondja még, a hajtogatásra célozva.

Harry felhorkant, és egy újabb, tökéletesen hajtott darabot tesz a fotel karfájára.

- Ez csak hajtogatás - mondja egy kis ellenszenvvel a hangjában. - Nem atomfizika. Minden idióta meg tudja csinálni.

Erre Louis hangosan felnevet.

- Ó, édesem, meg lennél lepve! Az egyik haverom, Stan? Azt hittem, megbízhatok benne törölköző bizniszben. Hatalmas hiba volt. Óriási. Bár tény, hogy minden ilyen jellegű munkát a barátnője csinál neki, és eléggé biztos vagyok abban, hogy soha életében semmit sem hajtogatott még össze, ami… rendkívül kínos és szánalmas a részéről. De feltételezem, én voltam a hibás, mert azt hittem, rábízhatok egy ilyen alapvető feladatot.

Szétárad a melegség Louis mellkasában, amikor Harry őszintén felnevet a szavaitól. Napok teltek el, hogy utoljára hallotta, és nem is biztos, hogy tudni akarja, miért ekkora megkönnyebbülés számára, hogy újra hallhatja.

- Ez valóban kínos rá nézve - ért egyet Harry.

- Aha. Épp ezért, ne becsüld le a munkád. Nem mindenki ilyen pontos. Még olyanok sem, akiknek van tapasztalata - viccelődik Louis.

Harry megvonja a vállát, és egy újabb tökéletesen hajtott törölközőt tesz oldalra.

- Sok időt töltöttem már hotelekben - árulja el. - Csak tanul valamit az ember néha, nem?

- Igaz - ért egyet Louis. Ennek nem kellene meglepnie, tekintve a tényt, hogy Harry már mondta korábban, mennyit utazik, mégis, valamiért az új információ tudatában érzi az izgatottságot.

Egy ideig csendben folytatják a munkát, Louis pedig éppen a lepedő felhúzásával szenved. Harry dúdol egy dallamot, egy szomorú balladát, és Louis megesküdne rá, hogy korábban már hallotta, de nem tudja megnevezni.

- Why are we always fucking running from… the bullets… - énekli Harry, és Louis megkockáztat felé egy óvatos pillantást.