Sziasztok!

Megérkeztem a következő résszel, az akció ebben sem maradt el, bár ez másmilyen akció volt. :DD Köszönöm, hogy megint sokan velem vagytok, és mindig elhalmoztok a csillagokkal és kommentekkel, ez a legjobb ebben az egészben. Nagyon inspiráló!

Még azt is elmondanám itt, krábban nagyon sokan követtetek az larrys instagram fiókomon, amin imádtam kapcsolatba lépni veletek, de az insta valami mondvacsinált szar indokkal törölte, szóval VISSZATÉRTEM! :D Az új instámat @sophieanneofficial névvel találjátok meg, ugyanezt a profilképet használtam, hogy könnyű legyen, ott is várlak titeket, minden nap online vagyok, zaklathattok bármivel, visszazaklatok bárkit, és hamarosan két nagy meglepivel is jelentkezem ott, szóval talán érdemes máshol is tartanunk a kapcsolatot : ))) Várlak titeket.

Puszi&Pacsi

Mire reggel felébredek, Harry már nincs mellettem. Amin persze cseppet sem lepődöm meg. Valójában sokkal inkább meglepett volna az, ha turbékoló párocskaként ébredezünk egymás karjaiban, vagy esetleg egy csésze kávé és ágyba hozott reggeli illatára nyitom ki a szemem.

- Alek, át tudnál jönni egy kicsit? - kérdem tőle, miután rekedt reggeli hanggal csak egy nyögést hallat a telefonba.

- Aha - morogja, és kinyom.

Mire átér és elterül a kanapén, már lefőzök mindkettőnknek egy adag kávét a bekészített alapanyagokból. Nem egy drága kávézó frissen őrölt brutál feketéje, de arra jó lesz, hogy felébresszen.

- Hogy van a vállad? - kérdi, miután elfogadja a felé nyújtott csészét, és beleszürcsöl.

- Fájdogál.

- Vagyis majd' beszarsz a fájdalomtól? - húzza fel az egyik szemöldökét, én pedig elmosolyodom.

- Az biztos, hogy a gitározás holnap este nem lesz egy vattacukor álom.

- Lehet, hogy jobb lenne, ha lemondanánk a holnapit. Beszéljünk Daviddel. Ő tudni fogja, mi a teendő.

- David teendője boldoggá és kielégültté tenni téged, bébi - paskolom meg a combját miután mellé ülök, és dobok felé egy játékos puszit. - Ezt pedig bízd ide.

- Miért érzem úgy, hogy sokkal jobb lett volna, ha inkább tovább alszom, és nem felelek a hívásodra?

- Mert a megérzéseid sosem csalnak.

- Mégsem hallgatsz rám - forgatja meg a szemeit, és kortyol még egyet.

- Nem mindig - korrigálok, hogy enyhítsek egy kicsit a szurkálódásán.

- Miért vagyok itt?

- Segítened kell - teszem le a poharam az asztalra, és az egyik lábam felhúzva, felé fordulok. - Van egy kis megoldásra váró problémánk.

- Nekünk, vagy csak neked?

- Ez egy összetett kérdés. Történetesen csak az enyém, de ha nem találunk valami kiutat, rövidesen mindkettőnk gondja is lehet.

- Na jó, ehhez én még álmos vagyok - sóhajt egy nagyot, kiissza a csészéjét, és ő is felém fordul. - Ki vele.

- Megismertem valakit...

- A jó életbe! - mordul fel széttárt karokkal. - Miért van az, hogy a gondunk sok esetben így kezdődik "megismertem valakit"? Megtanulhatnád már kontrollálni a farkad.

- Ha meglátod a srácot, megérted, miért olyan lehetetlen, amit kérsz - mutatok rá, ő pedig elmosolyodik. - A baj viszont nagy. Akahiro kis kedvence.

- Mi van? - súgja felem, de szerintem csak mert felindultságában annyira nem akar üvölteni, hogy elveszti minden hangját. - Neked tényleg elmentek otthonról?

- Mintha ő is ezen a véleményen lenne... Tulajdonképpen a fiú keresett meg engem - próbálok enyhíteni a dolgon, bár tudom, hogy ez most esélytelen lesz. - Alek, ő más, mint a többi.

- Miben más? Abban, hogy magasabb az ára, mint a többinek? Ha megdugod, most nem csak párezer dollárod bánja, hanem az életed?

- Ja - bólintok, mert tökéletesen összegezte a dolgot. - Éppen ez a gond.

- Várj - szegezi rám a mutatóujját, lassan feláll, némán körbesétálja a kanapét, és megáll az oldalamnál. A barátomnak bőven van drámai érzéke. - Könyörgöm, Louis, mondd, hogy még nem dugtad meg!

- De nem szeretek hazudni neked - nézek rá olyan boci szemekkel, mint még soha, de nem sokat segít.

- Ó, hogy az a... - rúg a mellettünk lévő dohányzó asztalba, ahol a csészék és kanalak hangos csörömpölése nyomja el a káromkodása végét. Még néhány másodpercig csak áll mellettem, aztán vesz egy nagy levegőt, és leül az asztal szélére. - Elmondanád, hogy mégis mit gondoltál? És mi a terved?

- Azt gondoltam, hogy ez egy jó móka, és szeretek veszélyesen élni. Legalább érzem, hogy élek. De valahol félresiklott a dolog.

- Elárult a srác? - néz rám riadtan. - Kém volt? Egy nyomorult tégla?

- Mi? Dehogyis! - legyintek felé. - Voltak pillanatok, amikor én is ezt hittem, de biztos vagyok benne, hogy nem így van.

- A te világodban nincs olyan, amiben teljesen biztos lehetsz - ingatja meg a fejét. Nagyon feszült. Összekulcsolva tördeli azokat a szép, hosszú ujjait, és rázza a lábát.

- Nyugodj meg, Alek - teszem a kezem az övére, mire mélyen a szemembe néz, és talán mintha egy hajszálnyival kevésbé lenne ideges. - Pontos tervem még nincs, de a fiú csempészáru. Még gyerek volt, amikor megvették. Amerikából hozták.

- Jézusom - hüledezik a szavaimon. - Louis, mennyi idős ez a fiú?

- Olyan húsz körülinek saccoltam - harapom be a szám kajánul mosolyogva a legjobb barátomra.

- Te nem vagy kerek - nevet rám, és már nem tudom eldönteni, hogy ez egy barátságos vagy nagyon frusztrált nevetés lehet. Azt hiszem, teljesen összezavartam szegényt. - Kockáztatod az életed egy tapasztalatlan kölyökért? Mit vársz tőle?

- Hát vannak elképzeléseim - dörzsölöm össze a tenyerem színpadiasan. - Viccet félretéve. Alek, nem tudom elmondani, mi a fene ez a dolog. Ahogy először megláttam, valami megmagyarázhatatlan nyomot hagyott bennem. Pedig még csak nem is egy egyszerű eset.

Biztos láthatta az arcomon, hogy mi jutott eszembe, mert most ő szorítja meg a kezem, és sokkal lágyabban szól hozzám.

- Tartasz tőle, hogy megismétlődhet?

- Miről beszélsz? - húzom ki az ujjaim a szorításából, és a szobaszervíz menükártyájáért nyúlok, hogy nézzek magamnak valami reggelit. - Harry a yakuza tagja. Ki van képezve. Az a dolog nem ismétlődhetne meg.

- De... - kezdi, mire én összecsukom az étlapot, és a szavába vágva akadályozom meg, hogy túl sokáig beszélgessünk valamiről, amiről egyáltalán nem akarok.

- Nincs semmilyen de! - förmedek rá, amitől kihúzza magát az asztalon ülve. - Ő nem kapott semmilyen tréninget. Annyit konyított csak az önvédelemhez, amennyit én tanítgattam neki. Az én faszságaim áldozata lett, és nem menthettem meg, de ez többé nem fordul elő.

- Ezért inkább ellenséges maffiatagokat cibálsz az ágyadba? - kérdi gúnyosan, én meg csak megrántom a vállam.

- Nem volt tervben a srác - dünnyögöm, miközben a fülemhez emelve a kagylót bediktálom a reggeli kívánságaimat két főre, aztán visszahuppanok a kanapéra. - Az meg még annyira sem, hogy egy kis szórakozás után is érdekelni fog a sorsa.

- Van valamilyen ötleted?

- Van - bólintok, bár egyáltalán nem vagyok meggyőződve róla, hogy működni fog. Inkább csak úgy gondolom, hogy ez az egyetlen lehetőségünk, hogy ne üldözzék Harryt a fél világon át. - Megveszem tőlük.

- Zseniális terv - nevet fel, de a hangjából csak úgy csöpög a gúny. - Következő kérdés: Mi van, ha a fiú nem eladó?

- Erre is van egy tervem - húzom fel az egyik szemöldököm. - Hamarosan csempész szállítmány halad át Oroszországon. A mi engedélyünket kérték hozzá, és át is fogjuk vizsgálni a rakományt. Elintézem, hogy találjunk benne pár olyan dolgot is, aminek nem kellene ott lennie, és apámat csúnyán felbosszantja. Aztán felajánlom nekik, hogy elintézem a dolgot, ha mondanak egy árat Harryre.

- Neked elment az eszed - ingatja a fejét, és az ablakhoz sétál. - Nem fogják eladni neked a gyereket, ha egyszer tudni fogják, hogy jogtalanul bukott meg az áru.

- Szerintem meg lehetne ezt szervezni. És megköszönném, ha a gyerek szót nem használnád, valójában nem tudjuk, mennyi idős - tördelem az ujjaim. Nagyon sok a buktató ebben a történetben, ezt aláírom. De egyszerűen nincs más ötletem, hogyan szabadíthatnám ki őt onnan.

- Nézd, megértem, hogy kétségbeesve próbálsz valami tervet kovácsolni, de inkább az eszedet használd, és ne a farkad. Jól láthatóan az nem képes ésszerű döntéseket hozni. Ehhez bombabiztos akció kell, ez pedig nem az. Olyan, aminek nincs rizikója. Minden szál elvarrva.

- De nincs idő ilyesmire. A yakuza nem boltol velünk túl gyakran. Mi van, ha csak hónapok vagy évek múlva kérik újra az engedélyünk és segítségünk? Addig várok? - túrok bele idegesen a hajamba, és a sebem is megfeszül, ahogy közben megpróbálom széttárni a karom.

- Zayn az adósod lett - fordul felém, és karba teszi a kezét. - Kérj tőle segítséget. Ti ketten vagytok a legjobbak. Ha együtt kieszeltek és biztosítotok egy akciót, akkor annak sikerülnie kell.

- Ő lenne az utolsó, akihez fordulnék ezügyben - morgok, amikor kopognak az ajtón, én pedig elindulok, hogy addig se kelljen agyalnom.

- Na és ha ő az utolsó, akkor kik állnak előtte? - kérdi mellém ülve a kanapén, és magáévá teszi a saját részét a gőzölgő rántottából. - Talán sorban kellene haladnod.

- Azt teszem - bólogatok teli szájjal. - Te voltál előtte.

- És Igor?

- Ő soha nem hagyná, hogy az életemet vagy a családunk befolyását veszélyeztessem egy pasiért - rázom meg a fejem. - Vagy akár egy nőért.

- Nos akkor barátom, tényleg nagy szarban vagy - lengeti felém a villáját, én viszont csak elhúzom a számat válasz helyett. Pontosan tudom, mekkora szartengerbe ástam bele magam. A józan ész azt diktálná, hogy gyorsan hátráljak ki az egészből, tudjam le azt a néhány koncertet, ami az országukban lesz, és menjek innen a fenébe. Meg is tenném simán, ha nem akarnék olyan rohadtul újra elrejtőzni Harry zölden csillogó szemeiben. - Tudod, hogy mindig melletted állok, de most azt mondom, hogy beszélj Zaynnel. Ezt az egy esélyt látom.

- Nagyszerű.

Miután Aleksei magamra hagyott azzal az ígéretemmel, hogy még ma megbeszélem a dolgaimat Zaynnel, egy fél napig csak ültem a kanapén, és bámultam magam elé. Egy doboz cigit is elpusztítottam már. Rohadt nagy szarban vagyok, és többször is eldöntöttem magamban, hogy nekem ez a dolog talán nem is ér ekkora kockázatot. Szép a fiú. Több is, mint szép, de vajon ha kijutnánk ebből a beteg környezetből, akkor is megtalálnánk az utat egymáshoz? Képes lennék valakit újra annyira szeretni? Egyáltalán akarok valakit is annyira szeretni? Fer lenne tőlem az, ha meggyaláznám az iránta érzett, és mai napig fájdalmas érzéseket?

Az ő emlékével próbáltam meggyőzni magam. Újra és újra megerőszakolta az agyam, ahogy felidéztem a halála pillanatait. Olyan ostoba volt. Annyiszor elküldtem, és megmondtam neki, hogy felejtsen már el, és hagyjon békén. Én nem az vagyok, aki az ő naiv és kristálytiszta lelkéhez való. Nem hitt nekem. A sors undorító fintora, hogy mégis igazam lett. Azt a hófehér lelket egyből bemocskoltam és eltorzítottam, amikor végül megadtam magam. Boldog volt, a csodálatos szemeiben mindig megmártózhattam, hogy lemossam magamról az aznapi szörnyűségeket. Tudta, milyen életet élek, és mégis odaadóan bújt a karjaimba minden éjszaka.

Ahogy a hangja a fejemben cseng, és a mosolya felvillan a szemeim előtt, elködösül előttem minden. Mintha pára ülne ki a szemgolyóimra, és amikor a testem arra kényszerít, hogy pislogjak, végigfolyik az arcomon. Szánalmasnak érzem magam, hogy még mindig... Hogy még azóta is csak a sebeimet nyalogatom, pedig már rég túl kellene lennem rajta. Már meg kellett volna gyógyulnom. Talán csak azt keresem ebben a fiúban. Egy gyógymódot. Nem tudom, mi a fenét gondoltam, de Alekseinek igaza van. Ez az egész túl kockázatos. Nem biztos, hogy ér ennyit ez a srác. Ahogy az sem, hogy szeretném, ha a gyógyszerem lenne. Hogy szeretném őt teljesen elfelejteni Harry karjaiba menekülve. Az önmarcangolás valahogy sokkal jobbnak bizonyult. Legalább valamilyen szintű büntetés azért, mert hagytam, hogy az elcseszett életem áldozata legyen. Harry élete már így is el van baszva, miattam aztán nem lesz ennél is szarabb. Ezzel nyugtattam magam egészen eddig, de ez egy faszság. Aleknek igaza van, ez egy halálos küldetésnek ígérkezik.

Mivel elrendeztem magamban ezt a dolgot, még mielőtt talán a legnagyobb ballépést elkövettem volna, és megosztom a dolgot Zaynnel, úgy döntök, hogy ideje egy kicsit kikapcsolni az agyam, és rápihenni a holnapra. Azt szokták mondani, az alvás felgyorsítja a gyógyulási folyamatokat. Hát akkor szent gyógyító, most gyorsan keríts hatalmadba! Elterülök az ágyon, de még mielőtt lecsuknám a szemeimet, bekapok egy, kettő, három fájdalomcsillapítót. Biztosra megyek. Így legalább mélyen alszom majd.

A semmitmondó szürkés álmomba furcsa suttogások és érintések kúsznak be. Egyre hangosabbak. Mintha esne az eső, és valaki a fülembe motyogna. Nem értem, mit mond, de minden erőm összeszedve próbálok fókuszálni a szavakra. Ahogy egyre gyorsabban kapaszkodok ki az álomvilágból, és kezdek újra a valósághoz tartozni, már az ajkak simítását is érzem a fülemen, ami a hangokhoz tartozik.

Szinte fáj kinyitmon a szemeimet. Talán a három gyógyszer egy kicsit jobban kiütött, mint amire számítottam. A szoba teljesen sötét. Csak Tokio hatalmas ledpaneljei villognak, pillanatokra láttatva a környezetem. Egy kéz kúszik a pólóm alá, nagyon vigyázva a sebemre. Tudja, hogy megsérültem. Aleksei?

Lassan a hátamra fordulok, ő pedig hagyja. Biztosan azért jött, hogy megkérdezze, mire jutottam Zaynnel. Milyen boldog lesz, ha megtudja, hogy letettem az egészről. Jóízű nyújtózkodásomat, és még mindig fáradt szuszogásomat a szemeim vészes sebességű kipattanása szakítja meg. Forró ajkak tapadnak a számra, és hideg kezek fogják marokra a hamis "reggeli" merevedésem.

Egy fájdalmas mozdulattal felkapcsolom a jobbomon éppen kapóra jött lámpát, hogy megnézzem magamnak azt, aki kihasználni készül az éj leple alatt.

- Remélem ezt nem hagyod bárkinek, aki betéved hozzád a sötétben - suttogja támadóm a számba. Fogalmam sincs, hogyan tud folyton úgy bejutni hozzám, hogy arról senki se tudjon, de valami emberfeletti tehetsége van benne.

- Hiszed vagy sem, nem túl gyakori az ilyesmi - válaszolok rekedt hangon, ő pedig nem hagy nekem túl sok időt, hogy magamhoz térjek. De még arra sem, hogy köszönjek neki. Kirántja a lábaim közé csavarodott paplant, és már érzem is, hogy lehámozza az alsóm.

- Egy szavadat sem hiszem, Tomlinson - néz rám egy nagy mosollyal, aztán lehajol, hogy a nyelvével tegye tiszteletét a hasamon, és olyan gyorsan tér át a farkamra, hogy az álomszilánkokat kipislogni sincs időm a szememből. - Tisztában vagyok vele, hogy a fél világ megfordult már a gatyádban. Korra és nemre való tekintet nélkül.

Beleremegek, ahogy ezt úgy dörmögi el, hogy közben a merevedésem végét a szájában tartja.

- Ez kicsit erős - sóhajtozok, mert képtelen vagyok kontrollálni magam. Szeretném az álmosságra fogni, de szerintem akkor sem tudnám, ha a nappaliban támadott volna le tévénézés közben. - A nemet sosem váltogatom.

A válaszomra felmordul, és marokra fogva a golyóimat a tövétől a csúcsáig végignyalja a mostanra már lüktető farkam. Olyan vadul veszi kezelésbe, hogy csak egy nyikkanásra vagyok képes. Még a hang is a torkomra akad.

Percek alatt éri el, hogy el akarjak élvezni, de mielőtt bekövetkezne, abbahagyja, és a száját szárazra törölve magasodik fölém. Kínzóan lassan vetkőzik le a lábaim közé fészkelve magát, egy percre sem elszakítva a tekintetét az enyémtől. Le kellene állítanom, és elküldenem. De itt van, amire vágytam. Elbújhatok minden szar elől azokban a sötét szemekben, míg engem néznek. Nem bírok magammal, és felemelkedem, hogy a száját követeljem, de a nyelvével csettintve elhúzódik, mielőtt elérhetném.

- A betegeknek feküdniük kell, és nem túl sokat mozogni, hogy gyorsan meggyógyuljanak - bólogat a mindenttudás doktoraként, én pedig csak nyelni tudok, annyira kívánatos ezekben a pillanatokban. Már csak az alsója van rajta, amin áttetszik hasonlóan kemény erekciója. Hozzá akarok érni.

- Nem vagyok beteg - forgatom meg a szemem, és már mozdulnék, amikor a fejét csóválva a csuklóim után kap, és egy isten tudja honnan előkapott bilinccsel az ágykerethez kötöz. Felszisszenek, ahogy a karom hátrafeszül, ezzel kényelmetlen helyzetbe kényszerítve a sérülésem.

- Ha teljesen egészséges vagy, akkor ezzel sincs bajod, igaz? - villantja rám újra a most már sokkal sötétebben csillogó szemeit. A mellkasomtól indulva végigsimít a hasamon, aztán lassítva a tempón a péniszem is kitünteti ezzel a kínzó figyelemmel, hogy aztán magabiztos ujjaival a térdhajlataim alá kapva hirtelen emelje meg a csípőm annyira, hogy nyelvét a jelenleg legérzékenyebb pontjaimon járathassa körbe.

Mikor kiélvezkedte magát az én szenvedésemen, egy féloldalas mosollyal végre az ő farka is előkerül az undorítóan sokat takaró gatyából. Marokra fogja, és el kell tátanom a számat egy pillanatra, ahogy van szerencsém végignézni a következő pillanatokat.

Lassan és érzékien simogatja magát annak érdekében, hogy saját nyálával minél síkosabbá varázsolja a merevedését, én pedig lassan a látványra is elélvezek.

Amikor befejezte a saját maga felkészítését is, a combjaimra markolva ránt lejjebb magához, amitől a karjaim megfeszülnek, én pedig felmordulok a vállamba nyilalló éles fájdalomtól. Harry csak ördögien elmosolyodik, amitől teljesen elfelejtem az előbbi kínom, ahogy egyetlen lassú, de céltudatos mozdulattal tövig eltűnik bennem. Csillagok, amiket látok? A pokol egyik angyala tett magáévá, mégis a fenséges csillagok közt érzem magam.

- Énekelj csak nekem, édes - lihegi, egyre gyorsabb sebességre kapcsolva az iménti elnyújtott nyögésemre célozva. Teljesen kikészít ez a kölyök. Kevés olyan emberrel találkoztam eddig, akik többszöri együttlét után is tudtak meglepetést okozni, de ez a fiú képes rá. Ránézésre meg nem mondaná senki, hogy milyen domináns tud lenni. Tetszik ez a báránybőrbe bújt farkas imidzs. Órákig is el tudnám nézni a bájos arcát, amit ártatlan göndör haja keretez, ezzel adva neki kisfiús álcát, aminek készséggel be is dőltem rögtön az első pillanatban.

Egy lélegzetvételnyi időre sem áll meg, vagy lassít. Ha most szabadok lennének a kezeim lehet, hogy reflexből lenyúlnék, hogy vegyen vissza egy kicsit, mert ez így gyors lesz, de a béklyóim megakadályoznak ebben, a hangom pedig elhagyott valahol az első perc vége felé. Azóta csak artikulálatlan motyogásra vagyok képes, amivel a mindenható nevét tisztelem meg különféle szitokszavakkal megspékelve, vagy éppen torokból előtörő nyögésekre egy-egy erősebb lökésre.

Eddig végig engem figyelt, de most ő is elengedve végre egy nagyobb nyögést, hátra ejti a fejét, és összeszorítja a szemeit. Közel van. Én meg nem tudom mozdítani a kezem, hogy magamon is segítsek. Nem lesz ez így jó, baba.

- Louis... - zihálja a nevem a plafonnak, elnyílnak az ajkai, és egyre nagyobbakat sóhajtozik. Könyörögni akarok, hogy érjen hozzám, és mintha elméink egy közös síkon egyesülnének, a gondolatbeli sikolyaimat meghallva, még mindig felszegett állal, de résnyire nyitott szemekkel rám pillant. Eddig mindkét kezével a lábaimat szorongatta, de most egyiket a vállára teszi, hogy így engem tudjon valami egészen másfajta villódzó fényekkel felturbózott sötét világba taszítani. Ha ez lehetséges volt még egyáltalán, az előbbinél is gyorsabb tempóra kapcsol, én pedig fogalmam sincs, milyen hangosan élvezek el a kezei közt, teljesen kiszolgáltatva neki, ahogy a fülemben dübörgő vérem, és a szemeimet szolgálata alá parancsoló sötétség süketté és vakká tett minden más ingerre magam körül. Csak az élvezetre tudtam összpontosítani, és amikor megpróbáltam visszatérni egy olyan helyről, ahol legszívesebben egy ingatlant is vásárolnék, hogy örökké ott maradhassak, meghallom végre az ő hangját is, ahogy újra a nevem üvöltve feszülnek meg az izmai. Egyik kezével a csípőmre támaszkodik, másikkal pedig a combomba mar, a pillanatban, amikor utoljára süllyed tövig bennem.

Reszketéséből újra erőre kapva egyenesedik ki, és hatalmas ürességet hagyva bennem eltávolodik tőlem. Egy csattanással letépi magáról a gumit, amiről halovány elképzelésem sincs, hogy mikor vette fel, és csodálatos ívben hajítja be a szobai szemetesbe. Mielőtt még mellém hanyatlana, aprókat hümmögve, a nyelvével takarítja fel a hasamról az elmúlt talán egy óránk egyetlen megmaradt bizonyítékát.

- Olyan finom, mint a hangod, amikor alattam vonaglasz - leheli, miközben a nadrágjából kikutatott kulccsal kiszabadít a rabságomból.

- Ez nagyon nyálas volt - vigyorgok rá, és lassan emelem vissza a kezem egy kényelmesebb pozícióba, de minden mozdulat kínzó fájdalommal jár. Észre sem vettem, hogy ennyire tiltakozott a sebem ez ellen az egész ellen. Egy göndör herceg teljesen elterelte a figyelmem.

Nem szólal meg, és próbál továbbra is olyan nemtörődömnek tűnni, mint amikor kikötözött, de a szemében látom, hogy aggodalmasan járatja a tekintetét az arcom, vállam és csuklóim közt, amibe vörös csíkokat hagyott a bilincs.

Végül néma marad, és minden dominanciáját hátrahagyva a karjaimba furakszik, és egy lágy csókot felejtve a számon a mellkasom ép felére hajtva a fejét, szorosan ölel magához. Apró csókokat érzek a bőrömön, és ez megmosolyogtat. Lehunyom a szemem, veszek egy nagyon mély lélegzetet, és a plafonra emelem a tekintetem.

- Minden rendben? - emeli meg egy kicsit a fejét, de egyből vissza is bújik.

- Igen - felelem, és mintha a testem magától cselekedne, belecsókolok a hajába. - Csak egy utálatos beszélgetés vár rám a világ legutálatosabb mostoha testvérével.

Nem értheti, miről beszélek, de nem kérdez rá. Bizonyára már megtanulta, hogy nem kérdez. Mindent el fognak neki mondani, amiről tudnia kell. Amiről nem kell, azt meg hiába is kérdezné meg, választ úgysem kap rá.

- Louis - emeli felém a tekintetét, és az állát a mellkasomon támasztja meg. - Azt még mindenképp el akartam mondani, hogy ha még egyszer a szemem láttára kockáztatod az életed, és játszol élő pajzsot úgy, hogy tehetetlenül kelljen végignéznem, én magam öllek meg.

Csak felnevetek, de nem felelek semmit. Ujjaimat izzadt hajába fúrom, és a fejét masszírozom, míg ő elkényelmesedve húzza ránk a takarót. Néhány csendes idillben eltöltött már-már szerelmesnek nevezhető pillanat után, az egyenletes szuszogásától a fülemig szalad a szám. Én biztosan nem fogok tudni aludni, miután az egész napot ágyban töltöttem, de legalább lesz időm kigondolni, hogyan tálaljam Zaynnek a tervet, miszerint a yakuza egyik játékszerére fáj a fogam, és ha nem szerezhetem meg... Nem, nincs olyan, hogy nem szerezhetem meg. Az enyém lesz. Neki pedig segítenie kell ebben. Tartozik ennyivel.