Sziasztok!

Elhoztam a harmadik részt is, ebben már egy picit többet megtudunk Harryről is, és egészen biztos vagyok benne, hogy találgatni is tudtok majd, mi lehet az egyik nagy titka, amiért a szigetre jött.

Örülök, hogy itt vagytok, és köszönöm a rengeteg megnyitást!

Jó olvasást!

Puszi&Pacsi

Másnap reggel, Louis éppen akkor botlik Harrybe, amikor Clifforddal a reggeli futásból érnek haza. Ügyetlenül egymásba futnak a bejáratnál, ahogy előre engedi Cliffordot, Harry pedig éppen akkor indul lefelé a lépcsőn. A szemei tágra nyílnak, és egy kicsit ijedtnek tűnik, ahogy szembesül Louis és Clifford érkezésével. Ugyanabba a hatalmas zöld kabátba csomagolta magát, és a vastag fekete sál, amit visel, még az arcát is félig eltakarja. A kimerültségét le sem tagadhatná, Louis még messziről is látja a sötét árnyékokat a szeme alatt, amik azonnal elárulják. Már nyitja a száját, hogy megkérdezze, jól aludt-e, még ha a válasz nyilvánvaló, amikor Harry, egyértelműen kerülve a szemkontaktust, lenéz az edzőcipőire. Louis nyel egyet, és kényelmetlenül a tarkóját dörzsöli, aztán besétál az épületbe, hogy helyet adjon Harrynek a távozásra. Már nyúlna a kilincsért, amikor eszébe jut, milyen borzalmas vendéglátó volt.

- Várj csak! - szólal meg, éppen akkor, amikor Harry tesz egy lépést odakint. Megdermed, egyértelművé téve, hogy egy cseppet sem vágyik a reggeli csevegésre, de ettől még Louis felé fordul, és összevont szemöldökkel figyeli, ahogy Louis egy pillanatra feltartja a mutatóujját, aztán eltűnik a recepciós pult mögött. Louis türelmetlenül turkálni kezd a pult alatti rendetlenségben, és idegesen csattogtatja a nyelvét, amikor nem találja, amit keres. Néhány másodperc után, amikor minden szemetet félresöpört az útból, végre eszébe jut, hogy betette egy fiókba, és így már hamar a kezébe akad a panzió pótkulcsa.

- Tessék - mondja, és Harrynek adja, aki nem messze a pulttól várakozik. - A főbejárat kulcsa, a biztonság kedvéért, ha valamiért épp nem lennék itt. Így bármikor jöhetsz-mehetsz, amikor csak akarsz. Nem mintha olyan sok tennivaló lenne itt - viccelődik Louis. Harry arca viszont sziklamerev marad, se egy izomrángás, vagy akármi, ami arra utalhat, hogy jót szórakozik Louis szavain. - Én… - köszörüli meg a torkát Louis. - Tegnap elfelejtettem odaadni, ne haragudj.

- Ó… - mondja Harry, érzelemmentesen, de a hangja nem undok, aztán óvatosan a kezét nyújtja Louis felé, és elveszi tőle a kulcsot. Még most sem igazán néz Louis szemeibe, a tekintete megállapodik az apró kis tárgyon a tenyerében. - Nagyszerű - motyogja, aztán végre felnéz.

- Az áramnak most már bármelyik pillanatban vissza kell jönnie, ha esetleg le szeretnél zuhanyozni séta után. És van néhány reggeli variáció is - teszi hozzá -, ha éhes vagy.

Harry illedelmesen elmosolyodik, egyértelmű, hogy alig várja, mikor mehet végre, de nem akar udvariatlan lenni.

- Köszönöm - mondja, egy bólintás kíséretében. - Reggel legtöbbször csak gyümölcsöt eszem, szóval kérlek, ne fáradj azzal, hogy valami komplikált reggelivel bajlódj.

- Egyáltalán nem lenne fáradtság - mosolyodik el, ahogy leveszi a kabátját, és felfedi az alatta viselt szürke pulóverét. - De mivel én is müzli-párti vagyok, teljesen megértem.

Harry bólint, zavartan, néma csendben ácsorog az ajtóban néhány másodpercig, aztán a zsebébe teszi a kulcsot. Ugyanazt a kék farmert viseli, amit előző nap, ami arra utal, hogy valószínűleg nem a reggeli kocogására indul, ahogy Louis tette. Amikor a kulcs már a zsebében van, újra bólint, de ezúttal már Louis felé, aztán megfordul és elindul.

- Rendben - mondja félszegen Louis felé intve. - Köszönöm.

- Viszlát később! - kiált utána Louis, de Harry addigra már becsukta az ajtót maga mögött. Miután Harry távozott, töprengve hümmög Cliffordra nézve. - Fura egy fickó, nem igaz? - kérdi a kutyájától.

Nem is meglepő, hogy Clifford még csak fel sem vakkant válaszul, mindössze Louis-t bámulja a nagy, sötét szemeivel.

- Igen, igazad van - ért egyet Louis. - Még túl korai eldönteni. - Aztán a hálószobájába sétál, hogy lezuhanyozzon.

***

Louis mélyen bele van temetkezve az adminisztrációs munkáiba, amikor Harry két órával később visszatér. Nem árulja el, merre járt, lement-e a sziklaszirteken, végigsétált-e a tengerparton, esetleg ellátogatott a faluba, vagy annál is messzebb merészkedve, elsétált-e északra a sziget másik végének az irányába. Ehelyett némán gyalogol be az épületbe, szinte észrevétlenül, és úgy mozog, mintha már az is fájdalmat okozna neki, hogy egyáltalán mozgassa a tagjait. Szorosan a falhoz húzódik, és kínosan, lehajtott fejjel lépked. Alig reagál Louis üdvözlésére, épp csak egy halványat bólint, és egyenesen a lépcsők felé sietve már el is tűnik a láthatáron.

Louis folyamatosan arra emlékezteti saját magát, hogy semmi értelme spekulálni. Bár nem tehet arról, hogy a kíváncsisága mennyire felcsigázza, csak gondolkodik, mi a fene történhet egy Harryhez hasonló fiatal sráccal, hogy ilyen sürgetőn el kell menekülnie valami elől, és egészen eddig a szigetig szalad, hogy elbújjon. Persze, ez egyáltalán nem tartozik Louis-ra, de ettől még ezen gondolkodik.

Húsz perccel később, amikor Harry nedves hajjal visszatér a földszintre, Louis még mindig gondolkodik. Harry fekete melegítőt visel, és hozzá egy ugyanolyan pulóvert, amin színes bolygók sorakoznak egészen a bal vállától lefelé a jobb derekáig, végig a mellkasa előtt. Egy vastag barna bőr borítású füzet van nála, ami ugyanolyan színű vékony bőrszíjjal van összekötve, és egy elegáns toll tartozik hozzá. Ránézésre néhány firka díszeleg a napló borítóján, de Louis nem látja jól, aztán Harry át is teszi a másik kezébe, így teljesen elrejtve Louis kíváncsi szemei elől.

Amikor elsétál a recepciós pult előtt, átható pillantást vet Louis-ra, és nem túl sok érzelemmel, de elmosolyodik, ahogy találkozik a tekintetük. A toronyba vezető folyosó felé mutat.

- Én most csak… - mondja, és elidőzik a pult előtt egy pillanatra, láthatóan Louis engedélyére várva.

- Szuper - szólal meg Louis, olyan barátságosan, ahogy csak tud, aztán visszatereli a pillantását a papírjaira. Semmi értelme, hogy a jelenleginél is kényelmetlenebb helyzetekbe hozza Harryt. Ha azért jött Fair Isle-ra, hogy egyedül legyen, akkor Louis meg fogja adni neki, amire vágyik.

Ahelyett, hogy azon aggódna, hogy van a vendége fent a lámpás szobában, két hosszú órára beleásta magát a munkába. Rendbe rakni mind a papírjait, mind a munkaterületét, hogy egy kicsit szalonképesebbé tegye a recepciót. Ez egy rutin, amin minden második héten át kell esnie, és minden egyes alkalommal megígéri magának, hogy az volt az utolsó eset, amikor hagyta felhalmozódni a kupit és a szemetet a pulton és pult alatt, de egy rövid idő múlva minden kezdődik előről.

Louis önmagában nem egy rendetlen ember, a magyarázat csak annyi, hogy muszáj tisztán tartania a panzió minden közös helyiségét, így gyakran elhanyagolja azokat, amik egyedül az ő területei. Így a recepció és a hálószobája gyakran kimaradnak a folyamatos takarítási procedúrából. Amikor a recepciós pult végre makulátlan, még meglocsolja a virágot, és ezzel egyidőben megkordul a gyomra.

Ahogy rápillant a telefonjára látja, hogy már fél egy van, ezért egyből a konyhába indul, hogy egyen valamit, miután végre végzett a munkával. Gyorsan csinál két sonkás sajtos szendvicset, és az egyiket azonnal meg is eszi, nagyjából három nagy harapással, amíg arra vár, hogy felforrjon a víz. Amikor végre kész, megragad egy régi, tipikusan turistáknak készült bögrét, amin egy rajz van Nessie-ről, és nagy sárga retró betűkkel alá írva hogy, Skócia. Beledob egy teafiltert, aztán egyből leforrázza, majd néhány másodpercig a hűtőt bámulja. Végül csak megvonja a vállát és kinyitja, hogy öntsön egy kis tejet Harry teájába. Tekintve, hogy kap teát, amit nem magának kellett megcsinálnia, Harry biztos nem fog panaszkodni rá.

Ezután a kezébe fogja a tányért és a bögrét is, hogy felvigye őket a toronyba. Amikor a csigalépcső aljára ér, óvatos léptekkel indul el felfelé, hogy biztosan ne ejtsen le semmit, nagyjából félúton meg is bánja a fél életét, amikor megbotlik az egyik fokban, és nincs egy szabad keze se, hogy megkapaszkodjon. Szerencsére sikerül visszanyernie az egyensúlyát, így nem borít ki semmit, amíg megteszi az utolsó néhány fokot is.

Amikor végre felér a lámpás szobába, Louis nagy meglepetésére, a helyiséget teljesen üresen találja. Megáll a lépcsők tetején, és a homlokát ráncolva nézi a dohányzóasztalként funkciónáló ládát. Harry naplója kinyitva hever rajta, hátrahagyva, és az elegáns toll a lapok között nyugszik. Egy másodperc múlva Louis felnéz, és összerezzen, amikor egy magas alakot lát odakint a galérián. Megkönnyebbülten felsóhajt, és a fejét rázza a saját flúgosságán, hogy azt hitte, Harry varázsütésre csak úgy eltűnt. Megengedi magának, hogy egy pillanatig csak figyelje őt, ahogy a korlátnak támaszkodik, és a testtartása most sokkal lazább, mint amilyennek valaha látta.

Harry nem áll teljesen háttal neki, inkább egy kicsit sréhen, ezért Louis jól látja, ahogy a pulcsija ujja fel van tűrve, és a meztelen alkarjával támaszkodik a korláton, miközben idegesen játszik a saját ujjaival. Egy kicsit megcsipkedi a bőrét, aztán masszírozni kezdi a helyét, majd abbahagyja, hogy a csuklóján lévő gumikarkötőért nyúljon, és elgondolkodva megforgassa. Louis látja, ahogy egy alkalommal erősebben húzza meg, a gumi pedig élesen csapódik vissza a bőrére, ezért újra masszírozni kezdi a kezeit. Harry mintha mélyen a gondolataiban járna, a szél zavartalanul borzolhatja össze a haját, a tekintete csak a végtelen horizontot fixírozza, a folyamatosan hullámzó tenger mögött.

Louis elfordul, mert úgy érzi, mintha betolakodna egy privát pillanatba, és hogy abbahagyja a leskelődést, beljebb sétál, és leteszi Harry ebédjét. Abban a pillanatban, amikor Louis lehajol, hogy letegye a tányért és a bögrét is a ládára, a tekintete elvándorol munkája gyümölcséről, és a vendége naplóján állapodik meg, ahol olyan gondolatokkal találja szembe magát, mint jobban kell lennem, vagy éppen zsúfolt szobák üres lelkekkel, és amikor rájön, mit művel, a szeme automatikusan, szégyenkezve elkerekedik.

A kíváncsisága, hogy elolvassa a naplót erősebb, mint Louis gondolta, főleg, hogy mint a legidősebb a hét testvér közül, a privát szféra mindig is fontos volt, most meg szinte meg kell erőszakolnia magát, hogy ellépjen a naplótól és ne leskelődjön tovább.

Hitetlenkedve rázza a fejét.

- Mit művelsz? - motyogja magában, szinte fenyegetőn, aztán elindul a galériára vezető ajtó felé.

Mégis, még az ajtó előtt is hezitál egy kicsit, mert egyáltalán nem akar annál is többet kémkedni, mint amin már túl van. Nem mintha a szendvics, amit Louis csinált, kihűlhetne. Ha csak otthagyja, és csendben visszamegy dolgozni, Harry bármikor élvezettel elfogyaszthatja. A tea sem nyom sokat a latba, Louis nyugodtan megihatja, aztán később készít Harrynek egy másikat. Vagy akár Harry is csinálhat magának egy csészével, amikor csak akar, mert pontosan tudja, hol a konyha és nem gyerek már.

Ez nevetséges, gondolja Louis, és megrázza a fejét, majd kopogtat az üvegajtón, remélve, hogy kevésbé lesz tolakodó, ha előre figyelmezteti Harryt az érkezésére.

Ez a terve azonnal füstbe megy, mert Harry ijedten, szinte pánikkal az arcán fordul hátra.

Louis elmosolyodik, és mindkét kezét felemelve jelzi, hogy csak ő az, és semmi rosszra nem készül, Harry pedig felsóhajt, az arca ki van pirulva, és a hajába túrva próbálja rendbe tenni a feje tetején lévő rendetlenséget. Kinyitja az ajtót, besétál a lámpás szobába, és várakozásteljes arccal néz Louis-ra, ahogy ő két lépést hátrál.

- Segíthetek? - kérdi Harry udvariasan, a szemei kíváncsian találkoznak Louis pillantásával, és a férfi képtelen válaszul nem rámosolyogni.

- Szerintem én vagyok, aki segíthet neked, haver - válaszolja Louis. A hüvelykujjával a háta mögé mutat úgy, hogy hátra sem néz. - Gondoltam, talán éhes vagy, ezért csináltam neked valamit.

- Ó - leheli Harry, a pillantása átsiklik Louis válla felett, hogy megnézze mire mutat, és mintha egy csipetnyi aggodalom játszana az arcán, ahogy a tekintete megállapodik valamin a ládán.

Amikor Louis hátranéz anélkül, hogy teljesen megfordulna, a szeme sarkából látja, hogy a napló az. Nyel egyet, megpróbálva visszanyelni a kényelmetlenségét, és megállítani magát abban, hogy valami extrém nagy hülyeséget csináljon. Kinyitja a száját, és már kész arra, hogy mindent bevalljon, hogy elmondja, véletlenül elolvasott belőle néhány sort. Aztán jobban belegondol és csak annyit mond; - Csináltam neked egy bögre teát is.

Mi értelme van az egésznek? Nem mintha Louis bármi életbevágót olvasott volna. Még azt se tudja, mit jelentenek a sorok. Csak sejtelmes apróságokat látott a firkák között, félig kihúzott, és újraszerkesztett mondatokat. Soha nem olvasná el valaki más naplóját. Különösen azután az incidens után, amikor a húgát, Lottie-t húzta valamivel, amit leírt a kis rózsaszín Barbie-s naplójába, amit a legjobb barátnőjétől kapott a kilencedik szülinapjára. A naplónak volt egy aprócska arany lakatja, amit a kislány elfelejtett rákattintani egy este, és a sok házi feladat közepette a konyha asztalon felejtette, kihívást állítva Louis kíváncsi természetének, hogy ellenálljon. Az anyjától kapott büntetése rossz volt, de a legrosszabb mégis Lottie elárult arca volt, és a hetek, amik úgy teltek, hogy többé nem bízott a nagytesójában. Ha valamire megtanította az, hogy sok emberrel nőtt fel egy háztartásban, az mindenképp az volt, hogy kérdés nélkül tiszteletben tartsa mások határait.

A mai elkóborolt pillantás egy hiba volt, egy fél másodperces baleset, olyan apró, hogy nem is érdemes megemlíteni.

- Nem tudtam, hogyan szereted, ezért tettem bele egy csepp tejet - folytatja Louis, amikor Harry nem válaszol. - Remélem ez rendben van.

Harry pillantása végre ellágyul. Bólint egy aprót Louis felé, és az ajkai egy halvány mosolyra húzódnak.

- Igazából… ez tökéletesnek hangzik.

- Valószínűleg szükséged is lesz rá, miután kabát nélkül voltál odakint - csipkelődik Louis. - A szél eléggé hűvös, még a legszebb napokon is.

- Jól vagyok - válaszol, és megvonja a vállát, aztán átöleli a mellkasát, egyik keze a másikon, és a hüvelykujjával a pulóvere anyagát simogatja a könyöke felett. - Ennek ellenére a tea jól hangzik. És az étel is. - Szünetet tart, és mindketten kellemetlenül állnak egymással szemben. - Köszönöm, nagyon értékelem.

Louis megvonja a vállát.

- Része a ‘teljes ellátás’ csomagnak - csipkelődik könnyedén, és vár egy lélegzetvételnyi időt Harry reakciójára. Amikor nyilvánvalóvá válik, hogy semmit se fog mondani, Louis csak bólint egyet saját magának, és az ujjaival dobol a combja oldalán. - Nos, akkor magadra hagylak vele.

- Rendben - válaszol Harry, és egy másodpercig megint csak némán állnak.

- Oké, szia - mondja Louis, és a lépcsők irányába fordul. Már félúton jár lefelé, amikor eszébe jut, hogy elfelejtett megkérdezni valamit Harrytől, és éppen akkor ér vissza a lámpás szobába, amikor Harry egy erőteljes mozdulattal, határozott arckifejezéssel becsukja a naplót a láda tetején.

- Megint én! - kiált Harry felé a lépcsőkről. - Elfelejtettem megkérdezni, megfelel, ha fél hétkor vacsorázunk? Addigra feltálalhatom neked az étkezőben, ha szeretnéd.

- Jól hangzik - bólint Harry.

- Bármilyen különleges kívánság? - kérdi Louis. - Fel tudok hozni neked egy étlapot, ha szeretnéd. Vagy akár csak elmondani a lehetőségeket.

Harry megrázza a fejét. Leül, a kezébe veszi a tányérját, és óvatosan a combjára teszi.

- Nem vagyok válogatós, és allergiás se semmire, szóval… - megint vállat von. - Lepj meg?

***

Néhány órával később, egy forrongó Louis járkál fel-alá a konyhában, és drámaian dobogó szívvel próbálja kitalálni, mi a fenét jelenthet az, hogy “lepj meg”.

Harry valami csodálatosat vár? Innovatívat? Forradalmit? Valami váratlant? Furcsát? Mit értett ezalatt a kifejezés alatt?

Louis messze áll attól, hogy rossz szakácsnak nevezhessék, ezt pontosan tudja, de mégsem egy mesterszakács, szívesebben összpontosítja az energiáját otthonos, házias receptekre, és a vendégeinek egy családias környezetet teremteni ezzel, még úgy is, hogy ő maga teljesen egyedül vezeti a panziót. Louis egyébként egy családcentrikus férfi, teljesen mindegy mennyire messze él a szeretteitől, és azt gondolja, a panziónak is tükröznie kell ezt. Szóval mindent összevéve, nem azért főz, hogy imponáljon vele, hanem azért, hogy jóllakassa a vendégeit. Mind a hasukat, mind a lelküket. Ha valamiben teljesen biztos, akkor az az, hogy Harry lelkének rengeteg táplálékra van szüksége. És mindezeken felül még meglepetést is akar?

Ez egy szörnyen nagy nyomás egyetlen étkezésen.

Louis mégegyszer belekukkant a hűtőbe, és beharapja az alsó ajkát, amíg végiggondolja a kedvenc receptjét, és hogy mennyi mindent talál hozzá a konyhában. Egészen biztosan nincs lehetőségek vagy összetevők híján. Mégis képtelen döntésre jutni.

Ez az egész abszurd. Harry Twist négy hónapon át fog megszállni a Déli Világítótorony Panzióban. És ha csak valaki nem kezdi változatosabbá tenni a menüt, valószínűleg háromszor is ki fogja próbálni Louis összes receptjét. Ez nem kellene, hogy problémát okozzon. Mégha Louis-nak sikerül is lenyűgőznie - pontosabban meglepni - őt ma este, hamarosan úgyis megismerkedhet Louis valódi, autentikus munkájával a konyhában, más néven az unalmas, de szeretett receptekkel, amikre mindig támaszkodik.

Ahogy ez a gondolat végigszáguld a fején, Louis felsóhajt, a vállai pedig előre esnek. Tekintettel minderre, idétlenségnek tűnik ekkora felhajtást csapnia ma este.

- Ki a frászt érdekel? - mondja a nyitott hűtőszekrénynek, egy suhintással becsukja az ajtaját, aztán megragad egy lábast, ahogy a mosogató felé indul. Megtölti vízzel, és a tűzhelyre teszi, hogy felforralja.

Louis pontosan fél hétkor lép be az étkezőbe, kezében egy tányérban az egyik előkelő klasszikusa, sajtos makaróni gőzölög. Bár az előkelő talán némileg túlzás, tekintve, hogy csak egy kis bacon és karfiol választja el az unalmas rokonaitól, de Louis mindig szerette az alkotói szabadságot.

Elmosolyodik, és örül, ahogy meglátja, hogy Harry mennyire pontos, és már idekint vár rá. Az egyik ablakhoz közeli asztalnál ül, és még mindig mélyen el van merülve egy regényben, ami a fehér abroszon pihen előtte. A könyv gerince már annyira megtört a sok olvasástól, hogy Harrynek szinte tartania se kell. Louis magában hümmögve figyeli, nem igazán látja értelmét, hogy a férfi épp azt a helyet választotta, tekintve, hogy a nap már néhány órája lenyugodott. Bár az időt még csak néhány napja kellett visszaállítaniuk, máris érezni lehetett a hatását. Természetesen minden egyre rosszabb lesz, ahogy az ősz lassan télbe vált, hamarosan már csak egy néhány órás délutánt élvezhetnek, mert a nap a kora délutáni órákban nyugovóra tér, és az éjszakák újra végtelennek tűnnek majd. Louis még most is keserűen emlékszik vissza a sokkra, ami az első Fair Isle-on töltött évében érte, amikor a nap már délután háromkor elbúcsúzott. Nem lehet elfelejteni, elsőre mennyire nehéz volt alkalmazkodnia. Kíváncsi rá, Harry miként találja majd itt a helyét, amikor rájön, a december és a január mennyire embert próbáló. Azon gondolkodik, talán megbántja, hogy éppen a hideg és nedves Fair Isle-t választotta erre a… szünetre, nem pedig egy meleg és pezsgő trópusi szigetet. Kíváncsi rá, vajon neki is annyira éles meglepetés lesz-e, mint Louis-nak volt, amikor ideköltözött. Éppen az is lehet, hogy felkészülve érkezett az álmos télre, tudva, mit kell elviselnie a szigeten. Figyelembe véve a zavaros - és kissé rémült - arckifejezését, amikor Louis megemlítette az éjeszakai áramkimaradást, gyanítja, hogy Harry nem végezte el a szükséges kutatásokat. Erre viszont biztosan nem ő fogja figyelmeztetni. A bevétel túl kecsegtető ahhoz, hogy Louis megpróbálja elkergetni az egyetlen vendégét.

És persze az is mindegy, mennyire csendes és megfoghatatlan Harry, a társaság is kellemes.

- Jó könyv? - kérdi Louis, amikor elér az asztalig, és visszanyeli a kuncogást, amikor Harry egy kicsit megrezzen a hangjától. - Bocsi - kér elnézést illedelmesen, hiszen ez a személyzet dolga. - Mmm, látom szereztél egy barátot - teszi hozzá, amikor észreveszi, hogy Clifford az asztal alatt, Harry lába mellett alszik.

Már gondolkodott rajta, hova is tűnhetett a pimasz rosszaság.

Harry előbb egy pillanatra felnéz Louis-ra, a tekintete még mindig kicsit rémült, aztán visszanéz a könyvre, majd le Cliffordra.

- A kutyád meglehetősen könnyedén köt barátságot - mondja Harry, és finoman felhúzza a szemöldökét, hogy elmagyarázza, hogy is érti. - Igazán hízelgő ez a gyors ragaszkodása.

Louis-nak kell egy pillanat, hogy rájöjjön, Harry viccelődik.

- Oi! - kiált fel, és azt a kezét, amelyikkel nem épp Harry tányérját tartja, megpróbálja sértetten a csípőjére tenni. - Azt akarod mondani, hogy a kutyám gátlástalan?

Harry ártatlanul megvonja a vállát.

- Csak azt mondom, nem tudom, hogy különlegesnek kellene-e éreznem magam. Még alig ismerjük egymást, és körberajong, mióta elhagytam a tornyot. Úgy tűnik, nem kell sok, hogy elnyerjem a tiszteletét.

Louis hatalmasnya nyílt szemekkel néz rá.

- Nos, meg kell, hogy mondjam… - kezdi hangsúlyosan -, teljesen igazad van. Ez a fiú jobban szereti az ölelést, mint én, pedig én egy ölelgetős mackó vagyok. Bárcsak azt mondhatnám, hogy elnyerni Cliff szeretetét, az valami igazán mélyrehatót mutat a személyiségedben, mert ő csak az elittel barátkozik, de ez lenne a világ legnagyobb hazugsága.

Louis meglepetésére, Harry valóban felnevet.

- Gyanítottam - viccelődik ő is tovább.

- Ez még nem jelenti azt, hogy nem kell előnyben érezned magad, vagy szerencsésnek, mert Cliff egy kincs. Tényleg a legjobb srác a világon. Függetlenül az alacsony elvárásaitól.

Harry bólint, és hirtelen komolyabbra vált a tekintete.

- Észben fogom tartani - mondja Louis-nak, egy kicsit konspiratív módon. - És igen… - ért egyet, bár Louis-nak fogalma sincs, mivel. A homlokát ráncolja, és már nyitja a száját, hogy rákérdezzen, amikor Harry folytatja. - A könyv pedig nem rossz.

- Ó! - mondja Louis a fejét rázva. Miután ő kérdezte, nyilvánvalónak kellett volna lennie, hogy erről beszél. A nyakát nyújtja, hogy talán el tudja olvasni a borítót, de a könyv még mindig teljesen nyitva van Harry előtt. Néhány kínos másodpercig egy kicsavarodott pózban próbálja megfejteni a szöveg alapján, hogy melyik történet lehet az, aztán Harry mintha megsajnálná, és felé fordítja, hogy vethessen rá egy közelebbi pillantást. Louis egy mosollyal köszöni meg némán Harrynek, ahogy beleolvas az ismerős szövegbe.

- A lámpás szobában találtam - magyarázza el Harry, egy cseppnyi zavar nélkül, hogy most már tudja, Louis, vendégeknek fenntartott romantikus regény gyűjteménye mennyire gazdag. Ez az egyik, ha nem a leginkább kedvelt műfaj, ha valaki olvasmányt keres az üdülésére.

Louis szereti az ilyen mértékű magabiztosságot egy férfiban.

- Nem rossz választás - mondja egy apró hümmögést követően, aztán végre leteszi a tányért az asztalra, bár nem teljesen Harry elé, mivel a könyv még mindig a keze ügyében van. - Nem igazán mondhatnám, hogy megmozgat a hetero szex, de meg kell hagyni, hogy azok a szaftos jelenetek igazán jól vannak megírva.

Harry egy kis vigyorral az arcán vállat von.

- Valójában ott még nem tartok. A herceg már teljesen elalélt, de a nő még nem igazán adta be a derekát. De még vissza fogok térni rá, ha odaértem.

- Jövő hétre egy teljes, A.P.A. szintű könyvértékelést várok - viccelődik Louis, karba tett kézzel, és a csípőjét az asztal szélének támasztva. - Természetesen pontosan idézve a könyv azon részeit, amiről szó van.

- Ne várj túl sokat, épp csak, hogy elvégeztem a középiskolát - motyogja Harry félig-meddig viccesen, aztán drámaian elkerekednek a szemeit, és az arcán színtiszta pánikkal néz egyenesen Louis-ra. Mintha máris túl sokat árult volna el, vagy valami mély titokról beszélt volna, amit nem szabadna megosztania. Mintha Louis talán gúnyt űzne belőle ilyesmi miatt. - Nem, mármint… Én… Ez… - dadok Harry esetlenül, egyértelműen mentegetőzve.

- Kérlek - szakítja félbe Louis, és reményei szerint megnyugtatja Harryt, ahogy a vállára teszi a kezét. - Ne izgulj. Én is megküzdöttem a sulival. Nem ítélkeznék… - teszi hozzá Louis kínosan. A csend szörnyen hosszúra nyúlik közöttük, és egy pillanat múlva Louis elveszi a kezét Harry válláról, majd egy lépést hátra az asztaltól. - Elég lesz csak, ha elmondod, melyik volt a tíz kedvenc jeleneted - teszi hozzá viccelődve, ahogy próbál enyhíteni a feszültségen.

Úgy tűnik, ha csak picit is, de működik. Harry vállai ellazulnak, és Louis reméli, hogy a megkönnyebbüléstől. Még mindig egy kicsit feszült, de Louis nem hiszi, hogy valaha látta teljesen nyugodtnak, mióta megérkezett a panzióba. De ebben a pillanatban nem annyira ideges, amit mindenképpen jó pontnak tekint.

- Rendben - mondja Harry, és az ételére pillant. - Az működhet - ért egyet, aztán félreteszi a könyvet, és a tésztára koncentrál. - Nos, mi volna ez?

- A híres sajtos makarónim.

- Híres? - kérdi Harry, ahogy megragadja a villáját, hogy belemerítse.

- Ó, igen. A szigeten igazán híres. A faluban élők itt szoktak vacsorázni, amikor éppen étlapon van. Igazából, valószínűleg csak azért, mert lusták főzni, és Fair Isle-on nincs valódi étterem. Hacsak nem számoljuk annak a pékség/kávézót… Amit, talán annak kéne? Más esetben el kellene ismernünk, hogy a szigeten egyáltalán nincs étterem, és ez… pokolian nyomasztó. Ennek ellenére is, szeretem azt gondolni, hogy csak a receptem miatt szaladnak hozzám, és nem csupán a lehetőségek hiánya miatt.

- Nos… mit teszel, ha valami elviteles kajára vágysz? - kérdi, letéve a villáját, valóban érdeklődő tekintettel nézve Louis-ra. - Úgy értem… ha például megkívánsz valamit? Mondjuk hajnali kettőkor curryt akarsz enni.

- Várok másnapig - válaszol Louis. - Aztán megfőzöm magamnak. Utána pedig úgy teszek, mintha nem így történt volna, szóval a pszichológiai hatás ugyanaz.

- Tényleg?

- Egyáltalán nem - nevet fel Louis.

- De… még egy fish&chips üzletetek sincs?

Louis lassan a fejét rázza, és a mosolyából nem marad semmi, csak elhúzza a száját. Tényleg hiányzik neki a fish&chips.

- Ez elég durva - ismeri el Harry.

- Aha, látnod kellene, amikor a szárazföldre lépek. Csak… féktelenül zabálok. Tényleg nevetséges. Amikor legutóbb meglátogattam a családom Donnyban, elvittem a húgom egy gyorsétterem túrára. Minden étkezéshez egy másik étterembe. A család hetekig várta, hogy végre főzzek nekik valamit, miközben minden amire csak vágytam Nando’s és KFC volt.

Louis felnevet, ahogy eszébe jut a borzalom Lottie arcán, amikor felfogta, hogy Louis mit tervez. Védekezésképpen, ez volt a leghosszabb idő, amit szünet nélkül töltött Fair Isle-on, túl elfoglalt volt a panzió tennivalóival, hogy kivehessen egy kis szabadságot. Inkább ideutaztatta az egész családot egy rövid látogatásra, minthogy ő maga menjen haza.

- Megértem - mondja Harry. - Ha külföldön vagyok, mindig borzasztóan nassolós vagyok - vallja be, ezzel megint azt sugallva, hogy mennyi helyen járhatott már. - Egyből elkezdem kívánni az összes brit nassolnivalót. Amikor LA-ben vagyok, vagy egy kedvenc brit kisboltom, de nem minden országnak van ugyanilyen.

Egyből legalább öt kérdés sorakozik fel Louis fejében, és van ott még több is, de mindet visszanyeli, mert nem akar tolakodó lenni.

- Nos, nem tudom, hogy csinálod - válaszolja anélkül, hogy megkérdezné, Harry miért és hova utazik ennyit.

Talán egyike annak a gazdag örökös típusnak, akinek mindent megfizetnek a vezérigazgató szülők, és pelenkás korától kezdve magángéppel körbeutazta a világot, most pedig a középkorúság válságában tengődik, úgy érzi kiégett, soha nem kellett dolgoznia a napi megélhetéséért, és egyre értéktelenebbnek érzi magát…

Louis gondolatban megrázza a fejét. Az utolsó dolog, amit tennie kellene, hogy féktelenül - és valószínűleg helytelenül - spekulál a vendége életéről.

- Örök hála Mr. Dunn élelmiszer boltjának, és a sznekkeknek, amit árul, mert elképzelni se tudom az életem a kedvenc nasijaim nélkül. Úgy értem, ebben a pillanatban egyértelműen karamellás ostyán élek - billenti félre a fejét. - Bár ez nem olyasmi, amiről azt gondoltam, valaha is bevallom egy idegennek - teszi hozzá, félig csak saját magának. - De itt tartunk.

- Igen, láttam az ostyákat a recepció mögött - mondja Harry, ami egy kicsit zavarba ejtő. Ezután egy hatalmas falat tésztát vesz a szájába. Boldogan hümmög, és félig teli szájjal dicséri meg Louis-t. - Finom.

- Örülök, hogy ízlik - mondja Louis, és az asztalon pihenő ital lapért nyúl. - Figyelj, magadra hagylak, nem akarlak zavarni, miközben eszel, de mielőtt köddé válnék, szeretnél inni valamit? - ajánlja fel, és a lapra mutat. - Az igazat megvallva, néhány dologból kifogytam, de még van egy egészen szép bor választékon, és sör kollekcióm, szóval ha szeretnél rendelni valamit, csak nyugodtan. Természetesen nem számolom fel - teszi hozzá, és Harry tányérja mellé teszi a listát.

Louis nem érti egészen, de olyan, mintha hirtelen lehűlt volna az egész szoba, amikor Harry megfeszül, és az előző laza hangulatnak nyoma sem marad közöttük. Villámgyorsan zárkózik el a világ elől, az arca kifejezéstelen, kerüli a tekintetét, és Louis egyből arra gondol, hogy Harry valószínűleg így védekezik a világ ellen, amikor a dolgok kellemetlenné válnak. Bár Louis nem egészen érti, mit tett, amivel ezt váltotta ki.

Harry az ujjai hegyével végigsimít az ital lapon, hezitálva, kényelmetlenül, aztán határozottan eltolja magától.

- Erre nem lesz szükség.

A hangszíntől kezdve, a kemény testtartáson át, egészen az üres tekintetéig, minden arra figyelmezteti Louis-t, hogy nem kellene erőltetnie. Hogy nem kellene rákérdeznie.

- Biztos? - Azelőtt bukik ki a száján, mielőtt egyáltalán felfogná, hogy mit kérdezett, de semmit sem tehetett, a kíváncsisága megint erősebb volt. Eddig olyan jól ment a gondtalan beszélgetés semleges témákról, csak hogy megkönnyítse Harry helyzetét. - Egyáltalán nem probléma, szívesen hozok valamit - ragaszkodik hozzá Louis, és már kész indulni, amikor Harry válaszol.

- Igen - mondja feszülten. - Biztos - vesz egy mély levegőt, aztán lassan kifújja. - Tényleg biztos vagyok benne - ragaszkodik hozzá, ezúttal valahogy még határozottabban. - Ne haragudj, én… Öm… Nem iszom - mondja. - Egyáltalán - folytatja, és ezúttal egy hosszú szünetet hagy. - Többé.

Ó! - gondolja Louis, és ezúttal már okosabb annál, hogy tovább erőltesse. Zavarában kissé elpirul a korábbi erőszakossága miatt, gyorsan megragadja az borlapot, és színpadiasan elhajítja, de még a szemét is lehunyja, az ajkait pedig összeszorítja, hogy elnyomja a szörnyű érzéseit.

- Természetesen - mondja, még mindig csukott szemmel. - Egyáltalán nem gond - teszi hozzá kedvesen, és kínosan elmosolyodik, amikor újra kinyitja a szemét. - Hozhatok neked egy üdítőt…? - ajánlja fel. - Vagy egy, alkoholmentes… koktélt? - teszi hozzá, miközben valójában pontosan tudja, hogy nincsenek megfelelő hozzávalói alkoholmentes italok elkészítéséhez.

- Igazából, egy pohár víz nagyszerű lenne. - Harry, áldja meg az ég, kisegíti ebből az elcseszett helyzetből, a testbeszéde szinte üvölt, hogy mennyivel szívesebben lenne bárhol máshol, csak ne kelljen ezt a beszélgetést folytatnia Louis-val.

Újra a villájáért nyúl, és folytatja az evést, anélkül, hogy egyáltalán Louis-ra nézne, aki csak ott toporog az asztala közelében, mint egy komplett idióta.

- Igen. Oké. Persze. Rögtön hozom - motyogja Louis, ahogy elsétál, lehajolva pedig felkapja az eldobott borlapot, amikor kisétál a szobából.

Néhány órával később, miután végez a mosogatással, és összekészít néhány ételt a következő napokra, na meg persze teljesen biztos benne, hogy Harry már a szobájában van, Louis halkan visszamegy az étkezőbe. Gondosan összeszedi a borlapokat minden asztalról, és elteszi őket későbbre. Tudja, hogy hibát követett el, amikor feszegette Harry határait, és már nem tudja visszacsinálni, de innentől kezdve a vendége teljes kényelmére fog törekedni. Amennyire csak lehetséges.

Ahogy becsukja maga mögött az ajtót, és a hálószobája felé sétál, Louis nem tehet róla, de azon gondolkodik, hogy ez a történet egészen kerek, amit Harry még csak nem is tud tökéletesen elrejteni a ridegséggel, a testbeszédével, és azzal, amilyen szégyen tükröződött az arcán a beismerése után…