Fáradt Tenger - 6.
Sziasztok!
Újabb rész ebből a csodából is, még mindig lehetetlenül imádom fordítani, és ezért újra elolvasni. Remélem mind jók vagytok, és vártátok már, hogy srácaink végre egy kicsit megnyíljanak egymás előtt. Na ez most bekövetkezik, ígérem!
Köszönöm, hogy itt vagytok! Hagyjatok nyomot!
Jó olvasást!
Puszi&Pacsi
6. fejezet
Meglepő módon, még az sem hat kínosnak, amikor egymással szemben esznek, és egyikük sem szól egy szót se. Kínos, hogy egy cseppet sem kínos, amikor az evőeszközök csilingelését csak az ablakon át süvítő szél zavarja meg. Furcsának kellene lennie, kényelmetlennek, de éppúgy, mint a délután, amit odafent a toronyban töltöttek, ez is természetesnek hat közöttük. Talán ugyanabból a fából faragták őket, gondolkodik Louis, ahogy egy falatot vesz a szájába, felnéz Harryre, és titokban élvezi a látványt, ahogy a férfi minden alkalommal előbb kidugja a nyelvét, amikor a szájába veszi a villát. Talán mindketten bizonyos értelemben magányosak, de nem fájdalmas módon, ez inkább az a fajta magány, ami néha kellemes. Mindketten az ablakhoz húzódnak. Egyedül vannak, mégis együtt. Egy olyan helyen, amit a világ elfelejtett…
- Kérdezhetek valamit?
Amikor Harry végre megtöri a csendet, azt meglepően félénken teszi. Ennek ellenére nem jön teljesen zavarba Louis tekintetétől, a szeme inkább elbűvölő, ahogy az ítéletre, az engedélyre vár.
Louis szórakozottan elhúzza a száját a kéréstől.
- Azt hiszem, eléggé képmutató lenne tőlem nemet mondani, igaz? - válaszol, aztán iszik egy korty vizet.
Harry arca még mindig komoly, és lepillant a piros és fehér kockás abroszra, amit Louis akkor vett elő, amikor kiderült, hogy nem egyedül fog enni, közben pedig az ujjaival piszkálgatja az anyagot. Vállat von, de a gesztus annyira apró, hogy Louis valószínűleg észre se vette volna, ha nem figyel eléggé.
- Semmiképpen ne érezd, hogy igent kell mondanod - mondja Harry őszintén. A pillantása nem találkozik Louis-éval, tiszteletben tartva, ha esetleg nem egyezne bele a kíváncsiskodásba.
Szerencsére Louis-nak semmi baja nincs a dologgal.
- Persze, hogy kérdezhetsz, Harry, ne bolondozz.
Ettől Harry kihúzza magát a székén, és most sokkal magasabbnak tűnik, mint amikor csak összegörnyedve ücsörgött. Megragadja a villáját, és egy kicsit széttolja a tányérján lévő zöldségeket, mielőtt a szájába vesz egy kis falatot. A mód, ahogy ekkora gondot fordít hirtelen az evésre, egyértelműen arra utal Louis-nak, hogy csak időt akar nyerni. Alaposan megrágja a falatot, aztán nyel egy nagyot, és csak utána szólal meg.
- Csak azon gondolkodtam, hogy vajon mi hozott téged ide - mondja végül, és megint Louis szemébe néz.
Ez valójában nem is egy kérdés, viszont egy olyan történet, amit Louis imád elmesélni. Ez az ő története. A legfontosabb történet, amit elmondhat, bármilyen ostobának is tűnhet.
- Hm… - motyogja, és nagy szemekkel néz Harryre. - Igaz is. A híres ‘mi irányított önkéntes száműzetésedbe Skóciába?’ kérdés - és színpadiasan bólint. Már megszokta ezt. - Nem az első vagy, aki ezen gondolkodik.
Harry félénknek tűnik.
- Csak szerintem… ez nem megszokott - adagolja óvatosan, nyilván attól tartva, hogy esetleg megsérti. - Te… - hebegi egy másodperc múlva, és a tekintete Louis arcán és felsőtestén barangol, aztán elpirul és megrázza a fejét. - Fiatal vagy, és egyértelműen nem skót… És ezt a települést kilencven százalékban nyugdíjasok lakják.
Louis nem tehet róla, de ennél a pontnál fel kell nevetnie. Imádja a szomszédait, komolyan, de Harrynek igaza van.
- Igen, azt hiszem, én vagyok itt a furcsaság, nem igaz?
- Nem ezt próbáltam kihozni ebből - von vállat Harry.
- Nem, persze, tudom. Ne aggódj, nem sértődtem meg. Mármint… Az egész családom szerint furcsa volt tőlem, amikor ideköltöztem a szigetre. Most már támogatnak, mert látják, mennyire boldog vagyok, de a családom nagy része mégis úgy gondolja, valami komoly baj van velem. Vagyis, sokan közülük amúgy is homofóbok, valószínűleg azt gondolhatták, ez a gond velem, még ha nem is voltam hivalkodó, de… tudod…
Mindezt tényszerűen mondja, már megszokta, hogy mindenki kritizálja a életével kapcsolatos döntéseit, nem számít ők hogyan élik azt, tudja, hogy sosem lesz teljesen elfogadva. Tolerálva? Persze. Szeretve? Mindig. De teljesen elfogadott a családja számára? Az anyukáján és a testvérein kívül? Valószínűtlen, Louis pedig régen megbékélt ezzel.
Harry viszont zaklatottnak tűnik Louis beismerésétől, a csinos szája összepréselődik a hallottaktól, és egy csúnya mély ránc jelenik meg a homlokán. De ez a düh egy pillanat alatt a semmibe veszik, Harry arckifejezése semlegesbe vált. Mégis, azt, ahogy Harry sértettnek tűnt Louis szavaitól, semmi sem teheti meg nem történtté.
- Sajnálom - mondja végül, a szavai tele együttérzéssel, és még egy kicsit megremeg a haragtól. - Ez… - rázza meg a fejét, mert még egyértelműen frusztrált. - Ez nincs rendben. Semmi baj nincs veled. Ezzel az egésszel nincs semmi baj.
Louis visszanyeli a nevetését, de csak azért fékezi magát, mert ahogy Harry kezeli az egészet, az arra utal, hogy ez neki is személyes téma. Ahogy a vállai megfeszülnek, a kezét ökölbe szorítja, és a szavai mögött erős kontrollt érez.
- Köszönöm - válaszol egyből Louis. - Őszintén szólva, nem is érdekel. Az ő kibaszott problémájuk, nincs igazam?
Harry felkuncog, és szerencsére látványosan ellazul egy kicsit.
- Igen - ért egyet. Aztán bólint, de inkább csak magának. - Igen, persze.
Tart egy hosszú szünetet, és a tekintetét a tányérján tartja, mintha alaposan átgondolná a lehetőségeit, mielőtt újra megszólalna. - Néhányan a családomból ugyanígy reagálnának, ha tudnának a szexualitásomról - teregeti ki a lapjait végre, és Oh - gondolja Louis. Valahogy megdöbbent, annak ellenére is, hogy nem teljesen lepte meg a dolog. Szomorúan elmosolyodik, és együttérző szorítást érez a mellkasában, ahogy Harry reszketeg lélegzetet vesz. A férfi egyértelműen egy kicsit elborzadt attól, amit épp az előbb árult el. - Most nem is mondhatom el nekik - folytatja gyorsan Harry. - Ez… Ez bonyolult… - hezitál, aztán felnéz, és egy hosszú, számító pillantást vet Louis-ra, aki nem is tudja megfejteni azt, hiába próbálkozik. - Nagyon kockázatos lenne… Mármint, nem úgy értem, hogy nem bízom bennük, de ha azt mondanák, hogy… - megakad, és mintha megalázottnak tűnne.
- Nem kell magyarázkodnod - mondja Louis, és próbál megnyugtatóan hatni rá, mert gyűlöli, hogy Harry ennyire zavarban van amiatt, hogy még nem bújt elő. - Basszák meg - teszi hozzá. - Őszintén, basszák meg - ismétli meg magát még több tűzzel. - Meg sem érdemlik, hogy tudjanak rólad, ha csak szarakodnának ezzel az egésszel. Ezen felül, a fontos, hogy te elfogadd magad, igaz?
Harry egyetértően felnevet, de ez a nevetés meg van mérgezve némi keserűséggel is. Egy apró pici kuncogás, a legdühösebb hang, amit Louis valaha hallott.
- Igen - szűri Harry a fogain át, és az ujjai az asztalon dobolnak. Egy sötét árny suhan át az arcán, és Louis már azt gondolja, a legrosszabbat mondta, amit csak mondhatott, de az árny olyan hamar semmivé is lesz, ahogy jött. Harry megint felölti az álarcát, és érzelemmentessé válik. - Azt akarom, hogy tudják, meleg vagyok - tisztázza -, de az időzítés nem megfelelő, most nem. Kockázatos lenne, ha most tudnák meg.
Megint ott a szó, kockázatos. Louis bizonytalan, hogy mégis mit jelenthet, de abban biztos, hogy a szavak alaposan begyakoroltak. Olyanok, amiket Harry sem akar a szájában tudni, de próbál illeszkedni hozzájuk.
Egy pillanatra Louis azon gondolkodik, talán Harrynek van valahol egy párja, aki titokban akarja tartani a kapcsolatukat, egy férfi, aki valamilyen okból nem tudja kezelni, hogy Harry egész családja tudjon róluk. Talán ezért tűnik úgy, hogy ezek a szavak nem igazán illenek Harry szájába. Louis ezen gondolkodik, aztán egyszerűen csak megint eszébe jut, hogy ez nem az ő dolga.
- Sajnálom - suttogja Harry, visszarántva Louis-t a jelenbe.
- Mit?
- Arról beszélgettünk, hogy miért költöztél ide, én csak… eltereltem a témát. Udvariatlan volt tőlem. Kérlek, mesélj arról, miért választottad ezt a helyet, ha még mindig van kedved. Tényleg szeretném tudni. Nem azért kérdeztem, hogy legyen miről beszélnünk, valóban kíváncsi vagyok.
- Neked… - rázza meg a fejét Louis. - Nem kell bocsánatot kérned. Nem tereltél el semmit - mondja, és vesz egy mély levegőt, mielőtt folytatja. - Beszélgetünk, és ez jó. Bármit elmondhatsz nekem.
Harry megdermed, és Louis-nak fogalma sincs, hogyan sikerül az egész beszélgetés alatt mindig csak rosszat mondania, amikor annyira igyekszik segítőkész és támogató lenni. Még mielőtt Harrynek esélye lenne újra megszólalni, Louis úgy dönt, hogy ideje az egész beszélgetést egy könnyedebb mederbe terelni.
- De ha valóban érdekel az egész lenyűgöző történet, hogyan csöppentem ide, boldogan elmesélem.
- Kérlek - bólint Harry. - Azt mondtad, olyan volt, mintha hazaértél volna - mondja, láthatóan tisztán emlékezve a legelső panzióban töltött napjára.
Louis elvigyorodik annak ellenére is, hogy az előbb olyan súlyossá vált a légkör körülöttük.
- Igen, ez pontosan így volt - ért egyet, aztán a szájába vesz egy nagy falatot. Túl gyorsan rágja meg és nyeli le, de türelmetlen, hogy végre elmesélhesse. - Tizennyolc voltam, amikor először itt jártam Fair Isle-on. Az egy családi utazás volt, bár sose fogom megérteni, anyu miért pont ezt a helyet választotta. Mármint, öten voltunk gyerekek, és ha még nem vetted észre, kurvára semmit nem lehet csinálni itt. Főleg fiatalabbaknak. Madárles és a strand, nagyjából ennyi.
- Négy testvéred van? - kérdezi Harry, és tágra nyílt szemekkel vár a válaszra.
- Nos, most már hat, anyum azóta adott nekünk még egy ikerpárt - emeli meg a szemöldökét Louis, talán némi túlzottan megjátszott hitetlenkedéssel. Azóta se érti, az anyja miként birkózott meg mindezzel, de minden bizonnyal szuperhős. - Én vagyok a legidősebb, és van öt húgom meg egy öcsém. Akkor csak én voltam és a négy húgom.
- Azta.
- Aha, el tudod képzelni, mennyire zsúfolt a ház.
- El - horkan fel Harry. Ez furcsa módon egészen cuki, és Louis-nak másfelé kell pillantania, hogy a történetre tudjon koncentrálni a tény helyett, hogy Harry cuki és meleg.
- Egy pillanatra sincs csend, ez egészen biztos - folytatja Louis, és próbálja elterelni a figyelmét Harryről. - Talán ezért is szerettem annyira bele az itteni nyugalomba - töpreng hangosan. Még magának se tudta soha teljesen megmagyarázni, hogyan tudott ilyen visszafordíthatatlanul és gyorsan beleszeretni a szigetbe, amikor először itt járt. - Szóval… idejöttünk, és én tizennyolc voltam. Pokolian dühös voltam, hogy pont nyáron lettem elrángatva a haverjaim köréből, és a gondolat, hogy Skóciába utazzak, időpocsékolásnak tűnt. Istenem, elmondani se tudom, mennyire nem akartam jönni. Szeretem a testvéreimet, de nagyjából egy halálos ítéletnek hangzott az egész, amikor anyu előállt vele. Hatalmasat veszekedtünk, és próbáltam rávenni, hogy engedje, hadd maradjak otthon. Próbáltam azzal érvelni, hogy olcsóbb is lenne, ha én nem jönnék… Bármit, csak engedje meg. De végül azt mondta, segítség kell neki, hogy elbírjon a lányokkal, és erre nem mondhattam nemet. Szóval ide lettem rángatva… és ez megváltoztatta az életem - rázza meg a fejét Louis mosolyogva. - Soha nem fogom elfelejteni az első pillantást, amit a szigetre vetettem a hajóról.
- Tényleg? - kérdi Harry elvarázsoltan, és félretolja a tányérját, aztán az asztalra könyökölve támaszkodik a tenyerébe, így hallgatja Louis-t.
- Tényleg - bólint Louis, tudva, hogy az arca álmodozóvá változik, de egy pillanatra sem törődik vele. - Varázslatos volt. Mintha… azonnal tudtam volna, hogy ide tartozom. Az első sétám a sziklák között, csak… Láttam magam itt, tudod?
- Szerelem első látásra - ért egyet Harry egy gyengéd, de szomorkás kifejezéssel az arcán.
- Igen - nevet fel lágyan Louis. - Mindig is romantikus voltam, de sosem hittem igazán az ilyen dolgokban. Ha emberekről van szó, valószínűleg még mindig nem… Időre van szükséged, hogy szerelembe ess valakivel, de a helyek esetében? Nyilvánvalóan szerelmes lehetsz első pillantásra.
- Szóval mi történt? Egyből utána ideköltöztél? - kérdi Harry, elragadtatva a történettől.
Louis nevetésben tör ki a kérdés hallatán. Ó, ha ez ilyen könnyű lett volna.
- Ezt egy nemnek veszem - mondja Harry.
- Nem, nyilvánvalóan nem - rázza meg a fejét Louis. - Azt hiszem, korábban már említettem, hogy a sziget a National Trust of Scotland tulajdona - mondja, és megvárja, míg Harry bólint, hogy csak azután folytassa. - Alapvetően meg kell várni, hogy egy ingatlan kiadóvá váljon, és csak azután költözhetsz. És ez még azután is egy hosszú folyamat, amíg mindent leellenőriznek, főleg a panzió esetében, ami egyben üzlet is. Gyerek voltam, esélytelen lett volna összeszednem annyi pénzt, hogy azonnal költözzek.
- De egyből tudtad, hogy költözni akarsz?
- Naná, az első pillanattól! Tudtam, hogy vissza kell jönnöm, valamiért tudtam, hogy itt kell élnem. Még ha ez évekbe is kerül.
- Túl erős volt a hívó szó - mondja Harry.
- Igen. Pontosan. Éppen akkor érettségiztem, szóval felvételiztem az egyetemre, és csináltam egy üzleti diplomát. Egyáltalán nem vált a szenvedélyemmé, vagy ilyesmi, de úgy gondoltam, még jól jöhet. Azt gondoltam, talán ha van egy konkrét üzleti ötletem, megkereshetem a National Trust-ot és igényelhetek egy telket hozzá. Végig spóroltam, tudtam, hogy tőkére van szükségem… De a sors furcsán az én kezemre játszott, mert kábé két héttel a diplomaosztó előtt a panzió felszabadult. Egyáltalán nem gondoltam, hogy meg fogom kapni, tekintve a koromat és tapasztalatlanságomat, de nagyon elkötelezett voltam. És a korábbi tulajdonosok, vagy hát, bérlők, megkedveltek, amikor találkoztunk. Sose mondták, de szerintem szóltak néhány jó szót az érdekemben.
- És itt vagy - mosolyodik el Harry.
- Itt vagyok - erősíti meg Louis. - Azóta is itt vagyok. Azelőtt kaptam Cliffordot, mielőtt költöztem, mert anyu félt, hogy talán magányos leszek, így néhány éve már kettecskén élünk itt boldogan.
- És magányos vagy?
Louis szemei nagyra nyílnak a kérdést hallva. Valahogy egyáltalán nem számított erre.
- Hogy érted?
- Úgy értem… magad vagy itt, és az egyedüli társaságod egy kutya… Egyértelműen nagyon szereted a családod, biztos, hogy hiányoznak. És a barátaid? Meg mindenki más? - Harry tart egy kis szünetet. - Így értem. Nem vagy magányos?
- Nem olyan módon, hogy megkérdőjelezzem a döntésem - válaszolja Louis határozottan.
Legtöbbször emberek veszik körül, a panzió tele van lelkes vendégekkel, akik mindent tudni akarnak a sziget életéről. Ritkán van teljesen egyedül.
- Ez nem egy egyértelmű nem - mutat rá Harry, előzékenyen és figyelmesen.
Ritkán van teljesen egyedül, és mégis…
- Nem, ez nem.
Egy lélegzetvételnyi ideig csak némán néznek egymásra.
- Mi a helyzet veled? - kérdi Louis.
- Magányos vagyok-e? - kérdez vissza, és Louis megrázza a fejét.
Nem ezt akarja megkérdezni. Nem is kell kérdeznie, hogy Harry magányos-e, ez az első pillanattól kezdve az arcára van írva, ahogy a szigetre érkezett, az első alkalom óta, hogy Louis ránézett. Harry egy magányos lélek, Louis egyértelműen látja, de nem ez a szomorúsága forrása, ami körüllengi, és árnyékot vet az egész lényére. Legalábbis Louis nem így hiszi.
- Nem, nem. Úgy értem… mi hozott téged ide? Minden más lehetséges célpont helyett.
Harry összeráncolja az orrát.
- Ez… talán egy túl hosszú történet - mondja diplomatikusan. Louis tisztán hallja az elutasítást a hangjában, egyértelművé téve, hogy nem akar beszélni erről.
- Oké - ért egyet könnyedén, készen arra, hogy témát váltson. - Akkor elmondod, hová valósi vagy? Az akcentusod elgondolkodtató.
- Csak mert rengeteget utazom - magyarázza Harry, és megforgatja a szemét. - Anyu mindig mondja, hogy az akcentusom sokkal erősebb, ha sok időt töltök otthon. Cheshire a szülővárosom. Nem túl messze Manchestertől. Az akcentusom eléggé… zavaros, amikor sok időt töltök az Államokban.
- Áh! Egy másik északi, tudnom kellett volna - Louis kísértésbe esik, hogy kérdezzen a munkájáról, és hogy miért utazik ennyit, de csakúgy, mint az előző kérdést, ezt sem fogadná jól. Ehelyett Louis igyekszik olyan információkra összpontosítani, amiket Harry már elmondott. - Szóval, közel állsz az anyukádhoz?
- Igen - bólint Harry. - Ő… Anyu a legjobb ember, akit ismerek.
- Detto - ért egyet Louis. - Testvérek?
- Egy - válaszol Harry. - Gemma. Idősebb és sokkal okosabb nálam.
- Ó, értem, te vagy a fiatalabb - hümmög Louis. - Érdekes.
- Igen? - kérdez vissza Harry, a fejét kissé jobbra dönti, és hunyorogva néz Louis-ra.
- Ó, igen, ez sokat elárul rólad, anélkül, hogy egyáltalán észrevennéd. Nagytesó vagyok, pontosan tudom.
- Mit? Mit árul el? - kérdi Harry, és inkább szórakozottnak tűnik, mint aggódónak, ezért Louis gond nélkül folytatja.
- Hogy elkényeztetett vagy.
Épp, ahogy Louis várta, Harry szemei elkerekednek, és elnyílnak az ajkai a döbbenettől, de a jókedve még mindig az arcára van írva.
- Oi! - kiáltja. - Nem hiszem, hogy elég jól ismerjük egymást, hogy ilyen következtetéseket vonjunk le! - tiltakozik nevetve, és egyértelműen élvezi, hogy Louis csipkelődik vele.
- Ez egy tény, Harold, tudományos kutatások igazolják. Egy baba a családban elviselhetetlenül el van kényeztetve. Akárcsak egy rosszcsont kölyök. Egy elkényeztetett kölyök. Minél hamarabb elfogadod, annál előbb válhatsz jobb emberré - Louis alig tudja kimondani az utolsó szavakat komoly hangon, mielőtt nevetésben törne ki.
- Kapd be! - mondja Louis-nak egy hatalmas mosollyal az arcán.
- Milyen volt Cheshire-ben felnőni? - kérdi Louis, amíg Harry még mindig mosolyog.
- Rendben volt. Igazából, egy kicsit uncsi. Egy kis városkából származom. Nem volt túl sok dolog, amit csinálhattam.
- Épp, mint itt? - viccelődik Louis.
- Nem, nem annyira rossz - mondja, és a szemei elkerekednek abban a pillanatban, hogy kimondja a szavakat. - Úgy értem - próbálja egyből helyrehozni -, azért az a hely nagyobb. Nem mintha ez a hely unalmas lenne, vagy ilyesmi. Mármint, nem maradnék itt ilyen sokáig, ha azt gondolnám, hogy túl unalmas.
- Tudod, hogy nem én vagyok maga a sziget, ugye? Nem is dolgozom a National Trustnak. Nem fogok megsértődni, ha leszólod - mondja Louis nevetve, Harry rémült viselkedésére.
- De szerelmes vagy a szigetbe - mutat rá a lényegre gyengéden. - Könnyű látni, hogyan véded a becsületét.
Louis elmosolyodik, és egyetértően bólint.
- Igen, az egyetlen hölgy, aki iránt valaha romantikus érzéseket tápláltam, ez igaz. Különleges. De nem sértődöm meg. Ez a hely egyáltalán nem az izgalomra vágyóknak szól.
- Amúgy sem akartam semmi sértőt mondani. Csak, hogy egy kis városkából származom, ahol nem volt sok izgalom egy tinédzser számára.
- Igen, értettem, ne aggódj. Hogy ütötted el az időd, ennek ellenére? Ha semmi tennivaló nem volt? - kérdi Louis, mert kíváncsi, de pontosan tudja, milyen szar egy unatkozó tinédzsernek lenni. Biztos benne, hogy Harrynek sok mesélnivalója lenne.
- Őszintén? - kérdez vissza Harry, és egy kicsit idegesnek tűnik. - Főleg zenével - feleli. - Egy bandában énekeltem, próbáltam megtanulni gitáron játszani, ilyenek - mondja, és egy kicsit ártatlan külsőt ölt, ahogy ezt meséli, zavarban van, mintha ez egy olyan hobbi lenne, ami miatt kínosan érezhetné magát.
- Csak próbáltad? - vigyorodik el Louis.
- Aha - horkan fel Harry. - A haverom szörnyű tanár volt, szóval ez nem igazán működött akkor. Istenem, a leghasznavehetetlenebb szarokat tanította meg. Csak néhány akkordot!
Harry frusztráltan a hajába túr, ezzel megnevettetve Louis-t.
- Szóval, szerettél volna híres rocksztár lenni? Teltházas stadion koncertek Amerika szerte, meg minden? - csipkelődik Louis, de meglepődik, amikor Harry mosolya azonnal eltűnik.
- Valami olyasmi - válaszolja lágy hangon. - Eléggé hülye álom - teszi hozzá rosszindulatúan, mintha a gyerekkori énje megérdemelné, hogy ilyen keményen bánjon vele.
Louis-t elgondolkodtatja a reakciója.
***
- Köszönöm, hogy segítettél a mosogatásban - mondja Louis, miközben egy konyharuhával babrál azóta, hogy befejezték a pakolást. - Tényleg nem kellett volna.
- Persze, hogy kellett - feleli Harry. - Együtt főztünk, aztán együtt is ettünk, ez így fair.
- Nos, még mindig vendég vagy, szóval nyilvánvalóan semmilyen kötelezettséged nincs.
Harry felsóhajt, megragadja a saját konyharuháját a pult széléről és finoman megcsapja vele Louis oldalát.
- Oi! - kiált fel Louis, és hátralép, hogy távolabb legyen a támadójától. - Hát ezt meg miért kaptam?
- Állj le ezzel a vendég hülyeséggel! - mondja határozottan Harry, és figyelmeztetőleg megint megemeli a konyharuhát. - Együtt főzünk, együtt takarítunk. Ezek az új szabályok. Veszekedhetsz velem minden alkalommal, amikor segítek, de könnyen lehet, hogy akkor az őrületbe kergetsz.
- Rendben! - válaszolja Louis, és megadón felemeli a kezeit. - Atya ég, nyugi. Nem tudtam, hogy ilyen kis… tüzes vagy - teszi hozzá motyogva, főleg csak magának.
Harry felemeli az állát, és viccelődve a válla mögé söpri a rövid göndör tincseit.
- Igen, jobb ha óvatos vagy!
- Mondtam már, hogy rendben! - nevet fel Louis, és megrázza a fejét, ahogy a pultra teszi a konyharuhát. - Köszi. Bárhogy is, értékelem a segítséged.
- Szívesen - válaszol Harry nyugodtan, és gondosan kockába hajtja a konyharuhát a kezében, aztán leteszi Louis-é mellé.
Egy pillanatig csak némán bámulják egymást, és Louis érzi, hogy valami megmozdult kettejük között. Mindketten tisztán érzik. Talán még kicsit korai Harryt barátnak nevezni, főleg, ha figyelembe veszi, mennyire keveset tud a férfiról, de többé már idegennek sem nevezheti.
- Figyelj… - kezdi Louis, éppen akkor, amikor Harry is a száját nyitja, és azt mondja:
- Szóval…
Mindketten vigyorognak a másikra, és Harry int, hogy Louis kezdje.
- Öm, csak azt akartam mondani… hogy fél óra múlva sétálni megyek Clifforddal, ha esetleg csatlakoznál. Csak lemegyünk az ösvényen a partra, szeret futkosni kicsit a homokban, mielőtt lefekszünk.
Harry lenéz, és mindkét kezét a farmerja zsebébe rejti, és egyik lábáról a másikra lépked.
- Nem muszáj jönnöd - teszi hozzá Louis, mert nem akarja, hogy úgy érezze, kényszerítve van. - Már így is az estéd nagy részét rám pazaroltad, szóval megértem.
- Igazából, nagyon szeretnék menni - néz fel rá újra Harry.
- Tényleg?
- Igen - bólint Harry.
***
- Nem félsz, hogy beleesel a vízbe? - kérdi Harry, amikor a sziklák között sétálnak lefelé a partra. - Úgy értem, nem kellene nálunk lennie egy… elemlámpának, vagy valami?
Louis elmosolyodik, úgy érzi joga van hozzá, és emiatt örül a sötétségnek, meg annak, hogy egy kicsit előrébb jár. Így szerencsére senki nem láthatja, mennyire elvarázsolt.
- Szerinted mégis mennyire vagyunk közel a széléhez, haver? - csipkelődik Louis. - Emellett, csak kövesd Cliffet, tudja, mit csinál. Nem fog a szakadékba vezetni minket.
Harry csak hümmög a háta mögött, Louis vigyora pedig kiszélesedik.
- Azt tenném, ha látnám a kutyát, de nem tudom feltűnt-e, ő teljesen fekete, és idekint koromsötét van.
Louis beharapja az ajkát, hogy ne nevessen fel.
- Igazából, Cliffordnak szinte az egész hasa fehér, csak hogy tudassam veled - mondja, és megáll, amikor elérik az ösvényt, és hátra fordul, hogy lássa Harry. - Óvatosan, Harry! - mondja ezúttal komoly hangon.
- Mi? - kérdez vissza, és tovább halad Louis felé.
- Óvatosan - ismétli Louis, és megragadja Harry pulóverének az anyagát, hogy megállítsa. - Elértük az ösvényt, most elindulunk lefelé, de csak lassan.
- Ó! - reagál Harry, és a teste nehéznek érződik Louis hátának feszülve. - Oké.
- Minden oké? - kérdi Louis, és elengedi a férfi pulóverét.
- Igen, csak… - akad meg Harry, és Louis csak a légvételeit hallhatja a sötétben. - Utálom ezt a részt. Eléggé ügyetlen vagyok, ezért nem szeretek itt lemenni. Minden alkalommal sikerült, de mégis mindig ideges vagyok.
Louis nevet, ahogy lassan elindul lefelé.
- Tudod, nem szükséges minden napi sétádba beiktatni a partot. Senki sem kényszerít, te vagy a saját sorsod kovácsa, satöbbi satöbbi…
Harry felsóhajt, és Louis tisztán hallja, ahogy követi őt, és közben magában motyog, hogy “bárcsak”.
- Hé - szól hátra Louis kedvesen. - Ha segítség kell, kapaszkodhatsz belém.
- Megvagyok - válaszol Harry, és rögtön utána megcsúszik. - Baszki - suttogja egy kis nevetgélés közben, és Louis megtorpan, hogy megbizonyosodjon róla, jól van. - Oké, talán mégis kellene a segítséged - teszi hozzá Harry, és Louis érzi, ahogy egy kéz a vállára simul, hogy erősen kapaszkodjon belé.
- Minden oké? - kérdezi Louis, és felnyúl, hogy megpaskolja Harry kezét a vállán. - Kapaszkodsz?
- Igen, igen.
- Oké, indulás - mondja Louis, és lassan elindul lefelé. Ezúttal a normálisnál is óvatosabb, tudva, hogy Harry egyensúlya most rajta múlik. Clifford már a parton futkos, Louis látja az alakját, és hallja is, ahogy játszik.
- Nem sértésként, de nagyon hülye ötlet ezt elemlámpa nélkül csinálni. Nagyon, nagyon hülye ötlet - vitatkozik Harry, és a szorítása elég erős ahhoz is, hogy nyomot hagyjon Louis vállán.
- Igazából, még sose volt gond, és minden este ezt csinálom. És a telefonom is nálam van, ha tényleg nagyon akarsz egy elemlámpát.
Harry csak hümmög, de nem kéri, hogy kapcsoljon fényt, és végül lassan elérik a lejtő alját.
- Miért jössz le mindig, ha utálod? - kérdi Louis, és szembefordul Harryvel a sötétben.
Clifford feléjük fut, és kettejük között kezd izgatottan ugatni a figyelmükért. Louis úgy érzi, talán két perc választja el attól a kutyát, hogy önként fusson be a hideg vízbe, és az életét is megbánja.
Harry vállat von, Louis viszont látja a sötétben is, de úgy gondolja, talán még el is pirult. Lenyúl, hogy megsimogassa Cliffordot, és puszihangokad ad ki neki.
- Hülye lennék elszalasztani ezt a kilátást, csak mert nem vagyok elég bátor - válaszolja végül, és a pillantása már Louis kutyáját tiszteli meg.
- Nem mintha este sok látnivaló lenne - folytatja Louis, és maga sem érti, miért erőlteti most ezt, tekintve, hogy ő hívta sétálni Harryt, és hozta őt ide.
- Nem - ért egyet Harry -, de a társaság megéri. Mindemellett, ez nagyon kellemes így este. Még csendesebb, ami nem gondoltam, hogy lehetséges ezen a helyen.
- Ugye? - mondja Louis, és a sötét víz felé fordul. A hullámok nem túl erősek ma este, és a szél is lenyugodott az elmúlt órákban. Az általuk keltett zajok most szinte megnyugtatóak, és ez a halk dallam kíséri őket, ahogy elindulnak a szaladgáló Clifford után a parton.
- Mi a kedvenced a szigetben? - kérdi Harry, ahogy egymás mellett sétálnak a sötétben. - Tudom, mondtad, hogy csak szerelmes lettél belé, de ha választanod kellene csak egyetlen dolgot?
Louis vesz egy mély levegőt, és egyenesen maga elé néz, ahogy lassan kiengedi.
- Ezt… Ezt nehéz elmondani.
- Próbáld meg - erőlteti Harry.
- Miért akarod annyira tudni?
- Csak kíváncsi vagyok - válaszol Harry, de a hangjában megbúvó dallam azt sugallja, hogy ez több annál.
- Valóban? - húzza tovább Louis, ahelyett, hogy csak elmondaná.
Harry felsóhajt, és amikor Louis felé néz, éppen elkapja, ahogy mindkét kezét mélyen a kabátja zsebébe dugja.
- Azt hiszem, csak gondolkodtam, milyen érzés lehet tisztán tudni, ha valami valóban az otthonod.
És ez… ezt csak pokolian fájt hallani egy olyan módon, ahogy Louis nem is számított rá. Mert Harry szavai mögött valódi fájdalom van. Egy vándor bánata, aki bármerre is megy, sehol nem leli az otthon melegét.
- Neked nincs meg? - kérdez vissza Louis, ahelyett, hogy válaszolna, mert képtelen felfogni azt az érzést, hogy valaki egyáltalán ne tudja, hová tartozik.
- Az otthon? - suttogja Harry, miközben egy hullám a köveknek csapódik. - Nem hiszem.
- Én… - rázza meg a fejét Louis, és képtelen megtalálni a megfelelő szavakat.
- Van egy hely, ahonnan származom, meg egy másik, ahol élek. Van egy házam… Igazából, több is mint egy - vallja be szomorúan Harry. - Vannak helyek, amiket meglátogattam. De sehol nem leltem még meg az érzést, hogy ez az, ez az én helyem. Én… elképzelni sem tudom, milyen érzés lehet egyáltalán.
- Harry, én…
- Minden rendben - mondja gyorsan Harry. - Nem kell sajnálnod. Tudod, sok ember érzi ugyanezt. Csak élnek valahol, és ez rendben van - akad meg. - Rendben van - ismétli meg szomorúan. - Csak kíváncsi voltam, milyen érzés, ez minden. Mindent feladtál azért, hogy itt lehess, a barátaidat, a családodat… Csak tudni akartam, milyen érzés volt, miért jelent neked ennyit ez a hely. De rendben van, ha nem tudod. Vagy ha nem akarod elmondani. Nem számít.
Mindezt annyira gyorsan darálta el, elutasítóan, ami éppen azt bizonyítja Louis-nak, hogy igenis számít. Valószínűleg ez az egész nagyon fontos neki, és bárcsak lenne rá egy válasza, de az igazság az, hogy… Ez valami olyasmi, amit Louis évek óta próbál megfogalmazni, az érzés annyira erős, hogy nincsenek hozzá megfelelő szavak.
- Nem arról van szó, hogy nem akarom elmondani, esküszöm. Csak nincs racionális válaszom. Évek óta próbálom megmagyarázni magamnak, és egyszerűen… Egyszerűen nem megy. Ez egyike azoknak az impulzusoknak, amik leírhatatlanok. Csak… - áll meg Louis a sétában és Harry felé fordul, hogy komolyan pillantson rá. - Csak leírhatatlan. Nagyobb szükségem van arra, hogy itt legyek, mint arra, hogy visszamenjek. És amint ideértem, azonnal az otthonommá vált. Egy apró hang mélyen bennem, ami éreztette… tisztázta, hogy ez az otthonom. És többé nem tudtam elhallgattatni, nem számít, mennyire erősen próbálkoztam. Érted nagyjából?
Meglepve Louis-t, Harry nagyon lassan, hatalmasra tágult szemekkel bólint.
- Igen. Van… Van egyetlen dolog az életemben, amivel így érzek. Késztetés, hogy folytassam azt a valamit, akkor is, ha minden erőmmel küzdenék ellene.
- Leírhatatlan? - kérdezi Louis, bólogatva Harry szavaira.
- Igen.
Louis egy kissé meztelennek érzi magát, ahogy kinyitja a száját, hogy megpróbálja elmagyarázni az elmagyarázhatatlant.
- Nos, ez a kedvencem a szigetben. Az érzés, ami a szívemben és a fejemben van, amikor itt vagyok. Úgy értem, nyilván imádom a kilátást, és a csendet. Szeretem a tényt, hogy bármikor körbesétálhatom z teljes szigetet is, ha akarom, mert annyira kicsi. Szeretem a tényt, hogy nem zavarnak az emberek magam körül, ahogy itt élek ezen a helyen egyedül. Szeretem az esőt. Szeretem a szelet, még ha mindig túl erős is, és harcolnom kell ellene. Szeretem a sziklákat, és azt, milyen gyönyörűek. Azt, hogy milyen magasan és büszkén állnak, elmozdíthatatlanul. Szeretem a tenger sötétségét, és a hullámok erejét. Szeretem a hangjukat, tompítva a lámpás szoba ablakán át, amikor késő este olvasok. Szeretem az embereket, akik itt élnek, még ha egy kicsit régimódiak is. Mindent szeretek, és még annál is többet. De szerelmes vagyok az érzésbe, ami akkor van bennem, amikor itt vagyok. Olyankor vagyok a valódi önmagam.
Louis liheg egy kicsit, amikor a végére ér, úgy érzi, mintha lefutott volna egy egész maratont, miközben csak… lecsupaszította önmagát, hogy válaszolni tudjon Harry kérdésére. A távolba néz, és érzi, ahogy Harry mozdulatlanul bámul a mondatoktól meztelen alakjára. Harry nézi őt, talán ítélkezik is felette, de az biztos, hogy figyelmesen kielemzi. Ez nem kifejezetten rossz érzés, de mégis úgy érzi, talán túl sokat árult el. Olyan dolgokat, amiket senki más nem érthet.
Végül, egy teljes örökkévalóság után, Harry megköszörüli a torkát, és elsuttog egy halk köszönömöt, aztán nem beszélnek róla többet.
***
Másnap este, Louis nem tehet róla, de egy kicsit megrémül, amikor Harry éppen akkor sétál be a konyhába, amikor elkezdte a vacsorát. Lustán lépked, és csak int Louis-nak ahelyett, hogy köszönne, aztán egyből a mosogató felé megy, hogy megmossa a kezét.
- Bármi, amiben segíthetek? - kérdi Harry, amikor megtörli a kezét, aztán a pultnak dől. A fekete nadrágja egészen lent lóg a csípőjén, a fehér, laza felsőjének az ujja pedig feltűrve a bicepszéig.
Nem tervezték ezt meg előre, és még annak ellenére is, hogy Harry megemlítette, mennyire kellemetlen, hogy nem főzhet magának, Louis nem számított rá, hogy megjelenik. Valójából, ő azt hitte, mindenek ellenére, hogy a tegnap este egyszeri alkalom volt, amit Harry azért akart megtenni, hogy kicsit úgy érezze, nincs elkényeztetve, de nem fordul elő túl gyakran. Most mégis itt van, készen áll, hogy segítsen, megfogadva, amit mondott, és tényleg felajánlja az idejét és szolgálatait. Louis-nak nem kellene meglepődnie, és mégis.
Ennek ellenére, úgy csinál mintha nem lepte volna meg, és mosolyog, aztán Harry kezébe ad egy zacskó krumplit.
- Van kedved megpucolni ezeket? - kérdezi, és ez inkább egy megerősítésre váró állítás, mint kérdés, mert már adja is a kést és vágódeszkát Harrynek.
- Igen, persze.
- Brilliáns - mondja Louis, és utálja, ahogy a hangja egy másodpercre megkönnyebültnek hangzik. Megkockáztat egy pillantást Harry irányába, és látja az arcán a zavarodott tekintetet. Nyilvánvalóan a megkönnyebbülés nem ment olyan észrevétlenül, ahogy Louis tervezte. - Utálok krumplit hámozni - forgatja meg a szemét. - Ez a legrosszabb - mondja suttogva, erősen kihangsúlyozva az utolsó szót.
- Mi? - nevet fel Harry, ragad meg egy közepes méretű darabot, és egyből olyan könnyedén áll neki, hogy Louis máris féltékeny miatta. - Miért? Nem valami nehéz munka. Úgy értem, egy csomó ennél bonyolultabb zöldség van. Találkoztál már a hagymával? Mindent ízletesebbé varázsolnak, na de milyen áron.
- A-aa - mondja Louis, és egyértelműen a fejét rázza. - Egyáltalán nem értek egyet - teszi hozzá, és hitetlenkedő pillantást vet Harryre, mielőtt a hűtőbe temetkezik, hogy vegyen ki egy kis sajtot a krumpli sütéshez, és a csirkét is előszedje. - Azt választanám, hogy felvágok száz hagymát, ahelyett hogy meg kelljen pucolnom minden nap egy krumplit.
- Ez szó szerint őrültség - nevet Harry. Már el is készül az elsővel, Louis idegesítésére.
Megrázza a fejét, a lábosért nyúl, és megtölti vízzel, hogy aztán Harrynek adja, aki belepakolja a kész krumplikat.
- Ezt most tényleg el kell magyaráznod nekem - erősködik Harry, és ketté vágja a krumplit, mielőtt beleejti a lábosba.
Louis a homlokát ráncolja, majd a lábosra mutat.
- Csak képtelen vagyok arra - suttogja.
Harry gyanakvó szemmel pillant az edénybe.
- Ez meg mi a frászt jelent? - kérdez vissza, és az arcán egyre növekvő mosollyal dönti oldalra a fejét.
- Te olyan könnyedén hámoztad őket ilyen… vékonyra! - válaszol Louis, és a már deszkán hagyott vékony héj darabra mutat. - Valahányszor én próbálkozom ezzel, a krumplik legalább feleakkorák lesznek a végére, mert képtelen vagyok anélkül csinálni, hogy hatalmas darabokat ki ne vágjak belőle. Idegesítő.
Harry beharapja az alsó ajkát, a szeme pedig szórakozottan csillog.
- Aham - mondja, egyértelműen, gúnyt űzve Louis-ból.
- Nevethetsz - ad engedélyt rá Louis, miközben az orrát ráncolja, Harry pedig egyből felhorkant.
- Bocsi - mondja, amikor felnevet. - Bocsi… Ez csak… - rázza a fejét, és megragad egy újabb krumplit. - Megtaníthatlak erre, ha akarod - ajánlja fel kedvesen, és közelebb lép Louis-hoz. - Nagyon könnyű, csak oda kell figyelni és… - megakad a beszédben, amikor észreveszi Louis sötét pillantásait. - Vagy talán mégsem - motyogja vigyorogva, és visszalép a vágódeszkája elé.
- El tudod képzelni, hány ember próbált megtanítani erre a szörnyen nehéz feladatra? - kérdi Louis összeszorított fogakkal, és a kudarcai mind itt vibrálnak a szeme előtt. - Rengeteg. Rengeteg ember, Harold. Rengeteg ember, és nagyon sok alkalommal. Igen, néhányan még többször is próbálkoztak, nem csak egyszer. És képes vagyok megpucolni egy krumplit anélkül, hogy elpocsékolnám a felét? - vár Louis egy nagyon türelmetlen arckifejezéssel a válaszra.
Ez az egyike azon apró dolgoknak, amik végtelenül idegesítik, és nem számít hányszor próbálkozott már, soha nem sikerült megtanulnia. Ez az oka annak is, miért vesz kizárólag nagy krumplikat, így legalább a pucolás után is normál méretűnek tűnnek. A kisebbeknél végig kell néznie, hogy elpazarolja legalább a krumplik felét, és ezt még nézni is megalázó. Általában ügyes más dolgokban. Ha nem is jó, de elég jó ahhoz, hogy megoldja. Ez az egyetlen, amiben sose sikerült még brillírozni, és gyűlöli ezt.
- Tekintve azt a gyilkos csillogást a szemedben, megkockáztatom, hogy a válasz nem, jól mondom? - kérdez vissza Harry, és elneveti magát, amikor Louis idegesen megforgatja a szemeit, majd elkezdi csíkokra vágni a csirkemellet. - Szóval, nem tudsz krumplit pucolni… - von vállat Harry. - Nem nagy dolog. Ez még vicces is. És édes - megakad egy pillanatra, aztán oldalra néz. - Még hámozóval se?
Louis olyan pillantással néz felé, ami Harryt azonnal elhallgattatja, és csak elmotyog egy mosolygós okét, aztán egy sokkal kellemesebb téma felé tereli a beszélgetést.
- Befejeztem a romantikus regényt - mondja, a tekintete pedig a munkájára összpontosít.
Louis pedig tényleg gyűlöli, hogy Harry olyan könnyedén hámoz. Nem, Louis még hámozóval is képtelen erre. Mennyire lehetetlenül igazságtalan.
- Igazán? - kapcsolódik be Louis az új beszélgetésbe, és kényszeríti magát, hogy másra koncentráljon, és elfogadja az olajágat, amit Harry kínál neki.
- Aha - válaszolja Harry, ahogy egy új krumpliért nyúl. - Mennyire van még szükségünk?
Louis a lábosba pillant, és összeszorított ajkakkal méri fel, mijük van eddig. - Talán még kettő-három? Jó lenne, ha maradna egy kicsi későbbre is a vacsorából.
- Rendben - bólint Harry.
Louis vár néhány másodpercig, majd újra megszólal. - Nos?
- Nos mi?
- Várok a könyvértékelőre, Miszter!
- Ó! - kiált fel Harry. - Igaz, mondtam, hogy értékelem majd, hmm.
- Ígérted, én pedig éhezem az ítéletedre.
- Összességében? - hümmög Harry. - Nem rossz. Mármint, nyilván nem a legjobb, amit valaha olvastam ebben a kategóriában.
Louis egyetértően bólint, és megragad egy serpenyőt a csirkének.
- Persze, persze. Hisz nagy szakértője vagy a romantikus regényeknek, nem igaz? - kérdi, és vár Harry válaszára.
- Meglepődnél, mi mindenre szánja rá magát az ember, hogy elterelje a figyelmét utazás közben - mondja Harry, majd egy másodpercre megdermed, mielőtt erőt vesz magán, hogy újra megszólaljon. - Mindenesetre, vannak gondolataim a könyvről.
- Akkor hadd halljam! - mondja Louis.
- Szóval, először is, azt hittem, a hercegtől majd teljesen elalélok. De most, hogy a végére értem, eléggé csalódott vagyok. Ha egy romantikus regényt olvasok, azt az érzést várom, hogy meg akarjam döngetni a hőst a sztori végén, máskülönben, micsoda időpocsékolás. A hetero emberek fantáziája unalmas - dühöng Harry, ahogy egy félbevágott krumplit dob az edénybe. - Mármint… Oké, a pasi szexi, amit a nő el is mond minden egyes bekezdésben, és mégis a karakter annyira unalmas. Nem hiszem, hogy volt akár egyetlen érdekes beszélgetésük is az egész regény alatt. Először azt hittem, hogy csak gyengéd. Van az a jelenet, ahol verseket szaval neki, tudod.
- Emlékszem - vigyorodik el Louis.
- Na igen, ott aztán mondtam, hogy oké, ott igazán intellektuális főszereplőkké váltak. Okos, nem pedig csak dögös. De nem. Ugyanolyan ostoba volt egész idő alatt, csak épp képes volt, talán, megjegyezni három sort a versekből.
- Hát tudod, rosszabbul is járhatott volna a nő annál, minthogy a pasi jól néz ki, de nem túl okos. Ez sok ember fantáziája. Főleg a férfiaknál.
Harry felnevet, olyan hangosan, hogy meg is lepi vele Louis-t, mégis nagyon kellemes hallgatni.
- Igen - ért egyet, még mindig kuncogva. - Azok a srácok, akik túl okosnak tartják magukat, elviselhetetlenek tudnak lenni. Isten lássa lelkem, randiztam pár olyannal.
- Mi mind! - vágja rá Louis, és felemeli a szemöldökét. - A főhősnőnk kötött egy előnyös alkut. Ő lett a kapcsolat agya, a pasi pedig imádja őt.
- Persze, persze… - ért egyet Harry, és nagyokat gesztikulálva folytatja. - De egy romantikus regénynek minden vágyadat ki kell elégítenie, tudod? Mindent meg kell adni a nőnek! Egy férfit, aki a fantáziájában él, akivel imádja a szexet, aki tiszteli őt, és egyáltalán nem unalmas. Valaki, akivel legalább tud beszélgetni!
- Korrekt kérés - válaszol Louis. Harrynek legalább van egy álláspontja. - Őszintén szólva, sokkal többet gondolkodtál ezen, mint amire számítottam - viccelődik, és az egyik szekrénybe nyúl, hogy elővegye a reszelőt.
- Nos, könyvértékelést kértél, szóval… Komolyan vettem a házifeladatom.
- Igazából, csak a tíz legjobb jelenetben állapodtunk meg, de örülök, hogy ilyen mélyre ástál!
- Ó! - vesz egy nagy levegőt Harry, és imádnivalóan ráncolja az orrát. - Azt el is felejtettem. Nem is hiszem, hogy volt tíz jelenet, amit a kedvencemnek mondanák…
- És azt mondtad, a könyv nem volt rossz? - csipkelődik Louis, és a ‘nem volt rossz’ közben idézőjeleket formál az ujjaival.
- Nem volt az! Talán… - ráncolja a homlokát töprengőn. - Valószínűleg össze tudom számolni a három legjobbat.
- Három legjobb jelenet?
Harry csak bólint.
- Oké, halljuk!
- A harmadik mindenképpen az első találkozásuk. Az nagyon vicces volt. Amikor véletlenül megbántotta és a nő csak… egyszerűen elsétált, ahelyett, hogy bármit mondott volna? Az vicces volt - bólint Harry saját magának, mintha egyet is értene a saját választásával. - A második… Valószínűleg a verses rész. Nagyon erősen hittem, hogy ezután az valami nagy dolog lesz, és csak egy kicsit… rákattantam a pasira azon a ponton.
- Szóval a költészet az egyenes út a szívedhez. Érdekes - fűzi hozzá Louis szórakozottan, aztán rájön, hogy ezt a kijelentést mennyire könnyen félre lehet érteni. Érzi, ahogy elpirul, nyel is egy nagyon, és próbálja kitalálni, hogyan mentse ki magát ebből a helyzetből, hogy ne tűnjön úgy, mintha tudni szeretné, hogyan kell elcsábítani Harryt.
Harry szerencsére észre sem veszi, vagy legalábbis nem húzza ezzel Louis-t.
- Imádom a szavakat, főleg ha valaki ért hozzájuk - válaszol elgondolkodva, mintha a dolog tényleg lenyűgözné. - Most pedig, az első helyezett mindenképpen, amikor elbújnak a titokzatos alkóvban a bál alatt.
- Harry! - horkan fel Louis, ez a választás meglepte. - Komolyan? Hetero szex? Ez az első számú választásod? - borul ki Louis. - Csalódott vagyok, haver.
Harry csak megvonja a vállát, és egy cseppet se szégyelli a döntését.
- Váratlan volt. És egészen veszélyes is. Bármikor rájuk találhattak volna. A pasi pedig a nő ruhája alá bújva? Botrányos. Kibaszott obszcén.
Van valami gyanús a hanghordozásában, és Louis összeszűkített szemekkel figyel, ahogy megragadja az edényt, hogy a tűzhelyre tegye.
- Hülyéskedsz? - kérdi Louis, a hangjában rengeteg kétkedéssel.
- Az egész könyv borzalmas volt, persze, hogy hülyéskedek - válaszol Harry és még drámaian meg is forgatja a szemét.
- Ugyan már, nem volt ennyire rossz. A legtöbb vendégem szereti az erotikus romantikus regény gyűjteményem.
- Figyelj, romcom szakértő vagyok - vitatkozik tovább Harry, még fel is ugrik a hangja egy magasabb tartományba, így még szenvedélyesebb a veszekedésük. - Büszke vagyok a kiváló romantikus ízlésemre, de az? Messze nem felelt meg az elvárásaimnak.
Louis lepillant a pultra, a sajttal és a reszelővel babrál, és próbálja visszafogni a mosolyát. Gyengül, tudja hogy így van, és mégsem tud mit csinálni. Van valami abban, ahogy a csendes és merengő Harry ennyire szereti a romantikát, és megbántottnak érzi magát, ha az nem eléggé csöpögős.
Az este hátralévő részében is romantikus komédiákról beszélgetnek, sőt, egészen mélyen az éjszakában, és amikor elindulnak az esti sétájukra Clifforddal a partra, még mindig erről van szó. Harry nem hazudott, amikor azt mondta, van egy elvárása, Louis pedig azon kapja magát, hogy csak bólogat és mindennel egyetért ebben a bolondos vitájukban. Egy új oldalát ismerhette meg a vendégének, amire egyáltalán nem számított, és igazán meglepi, hogy még órákkal később is ugyanarról csevegnek, Louis viszont egyáltalán nem unatkozik.
4 Comments
jaaaj en szavakba önteni nemtudom, hogy mennyire boldoggá tett ez a kis fejezet💕💕 annyira örülök neki, hogy a fiúkák egyre jobban megnyílnak, és hogy vegre harryből is láthatunk egy kicsit, ami miatt ha lehet, meg jobban beleszerelmesedtem (louval egyutt haha) köszönöm szepen!!❤
VálaszTörlésCuki😍😍
VálaszTörlésIstenem, ez a rész fantasztikus vokt! Rettentően imádtam!
VálaszTörlésEgyébként egyet kell értenem Louval, én is utálok krumplit hámozni, és nem is tudok😂💕
Szia😊
VálaszTörlésJaaj, ez így hétfő reggelre nagyon kellett most😊😍 Sajnos csak most tudtam elolvasni a munkában, de őszintén megvallva, nem bánom, mert olyan szinten fényt gyújtott a lelkemben, hogy mindjárt szebb lett a mai napom😍❤️
Annyira kellett ez a rész. Valami eszméletlen édes lett, és aww, itt olvadozok, vigyorgok mint egy idióta. Még jó, hogy van maszk😅 mert hülyének néznének a munkatársaim 😂🤣 Bár sztem már megszokták, mikor látják, hogy olvasok. Az én arcomra ilyenkor minden érzelmem kiül😅
Úgy örültem, hogy Harry is megnyilt, és hogy végre ennyit beszélgettek. Egy élmény volt őket "hallgatni". Legszívesebben leültem volna és csak ámuldozó fejjel hallgattam volna őket. Annyira cukiiik😍❤️ Jót nevettem rajtuk, hihetetlen amit leművelnek ezek ketten🤣 Szeretem őket, nagyooon!
Tetszett a séta, a főzés, a beszélgetés. Minden.
Annyira átérzem Louist azzal kapcsolatban hogy ott van. Ugyanezt érezném én is. Nyilván azért van ez, mert alapból nem vagyok egy szociális életet élő személy, meg az is rátett egy lapátra, hogy mindig egy szobával osztoztam a tesóimmal és iszonyatosan hiányzott hogy egymagamba lehessek. Amikor elköltöztem, végre érztem, hogy igen ez nagyon kellett. Szükségem van a csendre arra, hogy csak magam legyek néha. Ettől függetlenül szeretem a családom, de kellett ez.😊 Imádnék ott lenni, bár nekem a család az iszonyatosan hiányozna. A másik problémám a széllel lenne, de a többi dolog annyira passzol hozzám😊
Imádtam minden pillanatát. Csodálatos egy történet. Mindig melegséggel tölti el a szívemet és fényt hoz a napomba❤️😊
Köszönet érte, hogy megosztod velünk❤️
Puszi❤️
Ui Legyen már hétvégeee pls!! 😊😅