Sziasztok!

Megérkeztem a második résszel, még nem mondanám, hogy igazán beindultak az események, de a küszöbén vagyunk. (: Még mindig furcsa ezt a ficet posztolni, 2018-ban írtam... XD Egy millió éve. Legalábbis akkor kezdtem el, aztán félbemaradt, és most folytattam. Na de... Hagyjatok nyomot nekem! És még mindig köszönöm, hogy itt vagytok. (:

Puszi&Pacsi

Látom, fiatal barátom egyáltalán nem tartja viccesnek, amit mondtam, pedig isten bizony, annak szántam. Nem félek a családtól, amibe tartozik, szóval ennek fényében könnyedén nevetek ilyeneken.

- Kurvára nem vagy vicces - pattan fel mellőlem, és a szemeivel már a gatyáját keresi a földön.

- Látom - mosolygok továbbra is, és a karjánál fogva visszahúzom magam mellé. - Maradj már. Olyan hamar fogják csúnya mély ráncok tarkítani az arcod, ha folyamatosan stresszelsz valamin.

Nem szól semmit, csak hosszú ideig fürkészi az arcom. Mintha minden apró részletét az emlékezetébe akarná vésni. Nekem ugyanehhez nem kellett ennyi idő. Azóta, hogy először láttam, valahogy folyton felderengett az arca előttem. Bár húztam vele Akahirot, de egyáltalán nem gondoltam komolyan, hogy elszedem tőle a srácot. Viszont azt is hozzá kell tenni, hogy amikor így éreztem, egy percig sem jutott volna eszembe, hogy Harry megjelenik a szállodai szobámban. Ó, ha ezt Aleksei tudná… Talán egyből mentőt is hívhatnék hozzá, mert tuti itt vinné el az infarktus. Ha véletlenül összefutnának, van egy olyan sanda gyanúm, hogy elfelejteném megemlíteni, valójában honnan ismerem a fiút.

- Mit jelentenek a tetoválások a hátadon? - töröm meg a csendet, ami már kezdett egy kicsit kínossá válni, mert közben mintha pislogás nélkül bámult volna engem.

- Minden részlete valami mást jelképez, de nagy összességében a bátorságot szimbolizálja - feleli halkan, és az ujjai az alhasamon kezdenek el valami láthatatlan mintát festeni. Borsódzik a bőröm a leheletfinom érintésektől, és a farkam se tud túl sokáig nyugodt maradni. Csak szendén mosolyog, hogy mindezt ő idézte elő.

- Azt meg kell hagyni, hogy vakmerő vagy, de az nem egyenlő a bátorsággal - fordulok felé, így az ujjai már az oldalamat cirógatják.

- Vakmerőnek inkább téged nevezhetnénk - vág vissza, és bár a szavai borotvaélesen csengenek, az ujjai olyan puhán érintenek, hogy el tudnék aludni a kényeztetéstől. Az ujjait egyszerre felváltja a tenyere, és már szinte az ölelésébe von, amikor vesz egy nagy és gondterhelt lélegzetet. - Mennem kellene.

- Vagy akár maradhatsz is - érintem meg az alsó ajkát a hüvelykujjammal. - Reggelig itt senki sem zavar minket.

- Nem lehet - rázza meg magát, de látom a szemében, hogy nem kellene sokat győzködnöm, hogy másképp döntsön. - Egyébként is csak… Azért jöttem, hogy figyelmeztesselek, mert…

- Mert? - húzom fel a szemöldököm, amikor megakad az amúgy is rohadtul összeszedetlen mondandójában.

- Mert nem szeretem a jogtalan vérontást - feleli kurtán, és ezúttal tényleg felkel az ágyról.

- Van olyan, hogy jogos vérontás? Egy faszt… Már nem a középkorban élünk. Ez pedig csak hülye duma, más miatt vagy most itt, de ha nem akarod, akkor nem kell kimondanod - bújok be a takaró alá, és úgy csinálok, mint aki készen áll rá, hogy aludjon.

- Nagyon okosnak képzeled magad, igaz? - emeli fel a hangját, én pedig válaszul lehunyom a szemem. - Azt hiszed, te mindent tudsz, és neked nem lehet meglepetéseket okozni.

Nem látom őt, de a hangja hirtelen furcsán keményre vált. Nagyot dobban a szívem, amikor meghallom a fegyver kattanását, ami azt hivatott jelezni felém, hogy ki lett biztosítva. A szívem egyre hevesebben kezd verni. Készen állok rá, nem félek elhúzni ebből a porfészekből, de természetes adrenalin önt el a helyzettől, és mocskosul nehéz ugyanolyan nyugodtnak mutatnom magam, ahogy lassan mosolyra húzom az ajkaim, és kinyitom a szemem.

- Mindketten tudjuk, hogy nem fogsz lelőni - szólok hozzá, de minden érzelmet száműzök a hangomból.

- Miért nem? - kérdezi, de látom, hogy megremeg az ujja a ravasz fölött. - Kitüntetnének érte.

- Levágnák egy ujjad - közlöm vele tényszerűen, és látom, hogy meglepem ezzel. Nem tudom, hogy miért lepte meg, hogy ismerem a yakuza böntető törvényeit. - Vagy tán épp parancsot teljesítesz? Az volt a dolgod, hogy megölj ma este?

- Fejbe lőlek, a kezedbe teszem a pisztolyt, és a kutya sem fog nyomozni, ha azt hiszik, hogy egy európai popsztár öngyilkos lett a hotelszobájában.

- Talán itt nem - bólintok kimérten, mert nem akarok hirtelen mozdulatokkal ráijeszteni. - De aki ismer, mind tudja, hogy sose tennék ilyet.

Nem felel. Meg sem mozdul, de a homloka csillogni kezd a gyöngyöző izzadtságtól, és túl sűrűn pislog ahhoz, hogy elhiggyem, ez egy nyugodt és megfontolt lépés, amit már előre eltervezett. Fogalmam sincs, miért csinálja, talán csak rám akar ijeszteni. Talán tényleg ez a dolga, de valójában nem akarja megtenni. Bármi is az igazság, nem sok időm van. Ki kell találnom, hogyan fegyverezzem le, mielőtt még tényleg lepuffant.

A sorsnak legyen hála, valami zaj szűrődik be a folyosóról, ami egy pillanatra megzavarja, de nekem ennyi idő épp elég, hogy lendületből kiüssem a pisztolyt a kezéből, ám az elsül, mielőtt az ágyra zuhan, Harry pedig rémülten kap utánam, és méri fel, hogy vajon telibe talált-e, vagy csak az ágyat érte a lövés.

Felnyög, amikor megragadom a torkát, és magam alá gyűröm a keményfa padlón.

- Soha - sziszegem, majdhogynem összeszorított szájjal. - Érted? Soha többé ne fogj rám fegyvert!

Felelni nem tud, így csak levegőért küzdve próbál sűrűn bólogatni. Szánalmas képet ad, ahogy alattam vergődve próbál nem elájulni, és már fuldoklik az ujjaim között. Megkönyörülve rajta eleresztem a nyakát, ő pedig köhögve igyekszik pótolni az oxigént, amitől megfosztottam.

- A szavaiddal élve, most meg is ölhettelek volna - morgom, és amikor látom, hogy már teljes feladásban fekszik alattam, feltápászkodom, és a cigim után indulok, de előbb még kiürítem a fegyver tárát, és darabokra szedve hajigálom vissza a matracra.

Meg sem szólal. Amikor visszaérek az ágyhoz, még mindig a földön fekszik, és a légzését stabilizálja.

- Gyere - nyújtom felé a kezem, ő pedig szó nélkül elkapja, és hagyja, hogy felsegítsem. - Jól vagy?

- Igen - feleli komor hangon, amitől újfent el kell nevetnem magam.

- Akkor jó, már féltem, hogy elvisz a szívroham, amikor azt hitted, kinyírtál - viccelődök vele, ő viszont csak lesüti a szemét, és nem szól semmit.

Kinyitom a terasz ajtót, és békésen elszívom a cigim, míg ő továbbra is csendesen motoszkál a szobában. A fél szemem folyton rajta van, de azt úgyis hallanám, ha elkezdené összeszerelni a fegyverét.

Miután eldobom a csikket, és az ajtót becsukva vissza sétálok a szobába, muszáj végignéznem rajta, ahogy az ágy szélén ül. Az alsóját már felvette, a nadrágja viszont még a kezében van.

- Segítsek felöltözni? - kérdem tőle, miközben töltök magamnak két korty szakét, és legurítom, mielőtt visszamásznék az ágyba.

- Nem kell - dörmögi, de nem hallok sértettséget a hangjában, inkább csak elveszettnek tűnik. Felveszi a nadrágját, aztán az ingét is, majd elér oda, hogy összeszedje a pisztoly részeit.

Minden apró rezdülésére figyelek, de semmi szokatlant nem produkál. Összeszereli, aztán hátranyúlva a nadrágszíjába csúsztatja.

- Ha legközelebb is meglátogatnál, lehetőleg előtte szólj. A pisztolyt meg felejtsd az előszobában - dobok felé egy névjegyet a telefonszámommal, amikor már kínossá kezd válni a csend, és látványosan nem tudja, mit mondjon, így csak egyik lábáról a másikra nehezedve táncikál az ágy mellett. Felveszi a kártyát, megnézi az adatokat rajta, aztán összetépi, és a szemetesbe dobja a darabjait.

Nem szól semmit, csak kisétál, és akkor bizonyosodom meg róla, hogy tényleg elhagyta a lakosztályom, amikor meghallom a szobám ajtajának puffanását. Nem sok idő kell, hogy bekopogjon, majd be is lépjen az ajtó előtti őr, hogy értetlenségét fejezze ki, a fiú mikor jutott be a szobámba, illetve én jól vagyok-e.

Eddig tartott volna, míg rábukkannak a hullámra. Már réges rég mindegy lenne az egész. Megnyugtatom, hogy minden rendben van, és ismerem a srácot, ő pedig elfogadva a tényt, újra kivonul.

Ideje lenne aludnom is valamit, mert valójában kurva fáradt vagyok, de valamiért folyton Harry jár a fejemben. Meglepően kellemes estét töltöttünk együtt, eléggé kellemetlen befejezéssel, de esküszöm mindennek ellenére is élveztem az egészet.

Miközben minden pillanatot újra és újra lepörgetek a szemem előtt, mint egy gyorsított filmet - pornó filmet - kellemes álomba merülök, és csak másnap reggel térek magamhoz, amikor Aleksei az ágyam szélére ül, és a kávém illata csiklandozza az orrom.

- Jó reggelt, Csipkerózsika - szorít rá a felkaromra, az éjjeliszekrényre teszi a csészém, és elvonul a kanapéig. Még jó, hogy nem vette észre az ágymatracom sérülését. Biztosan nem úsznám meg ezt a reggelt felesleges és totálisan megkésett aggodalmaskodás nélkül.

- Igor hív - szól hátra a válla felett Alek a laptopom előtt ülve. Helyet cserélek vele a gép előtt, ő pedig karba tett kézzel áll mögötte úgy, hogy apám ne láthassa, amikor fogadom a hívást.

- Szia - köszönök, aztán nyomatékosan ránézek a legjobb barátomra.

- Van ott valaki? - kérdezi apám köszönés helyett az online vonal végén.

- Igen, Alek, de már épp indulni készül - felelem, továbbra is a bandatársamra nézve. Széttárja a karjait, aztán fejcsóválva csapja be maga után az ajtót. - Hallgatlak.

- Megkaptam az adatokat - kezdi, és még mindig a kezében vannak a papírok. - Valami nem stimmel velük.

- Mire gondolsz? - dőlök előre, és az öklömre támasztom az állam.

- Túl sok az áru, és feleslegesen nagy utat akar megtenni Oroszország területén a teherautókban. Az öcséd kielemezte, és ők sokkal jobban járnának, ha az egész rakományt gépre pakolnák Moszkvában, és csak annak az árát fizetnék meg nekünk, hogy az biztosan kijusson az országból.

- Értem - bólintok. - Öcsi megint okoskodott, amitől lehet, hogy ugrik az egész üzlet. Nem gondolod, hogy egy kicsit túl sok hatalmat adsz annak a pelyhes állú nebulónak a kezébe?

- Már ő is a családunk tagja - érkezik erre apám megrovó hangnemű válasza, amivel tudom, hogy értelmetlen vitatkoznom. A kis füstös túlzottan elvarázsolta már. - Joga van beleszólni az üzletbe is. Mindemellett ért is hozzá. Törődj bele, hogy már nem vagy egyke.

- Mindig is az leszek - morgom, aztán veszek egy nagy levegőt, amivel majd témát válthatok. - Mi a feladatom itt?

- Semmi, foglalkozz a turnéddal, ő és néhány emberünk már úton van, hogy tárgyaljon Akahiroval, csak szerettem volna, ha tudod, hogy Tokióba repül. De ha időd éppen úgy engedi, velük is tarthatnál. Nyugodtabb lennék, ha vigyáznátok egymásra.

- Annyival többre tartod, hogy ide küldd intézkedni, amikor én már amúgy is itt vagyok, de annyira azért nem, hogy megvédje magát? Mi a fasz vagyok én, testőr? - fakadok ki, de mire befejezem a mondatot, már tudom, hogy elvetettem a sulykot. - Sajnálom. Oké, ma délutánig a szállodában leszek, jöjjenek ide, és megbeszéljük a részleteket.

- Hamarosan landolnak, már tudják, hogy oda kell menniük - felel, és nagy szerencsémre, nem kommentálja a kirohanásom. - Úgy látom, továbbra is túl nagy kérés, hogy viselkedjetek testvérekként, de azt elvárom, hogy bandatagként kezeld.

- Természetesen - bólintok, ő pedig köszönés nélkül bontja a video hívást. Már csak ez hiányzott. Nem értem, miért nem lehetett megvárni, míg kedden odaér az áru, és ha ilyen gyanús, akkor ott darabjaira szedni a kamionokat. Annak a tejfelesszájúnak feltétlenül ide kell pofátlankodnia.

Felveszek egy köntöst, és átsietek Alekseihez, hogy annyiba azért beavassam, vendégeink lesznek, és lehet, hogy nélkülem kell részt venniük néhány interjún.

- Zayn ide jön - rontok be a szobájába kopogás nélkül.

- Minek? - ráncolja a homlokát.

- Tökéletes kérdés! - horkanok fel, és széttárt karokkal támaszkodom a szobabútornak. - Apámat már teljesen meghülyítette. Vakon megbízik benne.

- Azt meg kell hagyni, tehetséges gyerek - húzza fel az egyik szemöldökét, és behajtja az ajtót, ami a lakosztály nappaliját választja el a hálótól. Biztos David még alszik, Alek meg nem akarja, hogy felverjem a hisztimmel.

- Hagyjuk ezt - legyintek felé. - Én sose bíztam benne igazán. Igor meg azt várja el, hogy bajtársként tekintsek rá. Szerintem ő is utál engem.

- Nem lehet, hogy neked ez a fő problémád? - néz rám, miközben leül a kanapéra, és kényelmesen, keresztbe tett lábakkal helyezkedik el velem szemben.

- Komolyan beszélek, Aleksei - teszem karba a kezem, ő pedig elmosolyodik.

- Szerintem túlspilázod ezt a dolgot - legyint felém. - Egyszerűen csak dolgozz vele együtt, és ha gyanakszol rá, akkor figyeld meg. Te vagy a legjobb, Louis. Ezt senki sem vitatja, te is jól tudod.

- Így volt, míg Zayn meg nem jelent. Már nem vagyok benne biztos, hogy mindenki így érzi.

- Fejezd be a hisztit, és koncentrálj a dolgotokra. És a biztonságotokra. Eszedbe ne jusson észrevétlenül segédkezni abban, hogy eltegyék láb alól, Tommo - mutat felém, én pedig elhúzom a szám.

- Túl jól ismersz - motyogom. - Viszont így velük kell mennem. Ki kell húznod az interjúk alól.

- David őrjöngeni fog, ha nem veszel részt a nyilvános megjelenéseken.

- A menedzser azért van, hogy őrjöngjön - nevetek fel, és az ajtó felé indulok. - Te meg azért vagy neki, hogy lenyugtasd.

Kiöltöm felé a nyelvem, ő meg csak mosolyogva a fejét rázza, amikor kilépek a szobájából. Az ajtó előtt az egyik őrömbe botlok. Ő már hozzám tartozik, és nem a zenekarhoz.

- Uram - bólint felém üdvözlésképp.

- Megérkezett? - kérdem hidegen.

- Igen - felel, és felcsatlakozik mellém. - A szobájába kísérem.

- Oké - sóhajtok fel.

A szokásos önelégült kifejezés ül az arcán, amikor belépek hozzá, és a bőrfotelban vodkát szürcsölget.

- Bratyó - üdvözöl megjátszott örömmel, én pedig kezet fogok vele. Mindketten tudjuk, mennyire nem gondoljuk komolyan ezt a dolgot. Rohadtul dühít, hogy apám ebbe a helyzetbe kényszerít ezzel a seggfejjel.

- Ismertesd a tervet, aztán elkészülök, és akár indulhatunk is - ülök le vele szembe, és kérdés nélkül töltök magamnak is a drága italából. Utálom a vodkát, de csak azért is beleiszom.

- Nem kérsz hozzá kísérőt? Erős lesz az így - dől előre aggodalmat színlelve.

- Ne pátyolgass, nem vagy azon a rangon, hogy szórakozz velem - vetem felé, amikor a combjára teszem az üres poharam.

- Egyelőre - nevetgél, én pedig előre lendítem a lábam, és éppen hogy érintve, de megrúgom a lábszárát, amitől az ölébe esik a poharam, ő pedig riadtan pattan fel. A szemei szikrát szórnak. Látom, hogy üvölteni akar, de tudja, hogy jobb, ha ezt most lenyeli, ezért csak az asztalra teszi a poharam, és forrongva néz le rám.

- Mikor és hol? - kérdezem, és én is felállok, bár így is fel kell rá néznem.

- Egy óra múlva a Westin mögött. A forrás szerint ott lesznek ma.

Nem válaszolok semmit, csak megpaskolva a karját bólintok, és visszasétálok a saját lakosztályomba.

Nem tudom, mit hoz még ez a nap, de ezt a kört kettőnk közt most én nyertem, ez pedig máris megszépítette az érkezését. Felöltözök, a zakóm alá felcsatolom a fegyvertáskám, hogy mindhárom pisztolyom el tudjam vinni. Jobb, ha van nálam erősítés bőven.

Egyetlen szót sem szólunk egymáshoz, amikor találkozunk a megbeszélt helyen. Ő felém bólint, és az épület oldalának irányába int. Elindulok, hogy ezek szerint én a hátsó bejáraton menjek. Az emberem persze velem tart, de minden akadály nélkül jutunk be. Egy kicsit még csalódott is vagyok, hogy ilyen sima ügy volt. Intek neki, hogy ő a másik útvonalon induljon el a szóban forgó bár irányába. Húzódozik a parancsomra, de mire másodszor is intek neki, magamra hagy, és arra indul, amerre mutattam neki.

Mikor kiérek egy emelvényre, a terem egyik takarásként szolgáló hatalmas oszlopa mögé, gyorsan felmérem a terepet. Több őrt is ki lehet szűrni a tömegben. Beépültek, hogy senkinek se tűnjön fel, hányan vannak, de sajnos akad belőlük bőven. Zayn már Akahiro előtt ül, és láthatóan nem túl nyugodtan társalognak. Öcskös persze sokkal tehetségesebben játssza a hidegvérűt, mint a vezér, de még így sem rejti el kellőképpen az érzéseit. Utálom a kölyköt, de ezt meg kell tanítanom majd neki, ha nem akarom, hogy szitává lőjék rögtön a pályafutása elején. Már csak azt kell eldöntenem, hogy akarom ezt vagy nem.

Próbálok úgy helyezkedni, hogy tudjak legalább Zayn szájáról olvasni, hátha nem kell közelebb mennem, és innen is tudok rájuk figyelni. Sok a zavaró tényező. A szálloda, aminek az egyik csarnokában vagyunk kibaszott nagy, és a rohadt sok vendég mind külön figyelmet érdemel. Ezt pontosan tudták a szarháziak. Élő pajzsként használják őket. Nagyon csendes, és annál is bizonytalanabb léptek hangja üti meg a fülem a hátam mögül. Egy lélegzetvételnyi idő alatt megfordulok, és a falhoz préselem a feltételezett támadóm. Lehet egy egyszerű arra járó vendég, de hamar megtanultam, hogy jobb elnézést kérni, mint a fegyvercső hideg érintése a nyakamban.

- Mi a picsát keresel itt? - rivall rám, ahogy próbál szabadulni a szorításomból, kicsit sem barátságosan. - Ha meglátnak, el is foghatnak.

- Szerencsére te vagy az egyetlen közülük, aki napszemüvegben és sapkában is megismer, te pedig tartod a szád - felelek, és elengedem. - Ugyan már, még testalkatra is pont a tömegbe illek.

- Komolyan nem érted, mennyire vékony jégen táncolsz? - akad ki, és el akar indulni a bandája felé, de a nyakába aggatott láncoknál fogva visszahúzom a menedékem védelmébe.

- Segíts.

- Normális vagy?! - hajol felém tágra nyílt szemekkel. - Inkább húzz már el innen, amíg senki nem veszi észre, hogy kémkedsz.

- Én inkább erősítésnek nevezném magam, mint kémnek - helyesbítek, ő pedig összeszűkített szemekkel, gyanúval az arcán kapja a tekintetét a főnöke felé.

- Ki az a fickó?

- Egy újonc. Van egy kis probléma a megállapodással, így most nem én, hanem ő jött tárgyalni. Más is állhatna itt rá vigyázva, de senkiben nem bízom annyira, mint magamban.

- Dugod a srácot? - néz rám, egyik szemöldökét felhúzva.

- Én inkább a loknikra bukom - kacsintok rá.

Nem felel, csak néz rám néhány hosszú másodpercig, majd az oszlopnak szorít a ruhámnál fogva, és egyik térdét a lábam közé tolja.

- Nem akarom feltakarítani a véred, Louis - sziszegi a nyakamba, aztán olyan lágyan csókol bele, amire egyáltalán nem számítottam. Váratlanul ér. Régen nem leptek már meg így. Hirtelen elveszítem a kontrollt, és bár csak egy pillanatra, de azt is kiveri a fejemből, hogy mi a dolgom. A barna, dús hajába fűzöm az ujjaimat, és a fejbőrét cirógatva élvezem a gyengéd érintéseket. A kezei a csípőmre simulnak, és ahogy magához húz, érzem, hogy mennyire jól érezhetnénk egymást, ha most nem valami egészen más küldetésen lennék.

- Olyan szívesen rángatnálak fel valamelyik emeleti szobába, de most dolgom van - súgom a fülébe, és látom a nyaka bőrén, hogy kirázta a hideg a hangomtól. Kétlem, hogy odalent tudnának rólam, ő pedig csak azért lenne itt, hogy elterelje a figyelmem, de jobb, ha mindenre felkészülök.

- Sajnálatos - leheli a nyakhajlatomba, majd további kontakt nélkül magamra hagy, és a lépcső felé indul. Elködösíti az agyam. Nem vagyok képes teljes egészében a feladatomra koncentrálni. Le sem tudom venni a szemem róla, ahogy Akahiro mellé lép, végigsimítja az arcát, majd amikor ő jelez neki, mellé térdel a földre. Felfordul a gyomrom a jelenettől. Hányinger kerülget, ahogy elképzelem, miket csinálhatnak, amikor ketten vannak egy privát szobában.

Mint egy erdei vadállat, akit a vadászok régóta edzésben tartanak, és egy mérföldről is meghallja a puska kattanását, szinte az agyamban hallom a kibiztosított fegyver hangját. Mint akit ágyúból lőttek ki, Zayn felé rohanok. Többen is ráfogják a fegyverüket, miközben ő épp nem tudja elővenni a sajátját, mert valakivel dulakodik. A hatalmas szálloda biztonsági emberei is a helyszínre sietnek, de amikor meglátják, kik közt dúl a harc, megtorpannak, és aggodalommal a mozdulataikban, inkább a vendégeket kezdik kimenekíteni a teremből.

Mire odaérek, Zaynnek sikerül előhalásznia egy kést, amivel leszúrja a fogvatartóját, aki egy kiáltás kíséretében rogy le a lábai elé. Felkészültem rá, hogy most már az életéért küzdünk. Az embereinknek eddig még sikerült feltartani a fegyvereseket, de csak pillanatok kérdése, hogy az egyik ne tévesszen célt. Zayn ezzel a kezükbe adta az életét.

Akahiro komótosan felkel, int néhány magasabb rangon lévő családtagjának, hogy elhagyják a helyszínt. Harryvel összeakad a tekintetünk. Nagyot nyel, és majdnem utánam kap, amikor az egyik emberük rám támad. Akahiro a keze után nyúl, de hogy ezután mi történik, azt már nem látom. Leköt, hogy megmentsem a seggünket. Jó néhány ütést sikerül bevinnem a támadómnak, míg ő szerencsére nem talál rajtam sok fogást, mielőtt ájultan a földre zuhanna. Talán néhány kék foltom lesz, meg egy feldagadt szemöldök. Több aligha.

A hátamon végigfolyik a hideg veríték, amikor meglátom a hirtelen Zaynre irányuló pisztoly csövét. Nem jut eszembe jobb, minthogy elé ugorjak, és ellökjem az útból. Minden egyébhez már túl késő. Most nagy szerencse, hogy alacsonyabb vagyok nála, mert a neki halálosnak szánt lövés nekem csak a vállamat éri el. Legalábbis remélem, hogy semmi komolyabbat, bár a jéghideg lökéstől egyből megtántorodom, és szédülni kezdek, de annyira még tartom magam, hogy kirúgjam a fegyvert a fickó kezéből.

Zayn a fegyveresre irányítja a saját pisztolyát, és hezitálás nélkül háromszor is a támadónk fejére célozva süti el.

- Szerintem meghalt - nyögöm, és a mellkasom felett a vállamra szorítom a kezem. Kibaszottul vérzik, de érzetre nem talált el semmi létfontosságút. Talán a kulcscsontomat, mert a karom nem nagyon tudom üvöltés nélkül megemelni.

- Louis! - kap utánam, és a nyaka köré lendítve az ép karom, az épület előtt parkoló autóhoz siet velem.

- A kórházba! - üvölt a sofőrre, aki hangos kerékcsikorgással kanyarodik ki a forgalomba.

- Dehogy megyünk a kórházba! - tromfolom le, ő pedig tátott szájjal néz rám. - Holnap minden címlap erről szólna. Kinek hiányzik? Vigyetek vissza a hotelba. Aleksei majd kiszedi a golyót, és ellát.

- Aleksei? - ráncolja a homlokát értetlenül Zayn, és a sofőr felé bólint a visszapillantóban.

- Csinált már ilyet - nyögök fel kínlódó hangon, Zayn pedig aggódó arccal szorít magához, hogy tompítsa az autó rázkódása okozta fájdalmam.