Sziasztok!

Nem szeretem ezt, de tudom, hogy megértőek lesztek. Ez a történet nem olyan, mint a többi. Amikor két ember dolgozik egy mesén, az mindig sokkal nehezebb, nehéz időt szánni rá, összeegyeztetni mindent, és tartani a ritmust. Ezt az Ikertestvérnél is tapasztalni lehetett Carmennel, és itt is. Közelednek az ünnepek, és így mindketten mással is mélyen el vagyunk foglalva. Nincs elég előre megírt részünk ahhoz, hogy kitartson amíg túl vagyunk ezen az éven, ezért most megint egy kis szünetre megyünk. Tényleg ne haragudjatok miatta, de nincs más választásunk. Nem merek nektek semmiféle dátumot megígérni, de igyekszünk vissza az ünnepek után. 

Az Au Pair zavartalanul, szünet nélkül posztolva lesz minden héten, és van itt még valami, amivel azért remélem egy kicsit kevésbé fogtok neheztelni. Aki esetleg nem kapott értesítést róla, az kukkantson a profilomban, mert három napja elkezdődött az idei karácsonyi mesén, és már három rész elérhető belőle. Tehát minden nap posztolni fogok egy részt egészen karácsonyig. Remélem ezzel azért sikerült adnom egy kis vigaszt. 

Aki csak ezt olvassa és mást nem, annak pedig boldog karácsonyt kívánunk, és hamarosan találkozunk. 

Puszi&Pacsi

H&S

Louis 

Hiába fekszem le aludni minden nap időben, nem tudom magam rendesen kipihenni, mert az éjszakáim nyugtalanok. Van, hogy nem tudok elaludni, mert ezerféle gondolat jár a fejemben. Van, hogy éjjel ébredek fel, és már csak arra várok, hogy végre reggel legyen, és kimászhassak az ágyból. Van, hogy alszom, de nyugtalanul, és úgy ébredek, mint a mosott szar. Nem is tudom, melyik zavart jobban. Hogy szembeszegülök a törvénnyel? Hogy hazudok Harrynek? Valószínűleg a második. Az utóbbi néhány hétben elhanyagoltam őt. Talán túlzás ezt mondani, de az biztos, hogy sokkal többet szeretnék vele foglalkozni. Például úgy, mint az erdőben, amikor azt éreztem, hogy enyém a világ, és vele együtt a világ legcsodálatosabb pasija. Tudom, hogy Harrynek borzasztóan hiányzik a természet közelsége, a sok fa, a növények, az állatok, mint ahogy a barátai és az édesanyja is. De azt sosem gondoltam volna, hogy nekem is ennyire honvágyam lesz, pedig csak a nyarat töltöttem el ott. Azóta teljesen más ember lettem, ez nem vitás. Az igazság az… hogy azt hittem, sikerült jobbá is válnom Harry mellett, de ezt sajnos meg kell cáfolnom. Csak egy kevésen múlt, hogy a múltkor nem öltem meg egy embert, vagy nem maradtam ott én magam.

Talán ennek az eredménye ez az egész Penny-s dolog is. Nem figyeltem rá, és ő kicsit elveszett az emberek között. A gonosz, számító, lelketlen emberek világában. Nem lenne szabad haragudnom rá, de ahogy ott támaszkodik a kezeivel a konyhapulton, teljesen meztelenül, a mozdulataim mégis kicsit durvábbak, és a csókjainkban is többször használom a fogaimat, mint ezelőtt. Ellököm Harryt magamtól, közben persze tövig benne vagyok, és ő felszisszen, amikor az egész háta a hideg márványpulthoz ér. Persze a következő pillanatban már hajolok is utána, mert máris hiányoznak a csókok. Megint olyan heves vagyok, hogy a fogaink összekoccannak, de Harry csak elmosolyodik, érzem az ajkaimon. Pedig arra vágyom, hogy haragudjon rám. Még mindig frusztrált vagyok amiatt, ami Carl és köztem történt. Még mindig utálom, hogy piszkos ügyleteket folytatok a tudta nélkül. Még mindig meg akarom fojtani Pennyt, pedig szegény lányt nem is ismerem, és az indíttatásáról is csak találgatok. És a legrosszabb az, hogy ezt az egészet rajta vezetem le, és már képtelen vagyok megállni. Harry a derekam köré szorítja a hosszú lábait, a sarka a fenekembe mélyed, és ahogy lenézek rá, észreveszem, hogy csukott szemmel kényezteti a szerszámát, miközben minden durva mozdulatomra összerezzen vagy felnyög. A tetoválásai egyre élesebben rajzolódnak ki, és már tudom, hogy lassan teljesen elveszti a kapcsolatát a külvilággal. Istenem, én csak… folyton vele akarok lenni. Benne akarok lenni, mert ez túl jó, hiába túl sok. Talán még az új barátaival is képtelen leszek rajta osztozkodni. Közel akarok lenni hozzá, nézni őt, ahogy kicsit kinyitja végre a zölden világító szemeit, aztán teljesen elolvad alattam, és egy védtelen, remegő, de nagyon szexi masszává válik, amikor eléri a csúcsot. Az élvezetéből az én hasamra is jut, és amikor elindul egy sűrű csepp lefelé a bőrömön, egy kicsit kihúzódom, aztán a farkamra kenem, mintha csak síkosító lenne. Harry elégedetlenül nyöszörög, miközben kezd visszatérni, és nem tetszik neki, hogy nem vagyok teljesen benne, ezért azonnal előre mozdulok. Ki kell támasztania magát a füle mellé nyújtott karjaival a lecsempézett falon, nehogy a feje koppanjon oda.

Ezután már csak a saját gyönyörömet hajszolom, amihez sokat hozzátesz a látvány, ami elém tárul. Harry ajkai vérvörösek, a szeme izzik, ahogy a bőrén a tetoválások is. Az egyik lábát felhúzom a vállamra, a másik élettelenül csüng le a pultról, és miközben egyre gyorsabban mozgok, lenézek kettőnk közé. A szerszáma még mindig kemény, és ha elég hajlékony lennék, lehajolnék, hogy megkóstoljam őt. Tudom, hogy először próbálna elhúzódni, de végül úgy is legyőzötten hagyná, hogy azt tegyek vele, amit akarok, érzékenység ide vagy oda. Aztán másodszor is a csúcsra juttatnám, mert tudom, hogy képes rá, és imádom teljesen szétszedni, hogy aztán újra összerakhassam. Egy pillanatra teljesen megszakad a kapcsolatom a külvilággal, az utolsó kép, amire emlékszem, hogy a farkam ki-be jár benne, és aztán a saját elkínzott, szinte fájdalmas nyögésem, miközben mindent megteszek, hogy minél mélyebben élvezzek el benne. Ha nem gyógyulna olyan gyorsan, biztos, hogy a fogaimmal megjelöltem volna a nyakán, hogy Penny is pontosan lássa, kihez tartozik Harry. Végül az izzadt testére borulok, és csak azért is gyengéden végigharapdálom a nyakát.

- Nem kellett volna ennyire durvának lennem – lehelem a bőrébe bűntudatosan. - Hagytam, hogy az állatias ösztöneim átvegyék az irányítást.

- Én szeretem az állatokat – motyogja Harry, miközben a hajam simogatja. A mellkasába nevetek, mert nem is ő lenne, ha erre mást mondott volna.

- Túl jó vagy hozzám.

- Ahogy te is hozzám. Tudod, hogy imádtam. Szükségünk volt erre.

Tudom, hogy mire gondol. Az elmúlt időszakban mintha egy picit eltávolodtunk volna egymástól, és én hiába tudtam, hogy mi az oka, ő maximum találgathatott. Most viszont úgy érzem, helyrerázódtak a dolgok. Igaza van, kellett ez nekünk.

- Nem kellene megvárakoztatnunk Pennyt – egyenesedem ki, és nézek felhúzott szemöldökkel a fáradt Harryre.

- Az nem lenne szép dolog – egyezik bele Harry is, de a szemei majdnem lecsukódnak beszéd közben.

- Látom, ma is sok szeretet adtál a növényeknek – mondom neki kedves csodálattal a hangomban. - Gyere, édesem.

A kezem a háta alá csúsztatom, felültetem a pulton, aztán a konyhaszék felé húzom, amire miután lezuttyantam, aztán jelzek, hogy üljön a combjaimra.

- Hm… le kéne zuhanyoznom – dünnyögi Harry összeráncolt homlokkal.

- Mindjárt, de előbb szeretném, ha kicsit feltöltenéd magad – fogom meg a kezét, és még meg is szorítom, hogy tudja, mire gondolok. Amikor rájön, próbálja elhúzni a kezét, de nem hagyom. - Semmi baj, vedd el, amire szükséged van – beszélek hozzá lágy, megnyugtató hangon.

- Lou, te is fáradt vagy. Ezt nem tehetem. Nem lehetek…

- Energiavámpír? - kérdezem viccelődve. - Ó, dehogynem! Te vagy a kedvenc energiavámpírom.

- És veled mi lesz?

- Jól leszek. Ma nem vagyok olyan fáradt, ígérem – nézek mélyen a szemeibe, amikből most eltűnt a varázslatos fény, de attól még gyönyörűen csillognak. - Csak egy kicsit… Nem akarom keresztbe húzni a ma estédet, akármennyire nem értem, mit akar tőled az a lány.

Harry bólint, és máris érzem azt a furcsa bizsergést a tenyeremben, mint amit a koboldbarlangban éreztem. A testén halványan újra megjelennek a tetoválások, és a szeme is világítani kezd.

- Megígéred, hogy kedves leszel vele? - kérdezi tőlem Harry váratlanul.

- Nem hoználak kellemetlen helyzetbe, akármit is akar tőled – felelem neki komolyan. - És őt sem akarom bántani. Egyszerűen csak… meg akarom mutatni, hogy minket nem választhat el.

- Rendben – mosolyodik el Harry. - Ez tetszik.

- Hát még nekem – lehelek egy puha csókot az ajkaira.

- Lou… - kezdi Harry óvatosan, amikor elhajolok tőle. - Amit a múltkor mondtál arról, hogy szeretnéd ha… szerepet cserélnénk…

- Igen? - kérdezek vissza feszülten, amikor nem folytatja.

- Azt komolyan gondoltad?

Hirtelen levegőt venni is elfelejtek, pedig egyértelmű volt, hogy ez egyszer fel fog még merülni. Az egészről Carl tehet! Ahogy a mosdónak szorított, azonnal egy ismeretlen helyzetet teremtett számomra, ami azokban a napokban valamiért csábító volt. Talán azért, mert annyira magam alatt voltam, hogy jól esett volna, ha most Harry az, aki vigyáz rám, aki erős, és azt mondja, semmi baj nem lesz. Aznap este majdnem kinyírtak. Gyenge voltam, és Carl éppen ezt érezte meg rajtam olyan tökéletes érzékkel, hogy bár őt magát nem kívántam, a helyzetet valamiért mégis…

- Nem tudom. Az egy gyenge pillanatom volt, de…

- Ó! - néz oldalra Harry azonnal, és lesüti a szemeit. - Értem. Ne haragudj, hogy felhoztam.

- Nem. Nem! Nem baj. Tudom, hogy összezavartalak azon az estén. De te… te mit éreztél, amikor arra kértelek? - kérdezem tőle kíváncsian, és ahogy rám néz, attól máris érzem, hogy a farkam ébredezik a feneke alatt.

- Megijedtem – vallja be Harry alig hallhatóan, aztán nyel egy nagyot. - És csak még jobban kívántalak.

- Édesem… - nyöszörgöm a szájába, ahogy megfogom a tarkóját, és közelebb vonom egy újabb, forró csókcsatára. Haragszom magamra, amiért akkor kihátráltam a helyzetből, de úgy éreztem, kezd kicsúszni a kezemből az irányítás. Én is féltem, mint ahogy Harry. Bár így visszagondolva nem tudom, hogy miért. Nehéz volt beismerni, hogy egy röpke pillanatra hatással volt rám Carl, még ha Harryt is képzeltem a helyére.

Sietnünk kellett a zuhanyozással, ahogy az öltözködéssel is, de amikor megláttam Harryt nyakkendőben, amit én magam kötöttem meg neki, rájöttem, hogy már sokkal hamarabb el kellett volna mennünk valami elegáns helyre. A haját most nem fogta össze, ezért a tincsei lágy hullámokban omlottak a vállára, és az öltönynadrág csodásan kiemelte a szép lábait. Büszkén lépkedtem mellette, amikor kiszálltunk a kocsiból, és azonnal közelebb húztam magamhoz, mert az őszi szél kezdett egyre hűvösebb lenni. Harry természetesen nyúlt a kezem után, és én örömmel fontam össze az ujjainkat.

A Little Garden csodálatos hely , de még az átlag embereknek is megfizethető bizonyos fontosabb alkalmakkor. Életemben egyszer jártam itt Leilával, és a randink alatt végig azon gondolkoztam, hogy ez egy tökéletes helyszín lenne, hogy megkérjem a kezét. Az élet végül nem így alakult, de ennél jobban nem igazán jöhettem volna ki. Velem volt a fiú, akit mindennél jobban szerettem, és Leila is a barátom maradt, ráadásul tudom, hogy jól megvannak Zaynnel. Már csak pár hét, és már emlékezni sem fogok arra a melóra, amivel Harry papírjait váltottam ki.

Amikor beléptünk az étterembe, azonnal elvarázsolt a hely meghittsége. A fények tompák voltak, mindenfelé zöld növények – Penny pontosan tudta, hogyan veheti le Harryt a lábáról. Az asztalok felé felakasztott viharlámpákban gyertyák égtek, és az étterem közepén volt egy szökőkút vizililiomokkal.

- Ez nagyon szép – suttogja Harry a fülembe izgatottan, és éppen akkor veszem észre a lányt, aki felénk integet.

- Azt hiszem, a barátnőd észrevett minket – felelem neki, és a lány felé fordítom, aztán elindulunk az asztalához.

Penny egy pillanatra meglepődik, de jól leplezi a zavarát. Gyorsan megöleli Harryt, aztán felém fordul.

- Te biztosan Louis vagy – mondja érzelemmentes mosollyal, és engem is egy gyors ölelésbe von. - Harry már nagyon sokat mesélt rólad.

- Igen, a barátja vagyok. Pontosabban, a pasija – szögezem le a félreértések miatt, és még Harry derekát is átölelem, hogy nyomatékosítsam a tényeket. - Rólad is sokat hallottam már. Te vagy az első igazi barátja itt – teszem hozzá, mert ezt a címet nem tagadhatom meg tőle. Harry szégyenlősen rám mosolyog, aztán kihúzom neki a széket és én is leülök. - Remélem, nem baj, hogy én is eljöttem. Meg akartalak ismerni.

Penny gyorsan megcsóválja a fejét és a kifeszített mosoly még mindig ott az arcán.

- Ne hülyéskedj! Örülök, hogy itt vagytok mindketten.

Én ebben nem vagyok azért annyira biztos, de nem teszem szóvá, inkább az étlapot kezdem tanulmányozni, mert ahogy megérzem a kaják illatát, rájövök, hogy farkaséhes vagyok. Ők ketten közben az örökbefogadott orchideákról beszélgetnek. Penny nem tűnt egy szörnyetegnek, aki el akarja rabolni a párom, de néhány kedves hozzászólás és mosoly nem elég ahhoz, hogy a bizalmamba férkőzzön. Fogalmam sincs, hogyan viselkedett volna Harryvel, ha nem vagyok ott, ugyanakkor mégis örültem, hogy talált magának barátokat.

- Harry mesélt arról, hogy előtte volt egy barátnőd – fordult felém Penny.

- Több is, nem csak egy – válaszoltam szemtelenül, mert a kérdése sem volt teljesen ártatlan. Nem voltam olyan ember, aki könnyen kiakad, ha a másik ember kíváncsi, de hiszen még csak tíz perce ismerjük egymást személyesen, basszus! - Gondolom, arra vagy kíváncsi, most miért Harry – Penny bólint egy aprót, és közben az arcomat fürkészi, hogy ezzel mennyire sikerült felhúznia. Ki kell ábrándítanom. - Nem tudtam neki ellenállni – vontam meg a vállam. - Szerelmes lettem, és onnantól nem érdekel a neme, csak az számít, hogy velem van – mondtam neki a „velem” szót nyomatékosítva.

- Aranyosak vagytok együtt – jegyzi meg Penny végül, mire Harry elpirulva fordul felém. A pincér ezt a pillanatot választja, hogy felvegye a rendelésünk. Hálás vagyok neki, hogy megszakította ezt a… kissé furcsa eszmecserét, ami végül eléri a hatását. Nem mondom, hogy mire kihozzák az ételt, megkedvelem a lányt, de legalább már félretesszük ezt a kettőnk között zajló kis harcot, és mindketten próbáljuk jól érezni magunkat. Harry ügyesen vont be mindkettőnket a beszélgetésbe, és simítja el a köztünk lévő feszültséget szinte észrevehetetlenül, amiért nagyon büszke vagyok rá. Egyszer azt mondta, hogy egy ősembernek érzi magát idekint, de ez egyáltalán nem igaz. Jól nevelt, a legkedvesebb lény, és könnyen tanul. Amikor kihozzák az ételeket, pontosan tudja, melyik evőeszközt mire használja, mintha mindig ezt tanulta volna, pedig csak egyszer magyaráztam el neki. A mobilját már úgy kezeli, mintha beleszületett volna abba a korba, amibe a legtöbb mostani kisgyerek. Esküszöm, néha már nálam is gyorsabb.

Késő este búcsúzunk el Pennytől, miután megbeszéljük, hogy mindketten részt veszünk a wellness hétvégén.

- Jól éreztem magam – jelentem ki elégedetten, amikor beülünk a kocsiba. - Ez a Penny okos lány. Te is jól érezted magad? Remélem, nem volt túl kellemetlen… Igyekeztem visszafogni magam.

- Aurora is mindig ilyen volt velem, mint Penny – feleli Harry elgondolkodva.

- Meg tudom érteni, elég kellemes parti vagy – mondom vigyorogva. - De Aurora egy igazi úrihölgy. Azonnal visszalépett, amikor megtudta, hogy létezem – magyarázom Harrynek, és nem tudom elrejteni a hangomból a csodálatot. Kedvelem azt a tündért, az ő közreműködése nélkül talán már Harry nem élne, amibe belegondolni is fájdalmas.

- Ahogy kellemes parti vagy te is – böki meg az oldalam Harry. Azonnal tiltakoznék, de aztán eszembe jut Carl, és hirtelen kiszárad a szám. Néha úgy érzem magam, mintha megcsaltam volna Harryt, pedig nem történt köztünk semmi… de közben a titkolózás miatt mégis rossz érzéseim vannak. - Hiányoznak. Anya, Niallék, Aurora, a testvérem… mindenki – vallja be Harry lehajtott fejjel. - El fog ez múlni?

Tudtam, hogy a madárka a jó hírekkel csak pillanatnyi enyhülést fog neki, de azt nem gondoltam, hogy ilyen hamar újra szóba fog kerülni. Ezek szerint még annál is jobban hiányoznak neki a szerettei, mint ahogy gondoltam.

- Nem, de enyhülni fog majd. Meglátogatjuk őket tavasszal, rendben? - mosolygok rá bátorítóan, és mikor bólint, odahajolok, hogy megcsókoljam.

- Menjünk haza, fáradt vagyok – szorítom meg a combját, aztán beindítom a motort.

Fél órával később tényleg fáradtan zuhanok be az ágyba, és az utolsó, amire emlékszem, az, hogy Harry a hátamhoz bújik és átölel.

Ismét egyedül ülök az autómban. Este van, és már olyan hűvös, hogy járatnom kell a motort, hogy a fűtés működhessen. Körülöttem mindenhol sötétség, és elhanyagolt állapotban lévő raktárházak. Tipikusan, mint egy akciófilmben, és ez abszolút nem tetszik. A héten ez a második találkám, és már péntek este van, így a hétvégém legalább szabad lesz, és azt csinálok Harryvel, amit szeretnék. Arra gondoltam, hogy a hűvös ellenére elviszem kirándulni egy kicsit a városhoz közeli erdőbe. Tudom, hogy nem olyan lesz, mint Tallymore, de legalább újra közel kerülhet a természethez. A telefonom GPS-én nézem, hová kéne mennünk, amikor észreveszem, hogy már húsz perccel elmúlt hét. Egyre türelmetlenebbül dobolok a kezemmel a kormányon, mert tudom, hogy Harry finom vacsorával vár otthon, és nem akarok már megint késni. Megígértem neki, hogy nyolcra otthon leszek, de mivel a külvárosban vagyok, már haza kellett volna indulnom. Egy váratlan pillanatban megszólal a mobilom, és amikor ránézek, látom, hogy egy ismeretlen szám hív. Szinte biztos vagyok benne, hogy Carl lesz az. Jó is, hogy hív, mert már szólni akartam neki, hogy az emberkénk nem jött el a találkára.

- Igen?

- Louis, el kell onnan jönnöd, most azonnal! - parancsol rám. Igen, tényleg Carl az, ráadásul egy nagyon rosszkedvű Carl.

- Valami baj van?

- Felnyomtak minket! Ez egy csapda.

Csak ennyit kellett mondania, és én máris indítottam a kocsit. Kihangosítottam a telefont, ledobtam az anyósülésre, és ész nélkül tolattam ki a földútról a félig összerogyott épület elől, mielőtt rákanyarodtam az aszfaltra. Amíg kiértem, teljesen átizzadtam a pólóm.

- Mi a franc ez, Carl? - kérdeztem kissé hisztérikusabban, mint szerettem volna. Nem volt nálam túl sok fű, de ahhoz éppen elég, hogy problémát okozzon, és senki ne higgye el, hogy csak személyes használatra van nálam.

- Az előző akciódtól nem voltak túlságosan elragadtatva. De most nem ez a fontos. Ne a legrövidebb úton indulj vissza a városba! Tegyél egy kitérőt.

Egyetlen főút vezetett vissza a városba, de inkább az ellenkező irányba kanyarodtam. Ez volt az a pillanat, amikor bekapcsolták a szirénákat, és utánam eredtek. Észre sem vettem, hogy ott várnak rám, és esélyem sem volt, hogy beleolvadjak a tömegbe, mert egyetlen árva autó sem jött azon a kibaszott úton.

- Zsaruk! Basszus, Carl, itt vannak!

- Nyugi, Louis! - szólt rám Carl erőteljesen, miközben a pánik kezdett eluralkodni rajtam, és már léptem volna a gázpedálra. - Muszáj megnyugodnod, és húzódj le. Csináld, amit mondanak – és ezzel le is tette. Őrülten dobogó szívvel húzódok le az út mellé, és egy nagy sóhajjal ejtem hátra a fejem, amikor megállok. A hátizsákomra pillantok, de gyorsan elkapom a tekintetem, mert egy rendőr kopog az ablaküvegen. Amikor felfogom, hogy bajban vagyok, csak arra tudok gondolni, mi lesz Harryvel.