Sziasztoook!

Nananaaa? Haladunk ugye? Mondtam én... Megígértem, hogy nem lesznek a végtelenségig mogorvák. Remélem izgultok már, hogyan is jutunk el arra a bizonyos pontra. És persze mennyire lesznek egymás iránt is frusztráltak addigra... :P 

Köszönöm, hogy itt vagytok!

Puszi&Pacsi

Próbált aludni. Tényleg mindent megtett, hogy sikerüljön neki minél előbb álomba merülni, de mást sem csinált egész álló nap, csak az ágyban fetrengett, tévét nézett, vagy épp pont, hogy aludt. Persze, hogy nem sikerült ezek után hamar elaludni. A telefonját olvasgatta, és a tévé is még villogott a falon, pedig már közel éjfél volt. Bár egyszer már megmosakodott, még azelőtt, hogy Harry bement hozzá, úgy gondolta, talán a meleg víz és a pára segíthet elálmosodni, ezért újra kiment a mosdóba és szépen, komótosan lezuhanyozott. Az infúziós állvány már kezdett teljesen az agyára menni. Ez az egész kórházi környezet azon volt, hogy teljesen kiakassza.

A fürdés valamennyit segített neki, és úgy érezte, ha most igazán próbálkozna, tudna aludni, ezért kikapcsolta a tévét, és a telefonját is lenémította. Még gondolkodott egy kicsit a sötétben, próbált visszaemlékezni Harryre a gimiben. Bármilyen idegesítő faszkalapnak is tartotta, nyilvánvalóan kibaszott jó pasinak is, és nem hiszi, hogy tininek ronda volt. Márpedig ő minden helyeske srácra emlékezett, aki az ő sulijukba járt. Vagy Harry ennyit változott volna az évek alatt? Még arra is gondolt, hogy Niall tévedett, de ezt hamar el is vetette, hiszen Harry egyértelműen megmondta, hogy igaza volt, és ő még emlékezett is Louis-ra. Ennek tudatában már olyan elbaszottnak érezte, hogy itt magázódnak, és úgy csinálnak, mintha marhára tisztelnék egymás pozícióját. Louis le is tegezte őt egyből, de Harry mintha azonnal meghátrált volna. Tovább magázta, aztán gyorsan ki is menekült a szobából.

Louis ezekbe a zavaros gondolatoka aludt bele, és még az álmai is össze-vissza csapongtak, úgy is, hogy nem volt semmi közük Harryhez. A kínkeservesen megharcolt pihenése viszont nem tarthatott sokáig, mert szinte egy szívroham kíséretében rezzent össze, és riadt fel, amikor a kórházi szobájának az ajtaja hirtelen kinyílt. Fénnyel árasztotta el az egész helyiséget, aztán ugyanolyan gyorsan vissza is csukódott. Nem volt hangos, csak hirtelen. De még így, a sötétben is látta, hogy Harry áll a szobájában. Az ajtón lévő hosszúkás ablakon át nézett valamit odakint. Látszott, hogy egy műtéten volt túl, mert a haja teljesen le volt lapulva, látszott, hogy sapka volt rajta, a köpenye gallérja be volt gyűrődve, mintha épp akkor vette volna fel, és még nem igazította meg, a sztetoszkópja pedig a kezében volt. Kicsit hátrébb állt az ajtóból, amikor két árnyék elhaladt odakint, aztán vett egy halk lélegzetet, és nem sokkal később már a kilincsért akart nyúlni, de Louis nem hagyhatta ezt ennyiben.

- Tudod, mekkora küzdelem volt elaludni? - szólalt meg rekedt hangon, és szabályosan elvigyorodott, amikor Harry összerezzent tőle. - Ezek után tartozol annyival, hogy ne lépj le szó nélkül. Elmeséled, ki elől bujkálsz?

- Bocs, hogy felébresztettelek - sóhajtott fel, és Louis tisztán látta rajta, mennyire szét volt esve. - Úgy viselkedek, mint egy gyerek, és meg sem közelítem egy orvos profizmusát.

- Nem vitatkozom - vágta rá Louis, de eközben is mosolygott, és oldalra nyúlt, hogy felkattintsa az egyik kislámpát. Harry nem moccant az ajtóból, Louis viszont nem engedett a követeléséből, így csak hosszú másodpercekig néztek egymásra, de Louis volt végül, aki megunta. - Nem vitatom el a profizmusod, ha nyomós okod van a szobámban rejtőzködni. Mert ellenkező esetben, nem hiszem, hogy ez túlságosan megszokott.

- Számomra nyomós - morogta Harry, és egy sóhajjal beljebb sétált, és mintha kelletlenül ugyan, de leült a Louis ágya melletti fotelbe. Louis nem tudta pontosan, miért, talán, hogy ne érezze magát annyira kényelmetlenül ebben a helyzetben, de elvette a mappát Louis lába mellől, és belelapozott, aztán visszatette. Ellenőrizte az infúziót is, aztán felkelt, és a szokásos mozdulatokkal elkezdte megvizsgálni Louis-t.

- Ha befejezted, figyelek - sürgette az idősebb, és egy kicsit feljebb helyezkedett az ágyban, hogy ne legyen az az érzése, mintha esti mesét hallgatna. - Nem vagyok hülye, ne próbálj most úgy csinálni, mintha csak megvizsgálni jöttél volna.

- Ne haragudj, hogy felkeltettelek - szólalt meg Harry, a hangja mély volt, és egyértelműen nehezére esett másodszor is kimondani ezeket a szavakat. Louis látta rajta, mennyire gyűlöli azt, hogy az idősebb került fölé ebben a helyzetben, neki pedig komolyan magyarázkodnia kellett. Louis viszont lehetetlenül élvezte a szituációt. - Nem hiszem, hogy akarok beszélni róla. Az tényleg nem lenne rendben a mi helyzetünkben.

- Milyen helyzetünkben? - horkant fel Louis, Harry pedig felhúzott szemöldökkel nézett rá. - Abban, amiben a mogorva seggfej orvosom vagy, vagy amiben sulitársak voltunk a gimiben, és akár haverok is lehetnénk?

- Mi ketten sose lehetnénk haverok, Tomlinson - felelte komolyan Harry, nyilvánvalóan visszavágva Louis mondandójára.

- Annál jobb! - vágta rá Louis, és amennyire az infúzió engedte, karba fonta a kezeit. - Azt mondják, az idegeneknek könnyebb megnyílni.

- Semmi érdekes nem történt kint - rázza meg a fejét Harry. - Csak egy nemkívánatos személy, én meg már így is kurva fáradt voltam. Nem vágytam még az ő faszkodására is.

- Ez egy orvos kolléga, vagy másféle munkatárs? - faggatózott Louis, hátha ezzel kiszedheti végre a srácból az igazságot. - Ne kelljen már könyörögnöm a válaszokért!

- Tulajdonképpen semmi közöd hozzá, Tomlinson! - vágta hozzá Harry, és fel is állt, nyilván hogy távozzon, de Louis újra megszólalt.

- Miután kibaszottul szenvedek ezen a redva helyen, és nem tudok mást tenni, mint aludni, aminek az eredménye az, hogy este egyáltalán nem megy - magyarázta Louis, és még ő is érezte, mennyire hadart. Harry szinte csak tátott szájjal bámult rá. - Igenis kurvára tartozol annyival, hogy a semmilyen múltunkra, de legalább sulitársi mivoltunkra való tekintettel csiripelj nekem, különben tényleg tele lesz a faszom, és azt nem hiszem, hogy akarod.

A csend ezúttal talán egy percig is elhúzódott, és végül a zöldszemű adta fel a küzdelmet. Sóhajtva visszaült a fotelba, és Louis-ra nézett.

- Tudod, ez az egész szitu meglehetősen vicces - kezdett bele, Louis pedig figyelmesen hallgatta. - Kifejezetten utáltalak a suliban.

- Mi? - kérdezett vissza az idősebb, mert ez tényleg meglepte. Ő maga nem is emlékezett Harryre. - Nem is ismertél. Én se téged.

- Egyszer kigúnyoltál a fogszabályzóm miatt - horkant fel a doktor, és keresztbe tett lábakkal hátradőlt. - Utána megmondtam anyának, hogy nem akarom ezt, és addig hisztiztem, ameddig elvittek a fogászatra, és kiszedték nekem. A te lelkeden szárad, ha még most sem tökéletes, bár hordtam éjszakait helyette.

- Komolyan, ezt csináltam? - hitetlenkedett Louis, és igazából nem a tettén lepődött meg, mert emlékszik, hogy annak idején nem volt épp se az a minta diák, sem pedig a legkedvesebb srác a gimi történetében, de volt oka rá. Ezek alapján pedig Harry valamelyik stréber kis nagyképű kölyök letett. - Pedig egyáltalán nem emlékszem rád.

- Biztos aznap többeknek is nyomtátok a fejét a WC-be - forgatta meg a szemeit Harry. - Akkor egy kis röhögés a fogszabimon már tényleg felejthető.

- Nem voltam csak úgy geci.

- Ó, dehogynem! - nevetett fel Harry, és hevesen bólogatott. - Geci voltál, pedig az akkori énem még hozzádszólni is félt. Semmit nem ártottam neked. Valószínűleg, ha azt parancsolod, még a házid is megcsinálom.

- Tudod, mi volt a bajom a stréberekkel? - kérdezett vissza Louis, és szinte még mindig érezte magán azokat a lesajnáló pillantásokat.

- Mi? - kérdezett vissza kihívóan Harry. - Nem remegtek eléggé? Nos, akkoriban még alacsonyabb voltál.

- Menj a faszomba! - felelte Louis, de valójában látta Harryn, hogy nem dühből mondja ezeket, ezért ő sem húzta fel magát. Ezúttal egészen élvezte a szócsatájukat. - Soha nem voltam éltanuló.

- Na ne mondd! - vágott Louis szavába az orvos. - Hát az nem is úgy jön, hogy tanulás helyett a hátsó udvarban cigizel, meg minden másnap bulikba járkálsz.

- Azt hiszed ismertél, de semmit nem tudtál rólam - válaszolta Louis, és a hangja ezúttal kellően komoly volt ahhoz, hogy Harry már ne mosolyogjon. - Pont azért utáltam a strébereket, mert nem volt náluk ítélkezőbb, lenézőbb bagázs az egész iskolában. Egyszer kértem az egyik hozzád hasonló segítségét. Nem a leckét, hogy lemásoljam, vagy ilyenek. Azt akartam, hogy korrepetáljon. Soha senki nem alázott még meg annyira, mint ő. - Louis itt megállt egy pillanatra, és visszaemlékezett az esetre. Nem ült rá annyira a lelkére, hogy igazán mély nyomot hagyjon benne, de pontosan emlékszik rá, hogy ezzel indult a stréberutálata. - Ezek után kezdtem el leszarni a kis szemüveges okostojások lelkivilágát. Aki kicsit is megvetőbben nézett rám, annak visszaadtam. Szóval, ha piszkáltalak, az valószínűleg okkal volt. Fogadjunk, már akkor is egy nagyképű seggfej voltál.

- Nem minden stréber mondott volna neked nemet, ha segítséget kérsz tőle - válaszolt Harry, Louis viszont nem tudott erre mit mondani. Nem is tudta, hogy Harry saját magáról beszélt, vagy bárkiről. - Általánosítottál. Nem voltam lenéző veled soha, csak ilyen volt az arcom. Valójában féltem tőled.

- Nos, tettem olyanokat, amikre ma már talán nem lennék büszke - vont vállat Louis, mert valójában tényleg nem emlékezett Harryre. Nem tudta, miért bánthatta őt. - Nem hiszem, hogy neked nincs ilyen. Máskor is piszkáltalak?

- Nem, az volt az egyetlen.

- Hát, akkor bocs - szólalt meg Louis, és próbált kedvesen nézni Harryre. - Biztos félreértettem a pillantásod. Viszont nem úszod meg. Nem tudod elterelni a témát. Miért vagy itt?

- Nem igazán szeretek beszélni róla - motyogta Harry, és elkapta a tekintetét Louis-ról. A világoskék műtősnadrágját kapargatta, pedig semmi nem volt rajta, vagy éppen az ablakon át beszűrődő városi fényeket nézte. - De látom, hogy nem hagyod ennyiben.

- Nagyon jól látod - vigyorodott el Louis, de úgy érezte, még muszáj hozzáfűznie valami kedvesebbet. - Hátha tudok segíteni, vagy… nem tudom. Dumálni róla.

- Nem tudsz segíteni - rázta meg a fejét Harry. Lejjebb csúszott a fotelban, és Louis-ra nézve mesélni kezdett.

- Az exem elől bújtam el - vallotta be végül, pedig egyáltalán nem volt ínyére a dolog. Bár a kezdeti párbeszédeik óta egy kicsit javult a helyzet közöttük, azért még mindig nem volt rózsás a kapcsolatuk. Nem igazán bízott Louis-ban. Vagy csak nem akart bízni. Nem is akart igazán a közelében lenni. Csak épp az emeleti nővérpult felé tartott, és nem volt más választása, mint ebbe a szobába bejönni. - Az új… nem is tudom mijével enyelgett a folyosón, és felém tartottak. Soha nem vesztegeti az időt, hogy nehéz pillanatokat okozzon nekem a baszogatásával és beszólogatásával. Most, hogy azt a kis nővérkét fogdosta, biztos, hogy a megszokottnál is nagyobb paraszt lett volna.

- Nővérkét? - kérdezett vissza Louis, Harry pedig tudta, hogy valószínűleg az a részlet akaszthatta meg, hogy ezek szerint egy férfiról van szó. Vagy egy biszexuális nő is lehetne, ha minden eshetőséget fel akart vetni.

- Azt - húzta el a száját Harry. Addig a napig, amikor minden megváltozott, biztos volt benne, hogy az exe meleg, de azóta ő már nem lepődött meg semmin, mert ezek szerint nem tudta a teljes igazságot. - Úgy tűnik, Dean biszex.

- Ó, nos… Igen, úgy tűnik - köszörülte meg a torkát Louis, és olyan áthatóan kezdte bámulni Harryt, hogy a férfi szabályosan kellemetlenül kezdte érezni magát tőle. Harry soha nem szégyellte azt, hogy meleg. A szülei is elsőre elfogadták, támogatták, és a nővére még melegbárba is elment vele, amikor Harry végzős volt a gimiben, hogy segítsen neki bepasizni. Nem volt oka rosszul érezni magát emiatt. Viszont akkor, ahogy Louis nézett rá, valamiért rossz érzések költöztek a lelkébe, és csak remélte, hogy a futballcsillag nem homofób.

- Mindegy… Szóval… - folytatta zavartan. - Ezért bújtam el. Dean miatt. Semmi extra, látod?

- Kicsoda Dean? - kérdezte Louis, ezzel meglepve Harryt, mert azt gondolta, ezek után talán ő is jobbnak látja majd lezárni ezt a témát, és végre elengedni Harryt, hogy mindketten aludhassanak egy kicsit.

- Ő is egy rezidens - felelte a doki, és végre már egy kicsit magabiztosabban nézett Louis szemeibe. - Itt ismertem meg, amikor mindketten végeztünk, és dolgozni kezdtünk. Vagyis… Ő idősebb nálam. Már egy éve itt volt, amikor én elkezdtem a kórházban dolgozni.

- Hadd tippeljem meg! - szólalt meg Louis, és egy kicsit elhúzta a száját. - Az elején még édes volt és kedves, próbált segíteni a beilleszkedésben…

- Úgy valahogy - bólintott Harry. - Aztán egyre főnökösködőbb lett. Mintha számítana, hogy előttem volt itt. Gyűlölte, hogy több lehetőséget kapok műtétekre, és hogy szeret engem a szakorvos, akitől tanulni akarok.

- Féltékeny volt rád? - kérdezte Louis, és a hangján lehetett hallani, mennyire értetlen, és megveti Dean viselkedését.

- Most is az - morogta Harry, és a sztetoszkópjával kezdett játszani. - Őt is az agysebészet érdekli, de sosem engedik műteni. Nem jó benne. Ahhoz nincs elég finom keze. Nekem viszont igen.

Louis nyelt egy nagyot, Harry pedig mélyen a szemébe nézett, és nem tudta, mit mondhatna még, de nem kellett sokáig aggódnia, Louis helyette is kézben tartotta a beszélgetésüket.

- Miért szakítottatok?

- Öm…

- Nem muszáj elmondanod, ha nem akarod - emelte az egyik kezét maga elé Louis, és megértés csillogott a szemeiben. Harryt jó érzéssel töltötte el. Addigra már biztos volt benne, hogy Louis nem homofób. Abban az esetben már biztosan nem ülnének így itt, hogy Deanről csevegjenek. - Csak ha akarod. Meghallgatom.

- Megcsalt - mondta ki végül Harry. Onnan pedig már nem is figyelt magára. Újra egyre dühösebb lett Deanre, és csak ömlöttek belőle a mondatok. - Az egyik este mindketten ügyeltünk. Én helyettesítettem valakit, ő meg egyébként is be volt írva. Úgy tűnik elfelejtette, különben jobban odafigyelt volna - horkant fel Harry, és egyből folytatta, továbbra is a sztetoszkópját birizgálva. - Amikor végeztem az aktuális dolgaimmal, sehol nem találtam, gondoltam már a pihenőben van. Az osztályos orvosi szobák felé mentem, és amikor a másodikba nyitottam be őt keresve… Épp egy nővér ugrált a farkán. Érdekesség: nem ugyanaz, akivel most láttam - nevetett fel Harry, és csak akkor jött rá, hogy talán túl részletesen mesélte el a miért szakítottunk dolgot, amikor Louis nem nevetett vele, csak bámult rá. - Mindegy. Szóval… Hát, így történt. Azóta is azon van, hogy megkeserítse az életem. Nagyon rendes pasi, kedvelnéd.

- Minden bizonnyal - morogta Louis, és a fejét ingatva emésztette a hallottakat.

- Bocs… Ez tényleg nem túl profi tőlem - ingatta a fejét Harry. - Nem kellett volna ilyen részletesen mesélnem a magánéletemről, és ezzel traktálni egy idegent.

- Ne kérj elnézést - rázta meg a fejét Louis, és megint olyan áthatóan nézett azokkal az átkozottul kék szemeivel. Harry soha nem hallott olyan fajta pletykákat, hogy Louis meleg lenne, és a gimiben is mindig csajok vették körbe, de hazudott volna, ha azt mondja, nem tudna vele mit kezdeni, ha mégis nyitott lenne rá a másik. Minden paraszt stílusát leszámítva is… - Én kérdeztelek, és nyugodtan beszélj róla, ha szeretnél.

- Nem, ez… Már így is sokkal többet mondtam neked, mint amit bárki is tud az egészről - felelte Harry, és ezzel egyáltalán nem hazudott. Rengetegen próbáltak beszélni vele arról, hogy mi történt vele és Deannel, de senkinek nem mondta még el, hogy pontosan, hogyan is zajlott az egész. - Még a családomnak se meséltem róla. Csak… Talán már nagyon kikívánkozott.

- Nem csodálom - ingatta meg a fejét Louis, és úgy tűnt, hogy egy pár pillanatig nagyon elmerült a gondolataiban. Harry nem tudta volna megmondani, milyen érzelmek sorakoznak az arcán, de biztosan nem voltak vidámak. Végül vett egy nagy levegőt, és már el is tűntek, mintha soha nem lettek volna ott. - Szeretted őt?

- Aha, de ezt hamar összetörte bennem - válaszolt Harry, és ásított egy nagyot, aztán az órájára nézett. Már hajnali egy is elmúlt. - Már nem érzem a szikráját sem. Néha hiányzik… Hiányzik az, amik voltunk az egész előtt. De soha nem kezdeném újra vele. Nem bíznék benne, nem is szeretném úgy, mint előtte.

- Nyilván - vágta rá Louis, mintha egyenesen felháborodott volna a felvetésen is, hogy Harry megbocsátana Deannek. A férfinak muszáj volt egy kicsit elmosolyodnia ezen. - Nekem is volt valakim, akinek voltam én, szabadidejében pedig a munkahelyén kefélt mindenkivel, aki szóba jöhetett. Azt hittem, az valami komoly, de akkor se kezdeném vele újra, ha térden állva könyörögne.

- Ezek a fajta szarháziak nem érdemelnek több esélyt - rázta meg a fejét Harry, és akarva akaratlanul, mégis elképzelte maga előtt, mekkora ribanccal járhatott Louis, hogy ezt művelte vele. Dean előtt talán hibáztatta volna a férfit, mert ennyire vak volt, és rosszul választott, de azóta tudta, hogy ezt néha nem is lehet előre látni. Vagy csak a szerelem képes annyira elvakítani az embert, hogy egyáltalán nem látja a másik valódi arcát. Nem csak megszépíti az igazságot, hanem komolyan vak minden intő jelre. - Louis… Tényleg kösz, hogy meghallgattál, és… Most kivételesen még jófej is voltál. Az amúgy is elbaszott ünnepemet még Dean is folyton megkeseríti. Csak nem akartam újabb esélyt adni neki.

- Nos, hivatalosan is érezd úgy, hogy ez a szoba a menedéked - vigyorodott el Louis, és körbemutatott a helyiségen. - Bármikor elbújhatsz itt, ha faszkalapok leselkednek rád. Legközelebb viszont hozz valami rágcsát is. Még mindig éhen halok.

- Ó, bassza meg! Tényleg nem hagyod abba a hisztit… - forgatta meg a szemét Harry, de ő is mosolygott. - Rosszabb vagy, mint egy gyerek. Még ők is megértik, ha valamit az egészségük érdekében nem szabad, vagy csak mérsékelten. De ígérem, a következő ilyen alkalommal majd hozok neked valamit.

- Helyes - kacsintott rá Louis, és az arca olyan elégedett volt, hogy Harrynek kedve támadt pusztán poénból bemosni neki egyet. - Abban az esetben meghívlak egy helyszínelők részre. Már minden szereplőt névről ismerek. Ha még sokáig kell néznem, szerintem a barátaimnak fogom érezni őket.

- Én a CSI-t szeretem - válaszolta Harry, és mindketten felnevettek. Harry is tudta, hogy az ingyenes csatornák közül, amiket a kórház vetített a tévékben, egyetlen normális sem volt. Viszont akadt egy-kettő, ahol folyton sorozatok mentek. - Hagylak aludni.

- Nagylelkű tőled - szúrt oda Louis, de Harry értette a viccet, egyáltalán nem vette magára azok után, hogy ő ébresztette fel. - Nem halok bele az álmosságba, de te szarul nézel ki.

- És annál is rosszabbul vagyok - sóhajtott fel Harry, és már sokadszor ásított egy nagyot. - Aludnom kell egy kicsit, különben az ünnepek végére én is egy szobát bérelek majd melletted.

- Lehetsz a szobatársam, ha nem leszel paraszt, és megígéred, hogy nem horkolsz - magyarázta Louis, Harry viszont a fejét ingatva felkelt. - Ja, és adnod kell a kajádból, mert van itt egy mogorva doki, aki imád éheztetni.

- Nagy seggfej lehet.

- Az - bólintott Louis, és ő is elkezdte újra kényelembe helyezni magát, amikor Harry már az ajtónál járt. - Aludj jól, és ne hagyd, hogy baszakodjon veled az a fasz.

- Holnap reggel benézek - mondta még Harry, de ez volt az utolsó szava, ezután csak egy keserű mosollyal intett, aztán magára hagyta Louis-t. Még mindig teljesen meg volt lepve az elmúlt egy, talán másfél óra eseményein. Elkönyvelte magában, hogy Louis-val ezek alapján normálisan is lehet beszélni, és egészen jó humora is van, ha épp nem azon van, hogy az agyára menjen.

Besétált az egyik pihenőbe, levette a köpenyét és a sztetoszkópot, az egyik ágy melletti székre tette őket, a csipogót pedig mindennek a tetejére, hogy jól hallja, ha megszólalna. Rajta kívül csak az egyik kolléganője volt a szobában, a szemközti ágyon aludt, ezért Harry sem kezdte már el a telefonját nyomkodni. Az amúgy is mindig felébresztette, most pedig igazán álmos volt ahhoz, hogy ha senki nem zavarja őt reggelig, akkor aludhasson egy jót.

Az utolsó gondolatai között még felsejlett az a kék szempár, az apró ráncokkal a sarkában, ha a gazdája mosolygott, de ez volt az utolsó, amit még fel tudott fogni, mert rögtön utána elragadta az álom.