Sziasztoook!

Haladunk haladunk haladuuuunk! Egyre jobban izgulok. Azért is, mert jön a karácsony, deee a sztori alakulása miatt is. És képzeljétek el, Gottyval és Ameliával már beszéltem is, hogy pontosan tudom, mit fogok írni nektek jövő ilyenkor. :DD Ez engem marhára boldoggá tesz. :DD 

Félúton járunk. Vigyázzatok magatokra! Hagyjatok nyomot... 

Puszi&Pacsi 

Hiába próbálkozott, nem tudott azonnal visszaaludni, de ezért nem hibáztatta Harryt. Szívesen szívta a vérét azzal, hogy szörnyeteg, amiért felébresztette, de mégis élvezte a beszélgetést. Sokkal inkább, mint a csatározásaikat, mert olyankor Harry tényleg felbaszta őt, Louis pedig meg tudta volna ütni olyankor a doktort.

A gondolatait kitöltötték Harry szavai. A meséje arról, hogy kicsoda Dean, és hogyan bánt el vele. Valójában az akkori, egyelőre még csak kialakuló szimpátiájának nagy százaléka inkább sajnálat volt. Nagyon sajnálta a férfit, mert látszott rajta, hogy nincs jól, és ez nagyban közrejátszott abban, hogy ne utálja őt mindenáron. Csúnyán elbántak vele, és ezek szerint Deannek ennyi nem is volt elég, azóta is ott próbálta kínozni Harryt, ahol csak tudta. Ez egyáltalán nem volt rendben, és Louis szívesen segített volna, de nem volt köze Harry magánéletéhez. Aztán ezekről a gondolatokról egyből átnyargalt a saját magánéletére. Ami gyakorlatilag nem is létezett. Úgy, hogy a családján kívül senki nem tudta róla, valójában a dögös srácokért van oda, nem pedig a kerek cicikért, kénytelen volt néhány álbarátnőt összeszedni, de azokat is mindig hamar lerázta. Csak a csapat miatt kellett, mert ők nem tudhatták meg, hogy meleg. Louis nagy szerencsétlenségére, néha még nyíltan poénkodtak is az öltözőben meleg focistákon, ő pedig csak kényszeredetten röhögött, de semmit sem tudott hozzászólni.

Azokban a pillanatokban, amikor a kórházi ágyában fekve a plafont bámulta, csak ezekre tudott gondolni. Na meg arra, hogy mennyire gyáva. Harry nyíltan vállalta magát a munkahelyén, sőt, még Louis előtt sem titkolta a dolgot. Arra gondolt, hogy elmondhatta volna Harrynek. Nem csak azt, hogy megérti őt, mert járt már hasonló cipőben. Azt is, hogy mindkettőjük cipőjére ugyanolyan árnyalatokban van felfestve a szivárvány. Volt egy pillanat, amikor arra gondolt, hogy beszámol róla, de mégsem tette. Túl hosszú ideje élt már a szekrényben ahhoz, hogy az ilyen jellegű gátlásait egyik percről a másikra levetkőzze. Hogy őszintén felvállalja magát valaki előtt. Neki mindig túlságosan fontos volt a karrierje és a barátai a csapatban. Rettegett attól, hogy ez megváltoztatná a dolgokat, másképp néznének rá, vagy akár még komolyabb ellentétek is kialakulnának, és elveszítené az akkori vezető pozícióját. Talán Niall volt az egyetlen, akinek a véleményétől a legkevésbé tartott. Arra gondolt, kezdhetné kis lépésekben. Beszélhetne róla először csak Niallel. A barátja nem az a gyűlölködő fajta volt, biztos nem utálná meg miatta. Aztán ahogy ezek a szavak átfutottak az agyán, máris idiótának érezte magát. Azt érezte, ha bárki is, aki jelenleg jó barátja, emiatt utálni kezdené, az nem is a valódi barátja. Azért talán nem is kár.

Louis gondolatai egyre csapongóbbá, kibogozhatatlanabbá váltak, míg szépen lassan végül mégis elragadta az éjszaka. Harryvel álmodott. Beszélgettek, aztán Harry végül megváltoztatta a döntését, és hazaengedte őt karácsonyra. Álmában szinte már barátok voltak, annyira megkedvelte a férfit, és egy mosollyal az arcán ébredt, de az azonnal lehervadt, amikor kinyitotta a szemeit, és éppen a göndör doktor nézett le rá. Louis nagyon zavarban volt. Nem azért, mert bármi mocskosat álmodott volna Harryről, csak maga a tudat, hogy ilyen mélyen járt a fejében.

- Jó reggelt! - köszönt neki az orvos, aztán szó nélkül kezdte megvizsgálni Louis-t. A szemei karikásak voltak, és a feje tetején itt-ott kunkorodó fürtjeinek se volt már olyan tartása, mint előző nap. Louis egyértelműen meg tudta mondani, hogy Harrynek legalább tizenkét óra alvásra lenne szüksége. Megszakítás nélkül. - Hogy aludtál?

- Jól, csak keveset - felelte Louis, és míg Harry a papírjaira írkált valamit, a férfi azt nézte, ahogy az ápoló beköt neki egy új infúziót. - De ha ma nem alszom napközben, talán estére fáradt leszek.

- Aludj, amennyit csak tudsz - nézett fel a doki Louis-ra, aztán visszatette a mappát a férfi ágyának a végébe. - Én most lelépek néhány órára, de este benézek, amikor visszajövök. Ha bármi van, nyomd a nővér hívót.

- Igenis, doktor úr - bólintott Louis, és talán akkor még ő maga sem realizálta, hogy mennyire flörtölő volt a hangsúly, amit használt. Harry csak elvigyorodott rajta, de nem reagált kifejezetten erre.

- Sajnálom, hogy itt kell töltened a karácsonyt - mondta végül, és Louis-t meg is lepte ez a hirtelen kedvessége. Harry talán túl figyelmetlen volt. Nagyjából minden alkalommal, amikor átnézte Louis kartonját, ki kellett volna szúrnia a szemét, hogy másnap nem csak karácsony, de Louis a születésnapját is ünnepli. A jelekből viszont arra lehetett következtetni, hogy ezt nem sikerült összeraknia. - Hosszabbított látogatás lesz. Bárki bejöhet hozzád. A családoddal és barátaiddal lehetsz, még ha ilyen elcseszett módon is.

- Majd megmondom nekik - mosolygott vissza Louis, Harry pedig elköszönt tőle, és magára hagyta. A férfi hirtelen kedvességét az előző esti beszélgetésüknek tudta be.

Délelőtt Jay bement hozzá, és vitt neki néhány tiszta alsót, és Louis kedvenc tisztálkodószereit is, meg egy borotvát, mert kezdett szakálla nőni odabent. Louis nem igazán szeretett borotválkozni, de azért tudta, mikor jött el az ideje, amikor már muszáj volt.

- Holnap mind itt leszünk - biztosította Jay, Louis viszont elgondolkodott ezen. Az ő karácsonyát már tönkrevágták. Itt kellett lennie, ágyhoz kötve, infúzióval a kezében, de a családjának nem volt kötelező mindent tönkretenni a saját ünnepük körül.

- Alig néhány falatokat ehetek csak - kezdett bele, Jay pedig figyelmesen hallgatta, miközben a magával hozott karácsonyi dekorációval pakolta tele Louis szobáját. Hozott mikulásvirágot, mindenféle díszeket lógatott fel a függönykarnisra, és egy hatalmas karácsonyi ajtódíszt is aggatott már a szoba ajtajának belsejére. Azokban a pillanatokban éppen egy kis műfenyőt szerelt össze, az ágait igazgatta, hogy aztán feldíszítse azokat. Louis lassan kimászott az ágyából, és az anyjához sétált. A magánszoba hatalmas volt. Az ággyal átlósan nyílt egy nagy fürdőszoba, szembe pedig egy hatalmas dupla ablak volt, sötétszürke sötétítőkkel, és egy kanapéval. A szófát Jay egy karácsonyi mintás takaróval fedte le, és mellé állította fel a kis karácsonyfát. Louis segített feltenni rá az égősort, aztán egyenként a kisebb-nagyobb csillogó, arany, piros és fehér díszeket. - Szóval… Nem muszáj bejönnötök és a ti ünnepeteket is elcseszni. Elleszek itt. Főleg, hogy most már a szobám is úgy néz ki, mintha karácsony lenne. Esetleg kamerán beszélhetünk, amíg ajándékot bontotok, vagy valami.

- Nem akarlak egyedül hagyni - rázta meg a fejét Jay, és még egy puszit is nyomott a fia kezdetleges szakállára.

- Akkor csak ugorj be egy kicsit, de nem kell itt időznöd - rázta meg a fejét Louis. - Tudom, hogy millió elfoglaltságod szokott lenni a kajával, meg mindennel.

- A fiam vagy, Boo - simogatta meg Louis hátát, aztán felaggatott egy nagy aranygömböt az egyik ágra. - Veled is akarok lenni, szóval mindenképpen bejövök. Még ha csak annyira is, hogy adjak valami apró ajándékot, és egy kis sütit.

- Nem nagyon ehetek - húzta el a száját Louis, Jay pedig felnevetett.

- Te nem, de én igen! - válaszolta, ettől pedig Louis nevetett fel. - Jól érzed magad? Szokott még fájni a fejed, vagy szédülsz néha?

- Nagyon ritka - nézett Louis az anyjára. - Leginkább zuhany után. Talán a meleg.

- Lehetséges - bólintott Jay, de az arca aggodalmat tükrözött. - Azért kérlek, mindenképp említsd meg Dr Stylesnak.

- Képzeld, az utóbbi két találkozásunk nem torkollott néma kurvaanyázásba - kezdte Louis, de Jay játékosan a karjára csapott, mert mindig is utálta, amikor a fia káromkodott, és ezt jelezte is neki. Legtöbbször tarkón szokta legyinteni ilyen esetekben, ezúttal viszont, tekintettel az állapotára, inkább máshol ütötte meg játékosan. - Kiderült, hogy ugyanabba a gimibe jártunk.

- Tényleg? - lepődött meg Jay, aztán elgondolkodott egy pillanatra. - Mondjuk… Korban nem állhattok túl messze. Úgy tudtam, a családja Manchesterben él. Gondolom, csak a jó iskolák miatt jött Yorkshire-be.

- Tuti, a gimink előkészítője az orvosinak, ha úgy akarod. Két évvel fiatalabb - válaszolta egyből Louis, aztán folytatta a mesét. - Niall ismeri. Vagyis inkább a nővérét, de futólag Harryt is. Aztán estefelé beszélgetésbe elegyedtünk. Egészen megnyílt nekem. Kellemes volt. Reggel is kedves volt.

- Örülök neki - mosolygott Jay. - Dr Styles mindig kedves velem, bár ritkán van ugyanott dolgunk. Eléggé magányosnak tűnik itt. Legtöbbször egyedül kávézik a kantinban vagy a nővér pultnál. Nem igazán vegyül a többi rezidenssel.

- Vannak problémái - válaszolta Louis, de nem akart kitérni rájuk. Nem akarta elmondani, mert talán Harry sem örült volna neki, így nem volt joga hozzá. - Tudtad, hogy… Meleg? Úgy vettem észre, nyíltan kezeli.

- Valaki egyszer pletykált erről - kezdett bele Jay, Louis pedig figyelmesen hallgatta. - De soha nem láttam jelét, vagy azt, hogy bárkivel úgy viselkedett volna, mintha közük lenne egymáshoz. Erről is beszélt neked?

- Igen - felelte Louis szűkszavúan, és néhány másodpercig a gondolataiba merült. - Elgondolkodtatott. Nem nagyon vannak meleg barátaim. Nem láttam még ennyire… Büszke, mégis sikeres meleg férfit magam körül.

- Többször mondtam már neked, hogy ezen egyáltalán nincs mit szégyellni - ingatta a fejét Jay, Louis pedig a száját rágva gondolkodott. - Szeretném, ha te is büszke lennél arra, aki vagy. Minden módon. Talán barátkoznod kellene Harryvel. Lehet, hogy tudna segíteni magabiztosabbnak lenni. Régóta mondom neked, hogy talán az is baj, hogy nem nagyon mozogsz ilyen körökben. Csak a srácok a csapatból, meg az edzők, befektetők. Ennyi.

- Lehet - gondolkodott el Louis, közben pedig teljesen feldíszítették a kis fát. Már csak a csillag hiányzott a tetejéről, Louis viszont hagyta, hogy azt Jay tegye fel rá.

Ezek után az édesanyja még bent maradt vele talán egy órát, aztán elköszönt, hogy még elmehessen egy utolsó körre az élelmiszerboltba. Kellett néhány dolog, amit mindenképp frissen, az ünnep előtt akart megvenni.

Louis a tévét nézte, és a telefonján játszott valamit, amit Jay távozása után töltött le. Csak, hogy gyorsabban teljen az idő. Váratlanul érte, amikor délután nem csak egy ápoló sétált be hozzá, hogy új infúziós tubust kössön be neki, hanem egy orvos is.

- Szépjónapot, Doncaster Csillagának! - köszönt neki a férfi egy nyájas vigyorral, Louis viszont csak kényelmetlenül mosolygott. - Megvizsgállak, aztán veszek tőled egy kis vért. Láttam, hogy Styles azóta nem csinált labort, hogy bekerültél.

Louis-t váratlanul érte, hogy az orvos letegezte, még ha fiatal is volt. Előfordult már, hogy másik orvos nézett be hozzá, amikor Harry nem volt itt, de mindegyik illedelmes volt, profin viselkedett, az ápolók is mind magázták, és tisztelettel bántak vele. Louis végül akkor világosodott meg, hogy melyik taplóhoz is van szerencséje, amikor meglátta Dean névtábláját a mellkasa előtt libegni. Azonnal elkezdett forrni a vére, és úgy érezte, tennie kell valamit. Hogy itt az alkalom. Harry sose kérte rá, de mégis valahogy egy kis anonim revanst akart venni Deanen azután, hogy megbántotta Harryt.

- Nem emlékszem, hogy együtt rúgtuk volna a bőrt a parkban, doktor úr - szólalt meg, és nem csak Dean, hanem az ápoló is felé kapta a pillantását. - Adjuk meg a tiszteletet egymásnak. Mit gondol?

- Ahogy a kedves páciens akarja - válaszolta Dean, de Louis látta, mennyire megalázva érezte magát, pedig kettejükön kívül csak a nővérke hallotta a szavait. Titkon azért reménykedett benne, hogy a hölgyemény majd elpletykálja mindenkinek. - Hogy érzi magát, Mr. Tomlinson?

- Tűrhetően - válaszolta Louis, és alig bírta visszafogni a mosolyát, mert látta, Dean mennyire arrogáns és cinikus próbált lenni. - Dr Styles profi. Még nem volt dolgom olyan orvossal, mint ő.

- Igazán? - kérdezett vissza Dean, és a kezébe vette Louis mappáját, hogy átlapozza. Louis szinte látta a férfi mérhetetlen frusztrációját, és iszonyúan szórakoztatta. - Akkor talán vegyük is le azt a kis vért.

Louis azt a karját nyújtotta, amiből éppen nem az infúzió lógott ki, Dean pedig lefertőtlenítette a területet, aztán már szúrt is. Louis egy igazi istentelen szarházinak érezte magát, mert pontosan tudta, hogy ebben a karjában mennyire ritkán találnak vénát. Akkor se sikerült, amikor behozták az esése után, ezért is van az infúzió a másik kezéhez kötve. Nagyon örült neki, hogy a kis kék foltok addigra elmúltak, és hogy aznap nem próbálkoztak erősebben, így az idegesítő orvos semmit sem sejthetett. Dean már harmadszor szúrta meg, amikor Louis hangosan felszisszent, és az ápoló újra feléjük pillantott. - Elnézést, nagyon elbújt az a véna.

- Eddig még senki elől nem bujkált - felelte Louis, Dean pedig élesen szívta be a levegőt, mielőtt újra szúrt egyet, de ezúttal is sikertelenül, Louis viszont már felnyögött tőle. Komolyan fájt neki, de az akció minden fájdalmat megért, mert imádta ennyire tehetetlenül frusztrálnak látni Deant. És a csúcspont még hátra volt. - Ez kurvára fáj!

- Bocsánat, de…

- Ezt még ápolónak tanuló diák is könnyedén meg tudja csinálni, hogy a picsába lehet orvos, ha még kurva vért se tud venni?! - kelt ki magából Louis, és a hangját is felemelte, így nyilvánvalóan mindenki hallhatta odakint is. - Milyen elbaszott orvosokat képeznek ebben a kórházban? Van egyáltalán diplomája?

- Tessék? - kérdezett vissza Dean, és már vibrált az állkapcsa a dühtől, de Louis tudta jól, hogy nem eshet neki, hiszen az csúnyán ellenkezne a protokollal, és még több bajt hozhatna a fejére vele. Mégis látta, hogy a férfi már a száját nyitotta, amikor két másik orvos lépett a szobába, hogy megkérdezze, mi történik. Louis azonnal elhúzta a kezét Dean ujjai közül, és az addigra már látványosan megkínzott pontokat mutatta az orvosok felé.

- Az, hogy a kedves doktor úr még vért venni sem tud - magyarázta Louis felháborodva, és már szinte fájt visszatartani a nevetését. - Vagy hatszor szúrt meg, és egyszer sem sikerült neki, én meg már lassan magam alá hugyozok, ha tovább folytatja. Azt hittem, gyógyulni vagyok itt, nem pedig azért, hogy hozzá nem értő emberek kínozzanak.

- Elnézést, Mr. Tomlinson, máris intézkedünk - bólintott az egyik orvos, és elvette az eszközöket, amiket Dean az ágyra pakolt. Odaadta az ápolónőnek, aki mellettük állt, aztán visszafordult az idegesítő férfi felé. - Dr Mallard, jöjjön velem!

Ezután az orvosok elhagyták a szobát, az ápolónő pedig szinte remegve állt Louis ágya mellett, hogy vért vegyen tőle.

- Próbálja meg a kézfejemből, nem akarok több szúrást a könyökhajlatomban - panaszkodott Louis, és már nyújtotta is a kezét. Pontosan tudta, hogy ott találni fog vénát a fiatal nő, és így is lett. Elsőre sikerült neki a vérvétel, a nővérke pedig sóhajtott egyet, ahogy a kémcsöveket cserélgette, és töltötte meg vérrel.

Miután teljesen egyedül maradt a szobában, végre elvigyorodhatott, és csak elégedetten kapcsolgatta a tévét, mert a tervei tökéletesen követték a forgatókönyvet. Dean pedig rábaszott. Louis alig várta, hogy Harry este visszaérjen, és megtudja, mi történt.

Amilyen gyorsan csak tudott, lelépett a kórházból, és hazafelé vette az irányt, mert semmi másra nem vágyott, csak hogy egyen végre valamit, mert elkezdte érezni, hogy mennyire kevés energiája van akkor is, ha cukorral és koffeinnel tömi magát. Szüksége volt valami kiadósabbra. Aztán aludni. A saját ágyában, egészen addig, amíg már muszáj felkelnie, mert vissza kell mennie a kórházba. A leghúzósabb műszak várt rá. Huszonnégy óra talpon, mégpedig egy részében a sürgősségire beosztva, így nyilvánvalóan tudta, hogy aludni nem sok ideje lesz.

Amikor beért a lakásába, mégis meglepte, hogy bentről már kaja illat fogadta, és a tévé is be volt kapcsolva. Erre számított a legkevésbé, és egyáltalán nem örült neki.

- Helló, haver! - intett neki Liam, amikor egy adag spagettit tett a tányérjába. Egyedül volt, sehol egy barátnő vagy családtag, szóval annyira azért mégsem volt szörnyű a helyzet.

- Szia… - motyogta Harry, és miközben ledobta a csizmáit, a kabátját, sapkáját és sálját is a fogasra akasztotta.

- Szarabbul festesz, mint általában - állapította meg Liam, Harry pedig nem ellenkezett. Szarabbul is érezte magát, mint általában. - Baszki, orvosnak lenni nem túl egészséges.

- Orvosnak lenni nem rossz - válaszolta Harry, és elővett magának is egy tányért a szekrényből. - Rezidensnek lenni nem egészséges. Ehetek belőle?

- Miért ne ehetnél? - kérdezett vissza Liam, és letette a lábost az asztal közepére, hogy Harry is szedhessen magának. - Éjjel-nappal melózol, mi?

- Úgy valahogy - húzta el a száját Harry, és amint mert magának a spagettiből, már tolta is befelé. - Most is csak pár órám van itthon. Éjszakára megyek vissza, és holnap éjszakáig meg sem állok.

- Szívás - ingatta a fejét Liam.

- És te, hogyhogy itthon vagy? - nézett fel Harry, Liam pedig gyorsabban kezdett rágni, hogy válaszolhasson.

- Csak hazaugrottam, találkoztam egy haverral reggel, de délután már indulok is vissza anyámékhoz. Csak megéheztem, de a kajáldák tömve voltak a környéken, ezért összedobtam ezt, ami rád nézve elég nagy szerencse. Egyél, amennyi beléd fér - válaszolta, aztán felkelt, és mindkettejüknek hozott egy pohár vizet.

- Nézted a jótékonysági meccset pár napja? - kérdezte Harry, de maga sem értette, miért. Ritkán szokott fociról beszélgetni Liammel, bár tudta, hogy a lakótársa imádja. Néha videójátékozás közben beszéltek róla. Louis gondolata viszont valamiért nem akarta elengedni azóta, hogy beült az autójába. Éppen egy piros lámpánál várakozott, amikor először eszébe jutott a focista páciense, és az előző esti beszélgetés.

- Igen - lelkesedett fel Liam. - Tomlinson kegyetlen nagyot esett. Nálatok van, nem? Mintha azt olvastam volna.

- Igen - felelte Harry, és kortyolt néhányat a vizéből. - Az én betegem.

- Nem mondod! - nevetett fel Liam, és hátradőlt a székében, miután végzett az ételével. - És milyen a srác? Jófej?

- Egy arrogáns seggfej - forgatta meg a szemét Harry, de egyből egy kis rossz érzés költözött a lelkébe, amiért ezt mondta. Kezdetben az volt, igen, de este meghallgatta őt, és megértő volt vele. Láthatóan együttérzett, sajnálta őt, és egy pillanatig sem tűnt úgy, hogy megrökönyödött volna, vagy elítélné Harryt bármiért is. Akár a kicsit sem profi viselkedéséért, akár a homoszexualitása végett. Kedves volt vele, és a legkevésbé sem olyan hisztis picsa, vagy tapló, mint az első néhány alkalommal. Lehetett volna olyan, de nem így volt.

- A focisták általában - rántotta meg a vállát Liam. - Legalábbis ezt mondják. Ettől függetlenül baszott tehetséges.

- Aha - válaszolta Harry, aztán amint ő is végzett, felkelt, és segített letakarítani az asztalt, aztán elmosogatni mindent. Még az ő néhány napos poharai is vártak rá, de Liam szerencsére egy szót sem szólt neki róla.

Aztán elugrott zuhanyozni, és elnézést kért, majd boldog karácsonyt kívánt Liamnek, mert utána sem élvezte tovább a társaságát, hanem egyből a szobájába ment, hogy aludjon egyet. Piszkosul szüksége volt rá, és szinte már abban a pillanatban mély álomba zuhant, ahogy letette a fejét a párnára.

Amikor a telefonja ébresztette, kint már teljesen sötét volt, és talán egy hajszálnyival jobban is érezte magát. Már este tíz volt, szándékosan az utolsó pillanatra hagyta az ébredést. Így csak bele kellett ugrania a zuhany után kikészített ruháiba, aztán felkapni a kabátját, csizmáját, és indulhatott is. Hatalmas meglepetésére amikor leért a ház elé, sűrűn szakadó hó fogadta, és már egy vékony rétegben mindent elfedett. Harry viszont nem hogy el lett volna varázsolva tőle, ez is csak feldühítette. Így lassabban fog beérni a kórházba, na és persze gyerekkora óta nem volt fehér karácsony Angliában. Persze, hogy akkor esik le a hó, amikor neki dolgoznia kell, és maximum csak futólag csodálhatja a kórház ablakából. Persze, ahogy számított is rá, mindenki úgy ment az utakon, mintha minimum harminc centi hó esett volna le, és a tervezettnél tíz perccel később ért be a kórházba. Így sem késett el, de igyekeznie kellett az átöltözéssel. Ezen az éjszakán az egész kórházban csak három szakorvos volt, ezért előre kiosztották nekik, hogy mit kell csinálniuk. Az éjszakát rengeteg papírmunka felett kellett töltenie, reggeltől pedig a sürgősségi várta. A leggyűlöltebb hely az egész kórházban. Éppen akkor ért oda a neurológiai osztály központi nővérpultjához, amikor Dean néhány mappát pakolgatott, és papírokat írt alá.

- Végre leadhatom ezt a szart… - dobta Harry elé az egésznapos jelentést, amiben részletesen leírta, hogy mik történtek. Harry meg sem szólalt, csak elvette a mappát, és elkezdte átlapozni. Percekig némán álltak, és Harrynek tulajdonképpen tökéletesen megfelelt az, hogy nem beszéltek egymáshoz, de persze Dean hogy is bírta volna ki. - Volt szerencsém ma a betegedhez. Tomlinson tényleg egy szarházi.

Harry erre sem mondott semmit, de felnézett a papírok közül, és Dean mimikáit kezdte figyelni, ahogy a férfi megállás nélkül szidta Louis-t.

- Képes volt egy kurva vérvételből akkora patáliát csapni, hogy még Feedman is bejött a szobájába - morogta Dean, Harry pedig még a mappát is becsukta, ahogy hallgatta őt. Erősen kellett koncentrálnia, hogy ne röhögjön fel. - Le lettem baszva, csak mert annak a seggarcnak szarok a vénái. Kurvára nem az én hibám volt, az a geci meg még provokált is. Ha nem ebben a felállásban lettünk volna, biztos, hogy megütöm.

Harry nem felelt semmit, csak elvigyorodott, és újra a papírokat kezdte átnézni. Nagyon jól tudta, hogy Louis szándékosan csinálta a cirkuszt Deannek, és valójában még hálát is érzett miatta. Csak azt sajnálta, hogy ő nem láthatta az egész műsort, mert még jegyet is vett volna rá, vagy pattogtat popcornt.

- Mi van, megnémultál? - szakította ki végül Dean a kellemes gondolatai közül, Harry pulzusa pedig egyből megugrott. Tudta, hogy eljött a pillanat, amikor őt veszi elő, és arra egyáltalán nem vágyott. - Még mindig meg vagy sértve? Tedd már túl magad ezen a szarságon, Harry.

- Nem vagyok megsértve. - Csak ennyit mondott, összecsapta a mappát, és visszatette a pultra. Indulni készült, de Dean újra megszólalt.

- Hisztizel, mint egy kisgyerek, pedig csak be kellene látnod, hogy nekünk ez nem ment - mondta Dean, megjátszott együttérzéssel, és Harry tökön tudta volna rúgni miatta. Olyan kibaszottul tenyérbemászó volt, neki pedig hányingere támadt tőle. - Nőj már fel, és legyél szépen nagyfiú… 

- Kapd be, Dean! - morogta Harry, és otthagyta a férfit. Jobbnak látta, ha inkább nem marad tovább egy légtérben vele, mert nem akart ő is balhéba keveredni.

Helyette inkább az osztály másik szárnya felé indult, beszélt a nővérekkel, akikkel együtt lesz beosztva éjszakára, aztán egy nagy sóhajjal az iroda irányába sétált, hogy nekikezdjen a véget nem érő papírmunkának. Mondjuk, ha alaposan belegondolt, nem is tudta, melyik a rosszabb. A papírmunka vagy a sürgősségi. Fej-fej mellett haladtak ebben a versenyben.

Éppen Louis ajtaja előtt sétált el, és bár nem tervezett bemenni, még csak megállni sem, képtelen volt visszafogni magát, hogy benézzen az ajtón lévő ablakon. Egyből megtorpant, amikor Louis-t még ébren találta. A férfi éjjeli lámpája még égett, és a telefonját nyomkodta. Hosszú percekig csak őrlődött az ajtó előtt, hogy mit tegyen. Volt egy fele, ami nagyon nem akart Louis közelében lenni, bár jelenleg senki máséban sem ezen a világon. Aztán ott volt az a másik fél, ami a kezét irányította, hogy a kilincsre markoljon. Az a fél mindenképpen be akart lépni a szobába, és beszélgetni Louis-val annak ellenére is, hogy már késő este volt. Végül elengedte magát, és azt tette, amit az ösztönei diktáltak. Benyitott, és szembetalálta magát Louis érdeklődő tekintetével. A férfi egyből köszönt neki, és a mosolyára Harry is csak mosollyal tudott felelni.

- Hogy telt a nap? - kérdezte Harry, és alibiből azonnal Louis ágya végébe sétált, és elkezte átnézni az aznapi jelentést. Már a vérvétel eredménye is rajta volt, ami újra mosolygásra késztette, bár maga a vizsgálat még továbbra sem hozott tökéletes értékeket. Újra nyugtázta magában, hogy jól tette, amikor erőszakos volt, és bent tartotta Louis-t.

- Nagyszerű volt! - lelkendezett Louis, Harry pedig csak akkor vette észre a rengeteg karácsonyi dekorációt, amikor visszatette a mappát az ágy végébe.

- Azta! Már tudom, hova jövök holnap, ha karácsonyi hangulatra vágyom - nevetett fel Harry, Louis pedig csak bólogatott.

- Bármikor - válaszolt, aztán néhány másodpercre néma csend állt be közöttük, és csak néztek egymásra. Harry valamiért kezdett nagyon zavarba jönni. Hasonlóan kényelmetlen érzés volt, mint amikor kétszer is álmában bámulta a férfit.

- Öm… Sok dolgom van - mondta végül, Louis pedig bólintott. - Csak láttam, hogy még ébren vagy. Gondoltam benézek.

- Jól tetted.

- Kösz, Louis - mondta ki végül, és még egy nagy levegőt is vett a folytatáshoz. - Nem kellett volna ezt tenned értem, de határozottan feldob, hogy direkt kibasztál Deannel.