Sziasztok! 

Íme, meg is érkeztünk ide, egy újabb nappal közelebb vagyunk a karácsonyhoz. Remélem most már tényleg lassan mindannyian készen álltok. Én még nem, de mindent beszereztem legalább. Az is haladás. :DD 

Puszi&Pacsi

Azonnal feldobta Harry érkezése, és az is, hogy megköszönte az exbarát elleni akcióját. Nem sokkal korábban az is eszébe jutott, hogy Harry talán dühös lesz miatta, mintsem hálás, de nem így történt, és ez tette fel a koronát az egész napra. Végül mégis úgy döntött, húzza egy kicsit Harryt.

- Miből gondolod, hogy miattad tettem?

A doktor csak megforgatta a szemeit, de egy apró mosoly azért így is játszott az ajkain, Louis jól látta. Drámaian, minden szó nélkül el akarta hagyni a szobát, de Louis ezt nem engedhette. Nevetve felült, és megragadta a férfi karját, amit még épp elért.

- Persze, hogy miattad, csináltam - mondta végül, Harry mosolya pedig kiszélesedett. - Geci módon viselkedett veled, és amúgy is egy faszkalapnak tűnt. Élveztem, hogy kibaszhatok vele egy kicsit. Gondolom, nem veszítette el a munkáját, vagy ilyesmi.

- Nem, de Dr Feedman így sem kedvelte, nem is adott neki sok esély az agysebészeti szakterületen - kezdte el Harry, és ezúttal is olyan lassan és megfontotan beszélt, amit Louis azóta tapasztalt csak tőle, mióta kicsit jobbra fordult a kapcsolatuk. - Ezután ennyit sem fog. Márpedig ha nincs semmi gyakorlata, nem sok esélye van ezen a szakterületen maradni.

- Akkor tönkrevágtam a jövőjét? - kérdezte Louis, és akkor először egy kicsit rosszul érezte magát Dean miatt. Annak ellenére is, hogy úgy gondolta, egy féreg, és nem érdemel ennél kedvesebb bánásmódot.

- Szerintem amúgy sem volt neki ezen az osztályon - rázta meg a fejét Harry, Louis pedig magára erőltetett egy kis mosolyt, de egy ideig nem szólaltak meg. Harry volt, aki végül megtörte a csendet. - Elmeséled, mit műveltél? Ő nem volt részletes, csak annyit mondott, hogy egy fasz vagy, és Feedman is lebaszta.

- Persze! - vigyorodott el Louis, ezúttal sokkal őszintébben, mert Harry arcán is csak boldog mosolyt látott. Nem akarta rosszul érezni magát, mert lefuttatta magában, hogy lehet, ugyanígy viselkedett volna akkor is, ha nem tudja, kicsoda Dean, miközben azt tapasztalja, hogy egy orvos így megkínozza, és még nagyképű is. - Vért akart venni, de a jobb kezemből. Ott gyerekkorom óta soha senki nem talál vénát, tudtam, hogy most is így lesz. De hagytam percekig baszakodni, mire kivertem a hisztit, hogy milyen inkompetenseknek adnak manapság doktori címet.

- Basszus! - nevetett fel Harry. Hangos volt, és Louis még soha nem hallhatta ezelőtt így nevetni őt. Minden rossz érzése elszállt miatta, és a mellkasába az a forróság költözött, ami azt sugallta neki, megérte ezt tennie. Harry az ágy másik oldalára sétált, és Louis karjára fonta az ujjait, hogy megnézhesse a férfi könyökhajlatát. Louis tudta, hogy nagyon rosszul néz ki, és az, ahogy Harry felszisszent a látványra, meg is erősítette ebben. Addigra tele volt sötét véraláfutásokkal a szúrások helyén. - Őrült vagy! Ez nagyon fájhatott.

- Nem volt annyira borzasztó - vont vállat Louis, mert gyerekként elég sokszor átélte ezt, mire már tudta ő maga is, hogy ne hagyjon senkit ezen a kezén próbálkozni.

- Majd hozok neked egy kenőcsöt rá - szólalt meg Harry, és Louis teljesen megnémult, amikor Harry óvatosan végighúzta az egyik ujját a foltok felett. Szinte alig lehetett érezni, mintha csak megcirógatta volna. Persze, biztos volt abban, hogy orvosi indíttatásból tette, de akkor is hatással volt Louis-ra, amit hirtelen nem tudott hova tenni, és ezért azt sem tudta, mit mondjon. Harry is úgy nézett ki, mint aki kellemetlenül feszeng, egyik lábáról a másikra lépkedett, aztán az órájára is nézett.

- Mit szoktál csinálni ilyenkor? - szólalt meg végre Louis, Harry pedig egyenesen a szemébe nézett. - Hogy megy az éjszaka a kórházban?

- Általában tűrhető, és az orvosok tudnak akár pihenni, aludni is éjjel - válaszolta Harry, közben visszasétálva Louis másik oldalára, mert ott volt a kényelmes fotel, ahová leülhetett. - Legtöbbször a papírmunkákat is ilyenkor csináljuk. A karácsonyi időszak viszont a sürgősségin a legrosszabb.

- Azt el tudom képzelni - húzta el a száját Louis. - Levágott ujjak, áramütés a régi izzósor miatt, égési sérülések…

- Igen - bólogatott Harry. - Rengeteg a konyhai, otthoni baleset. Az emberek figyelmetlenek. De a szilveszter talán ennél is rosszabb. Nagy szerencsém, hogy akkor nem kell dolgoznom, mivel a karácsonyt végignyomom. Ez így is maga a pokol.

- Gondolom - felelte együttérzően Louis, és egy kicsit rosszul is érezte magát, hogy az elején olyan undok volt, mintha csak az ő karácsonya lenne elbaszva.

- Bocs, hogy panaszkodok - sóhajtott fel Harry, Louis viszont egyből a fejét rázta. - Nem lenne szabad.

- Ez egy hivatás, anya miatt tudom jól - válaszolta Louis. - Minden sejtedet kívánja, és sokszor erőd sem marad semmi másra. Nem vitatom, hogy ez nagyon nehéz lehet. Gondoltál már arra, hogy rossz helyen vagy? Hogy nem akarod ezt csinálni?

- Nem igazán - válaszolta Harry, és látszott a szemein, hogy tényleg mélyen belegondolt ebbe. - Ha valaha is eszembe jutott, mindig tudtam, hogy ez az én utam, mert végtére is, a műtő tesz a legboldogabbá.

- Akkor nincs mitől tartanod - ingatta meg a fejét Louis, és egy bíztató mosollyal nézett Harryre. - Ezt egyszerűen érezned kell. Tudnád, ha rossz helyen lennél. Én régen buszsofőr akartam lenni. Nem tudom, miért… Valamiért menőnek tartottam. Még általánosban. Aztán jött a foci iránti szerelem, amikor komolyabban kezdtem játszani, nem csak a srácokkal a téren. Akkor már tudtam, hogy ez vagyok én. Ezt az ember egyszerűen csak érzi.

- Igazad van - bólintott Harry, és hirtelen kapta a tekintetét Louis felé, amikor a férfi hangosan felnevetett.

- Tudom - válaszolta, Harry viszont csak a fejét ingatta az önelégült válaszon.

Amikor megint beállt egy kis csend közöttük, de Harryn nem lehetett látni, hogy kényelmetlenül érzi magát, és esetleg le szeretne lépni, Louis elvette a TV távirányítóját az éjjeli szekrényről, és bekapcsolta, majd folyamatosan váltogatni kezdte a csatornákat.

- Egy kis helyszínelőket keresel? - ugratta Harry, Louis pedig színpadias izgalommal bólogatott.

- Gondoltam megosztom veled az új szenvedélyem - válaszolta, és miután talált egyet a sokféle helyszínelők közül, Harry még a fotelt is egy kicsit a TV irányába fordította. Louis nem sokat értett se a nyomozáshoz, se az orvostudományhoz, de megállás nélkül kritizálta a látottakat, Harry pedig helyeselt, és amikor eléggé felengedett Louis közvetlenségét látva, ő is beszállt a játékba. A legrészletesebb szakmai ellenvetéseket hozta fel a sorozatbeli orvosszakértők összes megszólalására. Louis már hangosan nevetett a végére, és meglepően jól érezte magát a doktor társaságában. Tisztán látta, hogy Harry még mindig nem teljesen felszabadult, de úgy gondolta, majd idővel. Ő végre le tudta tisztázni magában, hogy a kezdeti ellenszenv csak azért volt, mert mindketten iszonyúan feszültek voltak, és rosszkor találkoztak, a lehető legrosszabb helyen. Louis viszont idővel teljesen lenyugodott, miután beletörődött, hogy bármit is tesz, ezúttal nincs beleszólása ebbe a dologba. Viszont azt is maximálisan meg tudta érteni, hogy Harry túlzottan stresszes volt a munka miatt, és bár vele próbált végre normális és kedves lenni, látta rajta, hogy sehol se lenne szívesebben, mint otthon a családjával. Annak viszont, hogy legalább néha, de végre őszintén meg tudta nevettetni a férfit, nagyon örült.

- Ez jó volt… - sóhajtott fel Harry, amikor egy reklámblokk bevágásával vége lett az adott epizódnak, aztán megint az órájára nézett. - Ideje lenne mennem. Reggel a sürgősségin kezdek. Nehéz nap lesz, jobb, ha kicsit rápihenek. És neked sem ártana, már hajnali egy van.

- Rendben - felelte Louis mosolyogva, aztán jó éjszakát kívántak egymásnak, és mindketten intettek egyet, amikor Harry kilépett az ajtón. Lekapcsolta a TV-t, és az éjjeliszekrényen világító kis lámpát is, de még nem igazán volt álmos, ezért a kezébe vette a mobilját, hogy megnézze, történt-e bármi izgalmas a világban, mióta utoljára nézett utána. Miután végigpörgetett három hírportált is, és kommentet fűzött néhány ismerőse frissen feltöltött képéhez, Harry jutott eszébe, és az, ahogy nevetett aznap este. Egyből elkezdte begépelni a nevét Instagramon, és meg is találta a férfit. Örült, hogy a profilja nem privát, ezért végig tudta böngészni az összes fotóját, amit eddig feltöltött. Volt sok, ahol egyértelműen múzeumban, vagy galériában járt, és lefotózta a kedvenc alkotásait, amiket látott. Egyértelmű volt, hogy Harry imádja a képzőművészetet. Aztán volt néhány, ahol a barátaival szerepelt, de ezek eléggé régiek lehettek. Az arca is fiatalabbnak tűnt azokon a képeken, és a haja is jóval hosszabb volt, egészen a válláig ért. Volt kép, ahol annál is lejjebb, és nagyon göndör volt. Louis elmosolyodott azon a Harryn. A képek és dátumok alapján két-három éve vágathatta olyanra, ahogy aznap is hordta, több, mint valószínű, hogy akkor, amikor elkezdte az orvosi gyakorlatát. Louis-nak nagyon tetszett a hosszú hajú, élettel teli Harry, de a bozontos, fáradt szemű férfi orvosi köpenyben is. Ezt muszáj volt bevallania magának, mert ő lett volna a világ leghazugabb embere, ha azt merte volna állítani, hogy Harry nem dögös. Louis nem tudta visszafogni magát, szivecskézett néhány képet Harryről, aztán követni kezdte őt. Remélte, hogy a doktor nem fogja tolakodásnak venni, vagy nem érinti kényelmetlenül, amiért Louis ezt csinálta. Ez csak a közösségi média volt, semmi komoly.

Már fél kettő volt, amikor végül letette a telefonját és, érzetre legalábbis, még vagy további fél órán át csak a plafont bámulta. Mindenféle gondolat átfutott az agyán. A családja hiánya. Hogy másnap karácsony. Hogy nem lehetett ott, amikor a csapata megnyerte a jótékonysági meccset. Hogy ezt a napot egészen máshogy tervezte, mert ezen a napon, egy nappal karácsony előtt, árvaházakba és gyerekkórházakba akart ellátogatni, hogy apró ajándékcsomagokat vigyen a gyerekeknek. Semmi komolyat, csak egy kis édességet, és némi jókedvet. Meg persze anyagilag is támogassa az intézményeket, ahová elmegy. Minden december huszonharmadikán ezt csinálta. Helyette most a húgai mentek, és a nevében kívántak boldog karácsonyt. Kapott róla képeket, éppen amikor a nővérek a vacsoráját hozták. Olyan boldogok voltak a gyerekek a kis édesség csomaggal a kezükben. Aztán arra is gondolt, hogy szívesen segítene Harrynek. Akárhogy, csak megkönnyítse számára is ezt az ünnepet, de sajnos semmilyen módon nem tudta ezt megtenni. Aztán pedig egy önelégült mosoly terült el az arcán, hogy végülis a férfi feldobottnak tűnt Dean miatt, és Louis büszke volt magára, amiért ezt tette. Ha többet nem is adhatott, legalább ennyit. Ez volt az utolsó gondolata, mielőtt végre elnyomta az álom.

Miután kelletlenül, de elhagyta Louis szobáját, egyből az irodába ment, hogy letudjon néhány olyan papírt, amit csak át kellett futnia, aztán szignózni és pecsételni az irattárnak. Már hajnali kettő volt, és hatalmasakat ásított, amikor végül úgy döntött, hogy feladja, és ledől egy kicsit. Hatra már a sürgősségin kellett lennie, előtte pedig akart enni egy csokis sütit a kantinban, és meginni egy hatalmas bögre kávét, ezért mindössze három és fél órája maradt arra, hogy aludjon egy kicsit.

Amikor már a kényelmetlen ágyban feküdt, még ránézett a telefonjára, ami addig teljesen lenémítva pihent a köpenye zsebében, csak hogy semmi se zavarhassa meg a papírmunkában, amit nagyon be akart fejezni. Egy meglepett mosollyal nézett a képernyőn felvillanó értesítésekre, amik mind Louis Instagram fiókjától jöttek. Tizenkét fényképet kedvelt, és követni is kezdte őt. Ahogy megnyitotta a férfi profilját, egyből látta, hogy Louis mennyire népszerű a közösségi oldalán is. Három millió követője volt, szemben Harry kétszázvalahányával, akiket mind ismert is. Vagy általános iskolai ismerősök voltak, vagy egyetemi haverok, esetleg itteni munkatársak, és persze a család. Talán volt közte néhány páciens is, de ennyi. Louis viszont látszólag gyakran posztolt, imádott szelfiket gyártani, és sokszor járt bulikba is a barátaival, ahonnan sok kép került fel az oldalára. A focista egyértelműen a társaság középpontja lehetett minden pillanatban, és a képek, amik róla készültek, mind megmosolyogtatták Harryt. Visszakövette Louis-t, aztán megnézte, hogy milyen képeket kedvelt róla, és nem volt nehéz egyből rájönni, hogy az összeset, amin Harry teli szájjal mosolygott. A doktor gyomrába egy kis bizsergés költözött ettől a felismeréstől, és melegség áradt szét a lelkében. Ezek után úgy érezte, mintha tartozna a másiknak legalább ugyanennyi odafigyeléssel, és elkezdte szivecskézni azokat a képeket, amiken Louis a családjával volt. Néhány viccesebb szelfit, és talán kettő olyan képet, amit biztosan profi fotós készített róla. Tökéletes pillanatban elkapva, az egyiken, ahogy vigyorogva a térdén csúszott a gyepen, valószínűleg egy gól után, a másikon pedig éppen a labdát rúgta. Harry megakadt ennél a képnél és egy kicsit rá is közelített. Minden izma megfeszült a lábaiban a mozdulat pillanatában, és Harry képtelen volt nem bámulni. Minden egyes apró centimétert, ami a térdig érő zokni, és rövidnadrág között szabadon maradt. Fogalma sem volt, miért babonázta meg mindig ennyire, amikor Louis lábait látta. Biztos volt benne, hogy már vagy öt perce időzött annál a fotónál, mire arra is adott egy szivecskét, és úgy döntött, jobb ha kilép, és megpróbál aludni. Valamiért mégsem sikerült neki. Az járt a fejében, mire gondolhatott Louis, miközben a képeit nézegette. Végül, mire észbe kapott, a mobilja már megint a kezében volt, és belépett az Instagram üzenetküldőjébe. Elkezdett gépelni, de aztán megrázta a fejét, és kitörölte. Aztán újra pötyögött, és már majdnem el is küldte, de végül azt is kitörölte. Sóhajtva ejtette a telefont a hasára, és meredt az emeletes ágy felette lévő fekhelyének rácsaira. Aztán csak felhorkant, hogy mennyire nevetségesen viselkedik. Mint valami idétlen tini… Újra a kezébe fogta a telefont, és végre írt. Csak annyit, hogy “szia, ébren vagy még?”, de ez is hosszú ideig tartott. Várt a válaszra, közben híreket nézett, és amikor már tizenöt perce nem jött semmilyen válasz, még gyorsan ránézett, és látta, hogy az üzenet olvasatlan. Így megint hülyének érezte magát, hogy ezt írta, mert Louis valószínűleg csak reggel fogja látni, és akkor az egésznek már semmi értelme. Inkább tényleg feladta már aznapra, és próbált aludni pár órát.

Morogva ébredezett, és utálta a zavaró csipogást a feje mellett, de amikor rájött, hogy a csipogója jelez, azonnal éberen ült fel az ágyban. A sürgősségiről keresték, ő pedig összezavarodva nézett az órájára, és látta, hogy hat óra múlt két perccel. Elfelejtett ébresztőt állítani, és sikeresen elaludt. Dühös volt magára, miközben sietősen felkapta a köpenyét és a sztetoszkópját. A csipogóját és a telefonját is a zsebébe nyomta anélkül, hogy egyáltalán rájuk nézett volna, és rohanni kezdett a sürgősségi felé. Hálás volt azért, hogy senki nem tett megjegyzést a késés miatt, csak megmutatta egy nővér, hogy mit kell csinálnia, a kezébe adva az aktuális beteg mappáját. Sütit sem evett, kávét sem ivott, mogorva és dühös is volt, egy nő pedig már reggel hatkor leégette a bőrt a tenyeréről, amit meg kellett néznie. Hivatalosan is kurva szarul indult a legnehezebb nap, és úgy érezte, a pokol legmélyebb bugyrában van.

Legalább tíz beteget letudott csupán két óra alatt, szerencsére addig egyetlen komolyabb esettel sem volt dolga, kivéve egy fagyási sérülést. Az idős hajléktalannak mindkét lába majdnem odalett, és az ilyen mindig nagyon elszomorította Harryt. Azután viszont végre volt egy kis szabadideje, amikor elfuthatott egy kávéra. Már reggel nyolc is elmúlt, ő viszont még semmit nem evett vagy ivott, szóval éppen ideje volt. A kantinban kezet fogott néhány kollégával, és kért magának egy hatalmas pohár karamellás lattét, meg egy dupla csokis muffint. Szüksége volt rá, és szinte felnyögött az élvezettől, amikor leült az egyik asztalhoz, és beleharapott az édességbe. Végre volt lehetősége elővenni a telefonját is, és látta, hogy néhány ismerőse írt neki, kellemes ünnepeket kívántak, amin csak a szemét forgatta, de azért visszaírta, hogy nekik is. Aztán Louis értesítéséhez ért, aki válaszolt az éjszaka, furcsa őrületében írt üzenetére.

Louis: Jó reggelt! Már aludtam. Remélem nem lesz túl húzós a nap, bár abból kiindulva, hogy nem jöttél be reggel a nővérkével, gondolom máris az. Kitartás!

Harry érezte, hogy mennyire idétlenül vigyorog, pedig az üzenet egyáltalán nem volt vicces. Viszont törődő, és ez nagyon jól esett neki. Különösen azon a minden ízében elbaszott napon. Azt tervezte, hogy felhívja az anyját, csak beszélni egy kicsit, és kellemes ünnepeket kívánni az egész családjának, de helyette elkezdte a választ gépelni Louis-nak.

Harry: Most van az első szünetem, és már azt sem tudom, hány beteget láttam el… Az egyetlen jó dolog ebben a napban eddig a süti a kezemben

Elküldte, és ki se lépett a csevegő felületről, csak evett, itta a kávéját, és várt a válaszra. Louis kevesebb, mint egy percen belül már látta is, és azonnal gépelni kezdte a választ, amitől Harry újra csak mosolygott.

Louis: Sajnálom. Tegnap este azon gondolkodtam, hogy tudnék segíteni neked, vagy csak egy kis terhet levenni a válladról, de itt fekve… szerintem sehogy. Mondd meg te! A süti azért segít?

Harrynek már fülig ért a vigyora, amikor nyomkodni kezdte a telefonját, hogy gyorsan válaszoljon. Csak az járt a fejében, hogy előző este Louis nemcsak, hogy a képeit nézegette, de még azon is agyalt, hogyan könnyítse meg az életét ebben a nehéz időszakban. Örült neki, hogy ezt Louis nem személyesen mondta, mert valószínűleg eléggé zavarba jött volna, nem tudva, mit válaszoljon rá.

Harry: Értékelem, de azzal tudsz csak segíteni, ha pihensz, és nem leszel rosszul, hogy miattad is aggódnom kelljen. :) A süti isteni! Hány testvéred van? Megleptek a családi képek

Tudta, hogy Louis sem zárta be a messengert, mert amint elküldte az üzenetet, a férfi telefonja azonnal látta, és pár másodperc múlva meg is jelent a három kis pötty, azt jelezve, hogy Louis ír neki.

Louis: Velem együtt heten vagyunk. És ebből csak egy fiú rajtam kívül, el tudod ezt hinni? Annyi nő között nőttem fel, hogy csoda, amiért nem járok szoknyában… XD Neked csak egy nővéred van?

Harry felnevetett a válaszon. Sose hallotta, hogy Jay nővérnek ennyi gyereke van. Louis-ról tudott, de csak mert híres volt, és sokan beszéltek róla. A képzelete viszont elé vetítette Louis-t szoknyában, és ezen muszáj volt nevetnie.

Harry: Csak Gemma és én vagyunk. De eléggé sok unokatesóm van, akik közel voltak, amikor felnőttem. Néhányan majdnem, mint a testvérek. Jó lehetett ekkora családban felnőni. Mit szólnak hozzá, hogy celeb vagy?

Erre viszont már nem tudta megvárni a választ, mert megszólalt a csipogója. Szerencsére a süteményt már elfogyasztotta, ezért csak gyorsan zsebrevágta a telefonját, és három kortyban felhörpintette a maradék langyos kávét, aztán már szaladt is vissza a sürgősségire. Újabb hosszú órák teltek el, és rengeteg sérültet látott el, és beteget utalt be osztályra, miután megvizsgálta őket. Már délután volt, mire megint fel tudott lélegezni egy kicsit.

- Utállak, te mázlista dög! - lökte meg a karját az egyik kolléganője, akivel együtt volt beosztva ide.

- Miért is? - kérdezett vissza, és mivel a nő mosolygott, Harry is, mert gondolta, hogy csak valami viccről van szó.

- Mert nem elég, hogy Tomlinson a te beteged, még buli is van miatta az osztályon - felelte morcos hangon, miközben kezet mosott Harry mellett. - Minden nővérnek jutott a tortából, meg édességekből. Gondolom, ezután te is odamész, és ez nem fair.

- Mire fel a nagy ünnep? Bejött a családja karácsonyozni? - kérdezte Harry, és most már nem a kollégája, hanem Louis miatt mosolygott. Ezek szerint a férfinak legalább jó napja lehetett úgy is, hogy kénytelen volt a kórházban tölteni.

- Igen - válaszolta, és az előttük lévő tükörben a haját kezdte igazgatni. - Meg gondolom a szülinapja miatt is ünnepelnek. Nagy nap ez neki mindig. Biztos nem akarták egyedül hagyni.

- Ma van a szülinapja? - fordult a nő felé Harry, mert erről egyáltalán nem tudott. Ennyire azért nem nézett utána Louis-nak.

- Aha, azért a hatalmas torta, amiből mindenkinek jutott - mondta a nő. - Hallottam, hogy egészen jóban lettetek. Hallottak titeket viccelődni az egyik vizsgálat alatt. Biztos tett félre neked a sütiből, és ezért utállak.

- Na, ezért utálhatsz is - lökte meg egy kicsit a nőt, aztán csak a fejüket rázva elindultak különböző irányba. Fogalma sem volt, hogy Louis tényleg tett-e félre neki a tortából, de azt tudta, hogy muszáj volt lemennie a kórház ajándékboltjába. Vennie kellett valamit a férfinak, mert olyan nincs, hogy itt töltse a karácsonyt és a szülinapját is, de Harry semmit ne adjon neki. Nem gondolt nagy ajándékra, és amikor beért a kicsi üzlethelyiségbe, egyből a plüssállatok felé indult. Egy közepes méretű mackó mellett döntött, amin orvosi köpeny volt, és egy műanyag sztetoszkóp lógott a nyakába varrva. A fehér kis köpenyre a kórház címere volt nyomtatva. Tökéletesnek bizonyult. Választott hozzá egy piros ajándék szatyrot, és még egy csomag sajtos száraz kekszet is vett a kasszánál. Tudta, hogy Louis valószínűleg evett az édességből, ezért nem kellene neki túl kiadós vacsora, de a kekszet nyugodtan megeheti. Akár az egész csomaggal.

Fogalma sem volt, hogy vajon a családja még bent van-e, már délután négy volt, elkezdett odakint is sötétedni, és azóta is szakadt a hó. Már hatalmas volt. Mindenesetre elindult Louis szobája felé, hogy felköszöntse őt, miután végre végzett a sürgősségin.