Sziasztok!

Mai második etap itt a rendkívüli helyzetben. : )) Ez egy sokkal komolyabb hangvételű etap. : ) Megint egy nehéz részhez értünk, de végre nem a fiúk szempontjából nehéz. Mit gondoltok, elítélik a mocskot? Mennyit kap? 

Vigyázzatok magatokra! Holnap ígérem válaszolok minden elmaradt kommentre mindenhol! Nagyon hálás vagyok értük, azzal éltettek a legjobban. <3

Puszi&Pacsi

Nagyon nehéz elszakadnom tőle, de muszáj, már szinte zsibbad a szám, annyit csókoltam. Lehetetlen nem az ajkait ízlelni, amikor olyan istentelenül kívánatos, ahogy még mindig az ölemben ül, az izzadt teste az ujjaim alatt, a farka pedig még mindig félmerev. A második orgazmusa után is. Nem bírok magammal, muszáj két kézzel tartanom a hátát, hogy egy kicsit megdöntsem, és végigcsókoljam a nyakát. Nem csak lágy puszikkal, sokkal inkább egyszerűen végigvezetem az ajkaim a vékony, forró bőrén, le a mellkasára, aztán vissza a nyakára. Nem kellett sokáig ezt csinálnom, hogy újra megkívánjam, ő pedig halkan felnyög, amikor megérzi. Egy kicsit elhajolok, csak hogy megcsodálhassam őt így, hátravetett fejjel, teljesen felkínálva magát nekem. Az izmos combjai szorosan fogják közre a csípőm. A kidolgozott felsőteste az én rendelkezésemre bocsájtva. Egyáltalán nem tartja magát, és az izzadtság gyönyörűen csillog a napbarnított mellkasán. A bőre aranybarna az olaszországi élettől, pedig év eleje van. El sem merem képzelni, milyen lehetett nyáron. Halványpiros foltok díszítik a mellizmait, és... Bassza meg, órákig tudnám így bámulni. Teljesen biztos, hogy többé nem vagyok ugyanaz az ember, mint régen. Mint amikor megismertem őt.

Észreveszi, hogy bámulom, és egy apró, de lehetetlenül önelégült mosoly jelenik meg a szája sarkában. Annyira elvesztem a teste, a lénye részleteiben, hogy már csak az tűnik fel, amikor nagyon lassan mozog a keze az ölében. Azonnal megrándul a farkam, amikor szembenézek a friss merevedésével, aminek már csillog a csúcsa. Újra. Harmadszor is. Megint a nyakába temetem az arcom, és egy kicsit visszahúzom magamhoz, hogy elég legyen egy kézzel tartanom. Szükségem van arra, hogy megérintsem, ő pedig azonnal elhúzza a kezét, és átadja nekem a terepet. Még most is, egyszerűen hagyja, hogy mindig azt csináljak vele, amit csak akarok.

- Lou... én... - lihegi, mert kezdi megint elveszteni a fejét, én pedig elhajolok a vállgödrétől, hogy ránézhessek. Az arca vörös. Pillanatok alatt pirult el annyira, hogy szinte sokkol a zavarodott látvánnyal. Kíváncsian várok, ő pedig még megköszörüli a torkát, mielőtt folytatja. - Mondd, meg van még a... nyakörvem?

- Harry... - morgom, és olyan hevesen kapok az ajkai után, hogy meg kell kapaszkodnia a derekamban, nehogy hátra essen. - Menjünk fel!

Csak bólint, nehezen, de lekászálódik az ölemből, és nem törődve semmivel, teljesen meztelenül indul az ajtó felé. A hosszú lábai olyan kicseszettül kecsesek, annyira szépek, hogy nem bírok másra nézni. Bámulom a gazellamozgását, miközben a folyosón haladunk végig, és persze, hogy nem bírom ki. A keze után nyúlok, és visszarántom, hogy a falnak szorítva csókoljam újra. Harry már remeg. Megint. És biztosan nem a hidegtől, mert a bőre forró, és izzadt, a termosztát pedig Harry igényeihez lett állítva azóta, hogy beléptünk az ajtón a vacsorához.

- Ugye... - leheli a plafon felé, amikor a vállát harapdálom végig. - Szóval... Használta valaki, miután elmentem?

- Mit? - hajolok el, hogy a szemébe nézzek, mert eddig egészen más kötötte le a figyelmem, de aztán az arcát látva már világos, hogy miről beszél. - Dehogy! Még a neved is rajta van. Az csak a tiéd, megmondtam. Megígértem. - Hevesen bólogat, és láthatóan megkönnyebbült. - És egyébként sem játszottam senkivel. Amikor voltam valakivel, az csak szex volt, a testem szükségleteiről szólt, nem érdekelt a játék, nem volt érzelem. Csak te érdekeltél.

- Vigyél fel - zihálja, én pedig bólintok, és... igazából fogalmam sincs, hogyan jutunk fel az emeletig, mert folyamatosan a másikat öleljük, csókoljuk vagy érintjük útközben. Olyanok vagyunk, mint a tinédzserek, akik már régóta vágytak a másikra, de nem léptek, most pedig végre összejöttek. Mint a friss szerelmesek, akik egy pillanatig sem tudnak elszakadni a másiktól, mert máris úgy érzik, hogy fizikailag szenvednek a hiánytól. Soha... bármilyen erősen is gondolkodom, soha nem szerettem még így senkit. Még a gimis kapcsolataim sem lángoltak így az első hónapokban sem. Ez egy teljesen új terep, és könyörgöm az univerzumnak, hogy ne basszam el, mert akkor tényleg meg fogok hülyülni.

A hálóba érve Harry nem foglalkozik semmivel. Felmászik az ágyra, és amikor négykézláb van, olyan csábosan néz hátra a válla felett, hogy meg kell feszítenem az állkapcsom. Azonnal a komód felé indulok, és előveszem a nyakörvet, amit három éve nem használtunk.

- Mit szeretnél? Mire vágysz? - kérdezem úgy, hogy a kihúzott fiók tartalmát vizslatom, és nem is nézek rá.

- Talán... beköthetnéd a szemem - feleli halkan, szégyenlősen, és a vérem már száguldozik az ereimben. - És a kezem. Mi lenne, ha az ágykerethez bilincselnél?

- Baszki, Harry... - szívok be egy nagyon mély levegőt, aztán előveszek mindent, ami kelleni fog, hogy az ágyhoz indulhassak. - Megőrjítesz!

- Én már őrült vagyok - válaszolja, és mosolyogva hagyja, hogy a kezeit az ágytámlához rögzítsem. - Belebolondultam a főnökömbe, abban a pillanatban, amikor beléptem az ajtaján.

- Szerencsés egy rohadék a főnököd - vigyorgok rá, és válaszolni akar, de nem szólal meg. Mindketten, szinte lélegzetvisszafojtva éljük át a pillanatot, amikor felcsatolom rá a nyakörvét. Mintha az egész egy rituálé lenne. Éppen megidézzük a szerelmünk démonját, ami ezután kegyetlenül le is csap ránk, és Harry szótlanul, reszketve, zihálva élvezi, hogy végigcsókoljam, végignyalogassam az egész testét. A nyelvem már sós, de most semmi nem érdekel. Nem érdekel, mennyire izzadhatott meg az irodában, amikor dolgozott, vagy hogy tegnap este zuhanyozott utoljára, az égvilágon semmi nem érdekel. A csókok közben bekötöm a szemeit is a fekete selyemsállal, neki pedig elnyílnak az ajkai, ahogy fokozatosan elkezdenek kiélesedni az érzékei.

Bár a stúdióban már előkészítettem, most mégis a fiókhoz nyúlok a síkosítóért, és megint alaposan bekenem vele, simogatom, kényeztetem, hogy még ennek is minden pillanatát élvezze. Ahogy a száját rágja, és hangosan sóhajtozik, teljesen megbabonáz. Muszáj minden mozdulatom megkomponálnom, és mindig más szögben hozzáérnem, hogy lássam az azt követő reakcióját.

Elképzelni sem tudtam, hogy ez a dolog lehet ennyire csodálatos. Csak most érzem, mennyire hiányzott a játék. Most, amikor megfeszülnek az izmai, miközben a csuklóját szorító szíjakba kapaszkodik, és csak a szája mozgásán látom, a kiadott hangok után hallom, hogy mennyire élvezi, amikor tövig merülök benne. A gimiben is játszottam, de nem voltam ennyire szerelmes. Aztán a játék Harryvel tökéletessé vált, épp csak én nem voltam tökéletes. Én voltam a hiba a gépezetben, amit meg kellett javítani. Most pedig minden egyszerre működik, pont úgy, ahogy kell, és az extázis elsodor.

Fogalmam sincs, ezúttal mennyi ideig bírjuk, de már minden izmom fáj, csatakosak vagyunk az izzadtságtól, és Harry olyan hangosan nyög minden lökésem után, amilyennek talán még soha nem hallottam. Amikor egy kicsit jobb szögbe emelem, és biztos vagyok benne, hogy a legjobb helyet találtam meg, ívbe feszül a háta, és az izmai szinte vibrálnak minden behatolásnál. Veszettül gyorsan hajszolom az orgazmusunk, de megint megelőz, és anélkül élvez el, hogy egyáltalán lett volna időm hozzáérni. Veszélyesen erősen remeg mindene, és nem sok ondó maradt már, amit kiadhatott magából, de így is odaért. Az érzés, ahogy rám feszül, ahogy reszket a tenyerem alatt, ahogy zihálva a száját harapja, és elfehéredett ujjakkal szorítja a szíjakat... Nincs szükségem ennél több ingerre, hogy a testére borulva, a nyakába nyögve élvezzek utána.

Hosszú, nagyon hosszú percekig fekszem rajta, és csak lélegzünk, hol egymás ütemére, hol egymást kergetve. Próbáljuk visszanyerni az öntudatunk, és lenyugodni. Még mindig Harryben vagyok, és érzem, ahogy egyre kevésbé vagyok merev, ő viszont még mindig szorít.

- Mondtam már, hogy szeretlek? - suttogom a nyakába, ő pedig nyel egy nagyot.

- Hát tudod... Nem elégszer - nevet fel, és nekem is muszáj, mert az, ahogy mondja, tényleg vicces, még ha ő nem is a vicceiről híres. - Határozottan tartozol legalább ötven vallomással. Romantikusakkal!

- Rajta leszek - mondom mosolyogva, és végre sikerül megmozdulnom. Feltérdelek a lábai között, és leveszem a szeméről a kendőt. Lámpafénynél szeretkeztünk, így most hunyorog egy kicsit, de mosolyog, amikor az ajkaira hajolok. - Muszáj lezuhanyoznunk, mert mocskosak vagyunk. Ugye velem alszol?

- Képtelen lennék hazamenni, szóval reméltem, hogy nem dobsz ki - vigyorog rám, de látom, hogy a szemei ragyognak, amiért én kértem arra, hogy maradjon.

- Bolond... - forgatom meg a szemem, és kicsatolom a kezeit, hogy a mosdóba menjünk. Ez életem leggyorsabb zuhanyzása, mert mire kettőt pislogok, már a takaró alatt fekszünk, és Harry a melkasomat átölelve ad lágy puszikat az arcomra. Szeretném csókolni, cirógatni, de képtelen vagyok rá, túl megnyugtató ez így most. A puha ajkak érintésére alszom el.

Szerintem hónapok óta nem ébredtem ennyire kipihenten. Ilyen boldogan és kiegyensúlyozottan. Még ki se nyitom a szemem, máris újra lepereg előttem a tegnap este, és nem bírok nem vigyorogni. Annyira idétlennek és gyerekesnek érzem magam. Soha nem tapasztaltam még ezt az oldalam, de nem mondhatom, hogy nem élvezem. Mocorogni kezdek, hogy közelebb másszak Harryhez, mert máris hiányzik, de megfagy a vérem, amikor nem találom őt magam mellett, és az ágyat sem mostanában hagyta el, mert már a teste melegét sem érzem a lepedőn és a párnán. Azonnal felébredek, és kijózanít a rémület, hogy hol lehet. Feszülten mászom ki az ágyból, és... csak remélni tudom, hogy nem gondolta meg magát. Hogy nem gondolja úgy, mindent megbánt, és az egész egy hiba volt, jobb ha nem folytatjuk. Nem tudom, hibáztathatnám-e, de azok után, hogy egyszer már elhagyott, mindenképp dühítene a döntése. Nem is ezért... Hiába próbálok meg hazudni magamnak, az dühítene a legjobban, hogy megkaptam, nekem adta magát, a tegnap este fenomenális volt, és most a lelkemet marja, elevenen emészti a gondolat, hogy ennyi volt. Hogy csak egy falatot kaphattam belőle, mielőtt átgondolta a dolgot, és rájött, hogy nem kell ez neki. Felkapok néhány tiszta, kényelmes ruhát a gardróbból, aztán a mosdóba megyek, hogy fogat meg arcot mossak.

Amikor kinyitom a háló ajtaját, már mindent értek, mert azonnal megcsapja az orrom a friss reggeli illata, és már sokkal nyugodtabban, mosollyal az arcomon sétálok le a lépcsőn, hogy megtaláljam őt a konyhában. Az asztal megterítve, a főzőlapok már kikapcsolva, minden készen áll, de Harryt itt sem találom. Már tényleg kíváncsian indulnék a keresésére, de amikor megfordulok, meglátom őt a régi szobájának a küszöbén állni. Nem mozdul, csak áll, és a szobát nézi. Valószínűleg nem is hallotta, hogy jövök, mert összerezzen, amikor a hátához érek. Hirtelen fordul felém, és a szemeiben meghatottság, értetlenség csillan.

- Néha... bejöttem ide - kezdek bele, és meg kell köszörülnöm a torkom, mert ma még egyáltalán nem beszéltem. - Körbesétáltam. Megszagoltam a parfümöd, aztán befeküdtem az ágyba és csak rád gondoltam.

- Annyira sajnálom - suttogja, és a szemei megtelnek könnyen. - Fogalmam sem volt, hogy ennyi fájdalmat okoztam neked. Azt hittem, jót teszek azzal, ha eltűnök. Tényleg hittem benne.

- Szerintem igazad volt - válaszolom egy keserű félmosollyal. - Szükségünk volt erre az időre. Kellett mindez ahhoz, hogy ma ez az ember lehessek.

- Ahogy a dalban énekelted - leheli, és amikor az ajtókeretnek dőlök, ő is ugyanezt teszi velem szemben. - Én mégis... Borzasztóan érzem magam. Azt hittem, segítek, azt gondoltam, a legjobbat teszem, de... Mindketten szenvedtünk. Ha nem is jövök vissza, de nem szabadott volna ignorálnom téged. Ez... nincs mentségem, Lou.

- Nem is kell - rázom meg a fejem, ő viszont értetlenül néz rám.

- Miért? - kérdi halkan, és lágyan rázza a fejét. - Miért nézel el nekem mindent? Miért nem vagy dühös, miért nem hibáztatsz mindenért? Miért nem kiabálsz velem, és veted a szememre, hogy mekkorát hibáztam?

- Mert nem érzem így, éppen most mondtam - vonok vállat. - Iszonyú volt a tárgyalás utáni időszak. Akkor mindent megadtam volna, hogy velem legyél, de leittam magam. Minden alkalommal, és ez megnyugtatott, nem jutottam el addig, hogy megkérjem Niallt, hívjon fel téged.

- Ezt kellett volna tenned.

- Utána... Turnézni mentem, és hittem abban, hogy ott leszel - folytatom, anélkül, hogy reagálnék az előző mondatára. El akarom neki magyarázni, hogy miért nem haragszom. Miért akarok mindent elengedni, és csak elölről kezdeni az egészet. - Mindkét olaszországi helyszínen téged kerestelek a tömegben, de nem voltál ott. Nem találtalak. Nem kerestél.

- Ott voltam - nyel egy nagyot, nekem pedig elakad a szavam, és csak bámulok rá. - Rómában. Ott voltam, fent az egyik lelátón. Nem láthattál, képtelenség lett volna kiszúrnod ott.

- Akkor...

- Látnom kellett téged, hiszen attól függetlenül, hogy nem reagáltam semmire, az érzelmeim még nem szűntek meg létezni - magyarázza el az egészet. - Szerettelek. Teljes szívemből. Ezért látnom kellett téged úgy is, hogy elhittem, mindkettőnknek jobb, ha nem tudsz róla.

- Ez... Végülis jó érzéssel tölt el, még így utólag is - mosolyodom el halványan. - Szóval, nem haragszom, mert nem akarok haragudni, Harry. Elegem van a múltamból. Csak el akarom engedni az egészet. Szeretnék jól lenni, és tényleg elengedni a sok szart, ami a múltban ért. Szeretnék a mában élni, és jobbá tenni a jelenem, nem pedig a múlton keseregni, vagy épp haragot tartani, ha nem muszáj - hadarom, mert érzem, hogy nagyon gyorsan beszélek, de ő csak néz és hallgat. - Persze, soha nem fogom elfelejteni a pillanatot, amikor utoljára láttam a fényt anya szemében, vagy amikor megtudtam, Noel nem az én vérem, és igen... Az is maradandó lesz, amikor elmentél, és én komolyan se vettem, mert azt hittem, csak hisztizel - rázom meg a fejem. - Sok dolog van, amit én is nagyon sajnálok. Sok van, amit te sajnálsz. Csak szeretném elengedni a múltat, és megépíteni a jövőm. A fiammal, az új menedzsmentemmel. Megvettem a foci egyesületet a szülővárosomban, mondtam már?

- Nem - mosolyodik el, és a szemei boldogan, reménytelin csillognak.

- Nos, igen... Mindig is imádtam focizni, egy időben a mindenem volt. Még a zene előtt - magyarázom. - Boldoggá tett, hogy megvettem, és velük dolgozhatok. De mégis... Amit a legjobban szeretnék, mindezeket melletted megélni. Veled átélni mindent, ami még vár rám.

A könnyei megint legördülnek az arcán, csakúgy mint tegnap este, amikor szerelmet vallottam neki, de gyorsan letörli őket, és csak figyel rám.

- Fogalmam sincs, hogy működni fog-e - rázom meg a fejem, ő pedig szerényen elmosolyodik. - Nem tudom, hogy jó partner leszek-e, egyszer már megbuktam. De kértem segítséget, sokat dolgozom azon, hogy jobb ember, és így talán jobb partner is legyek. Meg akarom próbálni, Harry. Szükségem van rád.

- Szeretlek - mondja halkan, és ellöki magát az ajtókerettől, hogy az ajkaimra tapadjon, én pedig azonnal magamhoz szorítom. Érzem a csókja ízén, hogy ő már torkoskodott, amíg a reggelit készítette. A bőre selymes, ahogy a póló alá kúszik a kezem. Most realizálom csak, hogy az én egyik felsőm van rajta, ami bár rám bő, mert így szeretem, rá még így is pont jó. Majdhogynem feszül rajta.

- Menjünk fel - motyogja a számba, és a szavaitól azonnal érzem, hogy lassan felkészül rá a testem. Felrángat az emeletre, és alig hiszek a szememnek. Tegnapról a keretre erősítve hagytuk a szíjakat, ő pedig csak leveszi az összes ruháját, és hanyatt fekve szorosan a bőrbilincsbe csatolja az egyik kezét, aztán várakozásteljesen néz felém. Ennyi pontosan elég volt, hogy kőkemény legyek a melegítőm alatt, ezért csak utána mászom, hogy megkössem a másik kezét is.

Hála a reggeli, nem betervezett dupla menetnek, a reggelit szélsebesen pusztítjuk el, mert Harrynek indulnia kell, és még el kell ugrania a bérlakásához, hogy tiszta öltönyt vegyen.

- Költözz ide - mondom neki, amikor már az ajtót nyitom, hogy kikísérjem.

- Tessék? - néz rám meglepetten, én viszont csak felnevetek ezen. Ha még soha nem éltünk volna együtt, megérteném, de így...

- Kit akarunk áltatni? - kérdem, ő pedig figyelmesen hallgat. - Te sem akarsz egyedül lenni a lakásodban esténként. Itt akarsz lenni velem, és mellettem elaludni. Mindketten ezt akarjuk. Csináltuk is ezt. Nem vagyunk kezdők. Mondd fel a bérletet, és hozd át a cuccaid.

Nem mond semmit, csak megölel, és olyan szorosan tart néhány hosszú másodpercig, hogy levegőt is alig kapok. - Oké.

- Akkor... később látlak - mosolygok rá, és még lehúzom magamhoz egy mély csókra mielőtt az autójához fut, hogy tényleg legyen ideje hazamenni a találkozója előtt.

Úgy csukom be az ajtót, mint egy fellegekben járó szerelmes tinilány, és hirtelen azt sem tudom, mit kezdjek magammal teljesen egyedül a házban egész nap. Végül csak előveszek egy sört, lehuppanok a kanapéra, és elkezdek telefonálgatni. Felhívom Mattet, hogy elmondjam neki, mi a helyzet, mert tudnia kell róla. Az üzlet miatt is, de én is beszélni akarok róla, ő pedig annyira pozitív, hogy azonnal megnyugtat. Működni fog, és mindenben támogatnak. Ennél többet nem is kérhetnék.

Utána Leát hívom, aki szerencsémre éppen két páciens között van, amikor elmesélem neki a tegnap estém.

- Viccelsz velem, Louis? - kérdezi, de hallom a hangján, hogy mosolyog. - Ki a fene gondolta, hogy ez valaha megtörténhet ilyen módon? Abból kiindulva, mennyire szereted még ma is, tudtam, hogy ez a dolog még nem ért véget, és nektek találkoznotok kell, de sose gondoltam volna, hogy így fogtok. Ez csodálatos!

- Az - helyeselek, ő pedig kikérdez mindenről. Persze a szaftos részletektől eltekintve, azokat meghagyja nekem. Csak a beszélgetéseinkre, és a dolgok alakulására kíváncsi, aztán pedig kifejti, mennyire borzasztóan büszke rám, és már nagyon megérdemeltem ezt a dolgot.

Utána... fogalmam sincs miért, de Blaise-t hívom, aki úgy örül a telefonban, mintha minimum a kezét kértem volna meg, nem pedig az ellenkezője. Kicsit összezavar vele, de lehetetlenül jól esik a támogatása.

- Nagyon örülök neked, Louis - mondja, és a hangja tele van szeretettel. - Ha akarnék se tudnék neked hazudni, imádnám, ha engem szeretnél ennyire. De csak azt akarom, hogy boldog legyél. Megérdemled.

- Köszönöm, Blaise. Mindent. 

Ez a srác igazi barát. És ha már a barátoknál tartunk, nincs olyan, hogy Niall kimaradjon a sorból, így ő a következő, akivel órákon át beszélgetünk. Órák... Ezer éve nem voltam ennyire feldobott.

És ebben az eufóriában telik minden napom. Harry itt van velem. Reggel mellettem ébred, este mellettem bújik ágyba, és minden szabadidejét is velem tölti. Rengeteget lóg a telefonon Anne-nel, olyankor kimegy a kertbe, vagy a konyhába, de ez sem érdekel, mert tudom, hogy a házban van. Velem van. Az enyém, és többet nem engedhetem el. Nem ronthatom el, pedig ahogy visszakaptam, ez vált a legnagyobb félelmemmé.

***

Képtelen vagyok megunni. És szerencsére nem csak én, de Harry is, mert most is úgy nyöszörög és vonaglik alattam, mintha belehalni készülne a szenvedélybe.

Legalább negyven perce kínzom őt, és már lüktet a farka, hogy végre enyhülést nyerjen, de hozzá sem érek. Negyven perce hozzá sem érek, csak azokon a helyeken izgatom, amikről pontosan tudom, hogy mennyire beindítják.

- Maradj egy helyben - suttogom a füléhez hajolva, neki pedig egy pillanatra elakad a lélegzete, aztán dupla olyan gyorsan kezdi kapkodni a levegőt. - Ne mozdulj meg!

Csak bólint, a tekintetünk sem tud találkozni, mert megint azt kérte, hogy kössem be a szemeit. Imád ennyire kiszolgáltatott lenni nekem, ezzel pedig engem is beindít. Pontosan tudja. Valóban ő irányít, még akkor is, ha eljátszom azt, hogy én.

Újra a kezembe veszem a hosszú, piros gyertyát az éjjeliszekrényről, és meggyújtom. Csak addig fújtam el, amíg az instrukciókat adtam neki. Lélegzetvisszafojtva vár, próbál felkészülni arra, ami történni fog, és amikor az első csepp olvadt viasz érinti az alhasát, összerezzen, de minden erejével azon van, hogy ne mozduljon meg.

- Úristen... - leheli a plafon felé, mert már érzi, hogy mit művelek, hogy mennyire közel vagyok ahhoz, hogy a merevedésére csöpögjön a viasz, de valójában csak körbe akarom rajzolni a hasán. Most már tudja, hogy magának okoz egy apró fájdalmat, ha megmozdul, és az érzékeny férfiasságára cseppentek. Amikor a végére érek a játékomnak, ő már szűkölve nyöszörög. Több viaszrajz is borítja a testét, és amikor elfújom a gyertyát, megakad a szemem az apró, fehér kis folton a bőrén. A folton, amit három éve őriz magán, és ami sosem fogja felvenni az arany színt a napbarnított bőrén. Én okoztam, amikor először mentem túl messzire, és bántottam őt, ma pedig már rosszul vagyok attól, amit néha tettem vele. Próbálom kiűzni a fejemből az egészet. Nem akarok most ezen rágódni, Harryt elnézve pedig sokkal sürgetőbb dolgom van. Úgy döntöttem, ezúttal a számat használom, és azzal repítem a legmagasabb felhők fölé. Nem számít rá, amikor az ajkaim közé engedem, és remegve nyög fel az ötvenedik percben. Szerintem nincs szüksége öt további percre sem, hogy üvöltve élvezzen a számba, én pedig magamat simogatva érjek a csúcsra, miközben azt nézem, hogyan, milyen sebességben nyugszik meg a teste, hogy ernyednek el az izmai, és veszi egyre lassabban, mélyebben a levegőt.

Minden nap. Minden egyes szabad óránkat egymáson lógva töltjük. Van, hogy csak csókolózunk és filmezünk, vagy a legkreatívabb módon játszunk, ami teljesen kifordítja Harryt. Látom, hallom, ahogy telefonon beszél az ügyfelekkel, és az a Harry valaki egészen más, mint a srác, aki az ágyamhoz szíjazva könyörög még többért.

Úgy repül el ez a két hét, hogy alig bírom utolérni, és itt vagyunk. Tegnap megérkezett a családom is, mert ma a házamban akarnak várni ránk a tárgyalás után, és a melegség, amivel Harryt fogadták, az levett a lábamról. Pedig telefonon már elmondtam nekik, hogy itt van.

- Ha nem nyerünk, én...

- Állj már le! - korholom le, ő pedig csak morog egyet, mint egy kis vadon élő kölyök tigris. Teljesen széttúrta az inge gallérját, miközben halálra idegesíti saját magát. Már itt vagyunk a tárgyalóterem előtt, és arra várunk, hogy bemehessünk. Ma kivételesen nem virágos öltönyben van. Egyszínű, komoly, igazi férfias öltözék, és muszáj elé lépnem, hogy megigazítsam az ingét és a nyakkendőjét. Már mindenki itt van, és mindenki ugyanolyan zakós majom, mint mi. Kivéve a nőket, rajtuk kosztüm van. Még most sem hiszem el, hogy ez komolyan megtörténik. Simon két napja megpróbált beszélni velem. Többször is hívott, de aztán letiltottam a számát. Harry eszét vesztve tombolt miatta, de közben vérben forogtak a szemei, hogy ezt bizony még fel fogja használni a tárgyaláson is, hisz nyilvánvalóan könyörögni, vagy megvesztegetni akart. - Nyerni fogunk, csak engedd el magad, és legyél az a könyörtelen ügyvéd, akit mindig látok a szemeidben, amikor dolgozol. - Nem tudok többet mondani, mert megérkezik a bíró, és csatolt részei, a terem pedig halkulni kezd, mindenki leül a helyére. - Szeretlek.

- Én is - bólint, aztán előre sétál az idősödő bíró elé és halkan beszélnek valamiről. A tekintetem akaratlanul is Simonra téved, aki csak néz maga elé, próbál senkire se pillantani. Pont úgy néz ki, mint akit máris megtörtek. Még soha nem láttam ennyire nyúzottnak. Ennyire... gyengének.

Miután Harry visszasétál a felperesek oldalára, és minden formaságra sor kerül, elkezdjük meghallgatni a jelenlévő tanúk vallomásait. Sokkoló. Mintha rémtörténeteket hallgatnék végig, és az az utolsó rohadék, még csak nem is védekezik, csak ül és hallgatja. Foley sem szólal fel, pedig általában úgy szokta védeni, mint egy bulldog.

Már felkavarodik a gyomrom, szinte rosszul vagyok, amikor az én nevemet mondják, Harry pedig támogatón néz rám, szinte biztat, hogy menjek, minden rendben lesz. És tudom, hogy így van, csak nehéz. Mocskosul nehéz ennyi ember előtt elmondani mindent. Niall is a sorok között ül, tanúként van itt, miattam. Hogy majd beszámoljon az állapotomról, de a szemeiben látom a borzongást, amikor arról mesélek, mit kért tőlem Simon, cserébe a hírnévért. Bár ne kellene elmondanom mindent, de Harry arra kért, hogy a lehető legrészletesebben valljak a történtekről, így hát átélek újra mindent, de ezúttal vagy ötven vizslató szempár jelenlétében. Az egyetlen bajom, hogy fogalmam sincs, mit gondolnak, mit éreznek. Mi a véleményük arról, hogy belementem ebbe az alkuba? Engem hibáztatnak? Próbálok elvonatkoztatni ettől az egésztől, és én érzem a világon a legboldogabbnak magam, amikor végre felállhatok a tanúk padjáról, hogy visszaüljek a helyemre.

- Minden rendben? - kérdi halkan Harry, én pedig csak bólintok. Nem fáj erről beszélnem, mondtam már neki is korábban, de mindenképp kellemetlen volt mindenki előtt.

Utánam még tanúskodnak ketten, és vége a sornak. Ezután a tárgyalás egy olyan pontja jön, amit mindenki borzongva hallgat, pedig csak részleteket hallunk a felvételekből, és mindenkinek meg kell erősítenie, hogy az valóban ő. Azt hittem, a többieket hallva felkészültem erre, de amikor meghallom a hangom, felváltva sóhajtozni és nyöszörögni, miközben Simon beszél hozzám... Nem tudok megszólalni.

- Louis, minden rendben? - lép mellém Harry, a tekintete pedig aggódó. Látom, hogy ő sincs jól, de észhez térít, amikor hozzám szól.

- Igen - mondom halkan, aztán a bíróra nézve is. - Igen, én vagyok a felvételen.

Órák óta vagyunk idebent, és elültem mindenem, de kihúzom magam, és feszülten figyelek, amikor Harry kezd el beszélni a saját sérelmeiről.

- Louis Tomlinson alkalmazásában álltam, amikor először találkoztam Cowellel - kezd bele, és ahogy odakint áll, elegánsan lép néha a bíró felé, néha Simonék felé... Lenyűgöző látványt nyújt. - Már akkor láttam rajta, hogy mennyire megvetően méregetett, de akkor még semmi nem történt. Addig nem környékezett meg, amíg meg nem tudta, hogy Louis és én szorosabb kapcsolatban állunk. Akkor viszont vérszemet kapott, olyan volt neki, mint egy bikának a vörös posztó - magyaráz, és csak most veszem észre, hogy a körmöm rágom izgalmamban. - Nagyjából két hétre rá keresett meg először azzal, Louis jelenléte nélkül, hogy hagyjam el őt, mert tönkre fogom tenni, Louis pedig nem ezt érdemli. Manipulálni próbált az érzéseimmel, amikor megpróbálta elérni, hogy attól tartsak, árthatok a férfinak, akit szeretek. - A hangja mély, rekedt, és annyira komoly, hogy ezekben a pillanatokban én se mernék ujjat húzni vele. - Ezek a "jótanácsok" egyre rémisztőbbek lettek, aztán egy idő után átcsaptak fenyegetőzésbe, majd pedig zsarolásba.

- Mivel fenyegették? - kérdezi a bíró, de le sem veszem a szemem Harryről, csak rá figyelek a beszámolója alatt.

- Először a karrieremmel, hogy még le sem diplomáztam, de elintézik, hogy a nevem körbejárjon, és soha ne tudjak ügyvédként érvényesülni - meséli, és bár tudtam erről, részletesen soha nem beszéltünk róla. - Azt hiszem, láthatta, hogy ezzel nem tud hatni rám, mert aztán elővette a barátaimat. A barátokat, akikből nincs sok, ő pedig ezt pontosan tudta - néz ezúttal megvetőn, számonkérőn Simonra. - Tudta, hogy megpróbálom majd megvédeni őket. Elkezdtem félni tőlük, figyelmeztettem mindenkit, de féltem. Nem tudtam, mitévő legyek.

- Mivel fenyegette meg a barátait?

- A munkájukkal, karrierrel, életszínvonallal - sorolja Harry. - Szinte ígéretet tett, hogy tönkreteszi őket. Csak vigyázni akartam rájuk. Minden nap aggódtam értük, de szerettem Lou-t, és nehéz időszakon ment át, nem tudtam elhagyni őt. Képtelen voltam. - Emlékszem az egészre. Ahogy egyre inkább megváltozott Harry viselkedése. Ahogy sokszor kimerült volt, alig volt otthon. Aggasztónak találtam már akkor is. - Amikor látták, hogy ez sem vált be, a családom következett. Az ő esetükben komolyan megijedtem. Rettegtem, mert ott már túl messzire mentek. A családom testi épségét tettem kockára minden másodperccel, amit úgy töltöttem el, hogy Louis mellett maradtam. Fogalmam sem volt, hogy ez is csak blöff, hogy majd jön egy ennél is magasabb tét, vagy tényleg veszélyt jelent rájuk nézve, ha hű maradok Louis-hoz. - Elképzelni sem tudom, min mehetett keresztül Harry. Sokkal érzékenyebb volt nálam, sokkal ártatlanabb a showbusiness világában. A keselyűk és farkasok közé rántottam őt, aztán elmentem a sebeimet nyalogatni, őt pedig kitettem a folyamatos támadásaiknak. - Az utolsó néhány nap volt a legrosszabb. - Harry most felém pillant, és a szemei rémültek, vagy... nem is tudom. - A múltamba ástak. Megtalálták a gyenge pontjaimat, és azokkal támadtak. Még kisiskolás koromban, hét éves lehettem, volt néhány srác, akik folyamatosan a nyugalmamra törtek. Piszkáltak. És egyre messzebb mentek. Egyszer megvertek. Nagyon csúnyán - nyomatékosítja az előző mondatát, engem pedig elönt a frusztráció, várva, hogy mit mond még. - Egy osztálykiránduláson a tóparton. Már este volt, nem volt kint más csak mi. Néhány baráttal beszélgettünk a sátrak előtt, aztán jöttek ők, és kötekedni kezdtek. Akkor vertek meg, de védekezni próbáltam. Ömlött a vér az orromból, és mindenem fájt. Önvédelemből támadtam én is, de minden túl gyorsan történt, és az egyik gyerek a vízbe zuhant. Próbált fennmaradni a vízen, de nem tudott úszni - a hangja egyre megtörtebbé válik, én pedig azt sem tudom, mit csináljak, mit gondoljak. - Azonnal segítséget hívtunk, én a vízbe is ugrottam, hogy segítsek neki, de elmerült, és nem találtam meg. Éjszaka volt már. Hajnalban találták meg a búvárok. Önvédelem volt, baleset, és látták, hogy mennyire megsérültem. Felrepedt szemöldök, duzzadt arc, zúzódások a hasamon és a hátamon. És mindenki tanú volt. Nekem viszont csak az járt a fejemben, hogy nem láttam, mi történt, akar én is lehettem. Az is lehet, hogy megöltem egy embert. - Ahogy ezt kimondja, valósággá válik, és nem tudom, mit érezzek. Semmit sem érzek. Teljes sokk lesz úrrá rajtam. - Persze ma is tudom, hogy baleset volt, és soha nem vontak felelősségre miatta senkit, de nehéz ezzel együtt élni. Nagyban rányomta a bélyegét arra, hogy visszahúzódó, különc lettem. Vágytam arra, hogy valaki szeressen, és mindent odaadtam cserébe. Simon ezt a történetet ásta elő a múltból, Dr Foley segítségével, és azzal fenyegettek, hogy elintézik, hogy elővegyék az ügyet, a tanúk pedig változtassanak a vallomáson, és elmondják, hónapok óta tervezett emberölés volt, és miután a vízbe löktem, még utána is ugrottam, hogy megfojtsam, pedig az Isten szerelmére, hét éves voltam! Azzal fenyegettek, hogy börtönbe juttatnak, és ismerve Foley munkásságát, elgondolkodtam rajta, hogy vajon lenne olyan bíróság, aki így döntene? Ideges voltam. Rémült. Maga az ügy felelevenítése is mélyen érintett.

- Mi történt ezután? Ez három éve történt, jól mondom?

- Igen - bólint Harry, és a hangja megint erős, szinte indulatos. - Csupán két nappal ezután a fenyegetés után volt egy veszekedésem Louis-val, és szakítottunk. Minden súly, ami rám nehezedett, azt sugallta, így lesz a legjobb. Miután elköltöztem, soha többet nem kerestek. Se Cowell, se Foley, se senki más.

A hallottak... Ez az egész csak túl sok. Harry még arról mesél, mi volt azután, hogy szakítottunk, arról, hogyan fogadta meg, hogy a világ legjobb ügyvédje lesz, csak hogy ki tudja csinálni Simont, és tádámm, itt vagyunk. Ha ez a tárgyalás nem lenne zárt, talán az évszázad botránya lenne mindabból, ami elhangzott ma itt, ezek között a falak között.

Amikor mindennek a végére érünk, a bíró berekeszti a tárgyalást, és elmondja, hogy három nap múlva lesz a nyílt ítélethirdetés. Ez tehát azt jelenti, hogy tényleg minden média itt lesz, és végignézik, rögzítik és dokumentálják Simon bukását. Öröm lesz nézni.

- Nekem most... muszáj telefonálnom egyet - mondja Harry, amikor elindulunk a többi tanúval kifelé, én pedig csak bólintani tudok. - Nem gond, ha elmegyek, és otthon találkozunk?

- Harry - torpanok meg, és az ő kezét is megfogom. - Ne menekülj! Nincs mitől.

- Nem menekülök, csak...

- Akkor menj előre, telefonálj egyet a kocsinál, mert én még úgyis el akarok szívni egy cigit Niallel - magyarázom, ő pedig a száját rágva figyel. - Ha végeztél, hazamegyünk. És ha soha többet az életben nem akarsz beszélni arról, ami odabent elhangzott, nekem úgy is jó.

Harry vesz egy mély levegőt, és még mielőtt kilépnénk a tárgyalóból, ad egy csókot, a szemei pedig hálát tükröznek. A tekintetével köszöni meg, és mondja, hogy szeret, aztán előkapva a telefonját, kisiet az épületből. Fogalmam sincs, hogyan fogok mindent elmesélni a nagyiéknak, éppen ezen gondolkodom, amikor Niall megragadja a zakóm ujját, hogy megállítson, aztán szorosan megölel.

- Erről fogalmam sem volt.

- Enélkül is tudtad, hogy itt a helyem.