Sziasztok! 

Noss.... Vajon vajon mi jön ezek után? Mire tippeltek? Harry rájön, hogy egy farok, és valahogy kimenti a helyzetből magát, vagy még jobban belekavarja? Holnap!

Puszi&Pacsi

A férfi még fáradt volt a családja és csapattársai reggeli látogatása miatt. Rengetegen voltak, és mindenki annyira hangos volt, de Louis végre boldognak érezte magát, még ha ezen a helyen is kellett töltenie a karácsonyt. Harry többször is írt neki, ami még tovább növelte az izgatottságát. Az utolsó üzenetére már nem válaszolt, de egyelőre nem aggódott nagyon, mert Harry nem is olvasta. Louis tudta, hogy Harry el van havazva a sürgősségin. Miután a családja és a barátai is elmentek, napok óta először érezte azt, hogy végre jól is esik egy kis pihenés. Bekapcsolta a tévéjét, és kényelmesen elterült az ágyában. Nem sokkal később bement hozzá egy ápoló pasi, hogy kicserélje az infúzióját. Ennyi történt egyedül, senki más nem jött hozzá, Louis pedig már szinte percenként nézte a telefonját. Időközben Harry már látta a válaszát arról, hogy milyen hírességként élni itt. Louis próbált szellemes lenni, de hirtelen attól kezdett tartani, hogy a doktor azért nem válaszol, mert Louis túl messzire ment. Talán nem értette a vicceit, és azt gondolta, hogy nagyképű pöcsfej.

Louis agya megállás nélkül pörgött, mert legszívesebben írt volna valamit, amivel tisztázza, hogy csak viccelt, és reméli nem tartja beképzeltnek, de zaklatni sem akarta, mert közben ott volt a lehetősége annak is, hogy csak elolvasta, de éppen történt valami, és nem tudott válaszolni neki. Legalább ezerszer nézett a mobiljára, és többször még az alkalmazást is bezárta, hogy újra megnyitva frissíthesse, de semmi. Az üzenet olvasott, viszont nincs válasz. Már mélyen a délutánban jártak, és odakint, hála a havazásnak, még a tél miatt normálisnak számító korai sötédésnél is korábban kellett lámpát kapcsolnia a szobájában. A kanapé melletti feldíszített karácsonyfán lágyan világított az égősor, ezzel csodálatos halvány fénybe vonva a helyiség azon felét.

Louis végül nem bírt tovább várni. Gépelt egy második üzenetet is, amiben szó szerint mentegetőzött a másik férfinak. Szinte már könyörgött, hogy nézze el a hülye dumáját, csak szórakozott, esküszik. Csak azt akarta, hogy a doktor válaszoljon neki. Louis nagy szerencsétlenségére az ajtó abban a pillanatban nyílt, amikor megnyomta a küldést, de már az sem érdekelte. Jobb lett volna, ha vár még, és a második üzenetet nem látja Harry, de abban a pillanatban még ez sem számított. Csak mosolyogva nézett a lehetetlenül fáradt férfira, aki egy kis piros, csillogó ajándék szatyrot tartott a kezében.

- Úgy hallottam, nagy volt a buli az osztályon - szólalt meg Harry köszönés helyett, Louis pedig csak bólintott.

- Sajnálhatod, hogy lemaradtál róla - ingatta a fejét, de közben a vigyor levakarhatatlan volt az arcán. Felváltva nézett hol Harry szemeibe, hol a kis ajándék tasakra. - De ha azt nekem hoztad, talán akad még egy kis torta a hűtőben.

- Igen, öm… Hallottam, hogy… Jaj, bassza meg! - nevetett fel, aztán közelebb sétált és csak szó nélkül Louis ölébe tette a szatyrot, aztán leült a fotelba. A férfi csak vigyorgott, de belül érezte a bizsergést, amiért Harry gondolt rá, aztán még a zavarának is tanúja lehetett. Egy pillanatig csak nézte őt, és úgy érezte, szívesen megölelné. Kíváncsi volt a haja illatára. Az ölelése melegére. - Boldog mindent!

- Köszönöm! - nevetett fel Louis is, és végre eléggé összeszedte magát, hogy ne Harryt bámulja, hanem az ajándékot vadássza ki a tasakból. Amikor a kezébe vette a kekszet és a kis doktor macit a korábbinál is hangosabban nevetett fel, és látta, hogy végre Harrynek is fülig ér a szája.

- Te csaló! Fogalmad sem volt, nem is készültél! Ez a lenti boltból van! - vágta Harryhez a kis szatyrot, a férfi pedig olyan hangosan nevetett, hogy Louis erőszakkal tartotta vissza a sajátját, mert hallani akarta.

- Persze, hogy nem tudtam - ingatta a fejét Harry, de még mindig nevetett. - Hallottam a tortáról. Kellett valami, hogy cserébe megetess.

- Okos kis rohadék vagy te - válaszolta Louis, és ezen végül már mindketten nevettek. Louis valójában imádta a kis plüssmacit, mert abszolút Harryre emlékeztette a kis köpennyel és sztetoszkóppal, a kekszet pedig megbontotta, hogy belekóstoljon. - Ott van a hűtőben. Annyit eszel, amennyit csak akarsz.

- De remélem te nem tömted tele magad - nézett számonkérőn Louis-ra, aki csak a fejét rázta, és az ajándék kekszet ropogtatta. Néhány falatot evett csak, mert szót fogadott Harrynek. - Előbb megvizsgállak. Volt bármi szokatlan a mai napon?

- Nem, de megint egy kicsit fájt a fejem. Nem vészes, és már el is múlt. Szerintem csak a nyüzsgés a nyugalom után - válaszolta Louis, és érezte, hogy ezúttal egészen máshogy hatott rá, amikor Harry a nyakára simította a kezeit, és megtapogatta. Aztán felvette a sztetoszkópját, és kikötötte Louis kórházi köpenyének a fűzős nyakát, csak hogy szétnyissa azt a mellkasán, és meghallgassa a szívverését, légvételeit. Louis szinte érezte, hogy egy kicsit elpirul, ami nem volt rá jellemző, de ez a pillanat annyira elcseszett volt. Harry érintése, és az, ahogy lehúzta a ruhát Louis mellkasáról, heves szívdobogást okozott neki, Harry pedig fel is pillantott rá, amikor észrevette. Egyikük sem mondott semmit, és ez jó is volt Louis-nak. Más esetben is valószínűleg csak ráfogta volna a nevetésre.

- A vérminta alapján, amit Dean megszivatása után adtál, még mindig nincs minden rendben - ingatta a fejét Harry, Louis pedig minden szavára figyelt. Gyorsan lett komoly a hangulat közöttük. - Szeretném ha továbbra is sokat feküdnél, és folytatjuk a gyógyszeres kezelést a diétával.

- Igenis, doki - mosolyodott el Louis, Harry pedig a fejét ingatva a hűtő elé lépett.

- Jóságos ég! - szólalt meg azonnal, amikor meglátta a hatalmas, csokoládéval bevont édességet. - Istenien néz ki. A csokitorta a kedvencem!

- Akkor ez a te napod is - válaszolta a férfi, és még mindig a kezében tartotta a kis plüss medvét, mintha kisgyerek lenne. Nézte, ahogy Harry kiveszi a fehér papírdobozt, aminek a tetejét letépték, hogy beférjen a hűtőbe, aztán az asztalon lévő, megmaradt műanyag villák közé túrt, hogy magához vegyen egyet.

- Mennyit ettél? - nézett Louis-ra összeszűkített szemekkel. - Ha nem sokat, akkor adok neked is egy villát.

- Szuper! - válaszolta Louis, félretette a kekszet és nézte, ahogy Harry visszalép az asztalhoz, aztán már két műanyag evőeszközzel a kezében tért vissza. Közelebb húzta a fotelt, és így mindketten elérték az éjjeliszekrényre tett süteményt.

- De nem ehetsz sokat, ma tényleg egészen jó lesz a betegek vacsorája is - mondta neki Harry, Louis pedig csak bólintott egyet. Nem bánta, hogy nem eheti tele magát tortával, mert tényleg sokkal jobban vágyott valami normális ételre. - Milyen volt a buli?

- Nagyszerű! - felelte Louis, és elkezdte mesélni a délelőttöt. - Eljött a csapatom, és a családom is. Alig fértek el a szobában. Mindenki énekelt, meg ujjongott. Ez a torta három emeletes volt. Még az ápolóknak is adtunk belőle. Ez már csak a tiéd.

Harry érzelmesen elmosolyodott, de abban a pillanatban is tele volt a szája édességgel, és az alsó ajka is a tortában lévő csokikrémtől volt maszatos. Louis élesen szívta be a levegőt, mert most először teljesen tisztán érezte a vágyat, hogy lecsókolja a csokoládét Harry szájáról. Az egészen az sem segített, amikor a doktor körbenyalta az ajkait, hogy semmi ne veszhessen kárba. Harry sütit emlegetett neki egy korábbi üzenetében, és most is úgy falja a tortát, mintha bárki elvehetné tőle. Ebből Louis eléggé egyértelműen levonhatta a következtetést arról, hogy a férfi édesszájú, ami viszont az alakján nem látszott. Igaz a fehér köpeny sokat takart, de magas volt és vékony, ez még így is teljesen egyértelmű volt.

Louis letette a villát három falat után, és Harry azonnal összeszűkített szemekkel nézett rá.

- Szóval azt mondtad, hogy nem ettél sokat, most is csak épp, hogy beledugtad a nyelved - kezdett bele a doktor, de a szája előtt a villán már várt egy hatalmas falat, hogy bekebelezhesse, miután elmondta, amit akart. - A kezdetek után, nem gondoltam, hogy képes leszel szót fogadni nekem.

- Nahát, a kezdetek után én sem hittem, hogy képes vagy mosolyogni - vágott vissza Louis, de mind a ketten vigyorogtak. - Azt meg, hogy még néha napján humor is csillan a szavaidban… Döbbenet. Azt hiszem, fifti-fifti.

- Legyen - értett egyet Harry is, és betömte a hatalmas darab tortát. - Életemben nem ettem még ennyire finom csokitortát. Megéri jófejnek lenni egy pénzeszsákkal.

- Ugye? - döntötte oldalra a fejét Louis, de nem tudott többet mondani, mert nyílt az ajtó, és az egyik ápolónő jelent meg a küszöbön, egy tálcával a kezében. Louis szinte csorgó nyállal vette magához a vacsoráját. Harry továbbra is ott maradt vele, de Louis nem zavartatta magát. Azonnal nekiesett a sülthúsnak, amit krumplipürével tálaltak neki, és savanyú uborka szeletek voltak mellette egy kistányéron. - Ez… messze nem olyan isteni, mintha otthon csináltam volna, de nagyon finom. Mennyit ehetek?

- A felét? - kérdezte Harry, és Louis összetéveszthetetlenül látta rajta, hogy nem szívesen mondja ezt, és tiszta szívből hagyná a férfinak, hogy megegye az egészet. Louis nem borult ki ezen, mert ez maga volt a törődés, és aggodalom az állapotáért. Tudta jól, látta Harryn, hogy nem csak baszakodik vele. Már rég nem. Ezért ő sem érezte jogosnak, ha megnehezíti a doktor életét a hisztivel.

Harry majdnem a fél tortát eltüntette, Louis pedig örömmel nézte ezt, aztán amikor megette a fél vacsoráját, Harry felé tartotta a tálcát. A doktor nem értette, mit akar pontosan Louis, mert elég lett volna a kis gurulós állványon hagynia, hamarosan bejön az ápoló, hogy elvigye, de érte nyúlt.

- Nem tudom, nektek miket adnak itt enni, de ez tényleg jó - mosolyodott el Louis. - Ne vesszen kárba. Edd meg inkább.

Harry arcán először csak egy félmosoly jelent meg, de aztán már a gödröcskék is elmélyültek a szája sarkában, és még csak evőeszközt sem cserélt. Ugyanazzal fejezte be Louis maradékát, amivel a férfi is evett előtte. Louis-nak fogalma sem volt, mi történik vele, de egyre kevésbé tudta levenni a szemét Harryről, és nem rá gondolni. És igen. Akkor már azt is tudta, hogy vágyott arra a csókra. Nem csak pillanatnyi fellángolás volt. Ez a Harry tetszett neki.

A férfi mindenek ellenére, mégsem mondhatta azt, hogy a karácsony estéje borzalmas volt, mert Louis társasága igenis szórakoztatta, a torta pedig tényleg embertelenül finom volt. Nem mondta, de borzasztóan értékelte, hogy Louis felajánlotta neki a vacsoráját. Ő csak úgy juthatott volna hozzá a kiadós ételhez, ha lemegy miatta a kantinba, de tudta, hogy lusta lett volna hozzá. Na meg Louis-t se akarta itthagyni.

Miután kiürült a tányér, az egész tálcát kivitte a folyosóra, és letette az otthagyott gurulós kocsira, amivel majd az ápolók indulnak összeszedni a maradékokat. Nem kellett sok időnek eltelnie, Harry újra a műanyag villa után nyúlt, hogy egyen még néhány falatot a tortából.

- Basszus, éheztetnek? - kérdezte Louis, de a hangjában semmi rosszallót nem lehetett hallani. Csak meglepte Harry éhsége. - Mert engem igen, de azt nem gondoltam, hogy téged is.

Louis még a nyelvét is kidugta a szurkálódása után, Harry pedig bár mosolygott, muszáj volt nyelnie egyet. Rájött, hogy nem csak Louis meztelen lábainak látványa tudja elragadni a figyelmét, hanem a vékony ajkai is, ahogy a nyelve végigfut rajtuk. Egy pillanat alatt lett dühös magára, mert nem szabadott volna ezt csinálnia. A lehető legrosszabb ötlet volt, ha vonzódni kezd egy hetero sráchoz, márpedig Louis-nak már volt néhány modell barátnője, legalábbis akikkel hírbe hozták, mert Louis oldalán jelentek meg nyilvános eseményeken. Louis minden bizonnyal nem volt meleg, Harrynek pedig úgy is kellett tekintenie rá, mert az ilyen mindig csak fájt a végére. Még a gimiben volt egy srác, akiért rajongott, de sose kaphatta meg. Persze azért se, mert Harry a nyomi stréberek társaságába tartozott, az idolja pedig a menők közé, de nem ez volt az egyetlen oka. Borzasztó volt nézni, amikor a barátnőjével enyelegtek. Azóta Harry igyekezett kordában tartani a vágyait.

- Nem mondanám, hogy kiegyensúlyozottan étkezem az utóbbi időben - felelte Harry. Nem volt értelme titkolni. Nem is volt szégyen. Egyszerűen csak nem volt rá ideje. Harrynek rengeteg papírmunkája volt, de egyáltalán nem akart kimenni abból a szobából.

- Szereted a focit? - kérdezte tőle Louis, amikor már hosszú ideje csend volt közöttük. - Ha azt mondod, hogy nem, elteszem a sütit!

- De utálok hazudni - nyafogott Harry, Louis pedig felnevetett. - Nem rajongok érte. De a lakótársam igen. Úgyhogy nem csak képben vagyok, de még Fifázni is szoktunk. Vagyis… amikor nem dolgozom megállás nélkül.

- Oké, a Fifa egy jó pont - egyezett ki a válasszal a férfi. - Ha végre kijutok innen, el kell jönnöd egyre. Elképesztő a hangulat.

- Ugye tudod, ha kiengedlek innen, még minimum két hétig nem hagyom, hogy edzeni menj? - kérdezett vissza Harry. Tudta, hogy a korábbi kérdést se fogja megúszni, amit Louis tett fel, de ezt fontos volt megemlítenie.

- Ne aggódj, idénre vége mindennek - mosolyodott el Louis, és Harry a száját rágta, mert túlságosan tetszett neki az a mosoly. Fogalma se volt, mi ez az egész. Észre sem vette, Louis mennyire vonzó, mert annyira rohadtul utálta őt attól a perctől kezdve, hogy behozták. De amióta egyre jobb volt a kapcsolatuk… Sajnos nem tudta tovább az agya hátsó felébe száműzni ezeket a gondolatokat. És te jó ég, mennyire megkóstolta volna azokat a vékony, csábító ajkakat. - Januárban folytatjuk. Szóval nem úszod meg.

- Oké, majd elviszem magammal Liamet, egy ideje már úgyis nyaggat vele ő is - felete Harry, Louis pedig láthatóan elégedett volt. A doktor a fociról kezdte kérdezgetni Louis-t, és teljesen elámult, amikor a férfi mesélni kezdett arról, hogy bár imádja a hivatását, a karrierjét, mégis a legjobb az egészben az, hogy van miből jótékonykodni. Elmesélte, mennyi gyerekkórházat és otthont támogat rendszeresen, meg a Tomlinson Foundationről is beszélt, Harry pedig alig jutott szóhoz. Fogalma sem volt ezekről. Louis sokkal jobb ember volt, mint gondolta. Sokkal jobb ember volt nála is. Csak ült, és hallgatta, ahogy a férfi mesél, és gyűlölte a munkáját, amikor megszólalt a csipogója, és félbeszakította Louis történetét arról, hogyan sikerült családot találnia egy kisfiúnak, aki az utcán élt, és semmit nem tudtak a családjáról.

- Szavad ne feledd! Muszáj rohannom, ez a szakorvos - mutatott a kis fekete készülékre, ahogy elhallgattatta. - De hallanom kell a történet végét. Ahogy tudok, jövök!

- Rendben - mosolygott Louis, Harry pedig nagyon nem akart menni, de muszáj volt. Futólépésben szelte át a folyosókat, mire megtalálta Dr Feedmant. A nő egyből magyarázni kezdett, hogy a százhetvenesben fekvő Mr. Millert azonnal meg kell műteni, és azt akarta, hogy Harry is mosakodjon be. A doktor bólintott, és együtt indultak el az egyes műtő felé. Harrynek boldognak kellett volna lennie. Mindig ez volt a munkája fénypontja. A csúcspillanatok. Amikor bemosakodhatott. De ezúttal a hosszú órák a műtőben, amíg egy csúnya tumort próbáltak eltávolítani, egyáltalán nem volt számára felüdülés. A néma pillanatokban úgy dolgozott, mint egy robot. Ösztönből járt a keze, mert a gondolatai Louis körül keringtek. Már érezte, hogy ez így nem lesz rendben. Muszáj lesz kevesebbet bemászkálnia hozzá, és valahogy véget vetni annak, hogy úgy néz rá, ahogy nem lenne szabad. Több gond is volt ezzel, nem egyedül Louis szexualitása. Ha akár meleg is lenne, borzasztóan etikátlan lépésnek bizonyulna, ha Harry bepróbálkozna nála. Egy profi orvos, akinek a morális határai a helyén vannak, sose tenne ilyet. Akkor miért érezte Harry még akkor is, mennyire megkóstolná Louis csókját?

- Louis Tomlinson véreredménye nem volt kielégítő - kezdett bele Harry, és az utolsó pillanatban korrigált arra, hogy a férfi teljes nevét használja, mert Feedman előtt furcsa lett volna ennyire személyeskedni. - Még mindig nem álltak vissza az értékei a normálisra, pedig napok óta tart a gyógyszeres kezelése, és az ágynyugalmi szabályokat sem hágja át.

- Ismételd meg holnap reggel - javasolta Harry felettese, miközben ketten egyszerre dolgoztak, kezükben csipeszekkel és szikékkel. - Ha még mindig ugyanazt látjuk, akkor újabb MRI és CT vizsgálatokra lesz szükség. Mélyebbre ásni, hátha valami megbújt a korábbi ödéma árnyékában.

- Rendben - bólintott Harry. Szeretett volna már kiszabadulni innen. Kényelmetlennek érezte az orvosi szemüveget, a fejlámpát, még a maszkot is, pedig addig a kedvenc összeállítása volt. - Maga szereti a focit?

- A férjem állandóan focit néz, nekem néha már az agyamra megy, de nem mondanám, hogy utálom - válaszolta a nő, és Harry még saját magától is össze volt zavarodva, hogy erről beszélget, amikor annyi izgalmas szakmai kérdést is feltehetne. - Fogadjunk, hogy te oda vagy érte.

- Nem mondanám - rázta meg a fejét a doktor, és az egyik csipeszét lecserélte egy műszerre, amivel leszoríthatja az egyik eret, nehogy megsértsék. - Ő is megkérdezte tőlem, aztán még játékosan gúnyolódott is, de nem. Sose voltam az a nagy foci őrült.

Ezután Harry megpróbálta összeszedni magát, mert ki kellett vernie a fejéből Louis-t. A műtét leghúzósabb, legkockázatosabb része következett, és innentől kezdve kizárólag szakmai kérdésekkel bombázta Feedmant, aki ezer örömmel tanította őt.

Fáradtan és elgyötörten léptek ki a műtőből, miután végeztek, hogy levegyék a műtős ruhákat, aztán megmosakodjanak. Feedman mégegyszer elmondta neki, hogy mit tegyen, ha Louis eredményei újra azt mutatják, hogy az állapota stagnál, aztán megkérte, hogy csinálja meg a jelentéseket, mert már halmozódik. Erről a műtétről is írnia kellett. Harry csak bólintott, és vett magának egy nagy pohár kávét a kantinban, aztán elindult a neurológiai osztály központi nővérpultjához. Kikeresett minden olyan mappát, amire szüksége lehetett, felkapott egy kórházi laptopot, aztán a hatalmas papírpoharat is a kezébe véve indult el az egyik irodába. Már az ajtóban állt, amikor megtorpant, és a lábai gondolkodás nélkül vitték tovább a folyosókon. Már csak akkor gondolt bele, hogy megint hülyeséget csinál, amikor Louis szobája előtt állt, és a kis ablakon át látta, hogy a férfi még tévét néz.

Louis azonnal felé kapta a fejét, amikor belépett, Harry viszont zavarban volt. Csak lepakolt mindent a kezéből Louis éjjeli szekrényére, aztán a férfira nézett.

- Öm… Beszéltem a szakorvossal - szólalt meg Harry, és próbált ésszerű magyarázattal élni, hogy miért is volt ott, bár nem is lett volna rá szükség, hisz megígérte, hogy visszamegy, mégis zavarban volt. - Veszek tőled vért. Ha ezúttal sem jobbak az értékeid, muszáj megismételnünk néhány vizsgálatot.

- Ó, oké - válaszolta Louis, Harry pedig egyből kiment, hogy minden vérvételhez szükséges kellékkel a kezében térjen vissza. - Ugye te jó vagy ebben?

- Meglátjuk - felelte Harry, és a szemébe hulló tincsei közül nézett fel Louis szemébe, miközben azt a kezét tapogatta, amiből Dean nem tudott vért venni. Még akkor is voltak rajta kék foltok, Harry viszont, miután feltette az érszorítót, olyan helyen kereste a vénákat, ahol Louis arckifejezéséből ítélve még senki. - Itt is van a kis szégyenlős.

Harry egészen lent találta meg, majdnem pontosan a hajlat és a csukló között a férfi alkarján, Louis pedig bár felszisszent a szúrásnál, csak csodálattal nézte, ahogy Harry azonnal, első próbálkozásra vért vesz tőle. - Ne nézz így, agysebésznek készülök. Ha egy véna kifogna rajtam, visszaadnám a diplomám.

- Tetszik a magabiztosságod - mosolyodott el Louis, és Harry is vigyorgott, ahogy a kis mintavételes kémcsöveket cserélgette, de úgy érezte, mintha ez most nem feltétlenül incselkedés lett volna, csak egy őszinte kijelentés.

- Ennyi - szólalt meg néhány másodperc múlva, és levette a szorítót, majd óvatosan kihúzta a tűt, hogy aztán leragassza az apró sebet. - Ezeket kiviszem, elküldetem a laborba az ápolókkal, aztán visszajövök.

- Alig várom - vigyorgott Louis, Harry gyomrában pedig egyre erősebb lett a bizsergés.

Amikor visszaért, Louis még mindig a tévét nézte, Harry pedig nem tudta, hogyan mondja el azt, miszerint úgy gondolta, hogy itt fog dolgozni.

- Eléggé sok papírmunkám van, és… öm… rohadt unalmas - kezdett bele, de még nem ült le, csak próbálta összeszedni a mondanivalóját. - Arra gondoltam, persze ha nem zavarlak vele, mert ha aludni akarsz, egyből kimegyek, hogy itt csinálnám meg őket. Addig is… tévézhetünk.

Louis nem válaszolt egyből, csak a száját rágcsálva nézett fel Harryre, ami a doktort teljesen kiborította. Már nem csak zavarban volt, de ő is kurvára azokat az ajkakat akarta. Végül Louis bólintott, de nem szólalt meg, csak hagyta, hogy Harry leüljön a fotelba, és csinálja a dolgát. Megint egy helyszínelők rész ment a tévében, Harry megállás nélkül gépelte a jelentéseket a kis méretű laptopba, hogy elmentse őket, később pedig kinyomtassa.

Már másfél órája ültek néma csendben egymás mellett, Harry hol a gépébe, vagy betegek papírjaiba, hol pedig a tévére meredve. Louis közben egészen elkényelmesedett, lejjebb csúszott az ágyon, és a feje a párnáján volt. Azzal a kezével, amiben nem az infúzió volt, a haját birizgálta. Harry meg volt győződve róla, hogy ez valami megszokott cselekedet lehet, és észre sem vette, hogy mit csinált. Nézte őt egy ideig, aztán csak felsóhajtott. Louis azonnal felé kapta a tekintetét.

- Azért jöttem ide, hogy ne unatkozzak - kezdett bele a doktor, de már mindkettejük szája szélében ott bujkált a mosoly. - De te sem vagy szórakoztatóbb.

Louis továbbra sem szólalt meg, de azonnal a távirányító után nyúlt, és kikapcsolta a tévét. Feljebb ült, megigazította a párnáját, hogy tartsa a hátát, aztán kinyújtotta a kezét Harry felé. A doktornak fogalma sem volt, hogy mit akar a másik. Egy szempillantás alatt zavarodott annyira össze, hogy gondolkodás nélkül nyújtotta a sajátját Louis-nak, a férfi pedig csak meglepetten nézett rá néhány másodpercig. Harrynek el kellett volna húzni a kezét, mert azonnal rájött, hogy Louis egyáltalán nem ezért nyújtotta felé a sajátját, de éppen amikor megtette volna, a másik férfi elmosolyodott, és megszorította az ujjait.