Sziasztok!

Na, hát elértünk ide is. (: Most aztán mondjátok el nekem szépen, hogy mit gondoltok. :D Mi lesz ebből? 

Puszi&Pacsi

A férfi is össze volt zavarodva az első pillanatokban, mert nem értette, miért is fogta meg a kezét Harry. Aztán csak a fáradságot látta a szemeiben. Azt, hogy fogalma sem volt, Louis miért nyújtja a kezét, ezért ösztönösen reagált rá. Harry ösztönből, gondolkodás nélkül fogta meg a kezét, Louis pedig olyasmit érzett emiatt, amit nem hagyhatott figyelmen kívül. Már eddig sem volt közömbös Harry iránt, az a csók, amit akart tőle, azóta is kísértette, de ezzel az érintéssel… Ez volt az első alkalom, hogy nem úgy ért hozzá, mint egy orvos a betegéhez. Valójában, még az is lehet, hogy ez egy normális dolog volt. Megfogni egy beteg kezét, biztosan nem sért semmilyen törvényt. A szabályokat ő készült áthágni, mert Harry furcsa tekintetétől elszakadva lassan csak a férfi szájára tudott koncentrálni. Harry zavartan rágcsálta az alsó ajkát, aztán Louis azt is tisztán látta, amikor nyelt egy nagyot. Talán az volt a pillanat, amikor a férfiban elindult valami, és képtelen volt visszafogni magát. Húzni kezdte Harryt a kezénél fogva. Nem durván, vagy akaratosan, de eszében sem volt elengedni, Harry pedig a szemeiben millió kérdéssel, de hagyta magát. Már annyira közel volt. Zavarbaejtően közel. Louis érezte a doktor levegővételeit az ajkainak csapódni.

- Mit művelsz? - lehelte Harry, és talán ez volt a jel. A döntő másodperc, mert Louis attól tartott, hogy Harry meghátrál. Azt pedig nem hagyhatta. Elengedte a doktor kezét, és az orvosi köpenye gallérjába kapaszkodva húzta le magához. Louis régen érzett ennyire erős tüzijáték parádét és pillangó háborút a hasában, mint amikor az ajkaik egymásra simultak. Meglepte a másikat, de Harrynek eszében sem volt elhúzódni, vagy megszakítani a csókjukat. A két kezével megtámaszkodott Louis párnáján, és olyan szenvedélyesen hívta táncba a nyelvét, mintha időtlen idők óta csak erre vágyott volna. A férfi kénytelen volt belenyögni Harry szájába, aki mintha ettől csak még jobban beindult volna. Fél lábbal feltérdelt mellé az ágyra, és már a könyökein támaszkodott, így az egyik kezével bele tudott túrni Louis hajába, ami még nedves volt az korábbi zuhany után. Louis szédülni kezdett a hirtelen kerekedett szenvedélytől, ami egyenesen megrészegítette. Két kézzel szorította magához Harryt, a férfi derekát, vagy hátát simította végig, vagy épp markolt a köpenye anyagába. Letaglózó volt számára az is, hogy abban a pillanatban az ágyhoz kötöttség, az infúzió, az állapota miatt is mennyire kiszolgáltatott volt, és elveszítette a dominanciát. Egyértelműen Harry diktált, ő pedig csak követte, tartotta az ütemet, és élvezte, ahogy a férfi a tincseit markolja, az ajkait harapja, és szaporán sóhajtozik a csókjuk közben. Louis már alig volt képes egy helyben feküdni, a lábait próbálta mozgatni, Harry hátának már minden centijét végigsimogatta, és valódi extázisba kerül már attól is, hogy a férfi hajába siklottak az ujjai, Harry pedig hangosan felnyögött tőle. Nem is húzta meg. Semmit sem csinált, csak a tincsek közé vezette az ujjait, Harry mégis elszakadt tőle, és a nyakába temette az arcát. Louis magán kívül próbálta minél erősebben a párnába szorítani a fejét, ezzel sokkal több teret adva Harrynek, aki végül csak végignyalt Louis őrülten lüktető artériáján, és újra a nyáltól csillogó száját vette birtokba. Szó szerint birtokolta őt, Louis pedig életében először adott oda… adott volna oda mindent ennek a férfinak, amije csak van, de éppen ez a gondolat volt az, ami kijózanította. Ez lett volna az a pillanat, amikor lerángatja Harry köpenyét, és a kék műtős inget is lehámozza róla, aztán a csípőjére ülteti őt, de azt kurvára nem csinálhatták itt. Kétségbeesetten kapkodta a levegőt Harry ostromló ajkai közül, mert a férfiassága már ennyitől is fájdalmasan feszült, és ez volt az a perc, amikor le kellett állniuk.

Szinte őrültnek, elmeosztályra valónak érezte magát, amikor újra Harry köpenyének a gallérjába kapaszkodva, ezúttal eltolta magától a férfit. Mindketten úgy lihegtek, mintha fél órán át futottak volna körbe az udvarban, Louis még izzadt is volt, és hihetetlenül izgatónak találta, ahogy Harry heves zihálása miatt teljesen kiszáradtak az ajkai. Mert még mindig olyan közel volt az arcuk, hogy érezte a férfi leheletét.

- Basszus… ez… ne haragudj, ez az én hibám - motyogta Harry azonnal, ahogy láthatóan elkezdett visszatérni az esze, Louis viszont csak vigyorgott. Harry el is akart húzódni, de a férfi ezt nem hagyhatta. - Nem kellett volna ezt csinálnom, tényleg… én…

Louis csak felnevetett, és újra az ajkaira húzta Harryt. - Fogd már be - mondta még, már Harry szájába suttogva, aztán újra megcsókolta őt. Ezúttal Louis volt, aki irányította a szájuk édes, sokkal gyengédebb mozgázgását, Harry pedig elfogadta, követte őt. Tökéletes összhangban tudtak együtt mozdulni a másikért, a nyelvük pedig mintha mindig is egymást simogatta volna. Mintha ismerték volna egymást. Harry íze egyenesen megbabonázta Louis-t. Kávét érzett, és Louis imádta a kávét, főleg ha az Harry csókjával keveredett. Akkor hirtelen nagyon örült neki, hogy amíg Harry műteni volt, ő elment zuhanyozni, és fogat is mosott, mert máskülönben neki meg valószínűleg sült hús és ecet íze lett volna a vacsora után, ami minden bizonnyal sokkal kevésbé izgató, mint a kávé.

Amikor másodszor is elhúzódtak egymástól, Louis még adott egy leheletfinom csókot Harry szájára, aztán az orrára, közben a doktor szemébe nézve. Azt akarta üzenni neki, hogy minden rendben, itt van, és ő is ugyanannyira akarta ezt, mint Harry, ha nem százszor jobban. A doktor végül mély levegőt vett, és lassan visszamászott a fotelba. Egyikük sem szólalt meg perceken át, ami iszonyúan frusztrálta Louis-t, de fogalma sem volt, hogy mit kellene mondania. Végül mégis ő volt az, aki már tényleg nem bírta tovább, és a homlokát dörzsölve felnevetett, aztán Harryre nézett.

- Lehetne, hogy megpróbálunk nem ennyire zavarban lenni? - kérdezte, Harry pedig azonnal elmosolyodott, mintha neki is egy hatalmas kő esett volna le a szívéről. Mintha nem tudta volna, hogy mit mondjon, vagy hogy mi lesz ezután.

- Persze, én csak… - kezdett bele, aztán nyelt egyet, és Louis szemébe nézett. - Fogalmam sem volt, hogy te is. Azt hittem, a nőket szereted. Mármint…

- És jogosan is hitted - húzta el a száját Louis, mert hát itt voltak. Témánál voltak. A témánál, amit nem kerülhetett el, ha komolyan érdeklődött Harry iránt. Márpedig komolyan érdekelte a férfi, mert máris égtek az ajkai a csókja hiányától. - Volt már pár… nyilvános álbarátnőm. Nem vagyok büszke rá, de nem vagyok büszke meleg.

- Szóval meleg vagy? Teljesen? - húzta fel a szemöldökét Harry, és bár Louis kutatta a hangjában a megvetést, a számonkérést is talán, de az ítélkezést mindenképp, mégsem találta. Harry csak érdeklődött. Kérdezett, mert érdekelte Louis válasza.

- Igen - bólintott a férfi, Harrynek pedig egy félmosoly jelent meg a szája sarkában. - Az a nem túl nagyrabecsült, rejtőzködő fajta meleg.

- Ne degradáld magad ennyire - csóválta meg a fejét egyből Harry, és Louis komolyan egyfajta dühöt látott a szemében emiatt, ami rengeteg megértéssel keveredett. A nyitott meleg férfi nem azért volt dühös Louis-ra, mert nem vállalta fel magát, hanem mert ostorozta magát emiatt. - Rengeteg olyan élethelyzet lehet, ahol a rejtőzködés bizonyul a legjobb megoldásnak. Nekem támogató a családom, a barátaim. Senkit nem érdekelt egy ilyen hír, természetesen kezelték. De ez nem adatik meg mindenkinek.

- Igen, ez… Irigylésre méltó.

- Tud róla bárki is? - kérdezte Harry, és a hangja olyan lágy volt, hogy Louis már annyitól el tudott volna olvadni, ha csak beszél hozzá ezen a törődő hangon.

- A családom tudja - bólintott Louis, mert a helyzet azért nem volt annyira rossz, amennyire lehetett volna, de ez nem változtatott a tényen, hogy az árnyékban élt. - De senki más. Még a legjobb barátaim sem.

- Sajnálom, ez nehéz lehet - szólalt meg Harry, és olyan közel húzta a fotelt Louis ágyához, hogy szinte összeértek. Így ahogy lejjebb csúszott benne, hogy hátra tudja dönteni a fejét a támla tetejére, majdnem olyan volt, mintha egymás mellett feküdnének. - Mesélsz róla? Hogy hogyan jöttél rá, és miért nem tudja senki?

- Persze - bólintott Louis. Szívesen beszélt róla, főleg Harryvel, nem érezte, hogy bármivel kapcsolatban is rosszul kellene éreznie magát. Addigra Harryvel beszélgetni volt a legtermészetesebb, legkellemesebb dolog. - Már nagyon korán tudtam. Volt egy gyerekkori barátom, Billy, még kisiskolások voltunk, sokszor puszilt meg a számon elköszönésnél, mert az anyukájával is ugyanezt csinálta. Azt mondta, az anyukája után engem szeret a legjobban, szóval ez volt az elköszönési formánk.

- Ez iszonyú aranyos - mosolygott Harry, es a gödrei olyan mélyek voltak tőle, mint még soha.

- Igen… Voltak érzéseim - vallotta be Louis, és próbált visszaemlékezni Billy bájos arcára. - Akkor még fogalmam sem volt, pontosan mi ez, de voltak. Most már tisztán tudom, hogy ő volt az első, aki felébresztette ezt.

- Mesélj még róla, ez nagyon édes! - kérte Harry, és a vigyora szinte körbeért.

- A folytatás nem olyan édes - rázta meg a fejét Louis, de aztán vissza nézett Harry szemeibe. Egy kis aggodalmat látott bennük. - A többi srác, meg néhány lány is elkezdett csúfolni minket emiatt. Én pedig… ellöktem magamtól Billyt. Nem barátkoztam vele többet. Csatlakoztam a “menő srácokhoz”. Billy magányos volt, nekem viszont sokkal fontosabb volt az, mit gondolnak mások, mint a kapcsolatom, a szeretetem Billy iránt.

- Sajnálom - motyogta Harry. - Értem ezt is, csak sajnálatos.

- De az érzés nem hagyott nyugodni - folytatta Louis. - Az érzés, ami a csókok közben melengette a lelkem. Gimi elején egy buliban, a mosdóban megcsókoltam egy másik srácot. Elsöprő volt. Akkor már tudtam mi az, melegnek lenni. És kísérletezni kezdtem, aztán bevallottam magamnak, hogy csak a fiúk váltják ki ezt az érzést, szóval valószínűleg meleg vagyok.

- Ez sokkal jobb, mint az én esetem - válaszolt Harry, Louis pedig kíváncsian nézett rá. - Hosszú ideig gyűlöltem magam miatta. Nem nyomtam el. Soha nem is próbáltam magamra erőszakolni az ellenkezőjét, de nagyon frusztrált. Segített, hogy a szüleim, és mindenki más is természetesen kezelte. Nagyon sokat segített.

- Igen, hát… Én először csak anyának mondtam el - folytatta a történetet Louis. - Anya és én, hát, nekünk mindig nagyon erős volt a kapcsolatunk. Szóval vele voltam csak őszinte, és anyu nagyon megértő volt. Utána már bátrabban vallottam be a család többi tagjának, de ennyi. Senki másnak.

- Voltál… Öm… Szóval, tudod, voltál már férfival? - dadogta zavartan Harry, mert valószínűleg fogalma sem volt, hogyan kellene feltennie egy ilyen kérdést, hogy az ne legyen kínos.

- Persze! - nevetett fel Louis, de legszívesebben megint megcsókolta volna a zavarodott férfit. - Sok kalandom volt már pasikkal, de még sosem éltem együtt senkivel. Az túl kockázatos, ha titkolózni akarsz. De sok kalandom volt már. Cserébe a női partnereim mind hamisak voltak. Sose voltam még nővel.

- Én nem nagyon kalandozok - válaszolta Harry, és Louis fejébe egy nyugtalanító gondolat férkőzött. Nem tudta, hogy mit akar tőle Harry, de azt tudta, hogy neki sokkal jobban tetszett a srác, mint bárki, akit valaha felszedett. Nem volt biztos benne, hogy csak egyetlen éjszakát akar tőle. - Ritka. Főképp kapcsolataim voltak, de azokban sem vagyok szerencsés. Nagyon nem. Voltál valaha szerelmes?

A doktor időről időre elveszett Louis óceánkék szemeiben, és addigra már tudta, hogy egyetlen mosolyával tényleg képes volt őt levenni a lábáról.

- Nem… - válaszolta Louis, és még a fejét is lehajtotta. A kezei az ölében voltak, és a csuklóján lévő fehér karszalagot birizgálta. Nem feltétlenül azért, mert szégyellte volna ezt a dolgot, inkább mert emiatt úgy érezte, nem túl tapasztalt ilyen téren. Legalábbis Harry, aki egyébként jó emberismerőnek vallotta magát, ezt látta a szemeiben. - Nem volt még alkalmam rá.

Louis tovább kezdett beszélni erről a dologról, hogy miért nem is engedte magának soha, hogy bármelyik kalandjával szerelembe essen, Harry pedig egy idő után képtelen volt figyelni. A szavak elvesztek kettejük között, mert a doktor csak a csókra tudott gondolni. Arra, hogy Louis vékony, rózsaszín ajkai mennyire izgatóak, és úgy csókolta velük, ahogy előtte még soha senki. Fogalma sem volt, hogy Louis éppen hol tartott a mondandójában, vagy még ugyanarról beszélt-e, mint amikor Harry a száját kezdte bámulni, és elvették az eszét az emlékek, de nem is érdekelte. Felkelt, és szó nélkül Louis mellé lépett, aztán a fiút is felsegítette. Louis egyértelműen nem értette, mi történik, de nem ellenkezett, hagyta Harrynek, hogy úgy mozgassa őt, ahogy akarta. Amikor Louis meztelen talpai a hűvös járólapra értek, Harry szinte megvadult attól, amit látott. Még mindig csak a kórházi hálóing volt Louis-n, ami szerencsére csak a combja közepéig takarta, vagy még annyira se, Harry pedig láthatta a lábait. A gyönyörű, izmos, és napbarnított lábakat, amik miatt néhány pillanatig még levegőt is alig kapott, de próbálta megemberelni magát, és veszettül gondolkodott, mit kellene tennie.

Végül jobb híján úgy döntött, hogy a legbiztonságosabb hely számukra, ha berángatja Louis-t a fürdőszobába. Ez persze nem rángatás volt, mert minden erejével azon volt, hogy kíméletes legyen a férfival. Nem szabadott még gyorsan mozognia. Harry még a szemeit is összeszorította, annyira hangosan csapta be a fürdő ajtaját, de amikor kinyitotta a szemét, Louis csak vigyorgott rajta. A férfi egy kicsivel alacsonyabb volt nála, és még az infúziós állvánnyal is szerencsétlenkedniük kellett, de Harry minden kínos érzete, ami az akciója miatt tört rá, a semmibe foszlott, amikor Louis megragadta a ruhája nyakát, hogy közelebb húzza. Újra érezte azokat az erős, könyörgő ajkakat a sajátján, és az egész szituáció azonnal elvette az eszét. A hűvös, krémszínű csempének szorította Louis-t, és két kézzel túrt a hajába. A csókjuk ezúttal sokkal durvább volt. Olyan, mintha benne lett volna minden frusztrációjuk egymás iránt. A kezdetek óta. Az a sok düh és feszültség mind egyetlen pontra összpontosult. Az ajkaikra. A szájukkal mutatták meg a másiknak, hogy mennyi bosszúságot okoztak egymásnak, és Harry nyögött fel először igazán hangosan, amikor Louis nyelve és finom csókjai az állán át egyre lejjebb kúsztak, és végül a nyakába harapott. Nem túl durván, de ahhoz éppen elég volt, hogy a férfinak szüksége legyen valamire. Egy mozdulatra. Egy érintésre. Folyamatosan Louis-hoz simította a csípőjét, és egészen biztos volt abban, hogy a másik tökéletesen érezte a kőkemény erekcióját. Ha akarta volna, se tudta volna elrejteni. Ráadásul egy idő után Louis is éppen akkor tolta magát előre, amikor Harry is, így sokkal erősebben, sokkal intenzívebben simultak össze. És Louis közben csókolta. Mindenhol, ahol csak érte, és akkor már hivatalos volt, hogy sokkal jobban csókolt, mint bárki más. Harry soha nem izgult még ennyire fel, csupán egy kis smárolástól. Akarta Louis-t. Minden módon akarta őt, és ez egy kicsit meg is ijesztette, mivel gyakorlatilag egyáltalán nem ismerte a másik férfit. Ezt a félelmet viszont azokban a pillanatokban próbálta nagyon mélyen az agya hátsó felébe száműzni, hogy véletlenül se zavarhasson meg semmit.

- Bárcsak ne itt lennénk - zihálta Louis a doktor állkapcsára, aztán azonnal visszatalált a szájához, hogy megint a nyelvével játszadozzon. Harry lassan, nehogy bármit is megzavarjon, bólogatott, mert nagyon is egyetértett, Louis viszont csak egy morgással felelt, és a fogaival egy pillanatra elkapta Harry nyelvét, hogy meghúzza azt, és amikor a doktor kéjtől túlfűtve nyögött a szájába, már el is engedte.

Harry minden bizonnyal túl messze volt már, mert nem tudta megállítani magát. Képtelen volt. Látnia kellett azokat a tökéletes lábakat, ezért úgy omlott a térdeire Louis előtt, hogy a férfi szinte ledermedve, elbűvölve nézte, mit művel. A bokáitól kezdve, lassan simította egyre feljebb a kezét, és muszáj volt elmosolyodnia, amikor Louis térdei megremegtek. A kezei már a belső combjánál jártak. Valószínűleg akkor sokkolta a legjobban Louis-t, amikor megcsókolta a térdét, majd kidugta a nyelvét, és miközben a kezeivel egyre feljebb simogatta a hálóinget, a nyelvét is egyre feljebb vezette a férfi combján. Louis egészen biztosan valami másra számíthatott, mert Harry hajába markolt, és a feje a mögötte lévő csempén koppant. A doktor viszont csak ennyit akart. Egy kis figyelemmel kitüntetni azokat a csodálatos lábakat, mielőtt újra felállt, és megint durván csókolta Louis-t. A hálóinget addigra már felsimogatta egészen a férfi derekáig, mert így a kezeit Louis combján tarthatta. Bár a vékony hálóing és a vászonnadrág eddig sem bizonyult túl vastagnak ahhoz, hogy ne érezzék tisztán egymás erekcióját, de így még jobb volt. Még erősebb.

Harry megveszett Louis-tól. Az íze, az illata, a bőre és a haja puhasága, azok a lábak, és ahogy folyamatosan neki dörgölőzött. Azok az izgató, halkan nyöszörgő és sóhajtozó hangok. Csak mindenhol érinteni akarta. Ennyiben volt biztos, de a következő pillanat józanító erejű volt. Mintha hideg zuhany érte volna, amikor felfogta, hogy a keze Louis alsójában van. Nos, nem egészen, mert még nem ért hozzá, de már a gumi alá simította az ujjait, Louis viszont szorosan markolta a csuklóját, hogy egy helyben tartsa. Harry azonnal visszavonulót fújt, elrántotta a kezét, és hátrébb akart lépni, de Louis utána kapott. Még az infúziót is megrántotta a pillanat hevében, de Harry úgy látta, ez cseppet sem hatotta meg, pedig valószínűleg kellemetlen volt.

- Csak nem akarlak bajba keverni - mondta Louis, a kékjei pedig végtelen vágytól csillogtak. Harry érezte, ahogy a férfi kezei lassan a derekáról a hátára siklanak, aztán a hátsójába markolnak.

- Már bajban vagyok - rázta meg a fejét Harry, és újra közelebb lépett, ezzel megint a falnak szorítva a másikat. Louis ajkai a fülébe csókoltak, és a hangja észvesztő volt.

- Minden ruhádat letépném - suttogta, és minden alkalommal, amikor szünetet tartott, megnyalta a doktor fülének az ívét. - Legszívesebben arra a rohadt mosdóra ültetnélek, és úgy dugnálak meg, hogy a sztetoszkópod még mindig a nyakadban lóg.

Harry nem mondott semmit, csak hátravetette a fejét, és hangosan nyögve szorította az ágyékát Louis-énak. Annyira be volt indulva, hogy szinte fájt, és nem tudta, mit kellene tennie. Mit tehetne. Meddig mehetne el ott, abban a pillanatban. Mit akart tőle Louis, és mit várt tőle? Az elején olyan édesen behódolt neki, de ebben a pillanatban mégis arról biztosította, mennyire érezni akarja Harry szűk forróságát maga körül, és Harry teljesen elvesztette a kapcsolatát a külvilággal. Végül képtelen volt tovább várni, nem tudta visszatartani. Lerántotta Louis alsóját, és muszáj volt lenéznie, amikor a férfi csodaszép, előnedvtől csillogó férfiassága felé meredezett. Látta az elégedett félmosolyt Louis ajkán, amikor a saját nadrágját és alsóját is a combjára tolta, és mielőtt még Louis-hoz ért volna, megragadta a férfi kezét, hogy a saját farkára tegye. Kórusban nyögtek fel egymás érintésétől, és szépen lassan masszírozták egymást. Néhány perc alatt sikerült felvenniük a másik tökéletes ritmusát, miközben az ajkaik már szinte égtek, zsibbadtak a milliónyi csóktól, amivel elhalmozták a partnerüket.

Ennek nem így kellett volna először megtörténnie. Nem így kellett volna először látnia Louis-t meztelenül. Legalábbis deréktől lefelé meztelenül. Nem ez volt az a hely, ahol lenniük kellett volna. Még csak romantikus sem volt. A romantika nyomába sem értek, pedig Harry imádta a romantikát. Harry még soha nem csinált ilyet. Persze, hogy nem! Nyilvánvalóan soha! Akkor sem kellett volna, de Louis… Louis csábításának képtelen volt ellenállni. Senki se lett volna képes ezen a bolygón, erre egy nagyobb összeget is feltett volna a tébolyult pillanataiban.

A kezeik egyre gyorsabbak voltak, egyre jobban ziháltak, és már nem is csókolóztak. Összeért a szájuk, de már csak a mámort kergették, és egymás ajkai közül lélegeztek. Harry volt az, aki először élvezett Louis ujjaira, meg egy kicsit a hasára is, és te jó ég… Ami a legizgatóbb volt, hogy még a férfiasságára is jutott. Érezte a saját ujjai alatt, ahogy sokkal síkosabbá válik a férfi forró, selymes bőre, és valószínűleg Louis is tudta ezt, mert olyan érdes, de visszafojtott hangon nyöszörgött, hogy Harry rég biztos volt benne, már csak másodpercei vannak hátra. Talán éppen a legjobbkor szorított rá egy kicsit, hogy biztosabban tartsa, amikor Louis előrelendítette a csípőjét, és Harry köpenyének a tisztasága is megkérdőjelezhetővé vált. A férfi reszketett a kezei között, Harry pedig képtelen volt mozdulni. A fejét Louis vállára döntötte, és hevesen lihegett. Még a fejét sem emelte fel, csak elfordította, és így már Louis nyakába morgott.

- Esküszöm, ez nem jellemző rám - mondta, Louis pedig hangosan felnevetett, de még mindig Harry derekába kapaszkodott, a fejét a csempének döntve.

- Ó, az jó! Én meg már azt hittem, ez is a kezelés része - nevetett tovább, és Harrynek is fülig ért tőle a szája. - Mondani is akartam, hogy így már értem, miért becsülnek meg annyira.

- Érted? - incselkedett Harry, és végre egy kicsit elhúzódott Louis-tól, így már a szemébe tudott nézni. - Ez még csak a jéghegy csúcsa volt a kezelési tervnek. Fogalmad sincs, mi minden vár még rád.

- Viszont - mutatta fel az ujját Louis, Harry pedig közben a csap szélén lévő nedves törlőkendő csomagért nyúlt, hogy mindkettejüket rendbetegye egy kicsit. - Én VIP beteg vagyok az osztályon. Remélem jár nekem valami extra is, nem csak ugyanaz, mint bárki másnak. Kiemelt bánásmódot érdemlek.

- Istenem, Louis… - sóhajtott fel Harry, ezzel lezárva a viccelődést, és lassan a mosolya is lehervadt, de nem volt szomorú, vagy dühös. Semmi ilyen szarság. Csak képtelen volt felfogni, hogy képes ez a férfi ennyire elvenni az eszét. - Melletted minden profizmusom elveszítem.

- Nagyon profin öltöztettél vissza - mosolygott Louis, és ezért Harry sem tudta tovább visszatartani.

Lassan és óvatosan visszakísérte Louis-t a szobába, és segített neki lefeküdni az ágyba. Szinte hihetetlen, hogy néhány napja még gyűlölte őt. Ránézni se akart, és a hangja, a mondandója elég volt, hogy felforralja a vérét és üvölteni akarjon. Azokban a percekben mégis ott voltak. Harry a korábbinál is közelebb húzta a fotelt, és az ujjaik folyamatosan simogatták egymást. Beszélgettek. Mindenről. Louis gyerekkoráról. Aztán Harryéről. Harry mesélt neki a macskájáról, aki még él, de nem hozta magával ide. A bérlakásában nem is tarthatott állatot, és nagyon hiányzott neki. Már éjfél is elmúlt, és mindketten hatalmasakat ásítottak, amikor Harry összerezzent, mert megszólalt a csipogója a zsebében. A sürgősségiről hívták, valószínűleg egy új beteg miatt. Talán balesetes, vagy otthon lett rosszul. Mindenesetre elképzelhető, hogy fel kell vennie az osztályra, és alaposan megvizsgálnia, ha őt csipogtatták miatta.

- Mennem kell, de visszajövök, ígérem - motyogta, ahogy Louis fölé hajolt, hogy apró csókokat hagyjon a száján. - Ha már nem tudunk szó szerint együtt aludni, legalább… így… Mármint… Picsába, nem akarok nyálasnak tűnni, vagy túl tapadósnak, vagy…

- Fogd már be, és csókolj meg rendesen! - mosolyodott el Louis, Harry pedig csak kifújta a frusztrált levegőjét, és megcsókolta a férfit.

- Ha elaludnál, mire visszaérek… - suttogta, a homlokát Louis-énak döntve. - Boldog karácsonyt, Lou!

- Boldog karácsonyt! - válaszolta a férfi, és váltottak még egy utolsó csókot. Harry alig bírt elszakadni Louis-tól, ezért szó szerint rohannia kellett a folyosókon és lépcsőkön, mert már jó sok idő eltelt a csipogás óta. Ahogy futott, és a keze folyton a köpenyének csapódott, érezte rajta Louis megszáradt ondóját, és valószínűleg rosszul kellett volna éreznie magát tőle, kellemetlenül, kínosan, zavarban, azonnal le kellett volna cserélnie, de ő csak… Hihetetlenül boldog volt a ténytől, hogy azok a foltok a köpenyén voltak.