Sziasztok! 

Megérkeztem a következő résszel, ez az én tollamból ezúttal. Remélem, hogy mind jól vagytok! Közeleg a karácsony, nem csak tündérünk és szerelmes párocskája életében, de a mienkben is. Készen álltok már mindennel? Hagyjatok nyomot! 

Puszi&Pacsi

H&S

Egyedül vagyok itthon, mert Louis-nak mostanában rengeteget kell dolgoznia. Zayn is itt volt valamelyik nap, és ő is mondta, hogy ez most egy ilyen időszak, de nem tart túl sokáig, és Louis újra itthon lesz minden este. Mindenek ellenére, mégis örülnék neki, ha most itt lenne velem. Egy kicsit aggódom emiatt az egész miatt. Louis-val még sose voltunk abban az étteremben, ahova megyünk a lányokkal. Nem tudom, milyen ruhát kellene felvennem, mert azt már mondta párszor, hogy vannak helyek, ahova az elegáns öltözetemre lesz szükség. Jó lett volna, ha meg tudom kérdezni. Végülis… Megpróbálhatom felhívni, ha nem ér rá egy pillanatra se, akkor úgyse veszi fel.

- Minden rendben, édesem? - kérdi, de a hangja nem a megszokott. Sokkal feszültebb.

- Igen, ne haragudj, hogy zavarlak, én csak… - mentegetőzöm, ő pedig vár. - Kérlek, segíts, hogy mit vegyek fel abba az étterembe.

- Ó, öm… Nem annyira puccos hely, de nem is egy burgerező. Vegyél fel egy farmert, ami nem szakadt, és egyszínű inget - mondja, én pedig nyelek egyet, mert olyan gyorsan darálja el, hogy biztos vagyok benne, zavarom őt a munkában. - Tudod mit? Te mindenben gyönyörű vagy, bármi van rajtad, ne aggódj, oké? Engedd ki a hajad.

- Rendben - bólintok, aztán rájövök, hogy nem is lát. - Szeretlek.

- Én is - mondja egyből, aztán valami csapódást hallok a háttérben. - Most mennem kell, szerintem mire hazaérsz, én is.

Gyorsan elköszönünk, én pedig szót fogadok neki, és egy picit elegánsabb ruhát veszek fel. Taxival kell mennem, és Louis elmagyarázta, meg is mutatta, hogyan csináljam, a kezeim mégis reszketnek egy kicsit, amikor beírom az étterem nevét, hogy oda szeretnék eljutni, a program pedig visszajelez a telefonomra, hogy a taxim tíz perc múlva itt lesz a ház előtt. Kényelmes, de rémisztő, mert még soha nem csináltam ilyet. Jó lett volna, ha Louis-val kipróbálhatom előtte. Meg akartam kérni rá, de… nem tudom. A tegnap este borzasztóan összezavart. Még mindig nem tudom, mi történt. Louis megsérült, de nem akarta elmondani nekem, hogyan. Éreztem, láttam rajta, hogy talán… szégyellte? Néha nehezen olvasok az arcáról. Főleg mostanában. Mégis a legjobban az vágott arcon, amikor azt kérte ezúttal én legyek, aki magamévá teszem őt. Fogalmam sem volt, mit mondjak, hogyan reagáljak, komolyan gondolja-e, de mire válaszolhattam volna, átgondoltan hozzáérhettem volna, meggondolta magát. Eltolt, visszautasított, pedig akartam őt, bármilyen formában, ahogy ő akar engem, és ezt láthatta, érezhette, mégis eltolt. Nem tudom elengedni a félelmet, ami a kobold barlang óta velem van. Hogy az egy nap meg fog történni, hogy el fogunk jutni arra a pontra, amikor már nem vágyik rám úgy, amikor eltávolodik, de nem… Nem készültem fel rá, hogy ez ennyire gyorsan bekövetkezzen. Csak remélni tudom, hogy az egész mögött egy kimerítő, rossz nap áll, tekintve a sérülését, hogy azt mondta, nem jó ember, és hogy az energiái ennyire megváltoztak. Ennyire kifogynak nap végére. Zayn megerősített abban, hogy csak nehéz időszak a shopban, de ennyi. Nagyon szeretnék hinni és bízni ebben, de mégis marja a torkom a félelem, és gombócot növeszt, amit lenyelni sem tudok. Csak egyre nagyobb, és egyre nehezebben hagy lélegezni. Reszketek belül, ha arra gondolok, hogy ez nem csak a fáradtság. Bárcsak minden könnyebb lenne, mert iszonyú felőrlő a folyamatos aggodalmaimmal élni. Tudom, hogy bíznom kellene Louis-ban, mert szeret, tudom, hogy így van, mégis… csak félek. Nem tudom kontrollálni.

Összerezzenek, ahogy a telefon megrezzen a kezemben, és azt írja, itt az autóm. Felkapom a kabátom, leoltom a lámpát, és gondosan bezárom az ajtót magam után. A kormány mögött egy idősebb férfi ül, aki egy kedves mosollyal bólint, amikor bemászom a hátsó ülésre és bekötöm magam.

Az úton nem igazán beszélgetünk, és ezt nem is bánom, úgyis csak a számat rágva idegeskedek, hogy épségben eljussak az étteremig. Amikor kiszállok a kocsiból, a többiek már a bejárattól nem messze várnak, hogy együtt mehessünk be.

- Milyen napod volt? - lép mellém Panny, és belém karol, ahogy Debby és Ginger, a másik üzletvezető mögött sétálunk. - Hiányoztál ma.

- Te is - mosolygok rá. Mindig nagyon kedves velem, igazán jó barátok lettünk, és a hétvégéken sokszor tényleg hiányzik a beszélgetés vele. Biztonságban érzem magam a közelében. Meg persze Debbyvel is. A kertészet és a virágüzlet egy nagyon fontos helyszín lett az életemben. - Louis korán kelt, csinált reggelit, aztán már mennie is kellett a szalonba, ő a hétvégéken is dolgozik, én pedig kint ültem a kertben. Kezd egyre hűvösebb lenni, de a természet még mindig ébren van.

- Imádom, amilyen furcsa, majdnem természetfeletti kapcsolatban vagy az élővilággal - válaszolja, és elengedi a karom, ahogy az asztalunkhoz érünk, és mind leülünk. - Ez tesz téged különlegessé.

- Micsoda? - néz most már rám mind a három vacsorapartnerem, én pedig elpirulok. Érzem a forróságot felkúszni az arcomon.

- Hogy mennyire szoros a kapcsolata a természettel - avatja be őket is Penny. - Ti is biztos észrevettétek. Mintha az érintése elég lenne, hogy meggyógyítsa a növényeket.

- Ó, igen! - bólogat mosolyogva Debby, és én még jobban zavarba jövök. Louis a lelkemre kötötte, hogy senkit sem avathatok be, még Debbyt sem. Hiába szeretem a lányokat, hiába a barátaim. - Amikor az unokaöcsém beajánlott, fogalmam sem volt, hogy ennyire komolyan gondolta, amit mondott.

- Mit mondott? - kérdem halkan, és beharapom az alsó ajkam.

- Hogy olyan vagy, mint egy természettündér - válaszolja, de én csak zavarodottan nézek rájuk, és nyelek egy nagyot. - Louis, tudtommal még sose volt együtt fiúval, mindig barátnői voltak. Nem is értettem először a dolgot. De nem túlzott, tényleg olyan vagy, mint egy tündér. Értem, miért szeretett meg.

- Itt beigazolódik, amit sokan mondanak, nem igaz? - nevet fel Ginger, és hátra dőlnek, amikor közeledik a pincér. - Az igaz szerelem nemtelen, kortalan, semmi sem számít neki.

Elmosolyodom a szavain, mert ez tényleg igaz ránk Louis-val. Még akkor is az arcomon van a mosoly, amikor rendelek egy vegetáriánus lasagne-t, és egy pohár édes fehérbort. Legszívesebben egy facsart narancslevet kértem volna, ha Louis-val vagyok, mindig azt iszom, de a lányok mind alkoholt kértek. Louis-val próbáltam már a sört, meg valamit, aminek már nem emlékszem a nevére, de egy korttyal kellett meginni, és borzasztó volt, meg néha a bort. Ez az egy olyan alkohol van, ami azt hiszem iható számomra is, a nagyon édes fehér bor. Még érzem benne a szőlő ízét, amiből készült. Talán ezért.

- Neked volt már barátnőd, vagy te mindig is… - néz rám oldalra Penny, miután mindenki megkapta az italát, de még az ételre várunk.

- Öhm… Hát, nekem… Louis az első kapcsolatom - vallom be, és míg Penny tekintete inkább csak kíváncsi, addig Debby és Ginger el vannak bűvölve, és kedvesen mosolyogva hallgatnak. - De gyönyörűnek látom a nőket is. Szóval… Talán ha soha nem találkoztam volna Louis-val, más lenne az életem.

Penny hatalmas mosollyal néz rám, és megsimogatja a kezem. Ezután beszélgetünk egy kicsit Ginger unokájáról is, akit eljegyzett a párja, és nyáron lesz az esküvőjük. Egyértelmű, hogy a virágok az esküvőre a mi üzletünkből lesznek majd, én pedig már most nagyon izgatott vagyok.

- Segíthetek majd a virágokkal az esküvőn? - kérdem hevesen, és megint mindenki engem néz. - Mármint… Csak segíteni. Nem kérek érte semmit. Nem munkára gondoltam.

- Honnan szalajtottak téged, drága Harry? - kérdi Ginger a fejét rázva, amikor leteszik elénk a vacsoránkat, mi pedig nekilátunk. - Nagyon más vagy, mint bármelyik korodbeli srác, ez egészen biztos.

- Sajnálom - felelem bizonytalanul, de ezúttal értetlenül néznek rám.

- Miért kérsz…

- Harry, drágám, nem bánod, ha mesélek nekik arról, hogyan nőttél fel? Louis elmesélte - vág mindennek a közepébe Debby. Persze fogalma sincs valójában, hogyan nőttem fel, csak azt a mesét tudja, amit Louis-val találtunk ki, és Zaynnek is azt mondtuk. Bólintok egyet, és a lasagne-mra koncentrálok. Csak hallgatom Debby hangját. - Louis sok év után végre úgy döntött kikapcsolódik egy kicsit, kivett egy hosszú szabadságot, és elment Írországba. Erdei túrák, tengerparti séták. Harryt… az erdőben találta. Ez az édes fiú egyedül nőtt fel az erdőben. Nem tudott semmit a civilizált világunkról. Louis tanította meg mindenre, aztán megkért engem, hogy adjak neki munkát a kertészetben, mert Harry egész eddigi életét a természetben élte.

- De… ez, hogyan lehetséges? - kérdezi Ginger, és Penny is abbahagyja az evést, hogy meglepett arccal bámuljon rám. - Hogy maradtál életben az erdőben egyedül?

- Építettem egy házat, és öhm… a friss forrásvíz meg gyümölcsök tápláltak - magyarázom, de nagyon zavarban vagyok, mert az egész akkora hazugság, mégis próbálom az igazságot is belecsempészni. - A tóban fürödtem, saját készítésű olajokkal… szóval rendben volt az egész. Tudtam a kinti világról, de még gyerekként kezdtem magamról gondoskodni ilyen módon. Nem akartam más életet, nem is lett volna esélyem, de aztán megismertem Louis-t, és… onnantól el volt döntve a sorsom. Louis rengeteget segített nekem, hogy be tudjak illeszkedni.

- Ez a történet… - szólal meg Ginger, és a szemei könnyesek, pedig szerintem semmi szomorú nincs ebben. - Hogy kerültél az erdőbe? Hol voltak a szüleid?

- Nem emlékszem már tisztán, hogy kerültem oda… - ingatom a fejem. Nem tudom, mit csináljak, mert nem akarok ennyire mélyen belekavarodni ebbe az egész hazug történetbe. - Nincs… nincsenek szüleim, ez biztos.

Kimondani is fáj ezt a dolgot, de ez a legjobb, amit tehetek. Nincs más lehetőség.

- És hogyan találkoztatok? Vagy inkább, hogy jöttetek össze Louis-val? - kérdi Penny, miután megköszörüli a torkát. - Mármint, ha nem túl személyes kérdés.

- Nem, öhm… - veszek a számba egy darab tésztát, aztán amint lenyeltem, válaszolok. - Megtalálta a… birtokom. Vagyis a házam. Először féltem tőle, de aztán beszélgetni kezdtünk. Sétáltunk, az erdőben. Meséltem neki, ő is mesélt nekem. Egyre közelebb kerültünk. Aztán… szeretem őt.

- Ez gyönyörű! - sóhajt fel Debby, és egyből utánam Pennyre néz. - És te? Hogy állsz a srácokkal?

Fellélegzem, amikor elterelődik rólam a téma, és vagy negyed órán át Pennyről van szó, meg a fiúkról, akikkel randevúzott. Utána Debby kezd mesélni a harmincadik házassági évfordulójukról, ami elmesélve is nagyon szép volt, és szóba jön néhány üzleti dolog is a kertészettel kapcsolatban.

- Karácsony és szilveszter között zárva leszünk - mondja Debby, és mind bólintunk. Fogalmam sincs, hogy mi az a karácsony, meg szilveszter. Muszáj lesz megkérdeznem Louis-t, mert ezek szerint közeleg ez a dolog, de semmit nem tudok róla. - A szokásos céges wellness hétvége most is akkor lesz megtartva. Már kinéztem magunknak a szállodát. Idén is mind együtt leszünk, ugye?

- Persze! Joe már kérdezte, hogy ugye idén is megyünk - bólint Ginger, és Penny is igennel válaszol, én viszont… azt sem tudom, mi az a wellness. Ez a vacsora közel sem olyan szórakoztató, mint vártam, inkább dühítő. Azt hittem, már sokkal jobban kezdek az emberek közé illeszkedni, de ez nem igaz. És a tegnap este után… valamiért úgy érzem, Louis-t sem szeretném most a kérdéseimmel zaklatni. Nem tudom, hogy jó ötlet-e, ha még jobban lefárasztom. Aggódom érte. Aggódom magunkért.

- Harry, ugye ti is eljöttök Louis-val? - néznek rám, én pedig nyelek egy nagyot. Azt sem tudom, hogy erre rábólinthatok-e anélkül, hogy beszélek előbb Lou-val. - Vele amúgy is beszélni akartam már a karácsonyról. Remélem úgy tervezitek, hogy legalább az egyik napján átjöttök ebédre vagy vacsorára.

- Én biztosan csatlakozom hozzátok - mosolyodom el, pedig halvány elképzelésem sincs, mi az a wellness vagy szálloda, meg karácsony. Bárcsak itt lenne most velem Louis, és segítene, mert úgy érzem, teljesen el vagyok veszve. - Otthon majd megkérdezem Lou-t, hogy mi a véleménye.

- Ő biztos benne lesz - legyint Debby, én pedig bólogatok. Egy nagyon nagy részem azt kívánja, hogy legyen már vége ennek az estének, mert egyáltalán nem vagyok az ura. Minden téma, minden egyes mondat, ami elhangzik ennél az asztalnál, egyszerűen kicsúszik a kezeim közül.

Még beszélgetünk egy kicsit, amíg mindannyian megesszük a desszertet. Kérdeznek arról, hogy az erdőből szereztem-e a hihetetlen érzékem a növényekhez, én pedig egy újabb hazug mesével állok elő arról, hogy virágokat neveltem a házamban. Ez sem szemenszedett hazugság, de az igazságtól is messze van, hiszen a kertészetben a varázserőmet használom, nem pedig egy utólag összeszedett készséggel gondozom őket.

Végre mind kifizetjük a vacsoránkat, aztán a kijárat felé indulunk, az én szívemről pedig nagy kő esik le, hogy végre vége. Azt hittem, nagyon jó lesz, mert amikor Debbyvel vagy csak Pennyvel beszélgetek, az csodálatos. Így együtt viszont szörnyű volt az egész.

Már csak Pennyvel sétálok a közeli buszmegálló felé, mert most is ugyanúgy belém karolt, mint amikor megérkeztünk, és nem volt szívem elhúzódni, csak mert az én taxim az étterem előtt is megállhat. Majd a buszmegállóba hívom, és együtt várhatunk Pennyvel.

- Szörnyű este volt - sóhajt fel, és a vállamra hajtja a fejét. - Azt hittem, soha nem lesz vége.

- Én sem éreztem túl jól magam - helyeselek, ő pedig felkuncog a vállamon. - Sokat kérdeztek rólam, kicsit feszengtem. Pedig azt hittem jó lesz.

- Ezek sose jók… - motyogja, és felemeli a fejét, így látom a fáradt szemeit. Érzem is rajta, ahogy egymáshoz ér a bőrünk, hogy mennyire kimerült. - A wellness sokkal szórakoztatóbb lesz. Már várom. Remélem… akkor is eljössz, ha esetleg Louis nem ér rá.

- Mindenképp - bólintok, mert bár még mindig fogalmam sincs, miről beszélünk, de nem hagynám cserben Pennyt. - Ha ő nem jön, akkor majd ketten szórakozunk.

- Jól hangzik - sóhajt fel, aztán rám néz, elmosolyodik, és kacsint egyet. Muszáj viszonoznom a mosolyát. - De tudod, igazából a vacsorát is megismételhetjük valamikor. Csak ketten. Debby és Ginger nagyon jófej, de azt hiszem, kettesben sokkal jobban éreznénk magunkat. Mit gondolsz?

- Nekem tetszik az ötlet - vigyorodom el, mert ez valóban jól hangzik. Mivel Louis most egy ideig előreláthatóan úgyis eléggé elfoglalt néhány este, szerintem tényleg nagyon jó lenne kimozdulni Pennyvel.

- Elmehetnénk valami elegánsabb helyre - ötletel mosolyogva, és szorosabban fogja a kezem. - Kiöltözünk csinosan, és úgy csinálunk, mintha miénk lenne a világ.

- Rendben! - torpanunk meg a buszmegállóban, ő pedig csillogó szemekkel néz fel rám. Végigsimítok az arcán, aztán előveszem a telefonom, hogy idehívjam a taxit. Szerencsére itt kevesebbet kell várni rá, mint otthon, azt írja öt percen belül itt van. - Mikor szeretnél menni? Louis péntek esténként sokszor elfoglalt mostanában, nekem talán az lenne a legideálisabb.

- Péntek este, tökéletes - válaszolja, és megölel. Körbe is nézek, hogy jön-e a busz, és azért búcsúzkodik, de semmit nem látok. Viszont érzem, hogy megrezzen a karjaimban, szóval valószínűleg fázik. Szorosabban vonom magamhoz, és… tudom, hogy nem kellene, nem lenne szabad, de használom a varázserőm, hogy egy icipicit felmelegítsem őt. Mi nem igazán szoktunk fázni. Persze, van az a hideg, amit már mi is megérzünk, és kellemes bebújni a meleg takaró alá, de egyáltalán nem érzékeljük olyan erősen a hőmérséklet változást, mint az emberek.

Már percek óta állunk így, egymást ölelve, amikor megérkezik a busz, Penny pedig egy kellemes puszit nyom az arcomra, mielőtt integet, és egyedül hagy.

Az én sofőröm is megérkezik, nem sokkal később, és alig várom, hogy hazaérjek. Remélem, hogy Louis-nak ma jobb kedve van, mint tegnap volt. Nem akartam kérdésekkel zaklatni, de muszáj lesz. Legalább néhánnyal, mert válaszokat kell majd adnom Debbynek. Viszont elfog a félelem, amikor a kocsiból kiszállva látom, hogy minden ablak sötét. Egyetlen lámpa sem ég a lakásban. Szapora léptekkel sietek be, hogy szétnézzek, de amikor már az emeletre tartok, megérzem Louis jelenlétét. Itthon van csak… ezek szerint már alszik. Ahogy halkan a hálóba sétálok, már látom is őt a takaró alatt. Egy fehér póló van rajta, a telefonja az éjjeliszekrényen, töltőre dugva, a lámpák lekapcsolva. Eszében sem volt megvárni engem. Nem neheztelek rá emiatt, mégis valami rossz érzés fog el, és keserűen nyelnem kell egyet, ahogy a fürdőszobába lépkedek. Nem tudom, mit tegyek. Nem tudom, hogy ez mennyire rossz az emberek között, de most még a tegnapinál is messzebb érzem őt magamtól, és ez nagyon nem tetszik nekem. Nem is zuhanyozom le, csak gyorsan megmosakodom, rendbe teszem magam, befonom a hajam, és bemászom az ágyba. Imádom a puha frottír ágyneműnket, mert annyira jó érzés a bőrömön. Kényelmesen elhelyezkedem az én oldalamon, és csak nézem a plafont. Könnyen lehet, hogy túlreagálom az egészet, de könnyek szöknek a szemembe, mert a torkomban növekvő gombóc elképesztően hatalmas lett mostanra. Nem akarok sírni, ezért csak pislogok párat, és az oldalamra fordulok. Így már Louis hátával nézek farkasszemet. Nagyon sokáig csak bámulom őt, ahogy csendben, egyenletesen veszi a levegőt. Finoman a hátára teszem a tenyerem, és ahogy érzem… most még az eddiginél is kevesebb energiát rejt a teste. Túlhajszolja magát. Bárcsak minden olyan lenne, mint néhány hete, amikor megérkeztünk ide. Vagy annál is inkább, mint azelőtt. Amikor nem volt más, csak az erdő, a közös délutánjaink, és az erdei kisház. Felhőtlenül boldog voltam. Sokkal boldogabb, mint most, pedig már akkor is egy részét beárnyékolta a folyamatos aggodalmam Louis miatt. Idekint már kezd eluralkodni rajtam, és nem tudom, mit tehetnék. Hogyan gyűrhetném le, mert talán semmi baj. Talán az egészet csak borzasztóan túlreagálom. Anyáék jól vannak, vissza üzentek a madárral. Louis szeret. Tudom, hogy így van. Én is őt. A kertészet is boldoggá tesz. Valamiért mégis szorongok, és annyira jó lenne megbeszélni valakivel. Talán… Lehet, hogy jobb lenne, ha Pennyvel beszélgetnék erről, és nem Louis-t terhelném ezzel is.

Észre sem vettem, ahogy gondolkodás közben cirógatni kezdtem Louis oldalát, csak most, hogy egy nagyobb levegőt szív be, aztán a hátára fordul. A szemei résnyire kinyílnak, és erőtlenül elmosolyodik, ahogy felfogja, hogy én ébresztettem fel.

- Nem akartam, sajnálom - suttogom, ő viszont egyből a fejét rázza. Felém fordul, és magához húz. Szorosan a mellkasához, és átölel. Ad egy lassú, szerelmes csókot a homlokomra, és megint egy kicsit ellazul a kezeim között.

- Nagyon fáradt voltam, te ne haragudj, hogy nem vártalak meg - motyogja, de minden szavát értem, pedig annyira álmosan beszél. Muszáj elmosolyodnom, és egy kicsit megnyugszom a szavaitól. Talán tényleg csak a munka. - Milyen volt a vacsi?

- Nem túl jó - suttogom, és egy kicsit feljebb mászom, mert muszáj megcsókolnom őt. Muszáj éreznem az ajkait az enyémeken.

- Mi történt? - kérdi aggódva, miután elszakadunk egymástól, és a hátam kezdi simogatni. Nagyon laposakat pislog a sötétben, én viszont csak megrázom a fejem.

- Majd elmesélem - válaszolom, ő pedig összehúzza a szemöldökét. - Most inkább aludjunk. Ez csak… túl hosszú. Holnap majd elmondok mindent.

- Jól van - mosolyodik el, és most ő csókol meg. - Szeretlek.

- Én is - lehelem, és így, Louis karjai között már nem csak a plafont lesem álmatlanul. Hamar hatalmába kerít az én álmosságom is.

*

Az egész hét így telt. Ebben a… nem is tudom milyen hangulatban. Louis a napok alatt egyetlen egyszer volt csak kevésbé kimerült, és akkor jól is éreztük magunkat, végre egy kicsit ellazult, és én is ellazulhattam a kezei között, de… Most is érzem azt a furcsa távolságtartását. Azóta sem beszéltünk arról, amit múlt hétvégén kért tőlem, nem beszéltünk a sérüléséről sem, ami mostanra egészen szépen begyógyult, bár amikor nem tudott róla, mert ő már aludt, én viszont csak feküdtem az ölelésében, minden aznap megmaradt energiámat ráfordítottam. Addig igyekeztem gyógyítani őt, amíg bele nem aludtam. A másnap volt az a nap, amikor végre hozzám ért, amikor jobb kedve volt, és láthatóan kipihent. Ezek után tényleg el kellene hinnem, hogy ennyi a gond, de túl leszünk ezen.

Mivel péntek van, már felkészültem rá, hogy egyedül megyek haza, aztán elkészülök a találkámra Pennyvel, de amikor Debby és én zártuk a boltot, Louis már odakint várt rám. Sokkal tovább maradtam az üzletben, mint szoktam, de kíváncsi voltam Debby munkájára, miután magára hagyjuk, és nem kellett sietnem se sehova. Még órák vannak vissza, mire indulnom kell az étterembe. Penny azt mondta később, olyan nyolc körül találkozzunk, a boltot pedig péntekenként már ötkor zárjuk.

- Szia, édes - hajol közelebb az autóban, én pedig nem tehetek róla, de muszáj átölelnem a nyakát, hogy egy kicsit tovább tartsam közel magamhoz. - Milyen napod volt?

- Könnyű - mosolygok rá, aztán megmutatom neki, mi van a szatyromban. - Nézd, nézd ezt a különleges növényt!

- Tetszenek a kaktuszok? - néz a szemembe, és elindítja az autót. - Nem sok embert nyűgöznek le ennyire.

- Mert nem látják bennük a csodát - ingatom a fejem. - Nem is érzik túl jól magukat ebben az országban. A sivatagból valóak, ahol nagyon meleg van. Ott érzik jól magukat.

- Igen, ez olyan, mint a jegesmedvék az állatkertben - motyogja, és nem értem, miről beszél. Kérdőn nézek rá, ő pedig egyből válaszol is, amint az arcomra pillant. - Vannak olyan helyek, szinte minden nagyobb városban, ahol ketrecekben, kifutókban tartanak állatokat. Vadon élő állatokat. Hogy minden ember megnézhesse őket közelebbről. Ezek az állatkertek. De például a világ legnagyobbja, Kaliforniában van, ahol nagyon meleg van, és biztos vagyok benne, hogy például a jegesmedve, és hasonló sarkvidéki állatok szenvednek ezeken a helyeken.

- Ez borzasztóan hangzik - suttogom, és nyelek egyet, ahogy elképzelem szegényeket a ketrecekben. - Én… Azt hiszem, erre a részletre nem vagyok kíváncsi a világból.

- Nem is igazán akartalak elvinni oda - rázza meg a fejét. - Nem hiszem, hogy élveznéd. Én pedig boldognak akarlak látni, és nem szomorúnak, de a világunk sajnos néha borzalmas.

- Mi a helyzet a karácsonnyal? - kérdezek rá, mert úgy látom, most sokkal több kedve van beszélgetni, én pedig még mindig nem hoztam fel ezeket a lányokkal töltött vacsora óta. - Az üzletben már mindenki készül rá, de azt sem tudom mi az.

- Azt viszont imádni fogod - vigyorodik el, és amikor megállunk egy piros lámpánál, a combomra simítja a kezét. - Az egy ünnep, aminek van vallási vonatkozása is, de ez számodra lényegtelen. Inkább csak… a szeretetről szól. Meghitt. Azokkal töltöd, akik a legfontosabbak neked. Finom ételek, kellemes illatok, szép dekoráció. Majd mutatok képet, milyen egy karácsonyfa, és ha szeretnéd, mi is csinálhatunk egyet. - Annyira elragadó Louis meséje a karácsonyról, hogy most már én is várom, és csak beharapott ajkakkal hallgatom őt. - És persze ajándékot is szoktunk adni a szeretteinknek. Bármit, ami a szívedből szól.

- Imádom! - felelem, amikor a beszámoló végére ér. - Most már én is nagyon várom. És mi az a szilveszter?

- Az nem annyira különleges - legyint, aztán mindkét kezét a kormányra teszi, ahogy bekanyarodunk az utcánkba. - Az év legutolsó napja. Annak is az estéje a fontos. Mindenki ünnepel, bulizik, rengeteg alkoholt iszik, éjfélkor pedig visszaszámolnak, aztán köszöntik az új évet.

- Ez is szórakoztatónak hangzik - bólogatok, és miután leparkolunk, én szállok ki előbb, és indulok kinyitni az ajtót. - Van valami terved ezekre az ünnepekre?

- Veled leszek - puszilja meg a szám szélét, miközben a kabátjainkat, és cipőinket vesszük le. - Szilveszterkor talán Zayn és Leila is csatlakozik. Amennyiben nem bánod. De még nem beszéltünk róla.

- Debby azt mondta, a két ünnep között valami… munkahelyi wellness pihenést terveznek egy szállodában - kezdem, Louis pedig érdeklődve figyel, miközben a konyhába sétál. - Az üzlet állja, és meghívtak engem is, és vihetlek téged. Ha szeretnél jönni. Nem baj, ha nem, mert Penny azt mondta, ő jön, és ha te nem tudsz, vagy nem szeretnél, akkor majd ketten szórakozunk.

- Pennyvel? - néz rám, és előveszi a hűtőből a tegnapról maradt vacsorát. - Nem gond, bébi, ez egy wellness hétvége, amit nem nekünk kell fizetni, hülye lennék nem menni, vagy téged is itthon tartani. Persze, hogy elkísérlek!

- Nagyszerű! - vigyorodom el, és ő is egy mosollyal válaszol, de amikor elővesz két tányért, akkor mellé lépek, és megcsókolom. - Elfelejtettem mondani, mert azt hittem, hogy nem leszel ma itthon. Pennyt viszem vacsorázni a Little Gardenbe.

- Mi? - hajol el a csókomtól, és összeszűkített szemekkel néz rám. - Miért viszed Pennyt a Little Gardenbe?

- Hát… mert legutóbb egyikünk sem érezte magát olyan jól, és Penny azt mondta, menjünk el most csak kettesben, úgy sokkal jobb lesz - magyarázkodom, Louis pedig mogorván hallgatja. - Ennyi az egész. Csak egy baráti vacsora.

- Szóval Penny kért meg, hogy vidd el egy elegáns étterembe? Csak kettesben? - kérdi, és összefűzi a kezeit a mellkasa előtt. - Penny kérte, hogy randizz vele? - kérdezi, és egy pillanatra sem szakítja el tőlem a tekintetét. Érzem magamban, hogy mennyire dühös, és nem tudom, hogyan reagáljak, mert nem értem az egészet. - Ő mondta, hogy menjetek el kettesben?

- Igen, mint a barátok - válaszolom, mert így is van. - Barátok vagyunk. Te is szoktál Zaynnel enni. 

- De nem a Little Gardenben kicsípve! - feleli élesen, és most már teljesen össze vagyok zavarodva, hogy miért dühös rám. - Nem azért, hogy kettesben szórakozzunk kicsit! Nem is… Zayn hetero, nem bukik a pasikra, ellenben Penny gondolom igen.

- Mi? - kérdem, mert most már tudni akarom, mi a probléma. - Louis, nem értek semmit.

- A fenébe is, Harry! Sokkal jobban oda kellene figyelned! - förmed rám, én pedig nyelek egyet, aztán hátrébb lépek. Még soha… soha nem beszélt így velem, vagy volt ennyire dühös. Ő mered rám egy pillanatig, aztán megrázza a fejét, és közelebb lép, hogy a karjaiba vonjon. - Ne haragudj. Tudom, hogy ez az egész idegen neked, és basszus olyan kedves vagy, tiszta és ártatlan, hogy fogalmad sincs róla, Penny mit akar tőled. A csaj randit csalt ki belőled, Harry. Tudja, hogy együtt vagyunk?

- Persze! - válaszolok azonnal, mert soha nem hazudnám azt, hogy Lou nem létezik.

- Akkor még rosszabb az egész - rázza meg a fejét. Sokkal kedvesebben beszél velem, de ez csak a látszat. Érzem, hogy egy cseppet sem nyugodott meg.

- Mit csinálhatnék? - kérdezem, mert annyira elveszettnek érzem magam ebben az egész helyzetben. - Megígértem neki. Hamarosan el kell majd indulnom. Annyira izgatott volt egész nap. Nem… nem akarom megbántani.

- Persze, hogy izgatott volt - morogja Louis, aztán ellép tőlem, és nekidől a konyhapultnak.

- Bízhatsz bennem, tudod jól - sétálok most én közelebb, és elővarázsolva a leglágyabb hangom, hozzá simulok, aztán adok egy puszit a szájára. - Ha tényleg másképp is néz rám, és ez valóban egy randi, akkor is megnyugodhatsz, mert én csak téged akarlak egész életemben. Hiszen tudod! Ez varázslat, hozzád vagyok kötve, és nem is akarok mást.

- Tudom, édes… tudom - leheli a számra, aztán megragadja a derekam, és a konyhapultnak szorít. A fogai közé szorítja az alsó ajkam, az ujjai már a pólóm alatt járnak, és ahogy nekem feszül, érzem, hogy kőkemény. Muszáj felnyögnöm, és Louis abban a pillanatban szorítja meg a csípőm, és ültet fel a pultra.

- Mit csináljak, Lou? - sóhajtom, mert ő közben kigombolja a nadrágom, és éppen lejjebb próbálja rángatni. - Nem hagyhatom cserben. Eddig még semmi rosszat nem tett, és a barátom. Együtt dolgozunk.

- Elmehetsz - morogja a számba, de már inkább szenvedéllyel és vággyal, mintsem gyilkos dühvel, bár még mindig feszült. - Én pedig veled megyek - folytatja, és most, hogy én már meztelenül ülök előtte, a saját nadrágját kapcsolja ki a lábaim között. - Barátok vagytok. Péntek este van. Meg akarom ismerni a barátaidat. Ha nem volt hátsó szándéka, úgysem fogja bánni, ha volt, akkor meg bassza meg!

- Lou… - lihegem, amikor nézem, hogyan veszi a szájába az egyik ujját, aztán már meg is érzem finoman magamban. Nem tudok ellenkezni, nem is akarok. Ha jönni akar, boldogan elviszem magammal. Egyáltalán nem bánom. Sőt, a dühöt sem, ami a testéből árad, mert ez korbácsolta fel a szenvedélyt is végre, ami körülvesz minket, éppen úgy, mint az elején, és hangosan, izzadtan, egymást harapva és csókolva élvezünk el a konyhánkban. Ritka, hogy a hálón kívül csináljuk, és minden helyiség közül éppen itt a legfurcsább, legpiszkosabb módon tesz boldoggá.