Sziasztok! 

Tádámmmm! Nanana? Mit szóltok? Tudom, sokan számítottatok hasonlóra. :)))  

Más! Aki esetleg csak itt olvas, Wattyn nem, annak itt is elmondom, hiszen ez így fair. Minden itt indult, és nem ott. Nagyon szeretnék az olvasóim között, akik ennyit adtak nekem, kisorsolni egy jegyet Louis szombati (dec.12) online koncertjére. AZ egyetlen dolgod, hogy lépj be a larry orientált Facebook csoportomba, amit - Sophie Anne Watty közössége - címmel találtok meg, vagy kövessetek be Instagramon, aminek itt a linkje ---> https://www.instagram.com/larrieslovelarry . Ha egyiket sem szeretnéd, vagy nincs semmi közösségi média oldalad, akkor írj nekem egy emailt ide ---> adommy.fanfic@gmail.com és bekerülsz a kalapba. Már mindkét platformon (FB, IG) megosztottam, hogyan vehetsz részt a sorsolásban, a játékszabályok nagyon egyszerűek, emailben is ugyanezek a szabályok. Mindezt csak azért csinálom, mert nagyon hálás vagyok nektek, hogy évek óta, ennyi szeretetet és támogatást kapok tőletek, és szerettem volna adni cserébe valamit. Csatlakozni a játékhoz kedd estig tudtok, magyar idő szerint szerda reggelre meg lesz a nyertes. Köszönöm, hogy itt vagytok velem! 

Puszi&Pacsi

Sophie

Noelnek délután szülinapi partira kell mennie az egyik kis barátjához. Karen, aki azóta a dadája, hogy Linette elköltözött tőlem, már kétszer is szólt neki, hogy ideje lenne elköszönnie tőlem, mert hamarosan indulniuk kell. Noel már folyékonyan beszél, épp olyan pimasz, mint én magam, pedig esküszöm nem tanítottam ilyesmire. Négy éves létére úgy forgatja a szavakat, hogy képtelen vagyok nem nevetni, még ha ezzel nem is segítek túl sokat Karennek.

Három hosszú év telt el a tárgyalás óta, éppen egy kisebb turnén vagyok túl, és bár mindig próbálom tartani a kapcsolatot Noellel, ezúttal az időzónák miatt keveset tudtunk beszélni. Ma van az első nap, hogy semmi dolgom, csak itthon fetrengek végre, ezért már nagyjából másfél órája beszélgetünk kamerán át. Itt már este van, és szerveztem egy kis bulit néhány baráttal, szóval hamarosan mindenképp el kellene köszönnöm tőle. Viszont az egész keserű búcsúzkodási formánk, mit sem változott. Ugyanúgy összetöri a szívem, amikor sírni kezd, mert velem akar lenni.

- Holnap sincs semmi dolgom, csak elmegyek Cliffért a dédiékhez - magyarázom neki, ő pedig bólogat, de még mindig szipog. - Akár egész nap beszélgethetünk, rendben? Tavasszal pedig három hetet velem leszel, megyünk a tengerhez, már elfelejtetted?

- Nem… - rázza hevesen a fejét. A szalma színű tincsei az arcába csapódnak, aztán gyorsan elsimogatja őket. - De az még annyira messze van.

- Pillanatok alatt itt lesz - mosolygok rá, és ez igaz is. Annyira gyorsan telnek a napok, hetek, hónapok. Alig tudom elhinni, hogy már négy éves. Szinte lehetetlen. - Most pedig fogadj szót Karennek. Mindig fogadj szót neki, ő a legjobb.

- Tudom - ért egyet, Karen pedig csak bekiabál a háttérből, hogy ne hízelegjek. Nagyon örülök, hogy ez a nő van Noellel. Neki küldöm rendszeresen az anyagi támogatást is, és még nyáron felhívott, hogy mit szólnék, ha Noelt iskola előkészítőbe vinné. Talált egy nagyszerű sulit a korabelieknek, és amennyi pénzt küldtem addigra, simán beirathatja. Azonnal megvett az ötlettel, mert Noel szerinte is nagyon okos, és megállapodtunk, hogy attól még, mert híresek a szülei, és az általános iskola egyedül, ami kötelező náluk, nem kell burokban nevelnünk, és neki is az a legjobb, ha gyerekek közé kerül. Augusztus végén kezdett járni, és mostanra már rengeteg barátot és élményt szerzett. Tud számolni, és egyre több szó van, amit kiolvas a betűkből. - Szeretlek, apa! Holnap ne felejts el!

- Sose, kishaver! - rázom a fejem. - Én is szeretlek, vigyázz magadra!

Egyértelműen a legnehezebb pillanatok az életemben, amikor el kell köszönnöm tőle. Miután elteszem a tabletet, amit csak azért vettem, mert azon jobb videózni Noellel, elindulok, hogy elővegyek néhány üveg piát a bulira, meg bedobok három pizzát is a sütőbe. Már a zene is szól, amikor megszólal a csengő, és sorra érkeznek az emberek. Mostanában már nem szoktam olyan őrült bulikat tartani, mint régen, de fokozatosan visszaszoktam arra, hogy szórakozzak is egy kicsit. Lea is minden alkalommal ezt javasolja. Még mindig kéthetente hozzá járok, ha itthon vagyok, és telefonon beszélünk, ha éppen úton. Amikor nála vagyok, akkor pedig mindig hazahozom egy kis kikapcsolódásra a rejtélyes srácot, akinek a nevét azóta sem tudom. És ez azóta is megfelel mindkettőnknek. Átjön, jól érezzük magunkat, aztán felöltözik, és hazamegy. Nem beszélgetünk az életünkről, és nincsenek elvárásaink. Ez így tökéletes számomra.

- Fáradtnak tűnsz - simít végig a hátamon Blaise, amikor a teraszon álldogálok, egyik kezemben egy üveg sörrel, a másikban cigivel. - Milyen volt a turné?

- Fáradt is vagyok - vallom be mosolyogva, és óvatosan tartva a cigit, megölelem, mert hónapok óta nem találkoztunk. - Jó volt, mindig elvarázsol, amikor látom őket a színpadról. És te találtál valakit, akit kihajíthatsz valami mondvacsinált indokkal? Még mindig úgy gondolom, hogy túl magasak az elvárásaid.

- Találtam, és ki is hajítottam - válaszolja, aztán egy félmosollyal rám néz, éppen amikor egy nagyot szívok a cigimből. - Én pedig mondtam már, hogy nem lehetnek olyan borzasztóan magasak, ha te is megugrottad.

- Tusé - nevetek fel, ahogy kifújom a füstöt. Miután elszívom az egészet, együtt visszamegyünk a házba, és elvegyülünk a többiek között. A zene hangos, van aki táncol, de nem olyan kontrollálatlan a helyzet. Niall Shawnt hozta magával, akivel bizalmasan összedugva a fejüket beszélgetnek valamiről az egyik fotelban. A párosuk még mindig megmosolyogtat. Az a se veled, se nélküled kapcsolat, amiben évek óta élnek, miközben a nyilvánosság előtt mindössze a legjobb barátok. Egyszerre irigylem és sajnálom őket.

Az alkohol mostanra kellemesen ellazított, és bizsereg tőle mindenem. Odakint teljesen sötét van, itt bent pedig csak néhány halvány fényt hagytunk magunk körül, hogy komfortosabb legyen táncolni. Én sose szoktam, ha józan vagyok, nem mondanám, hogy túl jó vagyok benne, most viszont már nem vagyok józan, még ha tökéletesen tudatomnál is vagyok. Ellenben velem, Blaise viszont istenien táncol, nekem pedig azonnal felé kell mozdulnom.

- Na végre! - simul hozzám, és átkarolva a nyakam, az ajkaimra hajol. A névtelen sráccal Lea rendelőjéből sose csókolózunk. Ezt egyedül Blaise-nek hagyom, mert azt mondta, ez fontos neki. Nekem pedig ő fontos, mert bár még csak húsz éves, százszor érettebb srác, mint én valaha voltam, és az egyik legjobb barátom lett. - Már azt hittem, ma este játszod a nehezen kaphatót.

- Ha már te nem - morgom az állkapcsára, ő felnevet a szurkálódásomon, de rögtön utána elakad a lélegzete, amikor a füle alatt harapok az érzékeny bőrébe.

- Elég nehéz veled a nehezen kaphatót játszani, amikor az ember tudja, mire számíthat - motyogja, és hátra hajtja a fejét, hogy körbe tudjam csókolni a nyakát. - Túlságosan akarom ahhoz, hogy húzzam az időt.

- Akkor menjünk fel - húzódom el tőle, és összefűzöm az ujjainkat, ahogy az emeletre sétálunk. Nem vagyunk együtt, valószínűleg soha nem is leszünk. Bár soha ne mondd, hogy soha. Benne legalább megbízom, és igazán szeretem is őt, mint embert. Piszkosul szexire érett, az arca olyan, mint valami kibaszott tökéletes modellnek, és elképesztően frenetikus órákat szoktunk a hálóban tölteni, de ennyi. Nem vagyok képes a párkapcsolatra. Harry óta egyáltalán gondolni se tudok ilyesmire, Blaise pedig elfogadta. Soha nem várt tőlem többet, és ezt már a legelső alkalommal megbeszéltem vele. Nem áltattam vagy hitegettem. Ő kitartóan randizik, volt is egy több, mint fél éves kapcsolata, amikor nagy szerelemben érezte magát, és maximum csak iszogatni, kajálni, vagy áradozni jött át hozzám, hogy a pasi egy isten. Az az isten végül megcsalta, mert kiderült, hogy csak Blaise pénze izgatta, nem pedig maga a fiú. Fogalma sincs, mekkora kincset szalasztott el. Nekem sincs fogalmam. Egy idióta vagyok, amiért nem adok neki egy esélyt. Ő viszont teljesen megért engem, és egy ilyen… barátság extrákkal kapcsolatban élünk.

Ő tényleg sokkal több, mint a névtelen pasi, mert Blaise a hosszúra nyúló együttléteink után velem is szokott aludni.

- Jobban nézel ki, tudod ezt? - kérdi tőlem, amikor már odalent elnémult a zene, és szinte biztos vagyok benne, hogy mindenki lelépett, Blaise pedig mellettem fekszik, a feje a párnán, nem bújik a mellkasomhoz, de a hozzám közelebbi lábát az enyéim között pihenteti. - Tudsz róla bármit is?

- Niall néha mesél - felelem halkan. Nem gyakran beszélgetünk Harryről. Egyre kevésbé része az életemnek, ahogy egyre jobban vagyok, és kezdek egy másik, egy talán jobb emberré válni. - Ledoktorált. Azt hiszem, Rómában nyitott ügyvédi irodát, és egészen jól megy neki. Remélem boldog. Azt akarom, hogy boldog legyen.

- Niall megint Shawnnal van - vigyorodik el a sötétben, hallom a hangján. - Sose unják meg.

- Nem - rázom meg én is a fejem mosolyogva. - Így fognak megöregedni. Fárasztóak. Aludj jól, Blaise! - ásítok egyet, de nem mozdulok, a lábaink még most is egymáson, csak lehunyom a szemem.

- Te is, óceán szemű! - mondja, én pedig elmosolyodom. Ezer éve így szólít.

*

Napok óta semmi kötelezettségem, én viszont a kezdeti videójátékozást a kanapén fetrengve, mostanra a stúdióra cseréltem. Matt rám parancsolt a turné után, hogy minimum három hónapig belépni se merjek ide. Túl sokat dolgozom. De nem bánom, mert ez a hely tesz boldoggá. A fiam és a zene, a rajongóim azok, amik képesek voltak újra elhitetni velem, hogy van értelme tovább menni, és nem mindent feladni. Csak nekik köszönhetem, hogy sokkal jobban vagyok. Épp kottát irogatok, amikor megszólal a telefonom, és Niall nevét mutatja.

- Mi van? - veszem fel a nálunk már megszokott stílusban.

- Engedj már be, tíz perce nyomom a kurva csengőt! - morogja a vonal másik végén, én pedig csak nevetve kinyomom, és felmegyek, hogy kinyissam neki az ajtót. - Annyira azért még nincs jó idő, hogy órákat várjak rád az udvaron.

- Bocsáss meg, hercegem! - felelem színpadiasan, és meghajolva állok félre, hogy befáradhasson. - Mi a helyzet? Kérsz egy sört?

- Aha - válaszol, és lehuppan a kanapéra, aztán én is csatlakozom hozzá, a kezébe nyomva a saját üvegét. - Fontos dolog miatt jöttem.

- Na, ez új! - nevetek fel, ő pedig bár mosolyogva, közben az egyik szemöldökét felhúzva néz rám. - Általában csak azért vagy itt, hogy a piámat idd, és kifoszd a hűtőm.

- Na, akkor ez most változik - mutat rám, aztán előveszi a telefonját, nyomkodja is, de közben beszélni kezd hozzám. - Shawn mesélte, hogy megkeresték Camilát. Azt kérik, hogy tanúskodjon egy perben, ami most indult Simon Cowell ellen. Camila igent mondott, és ezt nézd! Nem csak ő! - felém tartja a telefonját, ahol egy cikkben fel van sorolva mindenki, aki részt vesz a perben. - Nem csak Camila van a buliban. James Arthur, Kelly Clarkson, a Little Mix, a Fifth Harmony, Leona Lewis is, bassza meg! Még az a kis csendes és visszahúzódó Susan Boyle is, Louis! - sorolja hatalmas beleéléssel, én meg nem hiszek a szememnek. Se a fülemnek. Ez valami kurvanagy szarnak tűnik, ami Simon nyakába ömlik éppen. Sose volt még ilyen. Szinte minden nagy név, aki valaha vele dolgozott. - Adam Lambert is ott lesz, és emlékszel az Il Divo együttesre? Na, volt benne egy páros, akik elvileg együtt voltak, de Simon közbelépett, és mindent elbaszott nekik. Ők is ott lesznek. Neked is ott a helyed.

- Senki nem hívott vagy értesített erről - ingatom a fejem, Niall viszont egyből közbeszól.

- Most szólok! - tárja szét a kezeit. - Az egész még eléggé friss, Camila tegnap beszélt először az ügyvéddel. Akarod, hogy kérjen neked egy találkozót?

- Nem tudom… - bizonytalanodom el, mert azt gondoltam, végre vége ennek a sok szarnak, az összes megpróbáltatásnak, és Simont se kell látnom soha többet az életemben.

- Mi a fasz bajod van? - néz rám értetlenül. - Az a köcsög tönkretett, elvett tőled mindent. Tartozol ennyivel magadnak. De ami legalább olyan fontos, Noelnek és Harrynek is.

- Ahj, bassza meg! - sóhajtok fel. - Reméltem, hogy a legutóbbi után többet nem kell tárgyaláson ülnöm. Nagyon erősen hittem ebben.

- Akkor ez egy igen? - kérdi mosolyogva. - Szervezhetünk egy találkozót Camila ügyvédjével?

- Igen, de nem holnap! - mutatom fel egyből az ujjam, ő pedig úgy vigyorog, mintha a lottót nyerte volna meg. - Megígértem a nagyiéknak, hogy elintézem nagyapának a kezelést, Mattel van találkozóm miatta. Délután pedig Noellel van randim online. Aztán nem ígérek semmit, de beszélek a pacákkal.

- Megbeszéltük! Hívlak majd, hogy mikor és hol tudtok találkozni - mondja, aztán meghúzza a sörét, és egészen más dolgokról kezd el magyarázni. A gondolataim nem tudják ugyanilyen gyorsan követni, mert leragadtak ott, hogy talán ez lesz a pillanat, amikor végre bátor leszek. Mindenesetre muszáj beszélnem holnap Mattel. Erről is.

- Szerinted, mit kellene csinálnom, Lea? - kérdem elveszve. Beszéltem a menedzseremmel, aki teljes mellszélességgel kiállt Niall mellett, és azt mondta, bele kell vágnunk a perbe. Nagyszabású lesz, de szerinte nem lehet rossz hatással a karrieremre, sőt. A magánéletemen viszont kifejezetten segíthet. Jó érzés volt, hogy Matt ezt is ugyanolyan fontosnak tartja, mint a karriert. - Kérlek, most az egyszer ne válaszolj kérdésekkel, hogy aztán talán majd magamtól rájövök. Mint egy barát, aki minden apró mocskos és fájdalmas részletét ismeri az életemnek, mit tennél a helyemben?

- Én segítenék börtönbe juttatni - válaszolja első alkalommal tényleg kertelés nélkül. - Hallottam a hírt a tévében is, amikor vacsorát csináltam. Csak fél füllel, mert Gery is beszélt hozzám, de azt mondták, már őrizetbe is vették. - A hangja meglepett, igazán sokkoltnak tűnik, hogy tényleg ez történik. Én sem kevésbé vagyok értetlen. Simon eddig még mindig ki tudta mosni magát ezekből. Viszont tény, még soha nem volt olyan, hogy mindenki ellene menjen. Minden olyan név, akiket valaha a sajátjának tudott. Nagy nevek a szakmában. Befolyásos nevek, még ha a befolyásukat ő is építette fel. Eddig minden alkalommal legyintettem, mert pontosan tudtam, hogy az egészből semmi sem lesz, de most… Nem tudom ezt mondani. Nem csak hírességek tanúskodnak, hanem néhányan azok közül is, akik egykor csak “névtelen” dolgozók voltak a kiadónál. - Zsarolással, csalással, még sikkasztással is vádolják. Kényszerszerződések, és komoly fenyegetések. Ha minden vád igaznak bizonyul, nem hiszem, hogy ebből ezúttal ki tud mászni. Én rátennék még egy lapáttal Louis. A te történeted egészen lesújtó a Simon Cowell témában.

- Igazad van - adom be a derekam, mert egészen eddig nem voltam teljesen biztos benne, hogy akarom ezt. De Leának igaza van. És tudom, hogy Mattnek meg Niallnek is. Tegnap még Blaise is azt mondta, hogy ki ne hagyjam ezt, pedig a győzködők közül egyedül Lea tudja, hogy annak idején szexre kényszerített a segítségért. A többiek egyedül Noel meséjét ismerik, és már azt is elégnek tartják. - Holnap találkozom a pasassal a belvárosban, azt hiszem, a La Gavroche volt, amit Niallnek mondott. Matt foglalt asztalt. Ott fogunk találkozni.

- Az egy puccos hely - válaszol Lea, és még fel is nevet mellé. - Ha ő állja a számlát, akkor egyél egy jót.

- Mindenképp - vigyorgok én is.

Az egészben a legnehezebb talán az, hogy tudom, az ügyvédnek mindent el kell majd mesélnem. Minden szart az életemben. Legalábbis minden olyan szart, amit Simonnak köszönhetek. Reméltem, hogy többet senkinek nem kell beszélnem ezekről, de kénytelen leszek, mert ha ezt csinálom, akkor már jól akarom csinálni. Akkor teljes gőzzel csináljuk.

Amikor végre eljön az idő, és kellőképp majomnak érzem magam a zakóban, mert arra a helyre azért illik kicsit kiöltözni, még ha nem is nagyon komolyan, dudál Matt, hogy megérkezett. Ő visz el a találkozóra, és ott is marad velem. Bízom benne, és amúgy is… A legjobb, ha a menedzserem is ott lesz ezen az ebéden, mert mint tudjuk, nem vagyok túl jó a jogi témakörben. Matt viszont ért hozzá.

Egész úton alig beszélünk, egy kicsit ideges vagyok, ezért csak elszívok még egy cigit az étterem előtt, amíg Matt telefonon beszél valakivel. Amikor leteszi, és én is végzek, belépünk a fényűző helyiségbe, és a recepciós elé lépünk.

- Mr. Vines néven foglaltunk asztalt - szólal meg Matt, a srác pedig bólint, és meg sem kell néznie, már int is, hogy kövessük.

- A vendégük már vár - mutat egy távolabbi asztalra, ami az étterem egy kicsit elszigeteltebb részén van. Ezt nyilván Mr. Vines, azaz Matt kérte így. Egy öltönyös pasi valóban ül már ott, de nekünk háttal van, csak a rövid barna haja, és az innen is egyértelműen virágmintás öltönye látszik. Ez tuti valami beképzelt, elkényeztetett kis sztárügyvéd, aki szerzett néhány kapcsolatot, most pedig azt felhasználva próbál valami nagyot alkotni. Életemben nem láttam még ilyen idétlen öltönyt. - Dr. Styles, az ebéd partnerei megérkeztek.

Ahogy kimondja ezt a nevet, azonnal megfagy a vérem, és kiszárad a torkom. Nincs időm elgondolkodni rajta, vagy időm bármire is, mert Harry egyből felénk fordul, és felkel, hogy kezet fogjon Mattel, aki azonnal megakad a mozdulatban, ahogy felismeri őt, de azért kezet fognak, én viszont ledermedve, teljes sokkban állok, és bámulok rá.

- Minden rendben, Louis? - kérdi Matt, de képtelen vagyok válaszolni. Csak állok, és bámulok a srácra… a férfira, akit elvesztettem. Akiről azt hittem, soha többet nem látom újra. Levágatta a gyönyörű, hosszú tincseit, helyette most sokkal rövidebb, de ez is itt-ott azért göndörödik. Az arca jóval érettebb, és mintha még annál is izmosabb lenne, mint akkoriban volt, amikor hozzám került. Az idétlen mintás öltöny máris gyönyörűvé válik rajta, mert valószínűleg ő az egyetlen ember ezen a bolygón, aki ezt is gond nélkül tudja viselni. Zavarban van. Látom, ahogy egyre erősödő pír kúszik az arcára, de ő sem szólal meg.

- Aha - nyögöm ki, amikor Matt már egyenesen aggódva néz hol rám, hol Harryre. - Matt, azt hiszem… Ezt tudom kezelni. Lehetne róla szó, hogy kettesben maradjak vele?

- Persze - bólint Matt, aztán a vállamra teszi a kezét, és egy kicsit meg is szorítja, mielőtt elsétál.

Képtelen vagyok megszólalni, csak sután elsétálok Harry mellett, és leülök az egyik székre. Ő is egyből csatlakozik, a pincér pedig leteszi elénk az étlapot, és felveszi az italrendelésünket.

- Niall… Kibaszott Niall! - morgom frusztráltan, Harry viszont még mindig zavarban van. - Tudta, igaz? És te is tudtad, hogy én jövök. Tudnod kellett.

- Igen - válaszolja. A hangja mély és rekedt, pont olyan, mint három éve. Pont ugyanúgy bizsergeti végig az összes csontomat és izmomat. - De nem én kértem rá. A múltunkat tekintve, nem terveztem, hogy megkereslek ezzel a perrel. Niall és én… Nem nagyon szoktunk rólad beszélni.

- Az jó - motyogom, és nagyon össze vagyok zavarodva, mert az érzéseim is zavarosak. Egyszerre vagyok boldog és nyugodt, mert Harry itt ül mellettem, beszél hozzám, és közben nagyon dühös, amiért csak most van itt, és még most sem ő akarta így. Azt sem tudtam, hogy Londonban van. - Hát, mi szoktunk rólad. Ha már te képtelen voltál beszélni hozzám, valahonnan tudnom kellett, hogy jól vagy.

- Én… Sajnálom - leheli, és a szemei tényleg ezt tükrözik, de én továbbra is dühös vagyok. - Megkaptam az üzeneted a tárgyalás után, és… Annyira sajnálom, hogy végül nem nyertél. Megérdemelnéd, a fiadnak nálad lenne a helye, én csak… Nem éreztem, hogy… Úgy gondoltam, mindkettőnknek jobbat teszek, ha minden kapcsolatot megszakítunk.

- Semmit nem tudsz a tárgyalásról, igaz? - nézek rá, és tudom, hogy a tekintetem fagyos, mert éppen emiatt dadog úgy, mintha az iskolában feleltetnék. - Fogalmad sincs, mi történt, és arról sincs, hogy mindennél jobban szükségem volt rád. Már egyetlen üzeneted is segített volna.

- Utána olvastam - szólal meg, mintha magát próbálná mentegetni, de tudom, hogy sehol nem találhatott infót arról, ami valójában történt azok között a falak között. - Tudtam, hogy döntöttek végül, és hidd el, borzasztóan éreztem magam miatta. Én…

- Nem csak vesztettem azon a napon, Harry - rázom meg a fejem, hogy félbeszakítsam őt. - Azon a napon megtudtam, hogy Simon fenyegetett és zsarolt téged, amit te basztál nekem elmondani, pedig segíthettem volna. És ugyanezen a napon azt is megtudtam, hogy semmi közöm Noelhez.

- Tessék? - tágulnak ki a szemei, és még a száját is nyitva hagyja, miután elsuttogja ezt az egy szót.

- És a legelbaszottabb az egészben - tárom szét a kezeimet, ő pedig nyel egy nagyot. - Simon az apja.

Nem válaszol, csak lehunyja a szemeit. Hosszú, kibaszott hosszú másodpercekig csak a száját rágja, és amikor végül újra rám néz, könnyeket látok.

- Veled kellett volna lennem - szólal meg végül, és a könnyei legördülnek az arcán. A szavai a könnyeivel megspékelve mintha gyógyszerrel itatnák át a lelkem, mert a dühöm elszáll, és csak azt érzem, hogy magamhoz akarom ölelni. Gyorsan megtörli az arcát a zakója ujjával, és hamisan mosolyog, amikor leteszik elénk a rendelt ételeket. - Most… Ugye végre azért vagy itt, mert bosszút akarsz? Mondd, hogy kiállsz mindezzel!

- Ugyanolyan megszállott vagy, mint voltál - adok egy teljesen más választ, mint amit kérdezett.

- Az vagyok - bólint Harry, és a hangja már erősebb. Magabiztosabb. Nincs több könny, miközben az ebédünket esszük, ő pedig összeszedte magát egy kicsit. Bárcsak én is képes lennék rá. De szétszed az, hogy ő ül mellettem. - Belátom, hogy rohadtul megszállott vagyok, és a mániám lett ez az ügy, és ha nem most, akkor egy következő alkalommal, de rács mögé juttatom őt. Addig nem nyugszom. Esküt tettem magamnak azon a napon, amikor… otthagytalak.

- Nem hibáztatlak érte annyira, mint gondolod - felelem végül, Harry pedig közben mélyen a szemembe néz. - Zack mindent elmondott. Hogy miket tettek veled a hátam mögött. Értem, hogy miért vagy mániákus ezzel kapcsolatban. De igenis hibáztatlak azért, mert nem hallgattál meg, és azt sem engedted, hogy én meghallgassalak. Semmiről sem tudtam, és ez nem volt titok neked sem. Ha elmondtad volna…

- Hibáztam - motyogja, és dob egy falat steak burgonyát a szájába. - Vállalom, hogy hibáztam, és valójában féltem is. Féltettem a családom. És úgy éreztem, ott volt a lehetőség, te pedig nem foglalkoztál vele. Akkor már annyira dühös voltam, hogy maradni sem akartam. Tényleg azért nem reagáltam semmire, mert úgy éreztem, mindkettőnknek az a legjobb, ha távol maradunk egymástól. Ha tudtam volna, valójában mi történt a tárgyaláson… azonnal megkereslek.

- Én is hibáztam - bólintok, mert a kurva életbe, együtt akarok dolgozni vele ebben az ügyben, de az csak úgy sikerülhet, ha félretesszük a sérelmeinket, de leginkább túltesszük magunkat rajta, mert csak úgy tudunk majd minden erőnkkel Simonra koncentrálni. - Rajöttem, hogy nem érdeklődtem irántad eléggé. Nem voltam ott neked, nem vigyáztam rád eléggé, pedig neked is szükséged lett volna rám ebben a kibaszott farkasokkal teli világban.

- Mesélj el mindent, amit még nem tudok - kéri Harry, a hangjában gyengédség, a szemeiben pedig törődés van. Az ajkai is most húzódnak először mosolyba azóta, hogy beléptem ide.

Én pedig mesélek. Rendelünk desszertet is, mert a történetem hosszú. Észre sem veszem magam, és nem is csak arról beszélek, amire Harrynek szüksége lehet a per alatt, hanem minden másról is. Leáról, és hogy végül hogyan maradtam mégis Noel életének a része. Mesélek a turnékról, és Karenről. Mindenről. Ő pedig hallgat, és mosolyog. Az én lelkem pedig… Azt hiszem, ez egyáltalán nem csillapodott semmit. Azt hittem, kezdek túl lenni ezen az egészen. Ott volt a névtelen srác és Blaise. Nem fájt már a szívem az együttlétek után. De most már érzem, hogy ez a szerelem, amit Harry iránt érzek, egyáltalán nem veszített a fényéből. Újra itt tombol bennem, éppen olyan erősen, mint abban a pillanatban, amikor először bevallottam magamnak, hogy mit érzek. - Most pedig ne beszéljünk többet rólam. Mondd el, hogyan éltél az elmúlt három évben. Kíváncsi vagyok rád, Harry.