Sziasztok! 

Hát... elértünk ide. Nekem hihetetlen gyorsan elment ez a tizenegy nap, pedig egy örökkévalóságnak tűnt, hogy 11 napon át minden reggel résszel várjalak titeket. Nem lehetek elég hálás nektek mindenért, amit kapok tőletek. Minden kedves szóért a kommentekben, amivel ösztönöztök, minden megnyitásért, amivel azt mutatkátok, érdekel titeket, amiről írok. Nagyon köszönöm, hogy itt vagytok, velem vagytok, és együtt mehettünk végig ezen a történeten is. A héten nem jelentkezem már, remélem ezt megértitek, nagyon sűrű a karácsonyi program, és bár szerettem volna, nem tudom beszorítani, hogy átnézzem, átjavítsam a részt Carmennel karoltve az Au Pair-hez. Jövőhét szombaton találkozunk az Au Pair folytatásával. 

Puszi&Pacsi 

Louis bizakodó volt, amikor kiengedték a kórházból. Szinte számolta az órákat, mikor fognak végre bemenni hozzá, hogy odaadják a papírjait, ő pedig felöltözhessen és hazamehessen. Haza, hogy lássa a családját, megebédeljen velük, ami nagyszerű volt, mert már nagyon hiányoztak neki, aztán leheveredjen velük egy kicsit a kanapéra. Az anyja dolgozott azon a napon, ezért csak az apja és a testvérei voltak otthon, de ez is sokkal jobb volt, mint a saját házában egyedül, a kórháznál pedig fényévekkel. Egy problémája volt csak, nagyon hiányzott neki Harry.

- Kimegyek, elszívok egy cigit - tápászkodott fel a kanapéról, aztán a hátsó udvarra sétált. Még volt egy vékony kötés a fején, amire egy kötött sapkát húzott, így nem is láthatta és nem is zavarta a fehér géz látványa. Amikor kint fagyoskodott egy papucsban és egy pulcsiban a vastag hóval borított udvaron, és a cigarettáját szívta, elővette a telefonját, de Harry még mindig nem válaszolt az üzenetére. Előző este sokat beszéltek, egészen addig, amíg a doktor le nem feküdt aludni, de már délután öt volt, és az üzenete olvasatlan volt minden platformon. Igazán nem akarta zaklatni őt, de addigra feladta az elhatározásait, és tárcsázta a másik férfit, a telefonja viszont azonnal azt mondta, hogy Harry nem elérhető. Louis aggódni kezdett, és nem feltétlenül amiatt, mert történt vele valami. Attól tartott, hogy Harry szándékosan próbálja meg ignorálni őt, csak azt nem értette, miért. Mi a fene lehet a baj, mert azt hitte, hogy nagyon is jól alakultak a dolgaik. Hitt abban, hogy ez valami több. Hogy Harryvel talán minden megváltozhat, mert az érzései is megváltoztak azzal kapcsolatban, hogy melyik a jobb, bujkálni és magányosnak lenni, vagy vállalni mindent, tudva, Harry az oldalán van.

Az egész este így telt el, aggódott, gondolkodott, tépelődött és emésztette magát. Már csak akkor kezdett öltözödni, amikor a testvérei elköszöntek tőle, hogy aludni menjenek, Louis pedig úgy döntött, ideje volt hazamennie.

- Szia, drágám - lépett be Jay az ajtón, és egyből megölelte Louis-t. - Remélem jó napod volt itthon.

- Csak hiányoztál - mondta kedvesen, egy mosolyt erőltetve magára, pedig nem volt vidám. Egy cseppet sem. Már este tíz is elmúlt, és Harry továbbra sem jelentkezett. - Hazamegyek, lefekszem. Hirtelen sok volt ennyi idő talpon.

- Helyes - bólintott a nő, miközben felakasztotta a kabátját. - Ne erőltesd meg magad túlságosan, rendben? Attól még, mert nem kell bent feküdnöd, még nem vagy a régi. Pihenned kell, és kímélned magad.

- Igenis, doktornő - mosolygott az anyjára, aztán megpuszilta, és kilépett az ajtón, hogy hazavezessen.

Egészen lefekvésig csak Harry és az elbaszott helyzetük járt a fejében. Nagyon szeretett volna beszélni a férfival. Megkérdezni tőle, hogy mi történik. Hogy mi a franc baja van, és miért nem reagál semmire. Ha többel nem, annyival csak tartozott volna neki, hogy elmondja, nem akar tőle semmit. Jól érezték magukat, nem volt rossz, de ennyi volt. Louis akkor is rosszul érezte volna magát, akkor is utálta volna az egész helyzetet, de legalább tudta volna, hogy mi van.

Harry természetesen még az álmaiban sem hagyta nyugodni, ott is visszaköszönt, hogy az orra alá dörgölje azt, amit nem kaphatott meg. Vagy inkább elveszített. Bár ebben sem volt biztos, hiszen nem veszíthetsz el valamit, ami soha nem volt a tied, nem igaz? Kellemetlenül ébredt, és csak azután érzett magában némi életkedvet, hogy megivott két kávét, aztán megreggelizett. Félve nézett rá a telefonjára, és persze csalódnia is kellett, mert nem várta nem fogadott hívás, és az üzenetei továbbra is olvasatlanok voltak. Louis ideges volt, lehetetlenül dühös, és számon akarta kérni Harryt. Már abban sem volt biztos, hogy akar tőle valami komolyabbat. Louis ezelőtt nem akart valódi kapcsolatot srácokkal, de mindig, minden körülmények között őszinte volt, és elmondta az illetőnek az igazat. Harry még erre is képtelen volt, ez pedig idegesítette őt. Miután mindent bepakolt a mosogatógépbe, a hálóba ment, hogy felöltözzön, közben pedig kihangosítva az anyját tárcsázta.

- Hogy vagy, drágám? - kérdezte Jay egyből, ahogy felvette a telefont, Louis pedig hallotta a háttérben a kórház őrült hangzavarát.

- Jól, remélem nem zavarlak - szólalt meg Louis, aztán elővett a szekrényből egy hófehér kapucnis pulóvert, és egy melegítő nadrágot. Nem akart nagyon kiöltözni. Nem is érezte szükségét. - Csak egy kis segítség kellene.

- Baj van? - kérdezte Jay rémülten, és Louis már tudta, hogy rosszul tette fel a kérdést.

- Nem, semmi! - felelte egyből a férfi, aztán óvatosan átemelte a pulóvert a fején, hogy ne csússzon el a kötés. Reggel így is meg kellett igazítania a mosdóban, mert az alvástól minden összekuszálódott. - Van hozzáférésed a dolgozóitok adataihoz?

- A központi gépben azt hiszem, igen - felelte Jay, Louis pedig igazán boldognak érezte magát ettől a hírtől. - Sürgősségi okokból. Miért?

- Ez talán nem igazán legális, de… megtennéd, hogy elküldöd nekem SMS-ben Harry címét? - kérdezte Louis, Jay pedig csak hallgatott. A férfi tudta, hogy muszáj lesz valami magyarázatot adnia az anyjának, mert a kérése nem volt túl hétköznapi. - Történtek köztünk dolgok. Beszélnem kell vele, de… nem reagál az üzenetekre. Kérlek, anyu.

- Ez valami komoly?

- Azt gondoltam. Egészen addig, amíg el nem kezdett ignorálni - válaszolta Louis őszintén, Jay pedig felsóhajtott. - Meg akarom beszélni vele ezt a dolgot.

- Oké, kikeresem, és elküldöm - válaszolta az anyja, Louis pedig egy sor hálálkodás után letette, és a mosdóba ment, hogy fogat mosson, aztán akart valamit kezdeni a hajával, de a kötés miatt képtelenség volt. Végül aznap is csak felvett egy sapkát, így nem látszott semmi.

Mire nagyjából útra készen volt, már látta is az anyja üzenetét a telefonján, és azt, hogy sok sikert kíván neki. Louis nem húzta tovább az időt, egyből kabátot vett, zsebre vágta a telefonját és a tárcáját, aztán a doboz cigit. Fogalma sem volt, ez vajon mennyire lehet egy őrült vállalkozás. Mennyire csinál hülyeséget, de akkor, abban a pillanatban úgy érezte, meg kell tennie, és semmi sem tántoríthatja el.

Legalább egy órát autózott, mire elért a célig. A környék nem volt valami fényűző, de Louis-t ez nem is lepte meg. Harrytől már tudta, hogy bérlakásban lakik, amit ráadásul megoszt valakivel, és azt is, hogy még nem volt annyi megtakarítása, hogy egy elitebb helyen lakjon egy hatalmas villában. A kaputelefonon két név is szerepelt, Styles és Payne. Éppen meg akarta nyomni, amikor nyílt az ajtó, és egy idősebb úr lépett ki rajta, abban a pillanatban a fejére téve a kalapját. Louis csak bólintott, és elkapta az ajtót, a férfi viszont elmosolyodott, ahogy szembenéztek egymással.

- Louis Tomlinson? - kérdezte meglepetten, Louis pedig csak jókedvűen vigyorgott, és a kezét nyújtotta. - Micsoda szerencse! Olvastam a hírekben, hogy már jobban van, és kiengedték a kórházból.

- Igen, tegnap reggel - bólintott Louis, és közben tartotta az ajtót, amíg beszélgetett a bácsival. - Már sokkal jobban vagyok. Dr Styles volt az orvosom, és csak… Meg akartam köszönni a segítségét.

- Harry? - kérdezett vissza az öreg, Louis pedig újra bólintott. - A negyediken lakik, a négyesben. Nagyszerű kölyök, még akkor költözött ide, amikor kezdte az egyetemet. Ki hinné, hogy ennyi idő eltelt? Most már orvos.

- Nagyon jó orvos - értett egyet Louis. - Köszönöm a segítségét!

- Szívesen, sok sikert a következő szezonban is, fiam! - intett még a férfi, Louis pedig mosolyogva bólogatott, aztán elindult a negyedik emeletre. Lift ugyanis nem volt, hogy megkönnyítse az életét. Amikor már az ajtó előtt állt, mégis habozott. Percekre volt szüksége, hogy végül rászánja magát, és megnyomja a csengőt. Sokkal hangosabb volt, mint amire számított, ezért összerezzent a hangjától. Már éppen másodszor akarta megnyomni, amikor végre zajt hallott bentről, és tudta, hogy valaki közeledik. Amikor kinyílt az ajtó, nyelnie kellett egyet. Először azért, mert most végre eljött a pillanat, hogy szembenézzen Harryvel, úgy érezte, nem fogja tudni elmondani neki az összes szidalmat, amivel készült, a második indok viszont Harry kinézete volt, amikor megálltak egymással szembe. Csak egy lila, nagyon puhának tűnő, bolyhos köntös volt a férfin, a haja mindenfelé meredezett, a szemei pedig álmosan csillogtak. Louis biztos volt benne, hogy felébresztette őt, és emiatt egy kicsit rosszul is érezte magát.

- Hát te… mit keresel itt? - kérdezte, a hangjában minden kedvesség nélkül, de még azelőtt jött rá, hogy talán nem volt a legbarátibb, mielőtt Louis megszólalhatott volna. - Mármint… Louis, gyere be! - állt félre az ajtóban, Louis pedig az állkapcsát összeszorítva lépett be mellette a szűkös kis lakásba. Nem volt csillogó, vagy modern, és nem volt túlságosan tiszta sem, ahogy Louis körülnézett. A takaró a kanapé mellé volt dobva, a polcok porosak voltak, és Louis innen is belátott a konyhába, aminek a mosogatójában toronyban álltak a tányérok és bögrék, a szemetesben pedig már két nappal ezelőtt esedékes lett volna zsákot cserélni, mert kételkedett abban, hogy képes lett volna akár egy darab papírt a tetejére helyezni anélkül, hogy minden kiömöljön belőle. Sehol egyetlen égősor, vagy karácsonyi díszítés sem volt, ami elszomorította a férfit, mert tudta, hogy Harry is imádja ezt az ünnepet. A lakás mégis tökéletes volt, mert Harry illatát hordozta magában, ami azonnal hatással volt Louis érzékeire. - Honnan tudtad, hogy itt lakom?

- Nos… Anya - vallotta be Louis, Harry pedig csak a fejét rázva mosolyogott, és beljebb invitálta Louis-t, kérve, hogy foglaljon helyet a kanapén. - Szóval, nem igazán akarok tiszteletköröket futni, csak beszélni erről, mert úgy érzem, az egész valahol félresiklott.

- Mire gondolsz? - ült le mellé Harry is, és felvette a takarót a földről, hogy magára terítse. Louis végigkísérte a mozdulatokat a szemeivel, és nézte, ahogy Harry meztelen lábfejei eltűnnek a plüss pokróc takarásában.

- Arra, hogy felszívódtál, kerültél, és nyilván azt gondoltad, hogy így könnyen lekoptathatsz - rántott vállat Louis, de ő is érezte, hogy a hangja milyen ingerült. - És ebben nincs hiba, csak az dühít, hogy ekkora fasz voltál, és még arra is képtelen vagy, hogy a szemembe mondd.

- Te meg miről beszélsz? - szűkítette össze a szemeit Harry, és úgy nézett Louis-ra, mint egy anyagyilkosra.

- Talán nem vetted észre?

- Oké, figyelj - kezdett bele Harry, és megrázta a fejét, hogy egy kicsit összeszedje magát. - Először is, nem ignoráltalak, hanem kibaszottul aludtam. Másodszor, valóban vannak aggodalmaim és fenntartásaim ezzel az egésszel kapcsolatban - mondta, és kettejükre mutatott. - Te kérsz számon engem, pedig nem én vagyok az, aki az árnyékban él, és azt sem tudja, mit akar.

- Ez nem igaz - rázta meg a fejét a férfi, és érezte, hogy egyre idegesebb lesz. - Pontosan tudom, mit akarok, de ezek szerint te úgy gondoltad, hogy egyedül is döntést hozhatsz kettőnk felett.

- Lassan harminc éves vagy, és egyedül nyilvánvalóan képtelen vagy erre, különben már kimásztál volna a szekrényből - vágott vissza Harry, Louis viszont nem is értette, miről beszélt. - És egyébként ha igazad lenne, és tényleg hoztam volna bármilyen döntést is, ahhoz is jogom lett volna, mert ez az én életem is, nem csak a tied.

- Akkor mégis mi a kurva nagy terved? - tárta szét a kezeit Louis, és belül már érezte, hogy talán egy kicsit túl messzire ment, de tényleg ideges volt. Nem tudta, hogyan nyugodjon le.

- Először is inni egy kávét, mert így mocskos nehéz elviselni a hisztidet - morgott Harry, és felállt, hogy a konyhába menjen, Louis pedig követte. - Másodjára pedig megkérdezni, hogy egyébként mi a szarról beszélsz, mert semmit nem értek. Berontasz a lakásomra, miután elcseszett módon kinyomozod a címem, aztán még neked áll feljebb. Aludtam. Nagyjából azóta, hogy letettük a telefont. Gőzöm sincs, mi történt közben, de jó lenne, ha adnál két percet, hogy felébredjek.

- Mi? - kérdezett vissza Louis, mert ettől egy kicsit összezavarodott. Ezek szerint Harry nem szándékosan kerülte őt, hanem igazából csak… azóta is aludt? - Aludtál? Végig?

- Hát, úgy nézek ki, mint aki bálban volt? - fordult meg Harry a pult előtt, és széttárta a kezeit. Louis csak nyelt egyet, és már mozdult is. Képtelen volt visszafogni magát, főleg a hallottak után. Egy pillanatra zsongott a feje, amikor Harry ajkainak esett, mert talán túlságosan is hevesen ütköztek egymásnak, de ez sem érdekelte. Harry kócos hajába markolt, mire a doktor felnyögött, és Louis derekát átkarolva húzta közelebb magához a férfit. Louis teljesen hozzásimult, a pultnak szorította, Harry viszont nyilvánvalóan úgy érezte, ő akarja átvenni a gyeplőt, és ellökve magukat az asztalhoz hátrált, és hátradöntve rajta Louis-t, szinte felfektette rá, amíg az ajkait falta, és a pulóvere alá csúsztatta a kezeit. Louis másodpercek alatt feküdt teljesen meztelenül az asztal tetején, és amikor Harry felegyenesedett, és a köntöséhez nyúlt, hogy kikösse azt, Louis fürgén állt lábra, és tolta vissza a doktort a mosogató mellé. Ő volt, aki szétnyitotta a lila plüsst Harry testén, és majdnem belefulladt a saját elakadó lélegzetébe, amikor meglátta, hogy semmit sem viselt alatta.

- Piszkos, piszkos Harry… - vigyorodott el, és nem húzta le a köpenyt Harryről, csak alá nyúlva átölelte a derekát, és a doki nyakát kezdte harapdálni, akinek ez minden eszét elvette.

Küzdöttek. Egymásért. Egymás ellen. Louis néha elveszítette a harcot, és már úgy érezte, aznap délelőtt minden lesz, csak erős férfi nem, de aztán mégis mindig sikerült visszaszereznie az irányítást, amikor Harry valamelyik gyenge pontját találta meg, a férfi pedig darabokra hullva nyöszörgött a kezei között.

Ezt a pillanatot választva lökte ezúttal Harryt az asztalra, ami szerencsére tökéletes magasságban volt ahhoz, hogy a hosszú lábakat a derekára tudja kulcsolni, miközben lehajolt, hogy megcsókolja őt. Akarta a doktort. Minden porcikáját. Meg akarta ízlelni. Érinteni. Csókolni. Érezni. Villámgyorsan nyálazta meg az ujjait, hogy Harry lába közé nyúlhasson, aki végre tényleg úgy tűnt, hogy feladta, és nem küzdött tovább Louis ellen az irányításért, csak hangosan zihálva, és aprókat nyögve hagyta, hogy a férfi azt tegyen vele, amit csak akart. Ő pedig mindent akart.

- Gyerünk! - förmedt rá Harry, amikor már percek óta csak az ujjaival kényeztette őt, Louis pedig azonnal elhúzta a kezét, és a nyálát használva magát is egy kicsit megnedvesítette, aztán máris lassan elmerült Harryben. Az egész együttlétünk vad volt és agresszív. A lökései sem voltak lágyak és finomak. Azonnal durván ostromolni kezdte Harryt, aki az asztal szélébe kapaszkodva, lehunyt szemekkel, de nyitott ajkakkal nyöszörgött minden második lökésnél. Louis egyáltalán nem vetkőztette le. Még mindig a háta alatt volt a lila köntös, amit valamiért mocskosul izgatónak talált. Előre hajolva csókolta és harapta végig Harry mellkasát, aztán elhúzódott, és közelebb húzta az egyik széket, hogy leüljön rá. Harry hitetlenkedve nézett rá, és elégedetlenül morgott, de a feje újra az asztallapon koppant, amikor Louis a széken ülve helyezkedett közelebb, és vette a szájába Harryt. Az egész jelenet olyan volt, mint egy nagyon piszkos reggeli egy perverz pár életében. Mintha Louis éppen Harryt fogyasztotta volna reggelire, ami ellen a férfinak semmi kifogása nem volt. - Isteni! - nyögte Harry, Louis pedig gyorsabban kezdte mozgatni a fejét, és a nyelvével masszírozta Harry kőkemény férfiasságát. Látta a szeme sarkából, hogy felé nyúlt, magára akarta húzni őt, de végül nem ért Louis fejéhez, csak a saját combjába markolva nyögött fel. Amikor Louis már úgy érezte, ennyi éppen elég volt, és a farka is szinte könyörgött azért, hogy újra Harryben lehessen, felállt a székről, hanyagul hátra rúgta azt, és újra, egyetlen mozdulattal mélyen a férfiban volt. A kéj és szenvedély minden létező hangtónusa visszhangzott a falakról, és Harry minden izmát megfeszítve, hangosan Louis nevét kiáltva élvezett el, nem sokkal azután, hogy Louis a kezébe vette őt. Harrynek volt egy hatalmas pillangó a hasfalára tetoválva, amit most beterített az élvezete, és Louis képtelen volt visszafogni magát. Rásimította a kezét, és az ujjaival kente szét, miközben durva lökésekkel juttatta saját magát is a mennyországba.

Az asztal bár nem volt túl nagy, Louis még éppen elfért Harry mellett, így ő is eldőlt és lihegve a plafont bámulták. A lábuk leért a földre, igaz Louis-é csak lábujjhegyen, ezért az egyiket lóbálta egy kicsit, miközben a légzésük lassult, és kezdtek magukhoz térni egy kicsit.

- Azt hittem, le akarsz rázni - szólalt meg Louis, Harry pedig felé fordította a fejét, de aztán egyből vissza a plafon irányába. - Rosszul esett.

- Miért? - kérdezte halkan, Louis pedig most először érezte úgy, hogy Harry csak egy sebezhető srác az oldalán.

- Mert amikor végre eldöntöttem, hogy nem akarok többé gyáva lenni - kezdett bele, a hangja pedig komoly volt. Talán túl komoly. - Amikor végre találtam valakit, akiért úgy éreztem, bátor akarok lenni, az a valaki pofán vágott. És annyira dühös voltam… Azt hittem legalábbis, hogy így történt.

- Azt mondod… - szólalt meg Harry ugyanazon a halk, érzényen hangon, aztán felült, és miután egy pillanatra Louis-ra nézett, az ölében birizgáló ujjait kezdte bámulni. - Kettőnkért hajlandó lennél arra, hogy kitörj az árnyékból? Vállalnád, hogy ki vagy? Hogy én ki vagyok?

- Igen, ezt mondom - ült fel Louis is, és sóhajtott egy nagyot. - Szükségem lesz egy kis időre, és fel kell készülnöm, mert talán minden megváltozik az életemben, és… szükségem lesz rád is, hogy segíts… de ezt akarom.

- Nem hiszem el, hogy ezt mondod - lehelte Harry, aztán felkelt, és Louis lelógó lábai közé állt. - Komolyan beszélsz? Azt hiszem… szörnyen rosszul gondoltam mindent… Sajnálom, én azt hittem…

- Ó, ilyen hízelgő, bújós kiscica is tudsz lenni? - kérdezte Louis vigyorogva, amikor Harry a nyakába temette az arcát, és édes hangon motyogta a szavakat. - Jó tudni.

- És nem csak kiscica, de tigris is - húzódott el egy kicsit Harry, Louis pedig végignyalta az ajkait, és úgy vigyorgott tovább Harryre. Incselkedett vele, pontosan azt akarta elérni, amit ezután Harry tett. A doktor morgott egyet, aztán Louis hátsója alá nyúlva felemelte őt az asztalról, és a háló felé indult vele. Louis fején még mindig ott volt a sapka, ez egyiküket sem zavarta, mert mindketten tudták, miért, de Harry így is elővigyázatosan az egyik kezét a tarkójára simította, és úgy csókolta, amíg a szobába nem értek. Óvatosan elfektette a férfit az ágyon, Louis pedig feljebb mászott, és egy nagy sóhajjal fogadta Harryt a széttárt combjai között.

A szenvedély megmaradt közöttük, de a düh, az agresszió elpárolgott, és Harry minden érintésével, minden mozdulatával azon volt, hogy a legkellemesebb élvezetben részesítse a másikat. Louis érezte, milyen odaadóan törődik vele, és talán még soha, senkivel nem szeretkezett ennyire mélyen, ennyire sok érzelemmel. Még soha nem érezte azt, hogy minden egyes sóhaj számít. Talán még soha életében nem szeretkezett senkivel, mert ez valami egészen más volt, mint amit eddigi életében tapasztalt, és csak nem akarta, hogy valaha is véget érjen.

A doki sokkal jobban érezte magát két nap alvás után, és Louis mellett fekve. A lábaik össze voltak gabalyodva, és szinte még érezte magán a másik édes, lágy érintéseit. Imádta Louis arcát abban a pillanatban, amikor elérte a célt. Az első, heves együttlétük során nem látta az arcát, mert Louis olyan orgazmusba hajszolta, hogy képtelen volt másra koncentrálni.

Louis az, aki megszakította a néma, mosolygós, egymást cirógató idilljüket, és Harry felé fordult, hogy adjon neki egy csókot, mielőtt kimászott az ágyból.

- Nem gond, ha lemosakszom gyorsan? - kérdezte, Harry pedig egyből a fejét rázta. - Megtalálom a fürdőt.

- Nem kétlem, csak egy van belőle - nevetett fel Harry, és ő is elkezdett feltápászkodni, hogy a szekrényéhez lépjen, de előbb muszáj volt az utolsó pillanatig követnie Louis-t a tekintetével. A fején még akkor is ott volt a sapka, pedig anyaszült meztelen lépett ki a szobából. Gyönyörű teste volt. Karcsú, tökéletes formák, és pont annyi szálkás izom, amennyi kellett. A feneke meg… Harry csak ezekben a pillanatokban tudta teljes csodájában nyugodtan megbámulni, és egyből kiszáradt a torka. Nem hitte, hogy valaha látott már ennyire tökéletes hátsót. Egy hatalmas, elégedett sóhajjal fordult a szekrény felé, és előásott magának valami kényelmeset, és utána egy kicsit az ágyat is megigazította. A telefonját nézte az éjjeliszekrényen, azon gondolkodva, hogy bekapcsolja vagy se, de végül nem tette. Eldöntötte, hogy később majd felhívja az édesanyját, de muszáj volt lezuhanyoznia, és enni is akart valamit. Amíg hallotta a víz csobogását a fürdőben még elindult, hogy összeszedje Louis ruháit a konyhában, de addigra a férfi már megtette. Harry mosolyogva indult a fürdő felé, és amikor egy halk kopogás után belépett, Louis már félig felöltözve állt előtte, a haja itt-ott nedves volt, de látszott, hogy vigyázott a nagyon apró sebbel, a kötése viszont nem volt a helyén.

- Várj, teszek fel újat - mondta Harry lágy hangon, és elővette az elsősegély dobozt a mosdó alatti szekrényből. - Hogy érzed magad? Nem szédülsz, nem fáj?

- Nem - felelte Louis, felhúzta a pulóverét, aztán Harry mellé sétált, de még adott neki egy futó csókot, mielőtt megfordult, és hagyta, hogy a doktor ellássa. - Teljesen jól vagyok. Könnyebben fáradok kicsit, de ma már az is jobb, mint tegnap.

- Minden nappal jobb lesz - mondta Harry, és óvatosan kezdte körbetekerni a kötszert, hogy a helyén tartsa az apró gézlapot, amit Harry a műtét után maradt kis sebre tett. - Sokat feküdtél, vissza kell szoknod.

- Majd te visszaszoktatsz - fordult felé Louis egy kaján vigyorral, amikor Harry kész lett. - Hagylak lezuhanyozni, leugrom a kocsihoz, van valamim, amiért szerintem embert is ölnél. Nem készültem ajándékkal, de…

- Megkaptam az ajándékom - mosolyodott el Harry, és megfogta a szürke kötött sapkát a csap szélén, aztán óvatosan Louis fejére húzta, majd forrón megcsókolta.

A zuhanyt villámgyorsan ejtette meg, és ha már itt volt, fogat is mosott gyorsan, mert a reggeli fogmosás idejét átaludta. A tükörbe nézve elborzadt a látványtól. Még mindig csak saját maga árnyéka volt, és elképzelni sem tudta, mi a fenét evett rajta Louis. Mert az a férfi viszont tökéletes volt. Ő legalábbis minden bizonnyal annak látta. Ellenben Harry… Táskák a szeme alatt, a haja ahogy szárad a mosás után, máris fénytelen és kócos, az ajkai pedig szárazak és sebesek voltak. Szárazak, mert nyilvánvalóan nem ivott eleget az utóbbi egy hétben, és a kedvenc ajakbalzsamját is mindig elfelejtette, sebes pedig azért, mert amikor száraz volt, mindig próbálta lerágcsálni. Végül feladta, hogy magát bámulja a tükörben, és kiment a nappaliba. Louis már a kanapén ült, a telefonján babrált, Harryt pedig teljesen elbűvölte a hófehér pulcsijában. Imádta rajta.

- Gyere, egyél - mutatott a dohányzóasztalon lévő hatalmas piros tányér felé Louis, Harrynek pedig a lélegzete is elállt a rengetegféle süteménytől, ami rajta díszelgett.

- Úristen, igen! - vigyorodott el Harry, de előbb a konyha felé indult. - Kérsz egy bögre teát? Vagy kávét?

- Teát, légyszi! - mondta Harrynek, aki csak bólintott, és elővett két bögrét meg a filtereket, aztán bekapcsolta a vízforralót.

- Hogy iszod?

- Kevés tejszín, egy fél kiskanál cukor - válaszolt egyből, de a hang ezúttal közvetlenül Harry mögül érkezett. Már megfordulni se volt ideje, mert Louis át is karolta, aztán a zuhanytól még picit párás nyakába csókolt. - Imádtam rajtad a lila köntösöd.

- A kedvencem - motyogta Harry, kicsit oldalra döntve a fejét, hogy Louis ajkai mindenhol elérjék. Harry közben próbált a teákra is koncentrálni, és bár sokkal lassabban, mint kellett volna, de csak elkészültek. Amikor visszaültek a kanapéra, Harry azonnal nyúlt a süteményes tányérhoz, és élvezettel majszolta a házi édességet. - Jay nővér csinálta?

- Nem kell a kórházon kívül is nővérnek hívnod, ugye tudod? - kérdezett vissza vigyorogva Louis, Harry pedig csak a szemét forgatta. Észre sem vette, hogyan szólította, és a sütemény amúgy is annyira jó, hogy képtelen másra koncentrálni. - Fifa! El is felejtettem, hogy mondtad, a lakótársaddal játszani szoktatok - pattant fel Louis, és a tévé alatti videojátékok tokjait nézegette.

- Mostanában már kevesebbet - válaszolta Harry, és a második szelet süteményt vette fel a tányérról.

- Játszunk? - nézett rá hátra Louis, Harry pedig szívesen mondott volna nemet, hogy továbbra is az édességre koncentráljon, vagy épp Louis-ra, de a férfi szemei úgy csillogtak, mintha kisgyerek lenne, ezért képtelen volt nemet mondani. Louis boldogan huppant le mellé, és adta a kezébe a másik kontrollert, aztán már indította is a játékot.

Harry közben többször is azon kapta magát, hogy a mellette ülő férfi ujjait nézi, ahogy a kontrollert nyomkodják, vagy a melegítőbe bújtatott lábát, amint törökülésben ül mellette a kanapén. Az egyik veresége pillanata az volt, amikor Louis koncentrált valamire, és kidugta a nyelve hegyét az ajkain, Harry pedig nem tudott mást nézni.

- Tudod, ha nem engem bámulnál végig, lehet nem vernélek el már harmadszor - vigyorgott felé Louis, Harry pedig csak egy félmosollyal vonta meg a vállát. - Gyerünk, legalább próbálkozz!

- Oké… - sóhajtotta Harry, ez ezek után tényleg próbált a játékra koncentrálni, de újra kikapott. Aztán megint, és még egyszer. Louis elindított egy újabb menetet, Harry viszont a közepétől úgy döntött, feladja. Hagyta, hogy Louis nyerjen, és abban a pillanatban, hogy a játék véget ért, letette a kontrollert, és már nem szemérmeskedett tovább, az egész tányér süteményt az ölébe vette.

- Menthetetlen vagy - ingatta a fejét Louis, kikapcsolta a tévét, és Harryhez hajolt, hogy megpuszilja a szája szélét. - Mi a terved ma estére?

- Öhm… Semmi? - kérdezett vissza Harry, mert tényleg úgy tervezte, hogy addig ki sem száll az ágyból, amíg dolgoznia nem kell menni.

- Nos, akkor rittyentsd ki magad egy kicsit - mosolyodott el Louis, és elkezdte visszapakolni a játékot a helyére, aztán a konyhába sétált, és Harryt bár sokkolta vele, de elkezdett összetakarítani utána. - Ma este összejövünk a csapattagokkal a házamban. Nem lesz őrült, ereszd el a hajam szilveszteri buli, de azért nem is társasozni fogunk.

- Basszus… Szilveszter van? - kérdezte Harry meglepetten, mert annyira el volt veszve, és az időérzéke is csődöt mondott, hogy egészen eddig fogalma sem volt róla. - És te… El akarsz vinni egy buliba a csapattársaiddal?

- Ha eljössz - bólintott Louis, de a férfi háttal volt Harrynek, éppen mosogatott, ezért csak a hangját hallotta, az viszont őszinte volt. Nem viccelt.

- Mint az orvosod, vagy mint egy haver? - kérdezte Harry, és megfeszült benne valami, mert pontosan tudta, hogy a válasz, amit erre a kérdésre kaphat, akár döntő jellegű is lehet a kapcsolatukban.

- Mint a pasim, Harry - kiáltott hátra neki Louis, Harry torkában pedig gombóc gyűlt az izgalomtól. - Dolgozd fel végre, hogy akarlak. Mindenhogyan. És büszke akarok lenni arra, hogy az enyém vagy.

Harry erre nem felelt semmit. Nem is tudott volna, csak felkelt, letette az addigra teljesen üres süteményes tányért Louis mellé, aztán maga felé fordította az arcát, hogy megcsókolhassa. - Elmegyek, felveszek valami partiba illőt.

- Helyes - suttogta Louis, és még utoljára Harry ajkai után kapott, amikor az már menni készült.

Fogalma sem volt, mit vegyen fel, pedig Harry imádott öltözködni. Legalább negyed órán át pakolgatta a ruháit, mire végre megtalálta azt, amit akart. Egy bő, törtfehér nadrág, világoskék virágmintákkal, és egy fehér, testre simuló ing, amit betűrt a nadrágba. Csak egy fehér vászoncipőt vett fel hozzá, és épp a haját igazgatta a szobai tükörben, amikor Louis megjelent mögötte, és fel akarta falni a tekintetével.

- Fogalmad sincs, mennyire állati a hátsód ebben a gatyában - lépett mögé a férfi, és finoman rácsapott Harry szóban forgó testrészére, amitől fel kellett nevetnie. - Dögös vagy… - motyogta Louis, de már csak Harry szájába, mert olyan erőszakosan fordította maga felé Harryt, hogy a doktor ellenkezni se tudott volna.

- Felőlem indulhatunk - mondta, miután Louis egy kis pihenőt hagyott neki, és újra végignézett Harryn.

- Hazafelé be kell ugrani egy szupermarketbe - mondta Louis, de a pillantását képtelen volt elszakítani a másik férfitól, és ez büszkeséggel töltötte el Harryt. - Venni kell még rágcsát, meg néhány mirelit pizzát, hot dognak valót… Ilyesmik. Alkohol van bőven.

- Pizsit is csomagoljak? - kérdezte Harry egy kacsintás kíséretében, Louis viszont nem válaszolt, csak mosolyogva a fejét ingatta.

A doktor már egy kissé feszengve támaszkodott Louis konyhájában a patika tisztaságú márvány pultnak. Magában már azt is megállapította, hogy itt akár agyműtétet is végezhetne, annyira tiszta volt minden. Egy porszemet sem látott sehol. Kicsit rosszul is érezte magát, mert nem szívesen ért volna hozzá akármihez is…

- Hamarosan itt vannak - sétált mellé Louis, addigra már egy feszes farmerben, amitől Harrynek még a szája is kiszáradt, miközben bámulta, meg egy fekete pólóban valami kivehetetlen mintával. Na, meg persze, azóta egy hófehérre cserélt sapkában. - Igyál valamit. Sör, bor, vagy valami erősebb?

- Valami koktélt - válaszolt Harry, eltette a telefonját, amit addig nyomkodott, amíg Louis készülődött, aztán felé lépett, és a hátsójára simítva a kezeit ölelte magához. Képtelen volt eleget kapni a férfi csókjaiból. Minden pillanatát kiélvezte, és utálta abbahagyni.

- Váó! Ő… Hello! - érkezett az idegen hang a konyha másik végéből, Harry pedig azonnal elengedte Louis-t. A közös barátjuk, vagy Harry esetében inkább csak ismerős állt a helyiségben, és meglepetten bámult rájuk. - Mi történik itt? Jó ajtón jöttem be, vagy ez egy alternatív univerzum?

- Szia, Niall - sétált közelebb Louis, és egy pacsizás után egy pillanatra magához ölelte a barátját. - Jó világban vagy, és… Azt hiszem, nem nagyon kell magyarázkodnom azok után, amit láttál.

- Hát azért… Eddig eggyel kevesebb pénisszel rendelkező egyéneket cipeltél az ágyadba - utalt egyből a lényegre, Harry pedig máris kellemetlenül érezte magát. Elkezdett aggódni azon, hogy talán mégsem a legjobb ötlet, ha Louis minden barátja előtt egyszerre megy végig ezen az egészen. - Mi okozta a hirtelen váltást?

- Beszélhetünk kint? Szívjunk el egy cigit - javasolta Louis, Harry pedig csak bólintott, amikor a másik kettő elnézést kért tőle, hogy magára hagyják egy kicsit. Az egész annyira elcseszett volt, ő pedig nem tudta, hogyan viselkedjen, hogy kezelje. Dühös volt és lemondó, amikor azon gondolkodott, hogy Louis-val ez mennyire nehéz lehet, és hogy nem kellene belefognia, mert csak a baj van az egésszel. Ezekben a pillanatokban viszont arra gondolt, hogy akarja Louis-t, és azt akarja, hogy a férfinak könnyebb legyen. Aztán arra gondolt, hogy talán nem azon az estén kellene a nyakába zúdítani ezt az egészet. Már azon volt, hogy ezt elmondja Louis-nak, aztán egy csók után gyorsan hazamenjen, és utánuk is ment a teraszra. A két barát nevetve dohányzott a hidegben, Harry pedig csak állt mögöttük, és megköszörülte a torkát.

- Rég találkoztunk, Harry - lépett mellé Niall, és megpaskolta a hátát. Nyilvánvalóan jól fogadta a dolgot, és ennek nagyon örült, de Harry még így is kellemetlenül érezte magát. - Üdv a társaságban!

- Köszi - motyogta zavartan, aztán Louis felé lépett. - Azon gondolkodtam, hogy igazságtalan voltam veled. Nem várom el, hogy mindenkinek egyszerre lépj elő. Talán az lenne a legjobb, ha hazamennék.

- Nem mész sehova - ingatta meg a fejét Louis, és az ajkai szélén ott bujkált egy apró mosoly. - Azt akarom, hogy velem legyél.

- De…

- Majd segítek kezelni ezt - szólalt meg Niall. - Leitatunk mindenkit, aztán úgyis le fogják szarni azt is, ha Louis egy prostival kefél a dohányzóasztalon. Hidd el, ez nem egy világrengető katasztrófa, hacsak ti nem úgy csináltok, mintha az lenne.

- Igaza van - mosolygott Louis, és Harry már saját magát sem értette. Hogy miért ő lett az, akit győzködni és támogatni kell. Aztán rájött, hogy azért, mert Louis máris sokkal fontosabb lett neki a saját elveinél és szabályainál. Nem akarta erőltetni a dolgot, vagy éppen kellemetlen helyzetekbe hajszolni Louis-t, ezért hajlandó lett volna aznap az árnyékba vonulni. Vagy akár addig, amíg Louis végül mindenkit szépen lassan beavat. - Maradj velem. Talán nem kellene kiállnunk vele mindenki elé, és visszafogottan kellene viselkednünk ma este, de nem akarom, hogy elmenj.

- Oké - súgta Louis ajkaira, és megcsókolta, mielőtt bementek. - Mióta dohányzol? Nem is tudtam róla.

- A gimi óta, de nem túl gyakran - vont vállat a férfi, és megfogta Harry kezét, ahogy a konyhába mentek. Italokat készítettek elő, és szépen lassan a ház is megtelt.

Louis többször is megcsókolta Harryt mások előtt, és ugyanennyiszer el is vonult a barátaival, hogy beszéljen velük néhány szót. Harrynek elképzelése sem volt, hogy mit mondott nekik, de látszólag mindenki jól kezelte a dolgot. Talán egy vagy két fintort ha látott, de ahhoz is hozzá volt már szokva, tudta kezelni, el tudta engedni. Csak abban reménykedett, hogy Louis is képes lesz rá, mert egy idő után nagyon gondterheltnek tűnt.

Viszont ahogy mindenki egyre részegebb lett, és egyre kevésbé érdekelte az embereket a körülöttük zajló világ, mindenki csak hangosan beszélgetett, táncolt, ivott, Louis is sokkal közvetlenebb lett Harry felé. Folyamatosan a csókjait akarta, Harry viszont még elég józan volt ahhoz, hogy a részeg Louis elvegye az eszét. Bár talán nem jó házigazdához méltó, de kénytelen volt felcipelni a férfit a hálóba, ami akkora volt, mint az ő nappalija. Louis a normálisnál is követelőzőbb és irányításmániásabb volt részegen, de Harry egyetlen pillanatot sem bánt, mert még életében nem bántak ennyire jól vele.

- Örülök, hogy itt vagy velem - mondta Louis, amikor Harry már a mellkasán pihegett, és az ujjai végével cirógatta a hasát. - Örülök, hogy adtál egy esélyt.

- Louis… - horkant fel Harry, és még el is mosolyodott. - Nem igazán volt választásom. Fogalmam sincs, mi ez, de valami emberfeletti dolog vonz hozzád, és nem tudok nemet mondani. Pedig próbáltam küzdeni ellene.

- Add fel - vigyorodott el Louis is, és megpuszilta Harry homlokát. Hirtelen néztek egymásra, még az ajkuk sem vált el, amikor meghallották a kurjantásokat, tapsokat és kiabálást a nappaliból. - Boldog új évet, doktor úr!

Harry csak morgott egyet erre a megszólításra, és kicsit vadabbul kezdte falni Louis ajkait, miközben közéjük motyogott. - Neked is…

- Nem vagy éhes? Én mint a farkas - szólalt meg Louis, amikor Harry már a nyakát tisztelte meg a puha csókjaival. - Egy vízilovat is fel tudnék falni.

- És a kör bezárul…

- Hm?

- Louis Tomlinson megint a kaja miatt hisztizik - vigyorgott Harry, és kimászott az ágyból, hogy elkezdjen felöltözni. - Úgy fest, ezt nem csak a kivételes helyzet hozta. Menjünk, együnk valamit.

- Várj! - kapta el a karját Louis, amikor már a nadrágját gombolta be, aztán olyan komolyan nézett a szemébe, mint még soha. - Talán fokozatosan fogom csinálni, és időt kérek tőled, hogy teljesen önmagam legyek a falakon kívül is, de veled akarok lenni, Harry, oké? Teljesen komolyan.

- Teljesen komolyan - bólintott Harry is, és miután visszaöltöztek, összefűzött ujjakkal indultak el a konyha felé.