Sziasztok!

Úristen... Elhiszitek, hogy ezután már csak egy rész van vissza? Én nem.... Karácsooooony! :))) Na de most már remélem mindenki készen áll az ünnepekre. :)) 

Holnap mindenki kommentjére válaszolok! Vagy holnap után. Az utolsó rész után! Nagyon köszönöm, hogy írtok, és utálom magam, hogy még visszaírni sincs időm, mert a posztra is csak ideesem, mielőtt beájulnék az ágyamba... 

Puszi&Pacsi

A férfi minden pillanatot nagyon élvezett, amit Harry közelében tölthetett. Amikor éppen nem tudott bent üldögélni Louis szobájában, akkor is rá gondolt, és arra, hogy mi ez az egész. Korábban még nem érezte, hogy valakihez is ennyire közel akar maradni. Ennyire vágyik az érintésére. Minden pillanatban. Hogy azt gondolja, bárcsak otthon lennének, mert akkor órákig csak csókolná és simogatná. Ez nem Louis volt. Ő egészen addig tökéletesen megelégedett az egyszeri kalandokkal. Jól érezte magát bennük. Nem is vágyott többre. Azonban ahogy ott feküdt az ágyban, visszaemlékezve Harry ziháló alakjára, amikor a mosdóban estek egymásnak, vagy a rémült arcára, amikor rájött, hogy baj van, és Louis nincs jól, egyszerűen csak nem akart megválni Harrytől, miután minden módon a magáévá tette. Nem akarta, hogy búcsút intsenek egymásnak, és többet ne lássa. Viszont ezek a vágyak, ahogy kirajzolódott a fejében egy közös hálószoba, közös otthon gondolata, nyaralások, családi vacsorák, grillezések a hátsókertben, vagy épp a meccsek, amikor felinthet neki a lelátóra… mindent összekuszált a fejében. Még mindig félt. Nagyon tartott a csapattársai véleményétől, attól, mit fognak szólni az emberek, akik azokban a percekben imádták őt. Vagyis nem őt. A férfit, aki jól focizott, fiatal volt, lendületes, boldog, és gyönyörű modellekkel randizott. Csakhogy ez soha nem Louis volt. Ez egy csillogó kép volt arany keretben, de hazug. Louis pedig félt, hogy mi fog történni, ha ő maga töri össze. Próbált mérlegelni magában, hogy mit veszíthet, és hogy az a veszteség megéri-e, ha cserébe minden reggel Harry oldalán ébredhet. És amikor ezeknek a mérlegeléseknek a közepén járt, az is eszébe jutott, hogy mi van, ha Harry nem gondolja teljesen komolyan? Vagy ha mégis, de nem illenek össze, nem jönnek ki jól, és hamar szakítanak. Akkor mindent feltett egy lapra a semmiért. A kétségek alattomosan kúsztak a gondolataiba, és elkezdte negatívan látni az egész helyzetet. Ez persze csak addig tartott, amíg Harry nagy lendülettel beviharzott a szobájába, és leült a fotelba, kezébe véve a távirányítót, aztán az egyik megszokott csatornájukra kapcsolt. Louis pedig csak mosolygott.

- Alig várom, hogy végre elteljen ez a rohadt hétvége - morogta, Louis pedig a kezét nyújtotta felé. Harry egy kicsit közelebb húzta a fotelt Louis ágyához, és a matracra fektette a tenyerét, így cirógathatták egymás ujjait, mégis gyorsan elhúzhatta a kezét, ha valaki rájuk nyitna. Már késő volt, Louis-t meglátogatta az anyukája, hétvégén már ő is dolgozni fog, és ez valamiért nagyon kellemes érzéseket keltett Louis-ban. A legjobban mégis Harry jelenléte volt az, ami vihart kavart a lelkében, és bár korábban olyan rossz színben látott mindent, akkor, a doktor ujjaival játszva úgy érezte, övé az egész világ, ha övé lehet Harry. Mosolyognia kellett, ha belegondolt, honnan indultak. Hogy úgy érezte, tiszta szívből gyűlöli Harryt. Azokban a pillanatokban pedig, ha nem is lángoló szerelmet, de piszkosul erős vonzalmat, és mégis valamiféle szeretetet érzett. A mondás nyilvánvalóan igaz lehet, hogy a gyűlöletet és a szerelmet csak egy nagyon vékony hajszál választja el egymástól.

- Hogy néz ki a beosztásod a két ünnep között? - kérdezte Louis, Harry pedig csak egy sóhajjal hátrahajtotta a fejét.

- Hétfőtől nem dolgozom egészen hétvégéig.

- Ugye haza engedsz hétfőn? - kérdezte Louis, mert biztos volt benne, hogy nem bírna ki még egy nappal többet ezen a helyen. Főleg ha Harry sem lesz a közelben. - Lemondtam a holnapról, de a hétfőt engedned kell.

- Aggódom, főleg, hogy nem leszek itt, de…

- Ha annyira aggódsz, mi lenne, ha hazavinnéd a munkát? - nézett Harry szemeibe, aki csak összezavarodva bámult rá, mintha nem is értené, miről beszél.

- Mármint… - kezdte Harry, Louis viszont csak zavartan felnevetett, annyira kényelmetlennek érezte az egészet hirtelen.

- Csak egy ötlet volt, ha te is szabad leszel, én meg úgyis ágynyugalomra ítélve - magyarázta Louis, Harry arcán pedig egy kis mosoly jelent meg. - Nem erőszak.

- Nem, ez… jól hangzik - felelte a doktor, Louis pedig nyelt egy nagyot, mert már kezdett attól tartani, túl messzire ment. - Az, hogy hazavigyem a munkát.

- Ahogy te mondod, valamiért perverz doktorbácsisan hangzik - vigyorodott el Louis, Harry pedig hangosan felnevetett, aztán hátranézett, majd gyorsan Louis fölé hajolt, hogy megcsókolja. A férfi egyáltalán nem akarta elengedni a doktort, ezért megragadta a köpenye gallérját, és végignyalta Harry ajkait, amikor próbált eltávolodni. Ez egyértelműen elgyengítette, mert felsóhajtott, és már két kézzel tenyerelt Louis feje mellett, a férfi pedig pillanatokon belül csak Harry nyelvére tudott koncentrálni a szájában.

Miután elszakadtak egymástól, Harry pedig visszaült a fotelba, feltűnően szótlanná vált, az arca pedig még akkor is ki volt pirulva a korábbi csókoktól. A szemei szomorúnak tűntek.

- Mi a baj? - kérdezte Louis lágy hangon, Harry pedig azonnal felé kapta a tekintetét.

- Csak… utálom magam, hogy ekkorát hibáztam - ingatta a fejét, és Louis látta is, mennyire frusztrált volt emiatt. - Kurva nagy hiba volt, annyira sajnálom! Sokkal nagyobb baj is lehetett volna, és az az én…

- De nem lett - szakította félbe Louis, és Harry kezéért nyúlt. - Próbáld meg elengedni, és nem agyalni rajta, hogy mi lehetett volna, mert végül nem lett, megmentettél, minden rendben.

- Próbálom, de… nehéz elengedni - motyogta Harry, Louis pedig szomorkásan, de együttérzőn elmosolyodott. Tudta, hogy ez nagyon nehéz lehet Harrynek, és valahogy segíteni akart, de fogalma sem volt hogyan.

- Tudod… Az van, hogy a műtét óta még nem zuhanyoztam - szólalt meg Louis, mert nagyon szerette volna feloldani ezt a hangulatot, és kinek akart volna hazudni, vágyott Harry közelségére. - Mit mond, doktor úr, lehetséges egy óvatos zuhany? Persze, csak a doktor úr segítségével.

A megszólítást még meg is nyomta egy kicsit a mondat végén, és élvezettel nézte, ahogy Harry elpirult, szaporábban vette a levegőt, és még nyelt is egy nagyot, de nem mozdult. Louis viszont komolyan gondolta. Lassan, tényleg nagyon óvatosan elkezdett feltápászkodni, és Harry már csak akkor pattant fel, és ragadta karon, hogy segítsen neki, amikor Louis lábai már lelógtak az ágyról.

- Nem hiszem, hogy jó ötlet, ha bemegyek veled abba a fürdőszobába - mondta Harry olyan mély, szenvedéllyel átitatott hangon, hogy Louis vére már ennyitől is száguldozni kezdett az ereiben.

- Pontosan ezért akarom, hogy be gyere velem - válaszolta Louis, hasonlóan túlfűtött hangon. - Persze, ha nem orvosilag ellenzed. Mondjuk… abban az esetben is így lenne jobb. Hátha megszédülök, vagy ilyesmi.

- Jól csinálod - morogta Harry, és Louis nyakába temette az arcát, a férfi pedig felnyögött a hirtelen támadástól, de Harry erősen tartotta, és nagyon lassan, apró lépésekkel támogatta be őt a fürdőbe.

- Segítenél levenni a pizsim? - motyogta Harry fülébe, aztán végigcsókolta a nyakát, és beleharapott a doktor vállgödrébe. Harry ettől szinte azonnal elvesztette a fejét, és Louis máris a mosdókagylónak tolva találta magát. Harrynek annyira jó illata volt, Louis pedig majd megveszett tőle, miközben a doktor hajába markolva próbálta elhúzni őt magától, hogy a szájára tapadhasson. - Legszívesebben szétszednélek…

- Igen… - nyögött fel Harry, és fordított magukon, hagyva, hogy ezúttal Louis legyen, aki a csapnak szorítja őt. A férfi félresöpörte a doki köpenyét, és az alatta lévő kék műtős vászonfelső nyakát is, hogy megízlelhesse Harry bőrét. Közben a kezei már lejjebb jártak, a kék ing pereme alá simultak, de felszisszent, amikor Harry ruhája beleakadt a kanülbe a kézfején. Harry azonnal kijózanodott, és úgy nézett Louis-ra, mintha minimum rohamot kapott volna, pedig csak egy apró szisszenés volt. - Óvatosan. - Csak ennyit mondott, és újra a férfi ajkait kezdte falni. Louis ezután már csak egy kézzel munkálkodott, így sokkal nehezebb volt apránként lejjebb ügyeskednie Harry vászonnadrágját. Áldotta az eget, hogy gumis volt a dereka, de még mielőtt végre a doki lábai közé simulhatott volna a keze, Harry elkapta a csuklóját, és ő maga simította a sziklamerev erekciójára. Az érintéstől mindketten felnyögtek, de Louis nem állt meg ennyinél. Azonnal a pamutalsóba csúsztatta az ujjait, és finoman, de céltudatosan simogatta, masszírozta Harry merevedését.

- Gyere… - nyögte Harry, aztán nagy nehezen megfordult Louis-val, így a férfi újra a csapnak támaszkodott. - Ne mozogj sokat, lazulj el… Vigyázz a fejedre, kérlek…

Louis-nak itt még fogalma sem volt, mi fog történni, a következő másodpercekben pedig el is veszítette a kapcsolatát a külvilággal, mert Harry letérdelt előtte, és olyan nagyon vonzó, olyan istentelenül szexi volt a félig letolt nadrágjában, ahogy Louis lábait simogatta végig. Mintha kincseket tarthatna a kezében, úgy nézett a férfira, Louis pedig csak csodálta őt. Már az első alkalmukkor is olyan gyengéden, olyan szenvedéllyel ért a combjaihoz, és ezúttal is így volt. Végigcsókolta a térdétől a combjáig, és most végre nem csak játszott vele, nem húzta tovább az időt. Felhajtotta Louis hálóingjét, és egészen a bokájáig lehúzta a bokszerét. Louis akkor kapott lángra ebben a szenvedélyben, amikor Harry megnyalta az ajkait, aztán megfogta a merevedését, és apró puszikat hagyott mindenhol, mielőtt mélyen, egyre mélyebben a szájába vette őt. Muszáj volt becsuknia a szemeit, hátrahajtania a fejét, és csak élvezni azt, amit kapott, mert az maga volt a csoda. Harry húsos ajkai, te jó ég, annyira elképesztő érzés volt a farkán. Percekig képtelen volt másra, csak erősen kapaszkodni a mosdókagyló szélébe, és élvezni azt, amit kap.

- Fogalmad sincs, mennyire jó vagy… - sóhajtozott, és amikor már túl régóta volt túlságosan elképesztő érzés az, ahogy Harry masszírozta őt a nyelvével, megragadta a férfi köpenyének a gallérját, hogy felhúzza őt magához. - Érezni akarlak.

Harry csak felnyögött a kijelentést hallva, és szinte megkönnyebbülten sóhajtott, amikor Louis összefogta kettejük merevedését, és Harry nyálától és kettejük nedveitől síkosan hajszolta magukat a végtelenbe. Eszüket vesztve, magukból kivetkőzve ziháltak egymást ölelve, amikor egymás után elélveztek, és szinte reszkettek, amikor leszálltak a hófehér felhők közül.

- Megint összekentelek - nevetett fel halkan Louis, Harry viszont csak mosolygott rá, aztán újra megcsókolta. Mélyen. Szenvedélyesen. Louis már majdnem azt gondolta, szerelmesen.

Harry végül csak ledobta a köpenyét a fürdő padlójára, és segített megmosakodni Louisnak. Az infúzió, és a fején lévő kötés miatt nem tudott normálisan a zuhany alá állni, tényleg csak mosakodás volt, de jobban érezte magát utána, és sokkal kényelmesebben feküdt vissza az ágyába, ahova Harry szinte beemelte őt.

- Még soha nem voltam ennyire kiszolgáltatott… - ingatta a fejét, Harry viszont csak lehajolva adott egy csókot a szája szélére, és mosolyogva visszaült a fotelba.

- Egyszer, még gimi elsőben, eltört a lábam - kezdett bele Harry, Louis pedig mosolyogva, élvezettel hallgatta a történetet Harry gyerekkorából. - Járógipszet kaptam hat hétig, egészen a combomig. Szörnyű volt. Nem tudtam egyedül fürdeni, vagy lépcsőzni rendesen, ezért mindenben anya segített. Tudom, miről beszélsz.

- Hogy törted el? - kérdezte Louis, Harry pedig elhúzta a száját, és a falon villogó, de szinte némára halkított tévére nézett.

- Volt néhány srác az évfolyamunkban, akik mindig keménykedtek - kezdett bele, Louis arcáról pedig leolvadt a mosoly, mert egyáltalán nem tetszett neki az, amerre a történet haladt. - Az egyik tesiórán kötelet másztunk, és nem pont velem akartak kicseszni, de már nagyon magasan voltam, amikor az egyik meglökte a másikat, az pedig a kötelembe kapaszkodva próbált megállni alattam. Megijedtem, az egyensúlyomat is elvesztettem, és három métert zuhantam. Hatalmas reccsenés, és könnyek a fájdalomtól. Nagyjából ennyi maradt meg az elkövetkező órákból, mire végre rátették a gipszet a sürgősségin.

- Sajnálom, ez szörnyen hangzik - lehelte Louis, Harry viszont csak legyintett. Meg akart szólalni, de a szavába vágott a csipogója hangja, és mind a ketten mélyen egyetértettek abban, hogy hála az égnek, amiért nem tizenöt perccel korábban.

Rengeteget tépelődött ezekben a napokban. A péntek és az egész szombat is úgy telt, hogy amikor csak lehetősége volt rá, Louis szobájában volt, és csókolta, simogatta a férfit, beszélgetett vele. Mindenről. Annyi mindent megtudott róla, és minél jobban ismerte, annál jobban kedvelte. Az érzés, hogy mennyire etikátlan dolgot művelt a betegével, mégsem hagyta nyugodni. Esküt tett. Soha nem szabadott volna másképp érnie Louis-hoz, mint ami orvosilag indokolt, és mégis képtelen volt távol tartani magát a férfitól. Megint volt egy szabadnak ígérkező másfél órája, de ezúttal nem Louis szobája felé vette az irányt, hanem vett két hatalmas pohár kávét a kantinban, aztán megkereste Zaynt az egyik pihenőben. A másik doktor is kimerültnek tűnt, csak feküdt az ágyon és bámulta a plafont, amikor Harry belépett a helyiségbe.

- Na, az most nagyon jól fog jönni - ült fel, és már nyújtotta is a kezét a kávé felé.

- Hogy vagy? - kérdezte Harry, amint leült a barátja mellé, és mindketten kortyoltak egyet a feketéjükből. - Jutottatok már bármire is Gigivel?

- Elveteti - hajtotta le a fejét Zayn, Harry pedig valamiért nagyon együttérzett a férfival. Fogalma sem volt, honnan jöttek hirtelen azok az érzelmek, de borzasztóan sajnálta a doktort, mert láthatóan szenvedett. Fájt neki ez az egész. A hátára tette a kezét, mintegy támogatásképpen, Zayn pedig felsóhajtott. - Jobb lesz így, igaza van. Később még bármikor lehet családunk. Ez nem a megfelelő pillanat.

- Tényleg így gondolod?

- Igen - bólintott, és nem tűnt úgy, hogy hazudna. - Mindketten el vagyunk úszva a diákhitelben, nincs semmink, csak az az egyszobás bérlakás. Még a szakvizsgáink sincsenek meg… Így lesz a legjobb, csak ettől még szar.

- Sajnálom - motyogta Harry, és még simított kettőt Zayn vállán, mielőtt elhúzta a kezét.

- És veled mi van? - kérdezett vissza Zayn, Harry pedig nem tudta, mit kellene mondania. Mondja el őszintén, milyen szarba keverte magát? - Látom, hogy valami emészt. Ez nem csak a fáradtság? Még mindig a szerelmi bánat?

- Nem - rázta meg a fejét Harry, de aztán csak felsóhajtott. - Vagyis… Azt hiszem, nagyon elbasztam, és ha kiderül, mindent elveszíthetek.

- Jézusom, mit műveltél? - kérdezett vissza Zayn, a hangja pedig komoly volt, tényleg aggódott. - Úgy hallottam, Tomlinson műtétje végül sikeres volt, nem számít, hogy elbasztad előtte, Feedman bízik benned.

- Nem… ez valami más - motyogta Harry, és miközben ivott még egy kortyot a kávéjából, döntötte el, hogy elmond mindent Zaynnek. A férfi megbízott benne Gigivel és a babával kapcsolatban, tudta, hogy ő is bízhat Zaynben. - Azt hiszem, egy olyan klisés helyzetbe keveredtem, tudod. Amiről a legrosszabb ponyvaregények íródnak. Csináltam… dolgokat… Tomlinsonnal. A mosdóban. És eléggé élveztük mindketten.

- Micsoda? - visított fel Zayn, az arcán pedig egy hatalmas vigyor ült, ez egy kicsit azért megnyugtatta Harryt. - Azt hittem, ti ketten ki nem állhatjátok egymást.

- Hát… Most meg nem tudok másra gondolni, csak a gyönyörű lábaira, és hogy milyen hangon sóhajt fel, amikor közéjük nyúlok - vallotta be nagyon őszintén Harry, és csak várta, hogy mit fog reagálni erre a másik.

- Ez nagyon meredek - vigyorgott még mindig a doktor, és a fejét ingatta. - Meddig van bent?

- Hétfőn elmehet - válaszolta Harry, Zayn meg egyből meglökte a vállát a sajátjával.

- Akkor meg mi a bajod? - kérdezte, Harry pedig csak összeszűkített szemekkel nézett rá. - Nem tudom, mióta tart ez köztetek, de holnapig már csak sikerül titokban tartani. Ha pedig hazament végre, semmi sem tiltja tovább a románcotokat. Nem hiszem, hogy van értelme ennyire paráznod. Egy estét már csak kibírtok, hogy ne essetek egymásnak.

- Igazad van - felelte Harry halkan, és nem is tudott többet mondani, mert Zayn csipogója megszólalt, a férfi pedig a szemét forgatva nyomta ki, és kelt fel az ágyról.

- Ne aggódd túl, mindjárt holnap van - tette még a kezét Harry vállára. - Viszont erről a ti kis afférotokról még hallani akarok részletesebben. Azt hittem, sokkal unalmasabb vagy.

- Kapd be - mosolyodott el végre Harry is, és miután Zayn elsietett, elővette a telefonját. Már merülőben volt, de fel akarta hívni a nővérét, mert nem beszéltek karácsony óta.

Miközben a folyosókat szelte, és az öltöző felé tartott, hogy kivegye a szekrényéből a telefon töltőjét, folyamatosan Louis-n gondolkodott, meg Zayn szavain. A dokinak igaza volt abban, hogy másnaptól övék lehetne a világ, csakhogy most először gondolt bele abba, hogy vajon Louis is úgy szeretné-e ezt, mint ő. Hiszen a férfi maga mesélt neki arról, hogy a közössége, a barátai mennyire nem befogadóak, és mennyire tartózkodott tőle mindig is, hogy nyíltan vállalja magát. Harrynek nevetnie kellett a saját gondolatain, amikor az járt a fejében, hogy érte vajon félre dobna-e mindent, és végre őszinte, nyílt életet élne-e. Mindketten a harminc felé közeledtek, és eddig még senkiért nem tette meg ezt, miért pont Harry miatt változna meg az életszemlélete? Harrynek nem volt szüksége egy srácra, akivel óvatosnak kell lennie, akivel nem mehet étterembe, moziba, akármerre, mert nem elég, hogy rejtőzködik, még valamennyire híres is az országban. Harrynek egy férfira volt szüksége, aki végre felvállalja őt, akire támaszkodhat, akire társként tekinthet, és mindenben számíthatnak egymásra. Neki nem kellett a kaland, neki kapcsolat kellett. Végre egy őszinte, érett, felnőtt kapcsolat, amiben elengedhette magát, és nem kellett félnie semmitől. Már nem a középiskolában volt, nem volt szüksége a suli menő srácára, aki bár arra kéri, hogy titkolózzanak, de a szertárban annyira jól csókol, hogy ez sem zavarja őt. Igenis zavarta. Kinőtt már ezekből a hülyeségekből. Energiája sem volt rájuk.

Amikor az öltözőbe ért, már sokkal lehangoltabban hívta fel a testvérét, mint ahogy Zayn a szobában hagyta őt.

- Szia, öcsi, hogy vagy? - kérdezte egyből, Harry pedig leült a szekrénye előtti padra, és felsóhajtott. Hosszan mesélt az elmúlt napokról, hogy mennyire istentelenül kimerült, arról mekkorát hibázott egy beteggel, és végül arról is, hogy ez a beteg mellesleg… gyengéd érzéseket vált ki belőle.

- És most mi a terved? - kérdezte Gemma, Harrynek pedig fogalma sem volt. Félt.

- Nem tudom - válaszolta halkan, mert hallotta, hogy nyílt az ajtó, és valaki öltözködni kezdett, de aztán az ajtó újra nyikorgott, mintha az a valaki el is ment volna, ő pedig már nem is figyelt másra, csak Gemmára. - Nem akarok megint csalódni. Ez a srác… annyira csodálatos, de nem out. Nem kezdhetek megint olyannal, aki szégyell.

- Nem hinném, hogy szégyell téged - hallotta meg a nővére hangját a telefonban, de csak felhorkantott válaszul.

- Akkor magát szégyelli, az sem jobb - motyogta, és egy másodpercig mindketten csendben voltak. - Na mindegy, azt hiszem, a legjobb ha összeszedem magam, és hazamegyek. Alszom rá egyet, kipihenem magam, és nem tudom… Meglátjuk.

- Szerintem is az a legjobb, ha rápihensz - válaszolta Gemma. - Ki vagy merülve, frusztrált vagy, hallom. Aludj egy nagyot úgy, hogy nem kapcsolsz ébresztőt, és ha felébredtél, gondold át megint.

- Oké - mondta Harry, és a töltőt a kezébe véve felkelt a padról, aztán becsukta a szekrénye ajtaját. - Amíg nem dolgozom, szerintem hazaugrom. Hamarosan találkozunk!

- Vigyázz magadra! - köszönt el tőle Gemma is, és Harry a telefon kijelzőjén szembesült azzal, hogy lejárt a munkaideje. Ennyi volt az őrült karácsonyi hajrá, és most már hazamehetett. Gyorsan magára vette a civil ruháit, a másodszor is alaposan összekent kórházi egyenruháját pedig a hátizsákjába gyömöszölte, és a kijárat felé indult. A szomszédos szekrénysorok mellett elhaladva viszont sikeresen Dean önelégülten vigyorgó képével találta szembe magát. A legutolsó dolog volt, amire vágyott. Csak el akart húzni innen, és aludni, semmi több.

- Hamar túltetted magad rajtunk, Hazzus - döntötte egy kicsit oldalra a fejét Dean, Harry pedig már tudta, hogy valószínűleg az egész beszélgetést hallotta. - Ezért kellett annyira sírni?

- Menj a picsába…

- Shh… shshhh… - lépett közelebb Dean, teljesen elvágva Harry útját, és megragadva a kabátja szélét, a szekrényeknek szorította őt. Nem volt sokkal erősebb vagy izmosabb Harrynél, de a férfit annyira meglepte Dean mozdulata, hogy képtelen volt védekezni. - Nagyon feszültnek tűnsz, és úgy hallottam, nincs minden rendben abban a paradicsomban - motyogta, és Harry teljesen ledermedt, amikor Dean a nyakára szorította az ajkait, és egy forró, lágy csókot hagyott rajta. Régen ezt imádta volna, abban a pillanatban viszont felidegesítette, és ellökte magától a férfit, de Dean újra a szekrénynek szorítva a szájára suttogott. - Talán hibáztam. Olyan odaadó voltál mindig. Annyira szerelmes. Jobban meg kellene becsülnöm. - Aztán amikor megpróbálta megcsókolni őt, Harry nem gondolkodott tovább. Ösztönből verte be Dean orrát, amiből szinte azonnal ömleni kezdett a vér, a férfi ellépett tőle, és hangosan káromkodva szorította a kezeit az arca elé. Harry nem tudta, mit csináljon, ezért végül semmit sem csinált. Kiszaladt az öltözőből, a nővérpultnál még aláírt néhány papírt, meghagyta a holnapi beosztott orvosoknak, hogy hazaengedhetik Louis-t, ő pedig a főbejárat felé indult, hogy végre hazamenjen. Már a liftben állt, és nem volt sok vissza, hogy kiszállhasson, amikor egy szörnyű érzés fogta el Louis miatt. Próbált nem tudomást venni róla, és sietős léptekkel kimenni a parkolóba, aztán megkeresni a kocsiját. Már a volán mögött ült, beindította az autót, és a rádió is halkan szólt az kocsi békés csendjében, de képtelen volt elindulni. Csak arra tudott gondolni, hogy mit művel? Másnap Louis elhagyja a kórházat, ő pedig még csak el sem köszönt tőle. Egy igazi utolsó csókot sem kapott, amire majd mindig emlékezhet, ha a dolgok végül nem úgy sülnének el… Ezek a szentimentális gondolatok megint egy kicsit kijózanították, azt az üzenetet küldve a szívébe, hogy ne képzeljen bele többet, mint ami. Louis nem ígért neki semmit, és egyáltalán nem biztos, hogy számított neki ez az egész. Hogy annyit számított neki, mint Harrynek. Azokban a pillanatokban, ahogy a kocsiban ült, Dean faszkodása miatt feldúltan, tele kételyekkel, kimerülten, tudta, hogy nem mehet vissza még csak elköszönni sem. Megvolt nekik egymás telefonszáma, és úgy volt vele, ha Louis is úgy akarja, majd beszélnek erről a dologról. Róluk. Arról, hogy mit műveltek, és hogy talán, csak talán, mit fognak művelni később.

Harry döntött, elővette a telefonját, és írt egy üzenetet Louis-nak.

Harry: Ne haragudj, de volt egy kis kavarodás… Nem tudtam már visszamenni a szobádba. Indulok haza. Később beszélünk.

Nem akarta megvárni a választ, de Louis szinte azonnal gépelni kezdett, és képtelen volt ignorálni a férfit.

Louis: Remélem semmi komoly. Vezess óvatosan, és aludj jól! Írj, ha van időd. ❤️

Harry lelke pedig azonnal megtelt melegséggel, és egy idétlen vigyor ült ki az arcára, amikor meglátta azt a szivecskét. Megint. Képtelen volt rá. Tudta, hogy talán ezzel a cselekedettel, ezzel, hogy lehetetlennek bizonyul egyszerűen nem tudomást venni Louis-ról, talán újra arra kárhoztatja magát, hogy valaki darabokra törje, de akkor sem tudott mit tenni. Nem tudta kitörölni őt a fejéből, és azt mondani, nem érdekli tovább, ezért csak azonnal tárcsázta őt, kihangosítóra tette és várt, miközben kikanyarodott a kórház parkolójából.

- Semmi komoly - szólalt meg egyből, amikor Louis felvette. - Dean megint kikezdett, és ezért eltörtem az orrát. Jobbnak láttam gyorsan lelépni.

- Mi?! - hördült fel Louis, Harry pedig csak felnevetett. - Látom veled nem szabad ujjat húzni.

- Semmiképp - ingatta a fejét Harry, pedig tudta, hogy nem látja senki.

- Mi a terved otthon? - kérdezte Louis, és a hangján hallotta, hogy biztosan mosolygott.

- Kikapcsolom a telefonom, bezárok minden ajtót és ablakot, aztán aludni fogok - válaszolta Harry, és halálosan komolyan is gondolta. Simán el tudta képzelni, hogy végigaludjon két napot anélkül, hogy a vécézésen kívül ki kelljen kelni az ágyból, és tervben is volt, hogy megpróbálja.

A két férfi egészen addig beszélgetett telefonon, amíg Harry haza nem ért, és már csak akkor tette le, a sokadik suttogós jó éjszakát kívánva egymásnak, amikor az ágyában feküdt a sötétben. Még a zuhannyal sem foglalkozott. Semmi nem érdekelte, csak aludni akart végre, ezért tényleg kikapcsolta a telefonját, hogy senki se zavarhassa, és három másodpercnél több nem is kellett neki, máris mélyen aludt.