Sziasztok! 

Megkésve bár de törve nem... Most jutottam ide, most is csak szaladva a szünetemben, remélem még mindenkit ébren találok, senki nem ment csalódással aludni. Ez megint egy fordulópont volt, valami fontossal, kíváncsiak vagyunk a véleményetekre, szerintetek mi lesz ebből? 

Puszi&Pacsi

H&S

Ahhoz képest, hogy Harry eleinte alig mozdult ki valahová egyedül, hatalmas volt a változás, amikor két hete elkezdett dolgozni a nagynénémnél. Jót tett neki a változás. Láttam rajta, hogy nem bírja a bezártságot, amikor majdnem egész nap a lakásban vagy a kis kertben ült, mert a ritka alkalmakkor, amikor egyedül kimerészkedett az emberek közé, attól tartott, hogy lebukik. Szinte már mániákusan igyekezett beilleszkedni a társadalomba, és összetörte a szívem, amikor láttam, hogy mennyire erősen próbálkozik. Tudtam, hogy miattam teszi, és egyszerre imádtam, meg sajnáltam is ezért. De amióta a nagynénémnél, Debbynél dolgozik, csupa pozitív változást látok rajta. Sokkal többet mosolyog, nyugodtabban alszik éjszakánként, és nem kell annyira visszafognia magát, ha mi ketten ágyba bújunk. Igaz, a nappalim lassan egy dzsungelre hajaz, és a kis kertet hamarosan egy miniatűr erdőnek nevezhetjük, de én imádom. Talán lassan a mókusok is megjelennek az ágak között.

Délutánonként általában elmegyek Harryért, és együtt indulunk haza, de most az utolsó vendégem lemondta az időpontot betegség miatt, ezért arra készülök, hogy elindulok a boltba bevásárolni, és főzök kettőnknek valami finom vacsorát. Éppen az ajtót zárom, amikor Zayn jelenik meg nagy hévvel a semmiből.

- Carl most ráér. Menjünk! - adja ki az utasítást, de mikor legyökerezek a kis stúdió előtt, és várom a magyarázatot, végre lelassít és vesz egy mély levegőt.

- Carl, az exem bátyja. Most meg tudnád beszélni vele Harry papírjait.

Egy hete volt egy hosszú beszélgetésem Zaynnel, miközben a festékeket szelektáltuk, és összeállítottunk egy rendelést. Meséltem neki arról, hogy Harrynek nincsenek papírjai, mert amióta az eszét tudja, az erdőben élt egy faházban, elzárva a civilizációtól. Nem hinném, hogy láttam már ennyire elcsodálkozni Zaynt, és még csak a gondosan átszűrt információkat közöltem vele, hogy mégis legyen fogalma, Harry miért nézett olyan furcsán, amikor átmentünk hozzá videojátékozni. Ezzel sok kellemetlen pillanatot megspóroltam Harrynek, de Zayn azóta is ezen a témán van fennakadva, és életcéljává vált papírokat szerezni Harrynek, hogy bátrabban utazgathassunk a városba. Igaza van, tudom jól, hogy szükségünk lesz az iratokra, ha Harry sokáig velem marad. És remélem, hogy így lesz.

- Haza akartam menni vacsorát főzni – panaszkodom Zaynnek, miközben a kocsi felé indulunk. - Mi lenne, ha inkább holnap találkoznánk vele? Déltől van egy kis szabadidőm…

- Carl nagyon elfoglalt ember – csóválja a fejét Zayn azonnal tiltakozóan. - Akkor kell mennünk, amikor ráér. Megtisztelve érezhetjük magunkat, hogy szakít ránk egy kicsit a szabadidejéből.

Összehúzott szemöldökkel állok meg a kocsim mellett. Valamiért nagyon nem szimpatikus nekem ez a férfi.

- Valami maffiavezérrel szerveztél nekem találkozót? - kérdezem gyanakodva.

- Papírokat hamisít. Szerinted egy középkorú, unalmas családapáról van szó? - mutat rá Zayn. Igaza van, mert én hülye, még át sem gondoltam ezt az egészet. Tényleg egy bűnözővel készülök üzletelni?

- Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet – vallom be. Közben persze ott ül a kisördög a vállamon, és azt suttogja, hogy nem lehetek ennyire gyáva. Harry megérdemli, hogy teljes jogú emberként élhessen a világunkban, még akkor is, ha ezért magával, a sátánnal kell egyezkednem.

- Hamis papírokat szerezni valakinek kurvára nem jó ötlet – lök meg Zayn csipkelődve. - De mi baj lehet? Odaadod neki az e hónapi kereseted, és Harry szabad, mint a madár.

- Nagyon remélem, hogy úgy lesz, ahogy mondod – dünnyögöm magamban, miközben mindketten beszállunk a kocsimba. - Rendben, mondd az utat.

- Akkor le kéne lőjelek – nevet Zayn, de én nem vagyok ennyire mókás kedvemben. - Na jó, a legjobb haverommal azért kivételt tehetek.

A kora délutáni forgalom nem túl nagy a városban, és így nagyjából egy fél óra alatt a találkozó helyére érünk. Nem állíthatom, hogy nem dobog a szívem gyorsabban, mint általában, és amikor kiszállunk a kocsiból, még egy mély lélegzetet is kell vennem, hogy megnyugodjak kicsit. Pedig nem a város szélén vagyunk, egy régi raktárépületben, hanem egy olasz étterem előtt, ahol nyüzsögnek az emberek. Nagyszerű. Akkor ma talán mégsem fognak lepuffantani. Amikor belépünk az étterembe, már látom, hogy ez nem akármilyen olasz kajálda. A bársony vörös tapéta, az arany berakásos csillárok, és a jól öltözött üzletemberek között kicsit furcsán érzem magam a farmeromban és a kapucnis felsőmben. Elveszve nézek Zaynre, aki azonnal előre megy és mutatja nekem az utat. Egyértelmű, hogy már régebben is járt itt, és teljesen otthonosan mozog.

- Carlé a hely? - kérdezem tőle, miután odaint az egyik pincérnek.

- Igen, ő vásárolta meg és újította fel néhány éve. Képzeld, még azt is felajánlotta, hogy dolgozzak itt – meséli Zayn nevetve. - El tudnál képzelni minden nap öltönyben?

Kétkedve sandítok rá oldalra, és egyetértek, hogy ez meglehetősen meredek ötlet volt. Nem is az öltöny miatt, hanem inkább azért, mert Zayn nem tudott volna lakatot tenni a nagy szájára, amin sokszor kicsúszik egy-egy szitokszó. Ráadásul a kényes, gazdag dámákat is előszeretettel parodizálja ki, abból pedig bőven akad itt, ha körbenézek, szóval biztosan teljes kudarc lett volna alkalmazni őt, mint felszolgáló.

- Ezek szerint ti ketten puszipajtások vagytok? - kérdezem, amikor megtorpan egy ajtó előtt a konyha melletti folyosón.

- Így is mondhatjuk – kacsint rám Zayn, aztán határozottan bekopog a nagy tölgyfa ajtón. Nem biztos, hogy akarok róla tudni, ha mindenféle kétes üzletbe keveredett ezzel a fickóval, de talán mégis jobb lenne felkészültnek lennem, ezért eldöntöm magamban, hogy a hazafelé úton jobban kifaggatom.

Odabentről egy férfihang szól ki, hogy mehetünk. Amikor Zayn kinyitja az ajtót, és megpillantom az íróasztal mögött ülő férfit, kicsit meglepődök. Nem erre a látványra számítottam. Carl karját végig tetoválások borítják, csak sokkal sűrűbben, mint az enyémet vagy Zaynét. Nagy, barna szemei vannak, és látszik, hogy sokat jár konditerembe, de nem egy kigyúrt állat. Egy baseball sapkát visel szakadt, bő farmerrel, és a falon egy gördeszka lóg. Ha mi nem illettünk bele az étterem képébe, akkor maga a tulajdonos éppen az ellentéte volt az odakint ülő vendégeknek. Carl feláll, hogy kezet fogjunk.

- Biztosan te vagy Louis, Zayn barátja – jegyzi meg, és közben tüzetesen néz, olyannyira, hogy szinte már zavaró tartani vele a szemkontaktust. Nem érzem magam fenyegetve, mégis feszélyez a pillantása.

- Igen, örülök, hogy megismerhettelek – bólintok, miközben elhúzom a kezem és leejtem az oldalam mellé.

- Elmeséled nekem, egészen pontosan miben lehetek a segítségedre?

- Persze – bólintok, és Zaynnel leülünk az íróasztallal szemben lerakott fotelekbe. - A páromnak papírokra lenne szüksége – térek azonnal a lényegre. Minél hamarabb túl vagyunk ezen, annál jobb.

- Ő most miért nincs itt? - faggatózik Carl, és az asztalra könyököl, hogy aztán az álla előtt összefonja az ujjait.

- Harryt nem akarom belekeverni – felelem azonnal.

Carl szemöldöke a homloka közepére szalad, mintha valami furcsaságot mondtam volna.

- Harrynek hívják? Meleg vagy?

Zavartan nézek le az ölembe és kezdem piszkálgatni a körömágyam.

- Számít ez? - kérdezek vissza védekezésszerűen, amivel annyit érek el, hogy Carl kuncogni kezd, és jelentőségteljesen néz Zaynre.

- Carl is meleg – böki ki a haverom, és ő is vigyorog. Úgy érzem, valami belsős poén ez kettejük között, amiből mintha én ki lennék zárva.

- Nem tudod nem belekeverni ebbe Harryt, elvégre az ő iratairól van szó. De ne aggódj – emeli fel a kezét Carl, amikor közbe akarok szólni. - Mindig alapos munkát végzek. A papírok teljesen hitelesnek fognak tűnni.

- Rendben – bólintok rá, mert nincs sok választásom. Nem ismerek más okirat hamisítót, és ami a legnagyobb baj, hogy Zayn sem.

- Szükségem lesz egy fényképre. Hány éves ez a Harry?

Egy pillanatra lefagyok, mert az a helyzet, hogy fogalmam sincs. A tündérek máshogy számolják az évek múlását, és erről sosem beszélgettünk még Harryvel. Talán ő sem tudja pontosan, mikor született.

- Huszonkettő – mondom ki végül bizonytalanul, mert talán olyan idősnek tudom elképzelni az arca alapján.

- Nem baj, ha nem tudod pontosan, a lényeg, hogy nagyjából helytálló legyen a születési dátuma a papírokon – magyarázza Carl, miközben elégedetten hátradől a székben. - Oké. Most, hogy ezt megbeszéltük, ideje rátérni a fizetségre.

Izgatottan húzom ki magam ültömben, és aztán várom, hogy bökje ki, mennyit kell fizetnem. Felkészültem arra, hogy akár az összes eddigi megtakarításom bánni fogja, de arra nem, amit ezután mond:

- Menő üzletember vagyok – kezdi lassan. - Van egy jól működő éttermem, néhány ingatlanom befektetésként, plusz valamennyire még mindig az alvilág tagja vagyok. Nekik köszönhetem, hogy meg tudtam venni ezt az éttermet, szóval nem akarok hátat fordítani a múltamnak. - Alig pislogok, miközben hallgatom őt, mert érzem, hogy a lényeg még ezután következik. - Nincs szükségem pénzre, sokkal inkább emberekre, akikben megbízhatok. - Miért érzem azt, hogy nekem nem a felszolgáló állást akarja felajánlani? - Kell valaki, aki kiszállítja a füvet a dílereimhez. Mondjuk év végéig. Ezzel le is róhatod a tartozásod – jelenti ki, mintha csak arról beszélnénk, hogy jövőhéten kezdek egy könyvelő irodában. Kiszárad a torkom, ezért meg kell köszörülnöm, de mégsem tudom, mit mondhatnék. Segélykérően nézek Zaynre, aki csak megvonja a vállát.

- Nem olyan nagy dolog, én is csináltam már – próbál nyugtatgatni.

- Ez nem olyan szintű szabálysértés, mint mikor hétvégente elszívok egy jointot! - förmedek rá, ezzel újra jókedvre derítve Carlt.

- Nem, Louis, ez valóban nem olyan. Itt nem szívsz semmit, csak ha elkapnak a rendőrök. - Elégedetlenül nézek rá, ő pedig kihívóan pillant vissza rám. - Meg tudod csinálni – mondja nekem szinte szuggerálva.

- Egy nagy lófaszt! Inkább pénzzel fizetnék – mondom dühösen. Minden félelmem eltűnik ezzel a férfival kapcsolatban, és végre le akarom rendezni ezt az egészet, nem pedig három hónapig fuvarozni a marihuánát.

- Hatalmas szerencséd, hogy nem másfajta fizetséget kértem – jegyzi meg Carl, és olyan szívesen letörölném az arcáról azt az önelégült vigyort. - Kellenek a papírok, vagy nem?

Tudom, hogy hiába dúlok, fúlok, semmi más lehetőségem nincs, hogy iratokat szerezzek Harrynek, ahogy abban is biztos vagyok, hogy sosem tudhatja meg, hogyan szereztem neki. Baromira szégyellném magam előtte, pedig még rá sem bólintottam az ajánlatra. De rá fogok.

- Oké, három hónap, semmivel sem több. Utána felejtsd el, hogy létezem – mondom a szemébe, teljesen az asztal felé hajolva.

- Ez utóbbi szinte lehetetlen kérés – kacsint rám, mire csak a szemeimet forgatom, és felállok a helyemről.

- Mikor lesz kész?

- Jövőhét – jelenti ki tárgyilagosan. - Ha megadod a számod, felhívlak.

Lediktálom neki, és aztán elindulunk kifelé Zaynnel. Egy perccel sem akarok ott több időt eltölteni, mint ami nagyon szükséges.

- El sem hiszem, hogy mire bólintottam rá – mondom kétségbeesetten, amikor beszállunk a kocsiba, miután elszívtunk egy cigit. A homlokom a kormányra hajtom. Azt hiszem, itt az ideje, hogy átgondoljam az egész életem.

- Nem lesz semmi baj – lapogatja meg a hátam Zayn. - Carl megbízható.

- Egy bűnözőről beszélünk, aki baromi irritáló – mondom már szinte sírós hangon. - Egyáltalán… egyáltalán miért vannak neked ilyen ismerőseid?

- Mondtam már, ő Kristyn testvére. Így hozta a sors. De ne rágódj ezen annyit. Inkább gondolj arra, hogy Harry milyen boldog lesz, ha elviszed ide-oda, és megmutatod neki az országot. Esetleg Európát. Még Párizsba is elutazhattok.

Zayn próbál felvidítani, és az a helyzet, hogy valamennyire sikerül is neki. Még mindig nem találtam kellemesebb elfoglaltságot annál, hogy boldoggá tegyem Harryt, és minél többet lássam mosolyogni.

Hazaúton felveszem Harryt, és végül közösen megyünk el vásárolni a vacsorához. Töltött gombafejeket készítünk jázminrizzsel, és miközben készül a vacsora, arról kérdezem, milyen volt a kertészetben.

- Imádom, Lou! - lelkendezik, miközben beledugja az ujját a kis tálba és megkóstolja a tölteléket. - Sokkal jobban tudom itthon is kontrollálni az energiámat, és jó érzés, hogy segíthetek a növényeknek. Némelyik annyira szomorú és erőtlen. Vannak, amik nagyon messziről kerültek ide, és nehezen viselik az itteni klímát. Mégis miért kell olyan növényeket idehozni, amik nem ide tartoznak? - kérdezi Harry összezavarodva. Mivel nem tudok szabadulni a serpenyő mellől, ha nem akarom odaégetni a vacsoránkat, inkább a derekánál fogva magam mellé húzom és megcsókolom az ajkai szélét.

- Azért, mert biztosan nagyon szépek, és az emberek mindig arra vágynak a legjobban, ami nehezen elérhető – próbálom neki megmagyarázni.

- Pont így éreztem magam én is a kapcsolatunk elején – esik gondolkodóba Harry. - De igazad van. Ha belegondolok, te nem tartozol egy tündér mellé… én pedig nem tartozom ide.

- Azért elég jól akklimatizálódtunk már – felelem nevetve, aztán gyorsan hozzáteszem: - Az akklimatizálódás röviden beilleszkedést jelent.

- Mint az orchideáknál – bólint rá Harry. - Penelope szerint az esőerdőkből származnak, de a lakásokban is jól eléldegélnek.

- Penelope? - kérdezek rá mosolyogva. - Ezek szerint máris szereztél barátot?

- Kedves lány, és nagyon segítőkész, már az elejétől fogva. Nem csodálkozik azon, hogy butaságokat kérdezek – teszi hozzá szemlesütve.

- Semmi baj azzal, ha kérdezel – nyugtatom meg, miközben kiszedem a gombákat a serpenyőből. - Megteríted az asztalt, amíg leszűröm a rizst?

- Persze – bólint rá Harry, és azonnal munkához lát. A szemem sarkából figyelem őt, ahogy gondosan elrendezi a tányérokat, az evőeszközöket, és csak akkor tekinti késznek, amikor minden úgy áll, ahogy szeretné. Érte megéri áldozatokat hozni – állapítom meg újra magamban, és már sokkal kevésbé vagyok ideges amiatt, amit elvállaltam.

Vacsora után leülünk filmet nézni, és Harry tíz perc után elalszik a vállamra dőlve. Tudom, hogy mennyire fárasztó neki a munka a kertészetben, mert ott nem tud ledőlni egy kis időre, hogy pihenjen és újra feltöltődjön, de azt is tudom, hogy mennyire szüksége van arra, hogy leadjon az energiájából. Kikapcsolom a tévét és ásítok egyet, amikor megszólal a telefonom. Bosszankodva kapok utána, mert Harry természetesen felébred a hangra, de miután felkelek, elnyúlik a kanapén. Ismeretlen számról hívnak, és amikor rájövök, ki lehet az, inkább a kert felé veszem az irányt.

- Haló?

- Jó estét, Louis – hallom meg Carl vidám hangját a vonal túloldaláról. - Ha minden a tervek szerint alakul, már hétfőn délután megkaphatod Harry papírjait.

- Ez jó hír – felelem érzelemmentes hangon, mert valójában semmi kedvem így este trécselni vele. Reménykedem, hogy ezzel lezártnak tekinti a beszélgetést, de tévednem kell.

- Harry szerencsés, hogy ezt megteszed érte.

- Gondolom – motyogom, mielőtt kiveszek egy cigit és az öngyújtót a pulcsim zsebéből, és közben a nappaliban alvó szerelmem felé pillantok. - Csak remélhetem, hogy megbízhatok benned.

Carl halkan elneveti magát, aztán egy furcsa csattanást hallok, majd valami suhogó hangot.

- Nem mondod, hogy gördeszkával közlekedsz ahelyett, hogy valami irtó menő kocsiban ülnél! - mondom neki felháborodva.

- Pedig így van. Szép ilyenkor este a város. Sokkal jobban ki tudom élvezni, mintha vezetnék. És mellesleg… nem mindennapi álca.

- Ebben igazat kell adnom – felelem egyetértően, mert Carl stílusa tökéletesen leplezi, mekkora fejes is valójában.

A nappali felé nézek, mert már nagyon szeretnék bemenni Harryhez, főleg amikor látom, hogy már ébredezik.

- További jó deszkázást. Most le kell raknom.

- Hétfőn délután találkozunk az étteremben, és mindent megbeszélünk.

Nem örülök neki, mert pontosan tudom, mit ért a minden alatt, de felesleges lenne tiltakoznom.

- Oké, ott leszek – válaszolom neki, aztán bontom is a vonalat. Gyorsan eloltom a cigimet és bemegyek a nappaliba, ahol Harry immáron a kanapén ülve próbálja kitörölni a szeméből az álmosságot.

- Sokat aludtam? - kérdezi álmos hangon.

- Nem, alig húsz percet. De fáradtnak tűnsz még mindig. Nekem semmi kifogásom az ellen, hogy felmenjünk a szobába, és hamar elmenjünk aludni – ajánlom, és közben lehuppanok mellé, hogy magamhoz húzzam, mert máris hiányzik az illata és a teste melege.

- Szerinted mi lehet anyáékkal? - kérdezi halkan.

Ez az első alkalom, hogy úgy érzem, Harrynek honvágya van, és hiányoznak a szerettei. Csodálkoztam is, hogy ez nem jött elő hamarabb, hiszen egész életében az erdőben, egészen pontosan a tündérfaluban élt a tündérek között, és azon kívül nem ismert semmi mást.

- Biztosan jól vannak a faluban. Ott nem eshet bántódásuk, és még a koboldoktól sem kell tartaniuk.

- Anya valószínűleg minden nap kijár a fámhoz. Úgy sajnálom, hogy nem tudom neki megüzenni, hogy jól vagyok – szomorodik el Harry hangja. - Ha ők is használnának mobiltelefont, mint ti, akkor minden sokkal-sokkal egyszerűbb lenne.

Nyugtatóan simogatom Harry vállát, és a gondolataimba mélyedek. Szeretném neki megkönnyíteni ezt a helyzetet. A fenébe! Még a csillagokat is lehoznám neki az égről, és akkor eszembe jut valami.

- Miért nem üzensz Anne-nek egy madárral? Olyan lenne, mint a Twitter – teszem hozzá nevetve.

Harry elgondolkozva mered rám, aztán lassan elmosolyodik.

- Hogy ez miért nem jutott eszembe! - csap a térdére fellelkesülve. - A madarak most még alszanak, de holnap reggel ez lesz az első dolgom – jelenti ki vidáman, aztán édesen megcsókol. Elveszi a tőlem kapott mobiltelefont a dohányzóasztalról, aztán megnyitja a fotógalériát, és számtalan képet mutat az orchideákról. Közben megállás nélkül cseveg a színükről, arról, hogyan érzik magukat itt, és hogy mire vágynak a legjobban. Amikor megkapta a telefont, előbb tanult meg fényképezni, mint hívást kezdeményezni, és már meg is jegyeztem neki, hogy nagyon szépen megkomponált képeket készít, már amennyire én értek hozzá. Néhány napja elkezdett ismerkedni a számítógéppel is, és a Photoshop funkciói teljesen lenyűgözték, amikor egy tetoválássablont készítettem. Eldöntöttem, hogy megtanítom majd használni. Harry kócos hajjal a konyhába indul, hogy töltsön magának egy pohár vizet.

- Holnap este felvarrjuk rád azt a hajót? - kiáltok utána, amikor eszembe jut, hogy így beszéltük meg még a hét elején.

- Igen, az nagyon jó lenne. Már valahogy akkor magaménak éreztem, amikor először megláttam a vázlataid között – feleli visszatérve a nappaliba, miközben felnyújtózik a plafon felé. Ahogy a hasáról felhúzódik a póló, önkéntelenül megnyalom a szám, és azt próbálom kitalálni, vajon mennyire álmos?

- Nagyszerű, akkor holnap – bólintok rá, de fejben már teljesen máshol járok. - Megmutatnád ma este a sajátjaidat? Tudod, csak hogy be tudjuk lőni a hajó helyét – teszem hozzá évődve. Harry megérti, mire megy ki a játék, és édesen oldalra billenti a fejét. Egyre jobban belejön a flörtölésbe, és már tudatosan csinálja ő is.

- Menjünk fel a hálóba. A bemutató után biztosan el fogok aludni – suttogja szexi, mély hangon, én pedig úgy követem fel, a lépcsőn, mint egy hűséges kiskutya.