Sziasztok... 

Nos, ezzel túl leszünk a legnehezebb, legdurvább fejezeten az egész történetben. Eskü!! Most viszont... hát nem tudom, mit mondhatnék. Inkább beszéljetek ti! Kérlek, mondjátok el, mit gondoltok erről, mert hát tudjuk, hogy a showbusiness mocskos világ, és ez még nem is olyan durva, ha mélyen belegondolunk. Hagyjatok nyomot!

Puszi&Pacsi

Persze az, hogy eldöntöttem, elengedem Harryt, csak elhatározásnak volt egyszerű. Talán anya az egyetlen ember, aki jobban hiányzik nála. Pedig sok veszteség ért már életemben, rengeteg szarral küzdöttem meg, viszont Harry hiánya az oldalamról... napokig egyenesen a kanapém párnái közé száműzött, és nem vágyom másra, csak hogy alkohollal enyhítsem az egészet. Otthon így is volt. Most viszont nem tehetem. Holnap reggel lesz a tárgyalás, én pedig haldoklom az időeltolódás okozta kellemetlenségektől. Éjjel érkeztünk Los Angelesbe Simonnal és azzal a fapofa Foley-val. Elkísért Zack is, hiába mondtam neki, hogy nyugodtan maradjon otthon, ahogy Matt is. Őt könnyen rá tudtam venni, de Zack hallani sem akart róla. Mostanában sokszor viselkedik furcsán, vagy éppen eltűnik napokra, és semmit sem tudok róla. De aztán, amikor összefutunk, minden olyan, mint régen volt, ezért csak vállat rántok.

Nyomott vagyok, fáradt, kialvatlan, és Harry is hiányzik, de az egész napot Noellel tölthetem, ami lényegesen több életkedvet tölt belém. Izgatottan ugrok autóba, amikor Linette hív, hogy elkészültek, és találkozzunk Malibun, ott felvehetem Noelt, mert neki még dolga van. Ezekben a délelőtti órákban eszeveszett a los angelesi forgalom, és már a balkormányos autóktól is elszoktam, így egy fokkal óvatosabb is vagyok. Majdnem egy óra, mire kikeveredek Santa Monicáról, és sikerül elérnem Malibura. Soha nem tudnék ebben a városban élni, mindenki az agyamra megy.

Linette már türelmetlenül vár, és egyből kiugrik a kocsijából, hogy kiszedje Noelt is, aztán gyorsan áttegyem a gyerekülést, és a babakocsit is az én bérelt autómba, ő pedig leléphessen. Semmi sem változott. Még mindig ő áll az első helyen a saját életében. Minden bizalmam és reményem Foley kezében van, mert megszakad a szívem Noelért, ha egy ilyen anya mellett kell felnőnie.

- Mikor akarod visszahozni? - néz rám, amikor már a kezemben van a kicsi. Hatalmasat nőtt az eltelt hónapok alatt, és úgy vigyorog rám, mintha én lennék a napja fénypontja. Azt hiszem, minden szart leszámítva, ami körülvesz és lehúz, mégis én lennék a legboldogabb a földön, ha ennek a kishavernak én adnám a boldogságot, ami most az arcán ül. - Késő estig dolgozom, ezért a dada fog érte jönni. Anyám se ér rá.

- De kár, pedig már úgy hiányzik a banya - jegyzem meg, Linette pedig vet rám egy nagyon haragos pillantást. - Nálam aludhat, nem akarom a dadának adni, ha nem vagy otthon. Holnap reggel elviszem magammal a bírósághoz. Ott is felveheti, aki a tárgyalás alatt vigyázni fog rá.

- Biztos? - néz rám felhúzott szemöldökkel. - Nem gond a dadának.

- Nekem se gond, hogy a fiammal töltsem a napom és az éjszakát is - vágok vissza, ő pedig csak összeszorítja a száját, bólint, és visszaül a kocsijába. - Mire lesz szükségünk este?

- A táskába tettem a tápszert, az üres üvegeket, és van váltóruhája meg pelenkája is bőven. Már csak este iszik egy fél üveggel. Mindenfajta kaját megeszik napközben, amit te is - magyarázza, de már indítja is a kocsit. - A pelenkának elégnek kell lennie holnap reggelig. Éjjel nem szereti a takarót, de azért van az is a táskában. Nem kell neki más.

- Oké - intek Linette-nek, mert én se akarok több időt pazarolni rá, nem csak fordítva igaz, aztán beülök a volán mögé, és azon gondolkodom, mit csinálhatnánk a mai nap folyamán. Nem nagyon akarok paparazzikkal foglalkozni, ezért forgalmas helyre se akarok menni, és egyből beugrik az egyik kedvenc pontom ebben a városban. Csendes, nyugodt, fent van a hegyekben. Kevesen járnak arra, a kilátás viszont isteni.

Odafelé megállok egy autós mekinél, veszek tíz kiló gyorskaját, meg egy gyümölcssalátát, mert Noel imádja a gyümölcsöt, aztán felvezetek a hegyekbe. Hosszú ideje ez a legkellemesebb napom. Senki sincs körülöttünk, senki nem is tudja, hol vagyunk.

Az egész napunkat itt töltjük. Noel már elég nagy hozzá, hogy ha még csak babanyelven is, de folyamatosan beszéljen, vagy rácsodálkozzon a környezetére, és rengeteget nevet. Annyira hiányzott már, hogy magamhoz öleljem.

Este a szállodában se vagyok képes arra, hogy a bekért kiságyba tegyem, párnákból emelek barikádot az ágy egyik oldalára, én pedig a másikra fekszem, így nem eshet le. Korán elaludt, én pedig csak a némán villogó tévét vagy őt nézem. Mindent megtennék érte. Nagyon határozottnak és végtelenül magabiztosnak kell lennem holnap. Noelnek velem kell felnőnie.

- Louis, már ezerszer hívta...

- Ssshhh! - pisszegem le egyből Zacket, mert úgy ront be a szomszéd szobából, hogy arra még a halottak is felébrednének. - Alszik.

- Ó, nem tudtam, hogy veled lesz este - suttogja, aztán hosszú másodpercekig csak néz minket. Noel nemrég lett egy éves, nagyfiú már. A szülinapján nem lehettem ott, mert néhány rádióinterjút kellett adnom, és Linette véletlen pont akkor utazott el vele valami isten háta mögötti helyre, ahonnan nem tudtam volna interjút adni. Ezt persze már csak akkor tudtam meg, amikor már vettem jegyet ide, és másnap lett volna a nagy nap.

Nagyfiú vagy sem, mégis közel helyezkedett hozzám, és szinte a mellkasomba bújva aludt el. Én tettem egy kicsit távolabb, nehogy összenyomjam szegényt, ha elalszom véletlenül. Zack végül erőltetetten elmosolyodik, aztán elmegy. Fogalmam sincs, valójában mit akart. Az utóbbi napokban magához képest is furcsán viselkedik, mintha titkolna előlem valamit. A Simonnal töltött éveim után ezt már nem nehéz megállapítanom valakiről. Fogalmam sincs, mi ütött belé, de talán nem is komoly. Tudom, mennyire kimeríti, hogy itt is munkát kapott, mint zenei producer, ezért rengeteget ingázik Anglia és Amerika között.

Miután már magamban is érzem a mai nap fáradtságát, kikapcsolom a tévét, és a biztonság kedvéért magunk közé is teszek egy párnát. Így se leesni nem fog, és rá sem fekhetek szegényre.

A reggel mozgalmasan telt, az egész családom hívogatott, persze egyenként, hogy sok sikert kívánjanak, Noel pedig nyűgös volt, amikor az autóba ültettem. Mintha érezné, hogy ez egy nehéz nap lesz.

A bíróság előtt már vár Linette, a teljes családja, és Simonék is itt vannak. Zack velem jött, de mint aki megkukult, egész úton egy szót sem szólt. Van néhány fotós is a parkolóban, akik bőszen kattogtatnak, amíg kiveszem Noelt a babaülésből, Linette és a dada pedig minden cuccot átpakolnak a saját kocsijukba. Szorosan ölelem magamhoz Noelt, és nagyon remélem, hogy ez az utolsó olyan búcsúnk, amikor nem tudom, milyen körülmények között látom újra. Bárcsak ne lennék ennyire tehetetlen ebben az egész helyzetben.

- Vigyázz rá! - nézek a dadára, akinek még a nevét sem tudom. Egy talán velem egyidős, fekete hajú nő. A szemei nagyon megértően csillognak. Elveszi Noelt, az autóba szíjazza, és amikor Linette-ék elindulnak a bíróság bejárata felé, a dajka megfordul, bólint egyet, és megszorítja a karom.

- Sok sikert! - mondja, mielőtt beszáll az autóba és elhajt. Én pedig meglepetten bámulom az ismeretlen nőt, ahogy itt hagy, mert annyira sokkol, hogy bár Linette alkalmazottja, semmit sem tud rólam, mégis az én oldalamon áll. Fogalmam sincs, mi fog ma történni, de mindenki velem van, akit csak ismerek, ezért muszáj magabiztosan bemennem oda, és elhinnem, hogy ez sikerülhet. Sikerülnie kell!

Simon a hátamra simítja a kezét, ahogy a helyemre kísér, de itt már csak Foley ül mellettem. Simon nem érintett a perben, ezért hátrébb kell ülnie. Múlt héten minden vádat ejtettek ellene, így legalább ezzel nem gyűlt meg a bajunk. Féltem, hogy be fog kavarni nekünk a saját tárgyalása, de arra sor sem került.

A bíró megérkezik, elhangzik minden formailag kötelező szöveg és eskü, aztán végre elkezdhetjük. Mindent el kell mondanom arról, hogy miért akarom Noelt a saját gyámságom alá helyeztetni, és miért gondolom, hogy jó apja lennék. Jobb apja, mint amilyen anyja van. Linette és az ügyvédje is sokszor próbál félbeszakítani, viszont a bírónő minden alkalommal elhallgattatja őket, és egy mosollyal arra kér, folytassam. Eddig a reménynek csak egy parányi lángja élt bennem, de abból most erdőtűz lett, és egyre nagyobb beleéléssel, magabiztossággal beszélek. Az a baj, hogy miután befejeztem, tudom, hogy Linette következik, aki mindent el fog követni, mert rossz színben akar feltüntetni.

- Bírónő, ez a férfi nem való apának - mond ki egy olyan mondatot, ami fizikailag fáj, mert tudom, hogy talán valahol igaza van. De nem vagyok kevésbé alkalmas, mint ő. És ahogy elnézem, a bírónő vele sokkal kevésbé megértő. Fogalmam sincs, hogy Simon keze a háttérben is ott van-e, és intézett valamit előre, de nem is érdekel. Egyre erősebben érzem azt, hogy nyeregben vagyok, és én fogom hazavinni Noelt. Egy apró mosollyal nézek Zackre, aztán Simonra, amikor Linette felkel, hogy a helyére sétáljon a beszámolója után. Izgatottan várom, hogy mi fog történni, talán egyből döntést is hoznak, de ledermedek, amikor megemlítenek még valakit. Luke... Fogalmam sincs, mit keres ebben az ügyben, még csak személyesen itt sem lehet a tárgyaláson, mert egy bűnöző szarházi, de tartok tőle, hogy Linette mocskosabban akar játszani, mint gondoltam. A bíró kezébe adnak egy papírt, amin Luke vallomása szerepel, ő pedig olvasni kezdi. Az elején arról beszél, hogy találkoztunk először, én pedig kínomban a számat rágom.

- Harry Styles a párom volt, mielőtt Tomlinsonnak kezdett dolgozni. Attól a naptól kezdve, hogy a házába költözött, minden megváltozott. Harry mindig egy kezesbárány volt. Édes és odaadó. - Ezeket a szavakat hallva hánynom kell, mert tudom, hogy ő nem olyan módon értékelte Harry odaadását ahogy én. Még én sem értékeltem kellőképp. - Tomlinson viszont elvette, ami kellett neki. Az utolsó alkalommal, amikor a házánál jártam, hogy felvegyem Harryt, Tomlinson megfenyegetett, hogy soha többet nem akar ott látni. Az agresszív viselkedéséből, és furcsa tekintetéből ítélve, szerintem drogozott is azon a napon. Felismerem az ilyet. Utána pedig Harry szakított velem, mert állítása szerint megcsalt. Nem mondta el, hogy kivel, de azután hozzájutottam pár fotóhoz, és egy videofelvételhez. - Az ereimben megfagy a vér, amikor a bíró itt megáll, és az egyik nem messze tőle ülő férfira néz. A pasi azonnal mozdul, és egy pendrive-ot dug a laptopjába. A kivetítőn megjelenik az első fénykép, ami ezek szerint valahogy Luke tulajdonába jutott. Fogalmam sincs, hogyan, mert a fotó a házamban készült. Az egyik házibuliban, ahol... teljesen be voltam állva. Épp csak nem dugom meg a csajt a kanapémon. Ez az a buli, ahol Niall rámoccant Harryre. A kép viszont még azelőtt készült, hogy Harry megérkezett volna. A következő felvételen éppen az látszik, ahogy az emeletre megyek a csajjal. Az egésszel csak Harryt akartam bántani. Most pedig visszaüt, mi több, egyenesen az arcomba robban.

- Ki a képen látható nő? - néz rám... gyakorlatilag mindenki, aki a teremben ül.

- Mindenben mondj igazat - fordul felem Foley, és szinte csak leheli a szavakat. - Azzal jutunk előrébb.

- Nem ismerem - vallom be, és visszagondolok arra az estére. - Már nem emlékszem pontosan az este minden pillanatára. Arra viszont igen, hogy felvittem a nőt, csináltunk dolgokat, de nem feküdtem le vele.

- Folytassuk! - int a faszi felé, ő pedig tovább mutogatja a képeket. Az utolsón Harryvel vagyok. Az udvaromból fotózta valaki az ablakon át. A kanapén fekszünk összegabalyodva és tévét nézünk. Ezt olyasvalaki csinálta, aki ismeri a biztonsági rendszerem. Be tudott jönni az udvarba anélkül, hogy észrevettem volna. Kibaszottul taszít a gondolat, hogy ezt egy hozzám közel álló készítette, mert a biztonsági rendszer akkor is jelez, ha valaki átmászik a kerítésen. Luke nem csinálhatta. Igazán viszont az sokkol, és először megszólalni sem tudok, csak bámulom a kivetítőt, amikor a Harryvel közös filmünk pereg. Meg van vágva, már ott tart, hogy szeretkezünk, és én tartom magunk felé azt a kurva kamerát. Tudnom kellett volna, hogy felvenni magunkat a világ legrosszabb ötlete, de akkor, abban a pillanatban iszonyúan izgatott.

- Leállíthatnánk? Kérem... - A hangom rekedt, és tudom, milyen kibaszott esdeklőn nézhetek a bírónőre, mert a szemeiben egy pillanatnyi szánalom csillan, és int az emberének.

- Milyen kapcsolatban áll egészen pontosan az említett bébiszitterrel?

- Mi... szerelmi kapcsolatban voltunk - vallom be, mert tényleg semmi értelme tagadnom, vagy ferdítenem. - Szerettem őt, és ő is engem. De nemrég szakítottunk.

- Mióta tartott a kapcsolatuk?

- Nem sokkal azután kezdődött, hogy hozzám költözött. Ami... nem túl professzionális. Tudom jól - felelek a kérdésre, és próbálom feleleveníteni az egészet. - Vonzó, és nagyszerű ember. Nagyon jól bánt Noellel. A fiam imádta őt.

- Miért váltak ketté?

- Mert... többet akart tőlem, mint amit adhattam neki - mondom ki keserűen. - Nem vagyok abban a helyzetben, hogy felvállaljam a biszexualitásom.

- Mindig is tudta, hogy biszexuális?

- Igen - felelek, Linette pedig hangosan lepődik meg, amiért erről soha nem tudott. - De a menedzsmentem megtiltotta a homoszexuális kapcsolatot.

- Megtiltotta? - húzza fel a szemöldökét a bíró, és ez a részlet úgy látom, nagyon nem tetszik neki. 

- Legalábbis nyilvánosan - próbálok pontosítani. - A magánéletembe nem engedtem senkinek beleszólást.

Erre Linette megint felhorkan, de nem szólal fel. A bíró minket néz egy ideig, aztán a papírjaiba merül.

- Nos, Miss Jenkins, bár a tanú vallomásával, és a felvételekkel is az apa alkalmatlanságát próbálták bizonyítani, a biszexualitás nem bűn - mondja ki végül nagyon kedvesen kioktató hangon, és nyelnem kell egyet, hogy komolyan ez történik. Hogy még mindig mellettem van. - Az Egyesült Államokban és Angliában is vállalhatnak gyermeket a homoszexuális párok. Az egyetlen aggasztó dolog számomra a Miss Jenkins által felvázolt féktelen alkoholfogyasztás, és alkalmi kábítószerfogyasztás.

- Lassan fél éve egyáltalán nem használtam még könnyű kábítószert sem, ami Linette-ről nem mondható el - vágom rá egyből, a nő pedig érdeklődve figyel rám. - És soha, de soha nem ittam, amikor Noel a felügyeletem alatt volt. Legalábbis nem többet, mint bármelyik szülő. Egy sör délután, vagy bor a vacsorához. Ha a feltétel mégis ez, hajlandó vagyok erről is azonnal lemondani. Erős dohányos vagyok, de volt, hogy napokig rá sem gyújtottam Noel miatt. Érte bármit megteszek.

- Látom, Mr. Tomlinson - mosolyodik el a bíró, én pedig viszonzom. - Őszintén azt gondolja, hogy a pörgő karrierje ellenére is többet tudna adni a kisfiúnak, mint Miss Jenkins

- A karrierem is feladnám érte.

- Ez hazugság! Komolyan elhiszik, amit mond?! - borul ki Linette, és még a székéről is feláll, miközben felém kiabál.

- Nem az! - ellenkezem egyből, de próbálom nem felemelni a hangom. - Pontosan ugyanezt mondtam neked, mielőtt megtaláltuk Harryt. Zack, a legjobb barátom is meglepődött, mert neki is mondtam, hogy ha nem találok egy megbízható segítséget magam mellé, visszalépek az X-Faktorból, és Noellel maradok.

Hátranézek Zackre, ahogy mindenki más is, ő pedig jól láthatóan bólint. Linette és az egész családja is magából kikelve üvölt, a bírónő pedig a kalapácsával próbál rendet teremteni.

- Mint az állatok... - jegyzi még meg, miközben leteszi a kalapácsát. Csak magamban vigyorgok, mert szinte már a kezemben érzem a győzelmet. A karomban érzem Noelt. - Normális esetben azt gondolom, hogy a gyereknek a legjobb az anyja mellett, de...

- Nem! - pattan fel újra Linette, és a könnyei elárasztják az arcát. - Te! Te azt ígérted, ennyi elég lesz, hogy ne adják neki! - mutat most Simon felé, én pedig teljesen összezavarodom. Simon is felkel, és látom, hogy csendre akarja inteni Linette-et, de a lány nem hagyja magát. - Kefélt a bébiszitterrel, nem is túl gyengéden, amit fel is vettek. Ki tudja, hányszor csinálták, miközben a gyerek a másik szobában aludt! Homokos! Drogos és alkoholista! Azt mondtad, ennyi elég lesz!

- Miss Jenkins, kérem mondja el, pontosan miről van szó - próbál a bíró is közbelépni, mert nekem semmi sem sikerül. Egyáltalán nem tudom, mi történik körülöttem.

- Nem adhatja neki a fiam! - feleli Linette. Magából teljesen kikelve, de ezúttal nem kiabálva. - Simon Cowell a csillagos eget is leígérte nekem, ha pontosan követem az utasításait.

- Elnézést, ha szólhatok... - kezdené Simon, de a bíró nemleges választ ad neki, és Linette felé néz, hogy folytassa.

- Mondja el pontosan, és részletesen, hogy milyen utasításokat adott önnek Simon Cowell.

- Louis egyre kevésbé volt engedelmes neki, és rengeteget kellett küzdenie vele - kezd bele, én pedig már szédülök, annyira zavarodott vagyok. - Pletykálni kezdtek vele és egy másik sráccal, Simon pedig el akarta mosni még a nyomát is az egész melegbotránynak. Mi... akkor már ismertük egymást Simonnal - vesz egy mély levegőt Linette, és talán életemben most először néz rám egy ilyen furcsa, sajnálkozó pillantással. - Azon az estén, amikor a fotók is készültek rólunk a szállodába érve, Louis nagyon részeg volt. Szinte beájult a szobában. Mi... nem is feküdtünk le azon az estén, másnap viszont úgy csináltam, mintha megtettük volna. Én már... néhány hetes terhes voltam. Nem Louis Noel apja.

Hallom a bírónő hangját, és Simoné is belekeveredik, Foley felkel mellőlem, Linette pedig sír. Nekem meg minden elkezd összefolyni. Azt hiszem, elájulok. Vagy csak ebben reménykedem, fogalmam sincs, de azt tudom, hogy ebben a pillanatban csak nem akarok itt lenni. Ezen a világon sem. Ki akarok lépni a saját életemből.

- Jól van, Mr. Tomlinson? Nagyon sápadt - kúszik be a tudatomba a bíró hangja. Nem tudok megszólalni, csak bólintok egyet, ő pedig újra Linette felé fordul. - Miss Jenkins, meg tudja mondani, hogy ki a gyerek apja?

- Igen - hajtja le a fejét Linette, nekem pedig kihagy egy ütemet a szívem a válaszra várva. - Simon.

- Úristen... - motyogom, és csak most vagyok igazán rosszul. Az egész undorító bandát le tudnám hányni.

- Elismeri ezt, Mr. Cowell?

- Nem - válaszol azonnal. Én viszont kérdés nélkül el tudom hinni. Sikerül annyi lelkierőt összeszednem, hogy megtaláljam a hangom, mert nem lehetek egy ekkora néma fasz idebent, miközben szó szerint és talán véglegesen hullik darabokra az életem.

- Apasági tesztet akarok! - jelentem ki, és mélyen Simon szemébe nézek, miközben beszélek. - Tőlem és Simontól is.

- Hozzájárul, Mr. Cowell?

- Ajánlom, hogy igent mondj - ingatom a fejem, és tudom jól, hogy látja a gondolataimat a tekintetemen át. Megrémül tőle annyira, hogy végül kelletlenül, de beleegyezik. A kezeim is remegnek az idegtől, miközben mindent jegyzőkönyveznek, és valaki végre megérkezik a pálcikákkal, amiket a szánkba dugnak, aztán gondosan könyvelik azt is, melyik kié, és nekünk is mindent alá kell írni. Amikor látszólag mindennel készen vagyunk, még Simon felé fordulok, de már a hangom is remeg. - Azért... Arra kíváncsi lennék, hogyan csaltad el a DNS tesztet Noel születése után. Neked tényleg mindenhova elér a kezed.

Simon semmit sem mond, mert egy kibaszott okos szarházi, én pedig csak a fejemet ingatom, amiért valaha az életben voltam olyan ostoba, hogy megbízzak benne.

A tárgyalást ezek után nem sokkal berekesztik, Simon pedig olyan gyorsan hagyja el az épületet Foley társaságában, hogy még nézni is röhejes. Linette még mindig sír, az anyja kíséri ki, a családja pedig mögötte sétál. Egyetlen szót sem szólnak hozzám. Még egy átkozott "bocs, hogy majdnem két éve hülyét csinálunk belőled" se hagyja el a szájukat. Csak én maradok a teremben, a bírónő, néhány egyéb alkalmazott, és Zack.

- Nagyon sajnálom, hogy ilyen fordulatot vett a tárgyalás, Louis - sétál felém a középkorú asszony, és keserűen elhúzza a száját. - Maga jó ember, egyből láttam. Engem nehéz átverni.

- Köszönöm.

- Sajnos, ha a tesztje nem mutat egyezést... - folytatja, de ha nem mondaná, is tudnám, mi vár rám. - Tényleg sajnálom, de akkor semmi esély arra, hogy felügyeleti jogot kapjon a kisfiú felett.

- Tudom - felelem, de a hangom elcsuklik. Nem tudom, mennyi ideig tudom még egyben tartani magam. - A legrosszabb az, hogy tényleg nagyon szeretem Noelt. Annak ellenére is, hogy nem az enyém. Mindent elvettek tőlem...

Meglep, amikor a bíró leül mellém, és szorosan megölel, de nagyon jól esik. Közben pedig arra gondolok, bárcsak itt lenne Harry. Úristen, fogalma sincs róla, hogy mi történik. Hogy micsoda őrült cirkuszba keveredtem. Fogalma sincs róla, hogy mindenben igaza volt Simonnal kapcsolatban.

A bírónő még elmondja, hogy a tesztek eredménye két nap múlva lesz meg, ők pedig értesítenek róla, illetve a további lehetőségeimről. De nem tudom, ezek után miféle lehetőségem lehetne. Maximum legyőzötten elkullogni.

- Azt sem tudom, hogy megy ez - kesergek az autóban, amikor Zack-kel a szálloda felé tartunk. - Ha nem az enyém, akkor a nevemről is le fog kerülni? Vagy nekem le kell mondanom róla, Simonnak meg felvállalni? Teljesen el vagyok veszve.

- Nem tudom - motyogja, de ennyi. Mióta elindultunk, mindenre ez a válasz. Nem tudom... Lehet... Hihetetlen... Nagyjából ez a szókincse. Nem is beszélek tovább, csak az ülésembe süppedek, és próbálom felfogni ezt az egészet. A szemeim megtelnek könnyel, és azt hiszem, ez az a pillanat, amikor nem tudom tovább visszatartani magam, és szipogni kezdek mellette. Amikor anya meghalt, úgy éreztem mindent elveszítettem. Pedig itt volt Noel, és aztán Harry is. Most pedig. Tényleg semmim sincs. Mindent elvettek tőlem. Vagy a sorsom. Fogalmam sincs. Azt hiszem, igazán még fel sem fogtam ezt az egészet.

- Louis, muszáj... - fordul felém Zack, amikor már a szálloda parkolójában vagyunk, ő pedig leállította a motort. - A picsába! Fogalmam sincs, hogyan mondjam, és... Csak nem akarom, hogy meggyűlölj, mert fontos vagy nekem, de... Én voltam. Végig segítettem Simonnak. Elüldözni Harryt. Én kerestem meg Luke-ot, és én adtam neki a képeket, meg a videót is.

- Micsoda? - lehelem felé, és már azt sem tudom, melyik a nagyobb sokk. Ami a tárgyalóteremben ért, vagy Zack végtelenül magas szintű árulása.

- Fogalmam sem volt arról, hogy Noel nem a tiéd - rázza meg egyből a fejét. - Ha tudtam volna, soha nem segítek, de Simon... minden erejével azon volt, hogy megértesse velem, a karriered végét jelentheti, ha elsősorban apa leszel. Csak a karrieredet tartottam szem előtt. - Folyamatosan beszél, de amiket mond... Menteni próbálja magát, viszont egy pillanatra sem sikerül jobb színbe emelnie a tetteit.

- Belopóztál, hogy fotókat készíts rólunk a kertből? - szűkítem össze a szemeimet. Ő csak bólint, és a száját rágcsálja. - Hogy jutottál a videóhoz?

- Szilveszter éjszaka - vallja be halkan, bennem pedig egyre forrongó gyűlölet gyarapodik iránta. - Nem voltál részeg, meg kellett várnom, amíg elalszol. Kapóra jött, hogy Harry nem volt Angliában. Bementem a szobájába, és mindent átkutattam, de semmit sem találtam. Kivéve a kamerát. Belenéztem, és rajta volt a felvétel. Annyira sajnálom.

- Segítettél őt elüldözni? - kérdezem már színtelen hangon. Már nem érdekel semmilyen érzelem. Se a fájdalom, se a düh, semmi. Végeztem mindennel.

- Többször is megfenyegettük, vagy zsaroltuk, de azt nem tudta, hogy ki, csak hogy a menedzsment - nyel egy nagyot, én pedig legszívesebben megütném. - Szörnyen éreztem magam, mert a válaszaiból és a bátorságából, amiért azok ellenére is veled maradt, tudtam, mennyire szeret téged.

- Ezért tűntél el annyira - világosodom meg, hogy miért volt az utóbbi hónapokban olyan furcsa az állítólagos legjobb barátom, és miért csak akkor kezdett egy kicsit jobban visszatérni mellém, amikor Harry végleg elment. - Mivel fenyegettétek? A családjával?

- A karrierjével, de az nem érdekelte - dalol nekem Zack úgy, mintha lenne tétje az őszinteségének. Pedig nincs. Így is, úgy is ez az utolsó beszélgetésünk az életben. - Aztán a családjával. Attól viszont már megijedt, és egyszerűen nem értem, miért, de akkor is veled maradt. Ezért lepett meg annyira, hogy a vitátok után elment.

- Persze, hogy elment - felelem szárazon. Ezért volt ez annyira személyes ügy neki. Simon őt is durván kikezdte, és nem csak miattam, maga miatt is vissza akart vágni. - Most kiszállok ebből az autóból, te pedig nem jössz utánam.

- Louis...

- Soha. Érted, amit mondok Zack? - nézek rá dühösen, és a hangom olyan mély, amilyen még soha nem volt. Én sem voltam még soha ennyire mélyen. - Soha többet az életben nem akarok hallani felőled.

Kétségbeesetten néz rám, de nem követ. Nem is száll ki a kocsijából, én viszont felsietek a szobámba, és... Legszívesebben mindent szétvernék. Törnék-zúznék, de nem akarom megtenni. Helyette előveszek egy üveg bort a minibárból, és még azzal sem bajlódom, hogy pohárba töltsem. Csak iszom, és magamat rágom, emésztem. Próbálok mindenre visszaemlékezni, újrajátszani. Linette túl őszinte volt. Túl kétségbeesett ahhoz, hogy csak időt akarjon húzni. Simon pedig el akarta hallgattatni. Dühös volt, kibaszottul ideges. Tudom, hogy Linette igazat mondott, és ez a legszörnyűbb az egészben.

Az egész kibaszott üveggel elpusztítom, mire eljutok egy olyan lelkiállapotba, hogy elővegyem a mobilom, és gondolkodás nélkül tárcsázzam Harryt. Tudja, hogy ma volt a tárgyalás. Sejtheti, ha meglátja a számom, hogy arról akarok beszélni. Vagy amiatt. Vagy csak beszélni akarok. Késő délután van, ami azt jelenti, hogy Olaszországban viszont már éjfél is elmúlt, mégis kicseng a mobilja. Nem veszi fel, de kicseng. Aztán újra, és újra. Valószínűleg teljesen lenémította, különben nagyon zavarná, hogy hívogatom. Talán az ötödik után végül feladom, de az ujjaim nem hagyják ennyiben. Egy üzenetet gépelek neki, amit végül gondolkodás nélkül el is küldök.

Így aztán nem maradt más választásom. Beszélnem kell valakivel. Muszáj elmondanom valakinek, aki még nem a családom, és nem is a menedzserem. Nem akarok tárgyalni erről, és a síró családommal is várnék még. Ezek alapján viszont egyetlen lehetőségem maradt. Az egyetlen ember, aki az ellenszenvesből a legmegbízhatóbb baráttá alakult. Feltéve, ha még bízhatok bárkiben is ezen a világon. Niall pedig azonnal felveszi, egyből faggatni kezd, és én mindent elmesélek. Az első perctől az utolsóig. Ezzel újra átélve az egészet, és már tényleg nem tudom visszatartani a fullasztó zokogásom.