Sziasztok!

Aki esetleg nem látta volna még, mert nem volt bejelentve, csak megérkezett, szerdán került ki rész a Tündéreinkről is. :) Ne maradjatok le arról se. :) 

Megérkeztem ezzel a résszel is. Robogunk tovább és tovább. A következő már a tárgyalás lesz, és hát az... Na, az egy mérföldkőnek ígérkezik a mesében. Várom mááárrr! Na de addig is itthagyom ezt, ti pedig hagyjatok nyomot! : )

Puszi&Pacsi

Harry tegnapi hisztijének nem tulajdonítottam akkor jelentőséget. Annyira nevetségesen túlreagált mindent, és még csak meg sem hallgatott. Nem érdekelte, hogy jelenleg egészen más van az életem fókuszpontjában, nem pedig Simon rémtettei a múltban. Tudom, láttam, mennyire mélyen érintette a történet, amit elmondtam neki. Talán hiba volt elmesélnem. Tudhattam volna, hogy az ő lelkivilágával ez túl sok. Túl messze mentem a “legyünk őszinték, mert hosszútávon tervezek” projekttel. Nem tudom, hol töltötte az éjszakát, de próbáltam egy kis teret adni neki. Volt már olyan, hogy elment, és csak másnap jött haza. Persze az kurvára frusztráló, hogy csak este tudjuk megbeszélni ezt az egészet, mert pont tudom, ma milyen húzós órái lesznek. Erről a napról panaszkodott már hétvége óta. Ma teszi le az utolsó féléves vizsgát is. Jobbnak látom egész nap békén hagyni őt. Nem zaklatom se üzenetekkel, se hívásokkal, mert nem akarom elterelni a figyelmét. 

Ma be kell mennem a kiadóhoz a borító miatt, és hogy mindent végleg lefixáljunk, ezért Matt furikáz el oda, mert ő is ott akar lenni. Az úton arról magyaráz, milyen rádió interjúim lesznek a kislemez kapcsán, és arról is, hogy már elkezdte összeírni az országokat, városokat, ahova majd a turné állomásait szervezhetjük. Mindenre csak bólogatok, és elmotyogok egy okét, vagy hogy jól hangzik. Próbálok lelkes lenni, de közben a tegnap esti események járnak a fejemben. Hogy hol hibáztam. Meg az, hogy miért kell majd bocsánatot kérnem, de nem jutok sehova. Nem éreztem, hogy fizikailag igazán bántottam volna, és azt sem, hogy érthetetlen az álláspontom. Miért nem tudta elfogadni, hogy jelenleg sokkal fontosabb számomra Noel jövője, mint egy újabb per Simon ellen, ahol úgyse nyerhetünk. Nálam nagyobbak is tettek már vallomást ellene. Valahogy mindig megússza. Peren kívüli megállapodásokkal és egyebek. Simon nem hülye. És a világ egyik legbefolyásosabb szarházija. Harry elkötelezettsége édeskevés ehhez… De nem tudom, hogyan tudnám ezt nem bántón elmondani neki. Mert tegnap nyilvánvalóan túl dühös volt, és nem értett meg. 

A lemezzel kapcsolatban mindenre rábólintok. A képek, amiket a hónap elején csináltak a borítóhoz, egészen jól sikerültek. Ebben a színösszeállításban meglehetősen tetszik. Ellenőrizzük a bakelit lemezeket is, de ennél tovább nem időzünk, és bár Matt el akar vinni, hogy kajáljunk valamit, csak arra kérem, hogy menjünk egyből haza. Harrynek hamarosan otthon kell lennie. Talán már otthon is lesz, mire odaérünk. 

A házban viszont csend és sötétség fogad. Csak Cliff csahol nekem, amikor beérek. Harry cuccai még mindig nem kerültek vissza, és a biztonsági rendszer is azt mutatja, hogy senki sem lépett a telekre, amióta én elmentem. Egy sóhajjal ráveszem magam, hogy csináljak vacsorát, és órákig csak a tévé előtt ülök, de semmi sem történik. Már este tizenegy van, Harry pedig sehol. Békén kellene hagynom? Még mindig tartanom kellene magam ahhoz, hogy teret adjak neki? A fenébe, fogalmam sincs! Csak megrázom a fejem, és a kezembe veszem a telefonom, hogy tárcsázzak.

- Szia, Lou! - köszön bele egyből Blaise, és meglehetősen jó kedve van a hangja alapján. - Hogy vagy? 

- Nem jól - rázom meg a fejem, de a hangomon is hallhatja. - Tanács kellene. Múltkor úgy láttam, jó vagy benne. 

- Bármikor - felel azonnal, én pedig veszek egy nagy levegőt, hogy elmondjam neki, legalább nagyvonalakban, mi a helyzet. 

- Tegnap este eléggé összevesztünk - kezdek bele, ő pedig figyelmesen hallgat. A zajok is elcsitulnak körülötte, ezért gondolom elvonult egy nyugodtabb helyre, bárhol is volt eddig. - Mindketten nagyon ingerültek vagyunk az utóbbi időben. Nem jött haza éjjel. 

- Basszus, sajnálom! - mondja egyből, és nagyon megértő a hangja. - Azóta se? Próbáltad hívni? 

- Nem, épp ezért hívtalak - vallom be, aztán elterülök a kanapén, és a plafont bámulom, ahogy a tévé fénye vibrál rajta. - Még soha nem voltam komoly kapcsolatban. Nem tudom, mit tegyek. Hívjam? Hagyjam? Adjak időt? 

- Nem ártana tudnom, mi volt a veszekedés tárgya ahhoz, hogy ezt meg tudjam mondani - válaszol néhány másodperc gondolkodás után. - Elmondod?

- Az egy nagyon elbaszott mese - rázom meg a fejem. Nem akarom elmondani neki. Harrynek is mostanra sikerült mindent kiadnom magamról. - Simonról meséltem neki. Hogy milyen szerződéseket erőszakolt rám, hogy bánt velem, milyen módon tett tönkre lelkileg… Ő nagyon kiborult, rákattant, hogy Simont tönkre kell tenni. De nekem szükségem van rá a tárgyalások miatt. 

- Érthető - vágja rá, és örülök, hogy az én oldalamon van. Nem tudom, a válasza mennyire lesz megbízható úgy, hogy a részleteket nem tudja, de remélem. - Vele sok esélyed van. 

- Igen, de Harry ezt nem érti meg - sóhajtok fel, és nem is tudom, mit kezdjek magammal. - Csak a bosszú érdekli. Összeszedte néhány cuccát és elment, mert szerinte gyáva vagyok. Sokat itthagyott, ezért azt gondoltam, csak hiszti az egész. De még mindig nem jött vissza. 

- Fel kellene hívnod - válaszol egyből, és pont arra, amire a leginkább kíváncsi voltam. - Sejted, hol lehet?

- Fogalmam sincs - ingatom meg a fejem, aztán eszembe jut Niall. Vele egészen jóban lettek az utóbbi időben. Találkoztak is néha egy-egy italra. - Egy barátját ismerem csak. 

- Remek, akkor ha nem éred el, kérdezz rá az ismerősnél - ismerteti a tervet, én pedig mérhetetlenül hálás vagyok neki ezért. 

- Ideje lenne fizetnem neked - nevetek fel, és ő is kuncog kicsit a telefonba. - Te lettél a kapcsolati tanácsadóm. 

- Ami érdekes, tekintve, hogy kapcsolatot akartam veled - feleli, de aztán súlyos csend telepszik ránk. Nem tudom, mit mondhatnék erre. - Mindenképp mondd el, hogy mi a helyzet. Remélem, utoléred őt. 

Még egyszer megköszönöm, aztán megszakítom a vonalat, hogy Harryt hívhassam. A telefonja kicseng. Először, másodszor, és harmadszor is, de nem válaszol a hívásra. Minden alkalommal tíz csengetés után bekapcsol a hangpostája. Nem akarok üzenetet hagyni neki. Egyáltalán nem így kell rendeznünk a dolgot, ezért még egyszer hívom, amíg az emeletre megyek. A fürdőbe is magammal viszem a telefonom, és a pultra teszem, hátha akkor hív vissza, amikor zuhanyozom, de nem ez történik. Már az ágyban vagyok, vagy húsz telefonhívás után, amikor feladom és Niallt hívom. 

- Ember, hajnali egy van! - morog a fülembe, de most nem tudom sajnálni sem, hogy ilyenkor zaklatom. - Mit akarsz? 

- Bocs, csak… Harry nálad van? - kérdem, de a szavakat leginkább csak a fogaim között szűröm. Gyűlölném azt hallani, hogy igen, de meg is nyugodnék, hogy legalább tudom a választ. 

- Mi? - lesz éberebb a hangja egyből. Majdnem aggódó. - Nincs. Napok óta nem beszéltünk. Ma reggel írtam neki, hogy sok sikert a záróvizsgához. Arra is csak annyit reagált, hogy köszi. Mi a fene történt már megint köztetek? 

- Most őszintén nem tudom azt mondani, hogy én basztam el - felelem halkan, és kiengedek egy nagy levegőt tehetetlenségemben. - Veszekedtünk. Azt akarta, hogy valljak Simon ellen egy perben. 

- Uh, édes naiv Harry… - sóhajt fel Niall is, mert ő pontosan érti, ez miért nevetséges. - Ő meg gondolom kiakadt.

- Rohadtul! Mindent a fejemhez vágott - hitetlenkedek, és nagyon jó érzés, hogy még Niall is mellettem áll. Akkor már biztos, hogy nem velem van a baj. Vagy nem csak velem. Inkább így mondanám. - Hogy gyáva vagyok, hogy elárulom őt és a kapcsolatunkat… Összeszedte a cuccait. Nem mindet, de sokat. És tegnap este óta semmit sem tudok róla. Nem veszi fel a telefont. 

- Oké, ez szarul hangzik - összegzi a helyzetem, és nem tudok nem egyetérteni vele. - Most már nem, de holnap megpróbálom keresni. Írok neki, hogy ment a vizsga, hogy beszélgetésbe kezdhessek vele. De most hagyj aludni, különben holnap embert fogok ölni. Te is próbálj meg egy kicsit pihenni. 

- Kösz, Niall - mondom még, mielőtt letenném. - Hívj, ha megtudsz valamit. 

*

Niall pedig megtudott valamit. Rögtön másnap reggel felhívott, hogy sikerült beszélnie Harryvel. Amiket mondott, az viszont egyáltalán nem tetszett. Harry csak tőmondatokban válaszolgatott neki arról, hogy sikerült megcsinálnia a vizsgáit, és egész jók lettek az eredményei, így hivatalosan is megvan a féléve. Amikor arról kérdezte, hogy velem ünnepli-e meg, illetve az ibizai utazásunkról, ami még a tárgyalás előtt esedékes lenne, Harry csak annyit válaszolt neki, hogy szakítottunk. Niall egyből próbálta hívni, de Harry neki sem vette fel a telefont. Így telnek a napjaim, ebben a tudatban, hogy Harry szerint szakítottunk, és akár én, akár Niall próbálja keresni, nem válaszol. 

Egy hét múlva lesz a tárgyalás, és kurvára nem tudom, hogyan csinálom végig nélküle. Megjelent a kislemez, részt veszek az interjúkon, de valójában itt sem vagyok. Mintha két életet élnék egyszerre, pedig egyet sem bírok el. Nem tudom, mit fogok csinálni addig, hogyan kellene mindent túlélnem, és feldolgoznom azt is, hogy Harry elment. Amit egyáltalán nem akarok feldolgozni. Elfogadni sem akarom! Tudom… Pontosan tudom, hogy egy istentelenül nagy faszkalap voltam vele az elején. Szavakkal és tettekkel is bántottam őt, de az utóbbi időben kibaszottul igyekeztem. Megnyíltam… A picsába is, szerelmet akartam vallani neki egy megfelelő pillanatban! Annyi mindent terveztem Ibizára, és azt is, hogy ott elmondom neki, mennyire hálás vagyok azért, hogy rám talált, és azért is, mert elviselt. Ez volt a legnagyobb teljesítmény, amit bárki is tett értem. Ő nem adta fel. Egyszer sem. El akartam mondani neki, hogy bár még sosem éreztem ilyet, és azt sem tudom, hogy telik-e tőlem ennél többre, de szeretem őt. A magam módján nagyon is. És annyi mindent megtennék érte. Ami most is látszik, mert három napja semmi mást nem csinálok, csak hívom a kicseszett telefonját, de ő még arra sem méltat, hogy kinyomja, vagy letiltsa a számom. Hagyja csörögni, amíg a hangposta át nem kapcsol. Végül már az elveimet is eldobtam tegnap, és hagytam neki egy valag üzenetet, de semmi. Nulla reakció bármire is, amit teszek. 

Ezek a napok sikeresen felnyitották a szemem, hogy mennyire rosszul bántam vele, miközben csak magammal voltam elfoglalva. Ugyanis, amikor gondolkodtam, kit hívhatnék fel, ha őt nem tudom elérni, rájöttem, hogy senkit. Anne nevét ismerem, de nem tudom, hol lakik, mi a telefonszáma. Gemma… Gemmáról még annyit se tudok, mit Anne-ről. Soha nem kérdeztem tőle semmit, ami a nővérével kapcsolatos. Legyünk őszinték… Soha, egyszer sem érdeklődtem senkivel kapcsolatban sem a családjában. Fogalmam sincs, hol élnek, hány nagyszülőjével tartja a kapcsolatot, vagy vannak még életben, mivel foglalkozik Anne vagy Gemma… Kibaszottul semmit nem tudok Harryről, azon kívül, hogy szereti a nyakörvet a nyakán. Miután ezek a tények egytől egyig tudatosultak bennem, szépen lassan sorjában kezdtem egyre inkább rájönni, hogy a csoda igazából az, hogy Harry csak most hagyott hátra a faszba. Egy utálatos, önző faszkalap voltam, és használtam őt, de semmit sem adtam neki cserébe. Annyit se, hogy legalább lássa, érdekel az élete. Több, mint fél év alatt egyetlen egyszer volt olyan, hogy leültünk, és Harry múltjáról beszélgettünk, a barátairól, és a srácról, aki meghalt abban az autóbalesetben. 

Addig agyaltam azon, mennyire geci voltam vele, amíg már magamat sem tudtam elviselni, és most itt ülök, a telefonommal az ölemben, meg egy vodkásüveggel a kezemben. Már nem látok tisztán, a gondolataim is ide-oda csaponganak, és elgondolkodom az életemről. Mindenről. Nem hiszek abban, hogy én boldogságra lettem teremtve. Nem is tudom, miben kellene hinnem. Abban, hogy majd minden jóra fordul? Tíz éve ebbe a hitbe ringatom magam, de kitörölhetem vele a seggem. 

Összerezzenek, amikor a telefonom megszólal, de azonnal földhöz tudnám vágni, mert csak Zack neve világít rajta. Nem tudja, hogy Harry elment. Nem tud semmit, de leginkább csak azért nem, mert tudom, hogy akkor azonnal átjönne, és pátyolgatni akarna, de most senkit nem akarok a közelemben. Kivéve Harryt. Gyorsan kinyomom, és bepötyögök neki egy üzenetet, hogy megbeszélésem van Matt-el, ő pedig csak arra kér, hívjam, ha majd lesz időm, mert napok óta nem futottunk össze. Át akar jönni, hogy sörözzünk egyet. Nos, a sör elfogyott, és én is elfogytam. Nem akarok találkozni vele, vagy bárki mással, aki elmondja, hogy nem az én hibám, és Harry reagálta túl, most csak inni akarok, és ostorozni magam még egy kicsit, mert sikerült kavicsként kezelnem egy gyémántot, amire persze csak akkor jöttem rá, amikor már messzire hajítottam, és azt sem tudom, hol keressem. 

Túl részeg vagyok bármihez is, ezzel tisztában vagyok, mégis úgy érzem, zenélni akarok. Írni, vagy a zongora mögé ülni, mindegy, csak átjárjon. Cliff hűségesen követ az alagsorba, ahová csak dülöngélve jutok el, aztán leülök a zongora mögé, meggyújtok egy szál cigit, és nyomkodom a billentyűket. Játszva egy dallamot, amit még én sem ismerek. Ami éppen most születik meg, a fájdalmammal átitatva, amit soha senkinek nem vallanék be. Mert ez vagyok én. A fiú a sötétben, akit csak Harry látott, és senki más. 

Egyáltalán nem emlékszem, hogyan keveredtem a stúdió kanapéjára, de itt térek magamhoz. Rohadtul fáj a fejem, és valaki őrülten nyomja fent a csengőt. Ahogy ez tudatosul bennem, a szédülés ellenére is felpattanok, és semmivel se törődve sietek a bejárathoz. A kamerán látom, hogy senki nem áll a kapu előtt, ezért már fel is tépem az ajtót, mert ez valaki olyan, aki tudja a kódot, és fel tudott jönni. Viszont miután szembesülök vele, hogy ki áll mögötte, egyből lemondóan sóhajtok, és csak visszaindulok a nappaliba, ő pedig követ. 

- Sajnálom - mondja Niall, ahogy mögöttem sétál, mert pontosan tudja, hogy nem rá számítottam. - Hogy vagy? 

- Mit gondolsz? - fordulok felé, és széttárom a kezeimet. - Hogy nézek ki? 

- Kurva szarul - húzza el a száját, és körbenéz a kupis nappaliban, alaposan szemügyre véve az üres vodkás üveget, és a hat-hét sörösdobozt. - Mikor aludtál rendesen utoljára? És nem úgy, hogy kiütötted magad. 

- Tudod, mi a legrosszabb az egészben? - kérdezem tőle, ő pedig kíváncsian néz rám, miközben leül a kanapéra. - Tudok aludni. Elég szar alak vagyok ahhoz, hogy még így is jól alszom. 

- Ez nem rossz dolog - ingatja a fejét. - Közeleg a tárgyalásod, szóval ez a legjobb, ami történhet veled. 

- Ettől még pusztító, hogy semmit sem tudok róla - motyogom, miközben a telefonommal játszom a kezemben. 

- Hoztam néhány hírt, de… ezzel nem akartalak csak úgy felhívni - kezd bele, a hangja viszont annyira óvatos, mintha minden mondatával bombákat robbanthatna. 

- Jézusom… - morgom, aztán feljebb ülök, és úgy nézek rá, mint aki készen áll, pedig ez nem igaz. 

- Követed az Instagramját? 

- Igen, de egy ideje nem néztem fel - rázom meg a fejem, és azonnal megnyitom, aztán kifejezetten Harry profiljára keresek. Van egy kép, amit még nem láttam. Az anyjával van rajta. Nem tűnik boldognak, de mosolyog. A gribedlik az arcán viszont sehol sincsenek. A szemei szenvednek. A dátum tegnapi… - Otthon van? 

- Igen - bólint Niall, és a térdére könyökölve összefűzi az ujjait. - Tudtam vele beszélni. Felvette a telefont, de ha őszinte akarok lenni, minden mondata furcsa volt. Mintha nem is vele beszéltem volna. 

- Mit mondott? 

- Nagyjából az élete árán is bosszút esküdött Simon ellen - húzza fel mindkét szemöldökét, mintha valami magyarázatot várna erre. - Mi a fene történt? 

- Elmondtam neki néhány dolgot a múltamból - vallom be, de Niallnek se szeretnék ennél többet mondani. - Mocskos dolgokat, amiken Simon miatt kellett keresztül mennem. Teljesen kiakadt miatta, és ugye mondtam, hogy megint perbe fogták Simont, Harry meg azonnal azt akarta tőlem, hogy álljak be a sorba. Vállaljam fel magunkat, és mindent, amit Simon velem és velünk tett. 

- Ez még mindig kibaszott őrülten hangzik - hitetlenkedik ezen továbbra is. - Nem tudom, mi lehet a sok mocsok, és látom, hogy elmondani se akarod. Nem is várom el. De… ismerve a világunkat, ismerve téged, és azt, milyen nekünk ez az egész cirkusz, ebben most melletted állok, haver. 

- Kösz, még ha ezzel nem is megyek sokra - morgok, és meggyújtok egy szál cigit. Azóta nem dohányoztam a házban, hogy Noel megszületett, de most már semmi nem érdekel. 

- Kiiratkozott az egyetemről, és átiratkozott Bolognába - folytatja, és ez a történet egyre inkább fordul át rémálommá. - Egyáltalán nem tervezi, hogy visszajön Angliába. Ott akar lediplomázni. 

- Nos, erre most akkor mit mondjak? - emelem meg a hangom, és megint csak széttárom a kezeimet. Cliff még a fejét is felkapja a hirtelen haragomra. Vagy nem is harag ez, inkább csak a tehetetlenségemből következő frusztrációm. - Akkor ennyi. Még tegnap is próbáltam hívni, hagytam egy halom üzenetet, írtam is neki, de semmi. Feladom! Elengedem… Nem tudok mást tenni. Amúgy is gyalázatos partner voltam ebben a kapcsolatban. 

- Őrülten szerelmes beléd, szóval kétlem, hogy ezt ő is így látta - próbál egyből megnyugtatni. - Nem tudom… Lehet, hogy a helyedben bevetném a kapcsolataimat, és megkeresném személyesen.

- A napokban, amikor próbáltam megtalálni őt, és azon gondolkodtam, hogyan csináljam, rájöttem, hogy semmit sem tudok róla - nézek mélyen Niall szemébe, ő pedig csak a száját rágja. - Mert soha semmit nem kérdeztem az életéről, de elvártam, hogy részt vegyen az enyémben. És a vicc az egészben, hogy szeretem őt. Kibaszottul elérte, hogy szeressem, úgy, hogy nem is ismerem, és most belepusztuljak, amiért itt hagyott. 

- Louis… - sóhajt fel Niall, és szinte látom rajta, mennyire sajnál engem, pedig nem ezt akarom. Senkinek a sajnálata nem érdekel. Soha nem is érdekelt, de annyira kibaszottul tehetetlen vagyok. Nem tudom, mihez kezdjek. - Segíthetek akárhogyan? 

- Nem, de tényleg kösz - húzom egy szomorú mosolyra a szám, bár valószínűleg inkább egy grimasznak tűnik. - Vagy mégis. Megtennéd, hogy informálsz Harryről? Mindent, amit megtudsz. Tartsd vele a kapcsolatot, kérlek. 

- Persze - bólint, aztán felkel, és elkezdi összeszedni az üres piás üvegeket és dobozokat, hogy a szemetesbe dobja, aztán, mintha a legjobb barátok lennénk, amit eddig egyáltalán nem gondoltam magunkról, szendvicset és kávét csinál nekem. - Most lelépek, te pedig kicsit szedd össze magad. A fiad miatt. Csakis miatta. 

- Igazad van - bólogatok, és el is határozom, hogy muszáj lesz, aztán leülök, hogy teleegyem magam, miután elmegy. Mára ígértem egy találkozót Zacknek is, mert mint zenei produceremmel, muszáj lesz beszélnünk a lemezről is. És azt hiszem, alig várom, hogy mindent elmeséljek neki. Ő az, akinek tényleg mindent el kell mondanom, mert valakinek muszáj. Csak benne bízom eléggé ahhoz, hogy elmondjam, milyen problémáink adódtak Harryvel. Talán ha nagyon részletesen nem is, de jobban be akarom avatni, mint Niallt. Ezer éve beszéltünk egy jót, és itt az idő. Nagyon is.