Már lassan január vége van. A Simonnal kötött szerződésem hivatalosan sem él többé, de az időt, amikor találkozhatunk, hogy mindent elrendezzünk, folyamatosan tologatja. Végül valamiért sosem ér rá. Nagyon szeretném azt gondolni, hogy ez azért van, mert már nem is igazán érdeklem, már nem jön belőlem egy fillérje sem, de mégis itt motoszkál a fejemben, hogy valami más oka van. Valami, amit nem akarok problémának. Harry is egyre feszültebb, mert szegény alig várta, hogy végre letudjam ezt az egészet, de sehogy nem jutunk a végére. Mára van egy találkozó megbeszélve, és bár számítottam rá, eddig még nem mondta le, most pedig hamarosan indulok hozzá. Talán ma tényleg megtörténik.

- Biztos nem akarod, hogy veled menjek? - néz rám Matt, és Harry is felhúzza a szemöldökét, mintha ő is ugyanezt kérdezné. Azt már megbeszéltük, hogy jobb, ha Harry itthon marad, de Matt még mindig ragaszkodik hozzá, mint új menedzserem, hogy velem tartson. Én viszont tartok attól, hogy fognak ott olyan dolgok elhangozni, amikhez nem akarok fültanúkat. 

- Biztos - felelem, aztán elkezdek összeszedelőzködni, hogy lassan elindulhassak. Végül mindketten beletörődnek, hogy egyedül akarok menni, Matt pedig magunkra hagy minket, mivel csak azért jött át, hogy megpróbáljon személyesen is meggyőzni. Örülök, hogy végül őt, vagy inkább őket választottam. A legtöbbször egyáltalán nincs olyan érzésem, hogy csak munkakapcsolat köt össze minket. Igyekszik közvetlen lenni velem. Kedves, és odafigyel arra, hogy én mit akarok, vagy hogy képzeltem el az adott dolgot. Ez nagyon idegen számomra, de mindenképpen nyugalommal tölt el. Harry csak megölel, és ad egy csókot támogatásának kimutatása céljából, aztán már be is vágódom az autóba, hogy minél előbb túl legyek a mai napon.

Simon autója a cég parkolójában áll, ezért legalább az már biztos, hogy ő itt van. Megszaporázott léptekkel sietek az épületbe, mert közben az eső is eleredt, odabent viszont kellemes meleg, és halk zeneszó fogad a recepción.

- Szia, Louis! - köszön nekem Amber, aki már évek óta minden alkalommal először köszönt engem, amikor az épületbe lépek. Reményeim szerint most utoljára. Csak bólintok felé, ő pedig mosolyog. - Simon az irodájában vár.

- Nagyszerű - felelem, aztán egy kis liftezés és néhány lépés után már ott is állok az ajtóban. A kezem a magasban, de valamiért nem tudom lenyomni a kilincset. Csak bámulok körbe, nézem az ajtót, a képeket a falon. Emlékszem az első alkalomra, amikor itt jártam. Minden sokkal modernebb most, hiszen Simon azóta már vagy háromszor felújította a helyet, csak hogy a lehető legfényűzőbb környezetet biztosítsa magának és a klienseinek is, de még itt van a szemem előtt, milyen volt először látni mindezt. A falon hírességek képei, vagy éppen egy másodpéldány az eladott albumaik után járó keretezett díszkiadásokból. Ma már itt lóg az enyém is. És egy hatalmas kép fekete keretben, ahol éppen a színpadon énekelek, és tízezer telefon vakuja világít a nézőtéren. Tudom, hogy mindezt csakis Simonnak köszönhetem. Rengeteg szart kaptam tőle, ezerféleképpen akartam már megölni őt, csak hogy megszabaduljak tőle, de egy elbaszott módon mégis hálával tartozom neki. Hiszen imádom ezt az egészet. Azt, hogy énekelhetek, hogy milliók szeretnek, és próbálnak az életem részei lenni, csak mert én az életük része lettem. Simon nélkül ez mind ugyanúgy nem lenne. Lehet, hogy nem lennék egy ilyen megkeseredett, agresszív alak, de akkor ez az egész se lenne. Az életem minden szempontból legmeghatározóbb periódusát készülök örökre lezárni, és ez hatalmas gombócot növeszt a torkomban. Csak bízni tudok abban, hogy minden rendben lesz. Hogy tényleg ez a jó lépés. Egy hatalmas levegőt veszek, és belépek Simon irodájába. Teljesen egyedül van, az íróasztalánál ül, és egy halom papír fölé görnyed. Csak akkor emeli fel a fejét és mosolyog rám, amikor már befelé sétálok, és végül leülök vele szemben az asztala másik oldalára.

- Nem állok készen erre, Louis - ingatja meg a fejét egy sóhajjal, és… esküszöm, majdnem megsajnálom. Meg is sajnálom. Fogalmam sincs, hogy mi a franc játszódik le bennem, de tudom jól, hogy erősnek kell maradnom vele szemben, mert tökéletes manipulátor.

- Én is ezt hittem, de… - kezdem, végül mégis hátradőlök, és én is csak sóhajtok egyet. - Nem kellett volna így lennie. Annyi más…

- Miről beszélsz? - mosolyodik el Simon, és a kávésbögréje után nyúl, ahogy ő is hátradől. - Köthetünk egy új szerződést, valamit, amivel elégedettebb vagy. Tárgyalhatunk a továbbiakról.

Először csak nézek rá, és valamiért nem tudok válaszolni. Se ellenkezni. Tudom, hogy megtenné. Ha azt kérném, írna egy új szerződést, ha azt akarnám, változna. De meddig? Az egész csak látszat együttműködés lenne. Éppen úgy, mint annak idején. Akkor is minden rendben volt a kezdeti időszakban. Aztán mi lett belőle? Szexuális felajánlások, fenyegetések, zsarolások, manipulálás, aztán olyan sokszor kényszerített hazugságra a nyilvánosság előtt. Nem akarom tovább. Hol jár az eszem? Persze, hogy nem akarom ezt! - Nem. Már aláírtam a…

- Tudom, kiknek írtál alá - legyint lazán, és úgy viselkedik, mintha ez semmit sem jelentene. - Ugyan már, sehol sincsenek a piacon hozzánk képest. Nem is értem, hogy jutott eszedbe, de a jó hír, hogy könnyedén kivásárolhatlak tőlük. Semmilyen jogi vonzata nem lenne.

- De én nem akarom, hogy kivásárolj - rázom meg a fejem, és a kezembe veszek egy tollat, hogy azzal játszak. Úgy érzem, valamit csinálnom kell, mert megőrjít, hogy csak ülünk és nézünk egymásra, miközben beszélünk. - Nagyon kedvesek, és profik, hidd el. Harry is alaposan utánajárt. Matt pedig egy iszonyú nyugodt és megfontolt menedzser. Szeretek vele dolgozni.

- Miket csináltatok eddig? - kérdi, de a könnyed stílus, ahogy társalgunk, valahogy megijeszt. Valamit rosszat sejtet. - Elkezdtétek már a lemez kiadása körüli teendőket?

- El - válaszolok egyből, reménykedve benne, hogy tényleg ennyi. Átesünk ezen a furcsán keserű, majdnem nosztalgikus, ki szereti jobban a másikat, és ki bánja jobban a történteket beszélgetésen, és hazamehetek végre. - Hamarosan elkezdődik a promó. Két hét múlva akarnak kihozni egy kislemezt.

- Akkor teljes gőzzel a munkában?

- Olyasmi - válaszolok, és a tollat nyomkodom. Már lassan engem zavar a hangja, nem értem mire várunk. Miért nem esünk már túl mindenen? - Van bármi, amit alá kell írnom?

- Semmi, Louis - rázza meg a fejét, aztán elém rak egy piros mappát, rajta az én nevemmel, és az évszámmal, 2020. - Ez az egyetlen dolog, amit aláírhatsz. Egy szerződés hosszabbítás. Mindent előkészítettem. Még Stylest is belefoglaltam, ha már megválni semmiképp nem voltál hajlandó tőle.

- Nézd, Simon - sóhajtok fel, és leteszem a tollat, újra csak az ő szemébe nézve, és minden figyelmem neki szentelve. - Tényleg csak azért jöttem, hogy végleg lezárjuk a közös munkát. Nem akarok maradni.

- Nem tudom, miért menekülsz - rázza meg a fejét, és nem veszi vissza a mappát. Elém tolja, és visszadől a hatalmas bőrszékbe. - Semmi olyan nem történt veled mellettem, ami elől ennyire füled-farkad behúzva kellene elsomfordálnod.

- Nem menekülök - rázom meg a fejem, és egyre dühösebb vagyok. Sehogy sem enged szabadulni, és érzem, látom ezt. Pontosan ezt is tervezte. - Egyszerűen lezártam az egészet. Van egy új menedzsmentem, új kiadóm, és új életem. Hamarosan megszerzem Noelt is, és végre teljesen új fejezetet nyithatok a történetemben. Talán egy teljesen új kötetet is.

- Ez nagyszerűen hangzik, de hidd el, nincs senki a szakmában, aki ugyanilyen magasan tarthat téged, mint ahol most vagy - erősködik tovább. - Tudom, mit csinálok, és te is tudod, hogy itt vagy a legjobb helyen.

- Volt idő, amikor ezt hittem - bólintok, Simon pedig hitetlenül a fejét csóválja.

- Miről szól ez az egész? - kérdez vissza, de ezúttal már sokkal dühösebbnek tűnik. - Harryről igaz? A Seven7 engedi a coming outot?

- Micsoda?! - nevetek fel, de tudom, hogy ez az egész egyre rosszabb irányba halad. - Tudod, mi a különbség? Ők még csak meg sem említik ezt a szerződésben, pedig Matt például tud Harryről. Megbeszéltük, hogy nem tervezek még semmiféle nagy bejelentést, mert a karrierem biztos alapokra helyezése a lényeg. És képzeld, mindenben támogatnak!

- Akkor miről szól ez?! - üvölt rám, amitől egy pillanatra elnémulok. Simon nem az az üvöltözős fajta. Ő inkább a csendes agresszió híve. - Csak nem a kis titkunkról? Évek óta szóba se jött.

- Ez egyedül rólam szól, Simon! - vágok vissza, ő pedig meglepődve dől hátra. - Ez az a pillanat, amikor minden csakis rólam és az én kényelmemről, az én nyugalmamról szól. Ez az, amit te soha nem tudtál nekem megadni. Sosem dőlhettem hátra, és engedhettem el magam melletted. Mindig kibaszottul aggódnom kellett valamin, mert az sose számított, hogy én mit akarok!

- Ne gyerekeskedj már!

- Nem gyerekeskedek! - üvöltök vissza, és felpattanok. Készen állok, hogy lelépjek, mert ezek szerint ennyi. Semmi hivatalosra nincs szükség. A szerződésünk megszűnt, és ennyi volt. - Boldog akarok lenni! És most az egyszer arra kérlek, hogy vedd ezt figyelembe. Segíts nekem, hogy megszerezzem Noelt, mert tudom, hogy ha valaki, akkor te képes vagy rá, aztán csak… engedj el, kérlek!

- A tárgyalás jövő hónap végén lesz - szólal meg néhány másodperc múlva, de a hangja már sokkal nyugodtabb. Azt hiszem, feladta. - Természetesen ott leszek melletted. És sajnálom, hogy ez lesz az utolsó közös ügyünk. Nem így kellene végződnie.

- Hogy érted? - kérdezek vissza, mert nem minden szavát értem, de csak megrázza a fejét. Egy másik mappát vesz elő, és felém sétál, hogy a kezembe adja. Csak két lépésre vagyok az ajtótól.

- Ezek csak a nyomtatványok a szerződésünk megszűnéséről - biztosít róla, én pedig elveszem tőle. Nem mond többet, csak megölel. Szorosan tart, én pedig visszaölelek. Pár perce még nem gondoltam, hogy így fogok kilépni ezen az ajtón. Viszonylagos békében.

Amikor kiérek az egész épületből, mintha érezném a szabadság ízét. Azt, ahogy az ereimben, az egész testemben vibrál az érzés. Fellélegzem, és ki is fújhatom. Vége.

Ahogy hazaérek, elég belépnem az ajtón, nem csak Cliff siet felém boldogan, de Harry is a nyakamba ugrik, és olyan hevesen csókol, hogy alig kapok levegőt. A csókokból harapások lesznek, abból pedig az, hogy szinte őrült módjára tépjük le egymás ruháját. Itt az előszoba padlóján, a gyűrött vagy épp ténylegesen elszaggatott ruháinkon esünk egymásnak. Harry pont olyan készséges, mint mindig, és mindent megtesz azért, hogy a kezembe adja az irányítást. Ezért pedig én mindent megteszek azért, hogy a legmélyebb élvezetet nyújtsam neki.

- Mindig… mindig tudsz olyat csinálni, amivel teljesen elveszed az eszem - leheli a plafon felé, amikor egymás mellé heveredünk a földön.

- Te is - felelem, és közben a hasát cirógatom. - Isteni vagy. Minden egyes alkalommal.

- Hogy ment? Soha többet nem látjuk a mocskot, ugye? - kérdi rekedt, élvezettől fáradt hangon.

- Még vissza van a tárgyalás - válaszolok neki, ő pedig megdermed, és felém kapja a fejét. - Utána nincs vele több dolgunk.

- Vele akarod végigcsinálni a pert? - ül fel, és most valahogy sokkal idegesebbnek tűnik, mint amilyennek lennie kellene. Vagy amit várnék. - Nem mondhatod komolyan!

- Harry, annyiszor veszekedtünk már így - rázom meg a fejem, és én is felülök, aztán az alsóm után nyúlok. Csak azt húzom fel, mielőtt a konyhába sétálok, és kiveszek egy doboz sört a hűtőből. - Meg kell bíznod bennem, és a döntéseimben. Ezt az életet élem, Simon oldalán, most már tíz éve. Ismerem őt. Tudom, hogy ha meg akarom nyerni ezt a pert, ő az egyetlen, aki tényleg segíthet nekem.

- Meg az is, aki igazán árthat - folytatja tovább, aztán a szobájába megy, és egy halom papírral jön vissza. - Látod ezeket? Mind arról szól, hogy Simon mennyire mocskos ügyekben volt benne. Sőt, benne van, még a mai napig is. Tönkretett olyanokat, akik végül mégis szerződést bontottak vele. Puszta kicsinyes bosszúból, Louis! És még soha, soha nem sikerült fogást találni rajta! - A hangja egyre ingerültebb, és már hadarva magyaráz. - Megvizsgáltam az összes pert, amibe fogták, és mindegyik bűzlik a kenőpénz szagától! Nincs az az isten, hogy azokat a vádakat csak úgy ejtették ellene, érted?

- Jézusom, mióta csinálod ezt? - nézek rá, a tekintete viszont szikrákat szór. Vagy egyenesen villámokat. - Erről szólnak a napjaid? Simon után nyomozol?

- Ennek az embernek börtönben a helye, Louis - mondja rideg hangon. Ha mint vádlott állnék vele szemben, ijesztőnek találnám. - És én most megesküszöm neked, hogy addig nem nyugszom, amíg oda nem juttatom.

- Teljesen a megszállottja lettél - ingatom a fejem, de Harry úgy néz rám, mint egy eszelős. - Le kell állnod, és el kell engedned ezt az egészet!

- Hogy tehetném meg azok után, amit veled művelt? - kérdezi halkan, de sziklaszilárd hangon. - Meg kell bűnhődnie érte.

- Jól vagyok, Harry! - tárom szét a kezeimet. - Tizenkilenc voltam, amikor történt! Már rég jól vagyok, és nem érdekel!

- Nem vagy jól! - üvölt rám, és így, hogy csak egy bokszer van rajta, látom, ahogy remegnek az izmai az idegességtől. - Miatta van ez! Amikor messzire mész. Amikor nem tudod, hol a határ. Szeretted a játékot már előtte is?

- Mi?

- Csak válaszolj! - kiabál magából kikelve, én viszont befejeztem. Tényleg úgy néz ki, hogy teljesen belehülyült ebbe a dologba. Az emelet felé indulok, de még a lépcső aljából hallom a hangját. - Louis!

Úgy telnek a napok, a hetek, hogy alig állunk szóba Harryvel. Egymás mellé fekszünk le aludni, de nagyjából két hete nem értünk a másikhoz. Még egy csók sem csattant el. Vacsoránál néha megkérdezzük egymástól, hogy milyen napja volt a másiknak. Annyit tudok, hogy túl van a vizsgái nagy részén, és eddig minden sikerült neki. Már csak három féléve van vissza, és végez.

Matt nagyon mélyen belevetette magát a munkába, és a reklámok nagyon hatásosak. Plakátok, fotó, videó és rádióreklámok. Mindenki nagyon várja a kislemezt, ami három nap múlva jelenik meg. Annak ellenére, hogy a lehető legprofibb munkát végzik, Matt mégsincs folyton a seggemben úgy, ahogy Simon volt. Két napja egyáltalán nem beszéltem vele, pedig ez egy fontos időszak. Egyszerűen csak mindent kézben tart, és feleslegesen semmiért sem basztat.

Harry nem tudom, hol van éppen, de már reggel óta nem láttam. Valószínűleg az egyetemen, ezért egész délután csak a tévé előtt tespedek. Akkor kelek fel először, amikor Cliff a teniszlabdájával taszigálja a lábam, én pedig beadom a derekam, és kimegyek vele egy kicsit az udvarba, hogy dobáljam neki. Csak a göndör jár a fejemben, és az, hogy mennyire hiányzik. Hogy magamhoz akarom ölelni. Szeretkezni akarok vele. Bassza meg, még soha nem voltak ilyen érzéseim, ilyen gondolataim, ezt csak ő képes kiváltani belőlem. Már szinte elképzelem, hogyan vetek véget ennek az elbaszott csendkirály játéknak kettőnk között, abban a pillanatban, hogy hazaér, amikor meglátom a kocsija fényszóróit a ház elejéből. Azonnal visszamegyek a házba, Cliff is követ, Harry pedig szinte az ajtót se tudja visszacsukni rendesen, mert egyből magamhoz rántom.

- Elég volt - morgom a szájába, a légzése pedig rohamos ütemben gyorsul. Mindent ledob a kezéből, és a nyakamat átölelve szorít magához. - Menjünk az emeletre.

Egyből engedelmeskedik. Ledobja a kabátját a földre, lerúgja a csizmáit, és már botladozunk is a hálószoba felé.

- Louis, nagyon fontos hírem van - motyogja izgatottan. Szinte látom, hogy majd megveszik, csak végre elmondhassa, amit akar. Ez nem egy békülékeny valaminek tűnik, inkább egy hír, amit akkor is közölnie kellett volna, ha éppen nem túl harmonikus közöttünk minden, így viszont még feldobottabb.

- Oké - bólintok, és betaszigálom őt a szobába, a ruháit pedig rekord sebességgel hajigálom a földre. Már saját magam vetkőztetem, amikor újra megszólalok. - Mássz az ágyra! - parancsolom neki, és miután teljesen levetkőztem, a komódhoz megyek, hogy elővegyek néhány dolgot. A kezeit azokba a bőrbilincsekbe rögzítem, amik állandóan az ágykeretünkre vannak erősítve, lévén bármikor bármi megeshet. Csak úgy, mint most. - Mi történt?

- Ma a suliban mindenki erről beszélt - kezd bele, de szürreális az egész, ahogy kikötözve, meztelenül, álló farokkal mesél a suliról. Majdnem nevetnem kell rajta. - Simon egyik régi üzlettársa beperelte őt.

- Nagyszerű! - forgatom meg a szemeimet, mert ezek szerint még mindig itt tartunk. Simonnál, aki a beteges mániája lett. De maga a hír sem a legmegnyugtatóbb. - Átlag évente beperelik, ez ugyanúgy el fog csitulni, mert mindig így van, de kurvára várhatott volna még pár hetet a dolog. Nagyon rosszkor jött ez most! Remélem nem lesz hatással Noel ügyére.

- Nem érted! - csitít el Harry, és szinte szemmel látható az adrenalin szintje. Még ha ez fizikai képtelenség is. - Melegbotrányba került. Homofóbiával vádolják, és hogy emiatt zsarolt, és fenyegetett embereket az üzlettársai körében. Ez a mi időnk, Louis!

- Már megint miről beszélsz? - hitetlenkedek, mert nem akarom elhinni, hogy újra itt tartunk. - Képtelen vagy leállni. Ez már beteges.

- Nem fogok leállni - rázza meg a fejét. - Szerződésbe foglaltátok, hogy nem vállalhatod fel magad. Előveheted a megállapodásotok a szexuális szolgáltatásról is. Az egyáltalán nem állja meg a helyét egy bíróságon. Azt mondtad zsarolt is, fenyegetett. Ki kell állnod, Louis! Értünk. Magadért!

- Elment az eszed - ingatom a fejem, és inkább a síkosítóért nyúlok, bár a feszültség egyre magasabbra szökik bennem. Nem így terveztem ezt az egészet. Zackel azt beszéltük meg, hogy átjön ma este, filmezünk, sörözünk, dumálunk, előtte pedig Harryvel akartam lenni idefent, de kezd mindentől őszintén elmenni a kedvem, és legszívesebben csak bevenném magam a stúdióba, hogy elmerüljek a zenében. Egyedül. Látom, hogy újra meg akar szólalni, de elhallgattatom, ahogy hozzáérek, mert akkor képtelen másra, csak lihegésre és szűkölésre. Olyan csodálatos a teste, hihetetlenül hiányzott már, hogy így érinthessem meg.

- Lou… kérlek… ígérd meg, hogy…

- Hallgass! - förmedek rá, és tudom, hogy túl erősen ugattam le, ő viszont nem szólal meg többet. Csak bólint egyet. - William. Egyből mond ki, ahogy szükség van rá!

Le kellene állnom. Nem szabadna tovább mennem. Annyiszor végződött már rosszul, amikor ennyire idegesen értem hozzá, de képtelen vagyok parancsolni magamnak. Túlságosan éhes vagyok. Túlságosan akarom őt. Minden figyelmeztetés nélkül merítem mélyre egyből két ujjam, és bár felnyög tőle, nem panaszkodik. Rengeteg síkosítót használok, reményeim szerint így nem árthatok neki. Az agyam viszont tele van. Simon ügyei, a gyermekelhelyezés, és a vitánk Harryvel. Sok. Már megint minden túl sok, és nem tudok mit tenni ellene. Nem várok sokáig, és miközben Harrybe hatolok, olyan szorosan markolok a csípőjébe, hogy felszisszen, és minden izmát megfeszíti. Talán csak néhány másodpercet várok, azonnal mozogni kezdek, de nem érzem, hogy a vörös köd oszlani kezdene. Egyre dühösebb vagyok. Érzem, ahogy elvesztem a fejem. Szorítom őt, olyan gyorsan és durván mozgok, hogy a bőrünk hangosan csapódik össze, és ahogy előrehajolok, a mellkasába harapok. A hangja egyszerre szenvedő és kéjes, ezzel pedig még jobban feltüzel. Már nem is tudok semmire koncentrálni. Kicsatolom az egyik kezét, és a hasára fordítom őt, hogy hátulról ragadjam meg. Az egyik kezével a szíjba a másikkal a takaróba kapaszkodik, és őrülten hangosan nyög alattam. Csak a szenvedélyt és az élvezetemet látom, semmi mást nem érzékelek a külvilágból. Össze kell szorítanom az állkapcsom, amikor már közeledek a cél felé, de minden egyszerre párolog el. A bíborba boruló köd úgy lesz a semmibe, mintha elfújták volna, ahogy Harry a William szót fuldokolja, és a szabad kezével az ujjaimat fejti le a nyakáról. Nem fogtam olyan erősen, hogy baja eshessen. Tudom. Biztos vagyok ebben. A könnyei az arcán csillognak, és köhög egy kicsit, amikor elhúzódom tőle, de nem mond semmit. Agresszív mozdulatokkal kapcsolja ki a még rögzített csuklóját, aztán felém fordul.

- Nem vagy önmagad - leheli felém, a pillantása pedig egyszerre dühös, rémült és kétségbeesett. - Már azt sem tudom, hogy ki vagy…

- Harry… - kezdeném, de leint, aztán felkel az ágyból, és öltözködni kezd.

- Hetek óta nem tudom, ki vagy - ingatja a fejét. Talán még soha nem láttam ilyen idegesnek. - Lehet, hogy sose ismertelek, de az biztos, hogy az utóbbi időben tényleg nem tudok kiigazodni rajtad.

- Ugyanaz vagyok, aki eddig is, csak sok a nyomás.

- És ezért ellenkezel annyira az ellen, hogy Simon megfizessen?! - kiált rám. Egy olyan hangon, amilyet még soha nem használt ellenem. Ezt még soha nem hallottam tőle. - Úgy kezelted az egészet, mintha rendben lenne. Mintha te tényleg tartoztál volna ennyivel annak a féregnek. Most meg itt a kibaszott lehetőség, Louis! Te pedig nem teszel semmit?!

- Meg kell értened, hogy…

- Nem! - üvölt magából kikelve. - Elmúlt az idő, amikor mindent megértek! Amikor Harry lenyugszik, ha Louis azt mondja! Amikor befogja a pofáját, csak mert azt parancsolták neki! Ez most nem csak rólad szól, érted?! Rólam is! Másokról, akik ugyanazokon mentek keresztül, amin te is! - dühösen gesztikulál, de látom, hogy remeg. Mindig remeg, amikor ideges. Nem tudom, mit mondhatnék minderre. Én csak a fiamat akarom, és tudom, hogy Simon az, aki megadhatja nekem. Noelért bármit megadnék. Újra Simonnak adnám magam. Vagy bárkinek. Az életemet is feláldoznám érte, és ezt senki sem értheti, csak akinek szintén van gyereke. Harry nem értheti. Fogalma sem lehet róla. - Itt a lehetőség, hogy megszólalj! Talán soha többet nem lesz ilyen!

- Egyáltalán nem érted - rázom meg a fejem, ő pedig felhorkan és fújtat egyet. - Ez pont, hogy nem a megfelelő idő erre.

- Szembeköpsz engem, és mindenki mást is - morogja Harry a szavakat, aztán megfordul, és kiveszi az utazótáskáját a gardrób aljából. - Szembeköpöd saját magadat is.

- Mit művelsz? - kérdem tőle, amikor a pólóit és nadrágjait dobálja a táskába. Fogalmam sincs, hogyan jutottunk ide onnan, hogy egy órával ezelőtt még odakint, Cliff labdáját dobálva ábrándoztam azon, hogyan fogunk végre újra közelebb kerülni egymáshoz. Tudom, hogy én is hibás vagyok, használta a biztonsági szót, durva voltam. De ugyanúgy a fejemben motoszkál, hogy az is baj, hogy ő is ugyanolyan feszült, ingerült, mint én, és túlreagált mindent. Nem éreztem, hogy ezúttal bántottam volna. Úgy érzem magam, mint aki belecsöppent egy elbaszott, gyorsan mozgó forgatagba, és még kapaszkodója sincs. Elsodorják.

- Elmegyek - vágja hozzám, és már kifelé indul az ajtón. Látom, hogy hagyott még néhány ruhát a szekrényben, de nem érdekli. A lépcsőn robog lefelé, én pedig csak gyorsan magamra rántok egy bokszert és utána sietek.

- Harry!

- Elegem van, Louis! - kiált hátra, aztán a szobájába megy, hallom csörömpölni egy kicsit, de már kint is van, és szélsebesen kezdi magára rángatni a bakancsait. - Annyi mindent eltűrtem… Annyi dolgot elnéztem, de ezt már nem! Ezzel engem is elárulsz. Mindkettőnket. Mindent!

- Kibaszottul túlreagálod! - ordítok rá én is, ő pedig felém kapja a tekintetét. - Le kell nyugodnod a picsába!

- Szerinted csak ennyi? Szerinted csak mérges vagyok?

- Szerintem ezt az egészet egy személyes ügynek veszed, pedig semmi mást nem kellene csinálnod, csak mosolyogni és elengedni mindent, mert Simon már nincs befolyással ránk! - válaszolok egy levegővel, ő viszont a fejét rázza, felveszi a kabátját, és már nyitja is az ajtót.

- Keress meg, ha ki mered húzni a fejed a seggedből! - kiabál hátra a válla felett, és bevágja a bejárati ajtót. Mozdulni sem bírok, csak bámulok utána. Látom az ablakokon át, hogy felvillan a fényszórója, és hallom azt is, ahogy kihajt az udvarból, és visszacsukódik utána a kapu. Nyelnem kell egy nagyot, mert fogalmam sincs, mi történik. Mi van velem. Ki vagyok én. És ki volt ez a fiú. Mert ezúttal valami úgy baszódott el, hogy követni sem tudtam.