Harry még napokig ugyanolyan zaklatott volt, mint amikor elmeséltem neki a sötét múltam Simonnal. Talán mostanra egy kicsit átvette a helyét a lázas készülődés a közelgő karácsony miatt. Pénteken szenteste, a göndör pedig úgy viselkedik, mint egy eszelős. Már nincs nap, hogy ne tűnne el órákra, mert még mindig boltokat jár be ajándékokért. Én ilyenkor ki sem teszem a lábam otthonról. Mindent online rendeltem, és már meg is jöttek. Igaz, nem is veszek ajándékot túl sok embernek. A családnak és Zacknek vettem valamit. Na meg persze Harrynek. Csak fogalmam sincs, hogy hogyan adjam oda neki. Vagyis… ez annyira nem én vagyok. Nem én voltam. Most mégis várom, hogy lássam az arcát, amikor kibontja. Várom, hogy odaadhassam neki, mert valami kezd nagyon elbaszódni bennem. Vagy most jön helyre. Fogalmam sincs. Már egy ideje tervezgetem, hogy előállok az ötlettel, jöjjön velem Doncasterbe. Aludhatnánk a régi szobámban a nagyanyámék házában, és együtt tölthetünk minden percet, miközben semmit sem csinálunk, csak süteménnyel tömjük magunkat, és a kandalló előtt hempergünk. Soha senkivel sem akartam ezt csinálni, de tudom, hogy Harry imádná. Én meg az imádnám, ha látnám, hogy boldog. Na és persze mindketten imádnánk a nagyi gyömbéres sütijét.

- Fáradtnak tűnsz - szólalok meg, és közben Harry haját és homlokát cirógatom. A kanapén ülök, és a Warner Musictól kapott szerződéstervezetet olvasgattam eddig. Ő mellettem fekszik, és a fejét az ölembe hajtotta. A dohányzó asztal másik oldalán csendesen ropog a tűz a kandallóban, a hangfalakból nem túl hangosan szól a zene, és az asztalon két pohár vörösbor pihen. Ennél idillibb már nem is lehetne a pillanat. Talán most kellene megkérdeznem, hogy ugye velem tölti a karácsonyt? - Hány boltot jártál ma végig?

- Sokat, de végeztem - mosolyodik el, és felnéz rám. Annyira érzéki, ahogy megnyalja az ajkait mielőtt folytatja, hogy igazán oda kell figyelnem arra, amit mond. - Mindent beszereztem, ami kell. Boldog vagyok.

- Örülök - bólintok, aztán megköszörülöm a torkom, hogy feltegyem a nagy kérdést. - Mit tervezel az ünnepekre?

- Ó, hazamegyek - vágja rá azonnal, mintha valami iskolai számonkérésen lenne, ahol számít mit mond, mert rosszul is válaszolhat. - Anyánál gyűlik össze a család. A nővérem is jön, és a nagyszüleim is ott lesznek. Anyu már nagyon készül.

- Értem - mosolygok le rá, de erőlködnöm kell ezen a gesztuson. Ezek után hogyan hozakodhatnék elő azzal, hogy ó, ez jól hangzik, együtt a család akiket ezer éve nem láttál, nem akarsz inkább egész ünnep alatt velem fetrengeni a nagyszülők házában? - Biztos jó lesz. Ritkán látod a nővéred, igaz?

- Igen. És anya is hiányzik már - feleli, és felemelkedik, hogy igyon egy korty bort, aztán visszateszi a fejét az ölembe. Ahogy helyezkedik, már pontosan tudom, hogy lebuktam. Egy kissé elsötétült tekintettel néz fel újra a szemeimbe. - Te… mit tervezel?

Mielőtt válaszolhatnék, fel kell nyögnöm, mert az ujjai a nadrágom gumija alá siklanak, és finoman cirógat, amitől pillanatok alatt sziklamerev leszek. - A nagyiékhoz megyek. Ezek szerint az újévben találkozunk - morgok csak ennyit, és egy kicsit felemelkedek, hogy közös erővel lejjebb tolhassuk a gatyám, Harry pedig habozás nélkül vesz a szájába. Pillanatok alatt feledteti el velem a kudarc és csalódottság érzését, amiért nem lesz velem karácsonykor. Tudom, hogy ha arra kérném, lemondaná a családi banzájt, és velem maradna. Nem akarom ezt. Olyan boldog, hogy hazamehet végre. Helyette elengedem magam, és hagyom, hogy a csillagokba repítsen azokkal a tökéletes ajkaival.

*

- Nekem tetszik a Warner Music szerződése - néz fel rám a papírhalmok között. A nappali padlóján ülünk, mindkettőnkön csak egy alsó van, és a végső döntést próbálom meghozni Harry segítségével. Éppen mellettünk van a kandalló, így a fázós göndör se panaszkodhat. - És ha őszinte akarok lenni… Valószínűleg nincs olyan, hogy tökéletes menedzsment, ahol az előadó minden körülmények között boldog. De nekem tetszik a Seven7. Én őket választanám.

- Nekem is szimpi volt - bólogatok. - Felhívom, és kérek tőlük egy időpontot, hogy beszélgessünk. Kiadó témában pedig döntöttem. A Warnernek írok alá. Holnap visszaküldöm nekik az előzetes szerződést.

- Szuper! - vigyorodik el, és összeszed minden más papírt, egyéb kiadóktól. Egy mozdulattal a lángokba hajítja, és muszáj felnevetnem az egész jeleneten. - Akkor ez letudva. Hamarosan vége. Levakarhatjuk magunkról a Simon nevű piszkot.

- Még mindig zaklat?

- Nem… - motyogja, és a pillantását is lesüti, valami elfoglaltságot keresve, hogy addig se kelljen rám néznie. Biztos vagyok benne, hogy elhallgat előlem valamit, ezért csak nézek rá, és várok. - Csak néhányszor próbálkozott lelkiismeret furdalást kelteni bennem. Hogy tönkre foglak tenni, és mindenről én tehetek majd.

- Engedd el - legyintek, mert nem is tudom, mi mást tehetnék vagy mondhatnék. - Hamarosan vége az egésznek.

- Biztos nem lesz könnyű - ingatja a fejét, és felkel, hogy elinduljon a konyhába. A tegnap esti spagettit veszi elő, és kezdi el felmelegíteni, én pedig leülök az asztalhoz. Szó nélkül elém tesz egy tányért, egy darab sajtot és a reszelőt.

- Miért nem használjuk a csomagolt reszelt sajtot? - kérdezem, mielőtt még nekiállnék a munkának, amit szó nélkül osztott ki nekem.

- Mert elfogyott, és nem vettem újat.

- Miért? - kérdezek vissza megint, mert úgy látszik, most egy ilyen végtelenül bugyuta beszélgetést folytatunk éppen.

- Azért, mert sokkal drágább, mint a rendes sajt, és én is ugyanúgy le tudom reszelni itthon, ingyen - válaszolja, és közben poharakat, tányérokat és evőeszközöket vesz elő. - Rablás a lustáktól.

- Nos, én lusta is vagyok, és milliárdos is - válaszolom, de közben a kezembe fogom a darab sajtot, hogy lereszeljem magunknak. - Legközelebb nyugodtan vegyél készre reszelt sajtot.

- Menthetetlen vagy - nevet fel, és amikor minden készen áll, mindkettőnk elé tesz egy adag ételt, hogy elkezdhessünk enni.

- Mikor utazol? Vettél már repülőjegyet? - kérdezem, mert teljesen hülye vagyok, és eddig még egyszer sem érdeklődtem, mikor akar itthagyni.

- Holnap reggel - válaszolja félig teli szájjal. - Mivel nem tudtam, hogy mi a terved, ezért alaposan bevásároltam. Ha esetleg tartasz szilveszteri bulit, még jól jöhet.

- Köszi - motyogom, mert még mindig bánkódom, amiért ilyen sokáig lesz távol. Holnap reggeltől gyakorlatilag az újévig nem lesz a közelemben, és a gondolattól rosszul vagyok. A teljesen megbízhatatlan, és gyötrelmes lelkiállapotomon, és idegállapotomon is rengeteget segített azzal, hogy miután kértem, tényleg sokat volt velem. Közeleg a tárgyalás. És napról napra, ahogy közeledünk felé, egyre idegesebb vagyok. - Jó tipp. Lehet, hogy áthívok pár havert. Neked van terved?

- Gemmával és a barátaival megyünk valami házibuliba - válaszolja, de láthatóan nem lelkesedik olyan marhára. Én sem. - Én szinte senkit nem ismerek Olaszban. Nem voltam ott túl sokat, hamar visszajöttem ide az egyetem miatt.

- Beszélünk majd, ugye? - kérdezem, és még én is meglepődök a saját esdeklő hangomat hallva.

- Persze! - leheli, és nagyra nyílt szemekkel bámul rám, hogy tényleg én voltam-e, aki kimondta ezeket a szavakat. - Amikor csak akarod. Én… Tudod, hogy szeretlek. Legszívesebben minden este a telefonomon lógnék veled, amíg vissza nem jövök.

- Helyes - mosolyodom el, így rögtön utánam ő is, és a vacsorát már egy kicsivel kellemesebb, lazább hangulatban fejezzük be. Még gyorsan adok vacsorát Cliffnek is, mert addig soha nem eszik a sajátjából, amíg nálunk is van kaja, Harryt pedig abban a pillanatban cibálom fel az emeletre, ahogy minden edényt a mosogatógépbe pakoltunk.

*

Miután a göndör reggel elköszönt, én sem sokáig vesztegettem az időt. Összeszedtem néhány cuccot, közben pedig áthívtam Zacket, hogy még az ünnepek előtt oda tudjam adni az ajándékát. Míg rá vártam, felhívtam a Seven7 menedzsmentet is, és kimondhatatlanul boldogok voltak, amiért tárgyalni akarok velük. Már ma délutánra berendeltek, így Zackel csak egy könnyű ebédet költünk el, iszunk egy sört, és felajánlja azt is, hogy elvisz az irodájukba.

- Jól meggondoltad? - fordul felém, amikor már csak nagyjából tíz percre vagyunk a székhelyüktől. - Simon egy szar alak, de amit elértél mellette… Én csak aggódom a karrieredért. Tudom, hogy semmi másod nincs, és nem akarom, hogy valami balul süljön el.

- Nem hiszek a fülemnek - morgom, és még a szemem is megforgatom a hallottak alapján. - Tudom, kicsoda Simon, nem kell bemutatnod. És igen, alaposan átgondoltam. Alig várom, hogy végre elköszönjek tőle.

Nem felel semmit, csak felsóhajt, bólint, és meg sem szólal, amíg oda nem érünk. Itt is csak annyit mond, hogy megvár idekint, én pedig már be is robogok az épületbe. Mindenki nagyon kedves velem, és azonnal egy hatalmas irodába kísérnek. A megbeszélés sokkal hosszabb, mint gondoltam, én tényleg csak egy előzetes személyes találkozóra gondoltam, de itt már kész szerződést tolnak elém, és gyakorlatilag tárgyalunk. Erre nem készültem fel, ezért muszáj rövidebbre zárnom ezt a dolgot, és felhívnom Harryt. A göndör angyalt, akiben minden feltétel nélkül megbízom. Ahogy itt ülök, már tudom, hogy Simon sokkal mélyebb sebeket ejtett bennem, mint gondoltam. Minden mondatuk mögött a hátsó szándékot kutatom, és ez így nem vezet semerre.

- Nagyon köszönöm, hogy összehozták nekem ezt a találkozót - mosolyodom el, amikor épp senki nem szólal meg egy fél másodpercig. - Nagyon értékelem. Elviszem magammal a szerződést, alaposan átrágom én is és az ügyvédem is, aztán mindenképpen jelentkezni fogok. Lehet, hogy csak az ünnepek után.

- Természetesen - bólint a nagyfőnök, és mindenki szedelőzködni kezd. Még mellém lép Matt, aki a személyes menedzserem lenne a cégtől, és a kezét nyújtja felém.

- Megtiszteltetés lenne veled dolgozni - mosolyog rám, én pedig nagyon szeretném elhinni, hogy ez mehet ennyire jól. Lehetnek cégek különbebbek, mint a Syco. - Kellemes ünnepeket!

- Köszönöm, és neked is! - bólintok, aztán felmutatom Matt névjegyét, amit eltettem, csak mert azt mondta, bármikor kereshetem, ha további kérdésem van. Ugyanolyan díszes kíséretben részesülök kifelé is, mint befelé, Zack meg a fejét csóválja az önelégült vigyoromra.

- Na, hogy ment? - kérdi, ahogy beindítja a kocsit, és a házam felé indulunk. - Már szerződést is kaptál?

- Ezek? - mutatok a dossziéra a kezemben, Zack meg csak bólogat. - Igen, de még nem írtam alá. Alaposabban át kell néznem. És nem csak egyedül.

- Mutasd meg Simonnak - javasolja, nekem meg egyből a homlokomra szökik a szemöldököm. - Ha valaki, ő biztosan teljesen át tudja látni.

- Eszemben sincs megmutatni neki - rázom meg a fejem, és előveszem a telefonom, hogy írjak Harrynek. Látom, már vár egy üzenet tőle, hogy megérkezett, és épp taxit fog a reptéren. Azóta talán már otthon is van. Lenémítottam a mobilom, amíg tárgyaltunk. Gyorsan válaszolok, megkérdezem, hogy minden rendben ment-e, és megígérem, hogy este felhívom. - Majd Harry átfutja.

- Mi ez az egész tulajdonképpen? - néz rám oldalra egy pillanatra, aztán újra vissza az útra. - Most már komoly kapcsolatban vagytok?

- Azt hiszem - felelem bizonytalanul, mert igazából soha nem beszéltünk erről, de ami történik közöttünk, az valami komoly. Képtelen voltam még részegen és betépve is elvinni valakit magammal, mert bántott a gondolat. - Meg akartam dugni Blaise-t, és…

- Baszki, Louis! Mi a fasz? Az a srác még gyerek! - emeli fel azonnal a hangját. Tudom, hogy igaza van, az én fejemben is ott volt ez már akkor is, csak túlságosan el voltam szállva. - Nem vagy normális…

- Nem csináltam semmit - védekezek egyből. - Tudom, hogy helytelen lett volna. Bár a srác heteken belül tizenhét, azért ez már nem a bűnös kategória. Már a tizennégy évesek is dugnak…

- De nem harminc évesekkel.

- Én sem vagyok még harminc! - tettetek felháborodást. - De most komolyan. Tudom, hogy ez nem oké, nem csináltam semmit. De tény, hogy mással sem, és kifejezetten Harry az oka. Mert nem akarom megbántani.

- Ó… - csodálkozik el, és én is pontosan tudom, mi miatt. Még soha nem érdekelt senki lelkiállapota, ha én akartam valamit. - Louis… Szereted őt?

- Nem tudom.

- Mi az, hogy nem tudod? - kérdez vissza, és szerintem sokkal agresszívabban, mint szükséges lenne.

- Úgy, hogy még soha nem voltam szerelmes, ezért fogalmam sincs, hogy ez az, vagy csak jobban törődök vele az átlagnál - magyarázom el sokkal világosabban, ő pedig csak a fejét ingatja. - De az biztos, hogy ő az első, akivel törődni akarok. Vettem neki ajándékot. Elvitte magával, és ő is itthagyta nekem a sajátját. Videochatelni fogunk, amikor kibontjuk. Ez annyira nevetséges, gyerekes… De én is akarom.

- Mit vettél neki? - fordul felém, de már eléggé közel járunk a házamhoz, itt pedig nem olyan nagy a forgalom.

- Semmi extrémet - vágom rá, mert bár akartam, tudom, hogy kiborult volna, ha túl sokat költök. A fejemben volt, hogy veszek neki egy házat, de aztán arra gondoltam, hogy nem akarom távol tudni magamtól. - Csupa olyan ötletem volt, amivel azt fitogtathatom, mennyire gazdag vagyok, de tudom, hogy nem vár el semmit. Nem is szereti, ha költök rá. Szóval vettem neki egy mandzsettagombot. Bele gravíroztattam a mosolygós arcot, ami a védjegyem. Hamarosan ügyvéd lesz, és folyton öltönyt kell viselnie. Jó érzés lenne, ha egyfajta… kabala lehetne neki. Azon kívül egy új telefont, mert a régit leejtette, és megrepedt a kijelzője, viszont az istenért sem akart újat venni magának. Meg írtam egy képeslapot, ami szintén nem vall rám.

- Ez az egész nem vall rád - nevet fel, amikor bekanyarodik a házam udvarába. Az egész délutánt együtt töltjük, odaadom az ajándékot, amit neki szántam, mint minden évben, megiszunk egy rekesz sört, miközben hetek, talán hónapok óta először érzem, hogy ellazultam, és jól szórakozom, és eszembe sem jut Simon, vagy a problémáim. 

Miután Zack lelép, bepakolok mindent a csomagtartóba, és elindulok Doncasterbe nagyiék háza felé. Szerencsére az út nem vészesen hosszú, de már este van, mire odaérek. Holnap karácsony. Vacsorázom a családommal, és bár nem így terveztem, fel akartam hívni Harryt, elaludtam a kanapén tévézés közben. Nagyi ébreszt fel, amikor megtalál valamikor hajnali kettő körül, azután, hogy éppen a mosdóba indult. Többre erőm sincs, csak bemászni a szobámba, és aludni másnap reggelig. A húgaim a fejemre ugranak, hogy hangosan ébresszenek, de csak nevetünk rajta. Az ikrekkel alig találkozom, amióta középiskolába járnak. Bár a káros gondolatok, hogy mi fog történni a tárgyaláson, vagy Simon hogy kezeli a szerződésünk felbontását, természetesen nem hagynak nyugodni. Hiába a csodás karácsonyi vacsora, az isteni sütemények, és rengeteg ajándék, a démonaim szorongatják a mellkasom. Csak akkor eresztenek egy kicsit, amikor mindenki visszavonult a szobájába, én pedig izgatottan Harryt próbálom hívni.

- Ne haragudj, este elaludtam - kezdem egyből, ő pedig csak a fejét rázza. Mosolyog. Nagyon boldognak tűnik. És gyönyörű. Egy fekete pulcsi van rajta, a haja pedig ki van engedve. Semmi különleges, mégis észvesztő. - Boldog karácsonyt!

- Boldog karácsonyt, Louis! - vigyorog, aztán feltartja a csomagot, amit szépen becsomagoltam neki, és egy hatalmas piros masnival is átkötöttem, hogy véletlenül se leskelődhessen. - Kibonthatom végre?

- Rajta! - bólintok, és biztosan én is idétlenül vigyorgok, ahogy leszaggatja a csomagolást és kinyitja a dobozt. A telefont veszi a kezébe először, és a fejét ingatja, de amint meglátja a képeslapot, máris olvasni kezdi. Beharapja az ajkait, és teljesen elérzékenyül. Lehet, hogy szar vagyok ebben a szerelem dologban, de a szavakhoz értek, ezt pontosan tudom.

- A dobozkát nézd meg, az a lényeg! - türelmetlenkedek, ő pedig nyel egyet, és a kezébe veszi az apró csomagot.

- Jegygyűrű? - kérdezi, de Harry az a srác, aki soha nem lesz jó a viccekkel. Ez egyszerűen csak nem megy neki.

- Elég sokat poénkodsz ezzel, talán végre fel akarod venni a fehér ruhát? - emelem meg a szemöldököm. Ő pedig nevetésben tör ki, de közben felnyitja az ékszeres dobozt, és eltátja a száját. A kis apróságok fehéraranyból készültek, és egy-egy kis kék kristály van mindkettőben a gravír felett. Csak hogy önző módon magamra emlékeztessem. Eléggé sokszor elmondta már, hogy az egész lényem elgyengíti, de a szemeim azok, amik miatt gondolkodni is képtelen. Raktam mellé egy kis kártyát, ami elmagyarázza, miért választottam ezt az ékszert, ő teljesen megnémul, és egy ideig csak nézünk egymásra.

- Szeretlek - mondja végül, nekem pedig gombóc nő a torkomban. Vissza szeretném mondani neki, mert az alapján, amiről Zackel beszéltünk, azt hiszem, én is őt. De biztosan nem így. Nem telefonon keresztül. És amúgy is azt akarom, hogy utána rám vesse magát.

- Hiányzol, göndör - halkítom le a hangom, így sokkal komolyabban is veszi, amit mondok neki.

- Te is! - feleli, aztán megpróbálja gyorsan összeszedni magát, és felém mutat. - Te jössz!

Csak bólintok, és egyből elkezdem kibontani a viszonylag nagy dobozt, amit arany papírba csomagolt, és fekete szalaggal kötötte át. Ahogy elkezdem kiszedegetni a tartalmát, ő csak vigyorogva néz rám. Vett nekem strand papucsot, Adidas rövidnadrágot, naptejet, és búvár szemüveget. - Úgy érzem, utalni szeretnél ezekkel valamire.

- Gondolod?

Mindent kipakolva egy boríték vár a doboz legalján. Valahol, valószínűleg, amikor a hálóban rendezkedett, megtalálta az útlevelem, és két repülőjegy is bele van tűzve. Ahogy megfejtem hova szólnak, felnevetek. - Ibiza? Hát emlékeztél.

- Persze, hogy emlékeztem - feleli gyengéden, aztán folytatja a magyarázkodást. - Csak a repjegyeket vettem én, és öm… A hitelkártyával, amit vásárláshoz adtál, kibéreltem egy kis házat. Majd később befizetem a számlát. A ház viszont csodás, nincs szomszéd a közelben, és egyenesen a parton van.

- Ne aggódj, mindent fizetek, a repjegyekért pedig hálás vagyok! - mondom neki halkan, ő pedig megnyugszik, hogy minden rendben van. Tudom, hogy nincs temérdek megspórolt pénze. Mielőtt hozzám költözött, mindene az egyetemre ment el. - Tökéletes ajándék.

- Nem voltam magabiztos - ingatja a fejét egy kicsit szégyenlősen. - Mit vehetsz egy szupersztárnak, akinek megvan mindene? Fogalmam sem volt mire vágysz, amit megadhatok neked.

- Semmi olyanra, ami pénzzel megvehető - mosolygom, ő pedig pontosan tudja, hogy Noelre gondolok, azt viszont nem, hogy már ő is a sorban van. - Minden, amire vágyom, egy boldog, baszogatás mentes élet Noellel. És veled. De könnyen lehet, hogy csak a túl sok cukor beszél belőlem. Nagyi megetetett velem legalább egy fél tortát.

- Ha előbb rájövök, hogy ilyen hatással van rád a cukor, azóta adagolnám, hogy megérkeztem - nevet fel hangosan, és elfekszik az ágyán. A haja csodás hullámokban terül szét a párnáján. - Lehet, hogy már akkor kellett volna küldenem egy sütis kosarat, amikor kiválasztottál.

- Akkor még nem is akartál az ágyamba bújni - válaszolok, és mindent lepakolok magam mellől, hogy bemásszak a takaró alá.

- Az első pillanattól akartalak magam felett, amikor megláttalak a videóhívásban - suttogja, és nem látom, mit csinál, de a mozdulataiból egyértelmű, hogy éppen az alsójába nyúlt. Egyből megemelem a csípőm a gondolatra, és a válla, vagy épp felkarja mozgását figyelem. - Amikor kiverted nekem az ablak előtt. Azt hittem, elevenen elégek, annyira élveztem. Vágytam rád.

- A szörny, aki bennem él, egyből felkapta a fejét, amikor megjelentél az életemben - sóhajtom, és én is magamhoz nyúlok, amikor lehunyja a szemeit egy pillanatra. - Mutasd, amit csinálsz! - Nem felel, csak leirányítja a kamerát az ágyékára. Ki van takarózva, és a farka mereven mutat felfelé, ahogy kicsomagolta a nadrágjából. - Most pedig kövesd az utasításaimat. Mindent úgy csinálj, ahogy mondom. Azt akarom, hogy egy pillanatban élvezzünk el.

***

Az egész ünnep ebben a melankóliában telt. Hiányzott Harry, de minden este beszéltünk, vagy annál is többet tettünk, még ha csak kamerán át is. Nagyapámmal is volt egy egészen hosszú estém, amikor minden szóba jött. Elmondta, hogy ő sem képes elengedni anyát még ma sem, és arról is beszéltünk, mi lesz a jövőben. A karrieremről, Simonról, Harryről és Noelről is. Harry áldását adta, hogy akkora szilveszteri bulit csapjak, amekkorát csak akarok, de ne menjek sehova. Ne legyen nyoma, mert a tárgyalás közeleg. Csak bólogattam, de végül semmilyen bulit nem tartottam. Csak a húgaimat hoztam magammal Londonba, Zack és Oliver is átjött, és együtt köszöntöttük az újévet. Hosszú évek óta az első alkalom, hogy nem a padlóról szednek össze. És takarítanom se kell három napig. Vagyis nem nekem. Én sose tettem, de Paulának se kell soron kívül kijönnie hozzám. Alaposan meg is leptem vele, mert még fel is hívott, mikor jöjjön. Már harmadika van, Harry gépe pedig egy órája landolt. Szívesen elmentem volna elé, de a saját kocsijával ment, ami azóta is a reptér parkolójában várta. Cliff izgatott, és csak annak lehet betudni, hogy érzi, én is az vagyok. Nem sok időt hagyok a göndörnek, amikor belép a házba, azonnal elkapom, a falnak szorítom, és úgy csókolom, mintha ez lenne az első alkalmunk. Az arca vörös, kapkodva is alig jut levegőhöz, és remegnek a térdei. Még mindig. Fél év után is pontosan ugyanaz a hatásom rá, mint amikor először csókoltam meg, itt az előszobában, éppen ennek a falnak passzírozva őt. Semmi sem változott, és ez a normálisnál is jobban beindít. Felnyög, amikor megérzi, hogy felteszem neki a nyakörvét, és úgy dörgölőzik nekem, mint egy kiéhezett ribanc. A nyakörvénél fogva, az ajkait tépve húzom fel magammal a hálóba, hogy órákon át élvezzem őt. Túl sok volt ez nélküle.

Harry teljesen megsemmisült. Mozdulatlanul fekszik, kiterülve a hatalmas ágyon, én most először én vagyok, aki az oldalához bújik. Már csak azért is, mert máskülönben nem férnénk el, ő pedig tényleg nem tud megmozdulni. Bár egy kis időre megijedtem, hogy megint csak nem szólt, de túl messzeie mentem, végül, mire képes volt megszólalni, biztosított róla, hogy minden rendben. Több, mint rendben.

- Reggel hívott Simon - mondom, miután már régóta csak Harry elégedett, apró sóhajait hallgatom. - Be akart rendelni mára, hogy beszéljük meg a továbbiakat. Mivel már nem a főnököm, nem parancsolgathat. Holnap találkozom vele, hivatalosan is megdumáljuk, hogy ennyi volt.

- Biztos, hogy megpróbál majd valamit - leheli a plafon felé. - Furcsállnám, ha csak úgy elengedne egy öleléssel.

- Nem rá vall, de teljesen mindegy - vonom meg az egyik vállam. - Semmivel sem tarthat maga mellett. Tegnap aláírtam a Seven7-nek.

- Nem is mondtad - mozdul meg egy kicsit most először, és az én kis bújós babám visszatér, ahogy a hátamra taszigál, és körém tekeri a végtagjait, hogy a nyakamba szuszoghasson. - Jónak tűnik, remélem minden rendben lesz. A szerződésben semmit sem találtam, ami csapda lehetne, pedig háromszor is alaposan átrágtam.

- Próbálok pozitív lenni - felelem, miközben a kezem már a hátán simít végig, hogy végül a hajába túrhassam az ujjaim. - Matt, aki a menedzserem lesz, és mindig velem utazik majd a nyilvános eseményekre, egészen jófej. Van némi humora is, és jó embernek tűnik. Ami mégis a legbíztatóbb, hogy úgy tűnik tisztel engem is, mint embert, mint előadót, és nem csak egy beárazásra váró húsdarabként tekint rám. Furcsán megnyugtató érzés.

- Mi a helyzet a lemezzel? - emeli meg egy kicsit a fejét, így látom a szemeit, ezért persze megállni sem tudom, hogy adjak neki egy csókot.

- Meghallgatták, és imádták - mosolyodom el büszkén. Ezúttal én is úgy érzem, hogy egészen jót alkottam. - Aláírtam a Warner Musicnak is, Matt már elküldte nekik, és várjuk a fejleményeket. Ebben a hónapban el akarja kezdeni a promózást, és legkésőbb március végén piacra dobni. Tiszteletben tartották, hogy előbb szeretném letudni a tárgyalást.

- Még mindig alig hiszem el, hogy veled vagyok - motyogja a vállgödrömbe, és egy pillanatra a fogai közé csípi a bőröm. - Olyan büszke vagyok rád. Hatalmas a nyomás rajtad Noel miatt is, és nagyon profin intézed a karriered körüli teendőket.

- Nélküled még mindig csak toporognék, hogy kiben bízhatok - nevetek fel. - Sokkal tartozom.

- Semmivel sem tartozol - rázza meg a fejét, és ásít egyet. - El kellene mennem zuhanyozni. Mocskosnak érzem magam.

- Az is vagy - bólintok, mélyen egyetértve azzal, amit mond. - A szó minden értelmében.

- Velem tartasz? - kérdi csábosan, és végighúzza az ujjbegyeit a mellkasomtól egyenesen a combomig.

- Ezek után még mindig maradt benned erő? - csodálkozom el, de ettől még nem kell kétszer mondania, már fel is tápászkodom, hogy együtt lépjünk be a zuhany alá.