A fiúk mind csodálatosak voltam ma este, de látszott rajtuk, mennyire idegesek. Harry hisztije ide vagy oda, nem tudtam magukra hagyni őket. Fontosak nekem. Felelős vagyok értük. Eljöttem velük a házba, és Brendan szobájában gyűltünk össze, hogy sörözzünk egy kicsit. Zack mondta, hogy igyak nyugodtan, majd ő eljön értem később, mert ma úgyis sokáig a városban van.

- Furcsa megint itt lenni - szólal meg egy kedves, ismerős hang a hátam mögött, amikor egy újabb üveg sörért hajolok be a hűtőbe.

- Hogy vagy? - mosolygok Blaise fáradt szemeibe. - Hallottam, hogy lemezszerződést ajánlottak nektek.

- Igen - bólint, de minden mozdulatából árad az alázat és a szerénység. - Alá is írtuk. Csak bizonytalan vagyok… nem tudom, mit csináljak. Simon is ajánlott egyet, de csak nekem.

Felnyögök, ahogy meghallom, mert bár nekem mondta, hogy meglépheti ezt, fogalmam sem volt, hogy tényleg dolgozni akar a sráccal, és már ennyire komolyan szervezkedni kezdett. Blaise értetlenül néz rám.

- Nem akartalak lerohanni ezzel - mentegetőzik egyből, és ő is kinyit egy üveg sört. - Csak tudom, hogy neked is ő a személyes menedzsered, és az ő kiadójával dolgozol. Akartam kérdezni néhány dolgot.

- Gyere, menjünk valami nyugodt helyre - terelem ki a konyhából, és végül a hátsó udvar teraszán álló székekre telepedünk le. Már eléggé hideg van, de a veranda fedett, és kifelé bekapcsoltam az elektromos kályhát, ami melegen tarthat minket. Egyből rá is gyújtok, aztán megkínálom Blaise-t is, de a fejét rázza. Örülök, hogy nincs kényelmetlen zavar kettőnk között azok után, ami a múltkori buliban történt. - Figyelj, a véleményem eléggé egyértelmű. A mai fejemmel bárkinek előbb írnék alá, mint Simonnak.

- Komolyan? - lepődik meg, és kíváncsian néz rám. - De… Úgy tűnt, ti ketten nagyon jól megvagytok. Mint… nem tudom. Apa és fiú?

- Na, az nagyon elbaszott lenne! - nevetek fel kínomban, és ő is velem tart. - Volt idő, amikor én is ezt hittem, de hamar kiderült, hogy mekkorát tévedtem. A legrosszabb, amit tehetsz, hogy aláírsz neki.

- Basszus… - motyogja csalódottan, és szeretném megvigasztalni valamivel, de ötletem sincs, mit mondhatnék. - Vonzó a szóló karrier lehetősége. És ha valaki, akkor Simon…

- Ha valaki tönkreteheti az életed, miközben egy csillogó zenedobozba zár, hogy mindenki a csodádra járjon, az Simon - fejezem be a mondatot nyilvánvalóan más módon, mint ahogy ő akarta. - Pontosan. Ne hagyd, hogy megtörjön.

- Bízom benned, szóval nem fogom - válaszol mosolyogva, de látom, hogy elszomorítottam. - Tönkretett?

- Mindenféle módon, ahogy az lehetséges - válaszolok halkan, és a múlt emlékei felsejlenek, de azonnal elűzöm őket a fejemből. Látni se akarom. Gondolni se akarok rá. És azt se akarom, hogy ugyanez történjen Blaise-zel. - Kivel kötött szerződést a banda?

- A Dome Records-szal - válaszolja, és kíváncsian néz felém, hogy vajon van-e bármilyen véleményem róluk.

- Senkit nem ismerek ott, de hallottam már róluk, és ez eleve jó jel, nem? - mosolyodom el, aztán szívok egy nagyot a cigimből, míg ő a sörét issza.

- De, azt hiszem már az is elég - bólint, aztán talán percek is eltelnek, mire újra megszólal. - Nem úgy tűnik, hogy jobban vagy. Itt vagyok, ha beszélgetni akarsz bármiről is.

- Jobban? - húzom el a szám. Mostanában egyre kialvatlanabb is vagyok, mert a feszültség nem hagy pihenni. Volt rá példa, hogy egész éjjel ébren feküdtem Harry mellett. - Szerintem szarabbul, mint amikor utoljára beszéltünk.

- Megadtam a számom - szólal meg halkan, de a hangja most mintha számonkérő lenne. - Miért nem hívsz fel, ha beszélgetnél?

- Mert azt gondoltam, van valaki otthon, akivel beszélgethetek.

- Gondoltad? - kérdez vissza. - Történt valami?

- Dühös vagyok, és nem tudom, van-e jogom annak lenni - vallom be, és egy nagy sóhajjal hátradőlök. - Harry… Nálam lakik, de legtöbbször mintha ott se lenne. Jogot tanul, és nagyon sokat van az egyetemen, vagy a könyvtárban. Ha nem ott, akkor meg dolgozik. És úgy érzem, egyedül nem megy.

- Esténként? - kérdezi kíváncsian. Érzem, hogy tényleg érdekli a problémám. - Amikor végez mindennel, és te is otthon vagy?

- Sokszor már ágyban vagyok, amikor végez mindennel - válaszolok egy sóhajjal. - Vagy csak reggel találom magam mellett, mert már alszom, mire mellém fekszik. Szükségem van rá. Azt hiszem…

- Beszéltél már vele erről? - nyújtja felém a fél üveg sörét, miután látja, hogy az enyémet üresen teszem a székem mellé. Csak a fejét rázza, hogy tényleg nem akarja már meginni, ezért elveszem tőle. - Mit mond erre? Megértem, hogy most nagyobb szükséged van valakire, akit szeretsz, mint valaha.

- Szeretek… - ismétlem el azt az egy szót. - Nem tudom, hogy ez így van-e. Még soha nem voltam szerelmes. De ő már sokszor mondta, hogy szeret. Csak azt tudom, hogy valahogy minden jobb, amikor a közelemben van. De nem beszéltem vele erről.

- Oh, Louis - rázza meg a fejét, és kedvesen mosolyogva néz a távolba. - Amikor megtetszettél nekem, elképzeltelek valamilyennek. De aztán beszéltünk, és már tudtam, hogy te nem vagy olyan egyszerű ember, mint sokan mások.

- Hogy érted?

- Büszke vagy, makacs, és eléggé önfejű - sorolja, és ezekkel nem igazán tudok vitatkozni. - Azt mondanám, hogy beszélj vele erről. Mondd el neki, hogy számít, és szükséged van rá. A legfontosabb viszont, hogy gondolkozz. Amíg nem jössz rá te magad, hogy mit érzel, addig azt másnak sem tudod bebizonyítani. Pedig látszik rajtad. Szereted. Fontos neked. Kell neked.

- Nem tudom…

- Mi ellen küzdesz? Harry a te oldaladon áll - nevet fel, de nem várja meg, hogy válaszoljak. Talán választ sem vár erre. - Én tudom, és látom, amit látok. Láttam őt is ma délután. Úgy néz rád, mint egy istenre.

- Mit kellene csinálnom? - kérdezek vissza egy kicsit elkeseredetten. - Annyiszor bántottam már őt, Blaise, de nem érdekli.

- Mert szeret - ránt vállat, mintha ez a világ legegyszerűbb kérdése lett volna. - Ne gondold túl. Menj haza. Most. Öleld meg, és súgd a fülébe, hogy szükséged van rá.

- Ennyi lenne? - kérdezem gúnyosan, de a pillantása és mosolya elhallgattat.

- Ennyi, de csak ha komolyan gondolod - válaszolja egyből.

- Romantikus fajta vagy, igaz?

- Nem tudom - von vállat újra. - Még nem volt soha komolyabb kapcsolatom. Egy-két randi, amiből semmi nem lett, és ugyanennyi kaland, amiből nem is akartam, hogy legyen. Szóval csak beszélek, de garancia nincs a szavaimra.

- Mintha nem is tizenhat lennél - rázom a fejem, és megiszom az utolsó korty sört, aztán szinte egyszerre kelünk fel a székünkből. - Szinte mindig elfelejtem.

- Majdnem tizenhét, és csak nem volt könnyű életem, hamar fel kellett nőnöm - feleli halkan, ahogy befelé sétálunk. Közben írok egy SMS-t Zacknek, és majdnem azonnal válaszol is, hogy már hívni akart, úton van ide.

- Mindig az én gondjaimról van szó. Önző vagyok - húzom el a szám, aztán magamhoz ölelem. - Legközelebb rólad beszélgetünk. Bármiről.

- Jól hangzik - mosolyodik el, és miután megköszöntem a tanácsokat, ő pedig a lelkemre köti, hogy írok vagy hívom, ha beszélgetni akarok, elköszön, és az emeletre megy.

Két cigit is elszívok, mire Zack megérkezik. Még a motort sem állítja le, én pedig csak bevágódom mellé.

- Jó volt a buli? - kérdi egyből, és a kezembe nyom egy doboz kólát az italtartóból.

- Nem igazán buli volt, csak összejöttünk lazítani a holnapi utolsó nagy megmérettetés előtt - felelem, miközben kinyitom a kólát. Szerintem ez minden, amit ma ittam. Az a néhány sör meg ez. Enni még ennyit sem. - Milyen volt a tárgyalás az amcsikkal? Sikerült jutni valamire?

- Igen, egy eléggé jó szerződést kötöttünk - válaszolja mosolyogva. - Várom már a közös munkát.

- Örülök! - lököm meg a vállát, amire még fel is nevet. - De ez nem azt jelenti, hogy keresnem kell egy új zenei producert, ugye?

- Sose hagynálak cserben - néz rám egy pillanatra, aztán egész hazáig az utazásról, tárgyalásról és a szerződés részleteiről mesél. Bár beinvitálom, hogy eléggé késő van, nyugodtan aludjon a vendégszobában, de inkább hazamegy. A házban teljesen sötét van, és az ajtó is gondosan be volt zárva, szóval Harry már biztosan ágyban van. Vagy itthon sincs. Volt már rá példa, hogy annyira berágott rám, hogy végül máshol töltötte az éjszakát. Azóta sem tudom, mert nem kérdeztem, hogy kinél volt. A show előtt zuhanyoztam az öltözőmben, és most már egyáltalán nincs is kedvem hozzá, ezért csak halkan levetkőzöm, gyorsan fogat mosok, és bemászok Harry mellé. Az ablakon beszűrődő holdfényben látom, hogy kinyitja a szemét, néhány másodpercig csak mered rám, aztán megfordul, és nyakig takarózik. Oké, Blaise, nagyon remélem, hogy a tanácsaid tényleg működni fognak. Akarom, hogy működjenek.

- Harry… - lehelem a szoba néma csendjébe, aztán szorosan mögé csúszom, és ahogy át akarom ölelni, magától emeli a kezét, így pedig át tudom karolni a derekát. - Nem akarlak bántani. Semmivel sem akarlak bántani. Nem ezért álltam Simon mellé. Ott kell lennem azon a pofaviziten.

- Tudom - feleli rekedt hangon, de nem mond ennél többet.

- Ott is akarok lenni, mert ez lesz az utolsó nagy ünneplés - folytatom, és nagyon igyekszem, hogy a hangom kedves és nyugodt legyen. Nem szeretnék vitába keveredni vele éjnek idején az ágyunkban. - Valaki holnap megnyeri a versenyt, és szeretnék vele örülni. Bízom benne, hogy az egyik emberem lesz az. Hárman is ott vannak a döntőben.

- Tudom, Lou - válaszolja egy sóhajjal, és kicsit ellazulnak az izmai, ahogy hátradől hozzám, aztán nekem simul. - Sajnálom. Túlreagáltam. Itthon már eléggé bántam, hogy elrohantam. Féltem, hogy haragszol miatta.

- Csak nem értelek. Néha nagyon nem - vallom be, bár nem akartam teljesen komoly beszélgetést, mégis abba az irányba tartunk. - Fontos vagy nekem. Mostanra már tudnod kell.

Elhallgatok, de nem mond semmit. Csak annyit hallok, hogy egy kicsit szaporábban kezdi venni a levegőt, és szorosabban fogja a kezem a takaró alatt.

- Egy iszonyú szar időszakon megyek keresztül - kezdek bele, és tényleg reménykedem, hogy ez majd segíteni fog. - Amikor anya meghalt, felültem egy őrült ringlispilre, és nem tudok leszállni. Szar szart követ. Már nem tudom kezelni. Tele vagyok feszültséggel, dühvel, kétségbeeséssel, a démonaim a láncaikat rángatják, őrjöngenek, és azt hiszem, rengeteg félelem van bennem, amit nem akarok, hogy bárki is lásson. Az egyedül töltött óráim sötét és őrült gondolatokkal vannak tele. De itt vagy te, és amikor közel vagy, úgy mint most, vagy csak a kanapén ülsz és tanulsz, míg én az öledbe hajtott fejjel tévézek, minden könnyebbnek tűnik. Mostanában alig vagy velem, és… olyankor ellep a szar. Szükségem van rád, Harry. Tényleg nagy szükségem.

Amikor befejezem a mondandómat, egyből megmozdul, és gyengéden felém fordul a karjaimban. Az arca centikre van tőlem, így élesen látom, ahogy a könnyei csillognak a szemeiben. Nem ez volt a célom, de megölelem, és az ajkai úgy kutatják az enyémeket a sötétben, mintha éheznének. A csókja szinte rémisztően kétségbeesett, ezért igyekszem az enyémeket megnyugtatóra formálni. Csak akkor szakad el tőlem, amikor a meztelen hátán át a hajába siklik a kezem, és marokra fogom a tarkója felett, mert ettől felnyög, és lehunyja a szemeit. Adok még egy csókot az állára, és végighúzom a nyelvem a száján, aztán az arcát a mellkasomra szorítom. Még a bőrömbe motyogja, hogy mennyire szeret, és hogy itt lesz, nem hagy magamra, aztán… fogalmam sincs, hogy ő már alszik-e, de én képtelen vagyok tovább nyitva tartani a szemem.

Hiába kértem ébredés után Harryt, azt mondta jobb, ha nem jön be velem már reggel a döntő próbáira, viszont megígérte, hogy nem hagyja ki a showt, és délután utánam jön. Tulajdonképpen nem tudom bánni, mert egy percet sem pihenünk a srácokkal. Minden kétórában tartunk egy kis szünetet, egyébként pedig a dalokat gyakoroljuk, vagy éppen a koreográfiákon megyünk végig. Végső körben a híres vendégénekesekkel közös duetteket próbáljuk el. A maradék időben pedig ruhapróbák, mikrofon beállítás. Annyira izgulnak mindhárman, és nem tudom, mivel nyugtathatnám meg őket. Már mindent bevetettem, de bízom bennük. Tudom, hogy rendben leszünk. Az eleje óta velem menetel végig Brandon, Anthony és Dalton is. Dalton borzasztó tehetséges. Annyira ösztönös, tiszta és végtelenül alázatos. Rajtuk kívül csak Simon egyik versenyzője van még játékban. Nem tudom biztosan, hogyan fog alakulni, mert Simon szeret mocskosan játszani, de Daltonnak ott kell lennie a végén. Amikor már csak két versenyző áll majd mellettünk a színpadon. Miután az utolsó dal is véget ért, a már élő showra készen álló kiesett versenyzők érkeznek, hogy végigfussanak a csoportos produkciókon, amivel ma ők is színpadra állnak. Blaise felém mosolyog, és int egyet, aztán a hátam mögé bök a fejével. Ahogy követem a tekintetét, Harryt pillantom meg, amint lefelé sétál a nézőtér lépcsősorain Zackkel és Niallel. Még kalap van a fején, és egy hosszú, fekete szövetkabátot visel, amit lassan gombol ki, ahogy felém haladnak. Szeretném megcsókolni, vagy csak megölelni, de nem tehetem. Túl sokan vannak körülöttünk. Ami fizikai kínzás, mert rettentően dögös. Kezet fogok és megölelem Niallt majd Zacket is, de Harry közben a telefonját nyomkodja. Ügyesen próbálja elhitetni, hogy csak kötelességből van itt. Én is előkapom a mobilom a pulóverem zsebéből, és írok neki egy üzenetet, hogy kövessen az öltözőmbe. Rezzenéstelen arccal fogadja az SMS-t, és követ, amikor elindulok. Viszont amint csukódik mögöttünk az ajtó, máris elhajítja a kalapját a kanapéig, a kabátját pedig már én segítem le.

- Baj van? - kérdezem, amikor nagy nehezen sikerül elengednünk egymást, Harry a ruháit simogatja le magán, én pedig elkezdek átöltözni a ma esti szerelésembe. - Feszültnek tűnsz.

- Most nem fontos, de… - kezd bele, ahogy újraköti azt a színes sálat a nyakában, ami… most már látom, hogy a komódból van. A játékszeres komódból. Ez megbizsergeti az érzékeimet. - Majd holnap megbeszéljük.

- Harry, ki vele! - nézek felé, amikor az ingemet gombolom be. - Ne kéresd magad, légy szíves! Bármi is az, tudom kezelni most is, hidd el.

- Csak… Simon az.

- Mi? Mondott neked valamit? - fordulok most már teljes testtel Harry irányába.

- Igen - válaszol végül, és mellém lépve megigazítja a gallérom a zakóm felett. - Úristen, de jól nézel ki öltönyben. Még sosem láttalak így.

- Utálom. Ez lehet az oka - mosolygok rá, és megragadom a sálat, hogy lehúzzam magamhoz egy csókra. - Na mesélj!

- Néhány napja, talán már pár hete is tart, azzal zaklat, hogy legyek én az okosabb, és szálljak ki, költözzek el - kezd bele, én pedig felhúzott szemöldökkel hallgatom. Persze azonnal felbaszom magam, hogy Simon a hátam mögött szervezkedik. - Mindig nemet mondok, de már nagyon frusztrál.

- Majd beszélek vele, hogy szálljon le rólad - morgom, és a zsebembe nyomom a telefonom. Harry nyitja is az ajtót, és a sminkszoba felé indulunk. - Már többször kértem, hogy hagyjon békén téged, de most már nem fogom kérni.

- Szeretlek - mosolyodik el mellettem, én viszont ledermedek a hirtelen vallomásától, és gyorsan magunk mögé nézek, de szerencsére sehol senki. Látom az arckifejezésén, hogy ő is csak most kapcsol, mi is történt, de ezúttal szerencsénk volt. Tényleg sokkal óvatosabbnak kell lennünk. Iszonyúan utálnám, ha Simonnak lenne igaza, és lebuknánk valami apró hülyeséggel egy óvatlan pillanatban. - Ne haragudj.

- Csak legközelebb halkabban - felelem, és szinte szemmel látható, ahogy megnyugszik. Amikor beérünk a sminkesekhez, egyből leülök a Simon melletti székre, de Ayda és Robbie is túl közel vannak ahhoz, hogy most belekezdjek. Csak csendben hátradőlök, és hagyom, hogy alapozóval és púderrel kenjenek össze. Harry csak a kanapén ücsörög a szoba másik felében, és egy kicsit megfeszülök, amikor látom, hogy Blaise leül mellé. A göndör láthatóan nem érti, mit akar tőle, Blaise pedig nem tud róla, hogy Harry piszkosul nem kedveli őt. Legalábbis így gondolom, és a szemöldökét is fenyegetőn ráncolja össze. Fokozatosan engedek fel, ahogy látom, hogy Blaise mosolyog, és Harry arca is kezd ellágyulni. Talán jól kijönnek. Már mindenki kész van, csak Simon ül még itt mellettem, de megvárom, hogy a sminkes lány a csaphoz menjen pakolászni, és csak ezután fordulok felé.

- Azt hittem, már többször is világosan elmondtam, hogy ne basztasd Harryt - szűröm a fogaim között, ő pedig felhorkan, ahogy elmosolyodik. - Ne hívogasd, ne irogass neki, ne győzködd, hogy hagyjon el engem.

- Csak nem panaszkodik a kis kedvenced? - kérdezi halkan, de a hangja így is undorítóan arrogáns.

- Nem panaszkodott - rázom meg a fejem, és összeszűkített szemekkel nézek rá. - Láttam rajta, hogy valami nem stimmel. Én szedtem ki belőle. Te pedig lenyugszol végre. Vele akarok lenni, ha tetszik, ha nem.

- Komolytalan ez az egész légből kapott kapcsolatotok - ingatja a fejét, és a telefonját kezdi nyomkodni. - Ha megunta a pénzed és a jólétet, ott fog hagyni a francba.

- Fogalmad sincs, mennyire szeret - hajolok közelebb, és a szavakat szinte suttogom, de még én is hallom mennyire agresszívra sikerül. - Ha csak hozzáérek, beleremeg, és a nevét is elfelejti. Te világéletedben csak álmodoztál arról, hogy egy ilyen gyönyörű fiú igya a szavaidat, és elveszítse az eszét, ha csak végigsimítasz a karján. Kibaszottul féltékeny vagy, de nem fogom hagyni, hogy elüldözd. Kell nekem.

Nem várom meg, hogy bármit is mondjon, egyszerűen lemászom a székről, és kiásom a cigimet a zakóm belső zsebéből. Látom a szemem sarkából, hogy Harry egyből felkel a kanapéról, hogy kövessen. Már a folyosó végén járok, amikor beér.

- Mi történt? Mit mondott?

- Próbált gúnyolódni, de hamar belé fagytak a szavak - válaszolom, ő pedig felkuncog mellettem. Úgy látom máris jó kedve van. - Blaise?

- Meglepően kedvesnek tűnik - feleli, és nekidől a falnak mellettem, amikor kiérünk az egyik hátsó bejárathoz, és meggyújtom a cigim. Kurva hideg van, már most átjár a fagyos szellő, de egy cigi erejéig ki fogom bírni. - Mindent tud rólunk. Mindent elmondtál neki. Hogy együtt élünk.

- Az egy hosszú és tartalmas este volt akkor - kezdem, de fogalmam sincs, miért mondom ezt el. Megfogadtam, hogy jobb, ha nem beszélek róla. - Ő akart tőlem valamit, én pedig elmondtam neki, hogy vagy nekem. Rendes volt és megértő. Éppúgy, mint tegnap este, amikor beszélgettünk egy sör mellett. Tanácsokat adott. Jó tanácsokat. Jó srác.

- Az - ért egyet, és már nem látom rajta azt, hogy egy pillanatig is zavarná a fiú. Már visszafelé tartunk, amikor újra megszólal. - Cliffnek adtam kaját, mielőtt eljöttem. Nyitva hagytam a kertbe nyíló kutyaajtót. Öm… Niall elhívott iszogatni, amikor megtudta, hogy ki vagyok zárva a partiról. A saját kocsimmal jöttem, ha írsz, érted megyek a buli után.

- Niallel? - kérdezek vissza, és azonnal érzem magamban, ahogy a féltékenység mérge kavarogni kezd a véremben. Szabályosan felforralja azt. Egyáltalán nem akarom, hogy Harry bárhova is menjen Niallel. - Merre mentek?

- Azt mondta, ő is hivatalos abba a partiba, ahova te is mész - kezdi, de olyan tipikus Harrysen körbejárva a választ. - És hogy egy utcával lejjebb van egy nagyon jó kis pub. Nem járnak oda sokan, és tele van boxokkal, amik eltakarnak mások elől, így őt sem ismerik fel. Közel leszek, ha telefonálsz.

- Rendben - válaszolom, de olyan kibaszott nehéz kedvesen kimondanom bármit is, hogy szinte meg kell erőszakolnom magam cserébe. Legszívesebben el se mennék a partira, pedig én voltam, aki azt mondta neki, hogy muszáj. És ez még mindig így van, de jelenleg úgy érzem, hogy csak le akarom szarni. - Vigyázz magadra! Hívlak, ha lefutottam a kötelező köröket.

- Ha nem akarod, hogy túl fáradt legyek, mire hazaérünk - leheli maga elé, ezúttal nagyon is figyelve arra, hogy senki ne hallja rajtam kívül -, akkor gyorsan futod azokat a köröket.

Csak elmosolyodom, és az ujjammal megsimítom a kézfejét, ahogy még mindig a hátsó folyosón sétálunk.

- Ki kellene menned - nézek fel rá, most már a nézőtéri bejárat mellől. - Pár perc és kezdünk. Szoríts!

- Ti fogtok nyerni - mosolyog rám, aztán eltűnik az ajtó mögött. A műsor elkezdődik, és ez talán a legpörgősebb, de mindenképpen leginkább eseménydús este mind közül. A fiúk zseniálisak, de Scarlett sem kevésbé, ezért nehéz megmondani, ki fog nyerni. Bízom a fiúkban, és szeretem is őket, ezért nagyon kellemetlen a pillanat, amikor kimondják már a show negyedénél, hogy Anthony nem folytathatja a versenyt. Ezek után mindenki énekel még egy kört, és az én feszültségem már most az egekben van. Folyamatosan próbálom Harry tekintetét keresni a nézőtéren. Óvatosan, hogy ne legyen feltűnő. Simon valószínűleg így is észrevette már, mert szinte érzem a dühét az irányomba. A göndör viszont úgy néz rám minden pillanatban, hogy nem érdekel semmi. Segít vele. Ennek a segítségével tudok ép ésszel eljutni a színpadig, amikor Brendan is elköszön, és ketten maradnak játékban. Simon még megpaskolja a hátam, mielőtt beállunk a saját versenyzőnk mellé. Alig érzékelem a külvilágot, csak átkarolom Daltont, és várunk. Utoljára nézek le Harryhez, mert már csak pillanatok vannak hátra. Niall ül mellette, és Lottie van a másik oldalán. Összevesztünk, és azóta csak egy üzenetet küldött, hogy sok sikert ma estére. Most mégis izgatottan néz, és Harry kezét szorongatja. Mikor történt mindez? Melyik volt az a pillanat, amikor minden megváltozott, és Harry többé nem csak játékszer volt? Bárcsak tudnám. A műsorvezető hangja ránt vissza a jelenlegi világunkba, és egy rövid, de idegőrlő hezitálás után Dalton neve hangzik el. Felfogni is alig bírom, pedig nem én nyertem, hanem ez a fiú, mit érezhet ő?

- Megcsináltad! - kiáltom a fülébe, ahogy magamhoz ölelem, de láthatóan alig van magánál. - Megcsináltad, Dalton!

A fejét fogva próbálja felfogni, ami körülötte zajlik. A tapsvihart, az ovációt, a színpadi tűzijátékot és konfetti esőt. Vetek egy büszke pillantást Simon felé, és bár én azt sugallom az irányába, hogy legyőztelek, ő mosolyogva bólint, és halk tapsot imitál kifejezetten nekem. A műsorvezető karon ragadja Daltont, hogy előre rángassa, és beszéljen vele néhány mondatot, Simon pedig felém fordul, és szorosan megölel, úgy gratulál. Amikor ilyen, akkor azért sokkal nehezebb teljes szívemből utálni őt. Ilyenkor viszont nagyon elkezd hiányozni a menedzser, aki akkor volt, amikor megismertem. - Büszke vagyok rád! - szorítja meg a vállam, és tényleg nem tudok nem őszintén, büszkén mosolyogni. - Ez a te karrierednek is nagyon jót fog tenni.

- Nem magamért csináltam - rázom a fejem, mert azzal, hogy Dalton nyert, vagy csak azt akartam, hogy az én embereim közül álljon valaki most a színpad elején, nem a saját sikereimet szerettem volna fellendíteni. Nem is érzem úgy, hogy szükségem lenne rá.

- Dehogynem! - bólogat mosolyogva, és a keze a vállamat szorítja, ahogy átkarol. - Mindenki magáért dolgozik ebben az iparban.

Erre semmit se mondok, nem is hiszem, hogy tudnék. Csak nézek magam elé, mosolygok Dalton szavain, és örülök a boldogságának. Itt van a helye a szakmában. A legnagyobbak között kell lennie, mert ami a torkában van, az egy elképesztő nagy csoda. Végre napvilágot kellett látnia. Ő énekel még egy dalt, ezért mind visszamegyünk a mentorok asztalához, ahol Ayda meg Robbie is gratulálnak, miközben Dalton gyönyörű hangját hallgatjuk a műsor utolsó perceiben.

Mire az öltözőmbe érek, már túl vagyok ezer gratuláción, levakartam magamról a zakómat, és koccintottunk is a sminkszobában, ahova mindenki befér. Dalton ünnepelt sztár ezekben a pillanatokban, és ezt annyira jó nézni. Nagyon megérdemli. Én ügyesen elslisszolok, mert még át akarok öltözni a buli előtt. Biztos, hogy nem ebben a hacukában megyek. A saját öltözőmben ücsörög és beszélget mindenki, aki miattam van itt. Zack a nagyapámmal, a nagyanyám és a húgaim pedig Harryvel verődtek csapatba. Mindenkinél van egy pohár. Ahogy észrevesznek, mindenki megölel és gratulál, kivéve Harryt, aki a kanapé karfáján ül, és csak csillogó, izgatott szemekkel mosolyog. Amikor elengedem a nagyit, még egyszer körbenézek, de rajtuk kívül senki sincs a szobában.

- Ennyi? Csak egy mosoly? - lépek közelebb hozzá, de nem várom meg, amíg bármit is mondhatna. Így most alacsonyabb nálam, így lehajolok hozzá, hogy megcsókoljam. Zack és Lottie pontosan tudják mi van köztünk, ezért nyilván már a többi húgom is, és a nagyiékat sem fogja meglepni, mert mostanra sokat hallottak róla, futólag találkoztak is néhányszor. Hallom, hogy halkan beszélgetnek a hátunk mögött, Harry pedig próbál nagyon diszkrét lenni, és nem hagyja, hogy túl messzire menjek a családom jelenlétében. Csak annyit enged, hogy a hajába fűzzem az ujjaimat. Amikor elhajolok tőle, el kell mosolyodnom az édesen kipirult arcától, és attól, ahogy nagyon igyekszik nem a nagyszüleim felé nézni. - Szóval, mint tudjátok, ő Harry, aki Noelre vigyázott, amikor hozzám költözött.

- Igen, ennyit már eddig is tudtunk - mosolyog a nagyi, és csupa szeretettel néz felénk, amitől megkönnyebbülök. Nem mondanám, hogy valaha is aggódtam miattuk. Vagy attól, hogyan fogadnák Harryt, vagy bármilyen srácot, ha úgy alakulna. Tudom, hogy mi a világszemléletünk, de az, hogy kedvelik őt, és ilyen izgatottak emiatt, tényleg ellazít.

- Igen - bólintok, és elveszem Harry kezéből a pezsgős poharat, hogy belekortyoljak. - Ő most már Harry, akivel együtt élek. Ti tudjátok a legjobban, hogy ez mennyire nem jellemző rám, szóval…

Mindenki mosolyog, kedves, aranyos. Kicsit túl sok nekem ebből a cukormázból nagy hirtelen, de Harrynek hagyom, hogy fürödjön benne, és a lányok újra körbevegyék. Most már az előbbinél is izgatottabban. Én visszaöltözöm a normálisabb ruháimba, és összeszedem minden olyan cuccom, amit nem akarok többet az öltözőmben hagyni, hogy Harry be tudja majd dobni a kocsiba.

- Gondolom, Simon nem nagyon örül ennek - sóhajt fel nagyapa. Ő… majdnem mindent tud arról, hogy mi mindenen mentem keresztül Simonnal, mióta aláírtam neki. Szerintem Harrynél, lehet még nálam is jobban utálja őt. - Harry jó srác. Ne hagyd, hogy ármánykodjon az a rohadék. 

- Gondolhatod, hogy már megpróbálta - bólintok mosolyogva, aztán Harry felé nézek. Sugárzik. Azt hiszem, boldog attól, hogy ilyen lazán felvállaltam őt az egész családom előtt. Nekem nincs a világon senkim rajtuk és Noelen kívül. Csak a családom van, akik mindig mellettem voltak. - Nem engedem el őt.

Miután végigölelgetek megint mindenkit, és felveszem a kabátomat is, újra Harryhez megyek, hogy tőle is elköszönjek egy kis időre. Még mindig nem tetszik a tudat, hogy egy sötét, csendes, eldugott helyen fog iszogatni Niallel, de… megbízom Harryben. Sokkal jobban, mint magamban, ezért nem verhetem láncra. Vagy legalábbis nem ebben a formában. Csak azt tudom, hogy sokkal jobban várom ennek a mai bulinak a végét, mint valaha, mert tudom, hogy ami otthon vár rám, az mindent felül fog múlni.