Sziasztok! 

Hoztam egy részt gyorsan. Nagyon sűrű napok, időszak van mögöttem, és egy újabb olyan dolog jelenleg, ami... nem sétagalopp, de nem adjuk fel, küzdünk, itt vagyok, mert utálok ígéretet szegni, és a szombat a posztolásé. : )) A lényeg, hogy még nem jutottam el a kommentekig, de majd most hétvégén! Köszönöm, a türelmeteket! 

Puszi&Pacsi

Két hete már, hogy megkaptam a bírósági idézést, és Harry elkezdett egyre furcsábban viselkedni. Vagy csak én gondolom így. Csendes lett. Épp olyan csendes és visszahúzódó, mint a megismerkedésünk elején. Volt még néhány vitánk, amikor arról próbált meggyőzni, hogy Simon titkol valamit, vagy készül valamire. A harmadik ilyennél leültem vele, és rákérdeztem, mert már nem bírtam elmenni mellette. Nem tudtam elengedni. Megkértem, hogy mondja el, mit gondol, mit érez, mit akar Simon. Azonnal összehúzta magát, és máris kevésbé volt magabiztos, pedig addig úgy nyaggatott, mint egy tinédzser a szüleit, ha pénzt akar valamire. Rendíthetetlenül.

- Nem tudom - válaszolta végül, és a fejét is lehajtotta. - Tudom, hogy nagyon nehéz így, de... Csak érzem, érted?

- Értem - feleltem, ő pedig a szemembe nézett. A sajátja csillogott az izgatottságtól, hátha jutunk valamire. - De sajnos nem tudom, mit kezdjek azzal, hogy van egy rossz érzésed. Nincs semmi más. Semmi nincs a kezünkben, Harry. Csak azt tudom mondani, hogy Simon mindig is egy irányításmániás fasz volt az évek során. Viselkedett már ennél gyanúsabban is. Tudom kezelni, bízz bennem.

Ott azt hiszem elvesztett valamit. Nem tudom, hogy mit, de attól a perctől kezdve csendes, és a korábbinál is több időt gubbaszt a jegyzetei felett. Vagy éppen a telefonján lóg, hogy Simonnak dolgozzon. Gyűlöli. Meg tudom mondani az arcából, amikor azokat a teendőit csinálja, de továbbra sem hagyja meggyőzni magát. Nem hagyja ott a fenébe az egészet.

Most itt van velem. A műsor még nem kezdődött el, de már mindenki készen áll, a stúdió nézőterét hamarosan elkezdik feltölteni. Ott ül az első sorban, átlósan a mentorok asztalával, ezért tökéletesen látom őt. Most is a jegyzetei fölé görnyed, és a tollát rágcsálja. Mindenki abban a hitben él, hogy nekem dolgozik. Most is, ezekben a pillanatokban, de nem így van. Mielőtt elindultunk, mondta, hogy tanulnia kell, mert hétfőn egy fontos ZH-t ír, és tökéletesen akar teljesíteni. Már így is három napja csak arra tanul, és a hétvégét is erre akarja áldozni. Minden versenyzőm végzett a próbákkal, és már hátul vannak. Ayda van épp a színpadon, hogy a srácaival beszéljen, és még utoljára pontosítsanak mindent. Simon valahol a színfalak mögött tesz-vesz, így zavartalanul bámulhatom Harryt. Már harmadszor veszi a tollat a szájába, és az ajkai között forgatja, mielőtt újra használná. Vadító. Már ez is. Talán csak mert tudom, mi mindenre képes azokkal az ajkakkal. Ezen felül pedig még külön rohadtul beindít minden alkalommal, amikor tudom, hogy tanul. Összeráncolja a szemöldökét, a haját a fülei mögé tűri, és valamit minden kicseszett percben csinál a szájával. Vagy nyalogatja, vagy rágcsálja, vagy mint most, a tollat szopogatja. Mindezek közben ő minden figyelmét egyedül a tanulásra összpontosítja. Fogalma sincs, mennyire embertelenül szexi közben.

Amikor beengedik a nézőket, és elindul a műsor is, akkor már megosztja a figyelmét. Látom, hogy amikor az én embereim énekelnek, elragadtatással, izgatottan nézi. Azt is, amikor véleményt mondok bárki után. Mindig mosolyog rám, és így nehéz koncentrálni. De minden egyéb pillanatban diszkréten a papírjait nézi. A tollat eltette, és a lapokat is kicsit összébb rendezte, így nem vonja magára a figyelmet, de engem nem tud átverni, miközben én meg rá figyelek. Nem kellene. Sokkal fontosabb dolgom van. Talán az inge miatt van az egész. Ha nem lenne a köldökéig kigombolva, sokkal könnyebb lenne nem odanézni.

Miután vége az adásnak, még adok is egy százast a sofőrömnek, hogy olyan gyorsan vigyen haza minket, amennyire csak tud. Próbáljon meg elfeledkezni néhány szabályról útközben.

*

Tegnap este minden versenyzőm a maximumot hozta. Nagyon büszke vagyok rájuk, és egy pillanatig sem tartok attól, hogy bármelyikük is párbajozni fog. Simonnak egész jó kedve van, szóval szándékosan kibaszni sem akar velem. Talán... Valószínűleg a fene nagy lazaságához annak is köze van, hogy Harry ma arra kért, hadd maradjon otthon, mert tényleg rengeteget kell tanulnia. Holnap reggel túl lesz ezen a számonkérésen a suliban, és utána sokkal szabadabb lesz. Azt mondta, nézni fogja az adást, de közben is a könyveivel és jegyzeteivel akarja körbevenni magát. Meg persze temérdek mennyiségű kávéval, mert tegnap eléggé sokáig játszadoztunk, aminek következtében nem élvezte különösen a korán kelést. Az adás sokkal lassabban telik úgy, hogy Harry nincs a közelemben, és azt is érzem, hogy a feszültségem ettől sokkal kontrollálhatatlanabb. Mire a végére érünk, mégis úgy érzem, bár ne tartanánk itt. Az elmúlt hetekben Gio minden adásban megjegyezte, hogy jóban lettünk, néha az X Faktor házban is leállt velem beszélgetni, amikor éppen összetalálkoztunk. Megérzéseim szerint nem meleg, ezért különösen szórakoztat, hogy Harry milyen embertelenül féltékeny rá, viszont kedvel engem, és felnéz rám, ami jelen pillanatban nagyon rosszul érint. Ő áll itt, és nekem kell eldöntenem a sorsát. Persze kihozhatom a helyzetet döntetlenre is, és akkor belenézünk a közönség akaratát rejtő borítékba, de ami annál is kellemetlenebb, hogy nekem kell döntést hoznom, az az, hogy pontosan tudom, mi a helyes válasz a műsorvezető kérdésére.

- Mind csodálatos énekesek vagytok - kezdek bele a monológomba, de elakadok, és egy nagyot sóhajtok. Az, hogy abban a pillanatban Simon kezét érzem a combomon, mintegy megnyugtatásképp, pont hogy nem nyugtat meg. Helyezkedem egy kicsit, ettől ő is azonnal visszahúzódik a saját térfelére, és folytatom az indoklást, miért hoztam azt a döntést, amit. - Egyikőtök sem érdemli meg, hogy itt legyen, de... Gio, mindketten tudjuk, hogy pokoli nagy tehetség vagy. Innentől már csak nyitott kapukat döngetsz. A színházak tárt karokkal várnak rád. Nem aggódom érted. Lányok... Olyan fiatalok vagytok még, előttetek az egész élet. Rengeteg lehetőség. Csak egy jó ugródeszka kell, éppen ezért, azt mondom, hogy ma Gio menjen haza.

Nem volt könnyű kimondanom, és a srác csalódottságát is gyűlölöm nézni, de muszáj volt. A lányok egy hajszállal jobbak voltak, de nem is csak ez a lényeg. Embertelen energiákkal küzdöttek, és tényleg látok jövőt a duójuknak, ha segítünk nekik elindulni. Gio már a célegyenesben van. Innentől egyedül is boldogulnia kell. Ha mégsem, még mindig tudok neki segíteni odakint.

- Jól döntöttél - súgja nekem Simon, amikor minden kamera a színpadot veszi, és Ayda is a kiesett versenyzőjéhez siet, hogy megölelje. Komolyan sajnálom Giot, de ez van. Nem nyerhet mindenki.

Miután a kamerák lekapcsolnak, és a nézőtér is szedelőzködni kezd, én is odamegyek a sráchoz, hogy elmondjam, mennyire sajnálom, és azonnal felajánljam neki, hogy bármikor felhívhat, ha egy kis segítségre, vagy támogatásra van szüksége a pályán. Nem a karrierjét akartam elvágni, csak a ma esti döntésem szólt ellene. Ő egészen úgy tűnik, hogy rendben lesz, ezért további aggodalom nélkül mehetek az öltözőbe, hogy utána végre hazainduljak. Azonnal eszembe jut, hogy Harry vajon milyen vigyorral az arcán ülhet a kanapén, pedig ezt egyáltalán nem miatta tettem. Mégis megmosolyogtat, és arra késztet, hogy gyorsabban kapjam össze magam, és huppanjak be a sofőröm mögé.

Otthon kellemes illatok fogadnak, de koromsötét mindenhol. Harry meggyújtott egyet a füstölői közül, olyankor van ilyen jó illat az egész házban. Viszont a néma csend és sötétség arra utal, hogy már lefeküdt, ezért nagyon csendben eszem még néhány falatot, aztán elmegyek zuhanyozni és fogat mosni, mielőtt bemászom mellé az ágyba. Hangos lenne, ha a saját fürdőmet használnám, én is mindig felébredek, amikor ő megy későn mosakodni, ezért a folyosó végén lévőbe megyek. Nem sietem el, mert kellemes a meleg víz a bőrömön, és fokozatosan egyre álmosabb is leszek tőle, így már biztos vagyok benne, hogy végre jót fogok aludni. A hálóm ajtaja résnyire nyitva van, és próbálok szinte lábujjhegyen osonni, de megtorpanok, amint meglátom őt a szoba közepén térdelni. Azonnal az ágy mellé sietek, hogy felkapcsoljam az egyik kislámpát, amit aztán látok, az viszont letaglóz. Az ágyra van készítve a síkosító, és egy videokamera. Ő a szőnyegen a sarkain ül, ezúttal már nekem háttal, ahogy az ágy mellé jöttem, és mozdulatlan. Nem szólal meg, és meg sem moccan, ahogy körbejárom. Az ölében van az a sál, amivel a kezeit szoktam összekötni, a nyakörve pedig már a nyakán. A haja gyönyörű hullámokban, kibontva omlik a vállára, még egy kicsit nedves, látszik, hogy nemrég zuhanyozhatott. Egymás szemébe bámulunk, és érzem, ahogy a vágyam iránta egyre magasabbra tör. Gyönyörű, és lenyűgöz, hogy így várt rám. Tudom, hogy máris a játék része vagyok, és ezt ő is így tervezte. A farka egyre merevebben mutat felém az ölében, pedig még csak hozzá sem szóltam, nem hogy hozzáértem volna.

- Tedd hátra a kezeidet - mondom neki lágyan, ő pedig azonnal csinálja. Mögé guggolva alaposan összekötöm a csuklóit, aztán felkapom a kamerát, és gondosan beállítva az egyik mellettünk lévő komódra teszem. Visszasétálok elé, és leveszem az alsóm. Már én is kemény vagyok, elég volt látnom mindezt, és a gondolat, hogy mivel készült nekem. Mire készülünk most. - Honnan tudtad, hogy egyáltalán hazajövök ma este? Vasárnap ünnepelni szoktunk.

- Kiejtetted Giot - felel röviden, de csak félrebillentem a fejem, ezzel jelezve neki, hogy folytassa. - Tudtam, hogy nem miattam csináltad. Annál profibb vagy.

- Profibb?

- Jobb. Annál sokkal jobb vagy, Louis - tisztázza, hogy mire is gondol. A hangja mély és érzéki. - De azt is tudtam, hogy játszani akarsz. Tudtad, mit érzek vele kapcsolatban, és biztos voltam benne, hogy azt akarod majd, háláljam meg. Fizessem meg az árát. És én kész vagyok bármire.

- Bármire - ízlelgetem a szót, ő pedig csak lassan bólint, és beharapja az alsó ajkát, amitől muszáj összeszorítanom az állkapcsom. Most már kőkemény vagyok, de még mindig nem érünk egymáshoz. A komódhoz sétálok, és kihúzom a második fiókot. Harry volt, aki átrendezett mindent. Kivette az összes dobozokba rendezett játékszerem a gardrób aljából, és a Linette cuccai helyén felszabadult komódba rendezgette őket. Nem csak elpakolta. Rendszerezte. A felső fiókba került minden, amit minden alkalommal használunk. A nyakörve, síkosítók és olajok, meg néhány bontatlan csomag óvszer, amit viszont már egy ideje egyáltalán nem használtunk. A második fiókba a bilincsek, a póráz, amiért én most idejöttem, és néhány kötél, kendő, szemkötő és sál. A lejjebbi fiókokban pedig minden más, extremitástól függően sorba pakolva. Aztán, amikor kész lett elmondta, hogy dobozban hagyta, és visszatette a gardróbba azokat a dolgokat, amiket soha nem akar kipróbálni. Egyáltalán nem bántam egyiket sem. Nem is voltak olyan nélkülözhetetlenek. Harry azért eléggé sok mindenben benne van. Nagyon szeret játszani. Persze, ha mindketten betartjuk a szabályokat, ami nekem a múltban néhányszor nem igazán jött össze, de tényleg kurvára igyekszem nem bántani őt, és nem játszani inkább, amikor úgy érzem, nem tudom kordában tartani magam. Ahogy visszasétálok hozzá, izgatottan nézi az apró láncszemekből összeálló pórázt, és figyelemmel kíséri azt is, ahogy a nyakörvére csatolom. - Szeretnél valamit? Választhatsz egy dolgot, amit használok a következő tizenöt percben.

- Kösd be a szemem - feleli azonnal, mintha már órákkal ezelőtt tudta volna, hogy meg fogom ezt kérdezni, ő pedig már várta, hogy végre kimondja a választ.

- Szereted?

- Akkor minden sokkal intenzívebb - mondja, miközben a fiókokhoz sétálok, hogy elő vegyek egy selyemsálat. - Sosem tudom, mire készülsz pontosan, és... az csak... túl jó.

Óvatosan a fejére kötöm a sálat, vigyázva, hogy sehol ne húzza nagyon a haját, aztán visszasétálok vele szembe, és megfogom a pórázt, hogy közelebb húzzam magamhoz. Felnyög, ahogy az arca az ágyékomnak nyomódik, és még a szája is elnyílik. Érzem a forró lélegzetét a combhajlatomnak csapódni. Azonnal mozdul, amennyire a lánctól tud, és végignyalogat mindenhol, ahol csak ér. A nyála már a saját szája körül és az arcán is csillog, nem csak rajtam. Hagyom neki néhány percig, hogy ezt csinálja. Nem vehet a szájába, és ezt pontosan tudja. Meg sem próbálja. Elképeszt az érzés, hogy mennyire tud ez működni köztünk. Ha és amennyiben, persze. A láncot használom arra is, hogy hátrébb húzzam, amikor úgy ítélem meg, hogy elég volt ebből ennyi. Annyira csodálatosan néz ki.

- Mondd, hogy szeretsz - kérem tőle. Halkan, hogy még én is alig ismerem fel a hangom. Szinte esedező volt, ami valószínűleg őt is meglepi, mert egy kicsit elnyílnak az ajkai, mielőtt megszólal.

- Szeretlek - mondja végül melegen, magabiztosan, tényleg tele szeretettel, és azonnal mozdulok, hogy még a beszédtől félig nyitott szájába merüljek. Hangosan nyög fel, és próbál minél jobban ellazulni és mélyre engedni. Eszeveszettül jól csinálja. A nyelve finoman masszíroz, és pont olyankor szív meg, amikor a legmélyebben vagyok. A hajába markolok, és a láncot az öklöm köré tekerve, a pórázzal irányítom őt magamon. Nem hagyom eltávolodni egyből, mélyen magamra húzom, és csak akkor engedem el, amikor már megfeszülnek az izmok és erek a nyakán.

- Túl jó vagy nekem - zihálom, ő pedig nyel egyet, amikor épp csak annyira vagyok a szájában, hogy sikerül neki. A nyála már az álláról csöpög az izmos mellkasára, ami kezd túl sok lenni. Nem mehetek még el. - Én vagyok a kibaszott sátán, te pedig a mennyből pottyantál ide. Eltörtek a szárnyaid, ezért ittragadtál. Sajnálatos.

A szavaimra megrándul a merevedése a combjai között, amitől fel kell sóhajtanom. Ellépek tőle, mert túl közel sodródtam, és felsegítem a földről, hogy aztán én essek a térdeimre előtte. Az egész teste megremeg, amikor váratlanul a számba veszem őt, és hátra ejti a fejét, miközben a legerotikusabb nyögések hagyják el az ajkait. Miután egy nagy sóhajjal elhúzódom tőle, az ágyra irányítom őt, de még magamhoz veszem a kamerát, hogy az ágyra tegyem mellénk. Miután én kényelmesen leültem, őt négykézlábra rántom, nekem háttal, és közelebb húzom magamhoz. Csak a legminimálisabb síkosítót akarom használni, ezért alaposan gondjaimba veszem a számmal és a nyelvemmel. Még a kamerát is a kezembe fogom közben, hogy ez kapjon egy közelit, és vissza tudja majd nézni, mit művelek vele, mielőtt feltérdelek mögötte. Azért magamra teszek egy keveset a gélből, de tudom, hogy készen áll. Lassan merülök el benne, mindent lefilmezve, ő pedig nem hogy megfeszülne, vagy előrébb mozdulna, egyenesen rám tolja a hátsóját. A legszebb hátsót, amit valaha láttam. Belemarkolok, amikor tövig érek, és várok. Harry szinte a lélegzetét is visszafojtja, és vár. Vár arra, mit kap most tőlem. Nem mozdulok hátrébb, viszont leteszem a kamerát, hogy távolabbról vegyen minket, és húzni kezdem a pórázt, így a mellkasa elemelkedik a matractól. Már a kezein támaszkodik.

- Markolj a lepedőbe - utasítom, ő pedig azonnal teszi, amit mondtam. - Minden erőddel tartsd magad a matracon. Csak akkor emelkedj el, ha baj van. A biztonsági szó pedig, William.

Azonnal bólint, és hagyja, hogy tovább húzzam a pórázt. A nyaka már feszül, a haja pedig a hátát söpri, amikor elkezdek mozogni benne. Nem kap levegőt, de görcsösen szorítja a matracot. A lökéseim a másodpercek ütemét tartják. Éppen akkor engedem őt vissza, amikor az ujjai meglazulnak a lepedőn. El akarta engedni. Az utolsó pillanatban lazítottam a pórázon. Tökéletesek vagyunk együtt. Percekig nem teszek mást, csak mozgatom a csípőm, és hagyom lélegezni.

- Megint - kéri halkan és rekedten. Tudja, hogy megkapja, mert azonnal a lepedőbe is markol. A második menet is ugyanolyan pontosan zajlik, mint az első, de miután elengedem őt, most sokkal durvábban kezdek mozogni. Olyan hangosan nyög, hogy hallom visszhangozni még a folyosóról is, mert nyitva hagytam az ajtót. Harmadszor hamarabb elengedem, de a hangja panaszos. Többet akart, tudom. A játék veszélyes, nem csinálhatjuk ész nélkül. Végül negyedszer is elkezdem, és bár azt hiszi, végül nem csinálom végig. Egészen felhúzom őt magamhoz, és a csípőjét szorítva csapódok belé minden alkalommal, miközben az ajkait harapom és csókolom. - Lou...

Lihegve kapkodja a levegőt, amikor az egyik kezem lassan előre siklik, és a merevedésére fonódnak az ujjaim. Én gyorsan és durván mozgok, de a kezem lassú és gyengéd a hosszán. Ezzel a kettősséggel az őrületbe kergetem. A feje hátra hanyatlik a vállamra, a sál pedig egészen felcsúszik a homlokára. Nem jelent semmit, mert a szemei így is csukva vannak. A szabad kezemmel kioldom a csuklóira kötött kendőt, mert ez így eléggé kényelmetlen, ő pedig az egyik kezét a rajta dolgozó karomra simítja, a másikkal pedig hátra nyúl, hogy átölelje a nyakam. Csak annyira állok le, hogy a kameráért nyúljak, és a kezemben tartva fordítsam szembe magunkkal. Mélyről jövő sóhajok, majd nyögések jelzik, hogy odaért, és amikor megérzem a meleg élvezetét az ujjaimon, tövig merülök benne, és nem mozdulok. Érzem, ahogy minden izma újra és újra megfeszül a testében.

- Szeretlek - sóhajtja, de a hangja annyira kimerült. Olyan elhasznált. Azonnal az ajkaira hajolok, és a legtöbb szenvedéllyel csókolva őt kezdek újra mozogni, és élvezek el én is, nem sokkal utána.

El se pakolunk, csak egy kicsit megtöröljük magunkat, és a kamerán kívül mindent a földre hajítva beesünk az ágyba. Harry szinte azonnal elájul, és halkan horkol a mellkasomon. Minden bizonnyal egy angyal a sátán paradicsomában.

*

Hétfőn volt Harry ZH-ja, és én úgy vártam, mint a messiást. Reméltem, hogy ha azon túl lesz, több időt lehetünk együtt. Most mégsincs itt. Egész kibaszott héten nincs itthon, én pedig négy napja mást sem csinálok, csak a tévé előtt terpeszkedem, amikor épp nem a srácokkal vagyok. Próbáltam dalszöveget írni a számhoz, amit azon az éjszakán komponáltam, de nem sikerült. Nem találom a megfelelő szavakat a dallamhoz. Fogalmam sincs, hogy vannak-e egyáltalán megfelelő szavak hozzá. Az egész kurva életem a feje tetején áll, és ez a hét sem a barátom. Tegnap állt néhány paparazzi a ház előtt, én pedig megütöttem az egyiket, annyira felbaszta az agyam. Soha nem csináltam még ilyet, pedig volt már balhém a fajtájával. Simon az eset után egész napra szobafogságra ítélt, és azóta is azon dolgoznak Foleyval, hogy a pasas ne emeljen vádat, mert akkor kurva nagy szarban leszek. Harry az egyetlen, aki pillanatokra azért képes ellazítani, vagy teljesen kikapcsolni, de amilyen rohadt keveset van a közelemben, ez nem jelent túl sok nyugodt percet. Most is éppen az egyetemen van, és valami előadást hallgat. Beszélt nekem róla, de akkor se tudnám visszamondani, ha megkínoznának, és most nem azért, mert nem figyeltem arra, aki éppen hozzám beszélt, pedig ez is egy megszokott jelenség az utóbbi időben. Olyan kicseszettül hiányzik Noel. Amikor még itt volt velem, nem is gondoltam volna, hogy ez a dolog tényleg kegyetlenül fogja szaggatni a lelkem, és ennyire ki fogok készülni miatta. Nem vágyom semmi másra, csak arra, hogy megöleljem, és puszit adjak a kis dagi arcocskájára. Egészen biztos, hogy be fogok golyózni, mire végre eljön a tárgyalás időpontja. Múlt hét közepén láttam utoljára videó hívásban, és az is csak húsz perc volt, mert Linette-nek mennie kellett valahova. Meg kellene szereznem az új bébiszitter számát, hogy többet láthassam Noelt.

A telefonom csörgése rángat ki a depresszív gondolataim közül, és bár egyáltalán nincs hangulatom Simonhoz, a tegnapi mutatványom után tudom, hogy jobb, ha felveszem.

- Sikerült lefizetnünk a fószert - szól bele köszönés nélkül. A hangja rideg és ellenséges. - Mégis, mi a kurva isten járt a fejedben?

- Felbaszott - morgom, mert tényleg csak ennyi mentségem van. Ott állt a kapumban, és nem akart kiengedni a kocsival. Aztán elkezdett undorító dolgokat mondani rám, ami a legkevésbé sem érdekel. De amikor már a testvéreim, majd a fiam, és végül anya következett, nem tudtam visszafogni magam. Kiugrottam az autóból, és azzal tette fel az íre a pontot, hogy olyan kibaszott önelégülten vigyorgott rám. Szóval megragadtam a pólóját, a kocsim oldalának szorítottam, és két kurva nagy állast is kapott, mielőtt még a többi pajtása le nem rángatott róla. Valószínűleg magamtól nem álltam volna meg ennyinél. Utána azonnal, még a helyszínen felhívtam Simont, és ő nagyjából tizenöt perc alatt ott volt, amit én a kocsiba zárkózva vártam meg. Amint beszélni kezdett a feldagadt arcúval, azonnal visszahajtottam az udvarba, és bementem a házba. Simon nagyon régen üvöltött velem úgy, mint aznap, miután hagyta elmenni a hiénákat. Tudom, hogy fasz voltam, de attól tartok, újra és újra megtenném. Lehet, hogy rosszul reagáltam, de egészen biztosan az a köcsög se volt sportszerű, amikor hergelt. Miután Simon megtudta, miért ütöttem meg, úgy tűnt, egy kicsit lenyugodott. Vagy talán volt még egy hajszálnyi megértés, esetleg sajnálat a szemeiben. - Remélem, bármennyit is kellett adnod neki végül, majd gyógyszerre költi a faszláda.

- Voltál ma próbálni a fiúkkal? - tér át azonnal egy másik témára, amivel azt jelzi, hogy ezt az ügyet lezártnak tekinti, és többet nem akar beszélni róla. - Nagy szükség lenne rá. Szombaton elődöntő.

- Tudom, nemrég értem haza - válaszolok egyből. - Holnap délelőtt a stadionban forgatunk. Elmegyünk focizni Anthonyval. De utána vissza a stúdióba, és próba késő estig.

- Oké, akkor délután ott találkozunk - köszön el, és már le is teszi a telefont. Valamiért kegyetlenül ingerült volt, de nem hiszem, hogy csak az én ügyem miatt. Biztos valami zűr van a Cowell paradicsomban.

Harry csak valamikor este kilenc környékén ér haza, és pont mint tegnap, most is feszült. Érzem, és látom is rajta. Csak egy sziával az emeletre masíroz, és nem kell sok, hogy már halljam is a tusolóból kiszűrődő csobogást. Ez most mégis teljesen szokatlan, hogy ennyire semmibe vegyen. Valami nincs rendben, tudom jól, de fogalmam sincs, mi történhetett. Hiába kutatok veszettül az emlékeim között, én most tényleg nem csináltam semmi olyat, ami miatt haragudhatna rám, vagy amivel megbántottam. Ha mégis, akkor viszont elképzelésem sincs, mi lehetett az. Azóta nem volt komolyabb veszekedésünk, hogy rám üvöltött, és azt mondta, menjek terápiára. Azóta viszont voltak már nagyon is kellemes pillanataink, és hétfő reggel is egy csodálatos reggelire jöttem le az emeletről, amit nekem készített, még ha ő már nem is volt itt a suli miatt. Nem... Nem hiszem, hogy ennyire a múlt eseményeiben kellene kutatnom. Csak néhány napja kezdődött ez a hallgatagság, meg folyamatos tanulás, vagy épp könyvek bújása. És tegnap éreztem először azt, hogy ideges, ma pedig még csak meg se kellett szólalnia, hogy tudjam. Minden bizonnyal a mai a legdurvább eset mind közül. Tegnap már rákérdeztem, és terelt. Azt mondta, minden oké, csak az egyetemmel járó stressz, ezért ma meg sem próbálom. Majd elmondja, ha akarja. Ha meg nem, és ez tovább súlyosbodik, újra felhozom a témát. Addig viszont csak annyit teszek, hogy én is mellé mászom, amikor már az ágyban van, és magamhoz ölelem. Nem annyira önzetlen cselekedet, mert az én tomboló idegeimet ugyanúgy lenyugtatja egy kicsit, de ő igazán hamar ellazul, és már csak a szuszogását hallani.

*

A focizós jelenetek forgatása nagyon jól ment, és mindketten élveztük Anthonyval. Harry a lelátó alján ült, és minket nézett. Ma egy kicsit nyugodtabbnak tűnik, és azt mondta, az egész napot velem tudja tölteni, mert nem kell bemennie a suliba. Talán tényleg az készíti ki ennyire.

Mellettem ül az autóban, de itt van velünk a két operatőr is, és Anthony, ezért nem viselkedhetünk túl feltűnően. De a telefonomat bámulva sem festhetek normálisabbnak, ahogy ezt a pár rövid mondatot már harmadszor olvasom végig vigyorogva. Szinte látom magam előtt, ahogy a lelátó mögött, a fémkerítésnek szorítva dugom meg. Fogalmam sincs, meddig tarthat még a kapcsolatunk azon része, amikor nem tudok másra gondolni, csak hogy miképp tenném éppen magamévá. Nem panaszkodom, és nem is várom a végét, mert nagyon élvezem. Gyorsan pötyögni kezdem a válasz. Ő pedig megfeszül mellettem, amikor ő is végigolvassa a fantáziálásom. Rám sem néz, csak egy félmosollyal elteszi a telefonját, és az egyik operatőrrel kezd semmiségekről beszélgetni. Végig velem van a próbák alatt, ami egyértelműen nem tetszik Simonnak, mert úgy néz rá, mintha egy pillantásával akár meg is ölhetné. Legalábbis nagyon igyekszik, hogy sikerüljön neki.

Végig azt vártam, hogy mondani fog valamit, de nem tette, csak intett felénk, amikor haza indultunk. Én teljesen rendben vagyok azzal, ha nem szól egy szót se, mert már rohadtul unom azt is, hogy folyamatosan Harryt támadja.

A szombati próbák nagyon jól mennek, de mindenki borzasztóan ideges. Én is. Ez már az elődöntő. Ma senki sem fog kiesni, de minden dalnak nagy tétje van. Innentől mi mentorok már semmibe se szólhatunk bele, minden a nézőkön múlik. Csak támogatni tudjuk őket, és segíteni a próbák alatt. Az adás nagyjából tíz perc múlva kezdődik, én pedig bezárkóztam egy kicsit Harryvel az öltözőmbe. Nem csinálunk semmit. Nem is csinálhatunk, de ha tehetnénk, az pont így kezdődne. A kezeim már az inge alatt járnak, ő pedig szaporán veszi a levegőt, és a fejét a mögötte lévő ajtónak dönti. Éppen a nyakát harapom, aminek valószínűleg nyoma marad majd, amikor Simon hangját hallom az ajtó túloldaláról, és egyből be is kopog.

- Igen? - morgom, és elhúzom Harryt az útból, hogy elfordíthassam a zárat, így a legkedvesebb menedzser gond nélkül be tud jönni. Miután meglát minket, kurva gyorsan csukja vissza maga után az ajtót, és a szemei villámokat szórnak.

- A büdös francba! Miért nem költözik el Harry? Azért mert nem is érünk egymáshoz a házon kívül, senki nem láthat meg minket - utánozza a hangunkat dühösen. - Meg is akartad dugni rögtön az ajtónak passzírozva? Vagy a kanapén?

- Volt ilyen elképzelésem is - döntöm oldalra a fejem, és a kanapét méregetem. Harry felnevet, amitől én is elmosolyodom, Simon viszont az előbbinél is dühösebb.

- Ez egyáltalán nem játék - rázza a fejét, és fenyegetőn közelít felénk. A hangját mégis csak a fogai között szűri.

- Az ajtó zárva volt, és körbenéztem, nincs kamera a szobában - szólal meg Harry olyan magabiztosan, hogy még a szemöldököm is a homlokom közepére ugrik. Nagyon büszke vagyok rá, hogy mára már ilyen bátran kiáll Simon ellen. Még emlékszem, amikor belepirult a gondolatba, hogy találkozni fog vele. Azt hiszem, a hírességek között zavarodott Harry már a múlté.

- Akkor a tükörbe is nézz bele! - ugatja Simon Harry felé. - A hajadra szavak sincsenek, a ruhád gyűrött és rendezetlen, a nyakadon meg egy kibaszott nagy vörös folt van!

- Két perc alatt rendbe teszem magam - ránt vállat, és előkap egy púdert a tükör elé lépve az egyik neszeszerrel. Valóban nem tart neki túl sokáig. Még az alapozót is tökéletesen tudja használni.

- Egyáltalán, miért van itt? - fordul felém Simon, amikor úgy látja, nem tud tovább kötözködni Harryvel. - Folyton a seggedben van, és ez sem kevésbé feltűnő. Nem tudom láttad-e, de már vannak akik lenyomozták őt. Megtalálták a közösségi média fiókjait, és a nevét is tudják. Közös profilokat csinálnak veletek, és fantáziálnak. És nem is tévednek nagyot.

- Ugyan már! - legyintek, mert ez mindennapos. Ha össze tudnám számolni, hány emberrel boronáltak már így össze. - Tavaly Niall is a pasim volt sok portálon. Előtte pedig Bebe a barátnőm. Úgy csinálsz, mintha ez nem lenne megszokott a rajongók között.

- Csakhogy itt elég egyetlen rossz lépés, és mindenki tudni fogja, hogy nem csak fantázia - magyarázza tovább. - A holnapi finálé után hatalmas parti lesz. Rengeteg híresség van meghívva, ott lesz az összes kiesett versenyző is, és sok riporter, újságíró. Harry nem léphet be oda veled.

- Hát ezen már meg sem lepődök - nevet fel Harry gúnyosan. - Mert a múltkori bulin minden simán ment. Arra sem mehettem. Egyik képen sem szerepeltem, de volt ott minden más. Louis, ahogy egy idegen sráccal füvezik és táncol halál részegen. Komolyan azt gondolod, hogy biztonságosabb, ha én nem vagyok ott?

- Határozottan - bólint, de Harry csak elhúzott szájjal a fejét csóválja. 

- Louis? - fordul felém Harry, én pedig megrökönyödök, és hirtelen nem tudom, mit kellene válaszolnom.

- Én? - kérdem értetlenül, mert fogalmam sincs, mit vár most tőlem. - Mi az?

- Ott lesz mindenki, éppúgy mint múltkor - mondja, és hangsúlyozza a múltkort. Tudom, hogy most elsősorban Blaise-re gondol. - Dönthetsz úgy is, hogy nem veszel részt a partin.

- Egyáltalán nem dönthet úgy! - vágja rá Simon, és már nyitja a száját, hogy Harryt támadja. Muszáj elsimítanom ezt, mielőtt teljesen egymásnak ugranak.

- Harry, bébi, sajnálom - nézek rá, ő pedig vesz egy mély levegőt. - Simonnak igaza van. Nincs választásom. Ez is a kötelességeim egyike. Mi van, ha az én emberem nyer? Nem veszek részt az after partin? Nem tehetem meg, akárhogy is mást akarnék. Ez egy hivatalos esemény lesz.

Nem mond semmit, csak beharapott szájjal bólogat, aztán elköszön, hogy majd otthon találkozunk. Még el se kezdődött az adás, ő pedig lelép. Annyira gyűlölöm, amikor ezt csinálja. Amikor olyat vár tőlem, amit akkor sem tudok megadni neki, ha akarok. Kezdek nagyon elfáradni minden ilyen apró szarságtól, ami folyamatosan a nyakamba hullik. Nincs egyetlen kibaszott nyugodt nap sem.