Sziasztok! 

Ha már ennyi ideig kimaradtam, mint egy rossz gyerek péntek este, akkor meg is érdemlitek ezt a részt. Extrém hosszú, tele extrém jelenetekkel. És én nagyon kíváncsi vagyok mit gondoltok róla. Ne kíméljetek, ne tartsátok magatokban! : ))

I'm back!! 

Puszi&Pacsi 

A nyugodt életem nagyjából egy napig tartott Linette távozása után. Ma reggel posztoltam a rajongóknak, és egyből kimentek a nyilatkozatok a médiának is. Azóta megállás nélkül csörög a telefonom, és még a csapból is a szakításom folyik.

- Meddig fog ez tartani? - kérdi Harry halkan, és el van merülve a laptopjában. Ma még nem léptem ki a házból, pedig este muszáj lesz. Be kell mennem a fiúkhoz, hogy próbáljak velük, kiosszam a dalokat. Csak döglünk a kanapén melegítőben, én focimeccset nézek, mert néhány napja lemaradtam róla, és Niall szerint látnom kell, Harry pedig megszállottan lesi a hírportálokat. Mondtam neki, hogy hagyja már abba, de mindenről tudni akar, amit leírnak rólam. Mintha számítana. Mintha tehetnénk bármit is, ha valaki nekem nem kedvező cikket ír.

- Talán néhány napig - vonok vállat, és keresek egy másik csatornát, amikor vége lesz a meccsnek. - Niall kérdezett rólad.

- Tényleg? - néz rám Harry, most először elszakítva a tekintetét a monitortól. - Megvan neki a számom, sose beszéltünk még telefonon.

- És ez baj? - emelem meg a szemöldököm, a göndör viszont csak kuncogni kezd mellettem, és végre becsukja azt a szart az ölében. - Nem hiszem, hogy...

Nem tudom befejezni, amit mondani akartam, mert hangtalan, kecses macska módjára mászik az ölembe, és tapad az ajkaimra. Tegnap óta semmi ilyesmit nem csináltunk, és úgy tűnik, ez neki hosszú időnek bizonyult, mert a merevedése keményen feszül nekem. Azonnal hatással van rám. Harry mindig egy pillanat alatt eléri, hogy mindennél jobban akarjam, ezért csak morogva harapok az ajkába, és állok fel a kanapéról. A lábait kismajomként kulcsolja a derekam köré, és szorosan kapaszkodik a nyakamba, amíg a hálóba nem érek vele. Harry rohadt nehéz, és alig várom, hogy letehessem végre az ágyra, de ezért egy percig sem bosszankodom. Gyönyörűen ki van dolgozva a teste, amit ennél jobban nem is kívánhatnék.

- Most végre használhatom az egyik kedvenc játékom - vigyorodom el, és Harry egy izgalommal vegyes kíváncsi pillantással követi a mozdulataimat. - Ezeket az ágy alatt kell a kerethez rögzíteni. Macerás, ha nem azzal akarod használni, akivel élsz.

- De most már használhatod azzal, akivel élsz - mondja egyből, és az arcát látva talán egy kicsit tarthat a reakciómtól.

- Fogom - kacsintok rá, amitől egyből elmosolyodik, készséggel dobja le az összes ruháját, amíg a láncokat és szíjakat kapcsolom össze az ággyal. - Jó fiú - simogatom meg az arcát, amikor végzek, és a matracra térdelek. - Feküdj le az ágy közepére, gyűrj egy párnát a fejed alá.

Csak bólint, és teszi, amit mondok. Imádom ezt látni, nem bírok magammal, és mielőtt lemászom az ágyról, még végigsimítok a mellkasán, le a hasán, egészen a mostanra kellően merev erekciójáig. Megnyalom a szám abban a pillanatban, hogy megrándul a farka a hasán, és veszettül a számba akarom venni, de előbb mindent előkészítek.

- Van számodra egy meglepetésem - kúszik félmosolyba a szám, és előveszek egy dobozt a szekrényből. Nagyjából két hete rendeltem, és pár napja ért ide. Még nem volt alkalmam megmutatni Harrynek. - Remélem tetszeni fog.

Kibontom a gyönyörű díszdobozt, és megmutatom neki közelebbről is a szerzeményem. Egy precízen megvarrt, valódi bőr nyakörv. Direkt széleset választottam, mert így szépen rá tud simulni Harry hattyú nyakára. Ugyanúgy kell bekapcsolni, mint egy övet, de van egy fém karika, amibe bele tudom csatolni a pórázt, amiről pontosan tudom, mennyire imádja. Az elejére pedig hímeztettem. Szép, művészi betűkkel, fehér cérnával a fekete anyagban.

- Göndör - olvassa ki, és utána egyből a szemembe néz. - Ez csak az enyém. Senkin nem volt még, és nem is lesz.

- Valahogy így, igen - válaszolok, és gyorsan a nyakára rögzítem, amikor felemeli a haját, és közelebb hajol. - Csodásan áll rajtad.

- Kényelmes - motyogja, ahogy visszafekszik a párnára, és a haja szétterül körülötte. Bassza meg, még soha nem láttam ilyen szép fiút. Először a kezeit rögzítem oldalra a szíjakkal, aztán a lábait az ágy alsó két sarka irányába. Harry légzése felgyorsul, és a farka már a hasára szivárog. Annyira élvezem, hogy szereti a játékainkat. Jobban, mint bárki, akivel eddig voltam, és ettől én is jobban akarom. Az utolsó mai tartozék a fekete kasmír sál, amit a matrac szélére teszek.

- William - mondja halkan, vágytól rekedt hangon. - Mindig ez lesz a biztonsági szavam.

- Ma nem lesz rá szükséged - rázom meg a fejem, és a lábai közé térdelek. - De mégis használd, ha valami nem tetszik.

- Sodorj a határra - leheli. A szavaitól megborzong a testem, és közel vagyok, hogy az egész játékot hagyjam, és csak azonnal megdugjam. - Azt akarom, hogy majdnem kimondjam.

- Harry... - morgom, és egyből előre hajolok, hogy az ajkai közé nyalhassak. Lassan simogatom végig az oldalát, és haladok a nyelvemmel a nyakán, aztán a mellkasán. A mellbimbóinál meg kell állnom, és tetszik a látvány. A pillanat, amikor a fogaim közé szívom, ő pedig hátraveti a fejét, és felnyög. - Olyan hangos lehetsz, amennyire nem szégyelled.

- Veled egy percig se szégyellem... akkor se, ha... tele a ház - zihálja, és fellöki a csípőjét az ingerektől, amit a nyelvemmel, fogaimmal és ujjaimmal keltek a bimbói körül. Hosszú percekig nem csinálok semmi mást, csak gyötröm a mostanra vörös és duzzadt kis csúcsokat, és hallgatom, ahogy nyöszörög miatta. A kezem néha letéved a hasára, vagy a combjára, de sosem érek a farkához. - Kérlek, Lou...

Nem felelek semmit, csak folytatom a kínzást, ezúttal a köldöke köré koncentrálva a nyelvem. Imádom a vékony kis szőrcsíkot, ami alatta fekszik, és vágyakozva nyalok végig azon is. Alaposan benyálazom az ujjaimat, és gyengéden húzom végig a belső combján, csak az ujjbegyem végeivel érintve, amíg fel nem érek a célomig. Harry felkiált, és az egész teste megfeszül egy pillanatra, amikor minden figyelmeztetés nélkül merítem mélyre az ujjam benne. A nevemet nyögi újra és újra, a farkam pedig fájdalmasan feszül a nadrágomban. Felette nem, de magam felett elveszítem a kontrollt, amit megszabtam. Csak egy pillanatra, ahogy a combjának szorítom a merevedésem. Érzem, hogy feljebb akarja emelni a lábát, hogy nekem dörzsölje, de nem tudja a béklyók miatt. Egyből elhúzódom, és újra feltérdelek a lábai közt. Az ujjam mélyen jár benne, és lassan mozgatom, hogy elvegyem vele az eszét, amikor a sálért nyúlok.

- Bekötöm a szemed - magyarázom el, hogy mi fog történni, ő pedig bólint, és panaszos hangokkal jutalmaz, amikor elhúzom a kezem. Annyira jó érzés még mindig körülöttem. Még akkor is, ha csak az ujjaimat szorítja, és nem a farkam. Szűk, forró, és még ránézni is kibaszott jó. Nem elhasznált. Tökéletes. Átvetem a lábam a mellkasa felett, és a merevedésem az arca előtt mozog közben. A száját nyitja, és a nyakát nyújtja felé, amivel megőrjít, de még nem kapja meg. Azt akarom, hogy minden érzéke kiélesedjen, miközben nem látja, hogy mi történik vele. Nem túl szorosan kötöm a szemei elé a kasmírt, és megbizonyosodom róla, hogy nem fog elmozdulni. A szépen ívelt ajkait rágcsálja, már vörösek és duzzadtak. Muszáj megkóstolnom. Muszáj nekem is megharapdálnom egy kicsit. A szája csillog a nyáltól, amikor elhajolok tőle, és azonnal feljebb helyezkedem, hogy a mostanra már nedves makkommal simogassam körbe. Néhány pillanat kell csak, hogy felismerje, mi történik, és egyből nyújtja a nyelvét, hogy körbe nyaljon. Elképesztő szája van, mindig tudja, hogy repítsen gyorsan az élvezet felé, de még nincs itt az ideje. Elhúzódom tőle, hogy az ujjamat a szájába dugva nyissam szét az ajkait, aztán egyből közéjük nyomulok. Belenyög a mozdulatba, a hang pedig a farkamon remeg végig. A nyelve a legjobb ütemben masszíroz, miközben a száját dugom, és az ágykeretbe kell kapaszkodnom, annyira hirtelen önt el a kéj. A csípőm fokozatosan egyre gyorsabban mozog, Harry morog alattam, de lehetetlenül készséges, a halántékomon pedig izzadt cseppek folynak végig. Csak néhány perce csinálom, talán öt, amikor érzem, hogy ha tovább folytatom, túl közel leszek a célhoz, és nem fogom tudni úgy befejezni a játékunk, ahogy akarom. Lassan kihúzódom a szájából, és végigsimogatom a nyáltól csöpögő farkammal az egész száját, a nyakát, és a mellkasát is, ahogy lefelé araszolok. Vissza a lábai közé.

Újra benedvesítem az ujjaim, és most kettővel támadom meg. A sarkai a matracba mélyednek, a hasizmai pedig megfeszülnek. Nem fogom tudni így megdugni, ki kell majd oldanom az egyik lábát, és bassza meg... Már alig várom, hogy ott tartsunk. Mégis olyan nagyon élvezem ezt a részt. Magamat is kínzom, nem csak őt, de azt akarom, hogy mindent megkapjon. Mindent érezzen, amit adni akarok neki. Ezek után sokkal nagyobb lesz a mámor, ha végre megkapja, amire vár.

- Azt akarom, hogy ma érintés nélkül élvezz el - lehelem a combhajlatába, és megemeli a csípőjét. Azt akarja, hogy megérintsem, csak egy pillanatra, de nem tehetem. Nem csak az orgazmusát, az egész aktust úgy akarom végigcsinálni, hogy semmi sem ér a farkához. Az ujjaim megállás nélkül járnak benne. Néha csak egy, aztán kettő, majd három, hogy újra egyre csökkentsem. Már vergődik, amennyire a szíjak engedik, és minden szava könyörgés. Lassan egy órája játszom vele, a farka rendületlenül mereven lüktet a hasán. Hol a testét érintem, miközben az ujjaimat élvezi, hol az ajkait tépem a fogaimmal, vagy épp a mellbimbóit nyúzom. Tudom, hogy milyen érzékeny a köldöke, ezért nagyon óvatosan hajolok le, hogy a nyelvemmel ingereljem körbe, de ne hasaljak Harryre.

- Nem bírom, Lou... - zihálja, és a hasa már ragacsos a rengeteg előnedvtől, amit produkált nekem. - Kérlek... Kérlek!

Az egyik pillanatban, amikor megmozdítja a farkát, végignyalok a csillogó, átlátszó kis tócsán, ami a köldöke alatt gyűlt össze. Azonnal a szájához hajolok, és a nyelvem az övének simítom. Érzi a saját ízét a számban, ami megőrjíti. A teste megremeg, a kezeit rángatja, mert hozzám akar nyúlni, és a mély hangja hangosan visszhangzik a szobában.

- Lou... Kérlek, legalább téged hadd érezzelek - könyörög, a hangja már kétségbeesett, szinte sírja a szavakat. - Éreznem kell az ízed. Éreznem kell valamit, ami segít!

- Shh! - teszem az ujjam az ajkaira, ő pedig hisztizik. Zihál, a fejét rázza, és olyan most, mint egy gyerek. A picsába, miért élvezem ennyire, hogy szinte látom a lelki szemeim előtt a toporzékoló fiút, aki nem kapja meg, amit akar? - Tudod, hogy gondoskodom rólad.

- Tudom - suttogja, és vesz néhány mély levegőt, hogy erőt merítsen. Ügyes fiú.

Feltérdelek, és az egyik bokájához hajolok, hogy kicsatolhassam. Azonnal feljebb húzza a lábát, és olyan pózt teremt nekem, ami a legideálisabb. Tökéletes. Tökéletes játékszer. A tegnapi után egy kicsit tartok tőle, hogy megint túl sok leszek neki hirtelen, ezért felkelek az ágyból, és a síkosítóért megyek. Harry azonnal a hangok felé kapja a fejét, és szaporán lélegzik, próbálja kitalálni, mi történt, de hamar megnyugszik, amikor meghallja a tubus kupakjának a hangját. A szabad térdét még magasabbra húzza, szinte már a mellkasát éri, aztán megkönnyebbülten nyög fel.

- Mit művelsz? - mászom újra az ágyra, és durván ragadom meg a vádliját, hogy elmozdítsam a lábát. Próbálta a farkát a hasa és az izmos combja közé simítani, hogy úgy kapjon némi enyhülést, de ez csalás. Nem szeretem, ha megszegi a szabályaim. Vagy pont hogy szeretem, mert megtorolhatom? - Mondtam, hogy dörgölőzhetsz?

- Nem - suttogja szinte hangtalanul, teljes megbánással. - Sajnálom. Kérlek!

Nem szólok semmit, csak a vállamra teszem a szabad lábát, és végigharapdálom a vádliját, egészen fel a combjáig. Már minden ízében remeg, amikor közelebb helyezkedem, és a makkom az ánuszának simítom. Talán az egész aktus alatt most nyög fel a legintenzívebben, és éppen elhalna a hangja, már be akarta fejezni, amikor nagyon lassan, csak éppen hogy a csúcsom tüntetem el a szoros izmai között. Minden mozdulatomat kimérten csinálom, a hangja pedig egy folyamatos, elnyújtott, soha véget nem érő nyögés. Bárcsak örökké hallgathatnám ezt a hangot.

- Harry, bébi... - szólalok meg, és próbálom kontroll alatt tartani a hangom. - Azt akarom, hogy lásd magad.

- Ho... Hogy? - kérdi lihegve, miközben a fél hosszom van csak benne. Tudom, hogy még ezzel is halálra kínzom, de hálás lesz. Annyira hálás lesz utána, és akarom érezni azt a hálát. - Lou...

- Legközelebb felveszlek - válaszolok komoly hangon, mert minden koncentrációm a mozdulataimra irányul. - A kezemben lesz a kamera, és minden mozdulatod, minden rezdülésed, az összes nyögésed kap majd egy közelit. Aztán azt akarom, hogy visszanézd... Bassza meg, annyira jó... Azt akarom, hogy visszanézd, és előttem verd ki magadnak újra. A saját videónkra.

- Istenem! - nyög fel, aztán a szíjakba kapaszkodva feszülnek meg az izmai, miközben lendületesebben kezdek mozogni. Mindketten elveszítjük a fejünket. Minden egyes lökéssel hangosabbak vagyunk, izzadtabbak, és túl közel. Egyre közelebb sodródom, de nem élvezhetek el előtte. Feljebb emelem a csípőjét, és minden lökésem próbálom a megfelelő irányba célozni. - Lou!

- Gyerünk, bébi! - zihálom, a fogaim között szűröm a szavakat, ahogy minden erőmmel azon vagyok, hogy visszatartsam az orgazmusom. - Élvezz el nekem! Mutasd meg, mennyire szereted ezt!

A mondataimra azonnal megfeszülnek az izmai az erekcióm körül, és a fejét hátrafeszítve, üvöltve élvez el. Gyönyörű. Csodálatos. Engem is magával ránt. Azt sem tudom, hol vagyok, amikor felfogom, hogy életem talán legnagyobb orgazmusán vagyok túl. Remeg az egész testem, a lélegzetvételeim, amikor végül kihúzódom, és a sarkaimra ülök. A farkam tövét szorítva sétálok az ágy mellé, és törlöm meg magam egy kicsit, aztán elkezdem kiszabadítani Harry végtagjait. Nem mozdul, csak mély levegőket vesz az ágyon fekve. Teljesen kiterülve.

- Érj hozzám, kérlek - motyogja kimerülten, és pedig elmosolyodom a kérésétől. A kezembe veszek még egy papírt, hogy megtöröljem őt a lábai között, de aztán a földre hajítom. A farka már csak félmerev, de még mindig halványan pulzál, mozog a hasán. Harry felszisszen, amikor finoman alá nyúlok, hogy a kezembe fogjam. Az élvezete a hasán és a mellkasán csillog, de mindent tisztára nyalok, miközben a göndör levegővételei megint szaporábbak lesznek. Végül lassan a hosszát is a számba engedem, hogy azt is letakarítsam. Hálásan öleli magához a fejem, és az ujjai fimonak kúsznak a hajamba. Óvatosan felmászok mellé, és élvezem, ahogy most ő vesz a karjaiba, és még mindig vakon veszi birtokba a számat.

- Imádtad - jelentem ki, mert ez nem is kérdés, ő pedig csak szaporán bólogat, miközben leveszem a kendőt a szeméről. - A nyakörv maradjon rajtad. Tetszik.

Nem lustálkodhatok sokat Harryvel, még ha imádom is a hálás csókjait és szoros ölelését. Muszáj bemennem a srácokhoz, mert a dalokat még csak üzenetben küldtem el nekik. Beszélnünk kell róla, aztán megnézni, hogy jól gondolkodtam-e, és tényleg jól áll nekik, amiket választottam.

A stúdió melletti parkoló tele van kibaszott riporterekkel, akik abban is akadályoznak, hogy egyáltalán kiszálljak az autóból. A dühöm másodpercek alatt korbácsolódik fel, és a tetőpont az a pillanat, amikor az egyik kibaszott keselyű fellök egy lányt, aki a telefonját szorongatva várta, hátha tud velem csinálni egy képet. Lendületből nyitom ki az ajtót, ezzel megütve azt a faszkalapot, aki épp nem engedte, hogy kinyissam, és az üvegen át villogott a szemembe a gépével.

- Mi a szart csinálsz?! - kiáltok fel, és megragadom annak a paparazzónak ruháját, aki ellökte a lányt. - Húzz innen a faszba!

Gyorsan felsegítem a rajongót, aki nem lehet több húsz évesnél. Talán még annyi sincs, és a kezét fogva próbálok áttörni a kibaszott fotósokon. Folyamatosan a nevem kiabálják, és kérdésekkel halmoznak el Linette-ről, és Noelről, vagy épp arról, kivel élek most együtt, vagy szingli vagyok-e. A fejem már zsong a hangjuktól, a szemem fáj a vakuk fényétől, és nem választ el sok attól, hogy elveszítsem a fejem.

- Nem válaszolok semmire! - lököm el az egyik fényképezőgépet az arcom elől, és az hangosan csattan a földön. Szarok rá... - Menjetek a pokolba!

Szerencsére megjelennek a biztonsági őrök, és Simont is meglátom az előcsarnok üvegein át. Két gorilla közrefog, a többi pedig feltartja a tömeget, így be tudok menni az épületbe.

- Jól vagy? - nézek a lányra, akit magammal rángattam eddig, miközben végre kifújhatom magam. - Megsérültél?

- Mi történt? - lép mellénk Simon is, és a rajongót méregeti.

- Fellökték azok a faszfejek - morgom, a kislány viszont megrázza a fejét, és azonnal biztosít minket, hogy jól van, csak a könyökét verte be egy kicsit. Próbálok a lehető legkedvesebben mosolyogni rá, aztán csinálok vele egy képet, és beszélgetünk néhány percig, mielőtt a biztonsági személyzet kikíséri őt, mindenképp vigyázva, nehogy újra a fotósok kavalkádjába keveredjen. - Ilyenkor utálok híres lenni.

- Mindennek van árnyoldala - válaszolja Simon, és elindulunk a próbaterem felé, ahol a versenyzőink gyakorolnak. A menedzserem még elmondja, milyen fogadtatást kapott a szenzációnk, és hogy mikre lehet számítani. Azt mondta mostantól próbáljak testőrrel mászkálni néhány napig. Nagyon örülök neki...

***

- Mindenki beöltözött, te miért nem? - kérdi Harry, ahogy az öltöző kanapéjáról néz engem. Sima fekete nadrág és póló van rajtam, míg mindenki más puccba vágta magát.

- Nem érdekel a halloween - vonok vállat, és becsukom a szemem, amíg a sminkes tesz még rám egy utolsó réteg púdert. - A holnapi kieső show után lesz valami halloween party az egyik klubban. Simon rendezi.

- Oké - mosolyog a göndör, aztán újra a telefonjába merül. Az előkészületeken hamar túl vagyunk, Simon még megmutatja az agyalágyult múmia jelmezét, de az este fénypontja mindenképp Robbie, aki Simonnak öltözött. Könnyesre röhögjük magunkat még az utolsó pillanatokban is Aydával, mert kibaszott jól utánozza a menedzserem. Harry már a nézőtéren ül Lottie-val és Zackel. Amikor kilépünk a színfalak mögül, hogy leüljünk a helyünkre, büszkén mosolyog rám, amitől egy kicsit jobb lesz a kedvem. Ő az, akitől mindig jobb lesz. Muszáj ma estére mélyen elrejtenem magamban a Noel miatti aggodalmaimat, és száz százalékosan a csapatomra koncentrálni. Szükségük van rám, megérdemlik, hogy csak ők legyenek a középpontban, legalább ma este.

Az egész show meglepően gördülékenyen, és jó hangulatban telik, kivéve azt a néhány pillanatot, amikor Simon az én embereimet fikázza. Tudom, hogy direkt csinálja, csak nem értem, miért élvezi. Anthony talán ma este volt a legmagabiztosabb, Brendan pedig egy különlegesség a színpadon, még ha néha meg is csúszik a hangja.

- Annyira gyengék ezek a fiúk - hajol közelebb hozzám Simon, amikor a UnitedVibe srácai elsétálnak mellettünk. Éppen szünet van a műsor vége előtt, és mindenki hátul frissül fel egy kicsit. - Hamisak, nem színpadra valóak. Hova gondoltam...

- Szerintem nem borzasztóak, de nagyon sokat kellene dolgozni velük - húzom el a szám. Ebben már a színpadon is egyetértettünk. - Blaise jó. Talán szólóban is adhattunk volna esélyt neki. Így elnyomják a többiek.

- A kis szépfiú? - mosolyodik el, és azonnal hányingerem lesz. Ismerem ezt a mosolyt. Túlságosan is jól, és felfordul tőle a gyomrom. - Ő szerintem is megéri az időt és energiát. Talán a műsor után ki kéne kapnom a bandából. Csiszolhatnék rajta.

- Menedzselni akarod? - kérdezem félve, és közben a fiatal fiút nézem, ahogy a barátai közt nevetgél. Tizenhat éves, ha minden igaz. Simon gondolatban éppen tönkreteszi az életét. Talán... valahogy segítenem kellene neki. Bár a helyzet az, ha ezt a fiút meg is mentem Cowelltől, talál majd magának másikat. Nem segíthetek mindenkin, pedig jó lenne. Blaise rám mosolyog, és csak ezért veszem észre, hogy rajta felejtettem a tekintetemet.

- Van egy olyan érzésem, hogy januártól új felkarolandó tehetség után kell néznem - utal arra, hogy lejár a szerződésünk. Még nem beszéltünk arról, hogy mi a tervem, hosszabbítani akarok vagy sem, de ezek szerint érzi, mit szeretnék. Blaise még mindig a társai között áll, és bár rájuk is figyel, időről-időre találkozik a tekintetünk. Csak erőltetek magamra még egy utolsó mosolyt, aztán elfutok mosdóba az utolsó percek előtt.

*

Büszke vagyok a fiúkra, tegnap mind nagyon jól teljesítettek, még ha Simon baszakodott is egy kicsit Brendannal. Bízom benne, hogy ma egyiküknek se kell párbajozni, és van egy olyan érzésem, hogy jól gondolom.

- Aggódsz? - kérdezi Harry. A mai műsor nagyjából fél óra múlva kezdődik, lassan mindenkinek ideje elfoglalnia a helyét.

- Csak annyira, mint általában - felelem egy mosollyal, és az utolsó pillanatban kapcsolok, még mielőtt végigsimítanék a combján, hogy itt hozzá sem érhetek. A társalgóban vagyunk, és egy csomó ember van körülöttünk. Észnél kell lennem. - Magabiztos vagyok. Nem volt hiba a tegnap estében.

- Azzal a rocker sráccal, Gioval... öm... jóban vagytok? - motyogja mellettem, és nem néz rám, a telefonjába merül közben.

- Rendes pasi - bólintok, de látom megfeszülni az állkapcsát, amikor kimondom. Felnevetek. Muszáj felnevetnem, még akkor is, ha a fél helyiség felénk néz miatta. Suttogva felelek, mert azt viszont fontos, hogy csak ő hallja. - Féltékeny vagy? Elragadó.

- Csak... azt mondta, imád téged - szűri halkan a fogai között, amitől a vigyort nem tudom levakarni az arcomról. - Élő adásban ment oda hozzád, hogy ölelgessen. Megpuszilt.

- Az adás után megmutatom, én hogy puszilok, amikor az számít is valamit - hajolok közelebb, hogy teljesen bizalmasan kergessem az őrületbe. - Viccet félretéve, szükségtelen féltékenykedned.

Egy pillanatra rám néz, és pontosan tudom, mire gondol. A szeme megtelik fájdalommal, és előttem is felvillannak az emlékek. A csaj a hotelban, a másik a házamban, azon a bizonyos bulin... És van ott még olyan, amiről még csak nem is tud. Nagyon is van oka féltékenynek lenni. Vagy inkább bizalmatlannak. Egy percig sem hibáztathatom emiatt. - Simon megpiszkálta a rendszert. Ma két kieső lesz.

- Gondolom ez mindig stresszes - válaszolja, és szerencsére sikerül ejteni a féltékeny, vagy bizalomhiány témát.

Már a mentorok asztalánál ülünk, és a vendégelőadó produkcióját nézzük, amikor Simon közelebb gurul hozzám, és magyarázni kezd a fülembe.

- Az adás után a klubomban lesz a halloween after parti. Zártkörű, csak meghívottak és azok vendégei jöhetnek, de Harry nem.

- Mi van? - fordítom felé a fejem. Most nyugton kell maradnom, mert élőben megyünk, és ezt Simon is pontosan tudta. Ezért csak most közölte, hogy a szeretőm ki van tiltva az eseményről.

- Részeg leszel. Mindig az vagy - foglalja össze az okokat. A hangja tipikusan fellengzős, miközben játssza a kedves és törődő menedzsert. Erre a kombinációra csak ő képes. - Nem vállaljuk a kockázatot, hogy mi történik a részeg Louis és a játékszere között nyilvánosan.

- Harry nem a játékszerem - morgom, de tudom, hogy hallotta, mert még halkan nevetgél egy kicsit, mielőtt visszahajol a saját helyére, és az asztalra könyökölve nézi végig a műsort.

Az adás ma nem a megszokott menetben zajlik, ahogy már Harrynek is mondtam, ma két versenyző is elköszön, ami Simon változtatása volt. Mint teljes hatalommal bíró tulajdonos, végül is bármit megtehet. A szabályokat is megváltoztathatja. Mégis, amikor a UnitedVibes fiúk esnek ki, már értem, miért csinálta. Tegnap elmondta, hogy hiba volt az élőbe hozni őket, ma pedig véletlenül párbaj és bármi egyéb küzdési lehetőség nélkül mennek a levesbe. Kibaszottul gyűlölöm, hogy bármit megtehet. Mindenki tudja, hogy így van, de az, hogy ez nem csak a médiának mutatott imidzs, hanem a szörnyű valóság is... Lelombozó. Simon rám néz, amikor a fiúk búcsú videóját nézzük, de nem szólok semmit. Nincs mit mondanom.

A legkülönösebb véletlen mégis az, hogy az ő csapatából is párbajozik egy lány. A revans édes mámora árad szét a testemben. Harry, drágám, mindez érted történik. A legszerencsésebb seggfejnek érzem magam, amikor az enyém az utolsó szó, és én dönthetem el, ki menjen haza. A lányt sajnálom, mert tehetséges, de nem is hazudok, mert a két kislány, akik duettben vannak, és most ők is itt állnak, még sokra vihetik. Nem hozok ésszerűtlen döntést, mégis rúghatok egyet Simonba, amikor hazaküldöm a versenyzőjét. Amikor értetlenül pillant felém, nem tudom visszatartani a vigyorom. Csak bízni tudok abban, hogy nem vesz a kamera.

Harry viszonylag jól fogadja, hogy nem jöhet velem, csak lefaszkalapozza Simont, aztán megölel, és beül a taxiba, amit hívtam neki. Megkönnyebbülök, hogy ez ilyen könnyen ment, ha már minden más annyira elbaszott. Hiányzik Noel, pedig még alig telt el idő nélküle.

A DJ egész jó a partiban, ezért néha felkelek, hogy táncoljak egy kicsit a srácokkal, de az idő nagy részében egymás után döntöm le a rövideket. Néha egy kis sörrel tartok pihenőt közöttük. Elbújtam a helyiség egyik sarkában. A box ad némi intim szférát, így nyugodtan részegedhetek le az önsajnáló magányomban. A tárgyalások minden forgatókönyve lepereg a gondolataim között, és egyik se tetszik, amiben Noel nem az én gyámságom alá kerül. Az csak egyszerűen nem történhet meg.

- Először csak azt hittem, fáradt vagy - ül le velem szembe Blaise. Egy fekete maszk van rajta, de fogalmam sincs, minek öltözött. Talán valamelyik szuperhősnek. Az újakat már egy ideje nem követem. A hatalmas kék szemeit még jobban kiemelte fekete szemceruzával, és így szinte nem is tudsz mást nézni, csak a szemeit. - Most már azt gondolom, valami baj van.

- Minden rendben - erőltetek egy alkoholtól mámoros mosolyt az arcomra. - Menj vissza táncolni nyugodtan.

- Nem tudok táncolni - rázza meg a fejét, és bár hezitál egy kicsit, végül maga elé húzza a sörös korsót, ami eddig a kezemben volt.

- Nem így láttam az előbb - intek a pincérnek, hogy rendeljek még néhány italt, és Blaise megvárja a válaszával, amíg a csaj magunkra hagy minket.

- Szóval figyeltél? - kérdezi, és a pillantása bár szerény, az alsó ajkát a fogai közé harapva mosolyodik el. Baszki... ez a fiú nagyon szép... És egyértelműen flörtöl velem. Mi a szarba keveredtem? A gondolatra viszont, hogy Harry azért nem lehet itt velem, nehogy valami címlapokra nem illőt produkáljak, megmosolyogtat. Ha nem lenne Harry, ma kurva biztos, hogy hazavinném ezt a srácot. Szó szerint tálcán kínálja magát nekem. - Gyere, táncoljunk. Ketten talán nem leszünk annyira bénák.

- Majd máskor - legyintek, az arca pedig egy kicsit megkomolyodik. Bassza meg... tizenhat éves. Többnek tűnik. Le is csukhatnának, ha hozzáérnék.

- Tudtam, hogy baj van - feleli nagyon meleg és megértő hangon. - Beszélgethetünk is, ha akarsz. Néha jót tesz, ha elmondod, mi bánt.

- Azt hiszem, ha rákeresel a nevemre az interneten, rád fog szakadni a problémám - sóhajtok fel. Ma valamiért nem sikerült a "leszarom, csak bulizzunk" hozzáállásig innom magam. Helyette a melankolikus, elbaszott Louis került a képbe, aki tulajdonképpen egész szívesen beszélne a problémáiról, valakivel, aki még nem tud róla. Aki talán tud mondani valamit, amit még senki.

- Láttam néhány cikket... - mondja végül, és egyszerre bólintunk a pincérnek, miután leteszi az italokat. - Rossz, hogy így alakult, de szurkolok, hogy a fiad visszakerüljön hozzád.

- Nem is ismersz - rázom meg a fejem, és nyelnem kell egyet, ahogy azt nézem, hogyan nyalja le a sót a margaritája széléről. - Jó srác vagy. Sajnálom a ma estét, de ne add fel! Van benned potenciál.

- Így gondolod? - csillannak fel a szemei. Nem hazudok, tényleg kellemes hangja van, ha erős lesz, páncélt növeszt és nem adja fel, meg tudja csinálni. Végül mégis megnyílok előtte egy kicsit, és mesélek arról, hogy mennyire elcseszett az egész, és hogy Linette soha nem volt igazán a párom.

- Sajnállak Linette miatt, de ha Noelre gondolsz... Ennek így kellett történnie - bólogat, és kiissza az utolsó kortyot is a margaritából. - Mégha nem is tervezett bébi, miatta nem bánhatsz semmit.

- Igazad van. Köszönöm - mosolyodom el. Egy kicsit már szédülök, és rohadtul ki kell mennem a mosdóba, de megpaskolom Blaise kezét, ami az asztalon pihen, mielőtt itthagyom. Nos, nem csak külsőleg, hanem a személyisége alapján se mondanám meg, hogy ennyire fiatal. Nagyon érett, értelmes, és nagyszerű srác.

Legalább öt perc, mire sikerül elbotorkálnom a mosdóig, és szinte megkönnyebbülve sóhajtok fel, amikor a piszoár elé állok. Az első meglepetés csak akkor ér, amikor már a kezemet akarnám megmosni, de Blaise megragadja a dzsekim anyagát, és az egyik vécéfülkébe húz. Elvesztem az egyensúlyom, ezért végül neki kell megtartania, nehogy elvágódjak.

- Mi a... - kezdeném, szinte már felháborodva, de teljesen lefagyok, amikor a koszos falnak nyom, és a nyakamra tapad. Bassza meg... Olyan finoman ér hozzám. Vagy csak én vagyok nagyon részeg, nem tudom. A kezem magától mozdul, hogy a hajába markoljak, de nem sikerül. Neki nincs olyan gyönyörű, dús haja, mint Harrynek. Szoros fonatok vannak helyette, amikbe nem lehet kapaszkodni. Harryt akarom. Ahogy erre gondolok, egyből érzem a nadrágomban is a változást, ami egyáltalán nem jön kapóra. A fiú felkuncog a nyakamat rágcsálva, és a derekamat megragadva, durván dörgölőzik hozzám. Harry gondolata kellett ehhez az egészhez, ami épp csak néhány pillanatra ugrott be, de mivel részeg is vagyok, és nem vagyok érzéketlen mindenre, fel kell nyögnöm az érintéseire. A keze már valahol a dzsekim és a pólóm alatt jár, az arcom pedig most már az ő nyakában, és amikor én is megmozdulok, hogy közelebb húzzam magamhoz, hangosan felnyög, és hátraveti a fejét. Ennyi kellett. Ez volt a riasztó, hogy azonnal abba kell hagynom, és haza kell mennem, mielőtt megint hülyeséget csinálok.

- Ó, baszki... - tolom el magamtól Blaise-t, és alig bírok az értetlenül csillogó kék szemekbe nézni.

- Úgy éreztem, te is akarod - leheli közel az ajkaimhoz, de nem mozdul, csak vár. - Mi a baj, Lou? Mit csináltam rosszul?

- Istenem, ha tudnád, hogy semmit! - döntöm hátra a fejem a fülke oldalának.

- Akkor... Attól félsz, hogy elárullak bárkinek is? - kérdi egy kicsit hangosabban, de még mindig diszkréten, nehogy odakint is meghallják, ha valaki bejönne közben. Értetlen, és talán egy kicsit kétségbeesett is az elutasítás miatt. - Esküszöm, nem foglak! Rólam se tudja senki, még a szüleim sem.

- A szüleid... - nyögök fel, amikor megint arcon csap a tény, hogy egy kiskorú fiú áll előttem, én meg majdnem harminc vagyok, még ha észre sem vettem, hogy lettem ennyi idős. - A legnagyobb baj az, hogy más esetben most valószínűleg még a korod se érdekelne. Viszont... Nem tehetem ezt valaki mással.

- Valaki vár otthon, igaz? - húzódik el egy kicsit, és megigazítja a felsőjét. - Nem tudtam.

- Nem tudhattad.

- Az a göndör hajú fiú, aki mostanában mindig itt van veled? - kérdi egy apró mosollyal, de nekem azt hiszem leesik az állam, és egy hosszú percig még megszólalnom se megy.

- Ezt meg... honnan...? - próbálok összerakni egy értelmes mondatot, de egyáltalán nem könnyű.

- Nyugi, nem láttam semmit - rázza meg a fejét nevetve, aztán kinyitja az ajtót, hogy mindketten kisétálhassunk. - De azt hiszem tetszene, ha rám is úgy néznél, ahogy rá.

- Picsába... jobban oda kell figyelnem - motyogom, és végre megmosom a kezem.

- Ha semmiképp nem akarod, hogy kiderüljön, akkor igen - bólint, és valahogy az egész közel sem olyan kínos és kellemetlen közöttünk, mint amennyire lennie kellene azok után, hogy mi történt a mosdóban. További italokat rendelünk, és még telefonszámot is cserélünk, mert a csapata kiesett ma, ezért az X Faktor házban már nem fogunk találkozni többet. Kontrollálatlanul nevetünk, és Blaise cuccai közül még egy füves cigi is előkerül, ami végül a csúcsra repíti a hangulatunkat, és a táncot is bevállalom. Az egyetlen baj csak az, hogy hiányzik Harry. Bár már rohadt késő van, írok neki egy üzenetet, hogy a sofőr bármikor hazavisz, ha akarom, mégis örülnék neki, ha ő jönne értem, mert eléggé szétcsaptam magam. Mindezt persze kismillió elütéssel prezentálva.

Az autóban csend van, csak a fülem cseng egy kicsit, és fent is tartjuk ezt a némasági szabályt egészen addig, amíg haza nem érünk. Érzem Harry feszültségét, valószínűleg ha akarná, se rejthetné el, de ő még csak nem is akarja.

- Ki vele! - rúgom le a cipőimet az előszobában, és a konyha felé sétálok. Ennem kell valamit. Éhen halok. - Mi a bajod? Az, hogy felkeltettelek? Mert az lehet, tényleg paraszt dolog volt, hazahoztak volna, ha azt kérem.

- Leszarom, hogy felkeltettél, Louis - ingatja a fejét, és a hangja kemény. Komolyabban beszél, mint szokott, és ezzel egyből magára vonja a figyelmem. - Nem is aludtam igazán. Egy ideje már le akarok ülni veled, hogy beszéljünk erről.

- Miről? - kérdezek vissza, miután kihalásztam egy soknapos pizzaszeletet a hűtőből.

- Erről a folyamatos partizásról - sóhajt fel, és a konyhapultnak támaszkodva összefonja a karjait. - Be vagy tépve. Érzem rajtad, és a szemeden is látszik. Figyelj, Louis, nincs a földön olyan bíróság és bíró, aki egy ilyen embernek ítélne egy kisbabát. Tudod, mik a vádak Linette ellen?

- Az ügyvéd úr biztosan máris beavat - morgom felé, és még a szemeimet is megforgatom.

- Fasz vagy - szűkíti össze a szemeit, és ezekkel a szavaival nagyon meglep, de csak vigyorogni tudok. Ez a fű miatt van. - Csak segíteni akarok, mert tudom, mi forog kockán az életedben. Jobb, ha tudod, hogy így semmi esélyed. Van egy anya, aki karrierista, ezért a gyerekét szitterekre bízza, és van egy iszákos, sőt talán alkoholista, alkalmi drogos apa, aki mellékesen még világsztár is, annak minden elbaszott sallangjával együtt. Láttam a videót, ahol ellököd a fotóst, káromkodsz, és összetöröd a kameráját. Ha nem változol meg, semmi esélyed.

- Mondta a tökéletes pasi - tárom szét a kezeimet, Harry pedig csak értetlenül néz rám. - Taníts még, Harry, mondd el mennyire elbaszott körülöttem minden!

- Louis, csak segíteni próbálok! - kiált fel, és ellöki magát a konyhapulttól. - Niall írt nekem néhány órája, hogy nyilvánosan füveztél és ittad ki a szórakozóhely alkoholraktárának a felét. Szerinte megint szörnyen viselkedtél, és mind aggódunk érted.

- Ó, szóval Niall írta neked! - nevetek fel, de annyira ideges vagyok, hogy megremeg tőle a kezem. A klubban még azon vigyorogtam, hogy Niall a meghívottak között van, és talán nem is baj, hogy Harry végül nem. - Hát kurvára nem kell aggódnotok, se külön-külön, se együtt! Szopjatok le mindketten!

- Miért vagy ennyire kezelhetetlen? - kiabál velem Harry, de a szemeiben őszinte kétségbeesés van. - Miért nem veszed észre, hogy a te oldaladon állok? Hogy egyedül csak te számítasz nekem az egész kibaszott életemben?!

Nem felelek semmit, mert letaglóz az indulataival, aztán már lehetőségem sincs, mert az előszobába csörtet, és miközben a csizmáit húzza vissza, lekapja a kocsija kulcsát az akasztóról.

- Ma egy barátomnál alszom, mert... - kezdi frusztráltan, és végül egy kis szünet után az ajtókilincset a kezében tartva, a szemembe nézve folytatja. - Egyszerűen csak elérted! Nem akarok a közeledben lenni, mert egy szörnyeteg vagy ma este. Nem tudom, hogy a pia vagy a drog az oka, de jobb, ha megyek, mert amekkora fasz vagyok, még én ápolgatnálak megint egész éjjel. Holnap, ha kijózanodtál, beszélünk újra.

- Niallhez mész? - teszek fel még egy utolsó kérdést, Harry arca pedig szinte undorodó grimaszba húzódik. - Ugyanis még sosem mondtad, hogy vannak barátaid.

- Nem én töltöttem az egész estét valaki mást ölelgetve, együtt viháncolva, vagy épp táncikáltam vele összesimulva - vágja az arcomba, és a szemei, azok a szép zöld kristályok most villámokat szórnak. - És bármilyen hihetetlen is, a szánalmas és elbaszott Harry Stylesnak vannak barátai.

Olyan hangosan vágja be az ajtót maga mögött, hogy még a szemem is be kell csuknom a csapódástól, és az autója csikorgó kerekekkel száguld ki az utcából. Nem tudom, hova mehetett, azt sem tudom, kivel tölti majd az éjszakát ezek után, de úgy döntök, hogy nem is érdekel. Még mindig nem vagyok önmagam, de már józanodtam annyit, hogy be tudjak gépelni egy üzenetet.

"Szépszemű... Ha már kibuliztad magad, és megadom a címem, van kedved egy sokkal jobb szórakozáshoz? Mondjuk most, mert... "

De itt megakadok. Képtelen vagyok tovább írni. Nem mozdulnak az ujjaim, és olyan erős lelkiismeret furdalás szakad rám, hogy már nem is a piától szédülök meg. Nem tudom megtenni. Nem tehetem meg vele. Ha megteszem, minden tönkremegy. Már így is romok között kuporgok, de ha elveszítem... A gondolatok a fejemben cikáznak, és végül üvöltve vágom földhöz a telefonom. Ahogy annak lennie kell, a képernyő szilánkosra törik, és már csak világító pacák látszanak, semmi több. Nem tudom elhinni, hogy ezt tette velem. Képtelen vagyok megtenni, pedig ez ma már a második próbálkozásom. Zacknek igaza volt, Harry mostanra mélyen a bőröm alá férkőzött, és nem tudom, hogy meneküljek meg. Nem tudom, hogy meg akarok-e menekülni.