Sziasztok! 

Egy kis csúszással érkezem, mert sűrű napok vannak jelenleg. : ) De itt vagyoook. : )) Azt mindenképp el kell mondanom, hogy szabadságra mentem, és ez pontosan egy évvel ezelőtt volt utoljára. Már nagyon kellett, ez pedig azt jelenti, mást se tervezek csinálni, csak feküdni, és filmet nézni meg olvasni. Jövő héten itt is szünetelek, és legközelebb csak az azt követő héten jövök új részekkel. Remélem megértitek, nagyon kell már, hogy semmit se csináljak csak henyéljek... : ) Köszönöm, hogy itt vagytok! 

Puszi&Pacsi

Mindenem fáj, amikor a telefonom rezgésére ébredek. Megint a stúdió kanapéján aludtam el, de ezúttal nem egyedül. Harry itt fekszik előttem. Én egyedül is kényelmetlenül tudom csak elfoglalni ezt a helyet, nem hogy Harryvel kettesben, de olyan szorosan simul hozzám, hogy nincs veszélyben. Nem fog leesni. Békésen szuszog, a kezeit a két combja közé szorítva. Nem szabadott volna itt maradnunk, valószínűleg ő is ugyanolyan szarul fog ébredni, mint én. Viszont ha minden az általam elképzeltek alapján zajlik majd, ma éjjel már normális ágyban feküdhetünk, és nem kell aggódnunk, hogy ránk nyit valaki. Ez az egyetlen pozitív dolog, amire képes vagyok gondolni. Mert az érem másik oldala pedig az, hogy elveszítem Noelt, és semmi biztosítékom nincs Foley győzelmére. Nem tudom, hogy sikerül-e visszaszereznem őt.

- Basszus… - motyogja Harry. A hangja mélyebb, mint valaha, és ahogy feltápászkodik háromszor nyúzottabbnak tűnik nálam. Felül és a vállait nyomkodja miközben nyöszörög.

- Minden rendben? - veszem fel a telefonom az asztalról, amin Simon neve villog, de mire válaszolnék a hívásra, már leteszi.

- Persze - mosolyodik el, de nem tűnik egészen őszintének. Fogalmam sincs, mi vezérel, amikor a háta mögé helyezkedem, és masszírozni kezdem a nyakát és a vállait. Egy pillanatra megfeszül a kezeim között, mielőtt ellazulna, hogy élvezze. Őt ugyanannyira megleptem ezzel a húzásommal, mint saját magamat. Édesen sóhajtozik az ujjaim alatt, de muszáj abbahagynom, amikor megérkezik Simon üzenete arról, hogy öt percen belül itt vannak. - Köszönöm. Gyerekkoromban sok bajom volt a hátammal. Oda kellene figyelnem, hol alszom el.

- Az én hibám - felelem, miközben felveszem a tegnapi ruháimat, és végignézem, ahogy ő is ugyanezt teszi. - Fel kellett volna ébresszelek.

- Nem - ingatja meg a fejét, és amikor mindketten elkészülünk, felém lép, hogy egy puszit hagyjon a számon. - Hiába a fájdalom, veled aludni sokkal pihentetőbb. Minden alkalommal.

- Menjünk fel. Át kellene öltöznünk, mielőtt ideérnek - válaszolom elkerülve a témát, amit felhozott az együttalvásunkról. Éppen csak sikerül a mutatványunk, mert amikor leérek az emeletről, Linette csörtet be a házba, kezében a gyerekkel, és egyértelműen iszonyú ideges. Nem hiszem, hogy láttam ezelőtt ennyire feldúltnak, de azt gondolom, ez teljesen érthető is. Amikor megpillant a lépcső aljában, úgy néz rám, mintha meg akarna gyilkolni pusztán a pillantásával is.

- Sokkal aljasabb vagy, mint gondoltam! - támad nekem, és Noel sírni kezd a habitusától. A kezemet nyújtom érte, de Linette úgy húzza el tőlem, mintha az érintésem mérgező lenne. - Hogy voltál képes erre?! Miért nem ültél le velem, hogy megbeszéljük?

Éppen akkor érkezik meg Simon és Foley, amikor válaszra nyitnám a számat, és a frusztráltságtól reszkető Linette szinte fel sem figyel rájuk. - Azt gondolod, egyetlen másodpercre is rád bízom ezek után? Hátba szúrtál!

- Te is ezt tetted volna a helyemben - felelem, és próbálok nyugodt maradni Noel kedvéért, de nagyon nehéz. Legszívesebben az arcába üvölteném az összes elbaszott szarságot, ami miatt nem érdemli meg a saját fiát. Nem mondom, hogy én tökéletes vagyok. Messziről sem vagyok az, de szeretem Noelt, és az biztos, hogy neki minden helyzetben a legjobbat akarnám megadni.

- Ne gondold, hogy fel fogom adni - ingatja meg a fejét, és amikor Harry is csatlakozik hozzánk, a göndör kezébe nyomja a gyereket. Harry úgy öleli magához, és próbálja csitítgatni, mint minden alkalommal. Édes és törődő. - A közelébe se merj menni! Összepakolok mindent, és visszamegyünk LA-be. Nem csak a pert fogom megnyerni Louis, de biztos lehetsz benne, hogy még láthatásod sem lesz a gyerekhez!

- Azért ez nem egészen így működik…

- Nem?! - üvölt rám, amitől már Simon is közelebb sétál, és Linette hátára teszi a kezét, mintha ennyivel megnyugtathatnánk egy embert, akit harcba hívtak a gyerekéért. Ha velem csinálná ezt, az is lehet, hogy megütném. - Azt hiszed, van olyan bíróság, aki egy iszákos, drogos rocksztárnak ítél egy kisbabát a saját anyja helyett?

- Oké, nyugodjunk meg egy kicsit - szólal meg Simon, és az emelet felé terelgeti Linette-et. Amikor eltűnnek a lépcsők tetején, egyből Harry felé indulok, hogy elvegyem tőle Noelt. A kicsi mostanra egészen megnyugodott a kezei között, de muszáj magamhoz ölelnem. Fogalmam sincs, mikor látom legközelebb.

- Itt vannak a papírok, írd alá, még mielőtt Linette elmegy - teszi az étkezőasztalra az átfogalmazott nyomtatványokat Foley.

- Harry, megtennéd, hogy átfutod? - nézek a zöld szemekbe, és szinte látom benne a büszke csillogást, amiért még csak titokban sem tartom, mennyire nem bízom a saját menedzsmentem embereiben, benne viszont vakon is. - Ha ő is rábólint, aláírom.

- Komolytalan, hogy egy egyetemista hallgatóra bízod a jogi ügyeidet - próbál szúrni rajtunk egyet sértődötten Alan, de ezzel inkább csak egy őszinte mosolyt csal ki belőlem. Harry egy pillanatig sem veszi magára, rá sem néz az idősödő ügyvédre. Egyszerűen az étkezőasztalhoz sétál, és kényelembe helyezi magát, amíg elolvassa a szerződést. A szemöldökét úgy ráncolja össze, hogy kicsit talán túlságosan is komoly lesz tőle az arca.

- Lehet, hogy még csak egyetemista, de nem ostoba - kezdek bele, aztán követem Harryt, hogy leüljek mellé a kicsivel a kezemben. - A különbség közte és közted mégis leginkább az, hogy benne megbízom.

Erre már semmit nem mond. Némán áll pontosan ott, ahol eddig is, egészen addig, amíg nagyjából tíz perc múlva Simon vissza nem ér. Akkor a világ legjobb menedzsere még rám mosolyog, hogy elmondja, délután visszajön mindent megbeszélni, aztán átmennek a nappaliba, és beszélgetnek valamiről, míg kiszolgálják magukat a vitrinben pihenő whiskeymből.

- Valami? - nézek Harryre, és lehalkítom magam, hogy biztosan ne halljanak semmit. - Kérlek, mondd, hogy végre nem ellenem vannak.

Nem válaszol egyből, csak elkínzott szemekkel néz az enyémekbe, és tisztán olvasok benne. Látom mennyire sajnál. Semmi mást nem akarok, csak megölelni.

- Engem is megemlít - szólal meg végül lassan. - Azt írja, hogy a programszervező jogi asszisztensed vagyok. És hogy ha a gyerek hozzád kerül, az enyém a feladat, hogy megoldást találjak minden felmerülő helyzetre, amikor te nem tudod gondját viselni.

- Ez jó vagy rossz? - kérdem talán egy kicsit ingerülten, de már kezd minden türelmem elfogyni.

- Ez egy rejtett megfogalmazás, amivel nem hazudtak, de konkrét igazságot sem árultak el valamiről, amiről eszükben sincs őszintének lenni - csóválja a fejét. - Valamiért… El akarták rejteni azt, hogy veled lakom, és bármi közöm is van hozzád az üzleten kívül. Mégis köteleznek a gyerekkel kapcsolatos dolgok megoldására. Lefordítva nyilván én fogok vigyázni rá, csak ez nem így van leírva. Nem értem, miért nem lehetünk ebben őszinték, ha már úgysem én viszem az ügyet. Miért kell hazudni arról, hogy ki vagyok…

- Persze, hogy el akarják rejteni - nevetek fel, de Harry csak értetlenül néz rám. - Ha érdekel… Ha érdekel, később megmutatom a szerződésem, amit Simonnak írtam alá.

- Louis… - sóhajt fel, és lenéz az utolsó oldalra, hogy befejezze az olvasást. - Miért érzem úgy, hogy szörnyű dolgokra szerződtél le…?

Erre nem vár választ, és nem is mondok semmit egészen addig, amíg nem végez a papírokkal. Akkor feláll, és hoz nekem egy tollat, mert szerinte az egész rendben van így, és most már aláírhatom.

Ezek után a nappali egyik távolabbi sarkába sétálok át. Megállok az ablak előtt, és szorosan ölelem magamhoz Noelt. Olyan szorosan, ahogy csak tudom, a szemeim pedig megtelnek könnyel. Nem akarom őt elengedni, és mégsem tehetek semmit. A legkínzóbb érzés a világon, amikor nem akarod, hogy valami megtörténjen, de tudod, hogy meg fog, mindezt úgy, hogy semmilyen befolyásod nincs a dolgok alakulására. Noel teljesen megnyugodott a karjaimban, és már majdnem elalszik, amikor Linette visszatér, és úgy viharzik be a nappaliba, mintha valaki üldözné. Indulásra kész, és Foley a bőröndjeit segít a kocsihoz cipelni, ahol már a sofőr pakolja be őket a csomagtartóba. Látom az ablakon át. Eddig csak egy végtelenül szörnyű pillanat volt az életemben, amit talán a mai napig nem dolgoztam fel eléggé. Most pedig itt a második. Szinte mozdulatlanul nézem végig és tűröm, hogy Linette kivegye a kezemből Noelt, a hordozóba tegye, és a kicsi zokogásával nem törődve kisiessen vele a házból. Nem szólt egy szót sem. Se hozzám, se Harryhez, csak kilépett az ajtón, és beült az autóba, míg a sofőr a hordozóval bíbelődik, hogy biztonságosan az üléshez rögzítse. Az első könnycsepp akkor gördül le az arcomon, amikor a kapu lassan visszacsukódik a távozásuk után, és tudom, hogy nem jönnek már vissza. Nem látom őket a tárgyalásig. A kezeim ökölbe szorulnak, és a dohányzóasztalhoz sétálva a kezembe veszem a whiskeys üveget, amit Simon vett elő. Kristály. Gyönyörűen kidolgozott. Mégis olyan erővel csattan a falon, hogy millió apró szilánkra robban, a benne lévő ital pedig vöröslik a fehér tapétán. Harry pillanatok alatt mellettem van, és lefogja a kezeimet, mielőtt bármi mást is tönkretehetnék. Remegek a dühtől, ő pedig a legrosszabb pillanatban cselekedte a legrosszabb dolgot. A teljes súlyommal és minden adrenalinommal esem neki, és hála annak, hogy valószínűleg nem számított a támadásomra, mindketten a nappali puha szőrme szőnyegén landolunk. Hatalmasra tágult szemekkel néz fel rám, és még levegőt sem mer venni, egészen addig, amíg a pólója alá nem nyúlok, hogy áthúzzam a fején. Eddig valószínűleg azt hitte, hogy meg fogom ütni, nem pedig levetkőztetni akarom. Onnantól visszatér belé az élet, és villámsebes mozdulatokkal gombolja ki a nadrágját, amíg én a saját felsőm hajítom messzire. 

- Biztonsági kód… - zihálom a fülébe, amikor már egyáltalán nincs rajtunk ruha, és a nyálától nedves ujjaim a lábai közé csúsznak.

- William - feleli, és reszket, miközben hozzáérek. A nyakába mosolygom a nevem hallva. Máskor is használta már ezt, és úgy tűnik, tetszik neki. Talán szabályt csinálunk belőle. Nincs több türelmem, pedig talán jobban oda kellene rá figyelnem. Most viszont csak… Nem megy. Egyből elmerülök benne, ő pedig hátrafeszített fejjel kiált fel. A kezei a derekamba marnak, de nem állok meg. Képtelen vagyok rá. Nem is akarok. Szükségem van erre, hogy minden kibaszott káros energiámat gyorsan elfüstölje. Tudom, hogy durván mozgok, és Harry körmei ezért tépik a bőröm, de nem tudok lassítani. Megragadom a kezeit, és a feje felett a padlóra szorítom őket.

- Olyan hangos lehetsz, amennyire csak akarsz - morgom, mielőtt az ajkaira hajolok, és egy csók után picit meghúzom fogaimmal.

- Lou… - nyögi válaszként, és a kezeit próbálja kiszabadítani, de nem hagyom. Oldalra fordított fejjel harap az alkaromba, amivel a válla felett támaszkodom. Talán még soha nem voltunk ennyire hangosak. Én magam talán még soha életemben, nem csak vele nem. A testünk is hangosan csapódik egymáshoz, és nincs megállás. Mintha egy őrült vörös köd lepné el az agyam, próbálok még gyorsabban mozogni. Hallom Harry hangját. Beszél hozzám. Könyörög, de nem tudok koncentrálni. A haja gyönyörűen terül el a vajszínű szőnyeg puha szálai közt. Olyan mint egy angyal. Szinte még a glóriát is látom a feje felett. A mohazöld szemei érzékin csillognak, és az ajkait már szinte véresre harapta. Vörösek és duzzadtak. A leggyönyörűbb fiú, akit valaha láttam. A mellkasa izzadtan csillog, és bár elengedem a kezeit, nem ér hozzám velük. Továbbra is a feje felett tartja őket, és a mögötte lévő kanapéba markol. Az ujjaim végigsiklanak az oldalán, a mellkasán, az arcán, és amikor egy kicsit megállok, hogy a következő mozdulatom hatásosabb legyen, a nyakára kulcsolom az ujjaimat. Nem szorítom erősen. A pillantása találkozik az enyémmel, de nem szólal meg. Nem sok neki. Ha az lenne, használná a biztonsági szót. Egy leheletnyivel erősebben szorítom, mire a szemei lassan lecsukódnak, és már semmire sem figyel, csak az élvezetre. Mély morgások és nyögések törnek fel a torkából, a kezei lassan a csuklómra szorítanak, de ezzel egyidőben a combjait felhúzva a csípőm köré kulcsolja a csodálatosan hosszú lábait, hogy még mélyebbre húzzon magába. Tudom, hogy mire vágyik, ezért minden lökésemmel azon dolgozom, hogy megadjam neki. A teste izzadtabb, mint valaha, és szinte reszket, amikor a sokadik célzott mozdulatom után mindenfajta érintés nélkül a hasára spriccel. Csak ezután engedem el a nyakát, és teszem a tenyerem a gyönyörű izmaira, amik a pillangó tetoválás alatt húzódnak. Minden élvezetét a bőrébe simogatom, és az érzéstől, ahogy az ujjaim alatt nedvesen és mocskosan fekszik, hangosan zihálva, én sem tudom tovább visszafogni magam. Még mindig lüktet körülöttem, és ilyenkor a legcsodálatosabb érzés Harryvel lenni. Úgy zuhanok a mellkasára, mintha egy maratont futottam volna le. Minden csepp energiám odaveszett ebben a nagyjából húsz percben, és erőtlenül dőlök végül mellé a szőnyegre.

- Simon azt mondta, ma még visszajön, hogy megbeszéljük a továbbiakat - kezdem rekedten. Harry még mindig a plafont bámulja, én pedig követem a példáját. - Ügyesen kell mindezt adagolni a sajtónak.

- Oké - motyogja végül. A hangja most mélyebb, mint általában, amikor beszélgetünk. - Majd a szobámba megyek addig. Hamarosan lesz egy ZH-m, át kell néznem az anyagot jobban.

- Szeretném, ha te is itt lennél - teszem egyértelműbbé, hogy miért kezdtem el erről beszélni. - Azt is meg kell beszélnünk, hogy milyen módon tudsz mellettem maradni, és hogyan kell ezt kezelnünk a nyilvánosság előtt.

- Értem - bólint, aztán összeszedi magát, és felkel. Nem öltözik vissza, csak felveszi a ruháit a földről, és lassan átsétál a szobán. - Addig lezuhanyzom.

Nekem sem ártana, mert szex szagom van, de előbb beteszek egy kapszulát a kávéfőzőbe, hogy mire visszaérek, legyen friss kávém. Csak ezután megyek be Harry szobájába, hogy kövessem őt a fürdőbe. Éppen akkor áll be a fülkébe, amikor becsukom az ajtót magam után. A víz csobogása miatt nem hallott engem, és egy pillanatra összerezzen, amikor mögé állok, és végigsimítok a hátán.

- Mit csinálsz? - súgja olyan halkan, hogy alig hallom. Nem fordul meg, lehajtja a fejét, és hagyja, hogy a víz átnedvesítse a haját.

- Nekem is kell egy zuhany - válaszolok mosolyogva, és a vállára szorítom az ajkaimat.

- Soha nem fürödtél még velem - értetlenkedik tovább, de a hangja inkább szomorúan, vagy lemondón cseng. Valami szellemes válaszon gondolkodom, amikor ellépek tőle, de az agyam leblokkol attól, amit lát. A víz rózsaszínen kavarok a fehér márvány zuhanyzó alján, mielőtt elnyelné a lefolyó.

- Jól vagy? - nyögöm ki, és a fenekére simítom a kezem, de egyből elmozdul, és a tusfürdőért nyúl, hogy mosakodni kezdjen. - Harry?

- Nem vészes - rázza meg a fejét, miközben a mellkasát dörzsöli be a habos kezével, aztán a karjaira tér át. - De eléggé durva voltál.

- Vérzel - mondom ki az egyértelműt, csak hogy végül az egész látvány még valóságosabbá váljon. - A vér nem tartozhat a játékba. Nem így. Harry, nézz rám!

Ijedten kapja rám a szemeit, amikor rákiabálok, de még mindig nem szólal meg. Nem tudom elhinni, hogy egy kurva szót sem szólt közben, pedig egyértelműen bántottam őt. Nem állt szándékomban. Tudom, hogy gyors voltam, és talán durvább, mint máskor, de egyetlen kibaszott pillanatra nem tudatta, hogy túl messzire megyek.

- Nem készítettelek fel eléggé. Kellett volna a síkosító - ingatom a fejem, ahogy kikapom a kezéből a tusfürdős flakont, és nyomok egy kis adagot a kezembe. Alaposan felhabosítom egy kis vízzel, mielőtt megfordítom Harryt és letérdelek a háta mögött. Próbálom a lehető leggyengédebben széthúzni őt, hogy megnézzem, mit tettem. Látványra nem vészes, de Harry felszisszen, és a csempére támasztja a kezeit, amikor a szappanos kezem hozzáér. Minél gyorsabban próbálom alaposan megmosni őt, aztán a vízsugár alá állítani. A víz már nem keveredik annyi vérrel, hogy rózsaszín legyen, de még látni egy kicsit. - A picsába, Harry! Mi a faszért nem használtad a biztonsági szót? Bűnösnek érzem magam, de te voltál, aki nem jelezte, hogy álljak le!

- Túl fogom élni, oké? - fordul meg sértődötten, és gyorsan nekiáll megmosni a haját. Mint egy hisztis gyerek. - Volt már rosszabb.

- Rosszabb?

- Nem veled - teszi hozzá gyorsan, de ezzel egyáltalán nem menti meg a pillanatot. Nem érzem jobban magam attól, hogy bár bántottam őt, volt aki nálam is kegyetlenebb volt vele.

- Leszarom, hogy mással ennél is jobban szenvedtél! - förmedek rá, és nem nyúlok hozzá többet, csak én is gyorsan átmosom magam. - Én nem akarom ezt. Legközelebb használd a biztonsági szót, amikor túl durva vagyok. Ez a kibaszott játék lényege, Harry!

Nem várom meg a válaszát, csak kilépek a zuhanykabinból, és lekapok egy törölközőt a polcról. Azért akartam vele lenni, mielőtt Simonék visszajönnek, hogy lenyugtasson a közelségével. Most abban sem vagyok biztos, hogy nem vagyok idegesebb, mint mielőtt a földre tepertem. Nem elég Noel pillanatnyi elvesztése, még Harry is játssza a néma kisfiút, akinek ki kellene találnom a gondolatait. Gyorsan az emeletre sietek, hogy felvegyek valami itthoni ruhát, aztán vissza a kávémért. Harry nem jött ki a szobájából, pedig már nem hallom a zuhany hangját. Nem hiszem, hogy olyan rohadt nagy dolgot kértem tőle azzal, hogy jelezze, ha átlépem a határait. Nem fogom magamat hibáztatni ezért. Tudom, hogy milliószor vagyok szemét vele, tudom, milyen sokat bántom őt a szavaimmal, de ez a mai egyáltalán nem az én hibám volt, és nem fogom elvinni a balhét.

Már a második bögre kávémat szürcsölgetem, és Niall SMS-ét olvasom, hogy lesz-e valami buli nálam mostanában, amikor hallom nyílni a kertkaput. Még gyorsan visszaírok Niallnek, hogy a vasárnapi élő után átjöhet, tartunk egy zártkörű partit nálam néhány haverral és zenész baráttal, ha Simon nem akar mást. 

- Hogy vagy? - kérdi Simon, ahogy leül mellém a kanapéra. Foley már nincs vele, teljesen egyedül jött. Megfeszülök, ahogy a hátamra simítja a kezét, de valójában jól esik, hogy vigasztalni próbál. - Sikerült egy kicsit lenyugtatnom Linette-et a reptérig. Magángéppel küldtem őket haza. Azt mondta, ha LA-be repülsz, meglátogathatod Noelt bármikor.

- Pontosan tudja, hogy nem repülhetek mostanában csak úgy az Államokba - horkanok fel, mert annyira egyértelmű az egész. - Hétköznap itt kell lennem a srácokkal. Számokat választani nekik, gyakorolni velük. Ha van időm, a lemezzel foglalkozni. Hétvégente pedig ott vannak az élő show-k.

- Beszéljünk arról, hogyan osztjuk ezt meg a médiával - vált tárgyilagosra, és hátranéz, amikor Harry kilép a szobájából. A göndör egy szó nélkül ül le a tőlem nem túl messzi fotelba, és kezd el ránk figyelni. Simon csak bámul rá, és első ránézésre nem érti, miért van itt egyáltalán. Vagy honnan veszi a bátorságot, hogy csak úgy leüljön közénk.

- Én kértem, hogy legyen itt a megbeszélésnél - magyarázom el, mielőtt Simon esne neki Harrynek. - Fontos lesz a későbbiek miatt.

- Rendben - feleli Simon, és a száját alig nyitja ki. Mintha fájna kimondania a szót. - Egy közleményt kellene írnunk, amit elküldünk a The Sunnak, a Mirrornak és a Daily Mailnek. Onnan pedig már futótűzként fog terjedni úgyis.

- Nem - ingatom meg a fejem, ahogy kortyolok egyet a kávémból. - Először a Twitteren akarom közölni. Azt akarom, hogy a rajongóim tudják meg először, és tőlem, ne más elbaszott forrásokból.

- Ebben a helyzetben a legkevésbé sem fontosak a rajongók - tartja magát továbbra is az eredeti tervhez, de ebben a vitában nem adom meg magam. Tudja, hogy mennyit jelentenek nekem a rajongóim. Ha ők nincsenek, én sem vagyok. Nem a Mirror vagy a Daily Mail tesz azzá, aki vagyok, és nem ők veszik meg a lemezem, vagy a koncertjegyeket. Nem ők várnak rám koncert után akár a szakadó esőben is órákat, csak hogy egy pillanatra rájuk nézzek, vagy szobroznak akár napokat egy stadion előtt, csak hogy jó helyen álljanak a show alatt. És nem is ők azok, akik tartják bennem a lelket a közösségi oldalakon. - A lényeg, hogy az egész egy pozitív sajtót kapjon, ne pedig botrányként legyen kezelve.

- Felőlem elküldheted az online újságírás legmocskosabb bugyraiba, de csak azután, hogy entert nyomtam Twitteren - mondom el újra az álláspontom, és ahogy egy másodpercig egymás szemébe nézünk, már tudja, hogy nem fogom elengedni. Ennek így kell megtörténnie, mert én így akarom. - Akkor is kiírom, ha egy perccel később letörlitek.

- Egyáltalán nem szeretem ezt az éned, Louis - mondja komolyan, de nem érdekel, hogy szeret-e, vagy sem. Nekem se ő a szívem csücske. - Megírom a közleményt, de mielőtt bármit megosztasz az oldaladon, látni akarom.

- Látni fogod.

- Térjünk át arra, miről nyilatkozunk, és miről nem - folytatja, és közben a telefonjába írogat. - Szeretném, ha senkinek sem vennéd fel a telefont. Ha a rajongóid kommentben faggatnak, most ne kezdj el válaszolgatni nekik. A közlemény legyen az egyetlen, amiben a hangunkat hallatjuk. Utána pedig csendet akarok. Néhány nap alatt el fog halni az ügy. Viszont ha beszélünk, akkor nem fogják elengedni hamar.

- Oké - bólintok, és ő is egy bólintással felel. 

- Az X-Faktor adásaiban pedig szeretném, ha mindent úgy csinálnál, mint eddig. Ne is lehessen látni rajtad, hogy bármi történt. Csak foglalkozz a fiaiddal.

- Meglesz - legyintek, mert ezt egyébként is így terveztem. - Mi lesz Harryvel? Nem fog elköltözni, de bezárni sem fogom őt a házamba.

- Írtunk neki egy szerződést - sóhajt fel Simon. Egyértelmű, hogy nem tetszik neki az egész, de semmit sem tehet, mert nem mehet be a fiú szobájába, hogy sajátkezűleg pakoljon össze neki. - Elküldjük az e-mailedre, hogy át tudjátok olvasni. A nyilvánosság előtt az új alkalmazottad lesz. Látták már LA-ben is, szóval szerencsére nem lesz sok kérdőjel körülötte. Talán… Jogi tanácsadó. Régi családi barát, akinek segítesz. De amíg erről senki nem kérdez, és nincs találgatás, beszélni sem kell róla.

- Rendben - felelem, és Harry érdekeit nézve pofátlanul fordulok újra Simon felé. - Fizessétek meg jól. Igazán jó munkát végez, ha jogi tanácsra van szükségem. Megérdemli a magas bért.

- Louis - kezdi Simon, és a hangja egyre fenyegetőbb. Harry is éppen meg akar szólalni, amikor gyorsan én vágok a szavába. Nem kell, hogy elkezdje itt a nincs szüksége plusz pénzre dumát.

- Szerződést adtok neki, és betöltött munkaköre lesz - vázolom fel az alapokat, és egyikük sem próbál félbeszakítani. - Nem dolgozhat ingyen.

- A magánéleteteket szigorúan ebben a házban kell tartanotok - mutat a földön heverő ruháimra, és mivel mindkettőnk haja nedves még, nyilván összerakta, mi történhetett. Simon nem annyira hülye, hogy ne tegye. - Nem, hogy bizonyítékokat, pletykákat sem akarok rólatok odakint.

- Hetek óta vendég a hálómban - húzom fel a szemöldököm. - Ha eddig sikerült észrevétlenül tartanom magam mellett, ezután is menni fog.

- Meddig? - szólal meg most először Harry, és most mindketten értetlenül fordulunk felé. - Én nem vagyok híresség, Louis, és azért egy szép napon majd szeretnék boldogan élni. Meddig leszek a legféltettebb titkod?

- Erről beszéltem - morogja Simon, de egy szúrós pillantással elhallgattatom.

- Miről beszélsz, Harry? - fordulok a göndör felé, és leteszem a kávésbögrém az asztalra. - Azt várod, hogy felvállaljalak a nyilvánosság előtt? Coming out-ot szeretnél? Ez az én életemben nem csak annyit jelent, hogy a család elé állok, és bevallom nekik, hogy egy fiú tetszik.

- Tudom, nem vagyok hülye - vág vissza, de a hangja már közel sem olyan számonkérő, mint az előbb volt. - Én csak… Csak tudni akarom, hogy nem leszek örökké a szégyened.

- Nem vagy a szégyenem - ingatom meg a fejem, de Harry szomorú szemei továbbra is csillognak, ahogy engem néz. - Nem érdekelne, hogy mit gondolnak az emberek. De ez a dolog az én világomban sokkal komolyabb szervezést igényel, és nem ronthatjuk el se az időzítést, se a módot, ahogy kiderül. Egy ideig még ki se derülhet. Aláírtam egy szerződést, hogy nincs coming out.

- Bármilyen szerződés átírható - mondja végül, de részemről a témát itt le kell zárnom. Nem tudom, mit akar ezzel az egésszel. Nem is értem, miért hozza fel már sokadszor, de beszélnem kell vele erről, ha majd kettesben leszünk.

- Maradjunk a jelenlegi problémánál - javasolja Simon, és ez esetben egyet kell értenem vele. - Elküldöm a szerződést még este, és egyelőre foglalkozz azzal. Louis, neked is minden tudnivalót, és a megírt közleményt.

- Oké - bólintok, és szinte egyszerre állunk fel Simonnal, hogy az ajtó felé induljunk. Simon még csak a kilincsért nyúl, amikor Harry ajtaja becsukódik, ő pedig eltűnik mögötte. Egyszerűen nincs ehhez semmi energiám ma. Túl sok dráma, és képtelen vagyok tovább foglalkozni velük. Ha Simon elmegy, le kell mennem a stúdióba zenélni. Az az egyetlen dolog, ami képes megnyugtatni, és most hatalmas szükségem van rá.

- Jó lenne, ha beidomítanád a kis házikedvenced, mert túl sokat pattog - szólal meg Simon, mielőtt kilépne az ajtón. - A kiskutyus azt hiszi, hogy ember, csak mert a tányérodból eteted.

- Beszélni fogok vele - motyogom az orrom alatt, bár egy picit sem tetszik, hogy így beszél Harryről. Más esetben nekiesnék ezért, de mára csak elegem van mindenből. Meg akarok szabadulni tőle. Mindentől.

- Semmi összefogás, vagy kiskapuk kutatása, Louis - figyelmeztet. A hangja most kemény. Tudom, mennyire kell komolyan venni minden szavát, amikor ilyen. - Tudod, mit ígértem, ha megpróbálsz kijátszani ezzel a dologgal.

- Ha akarnám se tudnám elfelejteni - vetem oda neki, ő pedig bólint, de nem mond többet. Köszönés nélkül csukom be az ajtót, amint kilép rajta, ráfordítom mindkét zárat, és az alagsorba indulok. Zenére van szükségem.