Sziasztok!

Nos, azt hiszem most mindenkinek egyértelmű lesz, hogy mi történhet. Aztán majd meglátjuk, hogy gondoltok Lou-ra mindezek után. :)) Mondjátok el mit gondoltok. :) 

Puszi&Pacsi

H&S

Ha egyedül vagy, és csak rajtad áll, mivel töltöd ki a délelőttödet, könnyen előfordulhat, hogy észre sem veszed, és majdnem dél van, mire kimászol az ágyból. Amikor már sokadszor csináltam ezt, és rájöttem, hogy a reggeliket is kihagyom, eldöntöttem, hogy ébresztőt állítok be. Nem volt könnyű rászánni magam, hogy fel is keljek, amikor csörög, mert sokszor előfordult, hogy a fél éjszakát átszeretkeztük Harryvel, de azon a reggelen kifejezetten örültem az ébresztésnek.

Miután Harry hazaindult, visszaaludtam, de bár ne tettem volna. Már beleringattam magam a gondolatba, hogy végleg megszabadultam a rémálmaimtól, de úgy tűnt, nagyot tévedtem. Izzadtságban fürödve, a levegőért küzdve riadok fel a telefonom hangjára. Az álomból nem sok maradt meg, de arra tisztán emlékszem, hogy futottam az erdőben valaki vagy valami elől. Amikor bemászok a zuhany alá, a kezeim még mindig remegnek a rémálom utóhatásaként. A homlokomat a csempének döntöm, és próbálok ellazulni a víz alatt. A szívverésem lassan visszatér a normális ütemre, és amint lemosom magam, sokkal jobban érzem magam. Kényelmes ruhába bújok, aztán kocsiba ülök.

Hannah meghívott a pubjukba reggelizni, és ki vagyok én, hogy nemet mondjak a friss húsos pitéjére? Igaz, hogy közben mindig eszembe jut Harry, és az, hogy mennyire nem helyesli az állatok elpusztítását, de arról is biztosított, hogy nem akar megváltoztatni, és próbálja elfogadni, hogy ez nálunk teljesen természetes. Tény, hogy sokkal kevesebb húst fogyasztottam, amióta ismerem, de ha elmentem kajálni valahová, nem mindig tudtam ellenállni a kísértésnek. Amikor belépek a pubba, Liam álmos fejével találom szemben magam, ahogy a pult mögött poharakat törölget. Két idősebb férfi a sarokban fogyasztja a tojásrántottáját, és egy négy tagú család is ül az egyik nagyobb asztalnál.

- Mi a helyzet, Liam? Hosszú éjszaka? - kérdezem tőle, ahogy leülök a pulthoz. Én is nagyon fáradt vagyok, de igyekszem tudomást sem venni róla. Délután újra találkozom Harryvel, és biztos vagyok benne, hogy amint meglátom, elfelejtem, hogy milyen keveset aludtam.

- Faye tegnap visszautazott a családjához. Hiányzik, pedig csak pár napról van szó – feleli Liam, és szívesen csipkelődnék volna vele emiatt, ha nem tudnám pontosan, mit érez. Így csak elhúzom a számat, de azonnal felderülök, amikor Liam elém tol egy tányért a meleg húsos pitékkel.

- Köszönöm, farkaséhes vagyok. De hol van Hannah? - kérdezem, amikor beleharapok a reggelimbe.

- Nem érezte jól magát reggel. Fájt a feje, ezért lepihent – feleli Liam, és látom az arcán, hogy aggódik. - Nem tudom, mi lehet a baj. Szerencsére ritkán betegeskedik.

- Biztos az időjárás okozza. Én is szörnyen aludtam, pedig még nem vagyok öreg – lapogatom meg a barátom kezét.

- Bízzunk benne, hogy csak ennyi – bólint Liam. - A szokásos tea megfelel?

- Tökéletes lesz – mosolyodom el.

Hamar befejezem a reggelit, és közben megbeszéljük, hogy amint megjön a váltás, Liam feljön velem a házhoz bepótolni az elmaradt tetoválást. Mielőtt elindulunk, még felszalad Hannához, hogy megnézze, minden rendben van-e vele. Úgy tűnik, az alvás és a gyógyszer jót tett neki, mert megkéri Liamet, hogy vigyen neki valamit enni, és emiatt már sokkal jobb a kedvünk, miközben az erdei házban, a nappaliban ülünk. Éppen végzek a minta felskiccelésével, amikor megszólal a mobilom. Bocsánatkérően nézek Liamre, de ő csak int, hogy vegyem fel nyugodtan.

- Mikor tervezel visszajönni? - tér Zayn azonnal a tárgyra, amint fogadom a hívását.

- Köszi, jól, és te? – horkanok fel.

- Ez most nem vicc. Hamarosan jönnek az ellenőrzések, és lenne egy rakat munka. Tudod jól, hogy gyűlölöm a papírmunkát, ha nem arról van szó, hogy rajzolnom kell rá. Szükség lenne rád itt – magyarázza Zayn. Totálisan megértem a problémáját, ezért egy nagyot sóhajtok. Már így is hatalmas szívességet tett, amikor a nyakába vette az egész kócerájt. Nagy szerencsém, hogy van valaki, akire így rá tudok bízni bármit. Akár az életem is.

- Két héten belül megpróbálok pár napra hazautazni – mondom neki, mert tudom jól, hogy én vagyok a főnök, enyém a hely, és nekem kell vállalni a felelősséget.

- Sosem fogsz visszajönni? - kérdezi Zayn egy kis csönd után, rosszallással a hangjában.

- Sosem mondtam ilyet! - kérem ki magamnak. - Csak kérek még pár napot, amíg elintézek itt mindent. De nem fogok sokáig otthon maradni.

- Csodálatos teremtés lehet, ha érte teljesen feladod az eddigi életed – mondja Zayn keserűen. - Hiányzol, haver. Leila is hiányol. Csak jó lenne együtt meginni egy sört, miközben beszélgetünk.

- Tudom, én is szeretném – felelem őszintén, és a torkom összeszorul. - Magammal akarom őt vinni.

- Hát akkor vedd rá, hogy tartson veled!

Ha ez ilyen egyszerű lenne… szeretnék Zaynnek beszélni Harryről, de inkább személyesen, mintsem a mobilon keresztül. Úgy lenne tökéletes, ahogy ő is leírta. Egy üveg sör társaságában.

- Meglátom, hogy mit tehetek. Adj még pár napot.

- A te életed, Louis. Nem akarok beleszólni.

- Azonnal hívlak, ha eldöntöttem, mikor megyek – ígérem neki, mielőtt elbúcsúzunk. A gondolataimba mélyedve megyek vissza Liamhez. Öntök ki egy kis fekete festéket, aztán munkához látok. Szeretem, hogy a tetoválás készítés tökéletesen ki tud kapcsolni, de most a gondolataim mégis folyton visszakanyarodnak Harryhez.

- Mi a gond? Rossz hírek? - érdeklődik Liam, mert nem tudom eltüntetni a homlokomról a ráncokat.

- Hamarosan haza kell mennem. De nem akarom itt hagyni Harryt – válaszolok neki, mert jól esik valakivel a problémámról beszélni.

- Harry nem tud veled menni? A munka miatt? - kérdezi Liam ártatlanul. Ha az munkának vesszük, hogy fákat növeszt és bokrokat bír virágzásra, akkor nem tévedett nagyot.

- Ő egész életében itt élt. Engem a tetoválóstúdió, a barátaim mind Angliához kötnek. Az ő élete itt van, az enyém ott.

- Előbb utóbb egyikőtöknek engednie kell, ha meg akarjátok tartani azt, ami kettőtök között van – mutat rá Liam, és a francba… igaza van.

- A másik problémám, hogy Zayn… ő azt hiszi, hogy egy lánnyal randizom – vallom be szemlesütve. - Nem akarom neki telefonon keresztül elmondani.

- Biztos vagyok benne, hogy ő sokkal jobban fog reagálni, mint én – nevet fel Liam erőltetetten. - Azóta is sajnálom, hogy úgy neked ugrottam.

- Megbeszéltük már – nevetek én is. - Nyugi, nem kell többet bocsánatot kérned, nem fogom emiatt bosszúból elcseszni a tetoválásodat. Legalábbis szándékosan nem. A karja felé hajolok, és legalább két órán keresztül dolgozom rajta, csupán egy rövid szünetet beiktatva. Egy kisebb, 3D-s tetoválást varrok a karjára, és élvezem, hogy mennyire felderül az arca, amikor alaposabban meg tudja nézni a tükörben.

- Máris imádom! - lelkendezik, miközben letisztítom a bőrét, és fóliával áttekerem a felkarját. Szeretem ezeket a pillanatokat. Ez a legjobb része a munkámnak amellett, hogy amikor a füzetembe tervezek, szabadjára engedhetem a fantáziámat.

- Ha valahol kikopna a festék gyógyulás után, kijavítom – mondom neki, és amikor pénzt akar adni, megcsóválom a fejem. - Felejtsd el. Ajándékként csináltam. Inkább nekem kellene megköszönnöm, hogy hagytad, hogy gyakoroljak, nehogy kiessek a ritmusból – mosolygok rá őszintén.

- Legközelebb én állom a piákat – egyezik bele Liam. - Délután Harryvel találkozol?

- Igen – mondom, és szinte én is hallom a saját hangomban az álmodozó hangsúlyt. Már két órát sem kell túlélnem, hogy láthassam.

- Akkor majd máskor bandázunk - kacsint rám Liam, aztán máris indult a kocsijához. Tudom, hogy még mindig aggódik Hannah miatt, úgyhogy nem is tartom fel. Elpakolom a tetoválógépet és a festékeket, összedobok magamnak egy gyors sajtos tésztát, és megebédelek. Mire a mosogatással is végzek, örömmel látom, hogy csak fél órám maradt. Nem tudom, hogy jó-e, ha ennyire szükségem van Harry jelenlétére, de ez a legkisebb gondom. Talán a kettőnk közötti kötelék még erősebb lett, miután lefeküdtünk egymással. Még sosem éreztem ekkora vonzódást. Miután megkaptam egy lányt, és a vadászösztönöm alábbhagyott, egyre kevésbé érdekelt, de Harryvel még ez is fordítva történt. Még sosem hiányzott ennyire.

***

Ahogy Angliában, Írországban is elég sűrűn esik az eső. Nem véletlenül olyan szép zöldek a mezők és buja a növényzet, bár ezen a nyáron eddig még meg is úsztuk a hosszú, napokig tartó esőket, és sokat süt a nap. De amikor elindultam, hogy találkozzunk Harryvel, már hallottam a távolból egy égzengést, és gyorsan vissza is rohantam az esőkabátomért. Valószínűleg az egész délután a házban fogjuk tölteni, ha szerencsém van, akkor az ágyban, de én ezt abszolút nem bánom. A zsebembe tömtem egy tábla csokit, mert Harry imádja, aztán nekivágtam az erdőnek. Mivel nem süt a nap, ahogy haladok beljebb, úgy lesz egyre sötétebb. A viharfelhők fenyegetőn összegyűltek a fák felett, és ahogy megállok a megszokott találkahelyünkön, elkezd csöpörögni az eső. Hogy elfoglaljam magam, amíg várok, nézem, ahogy a szél egyre jobban borzolja a fákat, észreveszem, ahogy a madarak elhallgatnak, és elindulnak menedéket keresni. Az ijedt, heves szárnycsapásaiktól összerezzenek, és minden alkalommal a hang irányába fordulok.

Fogalmam sincs, mitől, de kiráz a hideg. Libabőrös leszek az esőkabát alatt, pedig az idő párás és meleg. Az órámra pillantok, amikor még jobban esni kezd, és látom, hogy Harrynek már meg kellett volna érkeznie. Azzal nyugtatom magam, hogy biztosan csak közbejött neki valami halaszthatatlan elfoglaltság, és hamarosan velem lesz. Lekuporodom a fa tövébe, a dzsekim kapucniját még jobban a fejemre húzom, de már annyira szakad, hogy ennek ellenére is végigfolyik a víz az arcomon. Az első nagyobb mennydörgés után érzem, ahogy úrrá lesz rajtam a pánik, mert már több, mint egy órája ott várok, és Harrynek nyoma sincs. Tudom, érzem, hogy valami baj van, de fogalmam sincs, hogy mi. Talán megtiltották neki, hogy kijöjjön? Egyáltalán meg tudják tiltani? Lehet, hogy valami történt Niallel vagy az édesanyjával? Lehet, hogy valami történt… vele? Ahogy ez a gondolat átfut az agyamon, azonnal a koboldok ugranak be, és már nem tudom elejét venni annak, hogy pánikba essem. Ki kell derítenem, hogy mi van Harryvel, ezért gondolkodás nélkül kezdek el futni az erdő mélye felé. A lábam néha megcsúszik a sáros, vizes talajon, és alig látok bármit a szemembe folyó eső miatt, de rendíthetetlenül futok, még akkor is, amikor úgy érzem, lassan kiköpöm a tüdőm. Mint már többször, most is sikerül az ösztöneimre hagyatkozva megtalálni a tündértemetőt. A hely sokkal ijesztőbb félhomályban, viharban, mint egyébként, de tudom, hogy ez az egyetlen módja, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Harry fájához futok, és amikor meglátom, hogy a vihar letört egy kisebb ágat, összeszorul a szívem. Lerogyok a tövébe, és várok.

Megint elkap a nyomasztó tehetetlenség érzése. Mi van, ha Harrynek szüksége van rám, de én nem tudom megtalálni? A tündérfaluba képtelenség eljutnom egyszerű emberként így nincs más lehetőségem, mint várni, hogy valaki erre tévedjen. Eldöntöm, hogy ha kell akár estig is ott fogok ülni. Nem sokkal később végre eláll az eső. Amilyen gyorsan jött a vihar, olyan gyorsan el is megy, és álmosan pislogva a nap is kisüt. Leveszem az esőkabátom, mert egyre melegebb lesz alatta. A nadrágom szinte teljesen elázott, és most kényelmetlenül tapad rám, de egy tapodtat sem mozdulok. Csak nézek fel a fára, és aggódva figyelem azt is, ha megrezzen rajta egy levél.

A jövevény érkeztére azonnal felkapom a fejem, és rögtön rájövök, hogy egy tündérrel van dolgom. A lány gyönyörű. A sötét haja egészen a dereka alá leér, és a fehér vászonruhája lágyan lengedezik a szélben. Egy kosárban virágok vannak nála, és megáll az egyik bokornál. Tudom, mit csinál, amint megérinti a növényt. Körbelengi az a varázslat, amit már Harry és Niall jelenlétében is tapasztaltam, miközben a virágok bimbói lassan kinyílnak. Aztán rám néz, és csodálkozva elnyílnak a telt ajkai. A kék szeme az én tekintetembe fúródik egy pillanatra, aztán gyorsan körbenéz, mint egy csapdába ejtett vad. Felpattanok, és ő futni kezd.

- Ne félj tőlem! Nem akarok rosszat, kérlek! - kiáltok utána kétségbeesve, mert ő az egyetlen reményem, hogy kiderítsem, mi van Harryvel. Hiába indulok utána, nem érem utol, és hamarosan teljesen beleveszik az erdőbe. Azt sem tudom, hol vagyok, és csak reménykedek, hogy vissza tudok találni a temetőhöz. Frusztráltan támaszkodom egy fának, és dühösen rúgok bele a törzsébe, amit persze azonnal megbánok. Ha Harry látta volna, biztosan csalódott lenne. A düh és a kétségbeesés keverékétől sírni lenne kedvem, de nem akarom ilyen könnyen feladni. Beletelik egy kis időbe, de sikerül visszamennem a temetőhöz, és legnagyobb döbbenetemre Niallt találom ott a kis dombok között.

- Louis! - fut felém, és azonnal rosszat sejtek. - Miért nem vagy Harryvel?

Érzem, ahogy a kérdésére a jeges veríték végigfut a hátamon. Ha Harry nem jött el a találkozónkra, és a faluban sincs, annak csak egyetlen magyarázata lehet.

- Harry nem jött ma – felelem kétségbeesve. - Niall, úgy érzem, valami baj van – teszem hozzá már szinte hisztérikusan.

Niall lehajtja a szőke fejét, és a gondolataiba mélyed, miközben fel-alá járkál, aztán megáll Harry fája előtt.

- Nem lehet nagy a baj – mondja, de valahogy nem nyugtat meg. Talán még nincs nagy baj, de ez bármikor változhat. - Biztos vagy benne, hogy nem kerültétek el egymást? Vihar volt. Talán behúzódott valahová.

- Nem tudom – túrok gondterhelten a víztől még mindig összetapadt hajamba.

- Louis, menj haza, és öltözz át száraz ruhákba – néz rám határozottan. - Biztosnak kell lennünk abban, hogy Harry nincs a házban. Én utánajárok a faluban, hogy ki és mikor látta utoljára.

- Én láttam, mielőtt kiindult – lép ki az egyik fa mögül az a tündér, akit néhány perce még üldöztem. - Segített nekem elvinni a virágokat a házig.

- Aurora, mondtam, hogy menj vissza a faluba! - fordul felé Niall egy kissé ingerülten. Nagyon ismerős a lány a neve, de most van fontosabb dolgom, mint azon gondolkodni, mit mesélt róla Harry.

- Mikor láttad őt? - kérdezem tőle hevesen.

- Aurora, miért vagy itt? - dörren rá Niall. A lány felé lépek, és megragadom a karját, mert nem tudnám elviselni, ha megint elillanna, mint egy tünemény. Szükségem van a válaszra, ezért nem foglalkozom Niall rosszalló pillantásával.

- Nem hagyhattam, hogy egyedül szállj szembe egy emberrel! - feleli a lány felháborodottan, és furcsa módon nem akar kiszabadulni a fogásomból. - Akkor találkoztunk, amikor a nap magasan járt – feleli felém fordulva, és szinte zavarba hoz az intenzív tekintetével. Elengedem a karját, és kiengedek egy remegő sóhajt. Dél már legalább négy órája elmúlt. - Te vagy az, aki miatt folyton kijár? - dönti oldalra a fejét kíváncsian Aurora. Nem tudom, mit mondhatok el neki, mennyire bízhatok meg benne, de mivel Niall arcáról semmit sem tudok leolvasni, a saját ösztöneimre hagyatkozva óvatosan bólintok.

- Ma délután találkoznunk kellett volna – teszem hozzá.

- Menj a házhoz Louis, és nézd meg, Harry biztosan nincs-e ott. Aztán gyere vissza, és kitalálunk valamit – ajánlotta Niall.

- Én is segíteni szeretnék – szólal meg Aurora, és mielőtt még Niall mondhatna valamit, leinti. - Harry ugyanúgy az én barátom is. Gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Elkísérem Louis-t az erdőben.

- Nem lenne szabad ebbe belekeveredned – csóválja a fejét Niall egyet nem értően.

- Louis nem tudja magát megvédeni, ha a koboldok rátámadnak – jelenti ki a lány, és hogy nyomatékosítsa az álláspontját, még a derekára is rakja a kezét. - Segíteni akarok nektek. Segíteni akarok Harrynek.

Furcsa, hogy úgy vitatkoznak rajtam, hogy ott állok mellettük, de nem tudom, mit kéne mondanom. Mindenféle segítségre szükségem lesz, ha Harry tényleg eltűnt, de nem akarom bajba keverni a lányt. Nagyon fiatalnak és törékenynek tűn. Persze arról még lehet nagy a varázsereje.

- Rendben, de siessetek! - hagyja rá Niall, és Aurora diadalittasan elmosolyodik.

Szótlanul indulunk vissza az ösvényhez, mert bevallom őszintén, fogalmam sincs, miről beszélhetnénk, ráadásul rettegek attól, hogy nem fogjuk megtalálni Harryt.

- Harry varázsereje erős – szólal meg Aurora, ahogy a patak partján haladunk. Értékelem, hogy próbál megnyugtatni, mert rám fér, ez nem vitás. - Már gyerekként is hihetetlen dolgokra volt képes.

- Amikor mindketten gyerekek voltunk, kimentett a koboldok karmai közül – mondom neki, és jól gondoltam, sikerül vele meglepnem.

- Akkor tehát így ismerkedtetek meg – vonja le a következtetést, ahogy magabiztosan lépked a patak partján a köveken. Tudom, hogy csak miattam lassítja le a lépteit, ahogy Harry is tette mindig.

- Igen, bár ez egy ennél bonyolultabb történet.

- A koboldok haragudnak rá. Sokszor kihúzta már náluk a gyufát – jegyzi meg Aurora. Ennyit a megnyugtatásról… A kezeim máris ökölbe szorulnak, bár a racionális oldalam tudja, hogy minél többet kiderítek a koboldok és Harry kapcsolatáról, annál könnyebben visszaszerezhetem őt.

- Sokat tudsz róla. Biztos jó barátok vagytok – jegyzem meg.

- Igen. Mindig felnéztem rá a bátorsága miatt – mondja a lány lelkesen.

- Te is bátor vagy, amiért eljöttél velem – fordulok felé egy kis mosoly kíséretében. - Ember vagyok, és távol vagyunk a faludtól. Nem mindenki tette volna meg.

- Úgy érted, például Niall? Nem vagyok olyan, mint ő – jelenti ki, aztán gyorsan hozzáteszi: - Tudod, Niall az a régimódi tündér, aki folyton betartja a szabályokat. És ezzel nincs baj. Én nem vagyok olyan vakmerő, mint Harry, de szeretek új dolgokat felfedezni.

- Nem tűntél meglepettnek, amikor rájöttél, hogy ki vagyok – mondom óvatosan, és közben a szemem sarkából figyelem az arcát.

- Már hetek óta látszik Harryn, hogy szerelmes, és azt is tudom, hogy sokkal sűrűbben jár idekint, mint azelőtt. Azt is észrevettem, hogy sosem figyelte a lányokat, tehát… nem, nem mondhatom, hogy nagyon megleptél – magyarázza szégyenlősen mosolyogva. - Sokat olvastam már az emberekről, a világotokról, és arra jutottam, hogy nem sokban különböztök tőlünk.

- Örülök, hogy így gondolod – mosolygok rá hálásan.

De azonnal elkomorulok, amikor látom, hogy visszaértünk a házhoz, és Harrynek semmi nyoma. Aurora óvatosan követ a lépcsőig, és mindent érdeklődéssel figyel, én viszont berontok a házba, és Harry nevét kezdem kiabálni.

- Nincs itt – mondom letörten, amikor Aurora átlépi a küszöböt. A kezét tördelve, a gondolataiba mélyedve néz maga elé. Aztán komolyan rám emeli a nagy, kék szemeit:

- Öltözz át, aztán menjünk vissza. Segítséget kell hívnunk – mondja határozottan. - Harrynek szüksége van ránk.