Sziasztok!

Ehh, megint szombat. :D Remélem mind jól vagytok a mindenfelé lecsapó kánikulában is! Vigyázzatok magatokra, és hagyjatok nyomot! : )

Puszi&Pacsi

Nagyon nehezen bírom a napokat, amiket Linette itthon tölt, mert akárhol meglátom Harryt, az első gondolatom az, hogy éppen hogyan szorítanám a falhoz, dobnám az asztalra, vagy dönteném a pultra, kanapéra… Tudom, hogy tartanom kell magam, és ésszel játszanom, amíg Linette el nem utazik, de ember legyen a talpán, aki ellen tud állni a göndörnek, amikor végig masíroz a konyhában egy melegítőben. Egy olyanban, amiben gond nélkül meg tudom állapítani, hogy megint nem vett fel alsót, mintha szándékosan azt kockáztatná, hogy elvegye az eszem, és olyat tegyek, amit talán később megbánhatok. Most éppen vacsorázunk, a kicsi már alszik, és míg Linette valami divatbemutatóról magyaráz, én időnként bólogatok, mintha figyelnék, de közben a szemem sarkából azt figyelem, ahogy Harry a pulthoz szaladgál, mert folyton elfelejt valamit, amit az ételére akart tenni. Vagy éppen vízért megy. Most extra sajtot szór a pizzájára, amin már amúgy is az volt, de az előbb egy kis borssal szórta meg, előtte pedig azért pattant fel, mert csakis a pultra támaszkodva tudja leszedni róla a hagymát, amit ezek szerint nem szeret. A szürke melegítő pedig mintha egy rohadt mérettel kisebb lenne rá, úgy feszül az izmos hátsóján. Itt lőjenek fejbe, ha mindezt nem direkt csinálja.

- Mit gondolsz? - rúg meg az asztal alatt Linette, és akkor kapom rá vissza a tekintetem. Picsába, még jó, hogy nem is gondolna soha arra, hogy mit művelek Harryvel a háta mögött.

- Bocs, nem figyeltem - morgom, és esküszöm, hogy Harry kuncogását hallom a pulttól, de háttal áll, így nem látom az arcát.

- Vasárnap lesz egy bemutató Londonban - magyarázza újra, és esküszöm olyan nagyon ostoba, mert biztos vagyok benne, hogy minimum nyálcsorgatva bámultam az előbb Harry seggét. - Hivatalos vagyok rá, és vihetek plusz egy főt. Eljössz velem?

- Nem érek rá - rázom meg egyből a fejem, és most csak a szemem sarkából nézem Harryt, amint visszaül a helyére, és némán enni kezd. - Szombaton este van az élő, vasárnap a kiesés. A srácaimmal akarok lenni aznap, hogy felkészüljünk a párbajokra.

- Harry? - néz a göndörre, aki nem kevésbé lepődik meg, mint én. Megakad a rágásban is, és olyan gyanakvón néz Linette-re, hogy majdnem fel kell nevetnem. - Neked lenne kedved? Gondolom Lou-val azért már jóban vagytok. Szeretnélek én is jobban megismerni. Mégiscsak része vagy a családunknak egy jó ideig.

- Én nem is tudom - rázza a fejét egy kis gondolkodás után, és lassan rágni kezd. - Mármint… Ki vigyáz akkor Noelre? Ha te ott vagy, Louis meg dolgozik…

- Louis családja biztosan tud figyelni rá néhány órát, igaz? - néz rám a mondat végén, és ezzel egyidőben Harry is, de egy sokkal könyörgőbb arckifejezéssel. Kedvem lenne megbüntetni azért, ahogy az előbb viselkedett, de nem így. Ez túl durva. Egy sokkal élvezetesebb büntetés vár rá. Megmosolyogtat a göndör kétségbeesése, de inkább megmentem őt ettől a szörnyűségtől.

- Jó ötlet - bólintok Linette kérdésére, és Harry szinte falfehérre sápad, és talán csak azért nem tátja el a száját, mert még mindig nem nyelte le az előbbi falatot. - Noel tölthetné a nagyszüleimmel a napot.

- Nagyszerű - mosolyodik el Netty, mintha megnyerte volna a küzdelmet, Harry viszont egyre… nem is tudom. Dühösebb? Görény vagyok, hogy ennyire elhúzom? De mennyire. Élvezem? De mennyire!

- Harry viszont nem ér rá - felelem ugyanazon a hangszínen, ahogy az előbb magyaráztam, és kortyolok párat a kólámból, mielőtt folytatnám. - Már korábban ígértem neki, hogy elviszem a stúdióba. Meg van beszélve Simonnal, hogy ezen a hétvégén velem jön.

- Tényleg? - kérdez vissza meglepetten Linette, és első ránézésre gond nélkül benyelte a hazugságom. - Hát akkor jó szórakozást, fiúk. Megkérdezem majd Lottie-t. Talán neki lesz kedve.

- Valószínűleg - mosolyodom el, és némán folytatjuk a vacsoránkat. Van a házban külön étkező is, de mindig itt eszünk a konyhában, ha nincsenek vendégeink. Ez csak egy kis körasztal, és Harry épp úgy ül mellettem, hogy amikor egy kicsit lejjebb csúszok a széken, és terpeszbe nyitom a lábaim, a térdem pont a combjához simul. A szeme sarkából rám néz, és egy olyan ravasz félmosolyra húzódik a szája, amit szívesen viszonoznék, de most már komolyan eszemnél kell lennem.

A vacsora után Linette ásítozva az emeletre megy, míg Harry és én ülve maradunk, és úgy csinálunk, mintha semmi sem történt volna csupán néhány perccel ezelőtt. Mintha nem épp egy hazugsággal mentettem volna meg a szeretőmet attól, hogy a médiában csinosan mutató álbarátnőmmel kelljen halálra unnia magát valami szar divatbemutatón.

- Végeztél? - nézek rá, a hangom szinte csak suttogás, a térdem még mindig hozzáér az asztal alatt, ő pedig nem szólal meg, csak bólint, aztán kiissza a poharát. - Akkor menj a szobádba.

Újra bólint, és olyan sebességgel tűnik el a szemem elől, mintha menekülne valami elől. Gyorsan elpakolok mindent, a tányérokat a mosogatógépbe dobálom, és egy kézmosás után halkan Harry szobája felé indulok. Hallom a zuhanyt az emeletről, így biztos vagyok benne, hogy Linette nem hallja az ajtó hangját, és nem is láthat meg. Amikor belépek korom sötét van az egész szobában, és nagyon meglep, amikor az ajtó melletti falnak támaszkodva pillantom meg Harry körvonalait, de megszólalni sincs időm. A fának nyom, és a ruhámba kapaszkodva térdel a lábaim elé, hogy hiper sebességgel csomagoljon ki a melegítőmből. Mire felfognám, hogy mire készül, már csak egy nagy sóhaj tud felszakadni belőlem, amikor a nyelve először a golyóimat éri, és lassan, nyálasan siklik végig a hosszomon, ezzel pillanatok alatt sziklamerevvé varázsolva engem. A hajába markolva irányítom őt, de erre csak azért van szükségem, hogy úgy érezzem, felette állok. Minden egyéb szempontból tökéletesen végzi a dolgát, és egy pillanatig se lenne szüksége arra, hogy én vezessem őt.

Amikor kezd túl messzire menni, a kézfejemre tekert hajánál fogva húzom el magamtól, és mostanra látok már annyira a sötétben, hogy gyönyörködhessek a nyáltól csillogó szájában. Elragadó látvány, és nagyot ugrik tőle a farkam, de még nem akarok elélvezni.

- Hasalj az ágyra - utasítom, és egy bólintással teszi, amit mondok neki. - Nincs nálam semmi, szóval rögtönöznünk kell neked valamit, amivel rögzíthetlek.

- Nekem van… van egy… - kezdi halkan és végtelenül rekedten, amitől még egy kis borzongás is végigszalad a testemen, miközben teljesen levetkőzöm, és a ruháimat a földre dobom.

- Mid van, szépségem? - lépkedek közelebb, és elnyílt ajkakkal néz végig a testemen a sötétben.

- A szekrényben van egy bilincsem - fejezi be a mondatát, szinte csak lehelve a szavakat. Látom, hogy zavarban van, és ez mosolygásra késztet. - Még soha nem használtam, csak… van.

- Akkor itt az ideje - bólintok, és ahhoz a fiókhoz sétálok, amerre mutat, majd egy nagyon tipikus, gyenge és semmire kellő szőrös bilincs bukkan elő a ruhák közül. - Ezek annyira nevetségesek.

- Megkötözhetsz máshogy is - feleli azonnal, mintha mentegetőzne, hogy csak ez van neki. - Ruhával, vagy…

- Mára jó lesz - szakítom félbe, és igyekszem minél több kedvességet süríteni a hangomba. - Azért nem használhatatlan, de muszáj lesz az ilyen vészhelyzetekre tartanunk a szobádban is néhány dolgot.

- Rendben - bólint szinte elvarázsolva, amikor feltérdelek az ágy végébe. Mondanom sem kell semmit, máris a hasára fordul, és az ágykerethez nyújtja a kezeit, hogy hozzá bilincselhessem.

- Ma nagyon jó fiú vagy - suttogom a fülébe, és látványosan kirázza a hideg. - A konyhában viszont nem voltál az. Közel jártál, hogy elvedd az eszem. Mi járt a fejedben odakint? Részletesen mondd el.

- Fel akartalak izgatni annyira, hogy utánam gyere a szobámba - válaszolja azonnal, és tudom, hogy minden szava őszinte. - Sikerült.

- Bizony - bólintok, és elkezdem őt is levetkőztetni. A pólójával gyűlik meg egyedül a bajom, de azt is sikerül a csuklói köré gyűrni, aminek tulajdonképpen még örülök is, mert legalább eltakarják azt a borzalmas szőrös ízét. - Olyannyira sikerrel jártál, hogy azt javaslom, válassz egy vörös kódot ma estére.

- Linette - vágja rá egyből, és megrökönyödök tőle, hogy miért pont ezt találta ki.

- Linette?

- Nagyon nem szeretném kimondani - magyarázza meg az okát, és nem is kell folytatnia, pontosan tudom, hogy mennyire átgondolta ezt. - Te pedig nagyon nem szeretnéd hallani.

- Rendben - egyezem bele egy hatalmas vigyorral a képemen, és a szájába csúsztatom két ujjam, miközben a tarkóját harapdálom végig, majd a füléhez hajolok. - Nagyon csendben kell lenned, Harry. Nagyon csendben.

***

A héten minden rohadt nap ugyanolyan elcseszettül telik, és minden mozdulatomra különösen kell figyelnem. Bár Linette aztán tényleg nem gyanakszik Harryre, annak ellenére sem, hogy megtudta, szakítottak Luke-al. Sajnálkozott egy sort, amin a szemem forgattam, és le is zárta a témát. Tegnap éjszaka levágott egy kisebb hisztit, hogy aludjak vele, de végül hárítottam, ő pedig felhúzott orral csapta be a háló ajtaját. Harry javaslatára mentem utána. Azt mondta, nem kellene teljesen elhidegülnöm tőle a per előtt, nehogy valami hisztis, kétségbeesett lépésével bármilyen módon is keresztbe tudjon tenni nekünk, vagy csak hátráltatni minket. Utáltam az egészet, de nem sokkal később felmentem a hálóba, és mellé bújva megöleltem őt. Nem csókoltam meg, csak adtam egy puszit a nyakába, és hagytam, hogy a karjaimban aludjon el. Harrynek persze megint igaza volt. A feszültség elpárolgott, és ma minden olyan, mint egy boldog családban.

- Mikor kell indulnod? - kérdi Linette, miközben a reggeli teáját kavargatja, és beletúr néhányszor a szőke hajába. A göndör most nincs velünk, ma szabadnapja van, így nem kellett korán kelnie, és valószínűleg ezt ki is használja. Azt beszéltem meg vele, hogy majd csak délután veszem fel őt, az egész napos próbától megkímélem. Úgysem tudok vele foglalkozni, és nagyon elunná magát órákig ott ücsörögve.

- Nemsokára - nézem meg a telefonom képernyőjét, ő pedig csak bólint. - Ha Harry kijön, mondd neki, hogy öt óra magasságában küldök érte egy kocsit. Addigra készüljön el.

- Oké - motyogja, de közben a mobilját bámulja, szóval jobb, ha majd felhívom, vagy írok Harrynek, hogy biztosan megkapja az üzenetem. - Vagy megmondhatod neki te is.

- Jó reggelt - köszön halkan és nagyon rekedt hangon, és le sem ül, csak tölt magának egy kis kávét a termoszába, aztán kikap egy almát a pulton lévő gyümölcsös edényből. Valószínűleg ő szokta feltölteni, mert én még soha nem nyúltam azokhoz, vagy vettem gyümölcsöt a boltban.

- Ötre itt lesz érted a sofőr, rendben? - nézek fel rá, és borzalmasan idegesnek tűnik, amit nem tudok hová tenni.

- Nem lehetne inkább az egyetemen? - kérdi egy kicsit tétovázva. - Van ma egy kis elintéznivalóm bent, aztán a könyvtárban gyűjtök majd anyagot a vizsgámhoz.

- De, persze - bólintok, és éppen akkor csörren meg a telefonom, jelezve, hogy az én sofőröm már itt van. - Ha indulásra kész vagy, akkor gyere velem. Elviszünk az egyetemre, így nem kell majd otthagyni a kocsid.

Gyors léptekkel hagyjuk el a házat, és ő még mindig csak a fejét lehajtva, a kabátzsebébe csúsztatott kezekkel kullog mellettem. Bemászik Zack kocsijának a hátsó ülésére, és bár kinyitom a barátom melletti ajtót, végül visszacsapom, és Harry mellé csusszanok.

- Minden oké, srácok? - néz hátra Zack, és valószínűleg arra kíváncsi, miért van máris itt Harry, amikor ő még mindig csak az eredeti tervet ismeri.

- Igen, csak eldobjuk Harryt az egyetemre - felelek, ő pedig bólint, és már indul is. - Ott vedd fel majd délután is, jó?

- Nekem oké - ránt vállat, és hangosít egy kicsit a zenén. Azt hiszem, Zack jobban ismer, mint én magamat. Azért tette, hogy úgy érezzük, van egy kis privát szféránk, ha csendben akarunk beszélgetni, mert nyilván okkal ültem hátra Harry mellé.

- A kancellárral van találkozóm ma - fordul felém, és olyan közel hajol, hogy érzem a leheletét, ahogy a hajam cirógatja. - Gondolom döntést hoztak azzal kapcsolatban, hogy vihetem-e az ügyeteket, és hogy milyen segítséget kapok hozzá.

- Ne izgulj ennyire, jó? - simítom a combjára a kezem, amitől először megfeszül, és Zackre kapja a pillantását, de érzem, hogy jól esik neki az érintésem ezekben a pillanatokban. - Minden rendben lesz. Bízom benned, és tudom, hogy megkapod az ügyet. Onnan pedig már nincs akadály. Megnyerjük.

- Imádom, hogy ha te vagy bizonytalan, én nyugtatlak ezekkel a szavakkal, de ha én veszítem el önmagam, akkor te mondod ugyanezt - mosolyodik el, de nyilvánvalóan egy nagyon frusztrált mosoly ez. Újra a barátomra néz, aztán olyan közel hajol, hogy az orra és az ajkai is a fülemet simogatják. - Szeretlek.

Nem válaszolok semmit, csak a tarkójára simítom a kezem, és a szájára tapadok, amitől viszont egyenesen kővé dermed.

- Nyugi, Zack mindent tud - morgom a szájába, és oldalra pillantva látom is a tükörben, ahogy a srác ránk néz és a fejét rázza, aztán visszatereli a figyelmét az útra. Harry teljesen ellazul, és végre átadja magát a csóknak. A nyelvét sem felejti ki a játékból, és csak akkor szakad el tőlem, amikor az iskola parkolójába érünk. A szélvédőn kívül minden ablak sötétített, így nem izgulok, hogy meglátnak minket, nyugodt szívvel rántom vissza, és harapok az alsó ajkába, hogy aztán egy apró puszit hintsek a helyére, és hagyjam, hogy összeszedje magát. - Akarod, hogy bemenjek veled?

A kérdéssel alaposan meglepem Harryt, mert nagy szemekkel néz fel rám, de nem kevésbé Zacket, vagy akár saját magam.

- Nagyon szeretném, de… talán jobb ha nem - feleli végül, és magához veszi a mappát, ami eddig mellette hevert. - Megvan minden nyomtatvány az aláírásaiddal. Most még nem lesz rád szükség, és azt sem akarom, hogy körbevegyenek téged. Biztosan felismernének. Senki sem tudja, hogy mit csinálok a suli mellett.

- Ahogy akarod - válaszolok halkan, és még egy csókba húzom, mielőtt kimászna a kocsiból. Én nem szállok ki, csak előre mászom Zack mellé, mielőtt elindulunk a stúdióba. - Ne fogd vissza magad.

- Nem akartam semmit sem mondani - ránt vállat. - De ha ennyire vágysz rá, megtehetem. Nagy szarba kevered magad. Ugye tudod?

- Tudom - bólintok, és lehúzom az ablakot, hogy rágyújtsak egy szál cigire. - Szerelmet vallott. A lehető legcsodálatosabb módon ráadásul, amit eszemben sincs elmesélni.

- Miért?

- Mert az csak az enyém - rántok vállat, és valójában tényleg így is gondolom.

- Mit érzel iránta? - néz rám oldalra, én pedig csak a szemem forgatom a kérdésére. Talán mégsem ismer jobban, mint én magamat?

- Nem vagyok szerelmes - morgom, mire a fejét rázza, amit őszintén nem tudok hová tenni.

- Mintha tudnád, milyen az… - motyogja, miközben ügyesen manőverez a forgalomban, és már nagyon közel vagyunk a célhoz.

- Aggódom érte, mert nagyon ideges volt ma a kancellári beszélgetés miatt - terelem máshová a témát, amin csak elmosolyodik. - Az nem egyenlő a szerelemmel. Szeretek vele lenni, de…

- Vágysz rá - néz rám, miután leparkol a tévéstúdió mélygarázsában. - Minden pillanatban, és ha nincs veled, akkor sem tudod őt kiverni a fejedből. Látom, hogy mi történik veled, Louis. Akkor is látom, ha még te magad sem. Ez a srác lenyúlta a szíved, és te tétlenül hagytad.

- Ez csak…

- Nem szégyen, ha érzel, Lou - csóválja meg a fejét, és már nem engem néz, hanem a kormányt, miközben a körmével piszkálgatja. - Igazából… Jó látni, hogyan bánsz vele, és a szemed csillogását, amikor ránézel. Jó volt látni titeket a hátsó ülésen enyelegni. Nem kell bevallanod. Semmit sem kell mondanod, csak tudatni akartam, hogy én örülök ennek.

- Menjünk fel - sóhajtok néhány néma másodperc után, és kiszállok a kocsiból, hogy a liftek felé induljak.

A próba jól telik, és a srácaim briliánsak. Tudom, hogy semmi sem állíthatja meg őket, kivéve ha valamivel kivívom magam ellen Simon komoly haragját, mert akkor azonnal intézkedni fog. Nyugodt szívvel vágja majd ketté egy fiatal tehetség éppen csak kezdődő karrierjét, csak azért, hogy megleckéztessen vele. Szóval okosan kell játszanom apuci szemei előtt. Már órák óta nyüstölöm a fiúkat, amikor oldalra nézek, mert meghallok egy olyan hangot, amit azt hiszem mostanra már ezer közül is megismernék. Harry ül a nézőtér legelső sorában Zackel az oldalán, és valamiről beszélgetnek, de közben le sem veszi rólam a szemét. Ettől egyből elönt a forróság, és egy kellemes izgalom is a sejtjeimbe költözik, mert most lát először munka közben, a házamon kívül is.

- Jól van, Brandon - mosolyodom el, miután a srác befejezi a dalt, és látványosan fújja ki az eddig bent rekedt levegőt. - Szép volt. Tudom, hogy nagyszerű leszel.

Nem hazudok neki, nem azért mondom ezt, hogy elszabadulhassak innen, és egy kicsit privátabb helyre vigyem a göndört. Nem csak azért. Komolyan büszke vagyok a csapatomra, mert azt gondolom, hogy mind hihetetlenül tehetségesek. Most mégis sietősen hagyom el a színpadot, és intek a fejemmel, ahogy elhaladok Harry mellett, hogy kövessen. A hátsó kapuig meg sem szólalunk, csak sietős léptekkel szeljük át a sötét folyosókat, kerülgetve a megannyi dolgozó embert, akik körülvesznek minket. Ahogy kiérünk a friss levegőre, már veszem is a számba az eddig a fülem mögé simított szál cigimet, és a falnak dőlök, amikor kifújom az első adag füstöt.

- Mit mondott a kancellár? - kérdezek rá egyből, ő pedig halványan elmosolyodik. Tudom, hogy számított erre, biztosan tudta, hogy ez lesz az első kérdésem felé.

- Azt, hogy végigolvasta a munkám, a jegyzeteim, és megvizsgálta az eddigi bizonyítékainkat is, aztán elolvasta a te jelenlegi vallomásod - kezdi a mesét a legelejéről, pedig most nagyon örülnék, ha egyből a lényeget mondaná. - Szerinte mindezek alapján gyerekjáték lesz megnyernünk a pert. Papíron a professzoromé az ügy, de én beszélhetek. Engedik, hogy képviseljem.

- Viccelsz? - kapom rá a tekintetem, és szinte elmerülök a most boldogan mosolygó zöld szemekben.

- Nem - ingatja meg a fejét, és az ezer wattos vigyora felbecsülhetetlen. - Enyém a lehetőség, az egész egyetem mögöttünk áll, és nagyon bizakodó.

- Ezt nem tudom elhinni… - ingatom meg a fejem. - Tudod, mit jelent ez?

- Mit? - néz rám kíváncsi szemekkel, és bár még csak félig szívtam el a cigim, a fal tövébe hajítom, és karon ragadom Harryt, hogy az öltözőmbe vigyem. Miután belépünk, ő már hangosan kuncog azon, amilyen hevesen rángattam idáig, de a torkára forr minden vidám hang, amikor az éppen csak becsukott ajtónak szorítom, és az ajkaira tapadok. Azonnal viszonozza a nem túl gyengéd csókom, és minden erejével próbálja tartani a tempót.

- Azt jelenti, hogy hamarosan már a házam bármelyik pontján ezt csinálhatom veled - markolok a hajába, és oldalra rántom a fejét. Hangosan nyög fel, amikor a fogaim talán túl élesen karcolják a nyakát, de közben készséggel emeli fel az egyik lábát, amikor a combját kezdem simogatni, csak hogy átöleljen vele, én pedig jobban hozzáférjek. Legszívesebben itt és most megdugnám, de tudom, hogy arra se időnk, se lehetőségünk. Túl veszélyes lenne. Viszont… Ahogy eszembe jut, hogyan tudnám most a leggyorsabban megjutalmazni őt, térdre ereszkedek előtte, és gyors mozdulatokkal igyekszem kicsomagolni őt a szűk gönceiből. Már éppen lehúznám a nadrágját, amikor valaki megpróbálja kinyitni az ajtót, és amikor ellenállásba ütközik, kopogtatni kezd.

- Louis, itt vagy? - tör át az ócska minőségű fán Simon hangja, Harry pedig halálra sápad, és villámgyorsan gombolja vissza a nadrágját.

- Itt - szólok vissza, de a hangom annyira elmélyült a vágytól és a dühtől, hogy még én is alig ismerek rá. Miután Harry készen áll, kinyitom az ajtót, és nem csak Simon, hanem két sminkes, egy stylist és a fodrász is benyomulnak.

- Nagyszerű, ideje elkészülni, de előbb még akartam… oh, helló! - lepődik meg őszintén a jelenlegi menedzserem, amikor meglátja a göndört az öltözőmben lévő kanapé oldalának simulni. A vak is meg tudná mondani, mennyire zavarban van, és ez nem segít. - Nem mondtad, hogy a bébiszittered is itt lesz ma este.

- Au pair - szólal meg Harry, és esküszöm, mintha egy pillanatra valamicske kis sértettséget véltem volna felfedezni a hangjában, amiért lefokozták egy egyszerű bébiszitterré.

- Ahogy akarod - feleli Simon is kimérten, és még egyszer végignéz a fiúmon, aztán újra rám figyel. - Szóval akartam szólni, hogy holnap délután lesz egy kis interjú a műsorral kapcsolatban. A feketelistás kérdéseket már leadtuk, ők pedig elküldték a tervezetet. Már szóltam, hogy nyomtassák ki neked is. Előtte fél órával beszéljük át a válaszokat, rendben?

- Persze - rántok vállat, és levetkőzök, hogy felvegyem az estére szánt szettet, aztán míg a stylist bedrótoz, a sminkes már az arcomat alapozza. - Más valami?

- Hogy hívnak, fiam? - kérdi, és odakapom a fejem, mert egyértelműen tudom, hogy ezt nem tőlem kérdezte. Harry halálra van rémülve, és úgy érzem az én dolgom megvédeni őt minden veszélytől. Simon pedig veszélyes. Hülye az, aki alábecsüli, vagy nem hisz a hatalmában.

- Harry vagyok - feleli rekedten az említett, és bár mostanra már ül a kanapé karfáján, azért kihúzza magát.

- Örülök, hogy újra látlak, Harry - köszönti nyájasan, de ez az egész csak színjáték, és én készenlétben állok, hogy lecsapjak, ha arról van szó. - Az amerikai út során nem volt alkalmunk beszélgetni. Remélem hamarosan jobban megismerhetlek.

Erre szegény nem tud mit mondani, és ez a szemét sem kínozza tovább, egyből hozzám lép, és mélyen a szemembe néz. - Tudd, hol a helyed, Louis. És ne felejtsd el, mit veszíthetsz, ha megszeged a szerződést. Nem vagyok hülye, ezt tartsd szem előtt.

- Sosem hagyod, hogy megfeledkezzek róla - szűröm a fogaim közt, és muszáj ökölbe szorítanom a kezeimet, hogy csillapítani tudjam a dühöm. Mindig ezt csinálja. Ha valamit nem úgy teszek, mint ahogy azt ő elvárja az idomított kutyusától, egyből jön a fenyegetés. Kurvára unom, de semmit sem tehetek. Egyelőre…

- Néha mégis mintha fakulna - szúr vissza arrogánsan, aztán elvigyorodik. - Nem árt felfrissíteni az emlékeidet olyankor. Holnap komolyan beszédem van veled az interjú előtt.

Nem várja meg, hogy bármit is mondjak, egyből elsétál, és a csapat bár egy kicsit megszeppenve, de folytatja rajtam a munkát. Már most gyűlölöm ezt az estét, mert nincs, amivel lenyugtathatom már magam a kezdés előtt, és ebben az idegállapotban kell végigcsinálnom a műsort, Simon mellett mosolyogva. Hányni tudnék ettől. Egyetlen gondolat vigasztal, és én abba kapaszkodok egész este. Ha vége ennek, és hazamegyek, a göndöröm karjai közt, csókjaival fedve, és édes nyögéseit hallgatva fogom tölteni az éjszakát, míg mindketten ki nem merülünk, hogy aztán izzadtságtól összetapadva aludjunk el.