Megkönnyebbülten estünk haza Harryvel, mert Brendan végül nem esett ki, ezzel pedig még Simonnak is bemutattam, mert fölényesen azt súgta nekem a legstresszesebb percekben, hogy a versenyzőm nem volt elég jó az élőben. Linette itthon van, ezért Harryt nem rángathattam az ágyamba, és az is veszélyes lett volna, ha nála alszunk. Hiába volt a nagy öröm, nem ittunk sokat az adás után, mert ma van az utolsó napom a fiammal. Holnap elvileg Linette is megkapja az infót, hogy perbe állok, és bár Harry nagyon próbált vigasztalni este a kocsiban, tudom, hogy azonnal el fogja vinni az országból is. Netty még alszik, amikor a húgom megérkezik Noellel, és máris a kezembe veszem, amíg Lottie iszik egy kávét.

- Aggódom, Lou - ül le velem a kanapéra, és a hangja tényleg tele van kétellyel. - Utánanéztem, és ezek a perek a legritkább esetben érnek véget úgy, hogy az apának ítélik a kicsit.

- Tudom - bólintok, és csak nézek Noel kék szemeibe. Bele fogok pusztulni a hiányába azután, hogy minden nap itt volt nekem.

- Leginkább akkor nyerhet apa, ha a gyerek már elég idős ahhoz, hogy beszélhessen a bíróságon, és azt mondja, az apjával akar maradni.

- Tudom, Lottie - felelem újra, de nem akarom felhúzni magam. Nem ma, amikor nincs több időnk ebben a nyugalomban. - Bízom Harryben.

- Zack azt mondta, még csak diák az egyetemen - szólal meg óvatosan, mert Zack nyilván azt is elmondta, miért bízom annyira a göndörben. - Megengedhetsz magadnak egy kiváló ügyvédet, miért nem...

- Mert Harryt akarom - nézek rá oldalra, ő pedig csak bólint egyet összeszorított ajkakkal. - Ma van egy megbeszélésünk Simonnal, de utána elmegyünk valamerre? A kicsivel. Kirándulni vagy valami.

- Persze - mosolyodik el, és Noel zoknis lábacskájához nyúl, hogy megsimogassa. - Bárcsak anyu megismerhette volna őt. Imádná.

- Jó reggelt! - szakítja félbe a gondolataimat Harry mély hangja. Egyáltalán nem bánom, mert anyu gondolata még mindig csak könnyeket hoz elő bennem. - Gyorsan iszom egy kávét, és én készen állok.

- Rendben - tápászkodok fel a kanapéról, és Harry felé indulok. Még azelőtt adok egy futó puszit az arcára, mielőtt felfogná, hogy mire készülök, aztán azonnal zavarba is jön. - Ő a húgom, Lottie. Mindjárt jövök, csak felkeltem Linette-et, aztán mehetünk.

Ez a mutatvány persze nem egyszerű, mert Netty nyervog egy sort, hogy miért neki kell figyelnie Noelre, amikor hétfő van, és Harry elvileg dolgozik. Egyfelől elmagyarázom neki, hogy Harrynek velem kell jönnie, mert Simon akar tőle valamit, valószínűleg egy szerződést próbál aláíratni vele is a biztonság kedvéért. Ezt könnyedén elhiszi, szóval nincs is baj. Másfelől pedig, ő az anyja, és ha már itthon van valamelyikünk, és nem itthonról is dolgozik, akkor a mi dolgunk a gyerekkel lenni. Ezt már nem kezeli olyan kedvesen, sokkal inkább sértődötten, amiért rossz szülőnek tituláltam.

- Menjünk - sétálok vissza a földszintre, és amíg magamra veszem a cipőm meg a dzsekim, Harry is elkészül.

- Sok sikert Simonnal - ölel meg futólag Lottie már az udvaron, aztán csak a kocsija ablakából kiabál vissza. - Hívj a délután miatt!

- Te vezetsz! - dobom Harry felé a kulcsokat, ő pedig mosolyogva indul, hogy beüljön a volán mögé. A telefontartóba a már elindított útvonallal csúsztatom a mobilom. - A professzorral mikor találkozunk?

- Én ma délután - válaszolja halkan, miközben a GPS-t figyeli. - Velem jössz?

- Igen, mindenképp - bólintok, és lehúzom az ablakot, hogy rágyújtsak. - Valójában meglep, nem is igazán értem, Simon miért nem rendelte őt is az irodájába ma. Miért csak téged? Vagy ez úgy működik, hogy attól még mert az ő nevén fut az ügy, te vagy a főnök mindenben?

- Nem éppen - rázza meg a fejét. - Ő a felelős értem, szóval nem csinálhatok bármit. Simon biztos egy következő alkalommal akar vele is találkozni. Miután már tiszta neki az egész ügy. Csak hogy ne tartsa fel sokáig. Nem tudom.

Nem felelek erre semmit, mert nekem még így is furcsa, de lehet, hogy Harrynek igaza van. Csak már túl sok bennem a feszültség, a félelem. Nem tudok tisztán gondolkodni.

Az irodában már várnak minket. Simon nagyképű - bár tagadhatatlanul jó - ügyvédje is itt van, és papírok fölé görnyedve beszélgetnek. Miután mindenki köszönt mindenkinek, leülünk, és magamhoz veszem a már kikészített kávém.

- Nos, Harry, ő itt Dr. Foley, bár lehet, hogy már hallottad a nevét - mutat az ötvenes éveit taposó, soha nem mosolygó férfi felé Simon. Harry bólint egyet, és csak nagyon halkan motyogja el, hogy hírből már ismeri Foleyt. Én személy szerint soha nem kedveltem őt, mert egy sótlan alak, akiről csukott szemmel is meg lehet mondani, hogy úgy ugrál, ahogy Cowell fütyül neki. - Azt mondom, ne is húzzuk tovább egymás idejét. Talán Harrynek suliba kell mennie ma még. Egy kicsit jobban beleástuk magunkat a dolgokba. Az a helyzet, hogy Harry nem képviselheti az ügyet.

- Tessék? - teszem le a kávém, és előre dőlve az asztalra könyöklök. - Megbeszéltük, hogy nem baszakodsz Harryvel.

- Nem baszakodunk vele - ingatja meg a fejét Simon, és valamiért meglepően nyugodt. - Sajnos Alan alaposan átrágta a dolgot, és tudva, hogy Harry a bébiszittered, eleve nem vennék őt teljesen komolyan. De úgy, hogy mellette a szeretőd is... Nem képviselhet téged.

- Akkor a professzora miért mondta, hogy kivitelezhető? - kérdem erélyesen, de miután a velem szemben ülők Harryt nézik, én is felé fordulok.

- Nem mondtam, hogy van köztünk bármi is - rázza meg a fejét. - De ez nem is számít. A tárgyalóteremben senki sem fog tudni rólunk. Az intim viszonyunk szigorúan privát.

- Ez igaz - bólogatok, mert teljesen egyetértek Harryvel. Senki nem fog ezen fennakadni, mert nem fog kiderülni. - Nem tervezek coming out-ot. Mondtam már.

- Louis, olyan naiv vagy - ingatja a fejét Simon, és nem is néz egyenesen a szemembe. - Komolyan ennyire ismerted ki Linette-et ennyi idő alatt. Nyilván ő is minden követ meg fog mozgatni, hogy nyerjen. Ami kiderülhet, előbb-utóbb ki is derül. Mindig. Nincsenek kivételek.

Elgondolkodom a szavain, és Harry irányába nézek. Két lehetőségem van. Vagy ragaszkodok ahhoz, hogy ő legyen az ügyvédem, és véget vetek a viszonyunknak, vagy belemegyek, hogy más vigye az ügyem. Már a lábamat rázom idegességemben, de nem a döntés súlyától. Sokkal jobban kiborít, hogy elérkezett a pillanat, amit mindenáron el akartam kerülni. Harry annyira fontossá vált számomra, hogy képtelen vagyok kimondani. Nem tudom eldobni őt magamtól csupán a saját érdekeim miatt. Pedig az, hogy megszerezzem a fiam teljes felügyeletét, nem egy apróság az életemben, és mégis... Képtelen vagyok ellökni Harryt. Inkább a perben állítom félre, mint az életemben.

- Rendben - sóhajtok fel, és érzem, hogy minden szem rám szegeződik. - Foley fog képviselni?

- Mi? - vág Simon szavába Harry, hiába látta, hogy mondani készül valamit. - Komolyan beszélsz?

- Igen, Harry, azt hiszem ezt...

- Annyi mindent lehetne rád mondani, de egyáltalán nem gondoltam, hogy a gyáva is közéjük tartozik! - förmed rám. Most egyáltalán nem az az édes kezesbárány, aki általában. Nem egy bújós kiscica, aki a lábamnak dörgölőzik egy kis simiért, és még dorombol is érte. Ez a macska most fúj és karmol. - Tényleg félreállítasz, csak nehogy véletlen kiderüljön, mennyire szereted a faszt?

- Harry! - tátom el a szám, mert még soha nem beszélt velem ilyen hangon. Nem volt példa arra, hogy megengedte volna magának ezt a stílust. Viszont azt is pontosan látom, mennyire ideges. A száját rágja, és ökölbe szorul a keze az asztal felett. - Épp ez az, hogy...

- Hányni tudnék ettől az egésztől! - ingatja a fejét, aztán felpattan, és úgy vágja ránk az iroda ajtaját, hogy még a képek is megremegnek a falakon.

- Ez meg mi volt? - emeli meg a szemöldökét Simon, és úgy néz rám, mintha egy apa kérné számon a fiát. Szerintem mára már nem vagyunk ebben a viszonyban.

- Majd otthon beszélek vele - legyintek, pedig én sem vagyok biztos abban, mit is láthattunk csak pillanatokkal ezelőtt. - Folytassuk.

- Alan már elkészítette a papírokat - tolnak elém egy nagy köteg nyomtatványt, én pedig bele sem nézek. - Írd alá, és mehet a dolog.

- Előbb alaposan átnézem otthon - rázom meg a fejem. - Írtam már alá neked olyat, amit százszor megbántam.

- Ne játszd a drámakirálynőt - forgatja meg a szemeit Simon. - Csupa olyan dolog, amiért később még hálás leszel, akkor is, ha jelenleg tehernek érzed.

- Holnap reggelre átnyálazom - tartom magam az elhatározásomhoz. - Linette mikor tudja meg?

- Szólj, ha végeztél az olvasgatással, és mindent aláírtál - veszi elő a telefonját, mert az megállás nélkül csörög, de eddig csak rám figyelt. - Linette példányai is közte vannak. Alan már minden mást elintézett.

- Rendben - bólintok, és készülnék én is hazamenni, de Simon megköszörüli a torkát, amivel maradásra bír. Pontosan tudom, hogy ez az a hang, amivel azt akarja jelezni, maradt még mondandója.

- Linette nyilvánvalóan vissza fog repülni Los Angelesbe - kezdi, és egyáltalán nem tetszik a hangszíne. - Mi a terved a bébiszittereddel?

- Reményeim szerint elintézitek, hogy hamar sor kerüljön a tárgyalásra, és akkor újra munkába állhat - kortyolok még egyet a már félig kihűlt kávémból.

- El kellene költöznie - bújik ki végre a szög a zsákból. Már nagyon érett, hogy kimondja, amit valójában akar. - Nem lenne szerencsés, ha ok nélkül lakna egy férfi a házadban. Felhasználhatják ellened. A falnak is füle van.

- Oli is két évig nálam lakott - nézek Simonra, mert bármit is vár el most tőlem Harryvel kapcsolatban, nem fogom megadni neki. Ha azt akarnám, hogy elmenjen, akkor megtartottam volna, mint ügyvéd. Ha Linette már nincs a közelben, az ágyamban van rá szükségem. - Senkinek eszébe sem jutott, hogy a szeretőm. Mindenki tudta, hogy barátok vagyunk. Ha gondolod, elviszem Harryt pár helyre, ahol a haverokkal vagyok, és senkit nem fog meglepni, ha velem látják.

- Nem emlékszem, hogy használtam a légy szíves szót - fűzi össze az ujjait az asztal felett, és a fölényes, nagyképű stílusától kiakadok. Mindig kibaszottul kiakaszt vele. - Nem lakhat veled, amíg...

- Nincs lakása, nincs kollégiuma sem már - tárom szét a kezem. - Az utcára kellene kitennem?

- Szerintem nem lesz nagy kiesés, ha bérelsz neki egy lakást valahol - néz rám úgy, mint aki az egyértelműre próbál rávilágítani egy idiótának.

- Nem küldöm el - rázom meg a fejem. Ezt a döntést már meghoztam nagyjából fél órával ezelőtt, és nem fogom telibe szarni a saját akaratom. Ezúttal nem. Többet nem. Simon az esetek kilencven százalékában dróton rángathat, mert ha valamit nem úgy teszek, ahogy az neki tetszik, meglobogtatja a szerződésem, és mindig talál benne egy bekezdést, amit felhasználhat ellenem. Volt, hogy az sem érdekelt, de arra az esetre is voltak kártyái a tarsolyában. Cowell nagyon mocskosan is tud játszani, ha valami nem úgy történik, ahogy azt ő szeretné. - Hozzá sem fogok érni a házamon kívül, de nem fogom elküldeni. Nem kötelezhetsz arra, hogy tegyek az utcára egy barátot.

- Csakhogy ő...

- Fogd fel így! - szakítom félbe, és magamhoz veszem a telefonom, és az asztalon hagyott kocsikulcsot, hogy elinduljak. Nem tudom, mi üthetett Harrybe, hogy ilyen őrülten viselkedett, és bár nagyon szeretném őt megérteni, most úgy érzem, az lenne a legjobb, ha nem jönne velem és a húgommal ma délután. Tényleg minden megmaradt időt Noellel szeretnék tölteni, és nem az ő savanyú ábrázatát nézni. Ha majd mindennek vége, és Linette elment, megpróbálom megérteni, mi tombol a lelkében. Csak annyira ugrom haza, hogy felvegyem Noelt, de Linette azzal a meglepő hírrel fogad, amikor Harryről kérdezek, hogy a fiú egyáltalán nem jött haza azután, hogy lelépett Simon irodájából. Az autója az udvarban áll, és nem láttam a menedzsment irodaház parkolójának a környékén sem.

- Vezetsz? - nyújtom a kulcsot Lottie felé, amikor megérkezik, és végzek Noel gyerekülésbe kötözésével. - Telefonálnom kell.

- Mi volt a megbeszélésen? - fordul felém egy pillanatra, amikor már kifelé tolat az kocsibehajtón.

- Nem ment minden simán - rázom a fejem, de már Harry számát keresem a mobilom kontaktjai között. - Harry nem képviselhet, mert rendszeresen szexelünk, és ezen annyira megsértődött, hogy a találkozó felénél elviharzott. És gondolom nem lep meg, hogy Simon szeretné eltüntetni őt a közelemből.

- Egy percig sem lep meg - ingatja a fejét Lottie. - Nem értem, miért nem hagyja, hogy legalább a négy fal között éld az életed.

- Mert boldoggá teszi, ha kibaszhat velem - morgom az orrom alatt, mire végre megtalálom Harry számát. Az utóbbi időben nem volt szükség arra, hogy telefonon cseverésszünk. - Valószínűleg akkor élvezi a legjobban az életét, ha uralkodhat másokon. Olyan lehet ez neki, mint nekünk az orgazmus.

- Olyan hülye vagy! - nevet fel, de aztán igyekszik halkabbra fogni magát, amikor a fülemhez emelem a telefont. A mobilja kicseng, de persze nem veszi fel egyszer se, pedig háromszor is próbálkozom. Dühít. Kibaszottul felidegesít ezzel, de próbálom most csak elengedni, mert egyáltalán nem akarom a problémákat Noel közelébe engedni. Így is valószínűleg lesz része belőle bőven. - Nem veszi fel?

- Nem - morgom az orrom alatt, és legszívesebben rágyújtanék, de a kicsi miatt nem fogok. - Megsértődött. Majd elrendezem.

- Mi ez most köztetek? - kérdi óvatosan, de aztán rám néz, hogy nyomatékosítsa a kíváncsiságát. Egy isten háta mögötti kis parkba jöttünk el. Gyerekkorunkban sokat jártunk itt Lottie-val, és nagyon szerettük. Kevesen járnak ide, de van egy kedves kis tó, és a fák is kellemes árnyékot adnak. - Komolyan gondolod vele?

- Hát... - húzom az időt a válaszadással, mert igazából nem tudom, mit feleljek. Közben kiveszem Noelt a kocsiból, Lottie pedig hozza a pokrócot, meg a kosarat, amibe a kaját készítette. Már letelepszünk nem messze a tótól, amikor válaszolok neki. - Nem tudom. Fontos nekem. Azt hiszem...

- Azt hiszed? - húzza fel a szemöldökét, amikor a kezembe ad egy kis darabot a szendvicsből, amit kicsomagolt. Noel még nem tud sok mindent megenni, mert nincsenek fogai, de az apróra vágott banánt már sikerül a szájába trancsíroznia, és ezt Lottie is pontosan tudta, mert készült neki. - Szerintem te többet jelentesz ennek a fiúnak, mint fordítva.

- Ezzel nem vitatkozom - motyogom halkan, mert ez... valamiért mostanra már kellemetlenül érint. Tudom, hogy szeret engem, mondta is, de én nem tudom viszonozni. Nem úgy, ahogy megérdemli, és úgy érzem, nagyon el van cseszve valami a fejemben. Vagy az életemben. Nem tudom pontosan. - Nagyon jó vele. Jobb, mint bárkivel, és nem csak a szexre gondolok. Valahogy... Nem érzem azt, hogy alig várom, hogy lelépjen végre. Beengedtem a stúdiómba. Hallgatott. És jó érzés volt.

- Azta! Azt még anyán kívül nem sok embernek engedted - rázza meg a fejét Lott. Talán ő is csak kétszer lehetett velem, miközben dolgoztam valamin. Anya sokszor bejött hozzám. A legfőbb kritikusom volt. A legrosszabb is, mert kivétel nélkül, mindent imádott, de nem számított. - A hozzáértő kollégákat leszámítva persze.

- Szeretkeztem vele - vallom be végül, mert ha már elkezdtem, azt hiszem, így teljes a kör. Így már érteni fogja, mit jelent nekem Harry. - A stúdióban. Nem érzelemmentes, heves kefélés, Lotts. Szeretkeztünk, ő pedig folyamatosan beszélt. Minden mozdulatomnál elmondta, mit szeret bennem.

- Basszus... - suttogja maga elé, de mosolyog közben. - Ez még elmesélve is érzéki. Mit akarsz tenni? Mert úgy látom, eszedben sincs elengedni, de akkor mi a terved?

- Őszintén? - ingatom a fejem máris, és megtörlöm Noel száját, mert már mindenhol van a banánból. - Fogalmam sincs. Nem vállalhatom fel, mert egyfelől a szerződésem is tiltja, másfelől mindenki azt mondja, sokat ártana a karrieremnek. Azt most nem hagyhatom. Talán a lemez és a turné után. Muszáj egy kis lendületet vennem hozzá.

- Szóval idővel megtennéd? - néz rám meglepetten.

- Szarok a világ véleményére mindennel kapcsolatban - nevetek fel, és itt persze nem a rajongóim véleményére gondolok a zenémet illetően. A pletykákra és ítélkezésekre értem arról, hogyan élem az életem, kik a barátaim, vagy éppen kivel járok. - Pont ez érdekelne? Nem igazán... Inkább csak a vonzata. Nem akarok semmit tönkretenni. Okosabb lenne most kivárnom. Zack szerint is.

- Igen - bólint, és kortyol egyet a dobozos kólából, amit felbontott. Noel nagyot nevetett a sziszegő hangon, és mindketten csak mosolygunk a kissrácra. - De ha eljön a pillanat, az egész család melletted áll. Tudod.

- Tudom - adok egy puszit Lottie arcára, és folytatjuk az evést. Az egész délutánt a parkban töltjük. Noel itt szenderedik el az ölemben a megszokott időben, addig pedig mi is csak suttogva beszélgetünk. Már sötétedik, mire visszapakolunk mindent a kocsiba, és hazamegyünk. Lottie még elköszön tőlünk, és Linette-től is a lehető legálszentebb mosollyal. Nehezen fogom vissza a nevetésem.

- Harry? - fordulok Netty felé, amikor már a konyhában vagyunk.

- A szobájában - feleli, miközben az esti adag tápszert rázza Noelnek. - Azt mondta sokat kell tanulnia. Holnap már dolgozik. Nekem el kell mennem pár helyre.

- Oké - felelek, de tudom, hogy végül nem fog elmenni sehova. Hamarosan belevetem magam a papírokba, és kora reggel már jön is Simon meg Foley. Sajnos mostanra már túl jól ismerem Linette-et ahhoz, hogy azt higgyem, ezt majd jól fogadja. És nem is várom el tőle. Én is dühös lennék a helyében. - Lefektetem Noelt, aztán én is beveszem magam a stúdióba.

- Rendben - nyekergi, mert megint valami baja van. Olyankor viselkedik így. - Fáj a fejem. Lefekszem.

El sem köszönök tőle, egyből az emeletre indulok, és bezárkózom a félhomályban úszó gyerekszobába. Imádom a hintafotelt, amit vettünk neki. Mindig abban etetem meg, és altatom el.

- Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kényszerítettünk, Pötty - suttogom neki, és a szemeim máris könnybe lábadnak. - Sokkal jobb szülőket érdemelnél. De nem foglak elhagyni, megígérem. Bárhogy is alakul a jövő, mindig számíthatsz rám, rendben? - úgy néz fel rám, miközben a cumisüveget szopizza, mintha értené, amit mondok neki. - Az apukád vagyok, és ezen semmi sem változtat.

Miután végez a tápszerrel, adok egy cumit a szájába, és összepuszilgatom a kis arcát, mielőtt álomba ringatom. A könnyeim már végigfolynak az arcomon, amikor beteszem a kiságyba, és kimegyek a szobából. El sem mosom rendesen az üveget, csak bedobom a mosogatógépbe, és elindítom, mielőtt bekopogtatok Harry szobájába. Nem kell sok idő, hogy az ajtó kinyíljon, és először egy zaklatott külsejű göndör néz velem szembe. A vonásai viszont lassan ellágyulnak, ahogy nem ereszti a pillantásom, és végül nyel egyet. Megmarkolja a pólóm anyagát a mellkasomon, és beránt a szobájába. A hátam szinte fájdalmasan csapódik a mögöttem épp csak becsukódó ajtónak. Harry ajkai viszont még azelőtt találják meg az enyémet, mielőtt panaszosan felnyöghetnék. Fogalmam sincs, mi történik, mert ezekben a pillanatokban egyedül ő uralkodik. Erősen szorít az ajtónak, és a két keze közé vette az arcom, hogy ne mozdulhassak. A kezeim mozdulatlanok. Esetlenül lógnak az oldalam mellett, még csak meg se ölelem őt. Percekig hagyom, hogy így csókoljon, mire óvatosan eltolom magamtól. - Beszélnünk kell.

- Tudom.

- És... szükségem van a segítségedre - vallom be halkan. - Nem bízom Foleyban. Segíts átnézni a papírokat holnapra, kérlek.

- Segítek - feleli, bár a hangja nem túl vidám. - Itt vannak?

- Menjünk le a stúdióba - lököm el magam az ajtótól, és még egyszer magamhoz rántom őt, ezúttal már magamhoz véve az irányítást. - Ha végeztünk a megbeszéléssel, szükségem van rád.

Nem válaszol, csak hangosan beszívja a levegőt, és követ az alagsorig, aztán gondosan magunkra zárjuk a hangszigetelt ajtót.

- Szóval, mi volt az a műsor az irodában? - nézek a szemébe, amikor már a kanapén ülünk.

- Őket választottad - rázza meg a fejét, és hiába olyan okos, úgy látszik, most éppen semmit sem ért. - Tudom, hogy Foley százszor tapasztaltabb, de...

- Harry - szakítom félbe, és oldalra nyúlok, hogy megfogjam a kezét. - Téged választottalak. A lehetőségeink nem voltak túl gazdagok. Vagy az ágyamban... az életemben tartalak meg, vagy a tárgyalóteremben. Tényleg azért hibáztatsz, mert nagyobb szükségem van rád magam mellett, mint ember?

- De...

- Azt várták el, hogy rúgjalak ki - folytatom a történetet, az ő szemei pedig egyre jobban csillognak. Baszki, ez egy túl érzelmes nap. Nem vagyok hozzászokva ezekhez a pillanatokhoz. - Nem teszem meg. De az ügy szempontjából tényleg biztonságosabb, ha nem te vagy a képviselőm, és nem vagy folyton szem előtt. Én viszont nem foglak szem elől téveszteni.

- Nem tudom, mit mondjak - leheli maga elé, amikor végre megérti, hogy mi történt. - Rosszul érzem magam, mert csalódást okoztam. Magamnak is. Annyira akartam ezt, és...

- Tudom - bólintok, és közel hajolok, hogy megcsókoljam. - Ha lediplomázol, én meg végre szerződést bonthatok a Syco Music-kal, egyedül téged akarlak mindenfajta jogi képviselőmnek. De addig nem szabad ugrálnunk, rendben? Simonnak túl nagy hatalma van. Felettem is... még ha ezt utálom is bevallani.

- Simon egy szörnyeteg - mondja ki a nyilvánvalót, amin csak mosolyogni tudok. - Egy kicsit utánanéztem, neki és a cégének is. Iszonyú sok kétes ügye van.

- Nem tudsz olyat mondani, ami meglep - rázom meg a fejem. - Átnézzük a papírokat? Nem akarok semmit aláírni, amit esetleg nem kellene.

- Persze! - bólint, és elereszti a kezem, hogy a másik oldalamon fekvő nyomtatványköteg felé nyújtsa. - Mutasd!

Legalább két órát bújjuk az ügyvéd mondatait, és Harry ki is szúr két teljesen indokolatlan pontot arról, hogy beleegyezek közös felügyeletbe is, ahol heti váltásban neveljük a gyereket, de ez kizárt, és egy másikat arról, hogy abba is beletörődök, ha a gyerek Linette családjának felügyelete alá kerül. Mindez úgy megfogalmazva, hogy talán nem is értettem volna, ha Harry nem fordítja le nekem. Mostanra határozottan nem csak az édes, alárendelt személyisége velem szemben, a kedves, törődő viselkedése, és a tökéletes kinézete az, ami levesz a lábamról. Nagyon tetszik az okos, és intelligens partner is, akire tényleg számíthatok a komolyabb pillanatokban. Már este tíz körül jár az idő, amikor felhívom Simont, és elmondom, melyik részeket húzzák ki, hogy azután aláírjam a papírokat. Húzza egy kicsit a száját, de belemegy, különösebb csatározások nélkül is.

- Hogy állsz a lemezzel? - kérdi Harry, amikor a telefonom és a nyomtatványok is az asztalra kerülnek.

- Igazából kész vagyok - vallom be, bár hála a maximalizmusomnak, ezt azért merész dolog kijelenteni. - De minden meghallgatás után van valami, amin még javítanék, vagy változtatnék.

- Elhiszem - mosolyodik el. Még mielőtt felhívtam Simont elmesélte, hogy délután az egyetemen volt, és beszélt a professzorral. Elmondta, hogy az egész lefújva, Harry mégsem vesz részt a perben. Az öreg kérdezősködött, de Harry végül nem mondta el neki, hogy azért, mert a szeretőm. Nem tudom, hogy miattam, vagy mert ő sem akarja mindenki előtt ennyire nyíltan vállalni a magánéletét, de nem is kérdeztem meg. - Hogy megy a folyamat? Van egy zenekarod, és ők csinálnak neked egy alapot? Vagy hogy?

- Játszom gitáron és zongorán is - felelek, és élvezem, hogy a zenéről beszélgetünk. - Valamennyire megtanultam dobolni is az évek alatt, de abban nem vagyok profi. Nem vállalnám a lemezen. Szóval minden gitár és zongora alapot én játszottam fel, a többi hangszert pedig erre a célra felbérelt hivatásos zenészek.

- Oh, szóval nincs egy válogatott együttesed? - csodálkozik el, és közben az ujjai megint megtalálják a kezem a kanapén, de ezúttal összefűzi őket az enyémekkel.

- Még nincs - rázom a fejem. - Most amúgy sem lenne munkájuk. Ráérek akkor embereket toborozni, ha már megjelent az album és készülünk a turnéra.

- Értem.

- Van kedved meghallgatni a lemezt? - nézek rá oldalra, ő pedig azonnal bólogat. - Ígérem, utána ezen a kanapén mutathatod meg, mennyire sajnálod a mai viselkedésed, és hogy nem bíztál a döntésemben.

- Mi van, ha nem sajnálom? - húzza fel a szemöldökét kihívóan.

- Azt is megmutathatod - vigyorodom el egyből, és a szájába nyalok, mielőtt magammal húzom a kontrollpanelhez. 

Sziasztok! 

Kicsit késve de itt vagyok. : ) És tuuuudom, tuuuudooom, pont itt hagyom abba? :D De lássuk be nem lehet minden fejezet tele szexel. Muszáj haladnunk a mesével is. : ))) Az előzőnél említettétek, hogy huhh, Simon nem is olyan rossz fej. Nnnna gondolom ez az érzés már el is múlt. :DD Mondjátok el mit gondoltok most. : ))

Puszi&Pacsi