Sziasztok! 

Íme itt is van, megérkeztem ez újabb résszel! : ) Haladunk haladunk, még mindig érdekel a véleményetek, akkor is ha az nem pozitív! Tudom, hogy ez a sztori kicsit keményen indult, és nem mindenkinek az ízlése az ilyen. : ) Remélem jól vagytok!

Puszi&Pacsi

Ma lesz az ominózus este, amikor vagy nagyon vidáman fogok hazatérni a szépségemmel, vagy kiesik valakim, és kibaszott morcos leszek. Egész délután a párbaj dalokat gyakoroljuk, és Harry ugyanott ül, ahol tegnap, ezúttal az egyik húgommal, és a nagyapámmal. A többi családtagom hamarosan megérkezik, hogy még azelőtt üljenek a helyükre, mielőtt a közönség beözönlik.

Kibaszott ideges vagyok, ez szerintem gond nélkül megmondható, és ahogy lenézek, látom a zöld szemekben az aggodalmat. Csak kényszeredetten elmosolyodom, amit azonnal viszonoz, aztán hátrasietek az öltözőkhöz, hogy elkészüljek a kezdésig. Szerencsére ez nem tart túl sokáig, nem nagyon kell engem kicicomázni, még úgy sem, hogy kivételesen az adások alatt elhagyom a melegítő szetteket.

- Megint itt van - jelenti ki az egyértelműt Simon, amikor leül mellém a saját sminkes székébe. Van saját öltözőnk, de a sminkesek itt várnak minket, ha már teljes díszben vagyunk, és nincs vissza más.

- A családommal jött - felelek ugyanilyen nemtörődöm módon, de nagyon bassza az agyam a hangnem, amit ellenem használ. - Miért akkora baj ez?

Nem felel semmit. Ennyi volt a társalgás, így csak a fejemet csóválva csukom le a szemem, és tűröm, hogy befejezzék a púderezésem. Amikor mindketten elkészülünk, és még nem csatlakozik hozzánk a másik két mentor, éppen indulnék, de a székre mutatva jelzi, hogy maradjak. A sminkesek egyetlen pillantásából tudják, hogy mi a dolguk, és gyorsan elhagyják a helyiséget, becsukva maguk mögött az ajtót.

- Nem értem, miért gondolod, hogy teljesen hülye vagyok - néz mélyen a szemembe. A hangja egyébként lágy, amivel csak még jobban ráerősít a hatalmára. - Csak dugod a srácot, vagy együtt is vagytok? És teljesen őszinte választ várok tőled, Louis.

- Nem vagyunk együtt - mondom ki végül, miután gondolkodtam néhány másodpercig. Hazudhatnék, de az a baj, hogy Simonról sok minden elmondható, de az, hogy hülye lenne, semmiképp. - Csak dugom.

- Fontos neked? - dönti oldalra a fejét, és valamiért olyan a pillantása, hogy komolyan őszinte akarok lenni vele. Egy kicsit olyan érzésem van, mint ezer éve, amikor a menedzserem lett, és még igazán jóban voltunk. Amikor a mesteremként tekintettem rá, és ha bármi bántott, tudtam, hogy hozzá nyugodt szívvel fordulhatok, mert a lehető legjobb tanácsot fogja adni. Nem tudom, hol romlott el minden. Mikor lett Simon a legmélyebb bizalmasból a legnagyobb ellenség. - Ha a szerződésed engedné, többet akarnál szimpla dugásnál?

- Nem tervezek coming outolni - rázom meg a fejem egy sóhajjal, és úgy döntök, csináljunk úgy, mintha minden a régi lenne köztünk. Talán ő is belemegy a játékba, és komolyan képes lesz tanácsot adni az elbaszott életemre. - De fontos nekem. Több, mint csak egy kellemes szex. Viszont az egész annyira bonyolult…

- Nem bújhatsz elő - rázza a fejét, és a hangja most megértő. Annyira megértő, ami egy kis bátorsággal tölt el. Úgy érzem, most tényleg megint itt van az a Simon, aki segíthet nekem. - Most semmiképp, még biszexualitással sem. Egyszerűen túl sok lenne. Nem alkalmas az idő.

- Tudom, de nem akarom elengedni őt - nézek mélyen a szemeibe, és a szavaim veszélyesen őszinték. Jobban, mint valaha. - Egy ideig tudtam tartani azt, hogy csak szex, és semmi egyéb, aztán már én is éreztem, hogy kezd számítani, hogy ő mit érez, vagy akar. Most már csak… nem akarom elengedni magam mellől.

- Ő mit érez?

- Szerelmet vallott - ejtem a szék támlájára a fejem, amikor egy kicsit lejjebb csúszok, hogy még így is láthassam őt. A szemébe tudjak nézni. - Kibaszottul ragaszkodik, és tudod mit? Én is azt teszem. Ez nem szerelem a részemről, csak mindig a közelemben akarom tudni.

- Engedd, hogy átgondoljam ezt, rendben? - húzza fel kicsit a szemöldökét, és látom rajta, hogy az agya máris az én dolgaimon zakatol. Nem tudom, hogy ez jó-e nekem. Fogalmam sincs, mit fog kitalálni, és szerződés formájában az orrom elé tolni, de meg kell próbálnom egyelőre bízni abban, hogy segíteni akar, nem pedig ártani nekem.

- Már akartam veled beszélni, csak amíg az egyeteme nem tudott biztosat mondani, nem éreztem szükségét - folytatom, mert azt hiszem, itt az ideje, hogy őt is beavassam, milyen perre készülök. A fejemet venné, ha nem szólnék neki, és magánakcióba kezdenék, és ha már Harryt elé tártam, akkor azt hiszem, ez a napja annak, hogy minden lapot kiterítsek.

- Miről? Azt hiszem, kezdek félni, ha így indítasz, és neki is köze van hozzá - ingatja a fejét, és tudom jól, hogy ki fog akadni. Ez egy nagy falat lesz, de nem fogok visszalépni. Megszerzem Noelt, amilyen hamar csak lehet.

- Harry jogot tanul - kezdem a mesét, és próbálok még a normálisnál is magabiztosabbnak tűnni. - Az egyeteme engedélyezte, hogy bár egy professzora közbenjárásával, de ő képviseljen, és teljes mellszélességgel támogatnak is minket egy gyermekelhelyezési perben.

- Mit beszélsz? - hajol előre, mintha csak rosszul hallott volna, mintha ez az egész csak egy rossz vicc lenne. - Szórakozol, ugye?

- Nem, és nem tudsz lebeszélni - rázom meg a fejem. - Noel az enyém lesz. Egy pillanatig sem fogom hagyni, hogy Linette legyen, aki felneveli, márpedig nem folytatom ezt a nevetséges kapcsolatot Linette-el.

- Miért tennél ilyet? - ráncolja a homlokát, és láthatóan nem ért engem. Viszlát régi, jó barát Simon, üdv új begyöpösödött, faszkalap Cowell. - A fenébe, Louis! Ez tönkreteheti a karriered. Egyedül akarsz nevelni egy gyereket, miközben éppen a lemezedet készülsz kiadni, és hamarosan turnédátumokról tárgyalni?

- A gyerekemnél nincs fontosabb - kötöm ki neki egyértelműen, és már nyitná a száját, amikor közbeszólok. - Neked is van egy fiad, Simon. Mond őszintén azt, hogy nem tennél meg mindent érte, és akkor elfogadom, ha akadályozni próbálsz.

- Csak azt mondom, hogy nagyon rossz az időzítés - ingatja a fejét megadón, miután szemeztünk egy ideig, és a feltett kérdésem kettőnk közt lebegett a levegőben.

- Harry… És a családom is biztosan tud segíteni a kicsivel - magyarázok teljes meggyőződéssel. - Rengeteg sztárnak van gyereke, és mégis nagyon sikeres karrierje. Erre valók a dadák, és a család. Meg tudom oldani, Simon, de nem fogom harc nélkül elhagyni a fiam.

- Nem is kell, Louis - ingatja a fejét, mintha mindent tudna. - Akkor is a közelében lehetsz, ha nem te vagy a gyámja.

- Linette első dolga lesz Los Angelesbe költözni vele - mutatok ingerülten az ajtó felé, mintha pont arra lenne az említett hely. - És biztos vagyok benne, hogy mindenen problémázna, hogy megnehezítse a dolgom.

- Harry még diák az egyetemen - veti fel a következő dolgot, ami láthatóan zavarja, de nem fog meg vele. - Miért rá bízod az ügyet, és nem egy elismert, sikeres ügyvédre?

- Mert Harry zseniális. Maximálisan megbízom benne - rántok vállat. Ez az igazság, nincs mit tagadni azon, hogy az életem is rábíznám mostanra a göndörre. Többek között azért is, mert tudom, az élete árán is meg akar felelni nekem. - Mellesleg az egyetem teljes professzori gárdája, és kancelláriája támogat minket, ha bármi felvetülne. Ezt szerintem egyetlen sztárügyvéd sem űberelheti. Papíron egy másik ügyvéd viszi majd, Harry pedig a gyakorlatban.

- Aggódom, sok buktató van ebben a dologban - köti még mindig azt az átkozott ebet a karóhoz, de már közel sem látom annyira törhetetlennek az ellenállását.

- Harcolni fogok a fiamért - fűzöm össze az ujjaim az ölemben, és minden erőmmel azon vagyok, hogy a külsőm a lehető legnagyobb nyugalmat árassza. Tényleg így van. Nem aggódom Harry miatt.

- Rendben - sóhajt fel végül, és bár nem számoltam a másodperceket, de szerintem legalább egy percig csak ült, és engem bámult. - Linette tud már róla?

- Nem, semmiről - rázom meg a fejem, ő pedig egy hitetlen mosollyal csóválja meg a fejét.

- Akkor elkészítem a papírokat - kezdi most már újra tárgyilagosan, és a tükör felé fordul, hogy a haját igazgassa. - Felveszem a kapcsolatot az egyetemmel, és Harryvel is beszélni akarok az egészről. Tudni akarom a pontos tervét. Mindent a per menetéről. Rajta leszek, hogy zárt ajtók mögött történjen minden, bár félek, Linette nem fogja hagyni. Kedden nálad találkozunk. Linette otthon lesz?

- Igen - bólintok, mert úgy tudom, hogy csak csütörtökön repül Milánóba legközelebb.

- Oké, akkor holnap találkozzunk az irodámban Harryvel, veled, és én a cég ügyvédjével - folytatja, és most ő nem hagy megszólalni. - Támogatásképp. Többen mindig többre megyünk. Kedded reggel beadjuk a papírokat a bíróságra, aztán pedig leülünk, és Linette orra elé nyomjuk a per részleteit.

- Simon - hívom fel magamra a figyelmet, és ő kérdőn néz rám hátra, amikor már az ajtóban áll. - Ne tegyél semmilyen megjegyzést Harryre, vagy ránk. Hagyd őt békén. Tényleg fontos nekem, és rohadtul igyekszik.

- Néha kicsit hiányzik az a bólogató kiskamasz, aki voltál a kapcsolatunk elején - mosolyodik el, és ezzel nekem is mosolyt csal az arcomra. - Vakon követtél volna a tűzbe is. Felnőttél, és már fölém kerekedsz. Nem tetszik, de mégis büszke vagyok rád.

Erre felelek nem semmit, csak mosolyogva bólintok, és felkelek, hogy kimenjek még elszívni egy cigit, mielőtt elkezdődik az adás. Most mindennél jobban szükségem van rá. Nem azért, mert ideges vagyok. Épp azért, mert sok súlyos kő esett le a szívemről az elmúlt fél órában.

A színpadon állok, és Brendant karolom át. Nem tudom, hogy valaha szorítottam-e bárki sorsáért is ennyire, akit gyakorlatilag alig ismerek. Már csak egyetlen továbbjutó lehet, és ha az emberemnek párbajoznia kell, az biztosan ki fog borítani. Annyira maximalista vagyok, és ezekben a pillanatokban döbbenek rá, hogy ezt a munkát rohadtul nem kellett volna elvállalnom. Túl sok stressz. Olyan adrenalin, ami csak rád tör, és te semmit sem tehetsz, mert a dolgok alakulásába egyáltalán nincs beleszólásod. Kétségbeejtő érzés. Lepillantok a göndörömre, és látom az izgatott tartását, az ölében összekulcsolt ujjait, és azt, ahogy a lábát rázza idegességében. Tudom, hogy mit érzel. Nagyon pontosan ismerem, de nem tehetünk semmit. Nem marad más, mint a remény. A remény, ami fájdalmasan foszlik a sötétségbe, amikor végül nem Brendan neve hangzik el, és most már biztos, hogy újra kell énekelnie. A mentortársaim nagyon lehúzták őt az előadása alatt, amit már akkor sem értettem, mert szerintem egy géniusz a kölyök, de most mindenképpen a maximum felett kell teljesítenünk. Megölelem őt, és a hátát simogatom, hogy megpróbáljam megnyugtatni, mintha én nem lennék ugyanúgy beszarva, mint ő.

- Megcsináljuk - motyogom a fülébe, ő pedig nem mond semmit, csak folyamatosan és kitartóan bólogat. Mi hátra mehetünk, és most lesz egy nagyon hosszú reklám blokk, aztán még vagy tíz perc, amíg nyereményeket ismertetnek, és levetítenek egy videót. Az minimum húsz perc szünet. Normális esetben most elszívnék egy cigit, és mindenkit zsigerből utálnék és leugatnék, aki csak hozzám szól. Most viszont, miután elmondtam Brendannak a jótanácsaimat, amik valószínűleg jelenleg egy kalap szart sem fognak érni, és még egyszer megöleltem, elküldöm felfrissülni egy kicsit. Azonnal előkapom a telefonom, és riasztom Harryt. A biztonságiaknak szólok, hogy engedjék be a backstage-be, és talán attól kezdve, hogy bedobták a reklámblokkot, mindössze három perc telhetett el, már hallom a halk kopogtatást az öltözőm ajtaján.

- Kösz, Vick - bólintok az őr felé, aki ide kísérte, és miután Harry besétál, persze maximálisan összehúzva magát, hogy még véletlenül se magasodjon fölém, vagy bármi ilyesmi, megáll a szoba közepén. - Térdelj le!

Egy hatalmasat nyel a parancsomra, és szinte nekem fáj, ahogy azonnal térdre veti magát a padlón, és a sarkaira ül. Elfordítom a zárat az ajtón, és felé sétálva már a nadrágomat gombolom és tolom a combomra az alsómmal együtt. Nem vetkőzöm le, erre most egyáltalán nincs idő, viszont pillanatok alatt leszek szikla kemény, ahogy eltátja a száját, amikor közel érek hozzá. Körberajzolom a csodálatos, teljesen tökéletes, telt ajkakat, amiket mostanra vörösre rágcsált a nézőtéren, és amikor kinyújtja a nyelvét, akkor egy nem túl gyors, de határozott mozdulattal tolom magam a szájába. A kezei azonnal a combomra és a fenekemre vándorolnak, hogy megkapaszkodjon, miközben intenzív ostrom alá vontam az ajkait, és ez csak feltüzel. A hajába markolva fordítom a fejem a plafon felé, ő pedig nagyon készséges. Túlságosan is. A nyelve mozgása, az apró nyelések, és az ahogy szorosan tartja a farkam, és hangosan szop, hamar elveszik az eszem. Fogalmam sincs hol járunk időben, pedig elhatároztam, hogy figyelni fogok, miközben ezt csináljuk, de a vágyam, a szenvedélyem a fiú iránt, mindent kisöpörnek az agyamból. Nem aggódom túlzottan, mert tudják, hogy itt vagyok, így öt, legkésőbb három perccel kezdés előtt kopogtatni fognak. Inkább azon aggódom, hogy ez ne most történjen meg, mert már olyan közel vagyok. Az egyik keze most a herém alá siklik, és olyan szakértő mozdulatokkal masszírozza, mintha világéletében ezt csinálta volt. A telefonom veszettül rezeg a farzsebemben, és beszélgetések hangja szűrődik be a folyosóról. Még magamnál vagyok annyira, hogy érzékeljem ezeket, de amikor a szorításom ellenére is erőszakosan eltávolodik tőlem, csak azért, hogy a farkam tövére markoljon, és a nyelvéhez ütögessen néhányszor, már nem tudom hol vagyok. Lassan nyalja végig, majd körbe a farkam többször is, és nem tudom levenni a szemem a gyönyörűségről, mert közben az igéző zöld szemei felnéznek rám, és fogságban tartanak. Láncra vert, és kibaszott messzire hajította a lakat kulcsát. Nem tudom, mikor és hogyan történt velem mindez, de most nem akarok kétségbeesetten szabadulni. Azt akarom, hogy a láncaink egybefonódjanak.

Mélyen a torkára enged, és nagyon szorosan tart, túl szorosan. Érzem, ahogy az orgazmusom elkezd kiteljesedni, és eléri azt a pontot, ahonnan már nincs visszaút, hiába is próbálkoznék kétségbeesetten. A forró torkára élvezek, két kézzel kapaszkodva a göndör tincsekbe, és amikor már érzek magamban annyi erőt, akkor egy kicsit hátrébb húzódom. Nem volt lehetősége időben nyelni, így a szája szélén végigfutó nyál fehérbe fordul, de amikor teljesen eltűnök a szájából, azonnal a hüvelykujjával nyúl érte, és visszavezeti az ajkai közé, hogy az utolsó cseppig lenyelhesse, amit kapott. Az asztalon heverő zsepis dobozhoz sétálok, és megtörölgetem magam egy kicsit, hogy visszaöltözhessek.

- Erre most kurvára szükségem volt - morgom az orrom alatt, és bár felém fordítja a fejét, még mindig nem mozdul a térdelő pozíciójából, csak elmosolyodik. - Gyere ide!

- Minden rendben lesz - biztosít egyből rekedt hangon, amikor úgy huppanok a kanapéra, hogy szinte azonnal az ölemben van, és a combjaival öleli körbe a csípőm. - Brendan nagyon tehetséges. És lássuk be, Lou… A csapatok mindig kiesnek már a verseny elején.

- Azért nem mindig - rázom meg a fejem, ahogy a párbajellenfelünkre céloz, de valójában nagyon reménykedem benne, hogy igaza lesz. - Csókolj meg, bébi.

Egyáltalán nem kell kétszer kérnem, sőt, már a mondat felénél tudja, mit akarok, és az ajkai gyorsan közelednek. Nem tudom az idejét, mikor kértem ilyet valakitől is utoljára. Ez a srác kifordítja a világomat a sarkaiból, és nem tudok… nem is akarok tenni ellene semmit. Csak élvezni, ahogy az édes nyelve bebarangolja a szám, és szerelmesen simul az enyémhez. Nem vagyok szerelmes. Nem is tudom, milyen az. De nem hazudtam Simonnak. Akarom őt, és eszem ágában sincs elengedni. Ha lehetne, mindenhová a csinos kis nyakörvében vinném, pórázra kötve.

- Simon beszélni akar velünk holnap - kezdem halkan, amikor elhúzódik, és még csukva van a szeme. - Elmondtam neki mindent. Tud rólunk, és arról is, mire készülünk kettesben.

- Azt hittem, kis ceremónia lesz - felel csalódott arccal, és én most teljesen elvesztem a fonalat. Nem értem, miről beszél, és ösztönösen ráncolom a szemöldököm, ahogy felnézek rá. - Senki más, csak a család…

- Miről beszélsz? - rázom a fejem, ahogy félbeszakítom, és egyből elvörösödik. Teljesen zavarba jön, és komolyan nem tudom, mi a fenéről van most szó tulajdonképpen, mert annyi felé járnak a gondolataim.

- Felejtsd el - nevet fel kínlódva, és a nyakamba temeti az arcát. - Csak poénkodni próbáltam azzal, hogy elveszel… De… Nem vagyok valami jó a viccekkel.

- Hát kurvára nem! - nevetek fel hangosan, és érzem, ahogy megfeszül az ölemben. Most valószínűleg nem tudja, hogy mire volt ez a hirtelen heves ellenkezés, és meg akarom nyugtatni, hogy nem az esküvőre értettem, hanem a vicceire, de attól félek, akkor azt gondolná talán a másik ellen nincs kifogásom. Persze nem most, idővel. De nekem talán idővel is van. A picsába én nem vagyok az a hősszerelmes, féltérdre ereszkedős, homokos esküvős típus. Egyáltalán nem vagyok romantikus, és nem akarom, hogy ilyeneket várjon tőlem, mert valószínűleg nem tudom megadni neki. Végül csak magunk közt hagyom ezt a dolgot, és tovább megyek a beszélgetésben. Ez lesz a legjobb mindkettőnknek. Nekem mindenképp. - Nem örült a tárgyalásnak.

- Miért, nekünk igen? - kapja fel egyből a fejét, és érzem, hogy ezen tényleg meglepődik.

- Hát nem repesett, de meglepődnél, milyen jófejnek bizonyult. Persze nyilván tudta, mi a helyzet. Nem volt meglepve - húzom fel a szemöldököm, ahogy visszagondolok a beszélgetésre. - A per aggasztja. Jobban mondva az, hogy utána egyedül akarom nevelni Noelt.

- Talán… Esetleg, ha te is úgy érzed majd… Vagyis…

- Gyerünk, Harry! - sürgetem meg egy kicsit, mert most aztán úgy látom, lassan teljesen elveszítem. - Már csak néhány perc maradt, ez egészen biztos.

- Csak azt akartam mondani, hogy ha te is úgy akarod, akkor nem leszel egyedül - leheli a szavakat, és az arcán tisztán látszik a rémület. Retteg a válaszomtól. Elbaszott vagyok egészen biztosan, hogy ez a rettegés nekem egyszerre imponál is, hiába akarom mellette gyorsan megnyugtatni őt. - Mármint…

- Értem - teszem a mutatóujjam az ajkaira, majd az álla alá nyúlva húzom magamhoz egy gyengéd csókra. - Tudom, hogy nem leszek egyedül. Neki is megmondtam. De beszélni akar. Kedden pedig Linette-tel.

- Igen, akartam már mondani, hogy lassan időszerű lesz, mert meg kell kapnia a bírósági idézést - bólogat, és a kezei lágyan a pulóverem szegélye alá kúsznak. Nem készül semmire, nem is figyel a mozdulataira. Teljesen ösztönösen simogat, miközben beszélgetünk.

- Szóval kedd az utolsó nap, hogy látom a fiam az ítéletig - sóhajtok fel, és a támlára ejtem a fejem. - Biztos, hogy eltűnik a házamból vele együtt, ha megtudja, mibe kényszerítem.

- Nem mehet el vele csak úgy.

- Hogy érted? - kapom fel a fejem, mert ez egy új információ. Valami, amit nem értek, ami eszembe sem jutott.

- Azt tudom, hogy Noel amerikai állampolgár, és Linette is - kezd bele, és most mintha teljesen megváltozna a hangja, a viselkedése, még a beszédstílusa is. Ezt a Harryt, az ügyvéd Harryt még nem ismerem. - De te brit vagy, és a te jogodon a fiad is állampolgár, igaz? Kérelmezted az állampolgárságát?

- Nekem kellett volna? - rázom meg a fejem, mert erről fogalmam sem volt. Egyáltalán nem mozgok otthonosan ezekben a dolgokban, és a kicsi is még csak pár hónapos. Semmi komolyan hivatalos ügyet nem intéztünk vele, és nem is gondoltam, hogy kell, hiszen Linette-tel nem voltunk házasok soha.

- Nincs kettős állampolgársága? - kérdi szinte ingerült hangon, amitől csak a számat rágom, mert úgy érzem, most én hibáztam ezzel a dologgal. És valószínűleg ez egy olyan hiba, ami hátráltatni fog minket. - Francba! Így akkor Linette szó nélkül fog vele átsétálni a reptereken. Senki nem fogja megállítani. Lényegében csak hazaviszi.

- Beszélek Simonnal még azelőtt, hogy szólnánk Linette-nek - bólintok, és reménykedem benne, hogy meg tudjuk csinálni. - Biztos tud valamit intézni.

- Rendben. Ez fontos lenne - húzza el szomorkásan a száját. - Én… Nem akarok tolakodni ezzel, vagy ilyenek, de… Velem mi lesz, ha a kicsi már nincs ott?

- Hogy érted? - kérdezek vissza, mert nem értem őt. Vagyis persze értem, hogy mire céloz ezzel, de azt gondolom, ez egy különleges szitu, így majd megbeszélem a program vezetőségével, hogy nálam maradhasson addig, hisz a szerződésünk tart. Már rég elterveztem ezt, de remélem, nem lesz ezzel gondjuk. Hála a hírnevemnek, és az egyetemnek is, na meg tuti Simon keze is benne lesz, biztos vagyok benne, hogy hamar lezajlik ez a dolog, és utána nagy szükségem lesz újra Harry segítségére.

Épp a számat nyitnám, hogy válaszoljak neki, amikor kopogtatnak az ajtón, épp ahogy megjósoltam, jelezve, hogy három percem van a helyemre ülni. Egyből az ajtó felé indulunk, de még gyorsan megcsókolom Harryt, mielőtt kilépnénk rajta.

- A show után mindent megbeszélünk - ígérem meg neki, ő pedig elmosolyodik, és kislisszol az ajtón, amikor kitárom azt előtte. Az őr szinte rohan vele a nézőtér felé, én pedig futólépésben tartok a színpadra. Még a takarásban elkapom Brendant, megölelem, és sok sikert kívánok neki. Tovább kell jutnia. A csapatok általában az elején kiesnek, nem igaz? Harry ezt mondta. Igaza kell, hogy legyen.