Louis

Nem tudom, mit kéne Liam-nek mondanom. Nem érzem azt, hogy magyarázattal vagy bocsánatkéréssel tartozom amiatt, hogy kivel randizom, és nem értem, miért kapta fel ennyire emiatt a vizet. Egy darabig bambán bámuljuk egymást, de aztán megunom, és inkább kimegyek, hogy rágyújthassak. Úgy érzem, rám fér. Leülök a lépcsőre, és mire kifújom az első adag füstöt, Liam már ott toporog mellettem.
- Túlreagáltam, oké? - túr bele zavartan az ég felé álló hajába. - Meglepődtem. És nem is kicsit.
- Nincs jogod ítélkezni felettem. És ha homofób vagy, mindkettőnkkel jót teszel, ha most azonnal lelépsz – vágom a fejéhez csöppet sem kíméletesen. Nem fogok a barátságáért könyörögni, ha ezt a helyzetet akkora nagy problémának látja.
- Dehogy! - feleli azonnal, és lehuppan mellém a fenekére. - Én vidéken nőttem fel, és itt ez… szokatlan. Ennyi az egész. De engem nem zavar. Igen, meg kell szoknom a gondolatot, de aztán már semmi problémám nem lesz. Ígérem – néz rám könyörgőn azokkal a nagy, barna bociszemeivel.
- Nem tudtam, oké? - fordulok felé ezúttal már kevésbé ellenségesen. - Egyszer csak megtörtént, és úgy éreztem, semmi beleszólásom a dolgokba. Ha nem ő lenne… ha bárki másról lenne szó, azt hiszem, sosem jöttem volna rá, hogy képes lennék vonzódni egy férfihoz.
Liam lassan bólint, de látom, hogy még mindig nem teljesen elégedett. Egy darabig az erdőt kémleli némán, én pedig türelmesen várok. Van még valami, ami piszkálja a csőrét.
- És ki ő tulajdonképpen?
- Harry – vágom rá azonnal.
- Ezt már tudom – nevet fel Liam. - De hol lakik? Hol találkoztatok?
Zavartan elnyomom a csikket a korláton, és próbálok valami épkézláb mesével előállni. Nehezebb, mint gondoltam. Utálok hazudni, és nem is megy valami jól.
- Harry itt lakik… nem olyan messze – válaszolok sután. - Elárulod, miért jöttél hamarabb? - vetem fel gyorsan, csak hogy elterelhessem a témát.
- Nem azért, hogy megzavarjalak titeket – szögezi le Liam. - Faye-nek az az ötlete támadt, hogy elmehetnénk valahová inni hármasban. Igazából biztos vagyok benne, hogy neki sem lenne ellenvetése, ha szólnál Harrynek is.
- Harry nem nagyon iszik alkoholt – mentem ki azonnal, és ezzel legalább nem hazudok.
- Akkor ez a dupla randi ma sem fog összejönni – kuncog Liam, amin már nekem is nevetnem kell.
Miközben gyorsan elkészülök, visszajátszom magamban a beszélgetésünket, és már nem is vagyok rá mérges. Megértem, hogy kicsit kiakadt a barátja miatt, akit már gyerekkorunk óta ismer, hiszen végig azt gondolta róla, hogy nagy nőcsábász, aztán most hirtelen összejött egy fiúval. A helyzet egy picit hasonlíthat arra, mint amikor pár napja megtudtam, hogy Zayn és Leila egy pár. Az első pillanatban én sem voltam boldog, de azóta sikerült megbarátkoznom a gondolattal. Így, átgondolva, már sokkal jobban megértem Liam viselkedését, és túlteszem magam a megbántottságon. Megbeszéljük, hogy az én kocsimmal megyünk, mert nem akarok nagyon inni, maximum egy sört, és a rövid autóút a városba már jó hangulatban telik. Odafelé felvesszük Faye-t is, és együtt lépünk be a hangulatos kis kocsmába. Persze, ezzel az erővel Liam pubjába is mehettünk volna, de szegény alig várta, hogy elszabaduljon a munkából, ráadásul így az a veszély sem áll fenn, hogy Faye és Hannah véletlenül összefutnak. Liam már befelé menet kikéri nekünk az italokat, míg mi ketten a barátnőjével keresünk egy szabad asztalt az ablak mellett, ami a part melletti sétányra néz.
- Hogy telt a napod? - kérdezi a lány tőlem. Időközben Liam visszatér hozzánk az első kör italokkal, leül Faye mellé, és boldogan kortyol a poharába.
- Jól, nagyon is jól – mosolyodok el, mert azonnal beugranak az éjjel történtek, és elönt a boldogsághullám. A vágyhullámról most igyekszem nem tudomást venni, miközben bárgyún vigyorgok a söröm felett.
- Nem unalmas egész nap egyedül a házban? - kérdezi kedvesen, és a szívószállal megkavarja a koktélját. A jég csilingel a pohár üvegfalának koppanva, miközben a válaszon filózok.
- Nem vagyok egyedül. Van valakim – mondom ki, mert elegem van a félrebeszélésből. Úgy tűnik, a sör meghozta a bátorságom, mert azt is hozzáteszem: - Harrynek hívják.
Tudom, hogy éjjel gyökeresen megváltozott bennem valami. Boldog vagyok, és ezt senki sem veheti el tőlem, sőt, legyőzhetetlennek érzem magam, ha belegondolok, hogy Harry mellettem van. Faye jól kezeli a hirtelen vallomásom, és a mosolya is őszinte, amikor felfogja, hogy egy fiúról beszélek.
- Rendes srácnak tűnik – szúrja közbe Liam a whiskey-kólája felett.
- Hol ismerkedtetek meg? - kérdezi Faye, miközben megpuszilja Liam halántékát. Egy kicsit irigy vagyok. Bármit megadnék azért, hogy Harry is velem lehessen abban a pillanatban. Hogy magamhoz húzhassam, hogy bókokat súghassak a fülébe, és hogy titokban megcsókolhassam a kocsma egy kis sötét szegletében.
- Az erdőben. Egymásba botlottunk – mesélem elveszve a múltban. - Azt hiszem, szerelem volt első látásra. Előtte sosem gondoltam egy férfit sem vonzónak. De ő más… - gyorsan megiszom a poharamban maradt sört, mert nem akarom, hogy megmelegedjen, és mielőtt leállíthatnám, Liam máris int a pincérnek, hogy újabb kör italokat rendeljen.
- Vezetnem kell még – mondom a barátomnak rosszallóan, aki azonnal leint.
- Hazasétálunk. Fél óra sincs az út, a kocsiért majd holnap visszajövünk.
Mielőtt vitatkozhatnék az álláspontjával, Faye a könyökét az asztalra támasztva, kíváncsian néz rám.
- Szeretem a romantikus, szerelmes sztorikat. Mesélj még róla, kérlek.
- Harry imádja a természetet – mondom ki azt, ami a legelőször eszembe jut. Persze, arról nem akarok mesélni, hogy micsoda ő tulajdonképpen, de ezt leszámítva szeretnék az egész világ előtt dicsekedni vele, hogy az enyém.
- Milyen gyakran találkoztok? - kérdezi a lány, miután a pincér leteszi az asztalra a rendelésünk.
- Minden nap. De néha még ez sem elég – mosolygok a korsómba, és már most érzem, hogy kezd az alkohol hatni, pedig általában elég jól szoktam bírni.
- Örülök nektek.
- És én is örülök, hogy boldognak látlak. Kérlek, bocsásd meg a délutánit – néz mélyen a szemembe Liam, amikor felé fordulok. Bólintok, mert igazából nem is voltam rá mérges, csak rosszul esett a reakciója.
Tovább beszélgetünk Faye családjáról, Liam középiskolai éveiről és arról, hogy hogyan lettem tetováló. A hangulatunk egyre felszabadultabb, és valamikor a sört egy sokkal kisebb pohárban érkező, de annál alattomosabb Jager váltja fel. Az a helyzet, hogy a második sör, és a második felesem után már el is felejtem, hogy nem akartam ennyit inni. Azt meg már régen, hogy a sört és a felest nem jó ötlet keverni. Amikor egy órával később kimegyek a mosdóba pisilni, Liam is követ, szinte betörve a kis helyiségbe, és kézmosás közben kénytelen vagyok azt hallgatni, hogy telehányja a WC csészét az egyik ajtó mögött. Egy kicsit velem is forog a világ, de azon kívül, hogy jó a kedvem, sokat beszélek, szerencsére nincs bajom.
- Hé, haver, jól vagy? - kérdezem a csukott ajtótól, mert megszólal a lelkiismeretem, és nem tudom csak úgy itt hagyni.
- Basszus… jól leszek… - nyögi Liam két köhögés között. - Menj vissza nyugodtan. Szerintem nem fognak megerőszakolni. Magamra zártam az ajtót és amúgy is hányásszagom van.
Hangosan felnevetek a poénján, mert most minden sokkal viccesebb, mint általában, aztán kimegyek és visszatámolygok az asztalunkhoz. Amikor kiveszem a telefonom, és látom, hogy már majdnem 11 óra, eszembe jut Harry, és azon gondolkodom, hogyan tudnék hazaslisszolni, miközben ki is józanodom.
- Liam jól van? - hajol hozzám közelebb Faye aggódó tekintettel.
- Azt nem mondanám. De azt állította, jobban lesz – felelem, és közben folyamatosan az idő múlását nézem a telefonom jobb felső sarkában. - Haza kéne mennem.
- Csak nem Harry miatt? - vonogatja a tökéletesre formált szemöldökét játékosan, amin el kell mosolyodnom. Egy pillanatra Zayn ugrik be róla, de gyorsan megrázom a fejem. Túl sokat ittam, és nagyon hiányzik az az idióta.
- Jól tippeltél. Tudod, friss házasok, meg minden… - felelem szókimondón, és szerencsére Liam visszaül hozzánk, mielőtt még tovább folytathatnám az egyre kínosabb szövegelésem.

Nem állíthatom, hogy a hazaút könnyen megy. Liam megint rosszul lesz, és mi két oldalról támasztjuk, nehogy beleessen a hányásába. Nem tudom, mennyit ivott, mert én is a saját piámmal voltam elfoglalva, de nálam biztosan többet. Liam teljesen kiesik a beszélgetésből, és inkább az életéért küzd, ahogy támogatjuk az út szélén, én pedig Harryről mesélek Faye-nek. Nagyon szimpatikus, hogy nem előítéletes, és ezért könnyen el tudok lazulni a társaságában.
Elválnak útjaink, és éjfél előtt tíz perccel esek be a bejárati ajtón. Az egy órás séta, ami normál esetben nem sokkal lett volna több harminc percnél, egészen kijózanított, és azonnal a konyhacsap felé megyek, hogy engedhessek egy pohár vizet. Akkor talán nem fog nagyon gyötörni a másnaposság. Aztán leülök a nappali kanapéjára, egy újabb pohár vízzel a kezemben, és azon gondolkodom, hogy sikerült ennyire leinni magunkat. Már évek óta nem voltam részeg, és ma sem állt szándékomban, de végül is úgy ítélem meg a dolgot, hogy nem baj. A társaság jó volt, jól éreztem magam velük, jókat beszélgettünk hármasban egészen addig, míg Liam rosszul nem lett. Harry valószínűleg észre fogja venni, hogy kicsit furcsa vagyok. Felnézek a kandalló feletti órára, és látom, hogy már elmúlt éjfél, de ő még sehol. Elkezdek aggódni, hogy talán hamarabb jött, és nem talált itthon. Aztán az is eszembe jut, hogy fogat kellene mosnom, mert bűzlök az alkoholtól. Végül nyitott fürdőszoba ajtónál le is zuhanyozom, aztán bevackolom magam az ágyba.

Hirtelen azon kapom magam, hogy a nap a szemembe tűz, mert elfelejtettem behúzni a sötétítőket. A fejem lüktet, de voltam már rosszabbul is, ez nem is aggaszt annyira. Az viszont igen, hogy egyedül ébredek, és Harrynek semmi nyoma. Gyorsan felülök az ágyban, és próbálom kipislogni a szememből az álmosságot, hogy legalább ki tudjam venni a telefonom kijelzőjén, hogy hány óra. Már elmúlt délelőtt kilenc, és ahogy leslattyogok a lépcsőn valami reggelit összedobni a fájdalomcsillapító mellé, rájövök, hogy nem tehetek mást a reménykedésen kívül. Talán Harry elaludt, miközben arra várt, hogy kiszökhessen. Talán valami miatt a faluban kellett maradnia. Arról nem vagyok hajlandó tudomást venni, hogy út közben akár meg is támadhatták.

Az egész délelőttöm feszült várakozással telik. A torkom összeszorul, ha arra gondolok, hogy Harrynek valami baja eshetett, és megöl a gondolat, hogy nem tudom azonnal kideríteni. Várnom kell, és abban reménykedni, hogy délután itt lesz épen és egészségesen, velem. Délben már olyan ideges vagyok, hogy egy falat sem megy le a torkomon. Miért nem tudom csak egyszerűen felhívni telefonon? Annyi mindent megkönnyíteni ez. A kertben sétálgatok fel-alá. Nézem a növényeket, amiket ő növesztett ki, végigsimítok a levelükön, és beszélek hozzájuk. Lehet, hogy elment az eszem, de jól esik, hogy elmondhatom nekik, mennyire aggódon. Közben persze meg is dicsérem őket, hogy mennyire szépek, és csak utána kezdek panaszkodni, hogy milyen hülye vagyok, amiért este nem maradtam itthon, hogy várjak rá. Könnyen lehet, hogy hamarabb jött, és amikor nem talált, visszament. Igen, ez is egy lehetséges forgatókönyv.

Délután elindulok oda, ahol találkozni szoktunk, mert nem tudok tovább várni a házban. Leülök egy kidőlt fa törzsére, és megnézem Zayn képeit, amit a héten készült munkáiról küldött, de közben folyamatosan pillantgatok a fák közé, hátha meglátom őt. Kérlek, Uram, csak ne legyen semmi baja!
- Louis! - hallom meg a kapkodó légvételeit, és azonnal felugrok, hogy odaszaladjak hozzá, és a karjaimba zárjam. Egy darabig nem engedem el, és amikor enyhítek az ölelésen, akkor puszilgatni kezdem az arcát. Az orrom hegyét a kis mélyedésbe dugom az arcán, amikor mosolyog a viselkedésemen, aztán a derekát átkarolva hajolok hátrébb, hogy megbizonyosodjak róla, semmi baja.
- Aggódtam miattad – vallom be, és csak most érzem az óriási megkönnyebbülést, ahogy egy kő lehull a szívemről. - Azt mondtad, éjjel találkozunk.
- Tudom – süti le a szemét. - Ne haragudj, hogy nem jöttem.
- Történt valami? - kérdem tőle gondterhelten.
- A faluban kellett maradnom – feleli szűkszavúan, de nem vonom kérdőre. Csak örülök neki, hogy semmi baja, és kiélvezem, hogy a karjaimban tarthatom. Ahogy nézem a szégyenlősen meg-megrebbenő szempilláit, eszembe jut az utolsó éjszaka, amit együtt töltöttünk, és teljesen nekem adta magát. Melegség költözik a testembe, kellemesen, mintha apró lángok nyaldosnának a bőröm alatt. Az egész olyan csodálatos volt. Azt hittem, már mindent tudok a szexről, a szerelemről, aztán jött Harry, és bebizonyította, hogy nem így van. Megmutatta nekem az igazi mennyországot, és ezért nem tudok elég hálás lenni neki.
- Van valami tervünk mára, vaaagy…? - kérdezem elnyújtva, miközben a fenekébe markolok, és az ágyékomat az övéhez nyomom. A Harry torkából feltörő nyöszörgés elég, hogy az erekcióm máris érezhető legyen, és gondolatban újra az ágyamban legyek vele, benne.
- Igazából meg akarok mutatni neked valamit – feleli erőtlenül, és ahogy tartom őt, tudom, hogy máris sikerült levennem a lábáról.
- Hm… azt hittem, már mindened láttam – dünnyögöm a nyakába, mielőtt a fogammal karcolom végig a bőrét. Harry kifulladva felkacag, és eltol magától. Nem akarok túl nyomulósnak tűnni, pedig legszívesebben most azonnal visszavinném a házba, egyenesen a hálószobámba.
- Ezt még nem láttad – bizonygatja, és egy pillanatra közel hajol, hogy megcsókoljon gyorsan. - Megígérem, hogy utána te mondod meg, mit csinálunk.
- Ez az ajánlat nagyon csábító – bólintok rá, és megfogom a kezét, ezzel jelezve, hogy készen állok, akárhová is akar vinni. Elindulunk egy fával sűrűn benőtt rész felé, valahová, az erdő közepe felé, ahonnan Harry minden nap érkezni szokott. Ő könnyedén lépked az aljnövényzet között, én viszont sokszor csak botladozom utána, mert amikor egy pillanatra nem figyelem a terepet magam előtt, máris beakad a lábam valamibe. Nehéz arra koncentrálnom, hogy ne törjem ki a bokámat, amikor ő velem van, és alig tudom levenni róla a szemem. A lenge szürke vászonnadrág, amit visel, a térdéig ér, és a nyúlánk, izmos vádlija folyton elvonja a figyelmem. Pontosan emlékszem, milyen érzés volt, amikor a lábaival a csípőmet szorította, és még mélyebbre húzott magában. Emlékszem a kis szőrszálakra, ahogy a tenyerem csiklandozták, ahogy végigsimítottam rajtuk, és…
- Már régen meg akartam neked mutatni ezt – ránt ki az emlékeim közül Harry. Annyira lefoglaltak, hogy észre sem vettem, hová megyünk, és amikor körülnézek, meglepődök. A tündérek temetőjében vagyunk. Ott, ahol először találkoztunk felnőttként. A növények még mindig ugyanolyan hihetetlenül buják, mint mikor először jártam itt. Színes, illatos virágok mindenütt, mint egy kis elrejtett mennyország az erdő mélyen. Megáll az egyik nagy, terebélyes fa előtt, és a tenyerét a durva törzsére fekteti, aztán becsukja a szemeit. Tudom, hogy varázsol, és hamarosan látom, hogy a fa megrázkódik, és egy új ágat növeszt a szemeim előtt. Harry nagyon sokat varázsolt, miközben együtt voltunk, de ritka az, hogy közvetlenül láthattam a változást a növényen.
- Ez… - kezdem a szavakat keresve, miközben még mindig felfelé nézek.
- Ez az én életfám – mondja Harry, és azonnal rákapom a pillantásom. - Szimbiózisban élünk. Itt könnyebben fel tudok töltődni, mintha csak aludnék. És ő is jól jár, mert az energiám átszivárog belé, miközben megsokszorozódik – magyarázza, miközben lassan elengedi a törzset. - Ez a legnagyobb titok, amit a tündérek rejtegetnek – mosolyodik el.
- Nálam biztonságban van a titkod – biztosítom komolyan, mert érzem, hogy mekkora titok ez.
- Ha meghalunk, a fa elpusztul – mondja halkan Harry, és egy kis kupac felé fordul. - Ez itt apa sírja. Oda temettük el, ahol a fája állt.
Némán a sír felé fordulok, és nézem a rajta burjánzó növényeket.
- A virágok a te műved?
- Nem, ez itt mind apáé – feleli Harry szeretetteljes mosollyal. - Illetlen dolog lenne belepiszkálni.
Kezdtem kapiskálni, hogy nekik ez olyan lehet, mint az embereknek a művészet azzal a különbséggel, hogy ők nem egy sima vászonra, hanem a természet vásznára festenek. Újra visszafordulok Harry életfája felé, és egy gondolat szöget üt a fejemben.
- Mi van akkor, ha valaki elpusztítja? - kérdezem alig hallhatóan, mert nem vagyok benne biztos, hogy tényleg tudni akarom a választ.
- Nem tudom. Még sosem fordult elő ilyesmi. Legalábbis én nem tudok róla – feleli Harry egy kicsit elbizonytalanodva. Nem lettem sokkal nyugodtabb a válaszától, de gyorsan lerázom magamról a kellemetlen érzést, és inkább átkarolom őt.
- Köszönöm, hogy beavattál ebbe is – mondom neki hálásan, és megpuszilom a vállát. - Olyan gyönyörű a világotok, Harry. Olyan gyönyörű vagy – dünnyögöm a fülébe elfúló hangon. Harry karja libabőrös lesz, és a keze újra az enyémbe simul, hogy magával húzzon. Szinte rohanva tesszük meg az utat addig a patakig, ahol az őzcsaládot mutatta meg. Van, hogy majdnem orra esem, de szerencsére fogja a kezem, így egyben, de lihegve érkezünk meg a patakpartra.
- Ne haragudj – mentegetőzik, amikor látja, hogy alig kapok levegőt, de csak csóválom a fejem, és igyekszem magam összeszedni. - Nem tudtam tovább várni – vallja be, aztán közelebb lép hozzám, és mire feleszmélek, az ajka már az enyémet ízlelgeti, és mintha ettől csak még bátrabbá válna, a következő pillanatban már szenvedélyes harapdálások váltják fel a puhaságot. Annyira szexi, amikor ő kezdeményez, hogy arra nincsenek szavak. Legalábbis én nem találok, bár az agyam eléggé elfoglalt a sok inger feldolgozásával, ami ér. Az ujjai már a nadrágomban, a fogai a kulcscsontomon, és ott vannak még az édes hangok, amik elegek lennének arra, hogy elrepítsenek a mennyországba. A kezem egy lehetetlenül kényelmetlen pózban csúszik a nadrágja alá hátul, és ahogy széthúzom, az ő hevességével ellentétben végtelenül lassan simítok végig a vágatán. Harry megdermed, és a feje hátracsuklik, a szája pedig néma nyögésre nyílik, ahogy a mutatóujjammal körözök a bejáratánál. Ahogy nézem a reakcióját az érintésre, rájövök, hogy ezt én sem fogom kibírni állva. Egy kicsit ellépek tőle, hogy kereshessek egy aránylag kényelmes helyet. Harry óriásra tágult pupillákkal néz, lebiggyesztett ajakkal, de aztán rájön, mit akarok. Lefekszem az egyik fa alá, ahol kinőtt a fű, és őt magamra húzom. Ezúttal alaposan benyálazom az ujjam, mielőtt onnan folytatom, ahol abbahagytam. Harry kíváncsian figyeli, mit csinálok, és mielőtt tovább léphetnék, türelmetlenül letolja a nadrágját, és az enyémet is kibontja, hogy könnyebben egymáshoz férhessünk. Imádom, hogy ilyen gyorsan tanul. Hevesen megcsókolom, amiért ennyire előrelátó, aztán az ujjam visszatalál a helyére, és fogalmam sincs, melyikünk nyög fel hangosabban, amikor egy picit beléhatolok. Olyan szűk, forró és tökéletes az ujjam körül, hogy azt kívánom, bár lenne nálam használhatóbb síkosító, mint a nyálam, de úgy sejtem, hogy talán várnunk kéne még egy napot, mielőtt megismételjük a házban történteket. Most beérem ezzel, és Harry sem panaszkodik, miközben egy diadalittas mosollyal összefogja az erekciónkat, amint sikerül kiszabadítania a bokszer fogságából. Nem tudom, hogy jutnak eszébe ilyen csodálatos ötletek, de most nem is fontos, hogy kiderítsem. A nyögéseink egymás szájában vesznek el, és biztos vagyok benne, hogy a csuklóm fájni fog a kényelmetlen helyzettől, de ettől függetlenül az ujjam egy pillanatra sem nyugszik.
- Te vagy a gyönyörű, Lou. Az arcod mindig megbabonáz, amikor elélvezel – suttogja az ajkamra Harry, és mintha csak parancsba adta volna, fél perc múlva remegek és nyöszörgök alatta a pólómra spriccelve, és látom, ahogy elnyílt ajkakkal néz. Amikor kicsit magamhoz térek, már csak azt érzékelem, hogy az izmai összeszorulnak az ujjam körül, miközben követ engem, és átéli a gyönyört.