Délelőtt a telefonom rezgése ébreszt, és ahogy a fél szemem résnyire nyitom, hogy megnézzem, ki az, Harry neve rajzolódik ki a szemem előtt. Hát persze, hogy ő. Úgy alszom el, hogy ő jár a fejemben, és az ő hívására ébredek. Ez már kezd egyre kétségbeejtőbb lenni.

- Halló… - motyogom a készülékbe, és a háttérből már hallom kiszűrődni, ahogy az anyja a fiamhoz motyog.

- Ne haragudj, Louis - kezdi egyből, a hangja pedig tényleg bocsánatkérő. - Anyu ma hazamegy. Szeretném kivinni a reptérre, de előbb még beugrunk vásárolni néhány dolgot. Itthonra sem ártana, szóval elintézem szívesen. Noelt viszont nem vinném magammal. Kimerítő lenne neki egy ilyen út. Folyamatosan ki-be rángatva az autóból…

- Harry - állítom meg a mondandója eldarálásában, miközben a szemeimet dörzsölöm. - A lényeget, kérlek. Már háromszor elvesztettem a fonalat.

- Van valami programod, vagy itthon hagyhatom veled a kicsit? Csak egy kis időre, utána átveszem - tér végre a tárgyra, és nem is értem, ezt miért kellett huszonhétszer körbejárni, mielőtt kimondta.

- Persze - felelem álmos hangon, és feltápászkodom az ágyban. Ahogy tudatosul bennem, hogy nincs rajtam semmi, leperegnek előttem a tegnap este eseményei, és egy kellemes sóhajjal indulok el a fürdőbe. - Adjatok nekem tíz percet, és lent vagyok.

A konyhában van mindenki, mire leérek, és Anne egy kedves, de szerencsére egyáltalán nem mindentudó mosollyal néz rám. Harry a mosogatógépbe pakolássza a tányérokat és poharakat, amikből reggeliztek, és ahogy lehajol abban a szűk farmerban… Most muszáj visszafogni magam, pedig rohadtul nem esik jól. Főleg a tegnap este után. Valamiért egyszerre tüzelt fel és lepett meg az, hogy a kezébe vette a dolgokat, és ő kezdeményezett.

- Megetettük a kicsit, és Harry neked is csinált tojást meg bacont - mutat Anne a tűzhely felé, ahol még a serpenyőben vár a reggelim. Ahogy a nő hozzám kezd beszélni, Harry egyből megfordul, és aranyos mosollyal bólint köszönés gyanánt, amit ugyanilyen tartózkodó módon viszonzok.

- Biztos nem probléma, ha ma egyedül hagylak? - kérdezi a göndör, és a kezét törölgeti a konyharuhában. Most erre mondjam neki, hogy de, rohadtul nem díjazom? Menj a szobádba, vetkőzz le, és várj rám az ágyon türelmesen! Szeretném ezt mondani. Tényleg nagyon, de ezt talán nem az anyja előtt kellene, ha már eddig olyan ügyesen lepleztem, hogy a fiát kefélem.

- Rendben van, Harry - felelem ahelyett, hogy hangosan is kimondanám a gondolataimat. - A zuhany alatt rájöttem, hogy ma amúgy is szabad vagy. Elfelejtettem elkérni a bébi monitort tegnap este, bár nagyon későn értem haza. Menj csak, mozdulj ki. Estig ne is lássalak. Azóta nem voltál edzeni, hogy itt vagy.

- Ha mégis időközben…

- Anne, a fiad néha kibírhatatlan - sóhajtok fel, mire Harry elpirul, az anyja viszont hangosan felnevet.

- Nekem nem kell bemutatni - ingatja a fejét Anne, a hercegnő pedig csak megforgatja a szemeit, és elindul az előszoba felé.

- Anya, indulhatunk? - kiált vissza a válla felett, és ettől muszáj vigyorognom.

- Persze! - felel az anyja, majd váratlanul egy ölelésbe von, amikor a tűzhelyhez akarok lépni. - Köszönöm, hogy itt lehettem, és azt is, hogy a fiam jó helyen van. Fontos vagy neki, ezt muszáj tudnod.

- Bármikor szívesen látunk - hazudom zsigerből, pedig kapásból fel tudok sorolni kismillió olyan szituációt, amikor nem látnék itt szívesen egy harmadik személyt rajtunk kívül.

Még mindig duzzogok egy kicsit, persze nem halálosan komolyan, amikor anyu beül mellém a kocsiba.

- Ez a férfi nagyon kedves - kezdi, és már most hallom a hangjában, ez a mondat úgy folytatódik, hogy de… - De valamiért nem örülök neki, hogy így belebolondultál, Harry.

- Nagyfiú vagyok, anya - forgatom meg a szemeim, ahogy kikanyarodok a főútra. - Tudom kezelni őt. Nem egy egyszerű személyiség, de…

- Beszélgettem vele tegnap este - folytatja, és megöbbenve fordítom felé a fejem egy pillanatra. Ezt egy szóval sem mondta. Egyikük sem. - Kimentem inni, amikor megérkezett. Az ő elmondása szerint semmi sincs köztetek.

- És nem is állítottam, hogy van - rántom meg a vállam, de belül igenis rosszul esik azt hallani, hogy Louis nyíltan kijelentette ezt. Már értem, miért volt annyira fontos neki, hogy néma csendben maradjak. Nem akarta azt a látszatot kelteni anya előtt, hogy van bármi is, ha egyszer előzőleg már egyértelműen azt mondta, hogy nincs.

- De szeretnéd, hogy legyen - mutat rá a lényegre. Igen. Mocskosul szeretném. Visszavonhatatlanul beleestem ebbe a férfiba, akinek a szívét egy olyan vastag jégpáncél fedi, amilyennel még életemben nem találkoztam. Fogalmam sincs, hogy képes leszek-e felolvasztani azt, hogy elég leszek-e hozzá, de meg kell próbálnom. - Félek, hogy össze fog törni téged, Harry.

- Nem ő lenne az első - morgom az orrom alatt, dühösen véve néhány sávváltást, mert még nem tettem magamévá a londoni forgalmat. - Kezdem megszokni.

- Ez nem egy olyan dolog, amit meg kellene szoknod - ingatja a fejét, és érzem, hogy ő is egyre dühösebb lesz. - Kezdesz nagyon belekényelmesedni ebbe a “nekem nem jár ennél jobb” hozzáállásba. Igenis jár, és az nagy probléma, ha azt hiszed, hogy nem.

- Hagyd már abba! - csattanok fel, és egy kicsit erősebben fékezek le a piros lámpánál. - Louis egy teljesen más kategória, mint eddig bárki. Amiket vele éltem át…

- Mik is voltak azok pontosan? - néz rám kérdőn. A picsába… Sikerült megint kontroll nélkül jártatnom a számat. Minden kibaszott alkalommal ez van. Képtelen vagyok befogni. Annyiszor majdnem elmondtam már Louis-nak, hogy mit érzek, de borzasztóan ügyelnem kell arra, hogy ez ne történjen meg, ez pedig felemészti minden energiám mások felé. Ha megtudná, hogy szeretem… Akkor biztos, hogy soha többet nem jönne a közelembe. Vagy egyszerűen elküldene, és felbontaná a szerződésem. Abba belebolondulnék. Túl szorosan kötődöm hozzá mostanra. - Louis eléggé egyértelműen kijelentette, hogy csak az alkalmazottja vagy.

- Néhányszor már lefeküdtünk - vallom be anyunak. Nem szégyellem előtte a magánéletem. Ő mindig mindent tud rólam, de talán azt a részletet, hogy milyen módokon csináltuk, most mégis kihagyom. Nekem ez az első, hogy valaki ilyen jellegű dolgokba von be engem az erotikus óráinkban, és bár nagyon úgy érzem, hogy szeretnék valakivel beszélni erről, nem gondolom, hogy anyu lesz az. Az már igazán magánügy, és nem is hiszem, hogy jó véleménnyel lenne róla. Vagy Louis-ról… Azt pedig nem akarom. Titkon azért bízom benne, valahogy képes leszek megnyerni őt, és azt akarom, hogy anyu ne egy szadista seggfejet lásson benne. Amiket Louis tesz velem… Néha ijesztő, és van, hogy okoz egy kis fájdalmat, de a kéj, és az élvezet mindent elsöpör végül, mert figyel rám, olyankor fontos vagyok neki, és engem helyez maga elé. Még soha nem volt olyan, hogy előbb ő élvezett volna el. Ez teszi felülmúlhatatlanná a Louis-val töltött minden egyes alkalmat, és így érte el szépen lassan, hogy a rabja legyek, és már én magam könyörögjek, hogy tegyen velem valamit. Bármit.

- Miért tagadta le előttem? - csóválja a fejét, és a hangja tele van értetlenséggel, vagy csalódással. Az is lehet, hogy mindezek mellé még dühös is.

- Mert biztosan nem akarta, hogy tőle tudd - rántok vállat, de valójában nem hiszem, hogy ez az oka. Valószínűleg egyáltalán nem akarta, hogy anya tudjon kettőnk… Viszonyáról? Ez a helyes szó? Fogalmam sincs. És nem is akarok gondolkodni ezen, mert akkor mindig csak elkeseredem.

- Viszont láthatóan büszke volt rá, hogy ő zavarta el Luke-ot - vigyorodik el mellettem, és ettől nekem is muszáj. Az valóban egy jó pillanat volt. Nem is sejti mennyire szexi pillanatban történt, és nagyban hozzájárult ahhoz, ahogy most érzek. - Ez biztosan jelent valamit. Talán a féltékenység egy jó jel.

- Remélem - felelem halkan, ahogy beállok az egyik áruház parkolójába. Nem hiszem, hogy féltékeny volt. Ha csak nem arra, hogy más is piszkálja a játékát, ahogy arra utalt is már. Az nem egészen ugyanaz, mint amit szeretném, hogy érezzen, de pillanatnyilag beérem vele.

Épp a húsok közt sétálgatunk, amikor azon morfondírozok, hogy marhát vagy csirkét vegyek. Louis szereti a marhát, de talán nem bánná, ha titokban átszoktatnám a csirkére. Talán észre sem venné. Bármikor is készítek neki ételt, válogatás nélkül megeszi. Egy próbát megér. Rakok minimum négy tálca csirkehúst a kocsiba, mert nem akarok kétnaponta bevásárolni, aztán csatlakozom anyuhoz a zöldségeknél. Miután ott is kiválogattam mindent, amire szükségem van, a baba sorba megyünk pelusért és tápszerért, aztán mehetünk is. Nem vettünk rengeteg mindent, mégis három órája már, hogy eljöttem otthonról. Louis nagyon jó apa, egyáltalán nem aggódom azért, hogy vajon megbirkózik-e a néhány órás magánnyal Noel társaságában, de azért rossz érzés távol lenni tőlük. Teljesen ráálltam a Tomlinson nevű anyagra, és a szerelvényből nincs kiszállás.

Végül még egy gyors ebédre is meghívtam anyut, mielőtt hazaindult volna, és már fél kettő is elmúlik, mire beállok a ház kocsifelhajtójára. Jobban mondva csak állnék, mert már tömve van. Három autó áll bent, a garázs ajtó nyitva, így látom, hogy Louis két autója mellett egy harmadik idegen darab ott is van, és a kerítés mellett is áll jó néhány. Elgondolkodva parkolok le végül az út túloldalán, beletörődve, hogy majd beparkolok az udvarba, ha elmentek Louis vendégei. Nem mondta, hogy társaságot vár, ráadásul ekkorát. A bejárathoz közeledve már hangos zenét is hallok, pedig még csak kora délután van. Egyből a konyhát veszem célba a szatyrokkal a kezemben, és próbálom elkerülni a kérdő pillantásokat, amikkel az ismeretlen vendégeink illetnek. Egyetlen ismerős arcot látok meg, ahogy a konyhapultnak támaszkodik, és egy vörös hajú, alacsony, kifejezetten kobold külsejű sráccal beszélget, míg egy másik alacsony és barna hajú az asztalnál ül egy üveg sörrel a kezében, és a társalgásukon vihog.

- Harry! - üdvözöl Zack, amikor meglát, én pedig csak visszafogottan bólintok neki. - Louis azt mondta kimenőd van mára, és estig biztosan nem látunk.

- Igazából azt mondta, ha van egy kis eszed, estig haza sem jössz - röhög rám mutatva a vörös hajú, és kortyol egyet a piros löttyből, ami a poharában van.

- Nagyszerű - motyogom az orrom alatt, elég halkan ahhoz, hogy biztosan senki ne hallja meg. Épp a mélyhűtőbe pakolom a húsokat, amikor megérzek egy tenyeret simulni a vállamra.

- Minden oké? - kérdezi Zack, mire csak megrázom a fejem.

- Persze - felelem egyszerűen. És bepakolom a maradék cuccot is. - Hol van Noel?

- Louis nagyszüleivel. Elkérték mára, Lou meg rögtönzött egy kis lazítást, ha már gyerekmentessé vált az övezet.

- Értem - bólintok, és a szememmel Louis-t kezdem kutatni a nappaliban, de sehol sem látom. - Ő hol van?

- Gyere, ülj le, igyál velünk egyet - terelget az asztal felé egy kis gondolkodás után. - Ő itt Oliver, gyerekkorunk óta ismerjük egymást mi hárman.

Kezet fogok a vörös hajúval, de valamiért egyáltalán nem szimpatikus nekem, így inkább a barna mellé ülök le az asztalhoz.

- Ő pedig, Niall - mutat a srácra, aki csak mosolyogva bólint felém. - De gondolom tudod.

Akkor esik le, hogy ki ő, de próbálok ugyanolyan nyugodt maradni, mint azelőtt, hogy észrevettem volna, egy világsztár mellé huppantam le ilyen nemes egyszerűséggel. Ő is énekes, mint Louis, bár nem hallgatom rendszeresen, de ismerem néhány számát. Nem mintha Louis-t hallgattam volna, mielőtt ideköltöztem. Csúnyán beégtem volna, ha csak egy számot is meg kellett volna neveznem azok közül, amiket írt.

- Te pedig a bébiszitter, ha jól vettem ki a beszélgetésből - koccintja Niall az időközben Zack jóvoltából kézhez kapott poharamhoz a sajátját, és mindannyian iszunk egy kortyot. - Milyen érzés, hogy Louis a főnököd? Elbaszott lehet.

- Biztos az - helyesel nevetve Oliver, akit még mindig nem kedvelek. Csak hümmögök egy kicsit, és újra iszom.

Már a sokadik pohárnál tartunk, és mindenki nagyon jól szórakozik, hangos nevetések közben, beleértve engem is, amikor megérzem az asztal alatt, ahogy Niall keze a combomra simul. A testem már túl ellazult mostanra, hogy erre kellemetlenül reagáljon, de nyelnem kell egy nagyot, és a szemem sarkából az énekes felé nézek. Csak egy pillanatra tekint rám, felhúzva az egyik szemöldökét, aztán visszatereli a figyelmét a társasághoz. Az ajkai egy félmosolyra húzódnak, ami a borostájával egészen vonzó. Soha nem néztem még ezt a férfit ilyen szemmel, és most sem szándékozom, de az tény, hogy helyes. Az, hogy az asztal alatt kezd tapizni, egyre beljebb vándorolva, mégsem oké. Amikor gyengéden eltolom magamról, azonnal tudomásul veszi, és egy bólintással visszatér mindkét tenyere az asztal fölé. Hálás vagyok, hogy még ittasan is ilyen megértő, és csak mosolygok magam elé. Vannak még úriemberek. Csak azt sajnálom, hogy Louis nem egy közülük. Vagyis… Sajnálom ezt egyáltalán? Hiszen imádom a dominanciáját és a vadságát. Azt, hogy nem kérdez, csak azt teszi velem, amire vágyik. Imádom ezt, és mégis. Jó lenne néha érezni a törődését. Vagy akár a szeretetét. Szerelmét… Tudom, hogy túl korán túl messzire megyek. Talán az alkohol a hibás.

Nem sokkal, talán csak másfél pohárral később végre meghallom azt a magas, karcos hangot, és azonnal az irányába kapom a fejem. De a szívem a torkomban dobog, egyidőben azzal, amikor egy nemkívánatos gombóc kezd növekedni ugyanott. Egy nála fél fejjel magasabb, barna hajú, Linette-hez hasonló, modell alkatú csajt ölelget. Mindkettőjüknek kócos a haja és gyűrött a ruhája, és még akkor is tudnám, mit műveltek, ha nem épp az emeletről levezető utolsó lépcsőfokról leszökkenve látom meg őket. A lány csuklói pirosak, és a combjain is apró csíkok vannak. Hányingerem van. Nagyon komolyan rosszul vagyok attól, amit csinált vele. Az a random csaj a hotelban, egy dolog… Linette pedig egy hisztis leckéztetés volt tőle még Luke miatt, és talán le se feküdt vele aznap este, csak nekem mutatta a szerelmest, ezt is tudom. De most… Összefacsarodik a szívem, ahogy elképzelem, hogy abban az ágyban, amibe engem is visz, azokkal a játékokkal dugta meg ezt a ribancot, amikkel engem is. Mielőtt véletlenül is találkozna a tekintetünk, visszafordulok az asztal felé.

- Minden oké? - hajol egy kicsit közelebb Niall, és kedvesen a hátamra teszi a kezét. - Nagyon sápadt vagy. Kell egy kis víz, vagy valami?

- Víz - bólogatok, és elkezdek ügyetlenül kikászálódni a székek közül. - És levegő.

- Oké, ki tudsz menni egyedül? - kérdi, de ő is felkel. - Viszek utánad vizet.

Csak bólintok, és elindulok a kertbe vezető üvegajtó felé. Szándékosan nem nézek be a nappaliba, bár sejtem, hogy Louis meglátott. Az ajtó a nappaliból nyílik ugyanis, esélytelen, hogy nem vett észre. Nekidőlök a ház oldalának, és mélyeket lélegezve nézem a medence lágyan fodrozódó tükrét.

- Tessék. Igyál - szakít ki a gondolatokkal tarkított bambulásomból Niall, ahogy elém tart egy műanyag poharat, tele egyszerű hideg vízzel.

- Köszönöm - felelem halkan, és erőtlenül rámosolygok. Kedves velem. Az első perctől. Miért nem tud Louis ilyen lenni? Ahelyett, hogy folyton kiborítana. Nem kell sok idő, újra hallom nyílni az üvegajtót, és a gondolataimban emlegetett, kékszemű démonom jelenik meg mellettünk, gyanakvó tekintettel méregetve engem, majd Niallt.

- Mi van veled? - veti felém, és a kezemben lévő pohárra int. - Rosszul vagy?

- Igen, eléggé elsápadt bent - felel helyettem Niall, nem sejtve, hogy ez Louis-nál egy vészjósló hangnem. Általában. Szóval nem árthat nagyon óvatosan megválogatni a szavait. - Most már jobb színben van.

- Persze, mert doktor Horan szakszerű kezelésbe vette - gúnyolódik, mire csak elhúzom a szám, de Niall is összeszűkíti a szemeit.

- Ne legyél fasz, tényleg szarul nézett ki.

- Nos, ahogy mondtad is, már jobban van - folytatja flegmán az érzelmekben szegény férfi, akit olyan reménytelenül szeretek. - Visszamehetsz a buliba. Innen átveszem.

- Nem - vágom rá egyből, és mindketten meglepetten néznek rám. - Jól vagyok, én is visszamegyek Niall-lel.

- A francokat! - lép felém dühösen Louis, de nem érdekel. Azok után, amit odabent láttam, most nem akarok a közelében lenni. Bárcsak én is lehetnék olyan magabiztos, hogy megleckéztessem. Talán megtehetném… Nem túl szép belerángatnom Niallt, de talán működhetne. Tudom, hogy mennyire gyerekes vagyok, de ez a férfi a gyengém. Elgyengít minden egyes rohadt alkalommal, amikor a közelében vagyok, és úgy kezdek viselkedni, ahogy normális esetben soha nem szoktam. - Itt maradsz velem, amíg teljesen jól nem leszel.

- Nyugodj már le, Tomlinson - néz rá már az ajtóból a barna hajú férfi, és látom Louis-n, hogy robbanásközeli állapotban van. Ahogy Niall mellé állok, jelezve, hogy talán már nem bánom a közelségét, az oldalának simulok, mire a szerelmem gyönyörű kék szemei villámokat szórnak. Szavak sincsenek az arckifejezésére, amikor Niall átkarolja a derekam, és érzem, ahogy a hüvelykujjával cirógatni kezd, miközben finoman befelé terelget. - Mi bajod van?

- A kis hercegnőd, mit fog szólni a friss hódításodhoz? - kérdi Louis, egy borzasztóan szarkasztikus hangsúllyal, és szinte fintorogva mutat rám. Istenem, add, hogy az a fintor nem nekem szólt!

- Pont azt, amit a tiéd, Louis - feleli, ő meg a benti pipire utalva, és az állam is leesik milyen magabiztos Lou-val szemben. A csatározásuk kezd elharapódzni, és biztos vagyok benne, hogy ez az utolsó lehetőség, hogy még rendben elhagyjuk a helyszínt Niallel.

- Ne fordíts hátat nekem, Harry! - parancsolja Louis, és egy pillanatra megdermedek. Majdnem engedelmeskedek is, mire Niall észhez térít azzal, hogy szorosabban fogja a derekam.

- A legjobbtól tanultam, hogyan kell elsétálni valaki mással - felelem mély hangon, lehetetlenül magabiztosan, de legbelül remegek. Ez annyira meglepi, hogy képtelen újra megszólalni, csak végignézi, ahogy bemegyek Niallel, és nem jön utánunk.

- Azt hiszem, lepihennék - motyogom közel hajolva hozzá, mire csak bólint, de nem ereszt, egészen a szobámig követ, és még annak az ajtaján is belököd, hogy becsukja, és aztán kulcsra is zárja maga mögött. Kérdőn nézek rá, mire vesz egy mély lélegzetet, és leül az íróasztal mellé.

- Ülj le - mutat az ágyra, de nem várja meg, hogy megtegyem, egyből folytatja. - És meséld el nekem, hogy mi a fene van Louis-val. Elmebeteg módon viselkedett az előbb, és bár tudjuk, hogy nem teljesen százas, eddig azért ezt csak a pozitív, idétlen oldaláról ismertük meg. Most viszont… Totál hülye volt ott kint.

- Miből gondolod, hogy én tudom? - kérdem tőle, ahogy leülök vele szembe. - Te régebb óta ismered, mint én. Gondolom.

- Onnan, hogy ennek az előbbinek, te voltál az oka - mutat rám, és látom, hogy egyáltalán nincs értelme tovább tagadnom bármit is. Nyilvánvalóan tudja, hogy miről beszél. Azt viszont nem tudom, Louis mit szólna hozzá, ha beavatnám Niallt a részletekbe. Félek, hogy azt később megbánnám.

- Szeretem őt - hajtom le a fejem. Ezzel nem avattam be semmibe. Ez az én titkom, nem pedig Louis-é. És nem is közös. - Ő nem tud róla. És kérlek, ne is mondd el neki! Nincs jelentősége.

- Miért ne lenne? Ha valakit szeretsz, az nagy dolog - húzza fel a szemöldökét. Biztos igaz, amit mond, csak nem az én életemben.

- Nem viszonozza - ingatom a fejem, és kezdek egy kicsit dühös lenni, hogy a mai nap úgy tűnik, az én elcseszett érzéseimről szól. - Így nem számít. Csak szexre kellek neki. De ez is rendben van.

- Nincs rendben - rázza meg a fejét, és csak most veszem észre, hogy mi a fenét mondtam. - Hogy a picsába lenne rendben? Igen, rendben van, ha te is így gondolod. Rendben van, ha mindkettőtöknek csak egy kaland a dolog. De kurvára nincs rendben, hogy te szerelmes vagy abba az érzéketlen pöcsbe, ő meg kihasználja. Akarod, hogy beszéljek a fejével?

- Isten ments! Dehogy! - nevetek fel, ahogy elképzelem a szituációt. - El tudom intézni a dolgaim. 

Egy kis ideig még ülünk, és csak nézünk egymásra, aztán az ég tudja, hogy miért, talán az alkohol az oka, de megered a nyelvem. Elkezdek megállás nélkül mesélni. Mindent, ami azóta történt, hogy átléptem ennek a háznak a küszöbét, egészen addig, hogy miért lettem rosszul odalent. Luke… A los angelesi kiruccanásunk, a Linette elleni szövetkezésünk. Minden benne van a mesémben, és Niall csak ül, és hallgat engem. Szerintem órák óta lehetünk bent, amikor felkel, és rám parancsol, hogy pihenjek le, mert már késő van, és egyértelműen túl sokat ittam, ami mostanra ütött be. Szédelgek, és megállás nélkül motyogok, de én se tudom, hogy mit. Annyit tudok, hogy még könyörgök egy kicsit, hogy semmit ne mondjon el Louis-nak ezekből, mert rajtam fogja leverni, és biztosít arról, hogy megtartja a titkom. Megbízom benne.

A székemet úgy állítottam be a konyhában, hogy lássam, ha nyílik Harry szobájának az ajtaja. Szinte azonnal talpra szökkenek, amikor Niall kilép rajta, és nagyon óvatosan csukja vissza. Harry alszik gondolom, ezért az a fene nagy odafigyelés. Nem hagyom szóhoz jutni sem, megragadom a pólóját, és a folyosó végi mosdóba rángatom.

- Mi a fasz történt ott bent? - förmedek rá, és minden erőmmel azon vagyok, hogy visszatartsam a dühöm, és ne üssem meg. Niall jó barát… Jó barát… Nem kell a balhé. Ezzel próbálom nyugtatni magam.

- Nyugodj le - emeli fel mindkét kezét, de annál jobban ismerem őt, hogy azt gondoljam, fél tőlem. - Ahhoz, hogy mi történt, őszintén semmi közöd, és ha akarja, majd elmondja. Az a srác kurvára nem a tulajdonod. Annak pedig örülnék, ha nem rontanál be hozzá, mert most éppen alszik, és ez eléggé ráfér. Sokat ivott a Zack kotyvasztotta szarból. Tudod, milyenek azok…

- Oké - fújom ki a levegőt, és igyekszem gyorsan lehiggadni, máskülönben egészen biztos, hogy beverem Niall arcát. Ha csak egy ujjal is hozzáért...

- Harry egy nagyon rendes srác, Lou - húzza el a száját, és még jelzésértékkel a szobája irányába is fordítja a fejét. - Ne tedd őt még jobban tönkre, mint amennyire már megtetted.

- Mit mondott neked? - morgom felé, de ő csak a fejét ingatja, és az ajtó irányába indul. Hagynom kell elmenni. Muszáj. Nem kerülhetünk címlapra, csak mert nyolc napon túl gyógyuló sérülést okoztam neki.

- Semmit - feleli a szemöldökeit felhúzva. - Csak van szemem. Elég volt néznem őt, hogy tudjam. És eléggé jól ismerlek.

Magamra hagy a fürdőszobában, és így kettesben maradok a gondolataimmal. A gondolataimmal Harryről, és arról, hogy mit mondott Niall. Minden szavával tisztában vagyok, de ettől még hiába próbálok távol maradni Harrytől. Hiába próbálom elérni, hogy ő akarjon távol maradni tőlem, képtelenség. Most pedig, hogy úgy tűnik, megtenné, és valaki mással próbálkozik, ezt is képtelen vagyok elviselni. Mintha mindkettőnk felett ülne egy bábjátékos, és a madzagjainkat mindig egymás irányába mozgatná, hiába akarunk küzdeni ellene.

Néhány órával később a ház kiürül, én nagyjából összetakarítok, de Harry még mindig nem jött ki a szobájából. Nagyiék azt mondták, az ikrek is, és Lottie-ék is annyira élvezik a kicsi társaságát, hogy ha nem bánom, örülnének, ha velük maradhatna éjszakára. Én mondtam, hogy nem olyan tünemény sötétedés után, mint azt hiszik, de csak nevettek. Én pedig mit csinálok most, tétlen magányomban? Persze, hogy Harry nyitott hálószoba ajtajában állok, és nézem őt, ahogy egyenletesen veszi a levegőt. Még mindig alszik. Szándékosan hangosan csukom be az ajtót magam után, amire összerezzen, és mozgolódni kezd. Leülök az asztal melletti székre, és a sötét szobában rágyújtok egy szál cigire, várva, hogy teljesen felébredjen, és rám figyeljen.