Sziasztok! 

Nagyon köszönöm a türelmeteket és a megértéseteket. Rendületlenül itt vagyok ennek is a frissítésével. Remélem veletek minden rendben, vigyázzatok magatokra! És hagyjatok nyomot!

Puszi&Pacsi 

Egy kellemes sóhajjal ébredek, ahogy a friss kávé és a baconös tojás illata az orromba kúszik. Nagyokat nyújtózkodok, és még az ágyban fekve, a félig csukott szemeim előtt végiggörgetem a telefonom értesítéseit. Kaptam néhány üzenetet a srácaimtól még korán reggel, hogy tegnap sikerült választaniuk a számok közül, amiket felsorakoztattam nekik, és ma elkezdik megtanulni. Muszáj lesz bemennem hozzájuk, de szerintem estére itthon lehetek. Meglátjuk, hogy megy nekik a készülődés. Eddig minden rohadt évben Simon valamelyik pártfogoltja nyerte a műsort. Nekem ez az első mentor évem, de már akkor, amikor felkért eldöntöttem, hogy le fogom gyűrni.

Valójában nem tudom, miből ered ez az ellentét köztem és a menedzserem közt. Kezdetben nagyon jól megvoltunk. Komolyan jó tanácsokat adott, és mindenben segített. Hamar felfuttatta a karrierem a bárzenészségemből a popsztárok csillogó világába. Nem kellett neki több néhány hónapnál. Úgy dolgoztunk együtt, mintha nem is valamilyen módon a főnököm lenne, hanem barátokként. Aztán jött valami éles kanyar, és többé nem nevetett úgy a vicceimen. Nem tartotta szórakoztatónak, amikor spontán hülyeségeket csempésztem az interjúkba, vagy olyanokat csináltam a színpadon, ami nem volt előre lebeszélve. Elkezdte megkötni, hogy milyen ruhákat viselhetek, milyen legyen a hajam, és a tetoválásaim ellen is harcolt. Ennek az lett az eredménye, hogy mindennek az ellenkezőjét csinálom. A feszülős, lányok kedvence ruhák helyett maradok a bő, és meglehetősen kényelmes melegítőknél, és pulóvereknél, a hajammal egy pillanatig sem törődök, amikor én csinálom meg, lóg ahogy kedve tartja, és borotválkozni sem szoktam túl gyakran, ami tényleg bosszantja. A tetoválásaim pedig havonta bővülnek, bár ahogy elnézem mostanában, ez a legkisebb gondja. Így a tizenéves csinifiúból, mostanra egész más lettem, és ez szembetűnő. Bár mindenki úgy fogja fel, hogy csak felnőttem, Simon pontosan tudja, hogy ellene lázadok. Volt egy buli, nagyjából tizenkilenc lehettem, amikor egy igazán csinos fiú dörgölte nekem a hátsóját a parketten, én pedig nem ellenkeztem. Cowell ezt a VIP páholyból nézte végig, és még mielőtt nyilvánosan távozhattam volna a sráccal, hogy a szállodába vigyem a kamerák kereszttüzében, a gorilláival elrángatott mellőle. Összehívott egy azonnali megbeszélést, ahol vagy másfél órán át hallgathattam félrészegen, hogy a homokos sztárokat csak a rajongók egy kis százaléka fogadja el, és az én akkori ívelő karrieremet erősen hátravethetné. Így beszúrtak a szerződésembe egy friss bejegyzést arról, hogy nem létesítek kapcsolatot férfiakkal, és még csak megjegyzéseket sem teszek az ilyen jellegű érdeklődésemről nyilvánosan. Mivel éjszaka volt, az ereimben meg túl sok alkohol, azt feleltem, hogy nem vagyok meleg, és szemforgatva aláírtam. Nem éreztem különösebben nagy érvágásnak, már akkoriban is alkalomadtán mentem csak el fiúkkal, amikor elindult a közös munkám Simonnal. Hamar rájöttem, hogy bármelyik lányt elvihetem, így ezt használtam ki, de az a srác tetszett. Nem volt ebben a történetben ennél több. Mostanáig nem is érdekelt, de miután múltkor belém kötött Harryvel, megint kezdem úgy érezni, hogy csak azért is meg akarom mutatni neki, hogy a fiú az enyém, még ha be is tartom a szerződésben foglaltakat. Talán el is viszem magammal valamelyik közös buliba, vagy a következő élőre. Ettől a gondolattól máris egy kis mosoly születik meg az arcomon, és kikászálódok az ágyból, hogy megreggelizzek.

Már a pultnál pakolom tányérra a Harry reggelijéből maradt tojást, amit gondosan kint hagyott nekem, hogy megmelegíthessem magamnak, ha felébredek, amikor hallom a lépteit a lépcsőn lefelé, és nem sokra rá a hátamhoz simul, az állát pedig a vállgödrömbe támasztja. Kezei átölelik a derekam, én pedig szinte fuldoklom ettől a bensőséges öleléstől, miközben egyszerre jól is esik a közelemben érezni őt.

- Sokáig dolgoztál? - súgja a nyakamba, és rögtön utána meg is érzem a puha ajkait a bőrömre tapadni. - Azt hittem, mire felébredek már mellettem leszel.

- Sokáig, és a saját ágyamban aludtam - felelem, talán hűvösebben is a kelleténél, mire visszavesz a kezdeti bátor bújásból, és óvatosan eltávolodik tőlem. Azt hiszem, ennyi is bőven elég volt, hogy megértse, attól még, mert tegnap szexeltünk, még nem lett életem párja, akit mostantól a tenyeremen hordozok. - Ma be kell mennem a srácokhoz gyakorolni, de estére itthon leszek.

- Persze, rendben - bólogat fiú, és elővesz egy poharat a szekrényből, aztán teletölti narancslével, és a kezembe nyomja. - Anyu szeretne hétvégére Londonba repülni. Találkozni néhány baráttal, és… megnézni, hogy hol vagyok, mit csinálok… Lehet róla szó, hogy itt maradhasson egy szálloda helyett, vagy inkább csak valahol máshol találkozzak vele?

- Szombaton nem leszek itthon, egész nap az esti show-ra fogunk készülni, este élő, és aztán after parti, szóval csak vasárnap jövök valamikor. Addig elhozhatod - felelem, és érzem a gombócot összegyűlni a torkomban. Nem igazán hiszem, hogy találkozni akarok a fiú anyjával, akit csak szexre használok, meg a fiam mellé, és még fizetek is érte. Sőt, több mint valószínű, hogy nem. - Viszont ha már itt tartunk, az esti adásra el akartalak vinni. A tesóim is ott lesznek, a nagyanyám meg talán át tud jönni a legkisebbekkel ide, és akkor majd ő vigyáz Noelre.

- Komolyan? - kerekedik el a szeme. Igaza van, az sem tűnik kisebb hülyeségnek, hogy ő ismerje meg az én családom, de az ötlet miatt, hogy bemutassak Simonnak, még ezt sem annyira bánom. Valamennyire végül is előbb-utóbb úgyis megismerné őket, hiszen nekem dolgozik. Simont viszont talán még jobban felcseszné, ha Lottie-ék mellé ültetném. - Várj, ha megbízol bennünk, anyura is hagyhatjuk őt. Két gyereket nevelt fel, és a világ legcsodálatosabb anyukája, hidd el. Vakon megbízom benne, és vállalok minden felelősséget.

Nem felelek egyből, egy kicsit hezitálok emiatt, mert így viszont megint ott az esély, hogy találkoznom kell vele, de talán el tudom kerülni úgy, hogy Harryt hazaküldöm a show után, én pedig maradok a srácokkal az after partin, és valamikor késő éjjel keveredek haza, aztán másnap addig “alszom”, míg anyuka el nem megy. Akkor csak délután kell bemennem a fiúkhoz.

- Rendben, ha neki ez nem nyűg - felelem még mindig nem teljes meggyőződéssel, hogy ez egy jó ötlet, aztán leülök az asztalhoz, ő pedig követ. Ma igazán tapadósnak tűnik.

- Biztos vagyok benne, hogy nem - bólogat vidáman, láthatóan nagyon feldobta, hogy az anyja meglátogatja, és ennek valahol örülök is. Jó érzés boldognak látni. Akkor bámulhatom a gödröket az arcán, amitől nekem is mosolyognom kell. - Miért gondoltad úgy, hogy el akarsz vinni magaddal? A családoddal…?

- Ne gondolj ebbe túl sokat - felelem egyből, a lehető legmeggondolatlanabbul, mert az arca azonnal elkomolyodik, és a keserűen csillogó szemei sem néznek sokáig. Az ölét kezdi mustrálni. - Mármint…

- Nem kell magyarázkodnod - szakít félbe sokkal mélyebb hangon, mint ahogy eddig beszélt, aztán felkel mellőlem, és elindul a szobája felé. - Tudom, hol a helyem.

Mielőtt reagálhatnék, magára csukja az ajtót, én meg a fejemet kellene, hogy a falba csapkodjam, amiért már megint sikerült megbántanom, pedig annyira igyekszem figyelni a szavaimra. De nem tudok mit kezdeni magammal, ez vagyok én. Ha igazán magamat akarom adni, az azzal jár, hogy úton útfélen paraszt vagyok vele. Nem tudom, mi lenne a jó megoldás. Ki kell engesztelnem, ezt az egyet tudom biztosan, és talán ahhoz nem éppen egy játékokkal színesített dugás a megfelelő eszköz. Felsóhajtok, és a szobája felé indulok. Szó nélkül nyitok be, ő az ágyán fekszik, a lábai keresztben, egy könyv van a kezében, és fülhallgató lóg a füléből, a telefonjához kapcsolódva. A megjelenésemre felnéz rám, és kiveszi a füleseket, de csak vár. Én nem igazán tudom, mit mondhatnék. Talán mindennél hatásosabb lenne néhány kedves szó, egy bocsánatkérés, és olyan ígéretek, amiket úgysem tartok be, de neki ezt nem kell tudnia. Annyival könnyebb lenne, de ez sem én vagyok.

Becsukom az ajtót, aztán mellé sétálok, és elveszem tőle a könyvet, meg a telefont, hogy az éjjeliszekrényre tegyem a bébiőr mellé. A szobája tiszta és rendezett, nem úgy mint az enyém, de ezen nem lepődök meg, egyszerűen csak kellemesen érzem magam az ő környezetében. Az ágyra térdelek, és olyat csinálok, amilyet talán még soha, ahogy a csípőjére ülök, és a hasára teszem a kezeimet. A szemei hatalmasra nyílnak, és szaporán kezdi venni a levegőt. Az oldalamra simítja mindkét kezét, a kisujjai pedig a pólóm és a nadrágom közti kis meztelen részt cirógatják. Nem mozdul, így szerencsére nem gondolja, hogy ő irányít. Mivel elhatároztam, hogy most először csak én és ő leszünk, semmi játékszer, vagy bármi, ami fokozza az izgalmat, gondolkodnom kell, hogy mégis mit akarok, amivel azért emlékezetesebb marad ez neki, mint egy Luke…

Lehámozom magamról a kezeit, és összefogva mindkét csuklóját, a feje fölé szorítom, így viszont szinte elfekszem a felsőtestén. Ahogy a kezeiről az arcára vándorol a tekintetem, megrándul a farkam a nadrágomban. A szinte teljesen lehúzott redőnyöktől a szobába csak alig jutnak be a nap sugarai, így a pupillái tágak, nagy, sötét szemekkel néz az enyéimbe, és a szája enyhén elnyílt, amibe így könnyedén bele tudok nyalni. Ezzel azonnal arra kényszerítem, hogy lehunyja a szemeit. Kínzóan hosszú másodpercekig csak csókolom, és egy pillanatra sem durvul a tempóm, vagy az intenzitásom. Elmozdítja a kezét a szorításom alól, amire nem számítok, ezért későn is tudnék már utána kapni. Teljesen kizökkent azzal, ahogy az arcomra simítja mindkét tenyerét, és finoman eltol magától.

- Nem… én… - motyogja zavartan, és inkább visszacsukja a szemeit, gondolom, hogy úgy több erőt vegyen magán, bármit is szeretne mondani. Csak mély levegőket vesz, még mindig rajtam tartva a kezeit, amiket végül a hátamra simít, majd le a derekamra, és erősen szorít magához. Nyöszörög egy kicsit, és kissé megemelve a fejét a párnáról, újra a számra hajol. Egy ideig hagyom, de túlságosan érdekel, hogy mi történt ebben a néhány másodpercben, amiből semmit sem értettem, ezért felülök a csípőjén, és úgy nézem végig, ahogy szinte kínlódó arckifejezéssel megnyalja az ajkait, aztán lassan kinyitja a szemét.

- Mit akartál mondani? - kérdem halkan, az egyik kezem a pólója alá vezetve, amitől megremeg, és érzem, ahogy libabőrös lesz a teste. - Mondd el!

- Nem számít… - leheli, és könyörögve emeli kicsit a kezeit, hogy visszakérje az előbbi gyengéd csókolózást. Mindkét csuklóját megfogom, de nem mozdulok, csak nézek le rá, és próbálom kitalálni.

- Harry - ingatom meg a fejem, ő pedig vesz egy mély lélegzetet, és újfent kikígyózva a kezem szorításából, összefűzi az ujjainkat. Ez egy kicsit… szerelmes mozdulatnak tűnik, amitől azonnal kényelmetlenül érzem magam, de most sokkal inkább vagyok kíváncsi arra, hogy mi játszódik le a fejében, mint újra megbántani, ezért erőt veszek magamon, és tűröm.

- Mindig úgy érzem, hogy… talán most, talán azzal a pillanattal közelebb engedtél magadhoz - kezd bele, de közben nem néz a szemembe. Az ujjainkkal babrál, vagy a szoba különböző pontjait fürkészi. - Olyankor boldog vagyok, és bizakodom, hogy ez neked is számít. De aztán mindig eszembe juttatod, hogy hülye vagyok, mert… Te semmit sem ígértél, és ez korrekt. Nekem is ehhez kellene tartanom magam.

- De…? - emelem meg a szemöldököm, mert valahogy úgy érzem, itt még nincs vége a monológnak.

- De sokszor érzem, hogy ez nekem nem elég… - dönti oldalra a fejét, és… most fogalmam sincs mit néz, de nem engem. - Én nem vagyok az a kalandozós típus, és sajnos túl hamar lesz valaki nagyon fontos nekem. Túl hamar kerül a szívembe, hogy megtöltsön szeretettel, és törődéssel. Én csak sokszor félek, hogy… Nem tudom… Ki kellene szállnom ebből, és elfogadni, hogy te nem az vagy, akinek akarlak téged, de nem megy. Egyetlen csókoddal nem csak ezeket, de minden gondolatot kiűzöl a fejemből, és akkor érzem, hogy már elvesztem…

- Mit akar ez jelenteni? - kérdem gyorsan, mert félek, hogy ez valami burkolt szerelmi vallomásnak indult most, és akkor tutira sikítva menekülök ki a szobájából.

- Csak, hogy elhatározom, hogy nem akarom, hogy ezt csináld velem - folytatja, és egy kicsit mintha nyugodtabbnak tűnne az előbbinél. - Hogy csak használj. Aztán hozzám érsz, és a nevemre sem emlékszem, mert annyira rohadtul erős a kémia. Szóval… Azt hiszem, csak… Kérlek, Louis, használj.

- Ettől boldog vagy, igaz? - kérdezem, és most már rám mer nézni, de az arca pírban úszik. - Akkor, abban a pillanatban, amikor uralkodok feletted, hozzád érek, és használlak. Akkor úgy érzed ezt akarod, és boldog vagy, igaz?

- Igen - súgja a halk vallomást, és olyan zavarban van, amit nehéz lenne nem észrevenni.

- De amikor vége, és én a saját ágyamba megyek aludni, az bánt téged, és rosszul érzed magad - folytatom, mire lesüti a szemeit, és az összekulcsolt ujjainkat nézi. - Olyankor érzed magadban az erőt, hogy legközelebb megmond, hogy felejtsem el, és nem használhatlak.

Nem felel szavakban, csak nyel egy nagyot, sokkal szorosabban fogja közre az ujjaim, és egy aprót bólint.

- Ma majdnem megtetted - mondom halkan, mire rám kapja a tekintetét, és nem tudja, mit feleljen. Azt sem tudja, bennem mi játszódhat le. Sajnálom őt. Az érzés miatt, és mert bántom, miközben a legboldogabbá is teszem, és tudom, hogy pontosan ezért jobb lenne, ha békén hagynám. Amit a kémiánkról mondott, azzal nagyon is igaza volt. Olyan erős, amilyet még soha nem éreztem életem során, és ezzel teljesen elveszi az eszem, pedig néha nagyon is észnél kellene lennem. Mint most is. Egy sóhajjal lemászom róla, de ő nem akarja elengedni a kezem, kétségbeesetten néz fel rám, és felül az ágyon, de még mindig nem ereszt. - Igazad van, Harry. Nem játszhatok veled, sem az érzéseiddel.

- Louis… - könyörög szavak nélkül, csupán a nevemet használva, de lassan engedi, hogy eleresszem, és teljesen talpra álljak az ágya mellett.

- Sajnálom, Harry - ingatom meg a fejem. - Majd akkor folytatjuk, ha úgy érzed, képes vagy ezt elfogadni, és nem várni tőlem többet. Akkor ott leszek.

Ezekkel a mondatokkal fordulok ki az ajtón, és felszaladok az emeletre, hogy felöltözzek, aztán idő előtt mehessek a srácokhoz.

*

Péntek reggel Linette hazajön, de csak annyira, hogy kimossa a ruháit, és játsszon egy kicsit Noellel, mert már közli is, hogy ezúttal másfél hétre kell elmennie. Hullat néhány könnyet, mennyire nem számított rá, hogy ennyire lefoglalják majd, és mert hiányzik neki a kicsi, de csak a szemeimet forgatom erre, és képes lennék hozzá vágni a bögrémet, amiből már a délutáni teámat szürcsölgetem. A bőröndjei újra indulásra készek, és míg én és Harry a kanapén ülünk, addig Linette Noelt ölelgeti, aki csak sír a karjaiban.

- Mennem kell - szipogja, amitől még fel is nevetek, és rám kapja a tekintetét, de nem fűz hozzá semmit. - Vigyázz a kicsikémre!

Harry már pattan is fel, hogy átvegye tőle, és bólint egyet a lány felé, aki aztán megragadja a táskáit, és kitipeg az ajtón. Noel azonnal megnyugszik a göndör ölelő karjaiban, aki dúdolva csitítja, és még aprókat lépked is hozzá. Idegességemben úgy döntök, hogy valami erősebb kell a teánál, és a bögrém nagyot csattan az üveg dohányzóasztalon, mielőtt a bárszekrényhez sétálnék egy pohár whiskeyért. Dühös vagyok, frusztrált és borzasztóan tehetetlennek érzem magam ebben az egész helyzetben.

- Nyugi, Louis - szól csendesen a göndör, de csak a fejemet rázom. - Ez nekünk mind előnyünkre válik, ezt ne felejtsd el. Nézd ezt.

Amikor felé pillantok, éppen egy vékony, kisméretű jegyzetfüzetet vesz ki a farzsebéből, és a kanapéra dobja. Visszaülök oda, kezemben a poharammal, és míg a whiskey égeti a torkom, beleolvasok a Harry kézírásával körmölt jegyzetekbe. Ezek dátumok, és események. Olyan alkalmakat jegyez fel szinte percre pontosan, amikor Linette nincs az országban, és minden napnál ott van részletesen, hogy mi hogyan tudjuk így ketten megoldani valahogy a kicsi körüli teendőket.

- Ez egy olyan bizonyíték lesz, amit majd be fogok nyújtani a bíroságnak - feleli a kérdő tekintetemre, aztán folytatja. - Majd elmesélem, mennyire dühös voltál minden ilyen alkalommal, attól tartva, hogyan tudod egyedül megoldani a dolgot úgy, hogy nekem se kelljen többet dolgoznom a heti óraszámnál.

- De nem tudom megoldani, egy csomószor tovább vagy vele a kelleténél - rázom idegesen a lábam, és visszanyújtom felé a füzetet. - Ez nekem sem egy jó pont.

- A bíróságnak ezt nem kell tudnia, Lou - mosolyodik el, és együttérzőn pislog felém. Noel már mély álomba szenderült a kezei közt, és visszaül vele a kanapéra mellém, ahelyett, hogy felvinné a ágyába. - Veled vagyok. Vedd át, hadd csináljak rólad egy fotót.

Vigyorogva nézek fel rá, ahogy felénk tartja a telefonját, hogy lefényképezzen minket. Egy egész kis gyűjteménye lehet már, mert minden ilyen alkalmat megragad, és hol selfie-t készít hármunkról, hol csak engem és a kicsit fotózza. Noel már egyre nagyobb, amit a súlyából, és a viselkedéséből is észrevenni. Többször nevet, vagy gügyög, és már hosszabb időre képes a játékra, vagy a felolvasásra fókuszálni. Már fel tud ülni magától, és egy kis kapaszkodás segítségével, megpróbálta néhányszor talpra húzni magát, de az még nem megy neki. Olyankor rendszerint csak eldől, és sírni kezd. Mostanra tökéletesen fel tudja mérni, hogy mikor kinek a kezében van, és ennek megfelelően is viselkedik. Külső szemmel is egyértelműen látszik, hogy a göndör és én jelentjük számára a biztonságot. Nálunk érzi azt, hogy otthon van, és ez komolyan forrósággal tölt meg legbelül.

Harry visszahuppan mellém, és a telefonját kezdi nyomkodni, amíg én őt bámulom. Egy szürke melegítő van rajta, bár az utcára mindig gondosan válogatja ki azt, amit majd felvesz, itthon szereti a kényelmet, és a gondolattól, hogy talán megint nem visel alsót a mackó alatt, összefut a nyál a számban. Azóta nem értem hozzá, hogy kisétáltam a szobájából, viszont a folyamatos közelségétől erősen tör rám a teste, a bőre érintésének hiánya, ahogy a házban kerülgetjük egymást. A fehér pólón, ami rajta van, átsejlenek a tetoválásai, és ahogy az amúgy is rövid ujját a válláig felcsavarta, hogy izompólót csináljon belőle, még a karja összefirkált bőre is csábít.

- Anya holnap reggel érkezik, már nagyon várja, hogy megismerje Noelt - kezdi el, ezzel visszarántva, és talán sikeresen megakadályozva, hogy a puszta látványától merevedésem legyen. Bólintok egyet, elkönyvelve, hogy akkor még azelőtt lelépek, hogy ne kelljen egy kényelmetlen bemutatkozáson átesnünk Mrs. Styles-szal. Végül nem hoztam fel neki újra, hogy magammal vinném, és ő sem említette, szóval úgy tűnik, a kettőnk kapcsolata utáni beszélgetésből leszűrte, hogy az talán mégsem olyan jó ötlet, így az esemény törölve.

- Aztán nézni a show-t! - vigyorodom el kajánul, mire beharapja az ajkát, és úgy bólint néhányat. Ezzel a mozdulattal egy nagyobb levegővételre kényszerítve engem.

- Ki nem hagynánk - feleli halkan, és mosolyogva néz rám. A fenébe! Érzem, ahogy a testem lassan elveszti a kontrollt, és már megint mindenhogy akarom őt, alattam nyögve, kiszolgáltatva minden egyes vágyamnak. Nem jött utánam akkor, és azóta sem, hiába mondtam, hogy ha neki ez jó, akkor én itt vagyok. Tudom, hogy meg kellene adnom neki a választás jogát, hogy ő jöhessen el, amikor már nem bírja nélkülem, de az én szörnyetegem úgy tűnik sokkal kiéhezettebb, mint az övé, ezért gyengébb is vagyok, mint ő. Felkelek, hogy felvigyem a fiam az ágyába, de még a füléhez hajolok, mielőtt elindulok. Még meg sem szólalok, amikor megfeszül.

- Várj a szobádban - súgom, és figyelve, ahogy nyel egy hatalmasat, felsétálok a kicsivel az emeletre. Miután leteszem őt, a szobámba megyek, és összeszedek néhány dolgot, amit használni szeretnék, aztán Harry szobájába indulok. Az ajtót résnyire nyitva hagyta, amin el kell mosolyodnom, aztán ahogy belépek, nekem háttal ül az ágya szélén, és a telefonját tartja a füléhez. Bólogat, ebből azt szűröm le, hogy valaki beszél a fülében, és pedig türelmesen várok, hogy befejezhesse, ha csak hamarosan ki nem derül, hogy netán a kellemetlen exe, mert akkor kikapom azt a szart a kezéből. Döntsön úgy, hogy nem akarja ezt velem így, elfogadom, kezdjen el egy kapcsolatot valakivel, aki komolyan is gondolja vele, aki majd randikra viszi, virágot vesz neki, aztán csókkal köszön el tőle a sokadik szex mentes találkozás után is, ezzel biztosítva, hogy addig vár rá, amíg csak Harry jónak látja, mielőtt közelebb kerülnek egymáshoz. Ámen, legyen! De ne az a bájgúnár, akitől önkéntelenül ökölbe szorulnak a kezeim, hogy behúzhassak neki egyet.

- Rendben, akkor majd kimegyek eléd - szólal meg, aztán megint bólint néhányat, és folytatja. - Velem lesz a kicsi is, mert Louis addigra szerintem már a stúdióban lesz. Majd az autóban szeretgetheted.

Ennyitől lenyugszom, mert elkönyvelem, hogy mamival beszél, én pedig nyugodtan várom a soromat. Nem akarok ebbe beleavatkozni, se azt, hogy anyukának bármi furcsa legyen velünk kapcsolatban. És persze abban is reménykedem, hogy Harry sem utal neki erre.

- Nem hiszem, de majd hétfőn kiderül, akkor kell bemennem az egyetem kancellárjához, és Doug is ott lesz, hogy segítsen - reagál valamire, ami teljesen megváltoztatta a beszélgetésük témáját. - Tudom, anya, csak eléggé ideges vagyok miatta. Ez egy fontos ügy nekem, és tökéletesen akarok teljesíteni. Nem csak megnyerni a pert… Brillírozni akarok a bíró és az esküdtek előtt.

Pici mosolyba rándul az arcom, ahogy ezeket kimondja. Az én ügyemről van szó, és hihetetlenül jó érzés, hogy ezeket mondja. Ilyenkor néha úgy érzem, hogy többel tartozom neki, hogy többet is kellene adnom neki valamiből, ami boldoggá teszi. De tudva, hogy az nem a pénz, vagy egyéb értékek, gondolkodóba esem. Tudom, hogy az én vagyok. Magamból kellene többet adnom neki, hogy hálát szolgáltathassak, de ez még mindig nehezemre esik. Ebben a pillanatban elönti a testem egy nagyon furcsa érzés. Egy vágy, hogy bárcsak képes lennék rá. Egy zavar, és rossz érzés, hogy ilyen elcseszettnek születtem, aki képtelen a gyengéd szeretetre. Azt kívánom, hogy képes legyek ledönteni ezeket a láthatatlan, de túl erősre épített falakat magam körül. Azt kívánom, hogy ő képes legyen lebontani őket. Ha csak lassan, téglánként is teszi, de legyen eléggé kitartó hozzá. Bárcsak megkérhetném erre. Így viszont csak reménykedhetek, hogy talán… Mert egyelőre csak azt tudom, hogy szeretném, ha képes lennék akár egy minimális változásra is, de ennyi. Semmi több.

- Biztos igazad van - sóhajt fel, és óvatosan hátranéz, így meglát engem az ajtóban, a már megszokott fekete dobozaimmal. Elmosolyodik, és ahogy a kezeim tartalmára néz, vesz egy mély lélegzetet, és beharapja a szája szélét. - Anyu, most mennem kell, majd holnap még hívlak, mielőtt ideérsz… Szeretlek.

Ezzel kinyomja a készüléket, és az ágy szélére ejti, aztán lábra áll előttem, és elképesztő csábos lépésekkel indul el felém. A haja egy laza kontyban lóg, amit szó nélkül bontok ki, amikor elég közel ér hozzám, aztán az ágyra nézek.

- Vetkőzz, és ülj le oda - mutatok a matrac szélére, ő pedig bólint egyet, és csinálja amit mondtam. Ahogy sejtettem, nincs alsó a melegítő alatt, amitől élesen szívom be a levegőt. - Azért nem hordasz alsót, hogy az őrületbe kergess, igaz?

- Nem szeretem itthon a szoros dolgokat - felel lassan, aztán lekapja a pólóját is, így már anyaszült meztelenül állva előttem, miközben a farka felém meredezik. - De az első alkalom után rájöttem, hogy ez tetszik neked… Azóta… Ez még izgalmasabb.

- Ülj le! - utasítom, nem túl durván, de azért magabiztos hangnemben, és a kincseimet az ágy sarkára teszem, nem messze tőle. Először a már mindkettőnk által megkedvelt nyakörvét csatolom rá, amitől halkan nyöszörög, talán mert most egy lyukkal szorosabbra fogtam a nyaka körül, mint általában, de gyönyörű, ahogy megfeszülnek az izmok és erek a szorításától. Nyel egy nagyot, és egy pillanatra sem szakítja el a pillantását az enyémtől. Pislogni is alig mer, én pedig azzal kényszerítem rá, hunyja le egy kicsit a szemeit, hogy intenzíven az ajkaira tapadok. Tépem, és harapom őket, amitől egyre hangosabban zihál, és szétnyitja a lábait, hogy közéjük léphessek. A hajába markolva húzom hátra a fejét, aztán a mellkasára tenyerelve ellököm az ágyon. Elképesztő látványt nyújt Harry teljesen meztelen teste, és éhesen kell megnyalnom a szám, amikor a merevedése a hasához csapódik.

- Ma megkínozlak egy kicsit - mosolyodom el, amitől neki elkerekednek a szemei, de készséggel mászik feljebb az ágyon, és fordul négykézlábra, amikor arra kérem, aztán hagyja, hogy összekötözzem a bokáit. A vállai felett próbálja látni, hogy mit veszek elő, és élesen szívja be a levegőt a nem túl nagy, de azért aprónak sem mondható fekete fenékdugótól, amire akkor már éppen a síkosítót csepegtetem. Lehajolok mögötte, és még mindig tartva egy kis szemkontaktust, adok néhány nedves puszit a fenekére, mielőtt egy lassú, de folyamatos, meg nem akadó mozdulattal tövig nyomom benne a kis játékszerem. Ő hangosan felnyög, amitől önelégülten vigyorgom, és tudom, hogy megint egy elképesztően izgató másfél óra vár ránk. - Válassz egy biztonsági kódot.