Sziasztok! 

Máris újra szerda... Itt is vagyunk egy újabb résszel, amit HDawn írt nektek. Ne hagyjátok őt visszajelzés nélkül! ;) 

Puszi&Pacsi

H&S

Szinte már megszokássá vált, hogy minden reggel mosolyogva mászok ki az ágyból, hiszen tudom, hogy nemsokára láthatom őt. Néha nem elég vele tölteni a nappalokat, sőt, az éjszakákat is, mert sokszor álmodom vele. Persze, imádnám, ha mellette ébredhetnék, és biztos vagyok benne, hogy majd annak is eljön az ideje, de muszáj türelmesnek lennem.

Éppen a reggelimet készítem, amikor Zayn végre visszahív, két nap után. Kerestem már, sőt, írtam is neki, hogy beszélnünk kéne, de úgy csinált, mintha eltűnt volna a föld színéről. Ha nem jelentkezik, már kezdtem volna aggódni miatta. Kacérkodom a gondolattal, hogy nem veszem fel, de nem akarok hisztis picsát játszani, meg amúgy is én vagyok a főnöke, szóval beszélnünk kell előbb vagy utóbb.

- Szia, Loueh! - köszön vidáman. Feltűnő a jókedve, mert még kilenc óra sincs, és ő nagyon nem az a korán kelő típus. Aztán bekapcsolja a telefonja kameráját is, és végre láthatom az idegesítően sármos vigyorát, meg azt is, hogy már a szalonban van. - Mi a helyzet veled a dzsungelben?

- Megvagyok – felelem félvállról, és meg sem próbálom elrejteni a frusztráltságom. - Két nappal ezelőtt írtam, hogy hívj fel, amint tudsz.

- Sokat dolgoztam – forgatja a szemeit Zayn, pedig igazából nekem lenne rá okom a magyarázata után.

- Ennek örülök – hagyom rá, és kis féltékenység is fellángol bennem, mert napról napra egyre jobban hiányzik a munkám, és amikor hangot adtam ennek, már Liam is megsajnált miatta. Felajánlotta, hogy használhatom a bőrét vászonnak, én meg hülye lettem volna visszautasítani. - Nemsokára átjön Liam és a barátnője. Varrok rájuk valamit.

- Liam becsajozott? - kérdezi Zayn, miközben elnyúlik a kedvenc kanapémon a szalonban. Le akarom onnan lökdösni a lábát, hogy én is odaférjek. Honvágyam van, most már biztos.

- Igen, és a lány nagyon jó fej. Kedvelnéd.

- Lehetséges. Hasonlít az ízlésünk – mondja Zayn halkan, miközben oldalra néz.

- És mi a helyzet a munkával? - kérdezem, miközben felállok az asztaltól és a mikróhoz sétálok, hogy kivegyem az elkészült zabkásámat. Ma reggel nem volt túl sok kedvem főzőcskézni, ráadásul szeretem ezt, akkor meg mit strapálnám magam valami puccos reggelivel?

- Az mindig akad bőven, de tudnod kell, hogy hiányolnak téged a vendégek. A legtöbbjük szerencsére velem is beéri – vigyorog Zayn a kamerába.

- Van egy pár egészen szemrevaló visszajáró vendégem, aki érdekelhet – jegyzem meg egy kacsintás kíséretében, aztán a megmosott málnát a reggelim tetejére szórom. Nem olyan finom, mint amit Harry szokott nekem hozni, de most ezzel kell beérnem. Visszaülök a konyhaasztalhoz, és mire újra a telefonom képernyőjére nézek, Leila is csatlakozott Zayn-hez a kanapén.

- Szia! Hát te? - kérdezem mosolyogva. - Örülök, hogy ott vagy, mert beszélni akartam veled is.

A mosolyom azonban hamar leolvad, mert Zayn csak kérdőn néz az exemre, mintha nem értené, mit akar, és látom Leilán is, hogy mennyire feszeng.

- Itt vagyok Zaynnel, mert… azt a helyzet, hogy mi randizunk – böki ki végre Leila. Közben a számba rakok egy kanál tűzforró zabkását, hogy úgy tűnjön, nagyon lazán kezelem ezt az egészet, ami természetesen leégeti a nyelvem, ezért gyorsan kipislogom a fájdalomtól szemembe gyűlt könnyet, és erőltetetten elmosolyodom. Aztán hagyom, hogy a nyelőcsövem is megolvadjon.

- Azta, gratulálok… - mondom, és közben veszettül keresem a szavakat. - Ez most egy kicsit furcsa így a semmiből – teszem hozzá őszintén, mert nem akarom, hogy még kényelmetlenebb legyen ez az egész, ahogy néma csöndben bámuljuk egymást a telefonokon keresztül.

- És… mit gondolsz? - firtatja tovább Leila, miközben Zayn idegesen piszkálja a pólója szegélyét. - Rendben van ez így?

- Persze, nem az én dolgom – vágom rá azonnal. - Nem akarom, hogy emiatt kellemetlenül érezzétek magatokat. Még szoknom kell a gondolatot, ennyi az egész.

Leila bólint, és kicsit el is mosolyodik, aztán feláll és kisétál a képből, így újra kettesben maradunk Zaynnel.

- Nemsokára érkezik egy vendég – mondja Zayn, amint rájön, hogy előbb-utóbb meg kell szólalnia. Érzem, hogy le akar rázni, de nem akarom, hogy így érjen véget ez a beszélgetés, mert akkor az azutáni csak még kellemetlenebb lenne.

- Hé, haver! Nincs semmi gáz, ugye tudod? - kérdezem tőle, és amikor felnéz, egyszerre mosolyodunk el. - Csak furcsa ez így, hogy mindkettőtöket láttalak már meztelenül – teszem hozzá, egy kicsit gonoszan, de Zayn érti a célzást, és nevetve mutatja a középső ujját. Leila arca is megjelenik a kijelző jobb felső sarkába.

- Még én is itt vagyok, Lou – próbál rosszalló hangnemben leteremteni.

- Én csak az igazat mondtam – védekezem azonnal, és amikor Leila megint leül a kanapéra, Zayn keze máris felemelkedik, hogy átkarolja. A mosoly az arcomra fagy, de gyorsan elkapom a pillantásom, és inkább a reggelimet nézem. Még meg kell szoknom, hogy nem én húzom magamhoz Leilát, és nem én hagyok egy csókot a halántékán. Az a helyzet, hogy rajta kívül még egyetlen komoly kapcsolatom volt, és bár az sem viharosan ért véget, mégsem láttuk egymást többet a csajjal, így nem tudom, hogy kéne viselkednem. De amikor elbúcsúzunk, és megszakítom a hívást, már mosolygok magamban, mert alig hiszem el, milyen aranyosan mutatnak együtt ők ketten. Azt hiszem, meg fogok tudni barátkozni a helyzettel, előbb vagy utóbb.

A délelőttöm nagyon jól telik, mert végre azt csinálhatom, amihez a legjobban értek. Mintákat tervezek és varrok gyanútlan emberek bőrére. Már hiányzott a tetoválógép folyamatos zúgása, az alkotás izgalma, és a vigyor végig le

vakarhatatlan az arcomról, miközben Faye nonfiguratív kígyóján dolgozok, ami a felkarját öleli majd körbe.

- Szereted ezt csinálni, ugye? - kérdezi tőlem vigyorogva, amikor már majdnem a felénél járok.

- Olyan, mintha a hobbim lenne a munkám, és ezért nagyon szerencsésnek érzem magam – vallom be vidáman.

- Most mégis otthagytad a szalonodat egy hosszabb időre. Miért? - kérdezi, ahogy kicsit kifordítja nekem a karját, hogy jobban hozzáférjek.

- Szükségem volt egy kis friss, ír levegőre – mosolygok fel rá, mielőtt újra a munkám felé hajolok. - Sok emlék köt ide a gyermekkoromból. Anyáékkal itt nyaraltam szinte minden nyáron.

- Biztosan csak jó emlékek – mondja mosollyal a hangjában. Egy pillanatra felemelem a gépet a karjáról, hogy újra a festékbe mártsam, és közben gondolkodom a megfelelő válaszon. Nem akarok hazudni neki, de még alig ismerem.

- Bármelyik gyerekkel előfordulhatnak olyan dolgok, amikre később rossz szájízzel emlékszik vissza, hiába szépíti meg az idő. De igazad van, a legtöbb emlékem pozitív.

- Rossz gyerek voltál, és leszidtak? - kérdezi Faye viccelődve, a szemöldökét emelgetve.

- Átlagos voltam. De természetesen voltak rossz napjaim. Például későn értem haza, és a szüleim alaposan leteremtettek miatta.

- Vagy elmentek nyaralni, és az ott szerzett új barátoddal annyira elmegy az idő, hogy sötétedés után már nem mersz hazaindulni – nevet Faye. - Ilyen már volt velem is. Megismertem a lányt, és mindent tudni akartam róla, de sajnos ketyegett az óra, és tudtam, hogy már csak pár napom van vele, aztán hazautazunk.

Erről akaratlanul is Harry ugrik be, és a mosoly leolvad az arcomról. Tudom, hogy nem maradhatok itt örökre, és még nincs tervem, mi lenne a jó megoldás, ami mindkettőnknek ideális, csak erre próbálok a lehető legkevesebbet gondolni. Egyelőre csak lebegek azokon a bizonyos hullámokon, amit Harry kelt bennem, és nem merem megnézni, mi van a mélyben. Pedig legalább egy cápa biztosan leselkedik rám.

- Igen, ilyenkor próbál az ember minél több időt azzal az új baráttal lenni – fűzöm a gondolatmenethez. - És mi lett a vége? Azóta is tartjátok a kapcsolatot?

- Nem – mondja Faye szomorúan. - De attól még hatalmas élmény volt. Vele füveztem életemben először. De shh, Liam nem tudhatja meg – teszi hozzá kuncogva. Liam csak elhozta a barátnőjét, aztán le is lépett, mert valami szállítmányt vár a kocsmába, így kettesben maradtunk.

- Nyugi, nem foglak beárulni.

- Kedves tőled. Mi a helyzet ezzel a házzal?

- Ez a ház a nagynénémé.

- A nagynénédé? Ő is itt lakik Írországban?

- Nem, Londonban él – felelem. - Ez csak amolyan nyaraló, amit sokszor ki szoktak adni vendégeknek. Ha nem bánod, kicsit kinyújtóztatnám a hátam, meg elszívnék egy cigit. Van kedved csatlakozni? - kérdezem tőle, miközben megszabadulok a gumikesztyűtől, és fejemmel a terasz felé intek.

- Kaphatok egy szálat? - lelkesedik fel Faye , ahogy feláll a székről. Gondolom, neki sem lehet túl kényelmes, hogy nem a tuti tetoválószékben ül, de megvan ennek a kis rögtönzött szalonnak is a varázsa.

- Persze – nyújtom felé a dobozt, és a gyújtót a kezembe fogva megyünk ki az ajtó elé. A nagynéném biztosan megölne, ha összefüstölném a házat, és Harry sem örülne, ha érezné odabent a cigifüstöt. Örülök, hogy jól elbeszélgetünk Faye-el, és olyan, mintha nem csupán pár napja, hanem már hosszú hetek vagy hónapok óta ismernénk egymást. Egy kicsit tartottam attól, hogy majd kínos csöndben fogunk ülni, amíg elkészül a tetoválás, de ez a félelmem teljesen alaptalan volt.

- Hűha, ez a borostyán gyönyörű – simít végig az egyik levélen, és el kell mosolyodnom ezen, mert úgy tűnik, Harry művéért mindenki odavan, beleértve magamat is. - A nagyimnak volt ilyen szépen végigfuttatva a kis, vidéki háza. Sokat voltam ott gyerekként, és mindig azt képzeltem, mintha borostyánból lenne a ház fala – meséli gyermeki csillogással a nagy, szürke szemeiben. - Most albérletben lakok, ahol a főbérlő nem engedi, mert azt állítja, tönkretenné a falat.

- Ez az egyik kedvenc növényem a kertben – jelentem ki büszkén.

- Azt meghiszem – bólogat Faye, még mindig a fal felé fordulva.

- Egy kicsit meg kellett zaboláznom, hogy fel lehessen jönni a lépcsőn. De tetszik, hogy ilyen… vad – kuncogok a saját, furcsa szóhasználatomon, amihez Faye is csatlakozik.

Miután eloltjuk a csikket, még egy órámba telik, hogy befejezzem a karját. A falra szerelt órára pillantok, és örömmel látom, hogy ebédelni is maradt időm, mielőtt találkozok Harryvel. Direkt úgy beszéltük meg, hogy csak délután látjuk egymást, és igaz, hogy elégedetten indulok el, hiszen hasznosan töltöttem a délelőttöt, de közben meg rájövök, hogy elképesztően hiányzik az én kis tündérem.

Harry tompa körmei a vállamba mélyednek, miközben a nyakát harapom, és teljesen összekente már a hasam az előnedve… de az is lehet, hogy az enyém, fogalmam sincs. Minden egyes alkalommal ide lyukadunk ki, és Harry egyre türelmetlenebb, egyre telhetetlenebb, de igyekszem tartani vele a lépést. Amióta ismerem, a libidóm nagyjából egy tizenéves srácéval egyenlő, azzal a különbséggel, hogy képes vagyok kibírni addig, amíg elélvez… a legtöbb alkalommal. A keze a hátamról kettőnk közé furakszik, aztán a farkamra vándorol, és ez megint egy olyan alkalom, amikor kénytelen vagyok kicselezni, mert nem akarom még, hogy vége legyen. Lihegve kapom el a csuklóját és szorítom le a kanapéra, ahol fekszik, mert ilyenkor néha annyira elmerül a kis világában, hogy nem hallja meg, amit mondok.

- Lassítsunk egy kicsit – kérem a szemeibe nézve, amik most úgy világítanak, mint két szentjánosbogár az éjszakában. - Le akarlak vetkőztetni. - Harry már éppen nyitná a száját, hogy tiltakozzon, de visszafogja magát, amikor a mutatóujjamat a szájához szorítva, kuncogva csóválom a fejem. - Úgy értem, teljesen.

Harry végre ellazul, és megadóan emeli fel a karjait, hogy áthúzzam a fején a felsőt, ami eddig a mellkasáig fel volt gyűrve. Amikor végzek ezzel, a térdéig letolt nadrágja következik, aztán a sajátomtól is megszabadulok, a pólómat meg már rég elveszítettem valahol az előszoba és a nappali között, közvetlenül egy hosszú séta után. Meleg volt odakint, és Harryvel lenni olyan, mintha folyton lángok nyaldosnának. Amikor végre mindketten teljesen meztelenek vagyunk, visszamászom föle, és a combjaira ülök. Nem onnan folytatom, ahol egy perce abbahagytuk, hanem módszeresen kiélvezem az elém táruló látványt. Most nyugodtan szemügyre vehetem az összes mintát a bőrén, körberajzolhatom az ujjammal a pillangót a hasán, a leveleket a csípőjén, a rózsát és az indákat a karján, vagy a madarakat a kulcscsontja alatt.

- Mindegyikőtöknek más? - kérdezem, elveszve a a minták csodálatában.

- Igen, nincs két tündér, akinek ugyanolyan – válaszol Harry udvariasan, de látom a tekintetén, hogy azt kérdezi magától, miért pont most vagyok erre kíváncsi, amikor ennél sokkal izgalmasabb dolgokat is csinálhatnánk.

- Na jó, majd máskor beszélgetünk róluk – engedek a kísértésnek vigyorogva, és lejjebb csúszok Harry lábain, hogy a fejem az ágyékánál legyen. Tudom, hogy imádja, ha a számmal kényeztetem, és az a helyzet, hogy szívesen csinálom. Nem csak az íze, hanem a reakciói miatt is, amiket én hozok ki belőle. Már megtanultam figyelni a jelekre, amik arra utalnak, hogy közel van, ezért amikor a tenyerét a fejemre simítja, és a csípője egy pillanatig sem marad nyugton a kanapén, egy utolsó nyalintással kiengedem a számból, és visszamászom, hogy megcsókolhassam. A haja már teljesen kibomlott, a virágok kiestek a fonat közül, és a homloka izzadtan csillog. Ha lehet, a tetoválásai még erőteljesebbek, amikor vékony izzadtságréteg borítja a bőrét, és egyszerűen gyönyörű, ahogy vonaglik alattam, az enyhülést keresve. Széttolom a lábait a térdemmel, és elhelyezkedem közöttük. Hagyom, hogy az erekciónk összesimuljon a hasunknak feszülve, és lassan mozgok, hogy a súrlódásnak köszönhetően mindkettőnket a határon tartsam, miközben az arcát és a nyakát csókolgatom.

- Mit csinálsz? - nyöszörgi Harry alattam, és türelmetlenül beleharap a vállamba.

- Csak nem akarom, hogy vége legyen – vallom be karcos hangon, mert ez az igazság. - Ha befejezzük, pihensz egyet, aztán haza kell menned. Ha szerencsém van, maradsz egy gyors zuhanyra. Közel akarlak tudni magamhoz… én… még érezni akarom a bőröd a bőrömön.

Látom, hogy ezzel sikerült Harryt kizökkentenem, mert elgondolkodva harap a szájába, és nyel egy nagyot, amikor visszanéz rám.

- Szeretném, ha egyesülnénk… vagy szexelnénk, ahogy nálatok mondják – böki ki, és ezzel sikerül engem is kizökkentenie. Mozdulatlanná dermedek felette, és biztosan nagyon buta fejet vághatok, ahogy hitetlenül nézek rá.

- Biztos vagy benne? - kérdezem szerencsétlenül.

- Igen. Még sosem voltam semmiben ennyire biztos – feleli teljes meggyőződéssel, és közben néz fel rám azokkal a nagy, zöld szemeivel.

- Rendben – motyogom leginkább magamnak, és bólintok is közben. - Rendben, de most nem lehet. Szükségünk lesz néhány dologra, amit be kell szereznem – magyarázom felé fordulva.

- Mire? - kérdezi kíváncsian.

- Síkosító, óvszer – kezdem felsorolni, Harry szemöldökei pedig összehúzódnak. Nem érti, miről beszélek, hát persze, hogy nem. - Öhm…

- Hogyan fogjuk csinálni? - kérdezi inkább izgatottan, csillogó szemekkel. Eszembe jut a tó mellett megejtett beszélgetésünk erről a témáról, és hogy egészen homályosan fogalmaztam. Muszáj valahogy elmagyaráznom neki, mert nem akarom, hogy olyan dologra bólintson rá, amiről nem tudja pontosan, micsoda. Felülök a sarkaimra, és a kezeim szinte maguktól indulnak el felfedezőútra a combjain. Lassan simítok végig a bőrén, mert nem akarom, hogy megijedjen, amikor elérem a célom. Azt akarom, hogy magától rájöjjön, mit akarok, mire oda érek. Éppen a combja belső felénél járok, egyre közeledve az ágyékához, amikor magától húzza fel lábait úgy, hogy a talpa a kanapén van, és akkor már biztos vagyok benne, hogy kezdi kapiskálni, mit szeretnék. Elnyílt ajkakkal, néz rám, szinte nem is pislog közben. A kezem remeg, ahogy lassan elérem a célom, és olyan melegem van, mintha a pokolban lennék, de inkább érzem magam a mennyországban. Végigsimítok a kis, ráncos bejáratán, de férfiasan be kell valljam, nem merek odanézni, mert már ez is túl sok. Harry nyöszörög, amit csak tompán hallok a fülemben dübörgő szívem miatt, becsukja a szemét, aztán újra rám néz, és a beharapott ajkát lassan kiengedi a fehér fogai közül. Meg akarom csókolni, és azt hiszem, ezt hangosan is kimondom, de az is lehet, megint a fejemben olvas, mert átkarolja a nyakam és lehúz magához. Szó szerint felfalom őt, miközben egymás szájába nyögünk, és egy percen belül szinte egyszerre élvezünk el.

Fél óra múlva a kanapén ülök, és nézem, ahogy Harry öltözködik. Próbálom eltüntetni az arcomról, hogy mennyire nem akarom, hogy hazamenjen, mert biztos vagyok benne, hogy ha rajta múlna, szívesen maradna. De tudom, hogy hazavárják. Az édesanyja, aki az elbeszélései alapján nagyon csodálatos asszonynak tűnik, és Niall is, akivel pár napja megismerkedtem. Az a fiú nagyon aggódik érte, ezt el is mondta nekem, amikor a lépcsőn beszélgettünk, és megígértem neki, hogy mindent meg fogok tenni, hogy Harry biztonságban legyen, amikor az emberi világban van. Így visszagondolva furcsa volt egy másik tündérrel találkozni, de abban már biztos vagyok, hogy nem a varázserejük hat rám úgy, hogy bármelyiküket meg akarjam csókolni. Niallt is körbelengi az a különleges, nem e világi légkör, mint Harryt, ő is szép a nagy, kék szemeivel, és igen, emiatt egy kicsit nehéz volt róla levennem a pillantásom, mert volt egy olyan érzésem, hogy bármelyik pillanatban pillangóvá változhat, de… mégsem éreztem a késztetést, hogy összetapasszam a szánkat.

- Min gondolkodsz? - ül le mellém Harry, és bújik még utoljára az oldalamhoz.

- Azon, hogy Niall-t nem akartam megcsókolni – bököm ki gondolkozás nélkül. Harry szemei először elkerekednek, aztán az önfeledt nevetése szinte visszhangzik a nappaliban.

- Ennek örülök. És biztosan Niall meg Violet is.

- Csak azon gondolkodtam – puszilok Harry hajába –, hogy nem azért szeretlek, mert tündér vagy. Magadért szeretlek. Azért, mert Harry vagy.

- Szóval… - pillant rám Harry oldalról. - Ezek szerint szeretsz?

Idegesen nevetgélek, hogy nyerjek egy kis időt, de aztán csak megvonom a vállam.

- Felesleges lenne titkolnom.

A vallomásom nagy csönd követi, és látom Harryn, hogy gondolkodik valamin. A következő pillanatban komoly arccal fordul felém, és szinte átszúr a tekintetével. A gyomrom összeugrik, és hogy elfoglaljam a kezem, hátratúrom a hajam.

- Mit gondolsz, le tudnád velem élni az életed?

Erre a kérdésre nem számítottam, és ez biztosan látszik az arcomon is, de gyorsan rendezem a vonásaim, és már tudom, mit kell mondanom.

- Azt hiszem, igen.

- Más is kérdezte már tőled ugyanezt? - faggat tovább Harry oldalra döntött fejjel.

- Igen… - mondom tétován, majd határozottan megismétlem: - Igen, egyszer.

- És neki mit mondtál? - érkezik a következő kérdés, ami lesokkol, mert már tudom, mire megy ki ez az egész.

- Az egy teljesen más történet… - kezdek azonnal védekezni, mert annyira váratlanul ér ez az egész. Igen, Leilával már terveztük a jövőt, egy nagy kertesházat, egy kutyát, és már a gyerekeket is, de azt a kapcsolatot még mindig nem tudom, és nem is akarom összehasonlítani azzal, ami Harry és köztem alakult ki. Nem hinném, hogy Harry iránt megváltoznának az érzelmeim. Bele sem tudok gondolni, hogy lenne olyan alkalom, amikor ne kívánnám ugyanolyan szenvedéllyel, mint például ma délután. Leilával más volt. Vele úgy éreztem, hogy miután megküzdöttem érte, és megkaptam, a láng elkezdett halványodni, és csak a hosszú, együtt töltött idő alatt kialakult törődés és szeretet maradt.

- Kérlek, csak válaszolj a kérdésre – szól közbe Harry, és a kezeimet a sajátjába fogja.

Lassan felsóhajtok, lenézek a combomra, aztán újra felemelem a fejem.

- Ugyanezt. Mert akkor, amikor kérdezte, így éreztem.

Harry lágyan elmosolyodik, és furcsa mód nincs rosszallás a tekintetében.

- Semmi baj, csak… tudni akartam. Nem ítéllek el miatta. Köszönöm, hogy őszinte vagy.

Úgy érzem, egy hatalmas kő esik le a szívemről, és olyan erősen szorítom magamhoz, hogy szegény biztos alig kap levegőt, de nem panaszkodik. Ezek után ha lehet, még nehezebb őt hazaengednem.