Sziasztok! 

Hát nem máris szerda van? :DDD De! Itt is a rész, ezúttal tőlem. Remélem mind jól vagytok! Vigyázzatok magatokra! 

Puszi&Pacsi

Nem volt valami csodálatos éjszakám, rémálmaim voltak, és néha még megesett egy-egy gyomorfájós roham. Borzalmasnak gondolom, hogy az emberek tényleg rendszeresen állatokat esznek. Egy percig sem tudtam haragudni emiatt Louis-ra, és most sem haragszom, pedig még mindig nem vagyok a legjobb formámban. Nem tudhatta, de legközelebb nekem is óvatosabbnak kell lennem, ha ételt ad nekem. Éppen azért, mert ő nem tudhatja, szóval segítenem kell neki abban, hogyan… éljen egy tündér közelében. Nagyon várom már a mai találkozónkat, mert azt beszéltük meg, megint elmegyünk a tóhoz. Az ő ötlete volt, és nagyon örülök, hogy ennyire tetszett neki az erdőnek az a része. Nekem is a kedvencem. A tó a virágos réttel. Szívesen építenék ott házat, hogy minden nap ott lehessek.

- Jó reggelt, Harry - kopogtat anyu az ajtón, és egyből be is nyit. - Valami baj van, drágám? Már egy ideje várlak a reggelivel. Ilyenkor már túl is szoktál lenni rajta.

- Nem - rázom meg a fejem egyből, aztán felkelek, hogy felvegyem a mára kikészített ruháimat. Szeretem már este kivenni őket a szekrényből és felakasztani az ajtóra, hogy reggel csak fel kelljen vennem. - Azt hiszem egy kicsit sokáig maradtam fent este. Gondolkodtam.

- Min? - mosolyodik el, ahogy feljebb sétál, és egyből leül az ágyamra, közelebb húzva magához a virágokkal teli kosarat.

- Azon, hogy… Talán ideje lenne párt választanom, de tudod… Ott az a gond, amiről már beszéltünk - kezdem el beavatni a gondolataimba, és bár a pillantása még mindig szeretettel teli, sokkal szomorkásabb tekintettel nézi végig, ahogy felöltözöm. - Szeretnék boldog lenni.

- Édesem - mosolyodik el keserédesen, aztán a kezét nyújtja felém, ezzel jelezve, hogy üljek mellé. Egyből a hajammal kezd foglalkozni, de most nem csak befonja, hanem laza kontyot köt belőle, és a virágokból egy tiarát fűz a tincseim közé. - Jóképű vagy, okos, kedves és nagyon bátor. A varázserődről mindenki tudja a faluban, hogy kiemelkedő. Hidd el, fiatal vagy még, és nem vagy elkésve. Bármikor eljöhet a pillanat, hogy megtaláld a párod.

- Jártam odakint a minap - kezdem el, és bár eszemben sincs elmondani anyunak, hogy miért járok ki, és azt sem, hogy erősen gondolkodom azon, hogy akár egy embert is választhatnék páromnak. Még nincs itt az ideje. De a legvalószínűbb inkább az, hogy nem tudom, hogyan mondhatnám el neki. - Néztem az embereket.

- Ne menj túl közel hozzájuk, Harry! - ingatja a fejét anya, és még igazít néhány virágot a hajamba, aztán egymásra nézünk. - Veszélyesek.

- Ismertél olyat, aki elhagyta a falut, és most az emberek között él? - kérdezem, és amint kimondom, már tudom, hogy hiba volt. Nem akarom azt a benyomást kelteni, hogy azon gondolkodom, itt hagyok mindent.

- Nem, sokakról hallottam, de egyet sem ismertem - rázza meg a fejét, de a pillantásai fürkészők, és szinte felnyársalnak. Tudja, hogy gondolkodom. Tudom, hogy tudja. - Ahogy azt is sokszor hallottam, hogy a tündérek odakint boldogtalanok, fiam. Nincs körülöttük a természet, és elgyengülnek. Komorrá válnak. Volt, aki túl sem élte a sok változást. Óvakodj az emberektől, Harry!

- Rendben - bólintok egy sóhajjal, aztán felkelek, hogy a konyhába induljak. - Megreggelizem, mert Niall szerintem már hamarosan itt lesz. Azt mondta segít, hogy rendbe tegyük a kiskertet a telek hátuljában.

- Az nagyon jó lenne - lelkesedik fel anyu, és követ a konyhába, ahol már tényleg az asztalon vár a gyümölcsöstálam. - Violet is jön?

- Nem, csak mi ketten leszünk - rázom meg a fejem, és igyekszem minél gyorsabban belapátolni a reggelim.

- Ma gyűlés lesz - sóhajt fel anyu, és leül velem szembe, aztán a mogyorót kezdi megpucolni egy nagyobb tálból egy kisebbe. - Azt rebesgetik, hogy nem túl jó híreket akarnak mondani.

- Mostanában ritka a vidám gyűlés - felelem, de magamban szentségelek, mert elfelejtettem a gyűlést. Louis az erdőben fog várni, és ez teljesen kiment a fejemből. Fogalmam sincs, hogyan kellene jeleznem neki, hogy késni fogok. Talán nem túl sokat, ha azonnal rohanok ha vége az összejövetelnek. Mindenesetre, ha végül hazamenne, mert nem értem oda időben, akkor tudom, hol lakik. El tudok menni hozzá, hogy elmondjam, minden rendben, és bocsánatot kérjek. - Tudod azt is, hogy miről akarnak beszélni?

- Valószínűleg az erdő állapotáról, és az emberek pusztításáról - válaszolja, és éppen akkor kopogtatnak az ajtón, amikor befejezem a reggelim. - Ez biztosan Niall. Hagyd csak itt a tányérod, majd elpakolok. Menjetek a kertbe.

- Szeretlek, anyu - lépek mellé, és egy puszit adok a halántékára, mielőtt kilépek a házból. - Hogy aludtál?

- Jól - válaszolja Niall egy nagy mosollyal az arcán, és már indul is arra, ahol dolgozni kellene. - És te? Nyúzottnak tűnsz.

- Csak fáradt vagyok - legyintek, és amikor beljebb lépek a magasra nőtt fűben, fájdalom nyilall a lábamba. Ijedtemben hátrébb lépek, és akkor látom csak meg a kis mocskot, aki megtámadott. - Kertitörpe! Add a kosarad!

Niall azonnal mozdul, és azzal a lendülettel szorítom a kertitörpét a kosár alá, ahogy a barátom a kezembe adta. Vinnyog a kis kártevő, de nem tud szabadulni. Biztos a termést dézsmálta már megint. Így már értem, hogy miért nem volt semmi a kertben, amikor múlt héten le akartuk szedni anyával.

- Most van idényük, Violet is mondta, hogy kettőt is látott az udvarunkban - rázza a fejét Niall, és a kezembe ad egy nagy adag citrom olajat az oldaltáskájából. Azt nagyon utálják, és egyből elkábulnak tőle, ha az arcukba locsoljuk. Nem árt nekik, csak ideiglenesen kiiktatja őket egy kicsit. Természetesen soha nem írtanánk ki egyet sem véglegesen, de ez a legjobb módja, hogy elkergessük a kertből. Amint sikerül elaltatni az apró bajkeverőt, betesszük a kosárba, és együtt indulunk el a falu szélére, hogy a határon túl kitegyük a törpét. - Akkor azt hiszem meg is találtuk a kert problémájának a titkát. A lábad viszont nem túl szép. Ennek a nyoma egy-két napig látszani fog.

- Nem baj - húzom el a szám, és nagyot szippantok a falu határában éppen friss szirmokat bontott tulipánok illatából. - Van kedved hozzá?

Niall azonnal elvigyorodik, amikor rákacsintok, és amikor kitesszük a törpét, visszaindulunk a tulipánok felé. Talán tavaly nyáron szórakoztunk utoljára Niallel, és szívtunk egy kis friss virágport. Leheveredünk a virágágyások közé, így nem kell letépnünk őket, elég csak az orrunkhoz húznunk, hogy mélyen beleszagoljunk a frissen nyílt virágokba. Talán három vagy négy tulipánt szippantunk üresre, amikor Niall nevetgélni kezd, és nekem is muszáj követnem. Nem is bírom visszatartani a nevetést, és azt hiszem ez a világ legjobb érzése.

- Louis annyira… csodálatos, Niall - sóhajtok fel, mert most eléggé ellazultunk ahhoz mindketten, hogy Ni talán ne húzza fel magát a témán. - Csináltunk… dolgokat.

- Szereted őt? - kérdi tőlem, és bár a hangja nem olyan komoly a jelen állapotában, azért tudom, hogy ez a kérdés az volt.

- Én… Nagyon szeretnék minden percben a közelében lenni, megérinteni, csókolni - kezdem el sorolni a dolgokat, amik bennem vannak a nap minden pillanatában. - Szeretem, ha beszél hozzám, ha hallom a hangját. Jó érzés mellette feküdni, és nem aggódni azon, mi történik körülöttünk, csak arra figyelni, hogy velem van. Szeretném lenyűgözni néha. Sokat gondolkodtam, hogy többet használhatnám a varázserőm. Mutathatnék neki csodálatos dolgokat, amiket a természettel tudunk művelni.

- Ha te mutatnál neki, az maga lenne a csoda - mosolyodik el, de nem néz rám. A kék eget fürkészi hunyorogva. - Szeretem, amikor varázsolsz. Olyan régen láttam már.

Ahogy kimondja egyből elmosolyodom, és felemelem a kezem, hogy a felettünk terebélyesedő fát életre keltsem. Úgy mozgatja meg az ágait, mintha ezer éves álmábol ébredt volna, és nyújtózkodna, aztán úgy hajlítja az egyik ágát, hogy ne takarja el teljesen a napot előlünk, de az mégse süssön a szemünkbe. A levelei megnőnek és sokkal zöldebben vibrálnak, mint eddig, az ágain lévő apró korhadások pedig meggyógyulnak, és a fa új életre kél. Eddig sem volt rossz állapotban, de most szemmel láthatóan burjánzik, és boldog.

- Én ennyitől már aludnék - szólal meg Niall. A vigyora szinte körbeér, de a mondandója simogat. - Tényleg ezeket érzed, amiket az előbb elmondtál?

- Igen - sóhajtok fel, és újra szippantok a tulipánból, aztán a fejem alá teszem a kezeimet. - Ez az? Ez szerelem?

- Nem tudom - rázza meg a fejét, és ő sokkal mohóbban szívja a virágport. Nem fog elmúlni a hatása a gyűlésig, ha így folytatja. Nem tiltott, amit most csinálunk, de nem is annyira megszokott. Inkább csak a fiatal tündérek körében, mert tényleg könnyen rászokhatunk. - Ilyesmi, szóval talán az. De még mindig nem vagyok meggyőződve arról, hogy jól csinálod ezt a dolgot. Aggódom érted.

- Nincs mitől félned - simítom a kezem az övére, és találkozik a pillantásunk. Valóban aggódik, ez egy pillanat alatt kiolvasható a szemeiből, és éppen ezért a törődésért szeretem őt annyira. - Louis nagyon kedvesen bánik velem. Épp ez az, amivel teljesen elveszi az eszem. Na és persze a csókjával…

- Ha úgy döntesz, hogy neki adod magad, akkor el fogsz menni vele, jól mondom? - kérdezi meg végül, ami nyilvánvalóan régóta nyomaszthatta. Őszintén szólva gondolkodtam már ezen, de még soha nem tudtam magamban sem meghozni a döntést. Louis még mindig nem tudja, hogy nálunk ez hogyan működik, és nagyon aggódom azért, hogy nem akar majd tőlem semmit, ha kiderül az igazság. Nehéz még belegondolni is, mert az egész olyan, mint egy házasság. Ha Louis-nak adom magam, soha többet nincs esélyem senki mással az igaz szerelemre, ha ő elmegy. De ha nem… akkor egyszerűen sajog a lelkem a gondolatra, hogy nem tettem meg, pedig ő az első lény ezen a földön, aki ilyen érzéseket vált ki belőlem.

- Nem tudom még azt sem, hogy jó ötlet lenne-e teljesen neki adnom magam - rázom meg végül a fejem. Már elegendő virágport szippantottam ahhoz, hogy mindent szivárványszínben lássak, és egy kicsit forogjon velem az erdő. - Azon gondolkodtam… Mit szólnál hozzá, ha esetleg valamikor találkoznál vele?

- Micsoda? - ül fel a gyönyörű tulipánok között, és bár a vonásai kótyagosak, teljesen őszintén beszél. - Remélem, hogy majd elfelejtjük ezt, és nem gondolod tényleg komolyan az egészet.

- Szeretném, ha megismernéd, és akkor lehetne róla egy kialakult véleményed, nem csak az alapján, amit én mesélek - magyarázom meg, hogy miért gondolom így, ő pedig a fejét ingatja. - Félek, hogy csak elvakít ez az egész. Louis, és a vágy, amit az emberi világ iránt érzek. Te lehetnél a tisztánlátó szemem, és a józan eszem.

- Te leszel a végzetem, Harry - ingatja meg a fejét, és visszadől a fűbe. - Mikor gondoltad ezt az egészet?

- Ma találkozom vele, és majd neki is elmondom - lelkesülök fel, mert nagyon úgy néz ki, hogy Niall végül belemegy az ötletembe, és ettől annyira izgatott vagyok, hogy még a virágpor hatása is enyhül egy kicsit. - Aztán megbeszéljük.

- Rendben… - motyogja, és megint az orrához húz egy virágot. Tudom, hogy túl sok lesz, de én is ezt teszem, és ezután több komor szó nem hangzik el köztünk. Nevetünk, és iszonyatosan jól szórakozunk egészen addig, amíg a gyűlés miatt vissza nem kell indulnunk. Egy kicsit aggódom Louis és Niall találkozása miatt, de ugyanannyira izgatott is vagyok. Tudnom kell, hogy mit gondol Niall arról a személyről, aki pillanatok alatt vált az egyik legfontosabb lénnyé az életemben.

Már mindenki a helyén ül, amikor ideérünk, és kuncogva megöleljük egymást, aztán Niall elindul Violet felé, én pedig az anya melletti szabad széket célzom meg.

- Hol voltatok ennyi ideig? - förmed rám anya, és a kezembe ad egy összefoglalót a mai gyűlésről. A vezetőnk segédjei szokták megírni őket. Csak néhány példányt, ami ilyenkor körbe mehet a tündéreken. Mivel egyébként is végig fogom hallgatni az egészet, nem is figyelek a papírra, csak egyenesen átnyújtom a mellettem ülő Gramdynek, aki egy mosollyal bólint felém köszönet gyanánt.

- Elbeszélgettük az időt - felelem halkan, és minden erőmmel próbálok nem nevetni, mert akkor anya egyből rá fog jönni, hogy mit csináltunk. Egyszer már volt rá példa, hogy kihagytunk egy esküvőt a virágporos szórakozásunk miatt, és akkor dühös volt ránk. Bár még pisis kis tündérkölykök voltunk akkor. Azért most már más a helyzet.

- Üdvözlök mindenkit! - szólal meg az emelvényre fellépő Aubrey, a falu vezetője. Egy idősödő, ezüst hajú tündér, aki már járt odakint, az emberi világban is. - Ma több fontos pontot is szeretnék érinteni, mert súlyosnak érzem őket, és beszélnünk kell róla.

Mindenki bólogat, és már senki sem beszélget egymással. Az összes tündért Aubreyt figyeli. Az egész falu nagyon szereti őt, mert kedves, gondoskodó, de mégis nagyon jó vezető.

- Először is, a koboldok meglehetősen termékenyek a jelen időszakban, és sokszor érezni még a falu körül is őket - kezdi, és nyelnem kell egyet a mondata után, mert nemrégiben miattam lehetett őket érezni, amikor éppen csak megmenekültem a karmaik közül a falu határainak védelmébe szaladva. - Mindenki nagyon vigyázzon magára. Tudjuk, hogy van tündér, aki nem szeret a faluba zárva élni, és kimerészkedik a szabad erdőbe, de ezekben az időkben kérem őket, hogy legyenek fokozottan óvatosak.

Anya oldalra néz rám, és látom a szemében, hogy szinte könyörög nekem, és némán arra kér, hogy fogadjak szót, és ne mászkáljak el, de képtelen vagyok ezt megígérni. Szükségem van arra, hogy lássam Louis-t, és ezért nagyon is messze kell merészkednem minden nap. A vezető tovább beszél, de én közben anya kezéért nyúlok, és az ölembe húzom. Nagyon szeretném őt mindenbe beavatni. Igazából azt szeretném nagyon, ha tudna Louis-ról, és az okát annak, amiért minden nap elhagyom a biztonságot jelentő falunkat. Szükségem van arra, hogy mindent tudjon rólam, mert még soha nem volt példa olyanra, hogy ennyit titkolóztam volna előtte, mint az utóbbi időben. Ez nem egészséges, és nem szeretném folytatni, még ha kénytelen is vagyok rá. Legalább még egy kis ideig. Amíg összeszedem magam. - Egyszóval, mindenki nagyon vigyázzon magára, és maradjon a faluban - fejezi be az erre a témára irányuló beszédét Aubrey.

- A következő fontos dolog, amiről beszélnünk kell, az erdő megmentése - néz végig az összegyűlt falu lakóin a vezető, és ettől én is kihúzom magam, mert ez a téma nagyon mélyen érint. - Az északi felén a fák és növények haldokolnak, az állatok pedig teljesen elhagyták az erdő azon részét. Az egyik felderítőnk egy emberi építményt talált az egyik tisztáson, ami ontja magából a füstöt, és mérgezi a levegőt. Aggódom az erdőért, ezért a segítségetekre van szükségem.

Mindenki sugdolózni kezd, mert ez nem túl gyakori kérés, és hallom, sőt érzem is rajtuk, hogy mennyire rémültek. Mindenki attól fél, hogy ki kell majd menniük, vagy valami veszélyeset tenni, és ez dühít. Az erdőnkről van szó. Az otthonunkról. Az egyetlen értékről, ami a miénk. Gondolkodás nélkül kellene harcolniuk érte, nem pedig félelemből távol maradni a frontvonaltól.

- Ki fogunk hirdetni egy napot, amikor a falu határain belül maradva, de mégis egyesítjük az energiáinkat, és az északi csücsökre összpontosítunk. Meg kell próbálnunk újra életet lehelni a természetbe. Szüksége van ránk, és senki másra nem számíthat. Attól félek, hogy az emberek megint terjeszkedni akarnak, és idővel talán az erőfeszítéseink ellenére is elveszítjük az erdő azon részét. Viszont, amíg ez nem történik meg, nem adhatjuk fel háború nélkül.

A tapsolást azt hiszem én kezdtem el, de olyan hamar csatlakoznak hozzám többen is, hogy pillanatokon belül csapunk hangzavart a főtéren. Beszélni fogok erről Louis-val is. Szeretném megnézni magamnak, hogy mi az az építmény, és Louis talán elmagyarázhatja, hogy mi történik ott pontosan. Akkor azt is tudnánk, mit tehetünk ellene.

Ezután már csak olyan dolgokról van szó, amik általában negyedévente esedékesek, mint a nagy termőterületen érő gyümölcsök betakarítása, vagy éppen néhány új otthon építése, amit, majd friss házas tündérek foglalhatnak el.

- Utolsó pontként pedig szeretném elmondani, hogy meghoztuk a döntést, miszerint Idris hamarosan kénytelen lesz elhagyni a falut - zárja az egész gyűlést szokás szerint azzal, hogy olyan tündérekről számol be, akik valamiért büntetést kaptak. - A szomszédos erdőbe kell átköltöznie, de az odavezető úton az oltalmunkat élvezi, hogy ne essen baja. Nem tűrjük a soraink közt az olyan tündéreket, akik megkárosítják és veszélybe sodorják a társaikat. Legyen az esete intő példa mindenkinek. Köszönöm a figyelmet!

Egyből felpattanok, és még a tömeg előtt próbálom elhagyni a főteret, mert nincs időm. Muszáj odaérnem Louis-hoz, mielőtt azt hiszi, hogy bajom esett, vagy nem is akarok menni.

- Harry ne rohanj úgy! - kap utánam anya, és hagyom, hogy belém karoljon, de az előzőhöz hasonló sebességgel próbálok kilavírozni a tömegből, ezúttal már anyát is magam után rángatva.

- Én… itt most elköszönök, anyu, de sietek haza, rendben? - nézek rá, amikor megtorpanok, és tétován lépkedek egyik lábamról a másikra. - Ígérem, vigyázok magamra.

Anya csak néz rám néhány másodpercig, még a szemeit is összeszűkíti, de nem mond semmit. Ez talán rosszabb, mint amikor kiborul, vagy éppen könyörög nekem, hogy maradjak. Csak megrázza a fejét, és elenged. Nyelnem kell egy nagyot, mielőtt elindulok, és a lépteim sokkal bizonytalanabbak, mint eddig voltak.

Louis már az egyik fa tövében ül, és a felhúzott térdeire támaszkodva az apró kis virágokat nézegeti maga körül. Megállok egy kicsit távolabb, hogy csodálhassam őt egy kicsit, de nem bírok sokáig csak a messzeségben ácsorogni, amikor oda is mehetek, hogy a karjaiba zárjon. Amikor már egészen közel vagyok, felkapja a fejét, és egyből felkel a földről, hogy felém lépjen.

- Jól vagy? - fogja a két kezébe az arcom, és úgy méreget, mintha valamit keresne rajtam. - Minden rendben?

- Igen, ne aggódj - mosolyodom el, de nem mozdulok, és ahogy ő is láthatóan megnyugszik, a szemei is felcsillannak. Nem ereszt el, csak közelebb hajol, hogy megcsókoljon, és én teljesen belefeledkezem az ajkai lágy simogatásába. Szorosan megölel, amikor végül kelletlenül, de elengedi a szám. - Csak gyűlés volt a faluban, és nem emlékeztem rá. Ezért késtem, ne haragudj.

- Dehogy haragszom! - nevet fel, és bár ellép tőlem, nem engedi el a kezem. A levegő kellemesen meleg, és a tó vize szinte hangosan hívogat. Oldalra pillantok rá, és ahogy elmosolyodom az ő ajkai is felfelé görbülnek. Tudja, hogy mire gondolok, mert elengedi a kezem, és elkezdi ledobálni a ruháit, a tó partján. Amikor már mindketten teljesen meztelenül állunk egymás előtt, Louis állkapcsa megfeszül, és szinte elsötétülnek a szemei, ahogy a testem nézi. Gombóc nő a torkomban, ami pillanatról pillanatra egyre jobban ellehetetleníti a levegővételt. Nem várok tovább, inkább a tó felé fordulok, és a vízbe gázolok. Mire újra felé nézek, már nyakig merültem, és ő is az általam korbácsolt hullámokon át tart felém. Amikor utolér, és elkapja a derekam, mindketten hangosan felnevetünk, de az már egymás ajkai közt veszik az erdő csendjébe. A víz itt sekély, így mindketten guggolunk ahhoz, hogy a nyakunkig elfedjen minket, ezért Louis könnyedén az ölébe ránt, amikor nem számítok rá. Érzem, ahogy hozzám ér, és ő sem kevésbé izgatott, mint én vagyok. Nem igazán tudom, hogy mit kellene tennem, de erőm se sok van, hogy gondolkodjak rajta. Teljesen elengedem magam, ahogy a puha ujjai a derekamról a fenekemre csúsznak, és szorosan magához húz.

- Lou… - nyöszörgök, ahogy a fejem a vállára ejtem, és a nyakába lihegek.

- Mindig szólj, ha olyat csinálok, ami nem tetszik, jó? - kérdi halkan, szinte a fülembe lehelve, én pedig csak bódultan bólintok. - Meg kell ismernünk egymást. Egymás testét. A vágyainkat.

- Vágyom rád… - vallom be. Úgy csúszik ki a számon a mondat, hogy esélyem sem volt visszatartani. Teljesen elveszítettem a kontrollt az agyam felett. Az erőm felett is, így biztos, hogy a szemem világít, a tetoválásaim pedig természetesen élesen látszanak.

- Én is - morogja a hajamba, aztán belecsókol, és megint két kézzel magához préseli a csípőm, amitől muszáj felnyögnöm. Nem tudom visszatartani, és úgy kapaszkodom a nyakába, mintha anélkül a vízbe fulladhatnék. - Szeretnék… kipróbálni valamit.

- Mit? - emelem fel a fejem, és nézek egyenesen a szemébe, ő pedig elnyílt ajkakkal bámul rám. Most már egészen biztos, hogy a szemem világít, és hogy visszahozzam Louis-t, az szájára hajolok, hogy megcsókoljam. Olyan finoman viszonozza, beleremeg az egész testem.

- Majd meglátod - mosolyodik el az ajkaimon, aztán felemel a combjaimnál tartva, és a part felé araszol velem. Nem szállunk ki a vízből, csak engem ültet az egyik sziklára, ami mélyen belóg a vízbe. - Fogalmam sincs, milyen lesz, mert… még soha nem csináltam ilyet. De ha jól csinálom, imádni fogod.

Nem felelek semmit, csak teljesen ledermedve figyelem, ahogy széttolja a lábaimat, és közéjük lép. A derekamnál fogva egy kicsit hátrébb tol, de látni akarom őt, ezért nem fekszem le, csak az alkaromra támaszkodom. Látom rajta, mennyire bizonytalan, ő sem tudja, mi fog történni, és többször is megnyálazza az ajkait, mielőtt közelebb hajol. Az ujjai közé zár, és már ez is csodálatos érzés, de amit néhány másodperccel ezután tesz, attól elfelejtek lélegezni. Az ajkait érzem magam körül, és ettől olyan hangosan nyüszítek fel, hogy talán az összes közelben lévő élőlény megriadt tőle. Dörgölőztem már az ágyamnak, használtam már a kezem, és legutóbb Louis-val is egymáshoz értünk, de ehhez egyik sem ér fel. Elvesztem a józan eszem, és elgyengül a kezem. Képtelen vagyok tartani magam, ezért hiába akarom tovább nézni, ahogy a szája a merevedésemen mozog, képtelen vagyok rá. Lehunyt szemmel a sziklán fekve nyöszörgök, az ujjai pedig simogatják a bőröm a csípőm körül. Minden mozdulatunk összehangolt, bár ez valószínűleg az ő érdeme, és hozzám igazodik, mert én nem tudnám megtenni ugyanezt. Amit tesz, az valami csodálatos, és már most tudom, hogy még nagyon sokszor szeretném ezt tenni. Sőt, én is ki akarom próbálni vele. Tudni akarom, milyen íze van. Abban a pillanatban leginkább, amikor eléri azt a pontot, és nincs tovább. Csodálatos lenne érezni az apró reszketéseit a kezem, és a szám alatt egyszerre. Egyre hangosabban nyöszörgök, ahogy a gondolatokból képek lesznek a szemem előtt, muszáj felemelnem a fejem. Látni akarom őt. A szemei lehunyva, lassan mozgatja a kezét és a fejét is, ugyan abban a ritmusban, és ahogy egy pillanatban a nyelve máshogy mozdul, és ezt megérzem, elvesztem… Visszahanyatlok a sziklára, és a kezeibe kapaszkodok, ő pedig bár elhajol, az ujjai még mindig rám feszülnek, és sokkal gyorsabban kezdi el mozgatni őket. Ez azonnal darabjaimra tör ezen a nedves szürke sziklán, és ha Lou nem mászik fel mellém, hogy újra életet leheljen belém a csókjaival, talán itt porladok el levegő után kapkodva. Amikor sikerül kinyitnom a szemeimet, mozdulni még mindig nem tudok, csak nézek a fákra, és látom a körülöttünk lévő bokrokat a szemem sarkából. Hatalmas virágok nőttek mindenütt, és a szivárvány minden színében pompáznak. Még a fák ágaira is felfutottak. Az egész annyira természetellenes még nekem is, hogy muszáj elmosolyodnom rajta.