Egyszer volt... - 10.
Sziasztok!
Megérkeztünk a következő résszel, reméljük tetszeni fog, és hagytok is valami nyomot nekünk. :) Vigyázzatok magatokra! Mindannyian!
Puszi&Pacsi
Varázslat
Louis
Harry elaludt egy puha pokrócba bugyolálva úgy, hogy a fejét a combomra hajtotta. Még mindig a vastag szőnyegen vagyunk a kandalló előtt, és talán egy kicsit én is elszundítottam, amikor a fejem a kanapénak támasztottam. Aztán magamhoz térek, és a fájó nyakamat masszírozom, de egyébként nem merek megmozdulni, hiába van elzsibbadva a lábam is, nehogy felébresszem. Szeretem nézni, ahogy alszik. Ilyenkor, amikor kendőzetlenül bámulhatom, még erősebben érzem azt a furcsa, kellemes bizsergést a gyomromban. Egyfajta elégedettséggel tölt el, amikor észreveszem, hogy a sötétrózsaszín ajkai még mindig duzzadtak a legalább egy órás csókcsatánktól, és közben nem tudom elhinni, hogy ez történik velem. Ez a fiú gyönyörű, a legszebb lény, ami bármelyik fantáziámat felülmúlja, és most itt van velem, ebben a házban, amit kibéreltem. Olyan, mintha a varázslat és a valóság találkozott volna itt, a nappali szőnyegén, amikor felém hajolt, és megpróbált megcsókolni. Hihetetlen, hogy még soha, senkivel nem csinálta ezt. És hihetetlen, hogy velem akarta megtenni először. A világ legszerencsésebb emberének érzem magam.
Hamarosan Harry is elkezd ébredezni, és ahogy teljesen a hátára fordul, a világító zöld tekintetével néz fel rám, de rögtön le is hunyja, és mikor újra kinyitja, már csak az álmos, emberi szemei pillantanak rám. Imádom. Kedvem lenne újra megcsókolni, de ahhoz sokkal hajlékonyabbnak kéne lennem, így csak rámosolygok, és simogatom az arcát, ami még forró az alvástól.
- Már besötétedett? - kérdezi azzal a lehetetlenül mély, alvás utáni hangjával, amikor elszakítjuk egymástól a pillantásunk. Annyi ellentét van benne. A bűnösen szép ajkai, és a mély, férfias hangja. A baba szemei, a hullámos, hosszú haja, és a hangsúlyos állkapcsa. A csodás lábai, és az izmos vállai. És így tökéletes. Gyönyörű. Úgy látszik, hogy nagyon lekorlátozódott a szókincsem vele kapcsolatban a tökéletes és a szép szinonimáira.
- Igen. Egy kicsit elaludtunk – felelek neki. Ahogy felül, a takaró lecsúszik róla, és nem tudok elmenni a tény felett, hogy milyen furcsa őt a ruháimban látni. Jól áll neki a Joy Division-ös pólóm, és a melegítőalsóm is, ami kicsit lehetne hosszabb. Úgy néz ki, mint egy egyetemista srác, aki az egész hétvégét a koli szobájába zárkózva tölti a pénteki átbulizott éjszaka után.
- Haza kell mennem. Anyáék már biztosan aggódnak – mondja, de mielőtt felkelhetne mellőlem, magamhoz húzom. Meglepődik, amikor váratlanul megcsókolom, de ez a nap erről szól. A váratlan, édes csókokról, és abszolút nem érzek bűntudatot miatta. Hamarosan átcsúszik a nyelve is a számba, és tetszik, hogy már sokkal bátrabb, mint pár órája. Elmosolyodom, mert büszke vagyok a tanítványomra, és kicsit tovább merészkedek azzal, amikor az ujjaim a derekánál a póló alá vándorolnak. Harry felsóhajt, én pedig bennrekedt levegővel érzékelem, ahogy a fogai végigkaristolják a nyelvem. A dereka libabőrös a kezem alatt, miközben azzal küzdök, hogy ne fektessem le a földre, hogy fölé mászhassak. Annak nem lenne jó vége. Nagyon nem.
- Te vagy a legérzékibb tündér a világon – mondom neki kifulladva, halkan kuncogva, ahogy eltolom magamtól egy kicsit. A szemei megint világítanak, és most sokkal nehezebben tudja összekapni magát, mert nem elég egyetlen pislantás, hogy visszaváltozzon.
- Azért mondod, mert még csak velem találkoztál – jegyzi meg a tekintetét lesütve.
- Van egy olyan érzésem, hogy te a különlegesek között is a legkülönlegesebb vagy – jelentem ki, és az álla alá nyúlok, hogy visszafordítsam magam felé. - Miért érzed magad kellemetlenül, ha világít a szemed, vagy ha előjönnek a tetoválásaid? - kérdezem tőle, mert ez már nem az első alkalom, hogy így reagál, és szeretném megérteni. Szeretnék mindent tudni, ami vele kapcsolatos.
Harry az ajkába harap, ami még mindig az én nyálamtól fénylik, és szeretném újra megcsókolni… de a válaszra is kíváncsi vagyok, ezért visszafogom magam.
- Nem akarlak megijeszteni, és… az egész azért történik, mert… mert elveszítem a kontrollt az erőm felett – válaszolja lassan, minden egyes szót átgondolva.
- Bezavarok a rendszerbe? - kérdezem mosolyogva.
- Néha igen – vallja be.
- Ne érezd rosszul magad miatta. Nem ijesztő, sokkal inkább érdekes – magyarázom neki, amire csak egy kis félénk mosollyal válaszol. - De mindenek előtt hízelgő – teszem hozzá, és egy utolsó puszit hagyok az ajkain, mielőtt felállok, és a karomat nyújtva őt is felhúzom a földről. - A szobámban átöltözhetsz, odaadom a ruháid – mondom neki, mert szinte biztosan tudom, hogy nem lenne jó ötlet, ha az enyémekben sétálna haza.
Kiveszem a ruháit a szárítóból, és persze meglepődve konstatálja, hogy azok egyáltalán nem vizesek már, aztán felkísérem az emeletre, és a folyosó falának dőlve várom, amíg átöltözik a szobámban.
- Nem akarlak egyedül elengedni – mondom neki, amikor már leérünk a ház földszintjére, és Harry ugyanúgy néz ki, mint amit már megszoktam. - Nem tetszik a gondolat, hogy egyedül mászkálj a sötétben – magyarázom összehúzott szemöldökkel.
- Semmi gond, hidd el, tudok magamra vigyázni, és úgy ismerem az erdőt, mint a tenyeremet. A növények és az állatok a barátaim – feleli biztatón mosolyogva, amikor kilépünk a házból a kőlépcsőre, ahol annyira váratlan kép fogad, hogy az állam szinte a földet súrolja.
- Mi a franc? - tör ki belőlem reflexből a kérdés, ahogy lenézek. A borostyánnal eddig is meggyűlt a bajom, de az indák most teljesen átszőtték a lépcsőt, és felkúsztak a ház falán, egyfajta szőnyeget terítve elénk, amin biztosan kitörtem volna a nyakamat, ha nem figyelek oda. A kinti lámpa fényében bámulom a burjánzó növényt a nagy, méregzöld levelekkel, és a szemem sarkában látom, hogy Harry bűnbánóan megint a száját rágcsálja. - Úgy értem… - próbálok enyhíteni az előző kifakadásomon. - Hű, ezt te csináltad?
- Nem szánt szándékkal – szögezi le, és látom rajta, hogy kellemetlenül érzi magát, ahogy egyik lábáról a másikra áll. - Nem kellett volna idejönnöm – csóválja a fejét. Már tudom, hogy elbasztam, de annak örülök, hogy legalább nem azt mondta, nem kellett volna megcsókolnia.
- Az én ötletem volt – lépek hozzá, és teszem a kezem a felkarjára. - Ez semmiség, Harry. Holnap megoldom. Van egy metszőollóm, amivel…
- Le akarod vágni? - kerekednek el a szemei, és én legszívesebben leharapnám a nyelvem.
- Nem! Majd használom a kert felé nyíló kijáratot – darálom gyorsan, és egyre közelebb húzom magamhoz. Érzem, ahogy végre belesüpped az ölelésembe, és egy nagy sóhaj után azt mondja:
- Igazad van, le kell vágni. Nem maradhat így. Bocsánat, hogy ennyi munkát okoztam.
- Nem kell levágni. Harry, én… - kezdem, de akkor éles hangon megszólal a mobilom, és mindketten összerezzenünk. - Basszus – nyögöm, amikor meglátom Liam nevét a kijelzőn. - Teljesen kiment a fejemből, hogy ma este összeülünk sörözni – mondom leginkább magamnak, ahogy ellépek Harrytől, és fogadom a hívást.
- Mi a helyzet, Piroska? Már azt hittem, a farkas magával csábított az erdőbe – hallom Liam drámai hangját a vonal túlsó végéről. - Mi a gond? Közbejött valami?
- Nem. Vagyis igen, de hamarosan ott leszek – válaszolok összezavarodva. - Ne haragudj, teljesen kiment a fejemből, amit megbeszéltünk – vallom be, mert semmi értelme a mellébeszélésnek.
- Semmi baj, csak szeretném, hogy tudd, a sör már behűtve vár a hűtőmben – mondja.
- Rendben, fél óra. Majd látjuk egymást – köszönök el, és máris megszakítom a hívást, hogy újra Harryvel foglalkozhassak. Azzal a Harryvel, akit sikerült kellemetlen helyzetbe hoznom, pedig nagyon nem akartam. Azzal a Harryvel, aki már nem áll ott a borostyánnal beszőtt lépcsőn, hanem azóta már biztosan mélyen az erdőben jár.
***
Éppen a Black Mirror sorozat egyik nagyon elvetemült részét fejezzük be, kezünkben egy-egy üveg sörrel, kettőnk között pedig egy tál popcornnal, amiből már alig maradt, amikor rájövök, hogy egy kicsit jól esik most visszacsöppenni a hétköznapi dolgokba. Félreértés ne essék, imádom a délutánjaimat Harryvel tölteni, de néha muszáj fellélegeznem, mert az egész nap tátott szájjal bámulás leszívja az energiámat.
- Nem láttam Hannát egy pár napja. Ugye, nincs semmi baj vele? - kérdezem Liam-et, amikor visszajön a mosdóból.
- Gyógykezelésen van az ízületei miatt – feleli Liam. - Ne aggódj, amint visszajön, a boszorkánynak már a seprűnyelére sem lesz szükség, hogy bárhol ott legyen fél perc alatt – kacsint rám nevetve, mire én is csak vigyorgok a fejem csóválva.
- Úgy örülök, hogy ilyen idősen is jól tartja magát – mondom őszintén. Liam visszahuppan mellém, és majdnem beleül a popcornos tálba, amit az utolsó pillanatban kapok ki a segge alól. Úgy látszik, neki jobban betett a három üveg sör és az első vendégváró feles.
- Még sokáig hallgathatjuk az agyament meséit, az biztos. Apropó agyament mesék… mi a helyzet a erdei túrázásaiddal? Sok manóval találkoztál már?
Kelletlenül elnevetem magam, és minden figyelmem a sörösüvegnek szentelem a kezemben. A címkét kapirgálom, újra belekortyolok a már húgymeleg italba, és a fogaskerekek megállás nélkül járnak a fejemben. Talán kicsit lassabban, mint teljesen józanul, de Liam máris sokkal jobban becsiccsentett, úgysem veszi majd észre.
- Ami azt illeti, igen. Bár nem olyan pici, mint egy manó – felelem, a fene se tudja minek. Mert nem akarok neki Harryről mesélni, de akkor meg miért kezdtem bele?
- Akkor egy tündér? Vagy egy démon? - találgat Liam lelkesen csillogó szemekkel. - Kérlek, mondd, hogy valami szexi nőstény, aki hagyja, hogy ájulásig keféld.
Felhorkanva bokszolok Liam karjába, ami sokkal izmosabb, mint ahogy első ránézésre tűnik.
- Hé, hűtsd le magad, Liam! - szólok rá tettetett felháborodással.
- Mit is mondtál, mikor szakítottál a barátnőddel?
Nagyszerű. Ez pont egy olyan téma, amiről semmiképpen sem akarok most beszélgetni.
- Két hónapja – felelem csöndesen, és megválok a kiürült sörösüvegtől a kezemben.
- Akkor épp itt az ideje, hogy becsajozz! - jelenti ki némi fejszámolás után, de látom rajta, hogy bizonytalan. Két hónap nem túl sok idő, főleg egy két évig jól működő kapcsolat után. - Nem is kell becsajoznod. Elég, ha éjszakára hazaviszed.
- Kit? A mókust az erdőből? - kérdezem röhögve, de közben nem bánnám, ha másról beszélnénk.
- A manót! - néz rám Liam bugyután vihogva. - Legalábbis, te így hívod.
- A francokat. Te hívod így – vágok vissza. - Na, és mi a helyzet veled? Te mikor viszed haza álmaid nőjét?
- Ami azt illeti, holnap randizni fogunk – jelenti ki büszkén, és először azt hiszem, hogy tréfál, de amikor ránézek, csak örömöt tudok kiolvasni a szemeiből, semmi viccelődést.
- Becsajoztál? - kérdem köntörfalazás nélkül. - Gratulálok!
- Ne kiabáljuk el – int le gyorsan. - Majd holnap kiderül.
- A lényeg, hogy ha hazahozod, ne üljetek le Black Mirror-t nézni.
- Mi bajod a sorozattal? - fakad ki Liam.
- Elég nyomasztó.
- Kár, hogy így gondolod. Pedig az volt a célom, hogy ágyba csábítsalak vele – biggyeszti le az ajkát. Liam még mindig gyerek. Talán már egy nagy, izmos gyerek, de lélekben nem sokat változott.
- És úgy gondoltad, előtte jó ötlet megemlíteni, hogy holnap randid lesz álmaid nőjével? - vonom fel a szemöldököm kérdőn.
- Ha látod, mennyire kelendő vagyok, még jobban fogsz vágyni rám – magyarázza, és még bólint is hozzá.
- Még ennél is jobban? - kérdem drámaian, és attól a pillanattól kezdve egész este Harryn jár az eszem.
Ott alszom Liamnél – szigorúan külön ágyban –, és csak reggel indulok haza. Ahogy bekanyarodom a kocsival a ház elé, azonnal a borostyánra téved a tekintetem, amit el kéne tüntetnem, mert így szinte használhatatlan a lépcső, de egyszerűen nincs szívem hozzá. Inkább óvatosan átmászom rajta, nehogy letapossam, és nem is értem, előző este Harry hogy tudott úgy lemenni a sötétben, hogy semmi zajt nem csapott. Én bezzeg káromkodom, mint egy kocsis, amikor az utolsó lépcsőfoknál majdnem orra esem egy indában, de amikor felérek, már szeretetteljesen simítok egy levelet a tenyerembe. Furcsa érzés kerít hatalmába. Mintha Harry ott lenne velem, és már szinte érzem az illatát a lágyan lengedező szélben. Mosolygok, mint egy őrült. Mert őrült is vagyok! Hogyan is gondolhattam, hogy képes lennék bántani ezt a növényt, ami valamilyen szinten Harry. Elég ránéznem, és tegnapi nap, az első csókunk ugrik be azonnal. Aztán a kis félreértés, és az, hogy szó nélkül hazaindult. Még el sem köszönt. Vajon még mindig haragszik rám? Mi van, ha délután nem jön el a találkánkra? Ezekkel a negatív gondolatokkal megyek be a házba, és már tudatosan veszem elő a mobilom, hogy telefonáljak. Muszáj valakivel beszélnem, mert úgy érzem, a gondolataim teljesen összekuszálódtak, pedig egy jó részét igyekszem a szőnyeg alá söpörni, még magam elől is. Leila egy hatalmas mosollyal az arcán fogadja a videóhívásomat.
- Szia! Olyan jó látni.
- Szia, Leila – üdvözlöm hasonló lelkesedéssel, és leülök egy székre, a telefont pedig a konyhaasztalon támasztom.
- Egy kicsit azért fáradtnak tűnsz – húzza össze a szemét, amitől mosolyognom kell. Még túl korán van, biztosan nem rakta be a kontaktlencséit, a szemüvege meg folyton eltűnik valahol.
- Az este egy itteni, régi jó barátommal söröztem és sorozatoztunk. Csak egy kis enyhe másnaposság és kialvatlanság – vonom meg a vállam.
- Hm, nem – csóválja meg a fejét. - Biztos, hogy van valami más is.
- Olvasol a gondolataimban? - kérdezem nevetve, de akkor eszembe jut Harry, és a mosolyom valamiféle hülye álmodozó tekintet váltja fel. Amikor meglátom magam a telefon képernyőjének sarkában, gyorsan rendezem a vonásaim. Nem lehetek ennyire egyértelmű.
- Nem, de biztos van valami oka, hogy még mindig nem jöttél haza – jegyzi meg, és közben a konyhába sétál, hogy kávét főzzön le magának. Biztos vagyok benne, hogy látja rajtam a változást.
- Nem valami. Inkább valaki az ok – motyogom elgondolkodva, miközben Leila tejet önt egy bögrébe.
- Mesélj róla! - kéri, és az arcán nyoma sincs a döbbenetnek. Inkább kíváncsinak tűnik.
- Egy fiú – nyögöm ki nagy nehezen ezt a két szót. És ha ez nem lenne elég, egy tündér – de ezt már csak gondolatban teszem hozzá. Leila most nem felel azonnal, hanem a hangokból ítélve berakja a bögrét a mikróba. Nem is néz a telefonjára, amíg fél perc múlva el nem készül a tej, amire már ráengedheti a kávét.
- Nem olyan nagy dolog ez, Louis. A mai világban felvállalhatják az emberek – szólal meg hirtelen a néma csönd után, és végre a kamerába néz. - Nem mondom, hogy nem lepett meg. De lenne egy kérdésem.
- Mondd csak – bólogatok izzadó tenyérrel. Nem is vettem észre, hogy ennyire megviselt ez a vallomás.
- Már akkor is tudtad, amikor együtt voltunk? - kérdezi oldalra billentett fejjel.
- Nem. Nem! Ha tudtam volna, elmondtam volna – válaszolok, mert pontosan tudom, mire kíváncsi. - Nem vagyok meleg, ha erre gondolsz. Sosem néztem úgy egy férfira sem. Ez a mostani valami egészen kivételes. És továbbra sem érdekelnek a pasik.
- Csak ő.
- Csak ő – ismétlem, és nyelnem kell egy nagyot a hangomból kiérződő vágyakozás miatt.
- Akkor nagyon különleges lehet – mosolyog Leila a bögréje fölött, mielőtt belekortyol.
- Fogalmad sincs, mennyire – nevetek fel zavartan, és a körmöm kezdem rágcsálni.
- Szívj el egy szálat, rád fér – javasolja, mert úgy ismer, mint a tenyerét. - És alig várom, hogy találkozzak vele.
Nem mondhatom el, hogy talán sosem fog vele találkozni. Nem mondhatom el, hogy talán zsákutca az egész, mert az újabb kérdéseket vetne fel. De legalább beszélhettem vele Harryről, ha csak egy icipicit is, és máris könnyebbnek érzem a lelkem.
***
Gyorsan letudom az ebédet, aztán egy kiadós zuhany és fogmosás után elindulok a találkánkra jóval előbb, mint kellene. Így nem is meglepő, hogy várnom kell Harryre, de képtelen voltam tovább a házban dekkolni. Jobb a szabad levegőn. Az előző délutáni esőnek hála néhol majdnem bokáig merülök a sárba, de legalább már süt a nap, és elkezdte felszárítani az erdőt. A természet szép, de mégis minden alkalommal elfelejtek lélegezni, amikor meglátom őt, annyira megdöbbent.
- Itt vagy – mondom hálásan, hatalmas megkönnyebbüléssel a hangomban. Közel lépek hozzá, de mást nem teszek. Nem tudom, most hogy kéne viselkednem vele azok után, ami történt kettőnk között.
- Mindig itt vagyok – feleli egy kis mosollyal. - Ezt neked hoztam – nyitja ki a markát, amiben apró szemű málnák piroslanak, és a számban azonnal összefut a nyál.
- Köszönöm, Harry – veszem el tőle a szemeket óvatosan, nehogy összenyomjam, ha már idáig vigyázott rájuk, és épségben elhozta nekem. Azonnal a számba tömöm a felét, és a különbség a szupermarketekben kaphatóakhoz képest egészen elképesztő. Minden egyes szem egy ízkavalkád, zamatos és érett. - Ez isteni – nyögöm teli szájjal. - Hová megyünk ma?
- Ma sokat fogunk sétálni, remélem, készen állsz.
Csak bólogatok, mert úgy érzem, a pokolba is követném. Legalább fél órát gyalogolunk egyetlen szó nélkül, és a csöndet talán kellemesnek nevezhetném, ha nem érezném úgy, hogy Harry mennyire feszült, ahogy előttem lépked. Egy idő után megunom a várakozást, és elkapom a karját, hogy magam felé fordíthassam.
- Hé… valami baj van? - kérdezem tőle, és a kezem magától indul el, hogy végigsimogassam a karját.
- Úgy fogunk tenni, mintha a tegnapi meg sem történt volna? - kérdezi, ahogy a tekintetével a követi a kezem útját.
- Nem – nevetek fel megkönnyebbülten, hogy neki is ez jár a fejében. - Az nagyon béna lenne.
Harry végre a szemembe néz, és már ő is velem mosolyog, aztán beharapja az ajkát, és képtelen vagyok tovább uralkodni magamon. Egy vastag fatörzsnek passzírozom, és a málna íze összekeveredik Harry ízével, amikor a szájára tapadok. Aznap valahol elveszítettem a türelmem és az óvatosságom, mert szinte felfalom őt, és vannak pillanatok, amikor hiába próbál igazodni hozzám, elveszti a fonalat, és frusztráltan harap a számba, ami csak még jobban feltüzel. A szájába nevetek, és a combjai közé csúsztatom a térdem. Túl gyorsan haladok, mert Harry hátraejti a fejét a fának, és felnyög, aztán levegő után kapkod, de még ez sem zavar, mert így legalább könnyen a nyakára tudok tapadni. A kezem azt sem tudom, hol jár, az agyamról nem is beszélve, de amikor megérzem, hogy a merevedése az enyémhez simul, kicsit kizökkenek. Lihegve lépek egyet hátra, és képtelen vagyok megállni, hogy lenézzek az ágyékára. Az a helyzet, hogy féltem attól, hogy undort fogok érezni, de nem ez történt. Ó, nagyon nem. Vissza kell fognom magam, hogy ne érintsem meg a lábai között, mert tudom, hogy túl korai lenne. Harry félig lehunyt, világító szemekkel pislog rám, és szinte szédelegve löki el magát a fától. Eltelik néhány perc, míg visszaváltozik a szeme, és csak akkor látom, hogy a fa új ágakat növesztett, amíg mi elvesztettük az eszünket. Harry pupillái hatalmasak, az ajkai duzzadtak, és a nyaka piros a borostám karistolásától. Muszáj vagyok két nagy, mély lélegzetet venni, hogy ne élvezzek a nadrágomba csupán a látványtól.
- Ne haragudj – mondom neki, és a hangom olyan, mintha egy egész doboz cigit elszívtam volna egyszerre.
- Ne kérj ezért bocsánatot! - szól rám szigorúan. Még várunk két percet, hogy kicsit összeszedjük magunkat, aztán elindulunk, hogy a kiirtott fák helyére újakat növesszünk az erdő szélén, de ezúttal egymás mellett lépdelünk, és Harry forró tenyere az enyémbe simul.
9 Comments
Annyira szeretem ezt a történetet! Mindketten olyan édesek ❤️💙💚🥰
VálaszTörlésNagyon örülünk, hogy tetszik :) Köszi, hogy írtál.
TörlésHihetetlenül jó! 💖
VálaszTörlésImádom az ilyen meséket. És ti olyan jól meséltek.
Kicsit előre szaladtam fejben a történetbe, és már most izgulok, hogy mi lesz szegényekkel, ha Lounak haza kell mennie. Mert egyszer minden véget ér. Remélem az ő szerelmük örökké tart majd.
Pussz 😘 😘 😘
Igazad van, ez egy mese felnőtteknek kb :) Abból lehet, hogy lesznek majd gondolok, hogy Louis-nak valamikor vissza kell mennie, de az egész elég kilátástalan még, de majd csak megoldódik. Köszönöm, hogy írtál, puszi :) 🥰
TörlésSzépek,,😍😍😍
VálaszTörlés🥰
TörlésAmikor ezt a mesét olvasom mindig az jár a fejemben hogy Harry, az igazi Harry ha olvasná/olvashatná ezt, mennyire imádná. Imádá, hogy ilyen gyönyörű és tiszta, kedves és természetközeli benne. Szerintem ennél nagyobb visszaigazolás nem is kell, hogy mennyire fantasztikus amit csináltok.
VálaszTörlésSokat gondolkodtam azon, hogy mi lesz a sorsuk, hogy tudnak majd együtt maradni. Úgy gondolom a tündérfaluban muszáj esküvőt tartaniuk, Harrynek ez nagyon fontos lehet. Ha a tündérek nem elfogadók az ember-tündér kapcsolatokkal, akkor viszont biztosan nem maradhatnak, bár Louist nehéz is ott elképzelni hosszú távon. Az emberek világában viszont csodás életük lehet. Ha Harryt nem tagadják ki, gyakran vissza is látogathat, akár Louisval vagy később a gyerekeikkel. Közben a nagyvilágban Harry lehetne florist (:D) vagy akár környezetvédő, Louisval a szerelmük erejével nagyon sokat tehetnek a Földért, Harryt ez nagyon boldoggá tenné szerintem.
Szia :) Hűűű, az nagyon furcsa lenne, ha Harry olvasná :D De igazad van, a Treat people with kindness filozófia nagyon illik tündér Harryre. Pontosabban: Treat people, animals, plants and Earth with kindness :D Lassan haladunk, de persze majd felmerül a kérdés, hogy hogy lehetnek ők úgy igazán együtt annak ellenére, hogy két különböző világból származnak. Köszönjük a kedves szavakat :) Puszi! 😘
TörlésSzia :) Az a helyzet, hogy mi is nagyon szeretjük írni, és ebben biztos közrejátszik a hangulata. "Mi lesz, ha együtt lesznek majd?" - ezt valaki egy kommentben nagyon jól megfogalmazta... jobb lesz, ha Lou bozótvágóval járkál :D Louis nem maradhat ott örökre, de csak kitalálnak majd valamit :) Köszi, hogy írtál. Puszi neked is 😘
VálaszTörlés