Sziasztok! 

Íme a következő adag. Remélem mind jól vagytok! Hagyjatok nyomot!

Puszi&Pacsi

Harmadik

Nem volt egyszerű menet lerendeznem a koordinátor csajjal, hogy Harry már ma este megérkezhessen, de egy kis borítékba rejtett ösztönző valahogy mindig jó hatással van az emberekre. Sokkal kisimultabb lett az addig aggodalmaskodó arca.

Linette holnap reggel egy korai géppel repül New Yorkba, én pedig alig várom, hogy végre egy kis nyugtom legyen tőle. Úgy érzem, nagy szükségem van némi időre, amikor nincs a közelemben. Amíg felkészülhetek arra, hogyan tálaljam neki az egész „hagyjuk békén egymást, de hagyd itt a fiam” dolgot. Attól félek, hogy nem lesz egyszerű.

Már mindannyian itthon vagyunk, Noel alszik, Linette pedig nemrég közölte, hogy nem várja meg Harryt, mert muszáj kipihennie magát holnapra, és már eléggé késő van. Legyek vele kedves, és ne üldözzem el. Már órák óta késik, és kezdtünk aggódni, amikor telefonált, hogy egy baleset volt az úton, ezért a dugóban ül, és nem tudja mikor ér ide. Nagyon idegesnek tűnt, ezért nyugtatgattam, hogy ne aggódjon, akkor érkezik, amikor tud. Nincs ezzel semmi baj. Amúgy is késő éjszaka szoktam csak kidőlni.

Most viszont már lassan éjfél, mire bevilágítják a nappalit egy pillanatra a ház elé beparkoló autó fényszórói. Cliff felmordul, de ennél jobban nem zavartatja magát, inkább csak alszik tovább. Nem az a vendégeket körberajongó típus. Én viszont egyből felkelek, hogy megnézzem az előszobában felszerelt monitorok képén, és szerencsémre tényleg Harry az, aki a sporttáskáit dobálja a vállára, mielőtt megnyomja a kerítés oldalán a kaputelefont. Mostanra már kikapcsoltam a benti vevő egységet, nehogy felébressze Noelt, így pedig jót mulatok azon, hogy vélhetőleg elég cifra szitkozódást enged éppen szabadjára. Bárcsak hallottam volna, nem csak látom.

Végül úgy döntök, véget vetek a szenvedéseinek, és megnyomom a kapunyitó gombot, hogy be tudjon jönni, aztán kinyitom a bejárati ajtót is neki. Ide már egy nagy, mégis fáradt mosollyal érkezik meg, és megáll, míg be nem invitálom.

- Itt le tudod dobni a cipőd, aztán megmutatom a szobád – suttogom az éjszaka csendjébe, ő pedig csak lelkesen hálálkodik a megértésemért. - Holnap odaadom a kulcsaid, és akkor már az udvarba is beállhatsz. Az biztonságosabb. Noel miatt is.

Csak bólint, ahogy magyarázok, és inkább úgy döntök, jobb lesz, ha nem fárasztom tovább. Ráérek még beavatni minden apró részletbe, ami az életünket alkotja. Inkább a földszinti vendégszoba felé veszem az irányt. Úgy döntöttünk, hogy az lesz az övé, és már be is készítettünk neki oda néhány apróságot, üdvözlő ajándékként.

- Hát ez volna az – engedem be magam előtt a szobájába, ahol mostanra Linette már felhúzta a friss ágyneműt és törölközőket is tett az ágy végébe. – Ez az egy szoba van itt lent, de így legalább nyugtod lesz mindentől. Az az ajtó a fürdőbe nyílik, ez pedig a gardrób lesz. Remélem megfelel majd.

- Viccelsz? – nevet fel, és leteszi a táskáit a gardróbajtó elé. – Ez több, mint tökéletes. Saját fürdőm lesz?

- Örülök, ha ez egy jó hír – mosolyodom el én is, aztán kihátrálok a szobából. – Hagylak is, pihenj le. Holnap reggel megbeszélünk mindent.

- Sajnálom a mai napot! – pördül meg a tengelye körül, hogy ismét szemben legyen velem.

- Hagyd már, Harry – legyintek, és a kilincsre teszem a kezem, hogy ha elköszöntünk, akkor becsukhassam az ajtaját. – Fő, hogy rendben ideértél.

- Igen – bólint tétován, és körbenéz a szobájában.

- Jó éjt!

- Neked is! – int felém, mielőtt behúznám az ajtót.

Végigsimítok Cliff hátán a szőnyegen, aztán letelepedek a kanapéra, és úgy döntök, szarok az egész világra. Harry megérkezett, ezzel egy kis teher lehullott a mellkasomról, most már biztosan épségben van. Nem tudom, miért foglalkoztatott ennyire a dolog, de tényleg aggódtam, amikor azt mondta, hogy baleset volt az úton, reméltem, hogy nem fog baja esni rögtön első nap. Az nem vetne jó fényt a későbbiekre. Így a nagy izgalomra pedig bedobok egy pohárka tequilat.

A tévében valami újdonsült, kellőképpen dekoratív popsztárocska riszálja magát a zenecsatornán, de teljesen személytelen az egész. Nulla egyediség. A fejemet ingatva kapcsolok tovább. Az X válogatója alatt túl sok ilyet láttam. Kezd herótom lenni tőlük. Céltalanul csattogtatom a csatornákat, amikor megakadok egy egészen tűrhetőnek mondható filmen, bár már a felénél tart.

Kiiszom a második poharamat is, és kezdek elbóbiskolni a párnák közé csúszva, amikor a nappaliból nyíló konyhában valaki felcsapja a villanyt, ezzel vakációra küldve a látásomat.

- Mi a fasz? – morgok, és ahogy feltápászkodom, egy rémült Harryvel találom szemben magam, aki a mellkasára szorított kezekkel próbál mentegetőzni.

- Bocsánat! Nem láttalak – szabadkozik, és annyira lehordanám, de nem tehetem. Újra és újra emlékeztetnem kell magamat, hogy még csak most érkezett, és nem lehetek paraszt vele. – Minden rendben?

- Igen – felelem neki az orrom alatt dörmögve, és visszahuppanok a kényelmes alvóhelyemre, ezúttal a támlára dobott pokrócot is magamra húzva. A szemeim már csukva, amikor meghallom a szekrényajtó csukódását, majd ahogy megnyitja a csapot. Miután újra csendbe burkolózik a ház, összerezzenek a hirtelen kerekedett apró zajtól, ahogy leül a mellettem lévő fotelba. Nagyon csendes szeretett volna lenni, de a bőrhuzat alattomos.

- Nyugodtan ihatsz a hűtőből, vagy van a szekrényben is ásványvíz – sandítok rá oldalról, résnyire nyitva a szemeimet.

- Köszönöm – bólint, és egy apró mosoly tűnik fel az arcán.

- Tulajdonképpen bármit használhatsz, vagy ehetsz, ihatsz a házban – fordulok most már teljesen felé. – Mától ez a te otthonod is.

- Miért alszol idelent? – dönti enyhén oldalra a fejét, és én teljesen leblokkolok. Az egyik oka, hogy Harry szemei fogvatartják a tekintetem, a másik pedig a tény, hogy pont erre kérdezett most rá. Miért nem érzi, hogy ilyen rövid ismeretség után ez kicsit túl személyes kérdés? Bár valószínűleg normális esetben leszarnám, a probléma inkább az, hogy egyáltalán nem akarok beszélni róla.

- Mert Linette hajnalban kel, és készülődni fog a szobában – kerekítem a világ legszebb hazugságát arra, hogy nem akarok egy ágyban feküdni a barátnőmmel, és még a vállamat is megrántom hozzá. – Én pedig aludni akarok.

- Értem – dörmögi az orra alatt, és hallom, ahogy nagyokat kortyol.

- Neked is aludnod kellene, holnap hosszú napunk lesz – motyogom, és a hangom már csak suttogásnak hangzik. – Mindent meg fogok mutatni Noellel, de holnapután már nekem is el kell mennem. Szóval egy napunk van, hogy profit faragjunk belőled.

- Értettem, főnök – feleli szintén suttogva, de hallom a hangján, hogy mosolyog. Feláll, és a léptei egyre halkulnak, amíg végül becsukja a szobaajtót, és én is elmosolyodom. Tetszik, amikor alám rendeli magát.

Reggel már hat órakor ébreszt Noel az üvöltésével, és bár máskor ilyenkor csak békésen a másik oldalamra fordulnék, most tudom, hogy nekem kell felkelnem hozzá. Egy nagy nyögés kíséretében próbálom kivakarni magam a kanapé párnái közül, és minden csontom ropog, annyira elgémberedtem. Próbálom kinyitni a szemeimet, persze sikertelenül, ezért szinte vakon megyek be a gyerekszobába, és csak akkor kezdek magamhoz térni, amikor észreveszem, hogy már nem is sír. Miután minden álmosságom kidörzsölöm a szememből, meglátom Harryt, amint gyengéden gügyög a pelenkázón fekvő fiamnak, és éppen tisztába rakja. A szavak is bennem rekednek a profizmustól, amit látok rajta, és az állam a szőnyeget súrolja, amikor meghallom felnevetni Noelt.

- Oké, kész is vagyunk nagyfiú – motyogja a csecsemőnek, aki jókedvűen kapálózik, ahogy Harry a mellkasára, és vállára fekteti. – Ó, jó reggelt!

- Nektek is – bólintok, és visszafojtom a mosolyom. Nem kell, hogy máris a nyeregben érezze magát. – Látom már összeismerkedtetek.

- Igen, a fiad egy tündérmanó, de van torka az biztos – kuncog magában, és felém közeledik. – Talán ebben az apjára ütött.

- Talán – rántom meg a vállam, és hátat fordítva nekik, a földszint felé indulok. – Akkor most profira fejlesztheted a bébi etetési képességeidet is, mert valamiért a reggelit nem annyira csípi, ha nem Netty melléből fogyaszthatja el.

- Ez természetes – kontrázik rá, én pedig megforgatom a szemem, amit persze nem láthat. Következik valami nagyokos duma biztosan. – Anyu a legfinomabb, igaz?

Felnyögök erre a mondatára, ő meg csak kérdőn néz rám. Nyilván nem kellene ezen így kibuknom, de akkor is furcsa szóhasználat volt. – Gyertek. A hűtőben vannak a cumisüvegek.

A konyhába sétálunk, és kiveszek egyet a Linette által bekészített készletből, aztán a melegítő hülyeségbe rakom, mert állítólag ezt nem szabad mikróban melegíteni. Míg arra várunk, Noel újra kezdi a sírást, és most már Harry gügyögése sem tudja megnyugtatni. A fiú kétségbeesetten néz rám, én pedig vigyorogva, a fejemet rázva veszem át tőle.

- Addig figyelek a tejre – mondja egyből, hogy megmutassa, így is hasznát vehetem. Egy kis idő után teljesen kizárom a külvilágot, és csak a fiamra figyelek, miközben egyenletesen ringatom, ő pedig kezd egy kicsit megnyugodni. Már csak hümmög, és csúnyán néz, ahelyett, hogy torkaszakadtából üvöltene, szóval ezt én már sikernek szoktam elkönyvelni. Mire végre teljesen elhallgat, és csak a dúdoló hangomra figyel, addigra Harry már a cumisüveggel a kezében áll mellettem, és némán bámul rám. Elveszem tőle a palackot, és nagyon finoman ringatva kezdem etetni Noelt.

- Egy teljes üveggel meg szokott enni reggelire – kezdek magyarázni közben, a göndör pedig szinte issza a szavaimat. Ez tetszik. Még soha nem volt így, a szó szoros értelmében beosztottam, és most érzem először ezt az érzést. Uralkodni valaki felett olyan módon, hogy azt ő is akarja. Teljesen behódol nekem. Érzem, hogy a szörnyeteg ébredezik. – Ezek a palackok már keverve vannak tápszerrel. Linette épp azon van, hogy a pöttöm leszokjon róla, mert… Mindegy. Lényeg, hogy ha elfogynak az üvegek, akkor van tápszerünk. Reméljük, a csöpp majd bekapja a horgot.

- Mi baja Linette-nek a szoptatással? – kérdi őszinte kíváncsisággal, de amikor ránézek egyből észreveszi, hogy talán valami tapintatlant vagy személyeset kérdezett, és maga elé tartva a kezeit, szabadkozni kezd.

- Nem gáz – nyugtatom le gyorsan, és félig elmosolyodom, ahogy Noel rúg egy nagyot a kezemben. – Modell…

- Értem – bólint, és azt nézi, ahogy a kicsi lassan teljesen eltünteti az üveg tartalmát. – Jó vagy ebben.

- Hm? – nézek fel rá. Mosolyogva figyeli minden mozdulatomat, és egy pillanatra még zavarba is hoz ezzel. Nem tudom, miért. Csak ne bámuljon már. Elfordulok félig, miközben táncikálok a gyerekkel, de akkor ő is ellöki magát a konyhaszekrénytől. Hát nem szabadulok a vizslató tekintetétől?

- Jó apának tűnsz – ismétli meg az előző mondatát egy kicsit máshogy, hogy biztosan megértsem. Visszaadom a kezébe a cumisüveget, ő pedig a hosszú, gyűrűkkel tarkított ujjai közt kezd játszani vele.

- Van mosogatógép. Nem kell semmit kézzel elmosnod, de arra kérlek, hogy mindig pakolj bele. A cumisüvegeket csak el kell öblíteni, aztán abba a gépbe pakold be a pult sarkában. Az fertőtleníti – utasítom, talán egy kicsit flegmábban is, mint terveztem, de a furcsa mondatai valamiféle védekező mechanizmust váltanak ki belőlem. – Ne hagyj semmit a mosogatóban.

- Értettem – bólint egyet mosolyogva, és hátat fordít, hogy máris elintézze a kiürült üveget. Megforgatom a szemeimet, és a nappaliba indulok. Nem mintha, én bepakolnám a gépet mindig. Linette folyton ezzel basztat. Most legalább lesz valaki, aki megcsinálja, ahelyett, hogy csak cseszeget vele. Miután büfizett, lefektetem Noelt a vastag és bolyhos szőnyegre a földön, és odakészítek egy pelenkát a törlővel. Remélem nem hányja le a szőnyeget. Folyton történnek ilyen balesetek.

- Kicseréled a pelenkát, vagy mutassam meg előbb? – nézek fel rá, tettetve, hogy nem láttam, amint ezt odafent csinálta. Mostanra úgy érzem, kaptunk egy adag kakit is, lássuk újra a mutatványt. Ez nem olyan egyszerű, mint egy pisis pelenkát kicserélni. Lassan mellém sétál, és én most épp előtte térdelek. Nagyon furcsa pillantásokkal néz le rám, amiktől ideges leszek, ezért inkább felkelek, amíg a válaszra várok. Ő vesz egy mély, és rezignált lélegzetet, aztán lenéz a babára. Frusztráltnak tűnik, ahogy a száját rágja, és beletúr a hajába.

- Csinálom – mondja végül, és a csuklójára húzott hajgumival előbb laza kontyba köti a haját, aztán magasodik Noel fölé. Folyamatosan számomra érthetetlen nyelven motyog, és gügyög a kicsinek, és ez valamiért egészen szórakoztat, mire a folyamatot befejezettnek tekintve felnéz rám. Most egy egészen más érzést vált ki belőlem, hogy én nézek le rá. Kavarog a gyomrom, és érzem, hogy el kell szakítanom tőle a tekintetem.

- Oké – csapom össze a tenyerem, és a kezem nyújtom, ő pedig egyből óvatosan belehelyezi a fiam. A kanapéhoz lépek, és a vállamra terítek egy fehér, puha törülközőt, aztán Noelt. – Minden etetés után büfi van. Ez nagyon fontos. Most már megvolt, de sokszor még visszajön valamennyi tej. Jobb ha magadra terítesz valamit. Pár drága cucc már a kukában végezte, mert nem jött ki mosás után se a folt.

- Rendben – bólint, ahogy ő is felegyenesedik, és újra nekem kell enyhén felnéznem rá. Már most utálom, hogy ilyen langaléta.

- Nem felejtheted el a büfit – figyelmeztetem felhúzott szemöldökkel, és talán egy kicsit túlságosan is mogorván szóltam rá.

- Nem fogom, Louis – feleli lassan, és szájbarágósan, miközben ő is a homlokát ráncolja. Megrezzen a szemem, ahogy a teljes nevemet mondja ki. Harry annyira lassan beszél, hogy minden szótagot tisztán érteni. A nevem a szájából sokkal szokatlanabb hatást kelt, mint általában. Karba fonja a kezeit, és éhes pillantásokkal fürkészi, ahogy Noel hátát simogatom, és lágyan rugózom mellé. Végül egy második büfi után a lépcső felé indulok, de Harry nem követ. Látom, hogy előbb kiszalad a konyhába, hogy a kukába dobja a használt pelenkát. Ügyes. Én többször felejtettem a ház különböző pontjain, később kellemetlen meglepetést okozva magamnak.

- Ezután fent szoktam vele játszani egy kicsit – kezdem a lépcsőn felfelé menet, ő pedig bőszen bólogat, ahogy hátra-hátra sandítok. – Még nagyon kicsi, de valójában imádja a könyveket. Ha felolvasol neki, esküszöm, úgy figyel, mintha tényleg értené.

Ezen felnevet, és az emeletre érve megelőz, hogy kinyithassa nekünk az ajtót. Belépünk a túlságosan is nagy gyerekszobába, és egyből a fotelba ülök Noellel, aztán kézbe fogom a kedvenc könyvét. Egy halacskáról szól, aki egész életében durcás volt, és csak akkor jön rá, milyen gyönyörű körülötte a világ, miután egy lány hal megcsókolja, csak azért, hogy felvidítsa. Az önzetlen szeretettől teljesen megváltoznak a nézetei. Nagy hülyeség, de kitaláltam egy egyedi módot, ahogy szavalni szoktam neki, és azért bolondul. Nem szólok közben Harryhez. Igyekszem teljesen kizárni, és csak a fiamra figyelek. A csillogó szemei, és apró mozdulatai teljesen elvarázsolnak. Szeretném hinni, hogy láthatom felnőni. Nem csak sátoros ünnepekkor találkozunk majd, és fényképeken látom. Annyira boldog lennék, ha velem maradna. Ha tanúja lehetnék, ahogy kimondja az első szót, amit sikerül megformálnia. Végignézhetném az első lépéseit. Összetörhet a szívem, amikor sírva könyörög, hogy ne hagyjam az oviban, és újra darabjaira hullhat, amikor már örül, ha a haverjaival lehet a suliban, az öregétől mentesen. Amikor kiderül, hogy fűz egy csajt, és akkor is, amikor először hazahozza. Én akarok lenni, aki a telefonját tartva videózza a gimis ballagását, és az is, aki elviszi őt az egyetemi koliba, amikor beköltözik majd. Integetni akarok neki, ahogy majd elhajtok, és magára hagyom, hogy onnantól úgy alakítsa az életét, ahogy ő akarja, de ha kéri, vagy úgy látom, szüksége van rá, még mindig bármiben ott lehessek neki. Mindent meg kell tennem, hogy Linette ne vehesse el tőlem.

- És most? – ránt vissza a valóságba a mélyen dörmögő hang mellettem, én pedig összezavarodom egy pillanatra.

- Hm?

- Most csak óvatosan leteszed? – kérdi, és ahogy a karomban fekvő édesen szuszogó fiúcskára nézek, önkéntelenül is elmosolyodom. Csak bólogatok, és felkelek, hogy óvatosan a kiságyba tegyem őt. Gyengéden megsimogatom a buksiját, és Harryre pillantok, majd az ajtó felé bökve a fejemmel jelzem, hogy menjünk. Lemegyünk a nappaliba, és lehuppanunk a kanapéra.

- Ilyenkor azt csinálsz, amit akarsz, igazából – fordítom felé a fejem, miután hátradöntöttem a támlának. – Tanulhatsz, vagy bármi. Csak mindenképp figyelj a bébiőrre. Ne hagyd sírni az ágyában, mert utána nagyon nehéz megnyugtatni.

- Rendben – mosolyodik el, és olyan rohadt mély gödrök jelennek meg az arcán, hogy majdnem felnevetek tőle. Még sosem láttam ennyire szembetűnőt. Folyton vigyorog. Ez nem tudom, hogy idegesít, vagy végül is aranyosnak találjam. Örülök, hogy Noel mellé nem egy mogorva faszkalap jött. Ez tény.

Úgy megy el a nap, hogy a reggeli rutint ismételgetjük folyamatosan. Egy néhány hónapos gyerek még nem igazán csinál mást, mint eszik, alszik, és kakil. Így estére, amikor leteszem őt aludni, Harrynek már bizonyára sikerül begyakorolnia minden fogást, amit a kicsin alkalmaztam.

Lejjebb vettem a kapucsengő hangerejét, így éppen csak zenélget, amikor odasétálok, hogy megnyomjam a beengedés gombot. Harry a fotelban ücsörög, és egy doboz sört iszogat, miközben a telefonját nyomkodja.

- Hello, haver! – köszön rám Zack, amikor belép az ajtón, és váltok egy pacsit vele. Gyerekkorunk óta barátok vagyunk, és el sem tudnám már képzelni az életemet nélküle. Az évek alatt kollégák is lettünk. Ő a zenei producerem, így a kocsmákat, és bárokat a stúdióra cseréltük.

- Gyere be, mindjárt kész vagyok – biztosítom, és elkezdem bekötözni a cipőimet. Miután már a kabátom kanyarítom a hátamra, belépek a nappaliba, hogy szóljak még pár szót Harryhez. – Elugrom a produceremmel, megiszunk valamit. Nem több egy-két óránál. Noel első ébredésére itthon vagyok. Utána te is végzel. Mondanám, hogy tarts velünk, de…

- Nem, semmi baj – feleli, de a hangjából kihallok némi keserűséget. Nem akaródzik így elhagynom a szobát, és egyik lábamról a másikra lépkedek.

- Van valami programod estére?

- Nem, nincs – mosolyodik el, de most nem jelennek meg a gödrei. Ebből tudom, hogy ez nem őszinte. Az arca elárulja egyből.

- El akartál menni valahová? – kérdem, és egy lépéssel beljebb megyek. – Mert éppenséggel ide is hívhatom a srácokat. Vagy legrosszabb esetben a sárkány anyósom. Holnapig még a városban van.

- Ne aggódj – csóválja meg a fejét, de még mindig nem győzött meg. – Semmi olyan, amit ne lehetne elnapolni.

- Találkozóra mentél volna? – erősködöm tovább, és látom, hogy már kezd kényelmetlen lenni neki a téma, de akkor is kicsit szarul érzem magam, mert meg sem kérdeztem korábban. Bár az is tény, hogy még nincs nagyon késő. Délután is elengedtem, hogy bevásároljon magának pár dolgot, meg elintézzen valamit. – Ha nem valami csaj, akivel végig akarod kefélni a házam, és közben tudsz figyelni Noelre, akkor ide is hívhatod.

- Tényleg? – felcsillannak a szemei, és egy kis remény kezd el játszani bennük. Szóval mégis nagyon bánkódott, hogy elmarad a ma esti szórakozása. – Semmiféle kefélős csaj nem jönne át, emiatt nem kell aggódnod.

- Igen, tényleg, de feltételei vannak – ráncolom össze a homlokom, és közben Zack lép mellém, aki már nyitná a száját, hogy hol a frászban akadtam el, amikor meglátja Harryt, és összezavarodik egy pillanatra. Említettem neki, hogy Linette milyen tervekkel állt elő, és azt is, hogy tegnap költözött be a kiválasztott dajkánk. Most minden bizonnyal azon van fennakadva, hogy a dajkánk kissé maszkulin. – Nem mehettek be a stúdióba, amíg Noel a te felelősséged, addig nem ihatjátok meg a vitrines szekrény teljes tartalmát, maximum egy-két pohárral. Nincs hangos zene, és csak olyat hozhatsz ide, akiben teljes mértékig megbízol, és kezeskedsz érte.

- Esküszöm – vigyorog rám, és most már azok az átkozott gödrök is ott vannak. Mi a fenéért idegesít ez engem? Nem tudom, de jobb, ha nem is törődöm vele, csak elindulok.

- Oké, akkor jó szórakozást! – fordulok ki, és egy kis hatásszünet után Zack is velem tart. Még hallom, ahogy elköszön, és azt is, hogy Harry nekünk is hasonló jókat kíván.

Az este bár nem volt hosszú, én mégis kissé elázva érek haza. A biztonsági személyzet inkább a belső udvarban tesz ki. Így tűnik szerencsésebbnek. Az ajtó nyitva, így kulccsal nem kell bajlódnom. A nappali hangfalaiból nagyon halkan szól valami klasszikus rockzene, de fény most csak a konyhából szűrődik ki, így miután levetkőzöm, arra veszem az irányt. Két férfihang sutyorgását hallom, és amikor belépek, kis híján kiesnek a szemeim.

Harry egy szőke hajú sráccal szemben ül, a székük végtelenül közel húzva egymáshoz, és az ismeretlen pasi keze, Harry combján van, amíg a nyelve a szájában. Ezt minden bizonnyal nem gondolhatták komolyan. Nem az én házamban. Már értem, miért ellenkezett olyan bőszen, hogy nem akar csajt hazahozni. Csak egy másik pasit…

- Mi a fasz? – nyögök fel, és a szavak majdnem összeakadnak a nyelvemen. A turbékoló párocska szétrebben, vagyis inkább csak Harry az, aki felpattan, és egy kicsit talán ijedten néz rám. A másik majdhogynem még undorodó arckifejezést ölt, és tetőtől talpig végigmér.

- Louis, nem zavarunk, ha megjöttél – szabadkozik gyorsan, mielőtt megszólalhatnék újra, és a srác felé pillant. – Luke már menni készült úgyis.

- Ja – veszi át a szót egy sóhajjal, és nagy nehezen feltápászkodik a székből. Elindul az előszoba felé, és így mellettem is elhalad. Bőrkabátjából erős, édes illat árad, ami bántja az orromat. Óvatosan Harry is ellibben az ajtón át, és én megfordulok, hogy ne maradjak le a további történésekről. Harry fűszeres illata, ahogy a rágójából áradó mentával keveredik, kisöpri az orromból a Luke-nak nevezett fazonét. Miután a srác felöltözött, Harry közelebb lép hozzá, a pasi pedig átkarolja a derekát. A göndör zavartan hátrapillant, hogy megbizonyosodjon róla, még mindig bámulom, és csak óvatosan ad egy futó csókot a szőkének, aztán elhúzódik tőle.

- Biztos nem jössz át, bébi? – fordul meg még az ajtóból Luke, de Harry egyből a fejét rázza.

- Holnap korán kell kelnem, és jobb, ha az itt történik meg – magyarázza, és most nem hallatszik olyan zavarodottnak. Ezt teljesen őszintén, és biztosan jelentette ki, aminek egy kicsit örülök.

- Ahogy akarod – sóhajt fel Luke, és kilép az ajtón, aztán hátra int, és felém is egy kényszeredettet biccent. – De hétvégén az enyém vagy.

- Majd még megbeszéljünk – sietteti Harry, aztán ő is int, és becsukja az ajtót. Felém fordul, és óvatosan lépked a konyha irányába.

- Eltakarítok, és lefekszem – mondja, és az asztalon heverő kajásdobozokat gyűri a kukába, aztán a mosogatógépbe a poharakat. – Maradt egy kis kínai, meg pizza is, ha gondolod. A hűtőbe tettem, és felcímkéztem.

- Kösz – sikerül végre megszólalnom, és elsétálok a fridzsiderig, de sikerül megbotlanom út közben, pedig részegnek azért nem mondanám magam. – Baszki…

- Jól vagy, Louis? – kérdi Harry, és mellém siet. Szemében látom az aggodalmat, ahogy felnézek rá, és egyből el is kapja a tekintetét.

- Jól vagyok, göndör, nem kell aggódnod – felelem mogorván. Ő még vet rám néhány igazán gyanakvó pillantást, hogy mennyire hazudok, nagyon, vagy csak egy kicsit, aztán jó éjszakát kívánva a szobájába sétál.