Sziasztok! 

Heti második jelenésemre is megérkeztem. :) Remélem mind jól vagytok! Vigyázzatok magatokra! Jövőhéten találkozunk. : ) 

Puszi&Pacsi

Biztos vagyok benne, hogy legalább három piroson áthajtok, és minimum két stop táblánál kapok bősz dudálásokat, de a fenébe is, oda kell érnem! Az viszont, hogy ámokfutóként viselkedem ezért, és még csak egyáltalán nem is bánom, az egy kicsit rám hozza a frászt. Akarok küldeni neki egy üzenetet, hogy várjon meg, de mivel sötét van odakint, és közben az eső is eleredt, nem tűnik a legbiztonságosabb megoldásnak, ha elkezdek pötyögni a telefonomon. Valószínűleg inkább végig kellene gondolnom, hogy mi a francot mondjak neki. Nem vagyok a bocsánatkérések nagy mestere. Amikor egy kicsit jobban elkalandoznak a gondolataim a fékbe kell ugranom, mert egy nálam is nagyobb idióta harminc mérfölddel veszi be a kanyart, hogy aztán elém sorolhasson.

- Faszfej! - üvöltöm a szélvédőnek, mintha lenne esély rá, hogy meghallja, de legalább az én dühöm egy része elpárolog tőle.

Szinte egy örökkévalóságnak tűnik, amíg bekanyarodom az ismerős utcába, és már akkor megnyomom a kapunyitót, amikor elhagyom a kereszteződést, hogy aztán csikorgó gumikkal hajtsak fel az udvarba.

A kocsifelhajtón nem ég a lámpa, de Harry autója egyelőre a ház udvarában áll, amikor behajtok, így biztos vagyok benne, hogy még itthon van. Éppen akkor nyílik a hálószobája ajtaja, amikor én a nappalit szelem át, és először csak meglepetten néz rám, aztán ez az érzelem valami számomra felismerhetetlenné válik.

- Harry – találom meg a hangom néhány másodperc múlva. – Beszélhetnénk?

- Már nem rontom itt sokáig a levegőt – feleli olyan mély hangon, ahogy még soha nem hallottam beszélni, és ettől furcsán remeg meg a gyomrom. Látom, ahogy szorosabban kezdi markolni az alaposan megpakolt sporttáska fülét, aztán elindul, hogy engem megkerülve a bejárati ajtó felé siessen.

- Elnézést akarok kérni – nyögöm ki végre, éppen akkor, amikor a csizmáiért nyúl, hogy felvegye. Újra az előbbi meglepetés tükröződik az arcán, és megáll a mozdulataiban. Úgy bámul rám, mintha szellemet látna. Akármennyire is rohadtul nem akarom, érzem, hogy folytatnom kell, mert ez a három szó nem elég magyarázat a viselkedésemre, de egyszerűen nem jönnek a szavak a számra. – Maradj.

- Mi van!? – morogja felém, és most már meg tudom állapítani, hogy a jelenlegi érzelem az arcán minden bizonnyal a harag. – Szerinted ez így működik? Elküldesz a picsába, aztán meggondolod magad?

- Nyilván nem, csak meg voltam rémülve – forgatom meg a szemeimet. Megérthetné, hogy nekem sem volt éppen egy egyszerű pillanat.

- Komolyan? – húzza fel a szemöldökét, és néhány lépéssel közelebb jön. – Meg voltál rémülve? És én mi a faszt éreztem szerinted? Az első hetemen rögtön a sürgősségire kell szaladnom egy csecsemővel, akit a gondjaimra bíztak, az apját meg sehogy sem érem el, mert biztos éppen megint tajtrészegre issza magát! Mi a fenét gondolsz, én relaxálni mentem oda?!

- Már bocsánatot kértem! – kiáltok rá, sokkal hangosabban, mint ahogy ő kezdett veszekedni velem az előbb. – Mi a faszt akarsz még?

- Váó! – ingatja a fejét összehúzott szemekkel, aztán visszalép a cipőihez. Szó nélkül kezdi magára rántani őket, majd újra felemeli a táskáját. Meg kell őt állítanom valahogy. Muszáj. Segítenie kell nekem. Szükségem van rá, hogy megszerezzem Noel kizárólagos felügyeleti jogát. Emögé az indok mögé bújva ragadom meg a vállánál, mintha az az apróság, hogy baszottul vonzza a farkam, nem lenne ott, és taszítom az előszoba falához, mire ésszerűen átgondolhatnám, hogy mit művelek. A fekete sporttáska kiesik a kezéből, és hangosan puffanva ér földet, ő pedig felnyekken, ahogy a falhoz csapódik a háta. Szemei hatalmasra tágulnak, és falfehér arccal néz le rám. Nevetségesek lehetünk, ahogy ez a két méteres srác rémülten próbál eggyé válni a vakolattal, de már nem maradt több helye, hogy távol maradhasson tőlem. Magam sem értem, miért csinálom ezt. Fogalmam sincs a következő lépéseimről. Olyan, mintha valamilyen elemi ösztön lökne felé, én pedig elengedem magam. Retteg tőlem. Miért élvezem én ezt ennyire? Miért izgat ez fel engem ilyen istenverte módon? Még csak néhány napja ismerem, de a farkam olyan mereven áll a melegítőm mögé rejtve, ahogy hosszú évek óta férfira már nem. Mindezt pedig azzal a rémült pillantással érte el. Egy beteg módon beindít a félelme. Megteszem felé az utolsó lépést is. A térdünk összeér, ő pedig a háta mögötti falba próbál kapaszkodni a kezeivel, de a mellkasa olyan szaporán emelkedik és süllyed, hogy az pillanatok alatt elárulja őt.

Felemelem a kezem, ő pedig összerezzen, és lehunyja a szemét. Arra várt, hogy megütöm? Kurvára lehetetlen, hogy ezt várta tőlem! Az pedig annál is jobban, hogy ettől felnyögök, és a farkam megrándul. Kihasználva, hogy nem látja a mozdulataimat, belemarkolok a most kiengedett göndörödő tincseibe, és talán túlságosan is erőszakosan rántom lejjebb magamhoz. Abban a pillanatban, hogy ajkaim az övéihez érnek, már nem tudok tisztán gondolkodni. Annyira sem, mint eddig. Érzem, hogy meglepetten bentreked minden levegője, de nem hagyok neki sok időt a sokkra. Másik kezemmel a nyaka után kapok, és a tarkójára szorítva húzom az eddiginél is jobban magamra. A szám mintha nem emlékezne pontosan, hogyan kell egy hasonlóan borostás példányt csókolni, csak ügyetlenül mozog, de Harry mintha hirtelen megtalálná magát. Vesz egy mély levegőt, és mindkét kezét az arcomra simítva fordítja enyhén el a fejét, hogy aztán gyengéden tapadjon rám. Nem, bébi. Sajnálom, de ez nem én vagyok. A romantika az én házamban ritkán látott vendég. Már az ízére sem emlékszem, olyan régen találkoztunk. Most viszont van alkalmam tisztán megízlelni Harryt, és ez fogalmam sincs, hogy miért, de elveszi az eszem. A combjának feszítem a csípőm, amitől élesen szívja be a levegőt, és érzem, ahogy ő is ugyanezt teszi, csak éppen az alhasamnak nyomódik a kezdődő merevedése. Talán meg kellene ijednem, de ez egy pillanatra sem riasztó számomra. A fogaim közé veszem az alsó ajkát, és ahogy egy kicsit erősebben meghúzom, és ráharapok, ő felmordul. Így alkalmam adódik végre belenyalni a szájába, és a nyelvét érezni a sajátomon. A térdei megrogynak, ahogy lejjebb csúszik a falon, közel egymagasságba kerülve velem. Erőszakosan falom a csókjait, és tépem az ajkait a fogaimmal.

- A picsába, göndör! – lehelem, ahogy végigcsókolom az arcát, és megcsipkedem az álla vonalát, majd az érzékeny bőrt a füle alatt. Érzem a számon a szapora pulzusát.

- Louis… - vinnyogja, és hangja most magasabban szól. Olyan erősen dörgölőzik nekem, hogy már nincs kétségem afelől, teljes pompájában készen áll rám.

Hirtelen ugrom el tőle, és hagyom őt a falnál lihegni, amikor Zack lépteit, és halk gügyögését hallom meg, amit rögtön az ajtó nyitódása követ. Odasietek, hogy egyből elvegyem tőle Noelt, ahogy belép.

- Minden rendben volt? – kérdezem, Zack pedig kedvesen rám mosolyog, és a kezembe adja a kicsit. Már felébredt, és most éppen a körülötte lévő világot fedezi fel. Élettel teli, és nyoma sincs annak, hogy egy kicsit is rosszul érezte magát nemrég.

- Minden – bólint, aztán elveszi tőlem a kulcsait, amikor felé nyújtom. – És veletek?

Látom, hogy Harryt bámulja, aki még mindig egy ziháló szerencsétlenség a falnak támaszkodva, remegő térdekkel, aztán rám néz felhúzott szemöldökkel, majd a földön lévő utazótáskára.

- Igen – bólintok, és lopva Harryre nézek. Ő kerüli mindkettőnk pillantását. A cipője orrát bámulja, és könnyedén meg tudom mondani, hogy éppen azon van, hogy a lehető leghamarabb összeszedje magát. – Harry végül mégis marad.

Az említett felkapja a fejét a neve hallatán, és olyan zavarodott tekintettel néz rám, hogy helyette inkább lenézek a fiamra. Zack kedvesen elköszön mindkettőnktől, és egy mindentudó szemöldökfelvonással toldja meg, amikor rám néz, aztán int, hogy elsétáljon. Még egy ideig állok az előszobában, és simogatom a kicsi pocakját, amíg egy nagy ásításán el nem mosolyodom. Hallom, ahogy mellettem Harry is felkuncog, és lazít az eddigi feszült ácsorgásán. Közelebb lép hozzám, de én rögtön akkor hátat fordítok neki, és az emeletre vezető lépcsőt célzom meg.

- Louis… - szól utánam, de a hangja borzasztóan erőtlenül veszik a ház csendjébe. Nem állok meg, de az ő csizmáinak koppanásai elhallgatnak mire a lépcsők felét megteszem. – Kérlek, ne hagyj így itt…

Szinte könyörög hozzám, valamilyen, bármilyen magyarázatért, hogy mi történt nemrég, és hogy mi lesz ezután. Ha tudnám a választ a kérdésekre, amiket némán, csupán ezzel az apró könyörgő hangsúllyal tett fel az imént, akkor megállnék. De nem tudok felelni rájuk. Egyikre sem. Nem tudom, hogy mi történik bennem, és amíg azt én sem tudom, addig neki is képtelen vagyok megmagyarázni.

- Vidd vissza a cuccaid a szobádba – felelem végül, már a lépcső tetejéről. Érzem, hogy a hangom mennyire borzasztóan nyersen szólt, így kelletlenül, de kinyögök még egy szót. – Kérlek.

Ennek elégnek kell lennie. Ezek után itt kell maradnia. Leteszem Noelt a kiságyába, és kiviszem magammal a monitort, hogy azonnal jönni tudjak, bármilyen fura viselkedést is produkál, aztán óvatosan lemegyek a konyhába. Tartok tőle, hogy Harryt még idelent találom, de már nincs a láthatáron. Gyorsan az előszobába sietek, hogy csekkoljam a cipőjét, és amikor meglátom a barna bokacsizmákat, érthetetlen módon árad szét bennem a nyugalom. Örülök, hogy sikerült rábírnom a maradásra, de most mégis csendesen nyitom ki a hűtőt és veszek ki egy üveg vizet, nehogy meghallja, hogy idekint vagyok. Nem akarom, hogy erőltesse azt, ami nemrég történt köztünk. A tervem viszont nem válik be, mert hallom nyitódni az hálószobája ajtaját, és csatlakozik hozzám a konyhában.

- Örülök, hogy maradtál - motyogom, miközben a palack papírját szaggatom le, az ölemben tartva az üveget.

- Nem hagytál más választást - feleli, de amikor felnézek rá, látom, hogy mosolyog. Nem önelégült, ez inkább csak egy kedves, olyan Harrys mosoly.

- Ha én el akarnék menni valahonnan, akkor nincs olyan ember a földön, aki mégis ott tarthatna azon a helyen - kötekszem vele, és valamiért hihetetlenül jó érzés ezt tennem. Élvezem, amikor kisebb csatákba bonyolódhatunk. Azt hiszem, a joghallgató fiú még méltó ellenfél is lesz ezekhez.

- Szomorú, ha nincs olyan ember az életedben, akiért felhagynál az önzőséggel - ingatja a fejét, és leül mellém az asztalhoz. - Talán szükséged lenne egyre.

- Amikor azt mondod, szükségem van valakire, akit magamnál is jobban szeretek - kezdem, és kihívóan nézek rá, ahogy az üvegem az asztalra teszem -, valójában arra gondolsz, rád van szükségem?

- Nem mondtam ilyet - vörösödik el azonnal az arca, és elkapja rólam a tekintetét. Az asztalt bámulja, mintha valami érdekes eseményre számítana az unalmas, hófehér felületen.

- De gondoltál rá - vágom rá, szinte már meggyanúsítva őt. A hangom tudom jól, mennyire barátságtalanul cseng, és jogosnak is találom, amikor vet rám egy haragos pillantást, és felkel mellőlem. Éppen abban a pillanatban csörren meg a mobilja, és egyből rám néz, mintha bármi közöm lenne a híváshoz, aztán egy halvány pír kúszik az arcára, és a nappaliba siet. Az ablak előtt áll, és fojtott hangon vitatkozik valakivel. Van egy olyan érzésem, hogy Lucas van a vonalban, és a testemben egyből szétárad egyfajta birtoklási vágy. Idegesít az a srác, kibaszottul el akarom tüntetni a közeléből, mintha jogom lenne Harry teljes figyelmére. Tudom mennyire röhejesen hangzik ez, miután éppen én vagyok az, aki semmi komolyat nem akar senkitől. Ő mégis ébresztget bennem valami olyat, ami már nagyon régóta szunnyad a mélyben.

Utána sétálok, olyan halkan, hogy ne hallhassa meg, ami nem nehéz, mivel minden figyelmét a frusztrált suttogás köti le. Előre nyúlva kiveszem a mobilt a kezéből, amitől összerezzen, és azzal a mozdulattal nem csak a hívást szakítom meg, hanem ki is kapcsolom a picsába. Ma már ne hívogassa az a fasz. Miközben ezt a folyamatot végrehajtom, másik kezemmel a csípőjét szorítom magamhoz, ami annyira elvonja a figyelmét, hogy elfelejt koncentrálni bármi másra. Az ablakpárkányra teszem a telefont, és a másik kezemmel is hátrahúzom őt magamra. Ahogy előre nyúlok, hogy kikössem a melegítője madzagját, már szaporán kapkodja a lélegzetét. Imádom, hogy csak ennyit kell tennem, és darabokra hullik a nagy joghallgató a kezeim közt. Két ujjal a nadrág gumija alá nyúlok, és a combjára húzom azt.

Felmordulok, amikor rájövök, hogy nem visel alsót, ő pedig érzem, hogy egy elfúlt nevetést akar hallatni, de csak egyetlen nagyobb sóhaj lesz belőle. Mielőtt hozzáérnék, az egyik tenyerem a nyakára simítom, és hátrahúzom őt, hogy megcsókolhassam. Éppen akkor, amikor a nyelvemet a szájába dugom, rászorítok a merevedése tövére, amivel már sikerül kicsalnom egy hangosabb nyögést is tőle. Az lenne a fair tőlem, ha hagynám, hogy megszokja, mit művelek vele, de nem vagyok ennyire kegyes. Erősen hozzádörgölöm magam hátulról, éppen akkor, amikor mozgatni kezdem rajta a kezem. A teste megremeg rajtam, és az előbbinél is jobban hátradől rám. A fejét a vállamra ejti, és a plafon felé sóhajtozik, nyögésekkel fűszerezve, amikor a mozdulataim közé vegyítek néhány eltérő csuklómozdulatot is. Harry összeszorítja a szemeit, és az ajkait nyalogatja, harapdálja nyöszörögve, éppen úgy mint egy ribanc. Önkéntelenül is elképzelem, ha csupán ennyivel már ezt hoztam ki belőle, mi lenne, ha a farkamon lovagoltatnám? Valószínűleg csak a hangjától is el tudnék élvezni közben, és attól, ahogy mozog rajtam, elegendő lenne mozdulatlanul feküdnöm.

A kezem már durva tempót diktál neki, és amikor látom rajta, hogy csak néhány másodperc lenne és vége, a férfiassága tövére markolok, és leállok.

- Louis… - könyörgi, és meg akarja emelni a fejét, gondolom, hogy rám nézzen, de akkor újra dolgozni kezdek rajta. Ezt a játékot játszom vele még percekig, amikor végül lassítok egy kicsit a mozdulataimon, és a fülébe morgok.

- Most - a hangom szigorú utasítást ad, miközben ő már olyan hangosan nyöszörög, hogy attól félek beleájul a kéjbe. Tetszik. Kurvára tetszik, hogy az ujjaimmal ilyen állapotba hoztam.

Abban a pillanatban szót fogad nekem, megremeg az egész teste, és egy mély nyögéssel fröcsköli össze a nappalim ablakát. Nem állok le, rászorítok az éppen orgazmustól lüktető erekciójára, és a teljes tartalmát kifacsarom, mire végül elengedem őt. Ami a kezemre folyt, azt a szájához emelem, és ő azonnal tudja, hogy mit várok tőle, minden ujjamat végignyalogatja.

- Csak azért nem nyalatom le veled az ablakot is, mert fogalmam sincs, mikor volt utoljára megpucolva - mosolyodom el, és ajkaim hozzáérnek a füléhez. Meg sem szólal, csak felém fordítja a fejét, és akkor mer ő is kuncogni a viccemen, amikor látja a vigyort az arcomon. - Most már aludnod kellene. Holnap korán kell kelni, erre mérget veszek.

- De te… - igyekszik megfordulni a kezeim között, és én hagyom is neki, mert olyan hirtelen teszi, hogy nem számítok rá. Ahogy a derekamra fonja a karjait, és a nyakamba hajol, egyből elfog valami menekülési ösztön. Eszembe jut, hogy ezt az egész műsort az ablak előtt hajtottuk végre, és talán holnapra minden címlapon a kezeim közt vonagló fiú farka fog visszaköszönni. Ösztönösen húzom őt beljebb, el az összes üvegfelület elől, aztán kibontakozom a kezei közül, és a konyhába megyek. Tépek egy kis darab papírtörlőt, megnedvesítem és a kezébe adom. Egy pillanatig csak értetlenül néz rám, aztán megérti, hogy miért kapta, és akkor visszasétál a nappaliba.

Addig, kihasználva a távollétét, az emeletre indulok, hogy az ágyba zuhanjak. Nem érdekel semmiféle zuhany, vagy bármilyen időhúzás. Amennyi adrenalin ma átáramlott a testemen, aludnom kell. Még hallom, ahogy a földszinten becsukódik Harry ajtaja. Rosszul kellene éreznem magam, amiért visszautasítottam a szolgálatait? Valószínűleg. De azt is tudom, hogy ha a kezébe adom a farkam, nekem nem lesz elég egy kis kézimunka, vagy egy mezei szopás. Jobb, hogy inkább felmenekültem ide. Azt hiszem mindkettőnknek, de leginkább neki.

Éjjel Noel sírására ébredek, és egy nyögéssel kigördülök az ágyból, hogy megnézzem őt. Mire a szobába érnék halkul a sírás, és hallom, hogyan alakul át csendes hüppögésbe, majd marad abba teljesen. Úgy döntök, talán nincs is értelme bemennem, ha megnyugodott saját magától is, amikor Harry suttogása üti meg a fülem. Halkan kinyitom az ajtót, és mégis megnézem, mi történik bent. A göndör a kezében tartja a kicsit, és egy mesét suttog neki. Ott kapom el a történetet, amikor a kiállhatatlan és fagyos szívű királyról beszél, akinek az egyetlen gyengéje a kisfia, és ettől egyszerre leszek dühös, és olvad bele a szívem.

- Az tök jó lenne, ha nem mesélnél neki hülyeségeket - suttogom, ő meg összerezzen, és csak a magasságosnak hála, hogy nem ejti le a fiam. - Köszönöm, hogy feljöttél hozzá, de nem lett volna muszáj. Ha itthon vagyok este, és nem dolgozom éppen valamin, akkor hagyd csak rám. Olyankor pihenj. Eléggé szigorúan szabályozzák a heti munkaóráidat.

- Nyilván nem foglak beköpni a koordinátornak - forgatja meg a szemeit, és óvatosan a kiságyba teszi Noelt. - Ráadásul ez a saját akaratomból van, nem te kértél rá.

- Akkor is - zárom le a témát, és előtte lépek ki a gyerekszobából. - Elfelejtettem szólni, holnap este Los Angelesbe repülünk. Csak erre a hétvégére. De ne aggódj, lesz saját hotelszobád, bérelek neked egy autót, és csak addig lesz veled a kicsi, amíg én a srácokkal forgatok.

- Mi? De… - kezdené el, de ahogy felhúzott szemöldökkel felé fordulok a szobám ajtajában, a torkára forrnak a szavak. Pontosan emlékszem, amikor Lucas a lelkére kötötte, hogy a hétvége az övé. Megbaszhatja. Olyan messzire viszem a srácot, ahová még csak utána sem tud jönni. - Nekem vízum is kell, nem?

- Majd beszélek reggel Simonnal, és intézünk valamit gyorsítottan. Csak néhány napról van szó, nem lehet akadály - nyugtatom meg, és kinyitom a hálószobámat, hogy jelezzem, én mennék. Ő vet néhány zavarodott pillantást a sötét helyiségbe, de aztán lesüti a szemeit, és a lépcsők felé indul. Nem hihette, hogy be fogom invitálni. Ugye, nem hitte ezt? Ahogy ledőlök az ágyamra csak felsóhajtok. Nekem egyelőre tényleg fogalmam sincs róla, hogy mi ez az egész, amit művelek. A telefonomért nyúlok az éjjeliszekrényen, és bár már hajnali négy van lassan, pofátlanul feltárcsázom Zack-et.

- Szórakozol velem? - morogja a készülékbe, és hallom helyezkedni őt az ágyban. - Angie alszik.

- Nem tudom, mi a faszt csináljak - foglalom össze a problémám, és úgy tűnik, ő ennyiből is tudja, miről van szó. Felsóhajt, és nem sokkal később ajtócsukódást hallok.

- Történt valami? - kérdi, a hangja már hangosabb, de még mindig rekedt az álmosságtól.

- Aha, egy kibaszott vékony hajszál választ el attól, hogy berontsak a szobájába, és az ágyához kötözzem. A farkam áll a gatyámban rá, és úgy éreztem a te hangod tökéletes, hogy lehiggadjon - darálom el neki, és talán azt hiheti, hogy hülyéskedek, és ez tök jó, de bár úgy lenne…

- Menj a faszomba! - háborodik fel, de elröhögi magát a végére, és csak felsóhajt. - Oké, tesó, nem tudom mit vársz tőlem.

- Épp most mondtam - nevetek én is. - Beszélj!

- Kapd be! Szerintem csak hagyd őt, oké? - ecseteli a világi tervet, mintha ez nekem még nem jutott volna eszembe.

- Mekkora ötlet! - változtatom a hangom csodálkozóra. - Akkor most vizsgáld abból a szögből, hogy tudod, kivertem neki lefekvés előtt.

- Nagyszerű - motyogja, és biztosan tudom, hogy kaptam egy szemforgatást, vagy fejcsóválást is. Ennyire már ismerem. - Akkor szerintem igazából már halál mindegy, mit fogsz csinálni vele ezután.

- De…

- Csak csináld, amit megbeszéltünk - vág a szavamba türelmetlenül. Gondolom aludni akar már. - Szedj fel valakit LA-ben, és derítsd ki, hogy másra is ennyire virgonc a kis barátod a gatyádban, vagy csak rá. Talán ki vagy éhezve, és már mindenre feláll, nem? Mikor is voltál együtt utoljára Linette-el?

- Őszintén nem tudom - felelem neki, és be kell látnom, hogy talán tényleg igaza van. Mi van, ha ez csak a szexről szól? A szexről bárkivel. Éppen csak ő egy kicsit szebb pasi az átlagnál, és ezért jött ez a szar már megint elő, annyi idő után. - Talán…?

- Csináld azt, és megtudod - erősködik tovább. - Most megyek aludni. És ne nyúlj hozzá!

- Azon vagyok - morgom az orrom alatt, és megszakítom a hívást. A telefont szinte az asztalra hajítom magam mellett, és egy nyögéssel fordulok a másik felemre, hogy újra aludni próbáljak. Álló farokkal nem könnyű folyamat semmire sem gondolni, csak az alvásra. Akaratlanul is egy csomó kép ugrik fel a szemem előtt. Harry kikötözött kezei az ágy két széléhez. Vagy éppen háttal nekem, az egész teste béklyóban, teljesen kiszolgáltatva bármilyen vágyamnak. Bár úgy terveztem, hogy ma csak aludni fogok, és semmi egyéb, a kezem végül mégis az alsómba csúszik, hogy ezekkel a képekkel könnyítsek magamon.