Sziasztok! 

HDawn által prezentálva íme az új rész. :) Remélem szerettétek, és ha igen, akkor mindenképp hagyjatok valamilyen nyomot. :) Vigyázzatok magatokra! 

Puszi&Pacsi

A tó tündére

Louis

Már megszokottá vált, hogy Harry a karomat simogatja az ujjaival, miközben elmerengve bámulja az erdőt. Talán észre sem veszi, hogy ezt csinálja, és ezen muszáj elmosolyodnom. Azt mondta, hogy ez mindkettőnknek jó, én is érzem, ezért eszembe sem jut megállítani. Vele olyan dolgok tűnnek teljesen természetesnek, amik még a legjobb haverommal, Zaynnel is zavarba ejtőek lennének, és ez is egy közülük. Ha mégis a gondolataim közé furakszik, hogy a világ szerint nem lenne szabad ezt csinálnom egy fiúval, máris emlékeztetem magam, hogy ő nem egy egyszerű fiú. Harry egy tündér, és amíg ez a közelség mindkettőnknek jól esik, az egész világ megbaszhatja.

- Miért mosolyogsz? - ránt ki a gondolataim közül Harry, és kicsit csalódottan tapasztalom, hogy a keze eltűnt a csuklómról.

- Jól érzem magam veled – vonom meg a vállam. - Az az igazság, hogy már régen nem éreztem ilyen jól magam senkivel.

- Ez jó – feleli Harry teljes meggyőződéssel, és kicsit meglepődöm, amikor az ujjai az arcomhoz érnek. - Szeretem, ha mosolyogsz – magyarázza, és közben a szemem melletti kis nevetőráncokat simítja végig a hüvelykujjával. - Jól esik, hogy én váltom ki belőled. És jól is áll – teszi hozzá a saját mosolyával, és én is szeretném megérinteni az arcát. Szeretnék végigsimítani a gödröcskéin, az ajkán, mert kíváncsi vagyok, tényleg olyan puha-e, mint amilyennek látszik, és a gondosan befont tincseit is szeretném szétbontani, de mégsem teszek semmit, bár ehhez ökölbe kell szorítanom a kezeimet. Amikor megcsörren a telefonom, kicsit megváltásnak érzem, mert tényleg nem tudom, mi lett volna a következő pillanatban. Utálom magam kellemetlen helyzetbe hozni, és nem biztos, hogy lett volna önuralmam mozdulatlannak maradni.

Harry kicsit összerezzen a mobilom hangjára, és leereszti a kezeit maga mellé. A mosoly is eltűnik az arcáról, és komoran bámul maga elé, amíg megnézem, ki hív. Egy pillanatig elgondolkozva bámulom Leila fényképét a kijelzőn, aztán kinyomom a hívást, és gyorsan küldök neki egy üzenetet, hogy majd este visszahívom.

- Ki az a lány? - kérdezi Harry kíváncsian, amikor már éppen raknám el a telefonom.

- A neve Leila – felelem, mire ő izgatottan nézi a mostanra elsötétült képernyőt.

- Megmutatod?

- A fényképet? Persze – mondom, és megnyitom a telefonom galériáját. Ugyanazt a képet, amit a híváshoz állítottam be, nem találom, helyette a kettőnkről készült kedvencemet mutatom meg. - Ez tavaly nyáron készült Spanyolországban – adom oda neki a mobilt, hogy megnézhesse a tengerparti fényképet. Mindkettőnk kezében fagyi van, és Leila a vállamra hajtja a fejét, miközben elégedetten mosolyogva nyújtjuk ki a nyelvünket. Aznap túl sok édességet ettünk, és emlékszem, hogy a vállam is nagyon leégett, de nem érdekelt abban a pillanatban. Örültem neki, hogy azzal lehetek, akit szeretek, és ez volt a lényeg. Boldogok voltunk azon a nyaraláson. Mennyi minden megváltozott egy év alatt…

- Ki ő neked? - kérdezi Harry, miután már legalább egy perce nézi a képet. - Boldog vagy vele.

- Ő a barátnőm volt. Együtt voltunk két évig – válaszolom, és közben a mobilt visszacsúsztatom a zsebembe.

- Mi történt vele? - kapja fel hirtelen a fejét Harry, és szomorúan kérdezi: - Meghalt?

- Nem. Nem, dehogy! - felelem gyorsan, és a fejem is csóválom közben. - Szakítottunk pár hete. Rájöttünk, hogy mégsem illünk össze annyira, mint ahogy hittük.

- Elhagytad? - kérdezi Harry csodálkozva, és mintha némi rosszallást is látnék a tekintetében.

- Igazából ez egy közös döntés volt – mentegetőzök, mert nem akarom, hogy csalódjon bennem. Igaz, nem érzem magam bűnösnek, de amikor Harry zöld tekintetébe nézek, képtelen vagyok ilyen könnyedén venni ezt. - Ez nem egy életre szólt, hiszen még csak össze sem házasodtunk. Nálunk embereknél ez így működik. Amúgy sem hiszek a sírig tartó szerelemben.

Harry arcáról ismét eltűnnek az érzelmek, miközben bólint egyet. Annyira szeretném tudni, hogy mi jár a fejében.

- Akkor miért nem kérdezed meg? - néz rám egy kis mosollyal. Teljesen összezavarodom, miközben ő kényelmesen lefekszik a pokrócra, és várja, hogy beszéljek.

- Te a fejemben olvasol? - kérdezem ámuldozva.

- Amiatt van, hogy a múltkor visszaadtam az emlékeid. Valamilyen szinten összekötődtünk, de ne aggódj, már halványodik, és hamarosan teljesen el is múlik. Csak azokat a gondolatokat tudom megfejteni, amik szinte ordítanak a fejedben, Lou. A fel sem tett kérdésedre válaszolva pedig, arra gondoltam, hogy én hiszek abban, hogy valakit az életem végéig, és még utána is szerethetek – meséli halkan, és kivesz egy kis virágot a hajából, hogy aztán a földre téve egy egész bokrot növesszen belőle. Teljesen kész vagyok attól, ha ilyeneket csinál. Szájtátva bámulom csak, ahogy az ujjai alatt a letépett szál gyökeret ereszt, a földbe fúródik, és kis levelek, szerteágazó szárak és virágok jelennek meg a tetején. - Ha egy tündér meghal, a sírján kihajtanak a növények. Élettel teltek, szép zöldek lesznek, és nagyon sok virág lesz rajtuk. Sosem halunk meg igazán, egyszerűen csak átváltozunk. És ha nem vészünk a semmibe, akkor miért szűnnénk meg szeretni egymást? De a mi világunk kicsit másképp működik – csóválja meg a fejét, és tovább mosolyog, miközben kiválasztja a legszebb virágot a kis bokron, és lenyűgözve méregeti, ahogy a pokrócon hasal. Elképesztő, hogy mennyire rá tud csodálkozni olyan szépségekre, amit ő maga kelt életre.

- Még mindig szeretem, és hiányzik – vallom be hirtelen, mert úgy érzem, megnyílhatok előtte, és valamiért jólesik a lelkemnek, hogy beszélek az elcseszett kapcsolatomról. - De az érzéseim megváltoztak.

- Hogyan? - kérdezi, és kissé felém fordul.

- Eltűnt az a láng, ami megvolt a kapcsolatunk elején, és a szerelemből csak a szeretet maradt – magyarázom, de látom rajta, hogy nem érti teljesen. - A szenvedély, Harry. Az a dolog, ami arra késztet, hogy minél közelebb legyünk egymáshoz, egyszer csak nem létezett tovább. A vágyódás, a szex… - próbálom minden erőmmel elmagyarázni, de mindig messze álltam attól, hogy költő legyek, és így kicsit nehezebb dolgom van.

- Szex? - kérdez vissza Harry oldalra döntött fejjel, ami nevetésre késztet. Biztos vagyok benne, hogy ők más szót használnak erre, de hirtelen nem tudom, hogyan írhatnám körbe.

- Amit egy pár csinál egymással. Nem tudom, nálatok ezt hogy hívják.

Harry hirtelen megvilágosodik, és felül mellettem, miközben kicsit előre is dől, hogy közelebb üljünk egymáshoz. Nem tudom mire vélni a viselkedését, ezért csak várom, hogy mondjon valamit.

- Az egyesülésre gondolsz. Én nem sokat tudok róla. Nem szokás nálunk beszélni erről – mondja halkan, az ajkait lebiggyesztve. - Niall, a legjobb barátom már tudja, mi ez az egész, de nem akar beszélni róla. Nemrég volt az esküvője egy aranyos lánnyal.

Kezdem sejteni, hová tart ez a beszélgetés, és nem biztos, hogy örülök neki, mégsem tudom megállni, ahogy látom az izgatottan csillogó szemeit, mert tudja, hogy most olyannal beszél, aki választ adhat neki:

- Mire vagy kíváncsi?

- Mindenre – vágja rá Harry vigyorogva, és én is csak mosolygok a lelkesedésén.

- Ha van egy lány és egy fiú… - kezdem, de gyorsan megcsóválom a fejem. Ez nem egészen pontos. - Szóval ha van két ember, aki vonzódik egymáshoz, akkor teljesen természetes, hogy egy idő után lefekszenek egymással, ha mindketten úgy akarják.

- Mennyi idő után?

- Ez változó. Van, hogy még sosem látták egymás azelőtt, de összefutnak egy buliban, csókolóznak tánc közben, aztán szexelnek egyikük lakásán – azt, hogy ez sokszor egy nyilvános mosdóban történik, nem tartom szükségesnek közölni vele. - De az is lehet, hogy valaki már évek óta ismeri a párját, és csak az esküvő után kerülnek ennyire közel egymáshoz, hogy szeretkezzenek. Minden azon múlik, hogy az adott két ember mit akar.

- Mint Niall és Violet. Rendben, ezt értem, de mit csinálnak olyankor? - kérdezi Harry türelmetlenül.

Veszek egy mély levegőt, és egy ideges nevetés is társul ahhoz, ahogy a pokrócot babrálom az ujjaimmal. Bezzeg amikor Zaynnel röhögünk a gusztustalan poénjain és meséin az egyéjszakásairól, akkor nem vagyok ennyire zavarban. Harryvel kellemetlen ez az egész. És nagy a felelősségem. Annyira ártatlan, és… tudom, hogy úgy kell mesélnem róla, hogy ez nagyban befolyásolhatja majd az érzéseit ezzel kapcsolatban.

- Mint mondtam, a vágy arra, hogy ez a két ember minél közelebb lehessen egymáshoz, sokszor már kibírhatatlan, és igen… olyankor próbálnak minél közelebb kerülni egymáshoz – mondom sután, és hallom, hogy remeg a hangom. Olyan jó lenne rágyújtani, de tudom, hogy Harry utálja, ezért csak a pokrócot babrálom továbbra is, és néha oldalra pillantok a fiúra mellettem, aki láthatóan nem teljesen elégedett a magyarázattal. Kezdem megérteni azoknak a szülőknek a kételyeit, akiknek egyszer le kell ülniük a gyerekeikkel, hogy mindent elmagyarázzanak. Nem lehet könnyű, és Harry átható pillantása csak nehezíti az egészet. Egy mély sóhajjal próbálom magam összeszedni, amikor megszólal:

- Mint az állatok az erdőben tavasszal.

A megkönnyebbült mosolyom a fülemig ér, amikor rájövök, talán mégsem kell belemennem a részletekbe.

- Pontosan. Bár az állatoknál leginkább az ösztön diktál, hogy utódokat nemzenek, és ne haljanak ki. Az emberek nem mindig akarnak gyereket, sokszor csak jól akarják érezni magukat.

- Niall azt mondta, hogy nem teljesen olyan, mint az állatoknál – mondja Harry elgondolkozva.

- Ez így van – bólogatok egyetértően. - Általában az érintések és csókok teszik ki az együttlét felét, és csak aztán történik meg maga az aktus. De erre sincsenek szabályok, csupán annyi, hogy mindkét fél akarja, ami kettejük között történik.

- Azért az állatok sem vágnak bele a közepébe azonnal – jegyzi meg Harry vigyorogva. - A farkasok násztánca például egészen különleges.

Érzem, hogy eddig bírtam pirulás nélkül. Nevetnem kell azon, hogy az emberek és állatok szaporodási szokásait elemzem egy tündérrel az erdő közepén. Az egész annyira szürreális, hogy kénytelen vagyok az arcom a tenyerembe temetni, és azonnal érzem, hogy mennyire forró a bőröm. És a legfurcsább az egészben, hogy még így is imádom ezt a napot. Itt lehetek Harryvel, az idő csodálatos, az erdő gyönyörű, és igaza volt, boldog vagyok, hála a barátságának és annak, hogy a bizalmába fogadott.

- Mi lenne, ha megmártóznánk a tóban? - ránt ki a gondolataim közül, és mielőtt még felelhetnék, feláll és elkezd vetkőzni.

- Nem hideg a víz? - kérdezem összevont szemöldökkel, mert igaz, hogy egész nap süt a nap, de az erdőben, a fák lombja alatt még sincs olyan forróság, hogy kedvem legyen megmártózni.

- Amíg nem próbálod ki, nem tudhatod – jegyzi meg Harry kihívóan. Valami hasonlóan szemfüles választ próbálok kiagyalni, de a gondolataim teljesen szertefoszlanak, amikor leveszi a nadrágját is. Nem is értem miért. Talán mert nem voltam felkészülve rá, hogy meztelenül szeretne fürdeni, vagy arra, hogy a nadrágja alatt semmit sem visel, és annyira meglep a dolog, hogy levegőt is elfelejtek venni. Ennek ellenére kényszerítem magam, hogy ne kapjam el túl gyorsan a pillantásom, és próbáljak teljesen természetesen viselkedni.

- Vagy te kipróbálod, és elmondod – erőltetem ki magamból a választ, mire Harry csak lenéz rám, megvonja a vállát, és elindul a víz felé. A lábai annyira gyönyörűek… te jó ég, baromi szerencsés lesz az, aki majd örökre maga mellett tudhatja ezt a fiút. Istenem, csak abban reménykedhetek, hogy most nem látja a gondolataim…

- Nem olyan hideg – fordul hátra a válla fölött, ahogy bokáig belesétál a vízbe. - Gyerünk, Lou, szerintem imádnád – próbál biztatni, és tudom, hogy igaza van. Eddig csak csodálatos dolgokat mutatott nekem, kivéve az emlékeimet, amiket visszakaptam. Gondolok egyet, és már kapkodom is le magamról a ruhákat. Az alsómnál egy kicsit hezitálok, de Harry megoldja a problémát:

- Utálnád, ha vizes ruhában kéne hazasétálnod este. Vedd le nyugodtan. Niall-el is mindig együtt mosakszunk.

Miután a ruhakupac tetejére dobom az alsómat, magabiztosan, de azért a fejemet csóválva indulok el én is a tó felé.

- Ha tüdőgyulladást kapok, te fogsz ápolni.

- Nem tudom, az pontosan mi lehet, de ismerem a gyógynövényeket, jó kezekben lennél – mondja mosolyogva, ahogy már derékig a vízben áll, és felém fordulva várja, hogy végre én is utolérjem. A tekintete mindvégig rám szegeződik, de csak akkor veszek róla tudomást, amikor már előtte állok vacogva.

- Mi az? - kérdezem, és egy nagy levegővétel után egészen nyakig elmerülök a vízben. Aztán persze a levegőt kapkodva egyenesedem ki.

- Pont ugyanolyan vagy, mint mi – jelenti ki Harry titokzatosan mosolyogva. Először nem is értem, mire gondol pontosan, de nincs időm túl sokat gondolkodni, mert a kezeit a víz alá meríti, aztán lelocsol, és hátat fordít, hogy menekülőre fogja. Most már a hajamból is csurog a víz, és a szemeimet alig tudom kinyitni. Felháborodva vetődök utána, és próbálom elkapni, de baromi jó úszó, és túl gyors. Valamiért egy fél méterrel mindig előttem jár, hiába akarom utolérni. A nevetésünk, az eszeveszett csapkodásunk hangja visszhangzik az erdőben, és valószínűleg az állatokat is elijesztjük a környékről, de legalább már nem fázom.

- Ha sikerül elkapnod, kimehetünk – kiabálja Harry nevetve, úgyhogy újult erővel vágok neki a próbálkozásnak. Érzem, hogy nem fog sikerülni, hacsak nem hagyja magát, de aztán elveszve nézek körbe, mert egyetlen pillanatra fordultam el, és máris eltűnt a szemem elől. Gyanítom, hogy lemerült a víz alá, és amikor két tenyér simul a vállamra, hirtelen megpördülök, hogy egy nagyon vizes és vigyorgó Harryvel találjam szemben magam.

- És megvan a tó tündére. Sikerült elkapnom – jegyzem meg elégedetten.

- Vagy inkább én kaptalak el téged? - szemtelenkedik Harry szemöldökhúzogatva, úgyhogy nem gondolkozok sokat, mielőtt a kezem a derekára csúsztatom, és kicsit közelebb vonom, hogy egyértelmű legyen a helyzet.

- Nem. Én kaptalak el – mondom vigyorogva, és közben egy vízcseppet követek a tekintetemmel, ami a hajából folyik le a mellkasára. Ő is libabőrös, az ajkai remegnek kicsit, de a teste forró a hideg kezem alatt.

- Azt nem mondtad el, milyen, ha két fiú szeretkezik – mondja alig hallhatóan, és közben áthatóan néz a szemeimbe. Nyelnem kell, és próbálom elhitetni magammal, hogy nem tette fel ezt a kérdést, de nem megy. A szavai a fülemben visszhangoznak.

- Nem… azt nem igazán tudom elmesélni – felelem őszintén, és Harry kicsit csalódottnak látszik. Próbál elhúzódni tőlem, de a kezeim szinte önálló életre kelnek, és a derekáról a fenekére csúsznak, mintha ez teljesen természetes lenne. Érzem, hogy a szívem a fülemben dobog, mert amikor a tenyerét a mellkasomra támasztja, közvetlenül az őrült módjára verő szívem felé, biztos vagyok benne, hogy el akar lökni magától. De nem történik semmi. A vízfelszín teljesen nyugodt, az ellentéte annak, amilyen két perce volt, és egyikünk sem mozdul. Bele akarok markolni a fenekébe. Magamhoz akarom húzni, azt akarom, hogy a gyönyörű lábait a derekam köré fonja, de nem merek megmozdulni. Ha megtenném, semmi sem lenne köztünk, és az... Tudom, ha nem csinálok valamit, ami kizökkent ebből az egészből, akkor nagyon meg fogom bánni. Nem akarom Harryt elijeszteni. Nem akarom saját magam elijeszteni tőle, mert már most annyira össze vagyok zavarodva, mint még talán soha.

- Menjünk ki, mielőtt megfázunk – intek a fejemmel a part felé, és lassan elengedem. Anélkül indulok ki, hogy hátranéznék. Automatikusan teszem az egyik lábam a másik elé, és közben arra koncentrálok, hogy lelassítsam a légzésem. Amikor már csak térdig ér a víz, és megszűnik a súlytalanság érzése, egy picit meg is szédülök. Akkor jövök rá, hogy itt az ideje megemberelnem magam, mert ez az egész nevetséges. Kicsit úgy érzem magam, mint amikor először hívtam el egy lányt randira, és azt hittem, összecsinálom magam, mielőtt egyáltalán el tudom neki mondani, mit akarok. Nem értem, hogy bizonyos dolgok miért olyan természetesek Harryvel, míg mások… elveszik az eszem, a feje tetejére állítják a világom, és a gondolataim. Azt hittem, már elég felnőtt vagyok ahhoz, hogy tudjam, mit akarok. Le merném fogadni, hogy nem normális, ha húszas éveim közepén kérdőjelezem meg a szexuális orientációmat. Vagy mégis? Kitől kérdezhetném meg? Van rajtam kívül más ember, aki találkozott egy gyönyörű tündérfiúval az erdő közepén, aki régen megmentette az életét? Nem hiszem. Végre száraz talajt érzek a talpam alatt, de amikor a ruhákra siklik a tekintetem, frusztráltan felnyögök. Mi a francba törölközzek meg? Nem gondoltuk ezt át teljesen. Szinte kétségbeesve fordulok meg, hogy kérdőre vonjam Harryt, mégis hogy gondolta ezt, de csak kinyitom a szám, és úgy is maradok egy darabig. Már ő is kimászott a vízből, és valami megváltozott. Nagyon is. Harry testét legalább egy tucat tetoválás díszíti, és pislognom kell, hogy biztos legyek benne, nem csak beképzelem az egészet. A legtöbb valami növénnyel és virággal kapcsolatos motívum, és mint szakavatott, be kell vallanom, gyönyörűek egytől egyig, bár azért szívesen megvizsgálnám őket közelről is. Ami nyugtalanító az egészben, hogy ezelőtt egyet sem láttam rajta. A tekintetem az arcára siklik, és még a nappali fényben is könnyen kiveszem, hogy zölden világít a szeme. Ez már kevésbé lep meg, láttam már így máskor is.

- Harry, minden rendben? - kérdezem óvatosan. Annyi kérdésem lenne, de most ez a legfontosabb, mert fogalmam sincs, mi történik vele éppen.

Harry lehunyja a szemét, és amikor kinyitja, már nyoma sincs a világító tekintetnek, de a tetoválások, vagy akármik, még mindig rajta vannak.

- Semmi baj – feleli végül, és én megkönnyebbülten fellélegzek. - Néha előjönnek, ha nem tudom rendesen uralni az energiákat.

- Ó – teszek úgy, mintha érteném, pedig ez nem teljesen igaz. Sok furcsaságot mesélt már, néhányat meg is tapasztaltam a világából, de ez teljesen új. Elfordulok, a ruháinkat egy fa lelógó ágára akasztom, aztán kirázom a pokrócot, és azzal itatom fel a vizet a bőrömről. A fogaim hangosan vacognak, ezért sietek, és amikor végzek, odanyújtom Harrynek. Már ő is fázik, a karjait maga köré fonva áll mellettem. Amikor felöltöztem, és még mindig nem mozdul, visszaveszem tőle a rögtönzött törölközőt, és felitatom a hátáról a vizet.

- Gyerünk, meg fogsz fázni – próbálom mozgásra bírni, és végre sikerrel járok. Érdeklődve figyelem, ahogy a minták a testén lassan elhalványodnak, és mire végez, teljesen el is tűnnek.

- Szóval tetoválások, mi? - kérdezem felvont szemöldökkel, mikor már a napon ülünk egy nagy kövön.

- Azt mondtad nálatok te készíted ezeket. Az enyémek nem olyanok. Én így születtem – meséli Harry, de szomorúan tapasztalom, hogy megváltozott a légkör közöttünk. Figyel arra, hogy úgy üljön, hogy a karjaink még véletlenül se érjenek össze, és miközben beszél, alig néz rám. Ha eszembe jut, hogy talán mindent elrontottam, hányingerem lesz saját magamtól. Legalább egy órán keresztül ülünk még ott, hagyjuk, hogy a nap sugarai felmelegítsenek, és közben erőltetett beszélgetést folytatunk. Arról mesélek neki, hogyan készülnek a tetoválások, és közben egyre hidegebbnek érzem a belsőm, pedig még mindig ránk süt a nap. Harry érdeklődik, de olyan, mintha visszafogná magát, nyoma sincs a gondtalan, közvetlen fiúnak, akit imádok. És nem tudom hibáztatni miatta azok után, ahogy viselkedtem vele a vízben. Legszívesebben tőből levágnám a karjaimat, ha ezzel meg nem történtté tehetném azt a néhány bűnös pillanatot, és ha eszembe jut, hogy szűz, és valószínűleg még senki sem érintette úgy, csak még inkább mardos a bűntudat.

Mikor a nap kezd leereszkedni, bűnbánóan kullogok be a kis kocsmába, ahol már törzsvendégnek számítok abból a fajtából, aki sokszor már nyitás előtt megjelenik. Liam éppen sörös rekeszeket hord ki a raktárból, és kérdés nélkül kiveszek egyet.

- Mi a baj? Hová tűnt a vidámság? - kérdezi, és leveszi nekem a sörös üveg fém kupakját.

- Nincs túl jó napom. Pedig minden tökéletesen indult, de a végére elcsesztem – panaszkodok neki, mert tényleg nyomorultul érzem magam.

- Nem hinném, hogy annyira rossz, mert biztosan helyre lehet hozni valahogy. Hacsak nem öltél meg valakit? - kérdezi, és közben gyanúsan méreget.

- Azt éppen nem – horkanok fel, és félretolom a poharat, mert inkább az üvegből kortyolom a sört. Az erdőből kifelé jövet három szálat is elszívtam, de szívesen rágyújtanék megint. Egy erősebb ital is jól esne, de vezetnem kell később, úgyhogy ennyivel kell beérnem.

- Mit szólnál, ha holnap este átjönnél hozzám meccset nézni? Úgy látom, rád férne egy kis kikapcsolódás – veti fel az ötletet, amin csak egy pillanatig gondolkozom.

- Rendben – bólintok rá, mert igaza van, tényleg rám férne. Talán csak annyi a baj, hogy túl sok időt töltök Harryvel, mióta Zayn hazautazott. Túl sok időt töltök vele, a kis varázsvilágában, és teljesen bekúszott a bőröm alá. Ez magyarázat lehet minden furcsa érzésre, ami újabban ébren tart éjjelente.