Sziasztok!
Ahogy ígértem, szombatra itt a debütáló rész ebből a meséből is. Ez messze nem lesz olyan tündéri, mint az Egyszer volt..., de én szerettem írni, és remélem, hogy nektek is tetszeni fog. Mint az írásaim... nagyjából 80%-ának, ennek is van/lesz egy mondanivalója, remélem, hogy sokakhoz eljut, mert eléggé fontosnak érzem. Főleg az utóbbi időben. Hagyjatok nekem nyomot, bár az első rész bármiből is, nyilván még nem ad sokat egy kiadós véleményhez. Vigyázzatok magatokra, maradjatok otthon!
Puszi&Pacsi
Első
Linette kezd az agyamra menni az új mániájával. Mindenáron vissza akar menni dolgozni, én viszont elképzelni sem tudom, hogy minden nap valaki másra hagyjuk Noelt, míg egyikünk sincs itthon. Egyre fürgébben táncol az idegeimen azzal, hogy a kicsin kívül gyakorlatilag minden fontosabb neki ezen a világon. Bármit szívesebben csinál, beleértve a mosogatást is akár, ami nem az erőssége, csak hogy addig is lepasszolhassa a gyereket. A veszekedéseink gyakorlatilag mindennaposak, és csak hálás lehetek, amiért Noel még nem elég nagy hozzá, hogy felfogja, mi zajlik körülötte. Nem akarom, hogy olyan családban nőjön fel, ahol folyton feszült a légkör.
Ma volt vagy ezer interjúm, és még egyszer annyi megbeszélésem az új lemezzel kapcsolatban, ráadásul az X-Factor forgatásait is hamarosan elkezdjük. Rohadt fáradtan esem be az ajtón, de Netty tapsikolva rohan ki, és a nyakamba veti magát, ahogy a számra tapad.
- Louis! – ragadja meg a kezem, és amíg lerugdosom a cipőimet, beljebb húz a lakásba. Rá sem nézve egyenesen Cliffhez sétálok, aki az egyik fotelban fekszik kicsavarodva, hogy megvakarásszam a hasát. – Megvan a megoldás!
- Már megint valami fenomenális ötlet, hogyan rázd le magadról az anyai kötelességeidet? Hát te tényleg nem unod ezt meg soha – forgatom meg a szemem, de csak egy rosszalló pillantást kapok. – Oké, el ne kezdd, túl jól tudom, hogy mit akarsz mondani. Hallgatlak.
- Muszáj visszamennem, különben találnak valakit a helyemre és zsupsz, volt-nincs szupermodell Linette… - affektálja a kanapéra húzva, majd amikor mellé huppanok, komoly arccal rám néz. – Találtam egy csodálatos programot, amit pont az olyan karrierista szülőknek találtak ki, mint amilyenek mi is vagyunk. Csupa jót mondanak róla, alaposan utána olvastam.
- Úgy érted az olyan szülőknek, akik gyereket vállaltak, de nincs kedvük felnevelni? Milyen program ez? – kérdem, megemelve a fél szemöldököm. Alig várom, hogy felnevethessek valami újabb őrültségen, hová adjuk be a fiunkat. Pedig már nem egyszer kifejtettem, hogy nem vagyok hajlandó úgy kezelni őt, mint egy terhet, amit otthagyunk egy értékmegőrzőben, amíg mi éppen szar szülősdit játszunk.
- Noel itt marad a házban, és egy au pair fog vigyázni rá – feleli izgatottan, és még a lélegzetét is visszatartja, ahogy a válaszomra vár.
- Az meg mi a fasz?
- Egy bentlakásos instant tesó – vigyorog rám, mintha feltalálta volna a spanyolviaszt, de le is lankad a mosolya, amikor felfogja, hogy nekem a szemem sem rebben a csodálatos ötletén. – A program egyébként nem olcsó, de ezzel a részével nem lesz gondunk. Viszont ki fognak jönni, hogy felmérjék a környezetünket, szóval megkérlek, hogy legalább addig próbálj meg nem túl trehány lenni. Aztán el fognak beszélgetni mindkettőnkkel. Ha paraszt leszel, esküszöm kinyírlak. Szükségünk van erre a programra, Louis. Én gyakran kell, hogy elutazzak majd, akár több napra is, te pedig teljesen kiszámíthatatlan időbeosztásban dolgozol. A legjobb Noelnek, ha itthon lakik, és van vele valaki, aki mindig elérhető, ha kell. Te jelenleg az albumon dolgozol, a stúdiód viszont itthon van. Egyedül akkor lenne kettesben a lány a kicsivel, ha éppen a műsor miatt vagy távol este. De az csak heti két alkalom, ugye? Ha épp nincs más dolgod, csak a stúdióban, akkor is Noellel tudsz lenni a házban, amikor nekem muszáj elutaznom.
- Nem tudom, Netty – rázom meg a fejem, de valójában eddig ez a legkevésbé szar ötlete, amit felhozott. – És mégis milyen alakokkal dolgozik ez a program? Nem akarok egy rajongó kiscsajt a házamba.
- Ne aggódj – fogja meg a kezem, és ad egy puszit a tenyerembe. - Te választhatod ki, hogy ki legyen az. Van egy hatalmas internetes adatbázisuk, ahol kedvünkre böngészhetünk a jelöltek között. Az au pair-ek alaposan át vannak világítva. És amíg velünk lakik, addig is folyamatos kapcsolatot tartanak velünk is és vele is. Ha bármi olyan történik, ami neked nem tetszik, azonnal elviszik innen.
- Ez eddig nem hangzik olyan nagyon borzasztóan – húzom el a számat, és Linette-re pillantok. A vigyorát levakarni sem lehetne, és ettől egy kicsit meglágyul a szívem. Nem vagyok szörnyeteg. Csak azt vagyok képtelen felfogni, hogy miért csináltuk ezt, ha most az egész csak egy nyűgként van kezelve. A kapcsolat is és a kicsi is. – Oké, próbáljuk ki.
- Imádlak! – ugrik a nyakamba, és olyan szorosan ölel, hogy majd’ megfulladok a karjaiban.
- De attól még nagyon nem örülök ennek az egésznek! – tolom el magamtól, de még mindig mosolyog, és ad egy apró csókot a számra.
- Tudom, de remélem, majd idővel elfogadod, hogy én is az álmaimat akarom élni – feleli halkan, aztán feláll, és az emelet felé lépdel, mert közben Noel sírni kezdett.
- Ezzel nincs bajom – szólok utána, mert tudom, hogy még hallja. – Azzal van bajom, hogy ez még rohadt korai. Noelnek egy anya kell ebben a korban, nem pedig egy sztár mami a címlapokról.
- Igazságtalan vagy – ingatja meg a fejét, és eltűnik a lépcsőfordulóban.
Nem tudom, melyikünk az igazságtalan. Én, mert elvárom, hogy a fiunk fontosabb legyen neki, mint a kibaszott vonaglás a kamera előtt, vagy ő, aki épp megfosztani készül egy néhány hónapos bébit az anyja állandó jelenlététől. Veszekedhetnénk.
Idegesen trappolok el a hűtőig, és előások belőle néhány kétnapos pizzaszeletet, hogy elrágcsáljam a kanapén. Bekapcsolom a TV-t, de csak háttérzajként funkcionál, míg a telefonomat nyomkodom, és igyekszem reagálni mindenkinek, aki ma próbált velem kapcsolatba lépni a barátaim közül. Túl elfoglalt voltam, és mindig csak kinyomtam, az üzeneteket pedig el sem olvastam.
Valószínűleg a nappaliban nyomhatott el az álom, mert majdnem leesek a szófáról, ahogy kis híján szívrohamban halok meg a csengő éles hangjától. Az ajtóhoz sétálok, és ásítva, a tarkómat vakarászva tárom nagyra, de máris elkap a hányinger, amikor meglátom, ki áll mögötte.
- Jó reggelt… - rivall rám, de a hangnem kicsit sem meglepő, nem vagyunk mi olyan jóban, hogy ezt a jókívánságot komolyan is gondolja.
- Hát lehetne ennél jobb? – mosolygok rá úgy, mintha a számomra legkedvesebb személy állna ott, de szerencsére érzi rajta, hogy nem kell túlságosan komolyan vennie.
- Hát itt az én drágaságom! – kezd el gügyögni, én meg hátrapillantva látom, hogy Linette közeledik teljes díszben, és az anyjának adja Noelt, aki ahogy a jó nagyi kezébe kerül, embertelen visításba kezd. Az én fiam. Nagyika akkor költözött a szomszédba, amikor Linette megszült, csak hogy segíthessen nekünk az első néhány hónapban. Szerencsére a napokban repül haza LA-be, és ettől a felhők felett járok. – Na, bogárkám, a mami szeret.
Szó nélkül sétálok feléjük, és minden magyarázat nélkül veszem el tőle a kicsit, aztán apró puszikat szórva az arcocskája különböző pontjaira, leülök vele a kanapéra, és a combjaimra fektetem. Ahogy a pocakját simogatom, és gyengéden ringatom elhallgat, és csak a dúdolásomra kezd figyelni.
- Louis – lép mellém Linette, és Noelért nyújtja a kezét, de mintha fel sem tűnne, dalolok tovább a bébinek. – Várnak minket az irodában, menj és öltözz át, kérlek.
- Most? – nézek rá, és látom, hogy elbizonytalanodik a hirtelen felindultságomtól.
- Tegnap beszéltem velük – ad magyarázatot az értetlenségemre. – Tekintettel a hírnevünkre, fel tudjuk gyorsítani egy kicsit a dolgot.
- Te ezt tényleg halálosan komolyan gondolod – ingatom a fejem, és elhűlve nézek rá. Állja a tekintetem, de nem felel semmit. Ezek szerint már azelőtt lebeszélte ezt a találkát, hogy engem megkérdezett volna, mert hogy nem este későn hívta fel őket ezzel, az is biztos. – Csodás.
Csak ennyit fűzök hozzá, és átnyújtva neki Noelt, az emeletre mászom, hogy felvegyek valamit, ami lehetőleg nem büdös és totálisan gyűrött, csak úgy, mint a mostani.
Miután tegnap meggondolatlanul az utcán hagytam a kocsit, és nem álltam be vele, kénytelenek vagyunk átverekedni magunkat néhány rajongón. Bepattanok az anyósülésre, és miközben Linette kissé ingerülten tapos a gázpedálba, én rágyújtok egy szál cigire.
- Meglátod, jó lesz – sandít rám oldalra, és egy bizonytalan mosoly játszik az ajkain. – Szerintem még élvezhetjük is a dolgot.
- Ezt majd Noelnek is magyarázd el, ha nagyobb lesz és megkérdezi, miért nem vagy rajta a gyerekkori képein – reagálok ellenszenvesen az előző mondatára, és látom, hogy a torkára akadnak a szavak. Jó ideig meg sem tud szólalni.
- Szerintem jogom van ahhoz, hogy ne hagyjam veszni az álmaimat és a karrieremet – veszi fel mégis a kesztyűt ellenem, de bár ne tette volna.
- Ó, persze, Linette, jogod van hozzá – nézek rá, és rázni kezdem a lábam, hogy valahol leadjam a bennem gyülekező feszültséget, mielőtt leüvöltöm a fejét itt helyben. – Csak épp a kötelezettségeidről feledkezel meg.
- Kötelezettségeim?
- Kötelességed az újszülött gyereked mellett lenni – segítem ki a magyarázattal, mert látom, nem jut el könnyen az agyáig, hogy miről beszélek.
- És te? – emeli fel a hangját, és érzem, hogy ezek után nekem is sokkal nehezebb lesz magamban tartanom bármit is. – Miért nem szünetelteted te a karriered, és maradsz otthon Noellel?
- Komolyan, ennyire nem érted, miről beszélek? – pöckölöm ki a csikket az ablakon, és szikrázó tekintettel fordulok felé. Már nem tudom türtőztetni magam. – Noel még csak egy kisbaba! Az anyjára van szüksége. Van, amit az apja nem tud neki megadni. A fenébe is, még szilárd ételt sem képes enni.
- Majd készítek a hűtőbe cumisüvegekbe tejet, és rászoktathatjuk most már igazán a tápszerre is. Hamarosan pedig úgyis kezdődik a hozzátáplálás, akkor már bármit megehet majd – magyarázza, mintha tényleg csak ennyiről lenne szó. Feladom. Legyen ahogy akarja. Mostantól én is inkább azon leszek, hogy megtaláljuk a megfelelő személyt, aki tökéletesen helyettesíteni tudja Linette-et. Sőt, a legjobb az lenne, ha találnánk valakit, aki jobb anyja lesz Noelnek, mint Linette valaha is lehetne. Imádom a fiam, és legszívesebben minden időmet vele tölteném, de néha komolyan elgondolkodom rajta, jól tettük-e az anyjával, hogy ilyen életet kényszerítettünk rá. Pont ilyen emberek közé.
- Oké – felelem egyszerűen, miután kellőképp lenyugtatom magam ehhez a semmitmondó válaszhoz is.
Két biztonsági őr kísér minket mérhetetlenül kedves emberek közt, egészen az állítólagos jövendőbeli koordinátorunk irodájáig. Attól tartok, tetemes összeget fogunk itt felejteni, ha mindenki ennyire készséges. Teával és keksszel kínálnak, én meg azt sem tudom, éppen merre mosolyogjak, hogy reagálni tudjak a kedveskedésre. Vajon csak megjátsszák magukat, és a vigyortól mindjárt leszakad az arcuk, éppúgy mint nekem, vagy mindegyik pszichopata? Nehéz eldönteni.
Jenny nevezetű segítőnk mindent részletesen elmesél a programról, és képekkel, prospektusokkal, kisvideókkal is próbálja bemutatni, mennyire jó dolog is ez a furcsán álcázott emberkereskedelem. Értem én, hogy ez mindenkinek jó, és tele van az archívum boldogabbnál boldogabb emberek fotóival, akik már megtalálták a jövendőbeli „új családtagot” – ahogy ők hívják – de valami nekem akkor is nagyon kényelmetlen az egészben. Mégiscsak egy vadidegen költözik be a házamba. Jenny megláthatta az arcomra kiülő bizonytalanságot, mert le sem veszi rólam a szemét míg magyaráz, aztán amikor a végére ér, csak rám mosolyog.
- Minden rendben, Mr. Tomlinson? – kérdezi meg végre, és most a helyiség összes szempárja rám szegeződik.
- Nem vagyok benne biztos – ingatom a fejem, és alibiből a kezembe fogok egy szórólapot, és úgy teszek, mintha olvasgatnék. – Egy idegen a házamban…
- Louis, ez… - kezdené Linette, de a koordinátor nő leinti. Azta! Most kedvem lenne megtapsolni, amiért képes volt elnyomni Nettyt egy beszélgetésben. Ezzel kedves, hátborzongatóan mosolyogó Jenny sok fokkal szimpatikusabbá vált számomra. Láthatóan Linette is meglepődik, de ráhagyja a hölgyre.
- Természetesen megértem, hogy az ön helyzetük sokkal speciálisabb, mint az átlagos családoké, és igazából a kisfiú még csak öt hónapos – bólint felém, és érezhetően a hírnevünkre utal ezzel. – A legideálisabb egy olyan személy lenne, aki egy messzi országból jön, sok csecsemővel szerzett tapasztalattal, és talán még nem is hallott önökről. De ez szinte kivitelezhetetlen. A kiválasztási folyamat bonyolultsága miatt. Szinte biztos, hogy akkor is önökre fog keresni, adott esetben csak Facebookon, vagy Twitteren, ha a név maga nem is lenne ismerős neki, és akkor úgyis rájön, hogy mibe csöppent. Nem tudjuk garantálni, hogy olyan au pair kerül önökhöz, aki nem csak a hírnév miatt mond igent, de mindent megteszünk, hogy megtaláljuk a megfelelőt. És önök is tehetnek. Beszélgessenek velük rengeteget, és úgy döntsenek. Mr. Tomlinson, biztos vagyok benne, hogy észre fogja venni, ha egy rajongóval van dolga.
- Én is ebben bízom – motyogom az orrom alatt, mert az egész tényleg nagyon jónak tűnik. Sokban megkönnyítené a helyzetem, ha lenne valaki, aki mindig készen áll, ha szükségem van rá, de igen, tartok az őrült rajongóktól. – Rendben. Csináljuk.
- Nagyszerű – bólint egyet Jenny, és maga elé húzva a laptopját folyamatosan kommentálja, hogy épp mit csinál, és nekik ez miért lesz jó. Olyan alaposan kérdez ki minket mindenről, mintha egy vallatáson lennénk, de Linette szerencsére a helyzet magaslatán van, és Noel se olyan nagy még, hogy túl sok tudnivaló legyen róla.
Nem kell több másfél óránál, röpke harminc aláírásnál, és máris kész az állítólagos online profilunk, amibe otthon be tudunk lépni, és keresgélni a potenciális bébiszitterek között. Néhány kézfogás és csupa jókívánság után végre visszapattanhatok a kocsiba, hogy elszívjak egy újabb szál cigit. Jenny holnap fog kijönni hozzánk, hogy megnézze a házat, és meg kell mutatnunk neki a szobát, ahol majd a lány lakik, hogy véletlenül se a garázsba szállásoljuk el, vagy esetleg egy olyan gardróbbal készüljünk neki, amiben Harry Potter lakott.
- Köszönöm – néz felém Linette, amikor már hosszú percek óta némán kocsikázunk.
- Meg kell találnunk a legjobbat neki – mondom felelet gyanánt, és kihajítom az ablakon a mostanra már csonkká égett cigarettát.
- Ha hazaértünk, elaltatom Noelt, és együtt megkeressük. Rendben? – sandít felém, én pedig csak bólintok neki. Kiakadhatnék, hogy ennyire sürgeti a dolgot, de már túl vagyok ezen. Engem is csak az éltet, hogy megtaláljuk azt a valakit, és Noel jó kezekben legyen. Jobb kezekben.
Szerencsére hamar leráztuk az öreglányt, én pedig bedobtam a sütőbe két mirelit pizzát, hogy egyek is addig valamit, amíg Netty a kicsit próbálja letenni, mert ma még egy falatot sem sikerült.
- A fenébe, Louis! – trappol le a lépcsőn Linette, és görcsösen rázogatja a zokogó srácomat. – Nem tudom elaltatni, biztos fáj a hasa.
- Add – törölközöm meg egy szalvétába, és elveszem tőle a gyereket. – Te is egyél addig.
- Köszönöm – hálálkodik sóhajtva, és a nappali asztalhoz megy a laptopért. – Nézzünk szét, mit szólsz?
- Oké – súgom, és közben le sem veszem a szemem Noelről. Lassan ringatom, a másik kezemmel pedig a pocakját simogatom. Még mindig hüppög egy kicsit, de a sírást már abbahagyta, és figyelmesen hallgatja a dallamot, amit dúdolok neki.
- Nálad mindig megnyugszik – simogatja meg a talpacskáját Netty, aztán újra a gépbe temetkezik. – Szereti a hangod.
- Mint mindenki – viccelődök, de folytatom a dalt, amit neki komponáltam, amikor megszületett, és már eléggé ismeri ahhoz, hogy tudja, biztonságban van, ha meghallja.
Mire Linette szól, hogy figyeljek rá is, már elnyomta az álom a kis törpét, de nem teszem le. Inkább tartom, hadd aludjon békésen egy picit.
- Rengeteg van, hogy fogunk ennyiből választani? – nézi tanácstalanul a képernyőt, és igazat kell adnom neki. Van vagy száz oldalnyi találat.
- Nem tudsz valahogy szűkíteni?
- De – kattint a megfelelő fülre, és már meg is nyílik az ablak, ahol azokat a tulajdonságokat pipálhatjuk ki, amiket szeretnénk a jelentkezőben tudni. – Na lássuk, mindenképp legyen családcentrikus. És rendszerető is. Kell valaki, aki elrámol utánad.
- Haha – húzom el a számat, de nem állok le vitatkozni, mert valójában igaza van. A fogai közt finoman kitolja a nyelvét, úgy koncentrál a programra.
- Legyen egész kicsi gyerekkel való tapasztalata. Szeresse a pörgést, de ne legyen túl hangos természetű. Azért szeresse a divatot és a modern dolgokat is, de ne mászkáljon el mindenféle bulikba. Legyen tisztelettudó, barátságos, megbízható, és felelősségteljes. Jó sofőr legyen. Tudjon főzni. Ó, és tökéletesen beszélje az angolt. Nem akarom, hogy Noel első szavai valami ismeretlen nyelven legyenek.
- Ugye tudod, hogy ilyen ember nem létezik? – mutatok a képernyő felé felhúzott szemöldökkel.
- Van még valami, ami szerinted fontos lehet? – fordul felém, mintha az előbbi megjegyzésemet nem is hallotta volna.
- Szeresse a zenét – rántom meg gyengéden a vállam, nehogy a kisember felébredjen az ölemben.
- Oké – keresi meg gyorsan a megfelelő rubrikát, amit bejelölhet. – Jaj, és még véletlenül se dohányozzon.
- Én is dohányzom – hitetlenkedek ezen a kritériumon, de továbbra sem foglalkozik velem igazán.
- De ő ne tegye – felel egyszerűen, majd rányom a keresésre. Meglepetésemre kidob néhány embert, de tényleg nem sokat.
Három különböző adatlapot is végigböngésztünk, és végül mindegyiknek nyomtunk egy felkérést is. Fiatal kiscsajok, de a profiljuk jó volt, és úgy döntöttünk, mindenkinek adni kell egy esélyt, aki felkelti az érdeklődésünk. Bár még a drasztikusan leszűkített emberek közt is akad olyan, akin tovább lépünk.
- Mi a… - mutatok a képernyőre, ahonnan egy hosszú, göndör hajú, egyértelműen srác mosolyog vissza. – Az komolyan egy pasi?
- Harry Styles – olvassa fel Netty a nevét, és egyből rá is kattint az adatlapjára.
- Nem gondoltam, hogy ezt hímneműek is csinálják – értetlenkedek, Linette pedig elneveti magát a megjegyzésemen.
- Holmes Chapelben nőtt fel, de a családjával néhány éve Olaszországba költöztek. Most kollégiumban lakik itt, mert egyetemista. Ezek szerint ő is brit. Ez jól hangzik, nem? Neki is az angol az anyanyelve.
- De, jól hangzik – fürkészem én is az adatokat, mert nem igazán tudom hova tenni a dolgot. Mármint, nem azzal van bajom, hogy egy pasi gyerekekre akar vigyázni. Inkább azt nem értem, hogy egy nálam két évvel fiatalabb srác, aki az országban lakik ráadásul, miért akar beköltözni egy idegen családhoz ahelyett, hogy keresne egy normális munkát a városban.
- Akkor mehet egy felkérés? – néz rám, ujjait már a laptop felett tartva.
- Nem is tudom – ingatom a fejem, és nem bírom levenni a szemem a fiatal srácról. Úgy vigyorog a képen, mintha a világbéke egyik élharcosa lenne, és ez eléggé hátborzongató. Na meg azt sem tudom, akarom-e, hogy Noelnek egy dajkabácsija legyen.
- Most mi a bajod vele? – húzza össze a szemöldökét, és hitetlenkedve méreget. – Nézd, ez mindkettőnknek oké lehet. Tuti, hogy nem fog rád hajtani, míg itthon vagytok, és biztosan nem egy tinirajongód, aki majd megőrül a közeledben.
- Kérd fel – egyezek bele, de továbbra is furcsa érzések kerülgetnek az egésszel kapcsolatban. Nem nagyon tudom elképzelni, hogy itthon dolgozom a stúdióban, vagy éppen hazaesem egy fárasztó nap után, és egy pasi rázogatja a tápszeres üveget, miközben a fiam lóg az egyik karján. Ötletem sincs, ebből mi lesz, de tartok az egész dologtól. Valamiért viszont őszintén szólva nem bánom, hogy Linette egy kicsit távol lesz tőlem. Kezd nagyon az idegeimre menni az utóbbi hetekben. Talán ez az egész még jól is elsülhet. Talán…
6 Comments
Köszönöm :))))))))))) Úgy imádom :))))))))
VálaszTörlésÖrülök neki. :))))
TörlésHello 😊
VálaszTörlésAmikor tegnap megláttam, hogy valami új sztorit tettél fel, iszonyatosan megörültem! Alig vártam, hogy legyen egy kis időm, és olvashassam!
Már most imádom, eskü!! Annyira megfogott ez az első rész, hogy már azonnal akarom a továbbiakat!! 😍😍 Eszméletlen! Wow! Már most tudom, hogy valami hihetetlenül fantasztikus sztorit kapunk!! (Bár ez nem meglepő😊) Totálisan beszippantott! Le se tudtam tenni! 😍 Iszonyatosan felkeltette az érdeklődésem!
Ezt a nőt én le tudnám csapni. Louis helyében már megtettem volna 😅 Úgy felidegesített, hogy azt el se tudom mondani! Érzem, hogy ki fog akasztani, de nagyon. Bár hála istennek sokat nem lesz otthon 😂😅🙏 Szegény kicsi... Olyan szomorú, mikor ilyen családba születik egy baba. Megértem Louisnak is a gondolatait. Nem tudom miért kellett ebbe belemenniük. Nyilván a csaj nem éppen egy anyuka típus. Viszont Louis iszonyat aranyos, ahogy a picivel van. Látom magam előtt, ahogy a dalolásával megnyugtatja, és aww, olyan édesek 😍😊💕 Olvadok. A nagyi meg... Borzalom, mint a lánya 😒 A kicsi Noel is tudja jól 😁
Néztem nagyot, hogy mi ez a program. Érdekes. Én se nagyon örülnék, hogy valaki idegen jönne a házamba, de mondjuk ha Harry vagy Louis lenne, vagy mindketten egyszerre, tárt karokkal foganám őket az biztos 😁
Tökéletes választás! Vártam már, hogy hogyan akadnak Harryre 😁 Mikor Linette azt mondta, hogy "tuti nem fog rád hajtani" hát én jót nevettem. Mondta is, hogy ne legyél ebben te annyira biztos, még akkor sem, ha pasi az illető 😁
Annyira, de annyira szuper!!! Iszonyatosan várom a folytatást!
Puszillak 😘
SZiaa!
TörlésÖrülök, hogy itt vagy, és egyből el is kezdted, haladhatunk együtt, ez izgalmas lesz. :)) Mármint, hogy velem leszel végig, nem a történet. :D Az nem tudom mennyire izgalmas, de igyekszem. :)) De úgy látom, már ennyiből is nagyon megtetszett, és ezt reménykedve könyvelem el úgy, hogy jók leszünk itt a végéig is akár. :))
A nő idegesítő, és ez is a dolga, szóval nagyon helyes, hogy elérte nálad, hogy le akard csapni. :D
Ez a program egyébként létezik. :D Olyannyira, hogy a saját életem ihlette. Én is au pair vagyok, és egy amerikai családnál élek. Ez már a második évem. :))) Valóban számomra is érdekes volt az erején, hogy WFT? :D De nagyon szeretem, és egyetlen percét sem bántam meg, hogy kijöttem, és ezt csinálom. Nekem két babám van, akikkel foglalkozom, és awww.. Ha épp nem üvöltenek, jól megvagyunk. :DDD És nos igen, akkor jött az ötlet, hogy írok egy ilyen sztorit, amikor az én életem is ezt a fordulatot vette. :DDD
Örülök nagyon, hogy ennyire tetszik! :))) Hamarosan érkezik majd a folytatás. Nem tudom, hogy beállunk-e erre a szombatra, vagy majd ahogy éppen idejutok heti egyszer ezzel is, de meglátjuk. :D
Pusziii, vigyázz magadra!
Halihó 💖
VálaszTörlésA csajt már most útálom.
Az az érzésem, hogy ripsz - ropsz le fog lépni.
Arra azért kíváncsi lennék én is, hogy egy ilyen fiatal srác miért adja a fejét bébi csőszködésre?
Azt hiszem szeretni fogom ezt a történetedet is. 💖
Pussz 😘
Sziaa!
TörlésNem baj, sőt, örülök, hogy utálod. :D Lesz az még ilyenebb is. :D
Azt hiszem, imádom, hogy azt hiszed szeretni fogod. :))
Vigyázz magadra! Pusziii!